Menora Egyenlőség, 1988. június (27. évfolyam, 1223. szám)

1988-06-10 / 1223. szám

NOW address: 824 Sheppard Ave. W. Downsview Ont. M3H 2T2 rn ppAAI. X OA A A /VNENDkH „ | Second class mall Registration No. 1373 CANADA Rev. Dr. L. Pokoly 155 Marlee Ave # 1211 Toronto, Ont. MÓB 4B5 U.S.A. Second class mail paid at Lewiston N.Y. and Additional Mailing Offices USPS 104-970 AZ ÉSZAK AMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL.27. 1223. Ara 75 cent JUNE 10. 1988. M6ri° Múlt és Jövő Irodalmi, művészeti, társadalmi és kritikai folyóirat 1911-1944 Rubin Ferenc Nem hittünk a szemeinknek... ( A hidegháború vége ) Még ma is hitetlenül dörzsöljük szemeinket. Vajon valóság-e, vagy csupán álom az amit az utóbbi napokban a televízió képernyőjén láttunk. A szovjet iskoláiban felfüggesztik a történelem-vizsgát, mivel a tankönyvekben leírt történelmi adatokat hivatalosan hamisnak nyilvánítják. A szovjet egyik amerikai tudósítója bevallja, hogy ó csupán Amerika rossz oldalait, bünstatisztikáját, lakáshiányát, az indiánok elégedetlenségét, és egy éhező réteg nyomorát volt hivatva lapjával közölni. Egy szovjet asszony a Vörös Téren, pártkönyvét magasan lengetve, nyíltan kiáltja a tömegek felé: „Mi értelme van e könyvecskének, ha az igazságot sárba tapossák?” Amerika elnökének megengedik, hogy összehívja a szovjet kormány ellenzékét, a disszidenseket, a kivándorlási kérelmüket minden évben rendszeresen visszautasított zsidókat, a vallások képviselőit, kiktől a kormány megvonta tradíciójuk gyakorlásának jogát, s mindezek elkeseredett hangon szidhatják kormányukat, jogokat követelve, s Amerika elnöke ünnepélyes Ígéretet tesz, hogy ő mindent elkövet az emberi szabadság, az emberi jogok megvédése érdekében. Amerika elnöke gondol egyet, s a titkos rendőrség és kísérői legnagyobb meglepetésére, megállítja autóját, hogy feleségével együtt elvegyüljön a szovjet tömegbe. De mindez még semmi. Vajon elképzelhető lett volna csupán egy évvel ezelőtt, hogy a két szuperhatalom vezetői gondtalanul sétálnak Moszkva főutcáján s a szovjet legfőbb úra, a párt főtitkára, turistavezetőként mutogatja Amerika elnökének a város nevezetességeit. Közben időt szakítanak tréfálkozásokra, vállveregetésekre, egy kicsiny gyermek magukhoz emelésére, kinek Gorbacsov ünnepélyesen bemutatja Reagant, mint Amerika elnökét, s az orosz csecsemő barátságosan kezet nyújt az elnök bá­csinak. A változás valóban hihetetlen. Orosz diákok tanulnak amerikai egyetemeken, s fordítva, amerikai diákság egy töredéke Moszkvában tanul. Balettáncosok, ar­tisták, énekesek, rock zenekarok már szinte rutinként lép­nek fel orosz színpadokon. A szovjet művészei, zenészei viszont Amerikában mutatják be képességeiket. Phil Donahue amerikai televíziósztár és Posner orosz újságíró egy közös emelvényen állva felelnek az amerikai és szovjet közönség cenzurázatlan kérdéseire. Yeltsin, kit Gorbacsov kénytelen volt korábban leinteni, mivel túl gyorsan kívánt előrehaladni a reformokkal, most, — nyilván Gorbacsov előzetes engedélyével — követeli Ligacsovnak,, a bürokrata ellenzék vezérének lemondását. Amerika elnöke leckézteti a sajtó- és az orosz művészvilág képviselőit az igazi szabadságról, s a Nyugat demokratikus értékeiről. Reagan látogatásának legkiemelkedőbb pontja azonban a moszkvai egyetemen tartott beszéde volt, melyben kör­vonalazta a demokrácia és a szabadság növekedését a világban, s egyben dicsérte Gorbacsovot reformtörekvéseiért. Férfiasán beismerte, hogy a Szov­jetunió ma már nem a „pokol birodalma”. Reagan agyában feltétlenül megfordult a június 28.