Menora Egyenlőség, 1984. február-június (23. évfolyam, 997-1016. szám)
1984-05-11 / 1010. szám
MRS. ROY ÉS A FELÜGYELŐ (folytatásos regény, huszonkettedik rész 9. oldal) New York, N,5^*10021 USA M E N D E R Second class mail Registration No. 1373 CANADA U.S.A. Second class mail paid at New York N.Y. 11351. Di.No. 104970. AZ ÉSZAK AMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 23. 1010. Ára 70 cent MAY 11. 1984. Rubin Ferenc Harminchat év hősi harca 1948 május 14. Jeruzsálem főutcája az angol hadsereg kürtöseitől visszhangzik. Görnyedt hátú, szakállas öregek és lángoló szemű ifjak kísérik a komor menetelést. Elődeik sok-sok katonát láttak szemeik előtt elhaladni. Babiloniak, asszírok, rómaiak, perzsák, arabok, törökök és a keresztes hadjárat vitézei hagyták el Jeruzsálemet. Rabbik, talmudtudósok, a törvény szolgái és hordozói századokon át a zsidóság örökségének megőrzéséért küzdöttek Dávid városában, a szombatot és a törvényt az utolsó betűig betartva. Ók voltak azok, kik kínos pontossággal emlékezetükbe vésték minden sorát és másolták a Talmud minden fejezetét, századokon keresztül továbbadva azokat a fiatalabb korosztálynak. A Suffolk hadosztály élén egy fiatal őrnagy magaslőtt ki a tömegből, jobbjában rozsdás vasdarabot lengetve, melyet a reá várakozó hosszú fehérszakállú rabbinak nyújtott át. Krisztus után 70 óta — mondotta ünnepélyes hangon — Jeruzsálem kapujának kulcsa nem érintett zsidó kezet. 18 hosszú évszázad után most először megy át e kulcs a zsidó nép tulajdonába”. E napon a zsidóság történelmének új fejezete kezdődött. Ára: kétezer év véres szenvedése és hatmillió mártír elveszítése. "E percre vártunk kétezer éven keresztül”, mondotta Golda Meir — most, hogy ezt megértük, nincs szó, mely kifejezné boldogságunkat”. “De a háború nem ok a diadaltáncra”, figyelmeztette népét Ben Gurion. S míg a kék fehér cionista zászlót, a szabadság lobogóját lengetni kezdte a szél, a zsidóság első véres háborúja elkezdődött. Ugyanazon a mikrofonon, melyen pár órával előbb Sir Alan Cunningham búcsúszavai hangzottak el. Raji Shajum hirdette a hadüzenetet. Öt erősen fel fegyverzett arab ország támadta meg a csaknem fegyvertelen Izraelt. De a zsidóság nem maradt tétlen. Yitzhak Levy a Mea Shearim utcában felvonultatta hadseregét. Délen Avram Uzieli tartotta hősiesen az Allenby barakkot. A Hagganah hősiesen küzdött mindenütt. A harc egyik hőse a kis Dávidka ágyú volt, mely bár kevés kárt okozott az ellenségben, de óriási zajával megijesztette az arabokat, melyről az izraeli harcok ügyesen elhitették velük, hogy az a zsidóság titkos fegyvere. Percek alatt az arabok között elterjedt a hír: “A zsidók atombombával rendelkeznek”. Mire Glub pasa beduinjaival megérkezett, csupán Judeát, Somront és Kelet- Jeruzsálemet volt képes elfoglalni. Az Egyesült Államok 16 perccel az angolok kivonulása után sietett elismerni Izráel államát. Pár órával később megérkezett a Szovjetunió elismerése. Anglia azonban május 17-én közölte Kanadával, hogy nem óhajtja elismerni a zsidó államot. Ottawa 1948 december 24.-én korlátolt elismerésre volt csak hajlandó. Törvényes elismerése 1949 május 11- én következett be. Az új zsidó állam pánikot okozott az arabok körében Egyiptom, Libanon, Jordán, Szíria és Irak hadseregének legyőzésével. King Abdullah, Jordán királya megszállta Somront és Judeát, 1948 októberében az arabok megszegték a tűzszünetet. Nov. 4.-én az ENSZ felszólította a két államot a tűzszüneti határokon belüli visszavonulásra. 11 nappal később Kanada terjesztett elő békejavaslatot, melyet az arabok visszautasítottak. 1956-ban Izráel az állandó terrortámadások következtében, új háborúra kényszerült. 