Menora Egyenlőség, 1984. február-június (23. évfolyam, 997-1016. szám)
1984-02-24 / 999. szám
I MRS. ROY ÉS A FELÜGYELŐ (folytatásos regény, tizenkettedik rész 9. oldal MENDEn Msár. Béla Varga 225 East 72 St. New York, N.Y. 10021 USA Second class mail Registration No. 1373" CANADA U.S.A. Second class mail paid at New York N.Y. 11351. Di.No. 104970. AZ ÉSZAK AMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 23. 999. Ára 70 cent FEBRUARY 24. 1984 THE WORLD’S LARGEST JEWISH WEEKLY IN HUNGARIAN Rubin Ferenc Izrael megvédi határait A békeszerződések és a garanciák a nyomdafesték árát sem érik meg. Mennyi időbe és fáradságba került míg sikerült létrehozni azt az Izráel és Libanon közti megállapodást, melyet most Libanon félig bukott elnöke Gemayel könnyedén a papírkosárba dob csak azért, hogy ezzel életét, vagy politikai karrierjét megmentse. Mit biztosított volna ez a szerződés? Izráel északi határainak'védelmét. A megoldhatatlannak látszó libanoni helyzet megoldására vállalkozott Szaudí Arábia és békejavaslatot nyújtott át Szíriának, a drúzok és a terroristák támogatójának, aki azt visszautasította azzal, hogy Izráel védelmét nem szükséges garantálni. Izráelt tehát kényszeritik arra, hogy ha kell, fegyverrel is, de megvédje határait. > Arens izraeli hadügyminiszter kijelentette, hogy az izráeli csapatok igenis maradnak Libanonban, sőt — mint mondotta — nem fognak megtűrni semmiféle terrorista csoportot a területen. Ezt célozta a lefolytatott bombatámadás is* Értesültek arról, hogy közel ezren a PL.O-ból visszaszivárogtak a Szíria által megszállt területre. A bombatámadás eredményéről lapunk zártakor még nem nyertünk tájékoztatást. A jelenlegi közel-keleti helyzetre jellemző, hogy Szaudi Arábia az arabok pénzeszsákja dirigálja most Jordánt és Egyiptomot. Az ő közbenjárásának következménye, hogy Mubarak Washingtonban követelte Arafát bekapcsolását az ún. béketárgyalásokba. Szaudi Arábia nem kíván Szíriával és a Szovjetunióval ujjat húzni. Pénzt és fegyvert azonban hajlandó Washingtontól elfogadni. Mubarak nagy szerényen csupán ötmilliárd dollár ajándékot kívánt. Húszéin megelégedett volna egy kétszázmilliós fegyverszállítással. Sajnos, a történelem már gyakran beigazolta, hogy az Amerika és más nyugati országok által az arabok kezébe adott fegyverek nem Irán ellen, hanem Izráel állama ellen szegeződnek. Reagan és Schultz libanoni politikája sajnos kudarcot vallott. Gemayel megbukott. A libanoni hadsereg össze«uniót t. Amerikának nehézségei vannak a három oldalról bekerített “békefenntartó" hadsereget kivonni Libanon romjaiból. Elkerülhetetlen egy olyan kormány megalakítása, melynek tagjait Szíria bábuként mozgatja. Amerika közömbösségével, mellyel a május 17-i szerződés megsemmisítését szemlélte, súlyos precedenst teremtett és az irányában tanúsított bizalom a minimumra csökkent. Az amerikai haderő kivonásával Reagan kénytelen volt elismerni, hogy nem képes egymaga rendet teremteni e kaotikus helyzetben, s hogy Libanon sorsát Moszkvában és Damaszkuszban -döntik el. A békefenntartók kivonása után a drúzok könnyen összeütközhetnek' az Irán által irányított shiilákkal, és a keresztény maronitákkal. Jumblatt, a drúzok felelőtlen, feldúlt