-i moszkvai pártértekezlet, ahol Gorbacsov politikai karrierje fog eldőlni, s annak tudatában, hogy a szovjet főtitkár sikere és kormányon maradása Amerikának is érdeke, erős támogatást nyújtott Gorbacsovnak. O persze nem gondolt a kockázatra, hogy mindez visszafelé is elsülhet. Hogy Gorbacsov ellenzéke éppen azt fogja a főtitkár szemére (Folytatás) Az amerikai pilóták meggyilkolása Stroop váratlanul megszólal: — Levelet kaptam az ügyvédtől, aki nem tudott megvédeni az amerikai bíróság előtt Dachauban. — Önt elítélték az amerikaiak?! Mikor? Miért? Hány évre? Sokáig ült? — Csak lassan, lassan. Rögtön elmondok mindent. Az amerikaiak 1945. május 8.-án vágtak a sittre, és majdnem két év múlva mint volt Höhere SS- und Polizeiführert Rhein-Westmark területén halálra ítéltek olyan cselekedetekért, melyeket nem követtem el. A per több mint két hónapig tartott, és 1947. március 21-én fejeződött be Dachauban. — Ott, ahol a koncentrációs tábor volt és az ön SS- führer iskolája? — Igen. — Miért állították bíróság elé? — Nem én voltam az egyetlen vádlott! Huszonkét em­ber fölött Ítélkeztek. — Nagy per! A vádlottak valamennyien az SS elitjéhez tartoztak? Dehogy! Csak néhányan. A többi csupa pitiáner alak az SS-ből, nem is ismertem őket. A fontosabb vádlottak közül rajtam kívül még csak SS­­Oberführer doktor Hans Trummler, az én biztonsági rendőr- és biztonsági szolgálati parancsnokom. — Miért ítélték el önöket? — teszem fel újra a kérdést. — Azért, mert állítólag nem akadályoztuk meg a lakosság spontán önbíráskodását az amerikai ejtőernyősök fölött. — Önök meglincselték az amerikai deszantosokat? — Félreértett. A perben nem az ejtőernyős katonákról volt szó, vagyis hátországba ledobottakról, hanem azokról az amerikai pilótákról, akik kénytelenek voltak ejtőernyőn leszállni, ha gépüket találat érte. — Pilótákról? Az US Air Forces katonáiról? — Igen. Ezek pedig gonosztevők voltak. A falvakat, vetni, hogy ő Amerika elnökének korlátlan lehetőséget nyújtott véleménye kifejtésére a diákság, az ellenzék és az orosz intelligencia előtt. Hiszen a Nyugat demokratikus érdekei nem csupán a Szovjetunió 71 éves fennállása alatt, hanem a cárizmus ezeréves uralma alatt is mindenkor tabu volt. A „Glasnost”-nak, a nyílt társadalomnak azonban vannak korlátái. Szinte paradoxként hangzik, hogy Moszkva éppen a Glansnost című lap terjesztését tiltotta be, mivel az egy második, ellenzéki párt megalakítását javasolta, mely annak idején a cseh Dubcek bukásának volt az okozója. Bizony a szabadságnak nagy ára van. Még visszaemlékszünk a 48 évvel ezelőtti időkre, midőn Amerika 83 százaléka vonakodott támogatni a Hitler által kutyaszorítóba kényszerített Angliát, s nem kisebb egyének szólaltak fel Anglia támogatása ellen, mint Wendel Wilkie, a Hitler által kitüntetett Lindberg ezredes és McCarthy szenátor, amíg az amerikai polgárság rájött, hogy Anglia a világszabadság első vonalában harcol. Még így