Menora Egyenlőség, 1981. október-november (20. évfolyam, 880-881. szám)
1981-11-01 / Melléklet
November 1.1981 D 25 oldal FALUDY GYÖRGY Esküvő éjfelkor Sima Tibor cipőbennadrágban, de mezítlen mellel járt fel-alá nagy, társbérleti sarokszobájában. Órákig tartó, önkínzó sétái mindig átlóirányban vezettek a kopott perzsán, az egyik nagyablaktól a másikig. Az első ablakból a Margit körút — Mártírok útjára láthatott, ha arcát a párás üveghez nyomta. A másik ablakból a mellékutcára és a járdán sétáló detektívre. Éppen ezért óvakodott kinézni ezen az ablakon. Nem akarta meglátni, hogy ott a hekus. Hiszen olykor már attól tartott: akkor is meglátná, ha nincs ott. 1951 március harmadika, késő éjjel, — morogta. Jellemző: Régebben is tudtam az évet, hónapot, félpillanat gondolkodás után a napot is. Mindez mellékes volt. Most lényeges. Régebben tudtam a dátumot, most tudatják velem. Óriási naptár lebeg előttem, az ággyal szemben, a klozettfalon, a Várhegy lejtőjén, mindenütt. Azt mondja: ezerkilencszázötvenegy van, dögölj meg, március, ess kétségbe, harmadikr, nincs irgalom, késó éjjel, kosa fel magad. Régebben volt egy dátum és azonkívül az életem, sorsom, végzetem. Most a dátum lett a sorsom és végzetem. Mióta? Régóta. 1941 óta, hogy kitört a háború. Szép évszám: 41! Amikor a tatárok megérkeztek I24l-ben, a helyzet ugyanilyen fekete volt. De nem tartott sokáig. Amikor a törökök becsempészték magukat Budavárba, I54l-ben, sokáig tartott. Most is. Talán a század vége felé jobb lesz. De hol van az még! És késő éjjel. Ezen is röhögni kell meg sírni. Késő éjjel! Tíz harminc. A körúton alig jár ember. Meg néhá egy pisla, alvilági villamos, sötétszürke, esővert fedelével. Mintha szégyenlené magát, hogy ilyen későn még jár. Régen fél tizenegy este volt. Kocsmában barátokkal, kávéház, vacsora utáni borozás, beszélgetés a szerkesztőségben. A késő éjjel reggel három óra táján kezdődött. Ültem íróasztalomnál a két szobás, összkomfortos lakásban, olvastam az ágyban, aztán felkeltem és hat tojásból rántottát sütöttem. Úgy ettem meg, mezítláb a kő-' padlón, tepsiből. Ha nő volt az ágyban, méregerős feketét főztem, hogy jobban aludjunk. Francia konyakot — micsoda pleonazmus! — öntöttem bele; egyszer élünk. Ma? Nem a házmestert bánom. Ha nagy né ha nővel érkezem, a házmester szeme felvillan. Mozog az ajka a félhomályban. Mintha azt suttogná: "kellemes magömlést. Sima úr!” Hogy a társbérlők meghallják a hancut? Bámon is őket. De ettől is elvették a kedvem, mint minden mástól. Harmincötéves koromra ide juttattak. Nem, nem nézek ki az ablakon. Inkább cigarettával jutalmazom magam, amiért nem nézek ki. Rágyújtott egy Gold Flakere. De még a cigaretta is nyomasztó gondolatokat ébresztett benne. Sima Tibor újságiró volt, ha nem is éppen a nagy publicisták fajtájából. Kora fiatalságától, többnyire mint szabadúszó, riportokat, karcolatokat, krokikat, úgynevezett színes anyagot szállított a hírlapoknak. 