Menora Egyenlőség, 1984. február-június (23. évfolyam, 997-1016. szám)

1984-02-10 / 997. szám

6. oldal Folyt, az 1. oldalról Üj harmadik szuperhatalom ? Nyugateurópa jól tudja — mondta — hogy a szovjet konvencionális fegyverek terén szinte behozhatatlan fölényben van. Egy nukleáris összeütközést azonban minden áron el akar kerülni. A kapcso­latokat tehát javítani kell. Thatcher budapesti látogatása valószínűleg csak előjátéka egy sokkal fontosabb oroszországi látogatásnak, melyre valószínűleg még 1984- ben sor kerül. Talán még emlékeznek olvasóink Bush amerikai alelnök európai útján tett kijelentésére, mely szerint Európa egysége mindennél fontosabb. Most a Kreml is erősen töri a fejét azon, hogy előnyös volna-e számára egy egységes, semleges, de esetleg szimpatizáns Európa. Lehet, hogy ez is szerepelt a magyar kormány lelkesedésében, mellyel Thatcher köze­ledését felkarolta. Nem valószínű, hogy a szovjet hajlandó lenne a választások előtt leülni és tárgyalni, — segítve ezzel Reagan, újraválasztását, — de nem lehetetlen, hogy egy harmadik szuperhatalom van készülőben, mely erőben és létszámban képes lesz függetleníteni magát a két, már meglévő szu­perhatalomtól. Nincs megoldás Libanonban TELEFON : 482-3138 VICTORIA Hungárián Restaurant 523 MOUNT PLEASANT ROAD (Délre az Églintontól) A világhírű PÉCSI JÓZSEF és. zenekara — hétfő kivételével — minden este hangulatos zenével szórakoztatja kedves vendégeinket. Kitűnő magyar ételek, házi készítésű sütemények, l eszpresszó kávé. Minden délben változatos business, luneh. Mérsékelt árak, figyelmes kiszolgálás. Külföldi és kanadai sörök és borok. 60 személyig partykát vállalunk. Nyitva: minden nap de. 11-től este 11-ig, vasárnap du. 1-től este 1,0-ig. Aszta I fogj crkts: 482-4011 Házilag készített rétesek>■ sütemények! Partykra hideg tálak, kaszinótojás és európai áruk! PANNÓNIA DELICATESSEN 532 Eglinton Ave. West telefon: 488-5092 Deutsch házaspár Üzleti - élet - autó - tűz - betörés - lopás betegség - baleset - vagy bármilyen más BIZTOSÍTÁS Dr. Telekes L. Lajos ALAPÍTVA 1955-ben 3101 Bathurst St., Suite 201, Toronto Ont. M6A 2Y1 TELEFON: 787-0304 * QoU.’Müt MAGYAR RESTAURANT * Minden szombaton hagymás sült libamáj és sólet * Magyar ételkülönlegességek palacsinta, gesztenyepüré * Egyszer próbálja meg — mindig odamegy 795 Bathurst St. Telephone: 532-8631 (a Bloor St. alatt a 2. üzlet) MAGYAR GYÓGYSZERTÁR 378 Bloor Street West — Telefon: 923-4606 ELEKPATIKA Gyors, udvarias, Gyógyszerküldés lelkiismeretes, az Óhazába! recept szolgálat NYITVA: hétköznapokon reggel 10-tői este 6-ig szombaton 10-től 3-ig Vasárnap és ünnepnapokon zárva (charlesign) Charles Sign & Pisplay Stúdió Limited VILÁGÍTÓ CIMTÁBLÁK Tervezése és kivitelezése Az amerikai elnök derűlátása sajnos korainak bizonyult. Semmi sem változott Libanonban. Szíria, 62.000 főnyi seregével, konokul dominálja az egész térséget, remélve, hogy az amerikai közvélemény követeli a katonák hazatérését, bár a jófiűt megjátszva, a teljes jellemhiányban szenvedő Jumblattot tolja előtérbe. Jumblatt, alkalmasint elfelejtvén, hogy a szíriaiak ölték meg apját, hűségesen keresztülhúz minden­­béketörekvést. Nem vitás, Ássad Szíria elnöke neki ígérte a jövő mozlim bábkormány minisz­terelnöki tisztjét, hálából szolgálataiért. Gemayel és Washington jól látják Libanon jövőjét az amerikai és izraeli haderő esetleges visszavonása esetén. Az eredmény kétségtelenül polgárháború, a keresztény kisebbség teljes kiirtása, egy orosz és szíriai csatlós mozlim kormány felállítása, mely