is, Chur­­chilnek kötelezettséget kellett vállalnia a gyar­matbirodalom háború utáni felszabadítására, mely a nagy angol gyarmatbirodalom halálát jelentette. Most Amerika elnöke állt Moszkvában az emberi jogok és a világszabadság védelménk vonalában és sikereiről a történelem nem fog megfeledkezni. Hiába panaszkodik Gorbacsov, hogy a propaganda elvette élét a hosszúhatótávú rakéták 50 százalékos csökkentésének, Reagannak igaza van abban, hogy egyezmények csak akkor válnak teljes értékűvé, ha azok aláírói szabad országok vezetői. Roy Medved, híres szovjet történész éles szeme figyelte meg a paradoxot. „A mi művészeink mind úgy beszélnek, mintha politikusok volnának. S most egy politikus. Rónáid Reagan szavai azt a hatást keltették, hogy azok nem egy politikus, hanem egy egészen kiváló színész ajkáról fakad­nak.” Egy társadalomban, melyben a polgárság több valódiságot és értéket tulajdonít a színházak pódiumán elhangzó politikai megnyilatkozásnak, mint magának a politikának, s melynek politikai vezetői Medved írásait tilalmi listára tették, e megjegyzés a legnagyobb dicséretet jelent. Reagan, a színész, 600 kiválasztott, intelligens diákhallgatójában és a szovjet intellektuális elitjében végül is rátalált arra a hallgatóságra, mely minden szavát feszült figyelemmel kísérve, kirobbanó tapsviharban fejezte ki egyetértését. Ez az emóciótól átfűtött hallgatóság teljesen elütött az amerikai cinikus közönségtől. „Főleg vallásosságát találtam elragadónak” — mondotta Danii Granin, az orosz moralista, kinek „Bison” cimü könyve nagy sikert aratott a könyvpiacon. „Az Isten iránti tisz­telete vitathatatlanná tette őszinteségét”. Beszédével egyben alátámasztotta Gorbacsov reformtörekvéseit. Moszkvai látogatásának első két napját az emberi jogok rendkívüli fontossága hangsúlyozásának szentelte. E beszédében felhívta hallgatóságát, hogy segítsék elő a főtitkár — gazdasági és szociális változ­tatásokra vonatkozó — programját. A Szovjetűnió művészeinek, Eisensteinre, a „Rettenetes Iván” cimü film kiváló rendezőjére hivatkozva megmagyarázta, hogy a jó színész és a jó politikus közös vonása a perspektíva. A Folyt, a 3. oldalon Kaximierz Móczárski templomokat, műemlékeket bombázták, a fegyvertelen lakosságot géppuskázták, bölcsődéket gyújtottak fel, óvodákat és gyerekeket gyújtottak föl ■— mondta nagy hévvel. — Köztudomású, hogy az amerikai repülők közönséges terroristák voltak, gyilkosok, akik a civilizált világ normáival ellentétes módszerekkel harcoltak. — Mit jelent az, hogy „köztudomású”? — Legfelső szerveink állapították meg, többek közt Heinrich Himmler a parancsában. — Nyílt, vagy titkos parancsban? — kérdezem. — Titkosban. — Ezek szerint ön Himmler utasítását hajtotta végre, melynek értelmében a kényszerűen földet ért amerikai pilótákat „spontán” lincselésekkel kell likvidálni? — A lincselésről mindig csak utólag szereztünk tudomást — Stroop suttog izgalmában. — Azzal vádoltak bennünket, hogy kilenc amerikai repülőst mészároltunk le. Ötöt az én számlámra írtak. Halálos ítéletet mondtak ki rám olyan tettekért, melyekhez semmi közöm ... — Pillanat! — szakítottam félbe. — Hogyan ölték meg azokat a foglyokat? Stroop hallgat. — Nos, hogyan ölték meg a foglyokat? — Különböző módon. Az egyik