1967-ben hat arab állam, legmodernebb szovjet fegyverekkel felszerelve, körülvette Izráelt, mely csodával határos módon visszavetette az ellenséget. 1973-ban, a zsidóság legnagyobb ünnepén, Egyiptom és Szíria meglepetésszerű támadását kényszerült Izráel, nagy véráldozatok árán, visszaverni. 1982-ben, a PLO állandó terrorcselekményeit megelégelve a terrorbandát kiűzték Libanonból. Amerika gyengesége következtében Libanon orosz befolyás alá került, s a béke reménye hosszú időre megint eltűnt. A rengeteg problémával küzdő Izráel mindig képes lelket önteni a galut zsidóságába. A galut zsidóságára hárul a feladat, hogy minden igyekezetével segítse azt a népet, melynek fennmaradása záloga annak. hogy egy új Auschwitz sohase következzék be a zsidóság történetében. Anyák Napja alkalmából Szeretettel Édesanyákat és Nagymamákat Oroszország közel keleti befolyásának megszerzéséért folytatott harca az 191 7-es bolsevik forradalmat már 150 évvel megelőzte E probléma csaknem két évszázada képezi az orosz politika középpontját. Az Oltomán birodalom bukásával egy időben az orosz Romanov dinasztia is eltűnt a történelem színpadáról. Lenin és Trockij korán felfedezték a Közel-Keletben rejlő forradalmi lehetőséget. A bakui értekezlet lázadásra szólította a Közel-Kelet népeit az “imperialista kapitalisták” ellen. Ez időben csupán minimális érdeklődés nyilvánult meg a cionizmus iránt, melyet a szovjet urai anakronisztikus, reakciós mozgalomnak minősitettek. Sztálin uralkodása kezdetén a “szocializmust csupán egyetlen országban" kívánta kiépíteni, kevés figyelmet szánva a külügyekre. Ez az állapot lényegesen változott a másixiik világháború kezdetén. Molotov, akkori szovjet külügyminiszter, Hitlerrel és Ribbentroppal történt megbeszélése közben leszögezte, hogy a Perzsa-öböl a szovjet érdekkörbe tartozik. Hét évvel később, a cionizmus iránti ellenszenve dacára a szovjet javasolta egy zsidó és egy arab ország megalapítását Közel Palesztina földjén. A tengely bukása után a fasizmus támogatói a Szovjetunióban látták szövetségesüket a nyugat államaival szemben. Sztálin ekkor meg volt győződve arról, hogy a szovjet tömb és Amerika között nincs középút. Kommunizmus — szerinte — csak a szovjet hadsereg dominálása alatt levő országokban érhet el döntő befolyást. Nasser, ki korábban “fasiszta reakciós" volt Moszkva szemében, Faruk király megbuktatása után nemzeti hős lett. A baloldali Baath párt befolyásának növekedése következtében Moszkva figyelme Szíria iránt erősen növekedett. 1955-ben, a Bandung konferencián Hruscsov baráti és fegyverszállílási egyezményt írt alá Egyiptommal. 1956- ban a szovjet közvetlen beavatkozással fenyegette Angliát, Franciaországot és Izráelt. Sőt, mi több, Izráel teljes megsemmisítését helyezte kilátásba, ha azonnal vissza nem vonul Egyiptom területéről. Bár Dulles külügyminiszter ■-* K e le t minden lehelő nyomást igénybe vett a három állam hadseregének visszavonására, az elismerést azonban az arab államok részéről csupán * Moszkva élvezte. A szovjet befolyás szíriai növekedése kényszeritette a radikális baloldali, de erősen nacionalista Baath párt vezetőjét, hogy Egyiptommal egyesüljön. Nuri Said és a Hashemit dinasztia bukása Irakban a kommunisták uralmával végződött. Nasser, bár bebörtönözte és sorra gyilkolta országa kommunistáit, Moszkva felé hangoztatta, hogy mindez csupán kis házi veszekedés, s ő csodálattal tekint Hruscsov, Mao és Gomulka felé. “Moszkvába nem Szíria és Irak kommunista pártjain keresztül vezet az út", mondotta Nasser, s ebben teljesen igaza volt. A nyugat ipari államainak rohamos fejlődése következtében az arab olaj életbevágó