Menora Egyenlőség, 1981. október-november (20. évfolyam, 880-881. szám)

1981-11-01 / Melléklet

D 27 oldal

November 1.1981

jegygyűrű elszintelenedett helye. Nem volt. — Egész jó nő, gondolta Tibor. Kár, hogy vidéki. A rúzs rajta, mint máz a régi fazékon. Ráadásul legalább harminc éves, ha ugyan nem egykorú velem. De jó feszes a bőre. Ne ugrálj, Tibor. Gondolj Mucira Pesten: mint a cinege. Jobb ma egy túzok, mint holnap egy veréb. De vigyázat! Szigorú tárgyilagosság. Semmi udvarlás. Semmi gyengédség. És minél több ordenáriság. Kalandot akarok, kalandot, kalandot. Annyira belemelegedett, hogy a kaland szót már majdhogy hangosan mondta.

így himbálództak a korláton. Tibor elmondta: isiász kínozza, de már az első fürdés sokat segített. Julcsa reumától szenvedett felsőkaijában, de sokat javult. Még tizenkét napja maradt Hévizén. Tibornak tizenhárom. Kosztról, időjárásról, gyógyvizekről beszélgettek. Foglalkozásáról, életkörülményeiről, családjáról egyik sem árult el egy kukkot. Nemhogy politikai nézeteiről. Mindez nagyon kellemes, gondolta Tibor, miközben combját a nő combjához nyomta. A víz áramlása is arra vitte. Január közepe óta nem voltam nővel. Mi több, nem is gondoltam ilyesmire. A népi uralom miatt. Kiherélnek ezek mindenkit. De most minden megváltozott. Másra se gondolok, mint arra, hogyan fektetem le. Vagy inkább: mikor.

Végül elege lett a bájtársalgásból és néhány történetet mesélt el, majd egyre sikamlósabb viccekre tért át. A nő kiparancsolta a vízből: már egy órája ülnek benne! Várja meg a parton, a fahíd végénél. Julcsa vékony, szürke kabátban tűnt fel, alatta mintás kartonruhával. Mennyivel csinosabb volt fürdőruhában! A nő, mintha csak kitalálta volna, mire gondolt, megjegyezte: — ’’Maga is jóval izgatóbb fürdőnadrágban. A férfidivat is ronda, nemcsak a női. Miért van ez így? És mióta?” — ”Az empire óta. Tudja, mi az, hogy empire?” Julcsa nem felelt — ’’Ráér este, Tibor? Rá. Akkor kilenckor az eszpresszóban.” Haza akarta kísérni a nőt. Julcsa azzal érvelt, hogy messze lakik. Ő kíséri haza Tibort és kész. Nagyon gyanús. Mégis ez a kémnő. No és? Bánja fene, A férfi szállása előtt Julcsa lelkére kötötte: feküdjön aludni délután. — ’’Minek? Nem vagyok fáradt.” — ’’Szükségünk lesz még a maga erejére” — jegyezte meg a nő szigorral.

Az enigmatikus végszón aztán törhette a fejét. Nyilván jót jelent. Böcögő bácsi is jó hírrel fogadta: ne féljen misére jönni. A helyi párttitkár s az egész pártbizottság is ott ül, méghozzá az első sorban. Ebéd után Tibor mélyen és hosszan aludt. De előtte, utána, sőt félálmában is azon töprengett: ugyan hol fekteti le a nőt? A

Esküvő éjfélkor

garniszállodákat bezárták. A fiatalok azt se tudják, mit jelent a szó. Szálloda nincs Hévizén. Mit tegyen? Ő a férfi, néki kell gondoskodnia. Kérje meg Böcögő bácsit, adja át a szobát éjszakára? És mit szól majd a gondnok, aki vasvillaszemmel méregeti azokat is, akik itt laknak? Vagy Julcsának külömb gondnoka lenne? Vonuljanak ki az erdőbe, hófoltok, tüskebokrok közé, a latyakba?