lelkű vezetője, nem elégszik meg Gemayel megalázásával. Ő annak életét követeli. Amerika most hibát hibára halmoz. Beleegyezik abba, hogy a békefenntartók helyét az ENSz csapatok foglalják el, beleszólást engedvén Moszkvának a Közel-Kelet ügyeibe. Izráel jól tudja, hogy mit jelent az ENSz csapatok védelme. A múltban ez csupán a terroristák rejtegetését jelentette. Izráel helyzetét ez csak nehezítené. Moszkva persze szívesen adja beleegyezését egy szájíze szerint összeállított ENSz hadsereg libanoni elhelyezéséhez, illetőleg az eddigi ENSz haderő jelentős kibővítéséhez. Feltételül kötötték ki az amerikai hadihajók távozását. Ezzel megszüntetné Washington minimális befolyását is Libanon konszolidálásához. De kérdjük: e teljes anarchiában és káoszban kin kíván segíteni az ENSz haderő? Kit kíván megakadályozni a rombolásban. Kire fogja szegezni ágyúit? Es kire fogja fegyvereit irányítani? “Földterületet a békéért" ajnálja Reagan Izráelnek. Hangzatos frázis. De vajon meggondolta-e Amerika elnöke, hogy mit jelentene Izraelnek az ún. “béke"? Vajon érdeke-e Washingtonnak, hogy orosz bombázók álljanak öt kilométernyire leghűbb szövetségesének, Izraelnek küszöbén, fenyegetve annak sűrűn lakott városait? Vajon gondolt-e az elnök a következményekre, miközben Husszein Jordán királya és Mubarak Egyiptom elnöke igyekeztek őt rávenni tervének felújítására és a gyilkos rabló'ezér Árafáital való tárgyalására. Csodálatos, hogy Mubarak már elfeledte, hogy Arafái volt az aki értesülvén Szadat meggyilkolásáról, diadaltáncot lejtelt bandája tagjaival. Elképzelhető-e, hogy az Izráel államának felszámolására alakult szervezet, békés szomszéddá válna? Elképzelhető-e, hogy Reagan ne látná tisztán, hogy az ún. “mérsékelt arabjai" nem békére, hanem Judea és Somron Izráel testéről történő lemetszésével csupán Izráel gyengítésére törekszenek? Reagan békeajánlata az igazságtalan trianoni békével hasonlítható össze, mely levágta a Kárpátokat, Erdélyt és a Felvidéket Magyarország testéről. Miért akar Amerika egy csonka, végtagok nélküli Izráelt? Amerika olyan benyomást tesz ránk, mint egy jószándékú orvos, kinek diagnózisai csak rombolólag hatnak paciensei egészségére. Dulles 1956-ban, félve arabjai érzékenységétől, megakadályozta Izráelt Nasser ártalmatlanná tételétől. 1973-ban Kissinger tartotta vissza Izráelt a végső győzelemtől Egyiptom felett. 1982-ben Reagan akadályozta meg Izráelt, hogy kiűzze Szíriát Libanonból. Mubarak főcélja, hogy a 21 tagú Arab Liga őt márciusban visszafogadja. Ennek érdekében Arafát szószólójaként szerepelt Washingtonban. Minthogy azonban az USA nem hajlandó a kalózvezérrel tárgyalni, amíg Izrael államát el nem ismeri, megbeszélései csupán időpocséklást eredményeztek. Amerika közelkeleti politikájának megértését még nehezíti az is, hogy a katonai sorozás hiánya a, konvencionális katonai egyensúlyt teljesen megdöntötte Európában és csupán Izráel elismerten erős hadseregére támaszkodhat egy veszély esetén. Mubarak beigazolta, hogy Izráel. nem számíthat az arab országok jóindulatára és papírra vetett békeszerződések értéke nagyon minimális. Libanon bebizonyította, hogy az USA képtelen egy garanciát megfelelő haderővel alátámasztani. Most