kelléke lett a demokráciáknak- Amerika és Moszkva harca a Közel-Kelet befolyásának megszerzéséért megnövekedett. A Reagan kormány nem túl sikeres szereplése következtében, a Szadat idejében történő egyiptomi befolyását elveszített Szovjetunió, feltűnő aktivitásba kezdett a térségben. Moszkva teljes kárpótlást nyert az 1973 évi sikertelen egyiptomi politikájáért. Amerika, egyes szakértők szerint “ezüst tálcán” adta át a szovjetnek Libanont, s gyengesége következtében, több perzsaöbölbeli ország bizalma megrendült Washingtonban. Mérsékelt arab országok nem látnak kilátást a békére, Husszein, Jordán uralkodója saját bőrét és országa sorsát félti. Az arabok ma sem imádják a Szovjetuniót. Az olajgazdag országok uralkodói aggódnak sorsukért. Mégis úgy látják, hogy a politikai egyensúly megtartásáért jó viszonyt kell keresniük Moszkvával. Mubarak, Egyiptom elnöke, több Ízben hangsúlyozta, hogy országa eminens érdeke a Moszkvával történő kapcsolatok felvétele. Husszein, ki a remélt fegyverszállitási egyezmény nélkül. volt kényeden Washingtonból távozni, ugyancsak kilátásba helyzte, hogy a szovjethez fordul fegyverért. Jellemző a szovjet irányába történő szimpátia Foly. a 3. oldalon Torös Aladár írja ... A Szovjetunió államfőjévé választották Konsztantyin Csernyenkót, írják a budapesti lapok nagy tisztelettel, megrendelten, címoldalukon. Mintha ez valaha is kétséges lett volna! Most már tudjuk, hogy a mindenkori szovjet pártfőtitkár egyben államelnök is, sőt, ahogy nemrég kiderült (megírták a német lapok) ő csak a “háborúban alkalmazható” Legfelsőbb Katonai Tanács elnöke is. Itt azonban még egy kis baj van. Sztálin, Hruscsov, de még Brezsnyev is részt vettek az 1941-45-ös háborúban, sőt tábornokok voltak. Sztálin meg saját magát jutalmazta meg a tábornagyi rendfokozattal. No és Csernyenko? A háború alatt, messze a front mögött, a pártbürokráciában “tevékenykedett”. Soha puskaport nem szagolt! Igaz, 1930 körül — tehát félévszázaddal ezelőtt! kötelező katonai szolgálatát a kazahsztáni határon látta el. Hogy legyen most az egykori vöröskatonából a Legfelsőbb Katonai Tanács elnöke — olyan személy, aki a vörös marsalloknak is parancsol?! Törhetik most ezen Moszkvában a fejüket az elvtársak. Igaz, jó tanácsért nem kell szomszédba menniük. Aki emlékszik Brezsnyev gyors katonai karrierjére — az ismeri a receptet. Ugyanis Brezsnyev altábornagyként (két csillagos tábornokként) szerelt le 1945-ben. Amikor szóba kerül a hetvenes években, hogy a Legfelsőbb Katonai Tanács elnöke lesz — hétfőn kinevezték Brezsnyev altábornagyot három csillagos tábornokká — pénteken megkapta a negyedik csillagot kabátja hajtókájára. A következő héten pedig marsall lett. És így töltötte be a Katonai Tanács Elnöke tisztségét. Csernyenko, csak “egyszerű" vöröskatona — előléptetése legalább egy I 1944-1984 I Ebben az esztendőben minden héten emlékezünk és emlékeztetünk arra, ami 40 évvel ezelőtt történt. hónapot fog igénybe venni — ha a moszkvaiak a Brezsnyev-recept szerint járnak el nála is... Budapesten a nagy szenzáció a Szépművészeti Múzeumból ellopott (majd bravúros rendőri nyomozás után visszaszerzett) képek körüli botrány. A múzeum igazgatónője és annak helyettese időközben “önként” visszaléptek, nyugdíjazásukat kérték. Most a Fővárosi Főügyészség vádat emelt a Központi Múzeumi Igazgatóság polgári fegyveres őrség parancsnoka ellen. Azzal vádolják őt — és vele együtt a Központi Múzeumi Igazgatóság helyettes igazgatóját — hogy nem tették meg azokat az őrzésbiztosító intézkedéseket, amelyek a Szépművészeti Múzeumnál az épület felújítással összefüggően kialakultak. Minket e vonatkozásban csak az érdekel: Munkásőrségen kívül létezik tehát más polgári “fegyveres szervezet” az országban. Ezért nem tudja a mindenható párt rendesen megfizetni a munkavállalókat és egyebeket, mert ilyen illegális fegyveres csoportokat tart fenn — saját maga részére. Hisz egy pillanatig nem kétséges, hogy ezek az ún. bújtatott “fegyveres őrségek” tulajdonképpen a pártapparátus védelmére alakulnak. 