Az eszpresszóban leült egy sarokasztalhoz a háttérben. A nő még sehol. Úgy gondolta: 666-ig számol szép lassan és ha addig nem jön, nem vár tovább. Csak 66-ig jutott, mikor Julcsa megérkezett, szürke kabátban, a délelőtti kartonruhában. Megkérdezte Julcsától: rendelhet-e két konyakot. (Persze, magyar konyakot — más nem volt se itt, se Pesten.) A nő azt felelte: rendeljen két feketét, a többit nála isszák meg. Tibor örömében nagy, szónoki gesztussal rendelte a feketéket és legmulatságosabb két párisi történetét mesélte el, de úgy, mintha nem vele, hanem egyik barátjával történtek volna meg. (Tibor tíz hónapig egy pesti napilap tudósítója volt Párisban. Amikor a háború kitört, hazahívták.) Fél tízkor a nő felállt: gyerünk! Ahá, még kapuzárás előtt akarunk becsúszni. (Itt tízkor volt kapuzárás, nem tizenegykor, mint a fővárosban.)

Gyógy- és tömegszállássá átalakított, nagy villa elé értek. A kapuban négyen vitatkoztak. A földszinti ablakon át füstös nagyterem látszott két billiárdasztallal: a játékosok eltűntek a nézők lármás tömegében. Julcsa a ház mögé vezette, nagy üvegverandához. Kulccsal nyitotta és zárta az ajtót, majd újabb ajtót nyitott, zárt és villanyt gyújtott. Nagy, háromablakos szobában álltak, diszkréten nyiló főzőfülkével, fürdőszobaajtóval. Amikor Tibor szétnézett, Julcsa sietve magyarázta, hogy ez hévizi másodunokanővére lakása Évenként két hétig gyógyítja a reumáját itt; addig az unokanővérrel lakást cserélnek. — Hitvány hazugság, gondolta Tibor. Ha nem volna olyan nagyon rajtam a párzási viszketeg, szemébe mondanám. Vajon mit rejteget? Ő az ávó helyi besúgója? Vagy egyszerűen hévizi tyúk, aki reggelenként kiül a tóra pasikat happolni? Utólag pénzt is kér? Jól megszedté magát! Szép szoba volt, biedermeyer secretaire-rel, sötétkék rekamiéval, üvegszekrény könyvtárral, nehéz függönnyel a három ablakon.

A sarokban süllyeszthető italszekrény. Tokaji, fehér rum és mait whisky közt választhatott. Az utóbbit Anglia óta nem látta. Ezt itták mind a ketten, majd átkerültek a rekamiéra. Tibor örült a dolgok ilyetén fordultának, de önuralmát nem vesztette el. Vigyázni kell

nagyon! Semmi lármás kedveskedés, végigcsókolás fejbúbtól nagylábujjig. Nehogy azt képzelje: most talált férjet magának, vagy szeretőt a századvégig. Csak semmi szerelem, nehogy örökre begerjedjen! Tárgyilagos, nyugodt, de erőteljes szeretkezés, a párzás rideg, örvendetes, de dísztelen kinetikája, lelki cicomák és girlandok nélkül, — röviden az, amit a kétszótagos magyar szó mindennél tökéletesebben fejez ki.

Tibor e téren sem várt sokat partner nőjétől. Külföldi útjai során megtanulta, hogy idehaza a szeretkezés mechanikáját jóval kevésbé ösmerik, mint másutt, sőt nem is érdeklődnek iránta. Nem kis meglepetésére már az első percben belátta, hogy szeretkezés terén Julcsa sokesztendős és igen magas színvonalú, masszív tapasztalattal rendelkezik. Noha Tibor az utolsó három évben majdnem remete életet élt, némi igyekezettel utolérte Julcsát. Gyakorlat híján az ember elfelejt egy idegen nyelvet, sőt minden mást is, amit tanult, versektől történelemig, de ezt az egyet nem felejti el. így hemperegtek hát a rekamién, szó és szünet nélkül, bár Tibor olykor csalt egy kicsit; de erre a természet rákényszeríti a férfit Végül leestek az ágyból a szőnyegre, anélkül, hogy összefonódásukból kibontakoztak volna. Magukra rántottak egy takarót és a szoba- másik végében ébredtek fel. Régesrég világos volt