ugyanezen ok miatt nehézségekkel küzd a Perzsa Öbölbeli olajérdekei megvédésében. Izráel tehát csak saját erejére támaszkodhat, s ehhez egy ellenséges terror-állam közvetlen szomszédsága nem nyújtana segítséget. Az arabok nehezen állnának ellen egy kisértésnek, hogy megtámadják Izráelt, ha úgy látnák, hogy Izráel könnyen sebezhető a Jordán nyugati partja felől. Mubarak kétségtelenül felrúgná a békeszerződési, ha úgy úgy látná, hogy Izráel legyőzhető. Komoly szakemberek szerint az 1973-as háború kimenetele kétséges lett volna, ha azt Izraelnek az 1967-eá határok mellett kellett volna megvívnia. Nem vitás, hogy Reagan 1982 szeptember 1-i tervében lefektetett “jordáni szövetség” rövidesen független Palesztin állammá változna. Ha Mubarak kitart azon álláspontja mellett, mely szerint a palesztinok nevében kizárólag a PLO tárgyalhat, akkor ez az ügy reménytelen. 1944-1984 Ebben az esztendőben minden héten emlékezünk és emlékeztetünk arra, ami 40 évvel ezelőtt történt. Trianoni békeajánlat JORDÁN KÉNYES HELYZETE Meg kell azonban értenünk Húszéiul, kinek egy nagy étvágyú Szíria szomszédságában több mint 60 százalékos palesztin többséggel kell szembenéznie. Ez államot, Churchill jóvoltából, Izráel számlájára, 1946-ban alapították. A 44.000 négyzetméteres Palesztina a római hódításig 1900 évvel ezelőtt zsidó uralom alatt állott. Csupán a nevét változtatták meg a rómaiak, hogy elködösítsék annak múltját. 400 éven keresztül e terület török fennhatóság alatt volt. egészen 1917-ig, mikor az angolok a zsidó haderő segítségével, onnan kiűzték őket. 1905-ben csupán 8.000 mozlim lakott Jeruzsálemben, a 40,000 főnyi zsidó lakosság mellett. 1922-ben a mozlimok száma 13,413-ra emelkedett, 33,971-re csökkent a zsidó lakosok szám. 1922-ben Arábia elfoglalta a 150.000 négyzetmérföldes Hej,azt, kiüldözvén onnan az akkori Husszein királyt a jelenlegi jordáni király elődjét. Az angolok vigaszdíjképpen fiának Abdullahnak adták Transzjordániát. Ennek vezetésére Glubb tábornokot delegálták, ki később maga is mozlim lett és Glubb pasa néven szerepel a történelemben. Glubb. angol kiképzésben részesített serege élén, 1948-ban elfoglalta Judeát es Somront. Abdullah unokája. Húszéin, 1955-ben foglalta el trónját. 1956-ban Eisenhower garantálta Izráel biztonságát és a Szuez csatorna használatának jogát. 1967-ben Amerika minden garanciájáról megfeledkezett. Izráel ekkor értesítette Jordánt, hogy megtarthatja Judeát és Somront ha semleges marad a háborúban. Húszéin azonban Egyiptommal akart osztozkodni Izráel teljes területén. Izráel a harcok folyamán visszafoglalta Judeát és Somront, Színájjal egyetemben. Felajánlotta azonban, hogy egy Folyt a 2. oldalon Nyílt levél A Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) Elnökségéhez és az Új Élet szerkesztőségéhez (A levél írói a “Hírmondó” című bp-í Szamizdat folyóiratot kérték fel a közlésre Bécsben a Bibo-Press hozta nyilvánosságra.) <Az Új Élet 1983. december 15-i száma hírül adta, hogy megalakult az Országos Béketanács egyházközi bizottsága, amelynek alelnökévé választották dr. Salgó László főrabbit, ügyvezető elnökségének pedig tagja lett Héber Imre. A testület nyilatkozata kimondja: “Minden erőnkkél