1956-ban megégette magát a Párt. Rájött, hogy sem a hadseregben, sem a rendőrségben nem tud megbízni. így most — a dolgozó nép pénzén, természetesen — külön őrségeket tart fenn, amelyeket úgy takar el a nép elől, hogy “múzeumi őrségnek” hazudja őket... •x-A szocializmusban nincs munkanélküliség! Ez volt eddig egyike a fő-fő-argumentumoknak, amelyekkel a kommunista vezetők saját népeiket etették. Nos, mint annyi más “megállapítása” a “tudományos szocializmusnak” — ez sem igaz! Most jön a hír Kinából, hogy — micsoda eredmény! — 1983-ban először süllyedt a hárommilliós szint alá a vörös-kínái munkanélküliség. A hivatalos adatok szerint ugyanis az elmúlt évben a kínai nagyvárosok 2.7 millió munkanélkülit tartottak nyilván. A vidéki munkanélküliségről adatokat nem közöltek. A szocializmusban “természetesen” nincs munkanélküli segély. így a kínai munkanélküliek rokonok támogatására Folyt, a 2. oldalon ISádasy István VIGYÁZAT:.. REALIZMUS, REAGAN és KÜLPOLITIKA A fenti címmel, a newyorki MacMillan Társaság kiadásában megjelent emlékirataiban, Haig élesen bírálja Reagan tanácsadóinak Edwin Meesenek, James Bakernek és Michael Deavernek, az úgynevezett “Kalifornia maffiának”, személyeskedő, áskálódó, leselkedő, olykor éretlen külpolitikai húzásait, taktikáit, amelyeknek lényege mindenek felett arra irányult, hogy őt, Alexander Haig-et, tegyék lehetetlenné és siettessék bukását. A fentebb említett “trojka" tagjai ugyanis sohasem fogadták be baráti körükbe a négycsillagos generálist, kezdettől fogva sanda szemekkel nézték és gátakat vetettek működése ellen. Ebben a játszmában az arab-barát Casper Weinberger is szerepet játszott, aki hasonló módon, ahol csak tudott, a következetes külpolitikára törekvő, Izráel-barát Haig, katonai precizitással szerkesztett terveit aláaknázni igyekezett. Éppen ezért Haig emlékiratainak az éle mindig a tanácsadók ellen irányul, sohasem Reagan ellen, akiről mindenkor Alexander Haig, a őszinte nagyrabecsüléssel szól. Áldozatul esését a “sok lúd disznót győz” elv érvényesüléseként magyarázza. Tizennyolc hónapig szolgálta Alexander Haig a Reagan kormányt, mint “Fifeór” emlékiratai külügyminiszter. (Secretary of State.) Izgalmas, vitára ingerlő személyisége már a megerősítést igénylő szenátusi kihallgatása során feltűnt, ahol visszatérően, a Nixonnal való kapcsolatáról faggatták, annak ellenére, hogy Nixon csak akkor hívta meg a Fehér Ház vezérkari főnökévé, amikor Ehrlichmant és társait már kiebrudalta, tehát neki a Watergate trükkökhöz semmi köze sem lehetett. S amikor Paul Sarbanes szenátor már negyedszer vonta kérdőre Haig ítélőképességét, hogyan tudott egy bukott elnök mellé állni, nem fogadva el azt a védekezését, hogy az amerikai köztársaság jövője lebegett a szeme előtt, Haig élesen így válaszolt Sarbanesnek: “Senkinek sincs monópóliuma az erényre, még önnek sem szenátor úr.” Haig-et Reagan elnök még megválasztása előtt megbeszélésre hívta, hogy kikérje külpolitikai tanácsait akkor, amikor Haig a Nato csapatok főparancsnokaként Európában székelt. Találkozásukkor a két ember gondolkozásának azonossága, kölcsönös szimpátiát ébresztett mindkettőjükben s azt eredményezte, hogy Reagan megválasztása után külügyminiszterként jelölte Haig-et Folyt, a 6. oldalon Alexander M. Haig, Jr.