37-ben tíz hónapot töltött Londonban. Jól beszélt angolul: szerencsét akart próbálni, nem kivándorolni. Az angol lapok szerkesztői azonban nem méltányolták írásait, nem mosolyogtak humorán. Az egyik még azt is elmagyarázta, hogy noha angolban több ezer keresztnevet használnak, a Tejbár nem tartozik közéjük. Változtassa meg, Szájme úr. A stílusát is. Mint minden városban, Tibor Londonban is először szeretőt keresett magának. Pamela Reynolds szép volt és fiatal, akárcsak ő maga. Őrnagy atyjától szökött Londonba, mert nem bírta a vidéki életet. Miután Tibor hazatért Budapestre, sűrű és szenvedélyes levelezést folytattak, mindaddig, inig Magyarország — másodszor az évszázadban — hadiállapotba került Angliával. Háború után, barátai segítségével útlevelet szerzett és egy hónapig vendégeskedett Pamelánál, aki közben férjhez ment vidékre egy angol őrnagyhoz. Azóta egyre-másra kapta a csomagokat, füstölt halikrával, datolyával, whiskyvel meg Gold Fiake cigarettával. Az utóbbi időközben kiment a divatból: mint ahogy a dobozokon olvasható, már csak Bombayban gyártották. Tibor félt a csomagoktól. Többször megírta Angliába, hogy idehaza nagy a bőség, nincs szüksége csomagra. De azok, úgy látszik, nem magyar újságokból ismerték a helyzetet. Csak a postás pofájára kell gondolnia, ahogy a vámházban már kinyitott, összedobált és a lógó madzaggal összetartott csomagot átadta neki! Lehetséges-e, hogy ezért járatják a hekust ablaka alatt, ezért kísértetik az utcán, éjjel-nappal? Az üveghez lépett, kézfejével letörölte a párát Persze, hogy ott volt A ház mellékutcára nyíló, egyetlen kapuja előtt sétált az esőben, a járda legszélén. De ott, ahol az utca közepe felett lógó, tányérsapkás lámpa narancsgerezd-színű fényt vetett a járdára, gondosan beljebb fordult, a setétbe. A diszkrét dög! Meg kell őrülni tőle. Folytatta a járkálást és vigasztalódni próbált. Igaz, hogy a szerkesztők manapság többnyire visszaadják írásait, de azért nem mindegyik. Olyan is akad, aki közölni sem meri, de kifizeti. Fordításokat is kap angolból és franciából. Undok munka, szerény díjazás, de másnak ez sincs. A jóbarátok kitartanak mellette, ugyan miért tartanak ki? Nehéz megmondani. Talán éppen felületessége, könnyedsége, léhasága miatt. Azt szeretik benne titkon, amiért nyíltan megvetik. Meg ez a ház is. Az egész város szipákol, prüszköl, krákog és köhög. Ennek náthája, annak influenzája, amannak köszvénye, emennek isiásza, csúza, reumája van. Minden lakás hideg. Minden hivatal hideg. Az egész ország fázik. De nem ő. Éjjel 11 -kor ing nélkül grasszál a szobában. A fűtőtest zizeg, kotyog, bugyborékol, gurgulázik. A Tűkért két főtisztviselője lakik a házban, a két megmaradt főbérleti lakásban. Ők gondoskodnak tüzelőről. Valamennyi lakó tudja a titkot, de senki sem beszél, csak mosolyog. Most is olyan meleg van, hogy a legszívesebben kinyitná az ablakot. De nem lehet, gyanút fognak. Big deal, zag schon, gondolta. Meleg van. Mégsincs remény. Házikabátot vett, kiment a fürdőszobába Széthúzta kabátját, nézte magát a tükörben. Az arca szürke, mint mindenkié: fásultság, hajsza, undor, örömtelenség. A rossz ételek íze beleívódik a garatba. Nézte arcát a kritikus tájon, oldalt, állcsontja felett. Behorpadt már? Nem horpadt még be? És a másik kritikus helyen, a zsírpárnát csípőcsontja felett. Leffedt, laza, lógós, vagy feszes? Egész szép szál ember vagyok most is, gondolta. És legyünk igazságosak. Ha nem is lépett be a kompártba — se a nyilasokhoz — azért az öregedést mégsem lehet Szálasi meg Rákosi számlájára írni. Lefeküdt A fogdmeg lent az utcán vajon most mit csinál? Felírja, hogy 11 óra 13 perc és 48 másodperckor oltotta le a villanyt? 