ilyen terrorista repülőt a per egyik vádlottja kocsiba tette, kivitte a városon kívül a bozótba, és ... Itt Stroop olyan mozdulatot tesz, mintha előhúzná táskájából a pisztolyt. Tenyerét homlokához emeli, behajlitja az ujját, ahogy a ravaszt húzza meg az ember. —. . . ein Genickschuss mit dér Pistole. Egy adag ólmot az amerikai tarkójába! — fejezi be hetykén. Az elektronikus impulzusoknál is gyorsabban tör rám a A múlt hagyományait őrizve biztosítani a jövőt Amikor a művészi kiállítású folyóirat alapítására 1911- ben sor került, csak kevesen ismerték fel a fenti program jelentőségét. A magyar társadalom — és ezen belül a zsidóság — fejlődésének legdinamikusabb éveit élte. A lehetőségek korlátlannak, a jólét és béke állandónak tűnt. A kiegyezést követő évek az egyenjogúsított zsidóság számára gazdasági és társadalmi emelkedést és teljes egyenjogúság illúzióját biztosították. Az 1868-as eman­cipációt, az állampolgári jogegyenlőség törvénybeiktatását követően 1895-ben sor került a zsidó vallás egyen­jogúsítására és ezzel megszűnt az utolsó megkülönböztetés is. A zsidóság beilleszkedése akadálytalannak látszott. Sikereik és az elért eredmények túlszárnyalták reményeiket. Zsidóságukat egyre inkább csak egyfajta vallási különállásként élték meg, miközben állampolgári és nemzeti szolidaritásuk szerint magyarokká váltak. A nyelvében és kultúrájában elmagyarosodott zsidóság jelentős tömegei kezdtek távol kerülni a zsidó hagyományoktól. A kisebb-nagyobb súrlódásokkal teli, de alapjában véve zökkenőmentes magyar—zsidó part­nerkapcsolat sokakat kötődéseik felesleges voltáról győzött meg. A Múlt és Jövő ezzel szemben egy a saját kultúráját is ápoló és féltő, és ezekből erő és önbizalmat merítő magyar zsidó identitás kimunkálására vállalkozott. A zsidó tradíciók, irodalom és történelem segítségével kisérelte meg a pozitív zsidó öntudat kifejlesztését. A zsidó és magyar kultúra értékeit egyaránt ismerő és értő generációknak e két örökség birtokában ígért biztosabb jövőt. A folyóirat 1911 és 1944 között havonta, 1918 és 1923 között politikai hetilapként is megjelent. Egy időben külön szerkesztőséget tartott fenn Bécsben, és Berlinben, Po­zsonyban s Kolozsvárott. A szecessziós fejlécű, gazdag és míves képzőművészeti anyagot felvonultató, díszes és ízléses folyóirat folyamatosan tudósitotta olvasóit a magyarországi zsidó hitközségek tevékenységéről, a zsidó .ítézménvek működéséről. Héber írók és költők műveit magyar fordításban ismertette meg a hazai közönséggel. Állandó rovatai közé tartozott a Talmud és Midrás gyöngyszemeiből közölt válogatás. A Krónika és Szemle a magyarországi és külföldi zsidó vonatkozású eseményekről, a Toll harcosai rovat pedig a szellemi élet újdonságairól számolt be. A Múlt és Jövő saját könyvkiadói tevékenységet is folytatott. Kultúrestjein — ezeket rendszeresen Budapesten és Bécsben is megrendezték — az irodalmi és a zenei élet ,,A világ országai gyilkoló fegyverekre költött összegének egy százaléka elegendő lenne a menekültek istápolására. S egy másik egy százalék megszüntetné az éhhalált Afrikában és Ázsiában”. — Dr. Losonczy L. László, kanadai megbízott a Menekültügyi Főbizottság 1975. március 16.