tiltakozunk az Egyesült Államok kormánya által vezetett világuralmi törekvések ellen...” A Salom, a magyar zsidók független békeharcos csoportja a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy a fent nevezett urak százezer magyar zsidó nevében aláírták ezt a teljesen egyoldalú politikai nyilatkozatot. Meg mernék-e Önök szavaztatni (titkosan) a magyar zsidóságot arról, hogy támogatja-e eljárásukat? Ki és mikor hatalmazta fel a MIOK vezetőit arra, hogy az állampolgári lojalitáson túlmenően a hívek nevében a napi politika szintjén kötelezzék el magukat? Eddig úgy tudtuk, felhatalmazásuk csak a felekezeti és hitélet körére, a zsidóságnak a társadalmi és állami szervek előtti érdekképviseletére vonatkozik. Természetesen indokolt az állásfoglalás az egész emberiséget és a legalapvetőbb erkölcsi problémákat érintő olyan kérdésben, mint a béke. Ha a nyilatkozat azt mondta volna ki, hogy elítéljük a fegyverkezési versenyt és az atomfegyverek hadrendbe állítását, külön felhatalmazás nélkül is jogosan Írhatta volna alá a MIOK képviselője. Elfogadhatatlan viszont és az. állásfoglalást a napi politika szintjére szállítja le az az egyoldalúság, mely a nyilatkozatban hangot kapott. Nem ismerjük el, hogy a szovjet atomrakéták inkább üdvére vannak az emberiségnek, mint az amerikaiak. És kétségbe vonjuk annak a papnak és felekezeti vezetőnek az autentitását, aki ezt akarja velünk elfogadtatni. Külön szót érdemel a nyilatkozat utalása "a fegyvertartásból és fegyverkereskedelemből busás hasznot húzó kapzsi érdek”-re. Az egész szöveg Amerika-ellenes hangja azt sejteti, hogy itt holmi "gonosz kapitalisták” érdekeiről van szó. Ez nem más, mint silány demagógia. Nemcsak azért, mert a fegyverkezési verseny és a háborús veszély nem magyarázható meg a hadiipar érdekeivel, hanem azért is, mert hitelt érdemlő források tanúsítják: a fejlődő országok legnagyobb fegyver- és hadianyag szállítója — az Egyesült Államokat megelőzve — épp a Szovjetunió. 1950-1975 között a Harmadik Világ országai összesen 14,2 milliárd dollár értékű szovjet hadifelszerelést kaptak, ami 730 millióval, azaz 5,5 százalékkal volt több, mint az amerikai fegyverszállílmányok értéke ugyanebben az időszakban. (Neue Zürcher Zeitung, 1977. ápr. 6.) 1973-1979 között a fejlődő országoknak szállított szovjet hadianyag értéke (beleszámítva a Varsói Szerződés más országaiból eredő szállítmányokat is) 20,7 milliárd dollárra rúgott; mindennek 72,6 százalékát a Közel-Kelet és Észak- Afrika országai kapták. (Neue Zürcher Zeitung, 1980. szept. 13-14.) És ami a bevételeket illeti, 1972-1982 közölt a Szovjetunió mintegy kétszér annyi bevételhez jutott a fejlődő országoknak szállított hadfelszerelésből, mint az Egyesült Államok. (Neue Zürcher Zeitung, 1982. aug. 4.) Mi, magyar zsidók, azt sem feledhetjük, hogy testvéreink Izraelben túlnyomólag amerikai fegyverekkel védekeznek az elpusztításukra törekvő arab túlerő szovjet fegyverei ellen. Ilyen, körülmények között Amerikai egyoldalú elítélése volna zsidó vezetők legsürgősebb dolga? Az állampolgári lojalitás, a törvények betartása kötelességünk. De nem kevésbé kötelességünk a szolidaritás a zsidó néppel és legáltalánosabb törekvéseivel. Es nem tartozunk