11 -13-48 chiffre jelzés; az amerikai követség legtetején ül a katonai attasé távcsővel, nézi az ablakát, lejegyzi az üzenetet és elégedetten bólint. Vagy a hekus most a kapura koncentrál, mikor nyílik ki és lép ki rajta Sima Tibor álruhában, hogy személyesen vigyen jelentést az angol követnek? Kétségbeesetten forgolódott ágyában. A lepedő csupa ránc, nem lehet aludni tőle. Lapockája alatt ott viszketett, azon a parányi helyen, ahová az ember keze nem ér el, hogy megvakarja. Öklét beleverte a falba és az ágy másik oldalára fordult át, úgyhogy majdnem leesett. Hogyan lehetne szabadulni innen? Ha már nem Magyarországból, úgy Budapestről, ebből az izzó lakásból? És ha már nem örökre, úgy legalább egy hónapra, tíz napra? Kiugrott az ágyból. Éjfél alighanem már elmúlt, mert odalent egy másik martalóc rótta lépteit. Az előbbinél jóval zömökebb emberke volt, horpadt vállal és oly széles, nőies csípővel, mintha már nyolc kankölyköt szült volna az ávónak, férfi létére. Ezt a hapsit is jól ösmerte. Jól? Degeszig. Visszabújt az ágyba. Eszébe jutott valami, amitől izmai bizseregni kezdtek. 45 elején isiászt kapott a nedves pincében. Régóta felgyógyult, de annyit még tudott, hogyan kell az isiatikus fájdalmat és testtartást mímelni. Remek! Reggel bemegy az Üj sági ró Szövetségbe, tűrhetetlen fájdalmakról panaszkodik. Ha kell, négykézláb mászik be az orvoshoz. Beutaltatja magát Hévízre. Ott legalább más detektívek koslatnak utána, nem ezek. Egy kis nyugalom! Jobb levegő! üdülés! Vágyálom, az igaz. De megkönnyebbült tőle. Már aludt is. Minden ment, mint a karikacsapás. Az Újságíró Szövetség új orvosát, legnagyobb örömére Klemp Gyuszinak hívták. Nyolc évig ült vele egy padban a pesti piaristáknál. Összeölelkeztek, a múltról beszélgettek hosszan, míg odakint vagy huszonötén várakoztak. Mikor bemondta az isiászt, Gyuszi rögtön telefonált több helyre, hogy sürgős eset. — "Harminc percnél tovább ne maradj a vízben,” — mondta búcsúzóban. — ’’Inkább kevesebbet.” "Mégis” — kérdezte — mennyit?” — ”Ha fáraszt, semennyit” — felelte az orvos. Ezt mégsem kellett volna, hogy arcába mondja. De a beutalást rögtön megkapta és a következő csoporttal, három nap múlva már indult is. Vonaton meg buszon. Gyuszi megjegyzése után szégyellte magát az úton, a sok beteg és rokkant közt. Ügylátszik, ő az egyetlen szimuláns. Azt hitte, a szanatóriumba kerül és újabb orvosi vizsgálat következik. Ehelyett magánvillából átalakított szállásra küldték, igaz, hogy kétágyas szobába. Szuszogó öregember jött vele, barna arcán csupa mély keresztránccal. Ez lenne a besúgó, akit vele küldtek? Aligha. — ’’Böcögő György vagyok. A szakit hogy hívják?” Megmondta és segített az öregnek a kicsomagolásban, mikor látta, hogy arcán a ráncok