-i genfi beszédéből. Jelen sorok írója tucatnyi évvel ezelőtt intézte a cikkünk lengyel háborús múlt. Veszett düh fog el, olyan vagyok, mint az állat, minden elhomályosodik a szemem előtt. Másnap újra az amerikaiakról beszélgettünk. Nagyon foglalkoztatott bennünket ez a téma, amióta Stroop beszámolt a Military Government Courtról és a meggyilkolt repülősökről. — Ön ismeri az amerikaiakat, Herr Stroop, a háború utolsó szakaszából s a börtönből is — próbálkozom óvatosan. Ő azonnal válaszol: — És önök, itt Lengyelországban talán nem ismerik? Primitív népség, pocsék katonák, gyávák. — Gyávák? — csodálkozom. — Azt mondta egyszer, olyanok, mint a cowboyok, s lovas nép, pedig azok ön szerint nem éppen ijedősek. — Gyávák! De elvből visszavonultak, mihelyt a mieink közvetlen támadást indítottak. Schielke bólogat: — Amint sűrűbben kezdtünk lőni rájuk, azonnal kereket oldottak. Felsorakoztatták a tüzérséget, össztüzet zúdítottak ránk, még repülőkkel is támadták állásainkat, mintha legalábbis a Siegfried-vonallal kerültek volna szembe. Csak úgy sötétlett az ég a rengeteg repülőtől. Szőnyegbombázást hajtottak végre nyakra-főre ezek a ban­diták! Pedig Drezdát nyílt városnak nyilvánították, mégis a föld színével tették egyenlővé, hogy a ménkű csapna beléjük! Néhány nap alatt 200 ezer védtelen embert mészároltak le. — 200 ezret! Ne túlozzon, Herr Schielke! Mennyi idő kell ahhoz, hogy 200 ezer embert normális fegyverrel (Nem atombombáról beszélek) megöljenek. Osszuk felére ezt az összeget. — Rendben. Legyen 100 ezer. — És ha mégis néggyel osztanánk? — Mi? Csak 50 ezer áldozat lett volna Drezdában? kiválóságai léptek fel, és népszerűsítették a héber és zsidó költészetet, zenét. A zsidó festők munkásságát bemutató kiállítások — szintén a Múlt és Jövő szervezésében — új színfolttal gazdagították a magyar kultúrális életet. A lapalapító főszerkesztő Patai József (1882—1953) a magyarországi zsidóság egyik világszerte ismert és becsült reprezentánsa volt. (Zsidó tudományokban való jártasságát különböző híres magyarországi jesivákban, majd az Országos Rabbiképző Intézetben szerezte. A pesti egyetemen német és magyar tanári diplomát, illetve 1907- ben doktori címet kapott.) 1908-ban magyar állami ösztöndíjjal oxfordi és londoni könyvtárakban folytatott kutatómunkát középkori héber kézirathagyatékokban. Hazatérte után két kötetes antológiát szerkesztett ezerháromszáz esztendő héber költészetéből (melyet később öt kötetesre bővített). 1909—1919 között a belvárosi főreáliskolában tanított. írói, költői, műfordítói és szerkesztői tevékenységének kezdetei erre a korszakra nyúltak vissza. A Magyar Zsidó Könyvtár és a Magyar Zsidó Almanach és a Múlt és Jövő szerkesztése mellett önálló művek egész sorával gazdagította a magyar zsidó irodalmat. Kabbala című regénye a hasszid zsidóság életébe enged bepillantást, a Középső kapu pedig a chéder­­ben töltött mindennapokat eleveníti fel. Lírikusként is maradandót alkotott. Verseskötetei .Babilon vizein és Sulamit, látod a lángot időtálló alkotásokkal, az ősit az újjal, a magyart a zsidóval művészi szinten egyesitő balladákkal van teli. Irodalmi munkássága mellett elsőrendű fontosságot tulajdonított a mindenekelőtt a Múlt és Jövő hasábjain kifejtett publicisztikai tevé­kenységének. Ritka kivételektől eltekintve, a magyar zsidóság minden jelentős eseményével kapcsolatban, vezér­cikkben fejtette ki nézetét. Gondolatgazdag, elkötelezett, precízen megfogalmazott kisebb tanulmányok ezek, következetes érveléssel, szellemesen és brilliáns stílusban előadva. 