Julcsa azt indítványozta: beszéljék meg dolgaikat. Tibor fülig vörösödött: jön a feketeleves. De nem. A nő elmagyarázta: ha minden második éjszakát együtt töltenék, akkor még ötször lehetnek egymással, lévén ma március kilencediké. Utoljára tizennyolcadikán, azaz 19-re virradóan. Ő akkor utazik el. Tibor várt mit mond még, de Julcsa ezzel befejezte és ment, reggelit főzni. Eddig minden rendben van, gondolta. Esetleg kettős veszély fenyeget. Egy: a nő titkos terveket főz, meg akar kaparintani. Nem nagyon valószínű. Kettő: igazán nagyszerűen szeretkezünk. Ez öröm és baj. Mert az ember esetleg beleszeret abba, akivel ilyen nagyon élvez az ágyban. Ahogy esetleg beleszeret abba, akivel egyáltalán nem élvez az ágyban. Furcsa a természet. Vigyázni kell. Reggel nyolc után volt, mikor szállására ért A gondnok az ajtóban állt és mérhetetlen gyűlölettel nézte végig. Ez is a népi demokráciától vonja el erejét.

Minden úgy történt, ahogy elhatározták. Tibor továbbra is szigorúan csak szeretkezni járt a nőhöz, kivéve az előtte eltöltött, eszpresszói félórákat. Ott történt, hogy ibolyaárús lány jött asztalukhoz, csokrot kínált ötven fillérért. Biztos volt benne, hogy eladja, amikor Tibor orra alá tartotta a virágot.

de ő automatikus mozdulattal utasította el. Utána annyira elszégyellte magát, hogy hebegni kezdett. De Julcsa nem neheztelt: nyilvánvalóan tartotta magát szerződésükhöz. Tibornak sem maradt más félnivalója, mint az utolsó éjszaka s a búcsú. Elkéri címemet, telefonszámomat, levelekkel ostromol. Hajnalban telefonál. Feljön vidékről és elémáll a kapualjban. Tudta, milyen nehéz hamis címet bemondani, ha az ember címét kérik és betanulta: Bérkocsis utca négy, Bérkocsis utca négy, Bérkocsis utca négy. Ám az utolsó éjjel baj nélkül múlt el. Tibor azt is megállapította, hogy nem szeretett bele a nőbe. Mi több, mintha közelegne az óra, amikor megúnja ezeket a dühös szeretkezésben töltött éjszakákat. Az volt a benyomása, hogy Julcsa, mint már eddig is nem egyszer, osztja érzéseit. Ezért reggel, amikor felkeltek, lovagiasan megkérte: ne főzzön reggelit kettőjüknek, de jöjjön vele az eszpresszóba, aztán segít néki csomagolni és kikíséri az autóbuszhoz. A nő azt felelte, unokanővére jön egy óra múlva, hogy átvegye a lakást és nem szeretné, ha az meglátná, hogy férfi van nála. Összeölelkeztek, hosszan csókolództak, és Tibor, kissé fáradtan, de nem minden önelégültség nélkül tért szállására a tavaszi reggelen.

Odahaza Budán nem sok változott. Tibor a kiadótól ezúttal három könyvet is kapott fordítani. Igaz, olyan francia kommunista írótól, akitől még a leglármásabb moszkoviták is útálkoztak, Louis Aragontól. A detektívek még mindig ott sétáltak ablaka alatt. Ha kint járt a városban, úgy érezte, követik; de ebben korántsem volt biztos. Ideje lenne véget vetni ennek a mániának. Többször eszébe jutott: megkérdi Misurát, a házmestert, mit gondol: kiért császkálnak ezek itt? De újra meg újra elállt szándékától: gyanút vonna magára. Vagy nem?