fenyegetné Izrael, a Perzsa öböl és Jordán biztonságát. Jumblatt már­is követeli Gemayel és kormánya lemondását. Pierre Gemayel, a jelenlegi elnök apja, a kereszténység azonnali mobilizációját javasolja. “Libanonból egy újabb Vietnam lesz”, kiáltja az aggódó amerikai választók felé a szíriai Lucifer: Jumblatt. A kép­viselőház és Amerika népe naponta követeli az elnöktől a katonák azonnali hazatérését. Amerika, nem vitás, hadihajói és repülőgépei segítségével pozdorjává lőhet né a drúz és shiita felkelőket, de ezt nem teheti, mivel fél az arabság rosszallásától. A feszültség január óta egyre nő. A drúz és szíriai tárgyalások minden békefeltételről szóló javaslatot elvetettek, követelvén a Gemayel kormány lemondását és az Izráel lel kötött szerződés megsemmisítését. Bár a szíriai elnök az amerikai, francia, angol, olasz és izráel i csapatok kivonására építi politikáját, Assadot aggasztja, hogy az új, Egyiptom, Jordán, Irak, Szaudi Arábia és a PLO összefogásából alakult front nála sokkal nagyobb befolyást gyakorolhat a palesztin probléma megoldásában. Ezt és Egyiptom bekapcsolódását Ássad komoly kihívásnak tekinti. Egyiptom, miután 1979-ben felfüggesztett tagságát az izlám csoport­ban újból visszanyerte, reméli, hogy márciusban az Arab Liga is vissza fogja őt fogadni. Bár ez 100 százalékos hozzájárulást vonna maga után és Szíria, Líbia és Dél-Jemen feltétlenül Egyiptom tagsága ellen szavazna, de Húszéin jordáni király erősen bízik a szabályok megváltoztatásában, s hogy egy minimális többség elegendő lesz Kairó visszafogadására. Az új, ún. mérsékelt koalíció ugyan­csak március folyamán óhajt egy vadonatúj tervet kidolgozni Judea, Somron és a Gaza jövő sorsára vonatkozólag. Közben Egyiptom helyzete, áz Iraknak adott nyolcszáz­millió értékű fegyver­­szállítás következtében megerősödött. Jelenleg 25,000 egyiptomi “önkén­tes” harcol Irak oldalán, Irán ellen. Khoumeini és Ássad nemtetszésüknek naponta adnak kifejezést az Irakot támogató amerikai, francia, jordáni és kuvaiti követségek ellen! Izráel nyugtalanul figyeli az eseményeket. Aggódik, mivel látja, hogy Szíria agresszíven dominálni igyekszik Libanont. Nem lelkesedik Egyiptomnak az Izlám világba történt újbóli bekapcsolódása iránt. Gyanakvó szemmel nézi Húszéin, Arafát és Mu­barak tárgyalásait. Ki a legény a csárdában ? Már kezdtünk lelkesedni, amikor Gromyko szovjet külügyminiszter bukaresti látogatása során elhangzott harcos, agresszív szavai villámként rombolták le illúzióinkat Moszkva békés szándékairól. Féktelen dührohamában megfenye­gette Washingtont, hogy ha nem változtatja meg politikáját, úgy az a két állam közötti összeütközéshez vezethet. Persze nem szabad el­feledkeznünk a válasz­tásokról. A szovjet minden eszközt felhasz­nál Reagan megbukta­tására és a szavazók megfélelmlítésére. Nyilván­való, hogy Moszkva nem teszi meg Reagannak a szívességet, hogy a választások előtt kedvező javaslatokat tegyen. De vajon remélhető-e, hogy a két állam i bombák száma helyett az egymásközti dialógusok számát fogja növelni? Bár Warnke, az USA leszerelési követe, az új javaslatok tükrében, op­timista hangokat ütött meg, a tények nem támasztják alá derűlátását.. Amerika 13 százalékkal növelte ha­di-költségvetését. Sokan vitatják, hogy mi értel­me van az új rakéták gyártásának, mikor a jelenlegi nukleáris fegy­verek többszázszorosan képesek elpusztítani a föld minden lakóját? Mégis Reagannak kell igazat ad­nunk. A Szovjetunió szinte észrevétlenül, minden bé­ketüntetés és képvise­lőházi ellenzés