1911 és 1918 között a folyóirat elsősorban kultúrális, művészeti kérdésekkel foglalkozott. Az első világháború végétől egyre erőteljesebben érvényesülő antiszemita ten­denciák azonban felerősítették a politikai kérdések iránti érdeklődést. A lap tanulmányok sokaságával vette fel a harcot az antiszemiták érveléseivel. Az emancipáció és asszimilációs sikereinek, illetve kudarcainak mérlegelése, a magyar-zsidó viszony alakulásának esélyei, a lehetőségek és félelmek állandó latolgatása közepette a folyóirat egyre határozottabban tett hitet a zsidó öntudat erősítése és elmélyítése mellett. Folyt. a 9 oldalon mottójában említett szavakat az ENSZ Menekültügyi Főbizottságának jubileumi konferenciájának delegátusaihoz. A Főbizottságot ugyanis hivatalosan 1945 márciusában hozták létre az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének keretein belül, s az UNESCO vezetői, akik sose voltak híresek takarékosságról, nagy csinnadrattával ünnepelték a Főbizottság fennállásának harminc éves Foljt. a 3. oldalon Nem, azt már nem! — Tehát alkudjunk meg krakkói módra, mondjuk 75 ezerben. Lehet, hogy tévedek, de valószínűtlen, hogy húsz­harminc bombatámadás alatt le lehessen mészárolni ennyi embert. Megközelítő számítások szerint az óvárosban az 1944. évi varsói felkelés alatt bombázással, tüzérséggel és aknavetőkkel meg egyéb fegyverrel egy hónap alatt az épületek kb. kilencven százalékát pusztították el. És ebben a pokolban az ott lévő emberek tíz százaléka pusztult el. Egyezzünk ki hát 75 ezerben. így is nagy engedményt adok, mert egyikünk se tud semmi biztosat a drezdai bombázásokról. — Rendben. Legyen 75 ezer. De térjünk vissza az amerikaiak taktikájához. Amikor tűzzel megtörték az ellenállást, a hadseregük már a készre érkezett. Az ő katonáiknak nem kellett soha szemtől szembe harcolni. — És mi rossz van ebben? — kérdezem. — Minek kínlódni és esetleg meghalni, ha az ember helyett a technika is harcolhat. A tüzérség meg a repülőgépek. — Igen — mondta Schielke. — Igaz, hogy banditák voltak, de a saját embereiket, azokat kímélték. — Az amerikai parancsnokság kesztyűs kézzel bánt az egyszerű katonával — kapcsolódik bele Stroop. — Ugyanis kénytelen volt kesztyűs kézzel bánni vele, mert az elkényeztetett amerikai, minden katonai tradíció híján, a dollár bálványozója, pacifizmusra hajló, nemigen akart harcolni, ha nem teremtenek neki a lehető legbiz­tonságosabb, majdhogynem luxus-körülményeket. — Itt sokkal fontosabb dologról van szó, Herr Stroop — mondtam a homlokomat ráncolva —, arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy vajon a parancsnok mindent elkövetett-e, hogy vérveszteség nélkül érje el a célját? És ön bizonyára már sokszor elgondolkodott azon, meny­nyiben felelős Paul, Willi vagy Hans életéért. .. — Én soha semmiféle Hansot... — Stroop úr, én csak jelképesen mondom. — Ahá! Értem. Folyt, a 8. oldalon Beszélgetések a hóhérral losonci László Tizenöt millió hajléktalan Évröl-évre növekszik a menekültek száma

Next

/
Thumbnails
Contents