Meleg júniusi este volt. Tibor íróasztalánál ült és Aragon lapos, közhelyes, unottan konstruált szövegén izzadt. Az Úri negyed közepénél tartott. Mikor végez már vele! Fölnézett: előtte a falon Pamela felnagyított fényképe lógott, barna keretben. Felugrott és kihajolt a nyitott ablakon. A kacsázó, széles csípőjű ávós, aki harminc perce még odalent sétált, eltűnt. Mi történt? Abbahagyták az illető figyelését? Letartóztatták? Holnap megkérdi a házmestert Most már nem veszélyes. Visszaült íróasztalához. Valaki kulccsal nyitotta az előszobaajtót. Lépések. Aztán Misura hangja: — ’’Itt lakik.” — Valaki ököllel verte az ajtó egyik szárnyát: — ’’Államrendőrség!” — ’’Nyissa ki!”

üvöltötte valaki érdesebb hangon és belerúgott az ajtó másik szárnyába. Tibor sosem zárta be ajtaját, úgyhogy az ávós a kitáruló ajtóval együtt zuhant a szobába, hasra Pisztolya, melyet alighanem kézben tartott, végigcsúszott a parkettán, egyenest Tibor lába elé. Még jó, hogy volt annyi lélekjelenléte, és nem mozdult Várt míg a kacsázó feltápászkodott, odajött, felemelte pisztolyát és közben beleverte fejét az íróasztalba.

— ”Ne rezeljen be,,’ — mondta a másik. — ’’Tanúkihallgatásra visszük. Nyolc nap múlva itthon lesz.” — ”Jó, akkor csomagolok” — mondta Tibor. Pizsamát inget, fogkefét, borotvakészüléket tett aktatáskájába. Gyorsan, mintha csak minden mozdulatot jóelőre betanult volna. A kacsázó bosszút lihegve állt a szoba közepén és bevert fejét tapogatta: — ’’Mutassa a táskát! Mit csempészett bele? Magának már nincs szüksége ingre, fogkefére ebben az életben”, mondta és az ágy alá vágta a táskát. — ’’Gyerünk, nyomás!” Tibor azt képzelte, autó vár rájuk odalent. Ehelyett villamosra tuszkolták fel, mint a zsebtolvajt. Az Oktogon-Hitler-Sztálin téren leszálltak. — ’’Hadd szívjon utoljára friss levegőt!” lesétáltak az Andrássy út 60-ba. Az emeleti folyósón orral a falnak állították: — ”Ne merjen megmozdulni!” Tíz perc múlva újabb ávós érkezett: — ’’Menjen be a szobába. Álljon meg az ajtónál.”

Bement, megállt. Nagy szoba, polgárlakásokból összelopott bútorral. Szemközt, az ablak alatt, íróasztal, mögötte ávós tiszt civilruhában. Közvetlenül mellette, kissé odább az ajtótól, kerek asztal, rajta bontatlan üveg francia konyak. Mindenük van a disznóknak! Jobbkéz felől, a keresztfáiról abban a pillanatban megszólalt a kakukkos óra. Tibornak úgy tűnt, mintha a madár egyenest neki kakukkolna. Kuss, te hülye. Tudom, hogy tizenegy az óra.

— ’’Nem hallja? Harmadszor hívom. Ide üljön” — bökött a kihallgató a székre íróasztala előtt Puffadtan fehérarcú ember volt zsíros, fekete hajjal és vadrózsaszín, nedves ajakkal. Egy ideig közönyösen vizsgálgatta Tibor arcát. Az asztalon iratköteg hevert, gumibot, hamutartó és egy doboz cigaretta. Amerikai cigaretta. Ha kínál, nem fogadom el, gondolta Tibor. Akkor vette észre: ég az arca, mintha legalább 38 fokos láza volna. “Remélem, tudja, miért hozták be?” — ’’Nem tudom” — felelte. Pedig tudom. Azért hoztatok be, hogy hazug vádat emeljetek ellenem. Kémkedés és hasonló idiotizmus. Elítéltek életfogytiglanra vagy felakasztotok. így megy ez a moszkvai perek óta. Senki egy büdös szót nem hisz az egész•rffolytatás a 29 oldalai