nélkül, 365 hatásom atomraké­tát helyezett el Nyu­­gateurópával szemben Mikor a NATO, államok ezt 1979-ben felfedezték, Amerika védelmet kért a bombák ellen. Reagannak a múlt tapasztalatai alapján ugyancsak igaza van abban, hogy a Kreml-el csak erőfölényben lehet tárgyalni. A szovjet ez­zel szemben megvárja, míg Kelet-Németországban Csehszlovákiában és az USA-t körülvevő szovjet tengeralattjárókon elhelyezi SS-20 és SS-22-es bombáit. Úgy véli, hogy majd akkor ő is erőből tárgyalhat. Csak helyeselni lehet, -hogy Amerika Hondurast erős támaszponttá építi ki, mely falat fog alkotni egy 1252 Bay Street Toronto, Ont. Telefon: 960-3900 (Égy blockra a Bloor St. fölött) HUNGÁRIÁN RHAPSOW Szeretettel várjuk kedves vendégeinket éttermünkbe — régi árakkal. A változatos házi ételek mellett, házi sütemények, palacsinta, bor és sör kiszolgálás. Nyitva: hétfő, kedd szerda 11-töl este 9-ig. csütörtök, péntek, szombat 11-től este 10 ig. Tulajdonosok: A Koltai házaspár WORLD DELICATE.SSEN 557 St. Clair Ave., W. Toronto Magyar paprika tel; 656.6259 Vásár Naponta friss I osztályú húsok ízletes, magyaros készítésű felvágottak Füstölt áruk. Frissen készitett és mélyhűtött ételek mérsékelt áron kaphatók Szeretettel és figyelmes, gyors kiszolgálással várja kedves vevőit Bandi bácsi és Családja MEAT k esetleges kommunista behatolás- elhárítására.­­Növeli M>X> rakétái- számát. Állandó állomást létesít az űrben, s a légűrből képes lesz elhárítani egy esetleges orosz nukleáris támadást. De kérdjük, hová vezet ez az őrületes verseny? Mikor fognak észhez térni, s rájönni, hogy az im­produktív fegyverekbe fektetett billiókat produk­tív célokra is fel lehet használni? Gondoljunk csak a 180 billiós rekord költségvetési hiány gaz­dasági következményeire. Johnson elnök dacolni akart a régi kipróbált gaz­dasági törvénnyel, mely szerint egy államnak kenyér és ágyú között kell válasz­tania. Ő meg akarta mutatni, hogy Amerika jólétben fürödhet, miközben a gyárosok ontják fegyvereiket Vietnamba. Teremtett is egy mesterséges jólétet, de a nyugati világ gazdasági káoszba került. Reagan célja ugyancsak kenyér és ágyú egyidőben. Talán érdemes lenne ezen kissé elgondolkodni. ik I Hí tr\li 01 áí $ RESTAURANT f Debrecenből érkezett ifj. Janny Géza ci­gányprímás és zenekara: Nagy sikerrel szórakoztatja (hétfő kivételével) minden este kedves vendégeinket. ifj. Janny Géza cigányprímás | id. Janny Géza cimbalmos Ondi György nagybőgős 5329 FERRY ST­­■ NIAGARA FALLS PHONE 356-2429 ÖN IS FIZESSEN ELŐ LAPUNKRA c Camardo Travel Agency 1028 112 St. Clair Ave. West TM Toronto-Budapest-Toronto $900.00-tól Budapest-Toronto-Budapesl Takács György $676.00 utazási ajánlata: 1ni-nT) JUGOSZLÁVIAI KEDVEZMÉNYES NYARALÁS 50 ÉVEN FELÜLIEKNEK 2 hét az adriai tengerparton, elsőosztályú hotel, napi két étkezés, repülővel együtt $1.078.00 3 hét ugyanott $1.266.00 Toronto - Zágráb - Toronto $800.00 Toronto - Belgrád - Toronto $830.00 Jugoszláviai utazás magyarországi látogatással kombinálható Toronto - London - Toronto $498.00-tól Toronto - Frankfurt - Toronto $588.00-tól Toronto - Róma - Toronto $899.00-tól Toronto - Los Angeles - Toronto $348.00-tól Florida (csak repülőjegy) $229.00-tól Bárhová kíván utazni, bizalommal forduljon hozzám! a 654-5544 telefonszámon 4H9 Charles Knapp (416) 752-1590 EUGENIA ZUCKERMAN fuvolaművész szólistával MASSEY HALL 1983 február 23.-án este 8 órakor Jegyek: $22, $18, $15. Kredit kártyát elfogadunk. Jegyeladás: Massey Hall és Roy Thomson Hall jegyirodája'

Next

/
Thumbnails
Contents