szolgai buzgalommal követni a Külügyminisztériumot a napi politika minden aktuális fordulatában. Épp azt az Amerikát kell elítélnünk, ahol tucatjával működnek zsidó egyesületek, folyóiratok, újságok, könyvkiadók és tudományos intézetek és ahol több millió zsidó állampolgár pártkülönbség nélkül támogatja kormánya Izráel-barát politikáját? És azt a szuperhatalmat, a Szovjetuniót kell-e minden fenntartás nélkül támogatnunk, ahol a zsidóság milliós tömegei önálló arculatuk érvényre juttatásának lehetősége nélkül, saját kulturális intézményeiktől és közvéleményformáló orgánumaiktól megfosztva, némán kénytelenek tűrni, hogy kormányuk a zsidóság ellenségeit fegyverzi fel? Tegyünk úgy, mintha nem tudnék; épp ilyen okok miatt vándorolt ki az utóbbi években százötvenezer szovjet zsidó, és követné őket — ha tehetné — még legalább ugyanennyi? A MIOK képviselői, akik jónak látták támogatni az egyházközi békebizottság egyoldalú állásfoglalását, ugyan felemeltéke szavukat valaha is a zsidóság fenyegetett helyzetben lévő százezrei és milliói mellett? Megszólaltak-e 1967-ben és 1973-ban, amikor Izráel hárommilliós zsidóságát számszerű túlerő szorongatta? Rámutattake a nyugateurópai zsidóellenes terrorcselekmények kapcsán arra, hogy a PLO összejátszik a szélsőjobb- és szélsőbaloldali terrorista csoportokkal? Vajon a müncheni olimpián elkövetett véres gaztettet. amelynek szervezői Arafát munkatársai voltak, ugyanolyan konkréten, napipolitikai szinten itélték-e el, mint mostani nyilatkozatukban Amerikát? 1944 áprilisában, amikor a hitleristák már a magyar zsidóság mellének szegezték a gyilkos fegyvert, Stern Samu a Magyar Zsidók Központi Tanácsa nevében célszerűnek tartotta, hogy felszólítsa a magyar zsidókat: dolgozzanak, mert “háborúban vagyunk és lelkiismereti kötelességünk, hogy az ország teljesí tőképességét a magunk munkájával is fokozzuk". A Zsidótanács félt attól, hogy ellenállásra buzdítson, a lojalitást az öngyilkos szolgalelkűségig vitte, és még azt is eltitkolta, amiről már biztos értesülése volt: a hitleristák milliószámra gyilkolják a zsidókat. Távol áll tőlünk, hogy a zsidóság mai helyzetét az 1944-belivel hasonlítsuk össze. De az akkori tanulság ma is érvényes; nem a minden feltétel és fenntartás nélküli lojalitás, nem az önkéntes gleichschaltolás, hanem a zsidó szolidaritás adhat reményt a zsidó nép fennmaradására. Ez a Makkabeusok és a varsói gettó felkelt hőseinek tanítása is. Ez a tanulság, ez a tanítás korántsem ellentétes a békemozgalom követeléseivel. Ha nem akarunk bábok lenni idegen erők játszmájában, kis nép létünkre el kell határolnunk magunkat minden nagyhatalmi törekvéstől. És ez épp úgy vonatkozik a kis magyar népre, mint a kis zsidó népre, tehát hatványozottan érvényes a magyar zsidóságra. Korunk súlyos konfliktusai önálló ítélőerőt és civil-kurázsit kívánnak meg a társadalmi vezetőktől. És ha a MIOK vezetőiben nincs meg a bátorság ahhoz, hogy kifejezésre juttassák szolidaritásunkat Izrael, valamint a szovjet és amerikai zsidók milliói iránt, legalább annyi bátorságuk legyen, hogy az egyoldalú elítélő nyilatkozatoktól tartózkodjanak. Budapest, 1983. december 25. SALOM a magyar zsidók független békeharcos csoportja