megteltek verítékkel. Aztán leguggolt és az öreg ágya alá nyomta horpadt, rozsdaszínű fiber-bőröndjét. — ’’Elmegyünk holnap reggel misére?” — kérdezte a szobatárs. Szóval mégis ez a provokátor, gondolta Tibor. Mit feleljek? — "Kálvinista vagyok” súgta be bizonytalanul az ágy alá. — ’’Sima beszédű ember maga. Sima Tibor. Holott a katolikus egyházba tartozik.” — ’’Honnan tudja?” — ’’Mozdulataiból. Szelídségéből. Ezen nevettek. Vacsorát nagy, fából ácsolt hodályban szolgálták fel vagy kétszázuknak. Könyöktől könyökig ültek nyolcán egy lócán, gyalulatlan és terítetten faasztal mellett. Sietniök kellett, mert az ajtón be-benéztek a következő turnus tagjai. De az étel bőséges volt és egész tűrhető. Tibornak jólesett, hogy senki sem figyelte, sem ót, sem az isiászát. Van ezeknek elég bajuk magukkal. Vacsora után beült az eszpresszóba, utána sétált egy keveset. Mire szobájába ért, az öreg már aludt, hangtalanul, mint egy csomag rongy. Tibor egy ideig az ablakból leskelődött. Senki nem sétált odalent fel-alá. Ügy látszik, mégsem ót figyelték a budai házban. Aludt, mint a bunda. Reggeli után lement a tóra, a fürdő-épületbe. Micsoda ronda, milleneumi fa-alkotmány! Öieg, csizmás kabinos vette el doktor Klemp írását és kabint nyitott. Voltaképpen emeletes kabin volt. Felül, ahol levetkőzött, pad, fogasok és lépcső. A lépcsőn lement az alsó kabinba, ahol mellig állt a víz. A deszkák közül ezüst fénycsíkok hulltak rá. Mire használták ezt az alsó kabint? Rokkantak fürödtek itt, akik nem akarták mutogatni tagjaikat kint a tavon? Nászutasok szórakoztak itt? Hasas bankárok ücsörögtek a langyos pocsolyában, nőkkel ölükben? Kis faajtó vezetett a víz fölött a szabadba. Kifutott rajta, mintha disznó jönne elő az ólból. A víz mély volt; megragadta a korlátot és körülnézett. Borzongó szellő, jó lesz nyakig benn maradni. A távolban fák, a tó végén lótuszok. Korlátok mindenütt. A víz felett ezüst pára lebegett, mint kristályvázák keresztfényben. Jó kőhajításra tőle magányos nő. Ügy tartotta magát a korláton, mintha nyújtó volna Egyenes derék-kai, kinyújtott nyakkal. Ezt küldték volna utánam spiclinek? Nem rossz. Úgy kelletti magát, mintha itt akarna féijet találni. Jó lesz vigyázni. Hosszan, szemérmetlenül vizsgálta. Látom, nem Pestről kerültél ide, angyalom. Honnan jöttél? Te voltál a korzó szépe Szilasbalháson? A pöszmétéi patyikus megigazította nyakkendőjét, ha feltűntél a boltajtóban? Vagy vidéki szubrett vagy, lelkem? Miért vagy ilyen szép kövér, kicsattanó, pirosképű, dundi? Mert a mama csomagban küld néked kalbászt, hurkát, libamájat' Ganajpusztáról vagy Nagytúrósdról. Belevetette magát a vízbe, mire a nő integetni kezdett. Annál gyorsabban úszott. Holott a nő figyelmeztetni akarta: kapaszkodjék a korlátba, úgy jöjjön. A meleg vízben az úszó könnyen kap szívrohamot. — ’’Tibor vagyok” —mondta vidáman, hogy szándékai komolytalanságát jelezze, mikor a nő keze mellett elkapta a korlátot — ’’Julcsa” — felelte a nő, előre megfontolt nyegleséggel. Mindketten a másik jobbját nézték a korláton, nincse rajta jegygyűrű, vagy, ami még utálatosabb, a lehúzott folvtatcsa 27 oldalai
