Menora Egyenlőség, 1981. október-november (20. évfolyam, 880-881. szám)
1981-11-01 / Melléklet
D 10 oiaai November 1.1981 Ember a síneken holnap, majd nézd meg az én benyomulásomat. Szóval ide kell állnom, oldalra, nem középre és ahogy a vonatvédő sereg kirohan, oldalról becsúszni, mint egy balhalfnak és leülni. De az ördög vigye el, idáig hallom annak a kölyöknek a zajongását, még mindig püföli az automatát és a néger is jön a csörgő bögrével és most már fájni kezd a fejem, mert lent az expressz-alagútban nincs elég levegő és úgylátszik, sohasem érek haza, a scotchom mind messzebb van, mind elérhetetlenebb. Ez meg itt jön és jön és püfföli az automatát, úgy látszik letépte az automatát az oszlopról, hozza magával és veri, mint egy dobot, illetve nem is veri, hanem csörgeti, rázza, pontosan úgy, mint a vak néger a bögrét és folyton közelebb és közelebb jön, fülsiketítő, ezt nem lehet kibírni, hát senki nem szól, senki nem törődik ezzel, végeredményben itt ezren meg ezren nyüzsögnek és rohannak és kiszállnak és beszállnak és csak hagyják, hogy ez itt jöjjön ezzel a letépett automatával és csörgesse... és ekkor észreveszem, hogy ez. a fiú is vak, hiszen ott a nyakában a tábla, ”az orvosok szerint egy műtét megmenthetné a szeme világát, kérem adakozzanak”, óh, hát ez is vak, ez a szerencsétlen, de hiszen az előbb nem volt vak, határozottan láttam, verte az automatát, amikor az még az * oszlopon volt, ’’goddam” mondta és fogát csikorgatta és határozottan emlékszem, hogy nem volt vak. Most azonban vak és jön és jön és irtózatos zajt csap, kibírhatatlan zajt... Egyszerre dermedt, nagy csönd lesz. Tökéletes mozdulatlanság. Mi ez, mi történt? A következő másodpercben már megtudom. Egy hang szólal meg egy megafonon keresztül és lassan, nyugodtan, higgadt, de azért feszült hangsúllyal ennyit mond: — Mán on the track! Ember a síneken. És aztán megismétli, egymásután még háromszor: Mán on the track! Ettől egyszerre mozdulatlan lesz minden. Az expresszvonatok megtorpannak a nyílt pályákon és mozdulatlanul vesztegelnek. A zaj hirtelen elül. A gondolat irtózatos. Egy ember van az alagútban, a sínek között. Ha valahol, valamelyik expressz vezetőkabinjában a szisztéma nem közvetíti a felszólítást, ha egy fék megcsúszik, vagy ha az ember a síneken továbbrohan, be az alagútba, ha nem tudják megfogni, ha nekirohan a pályának, a vezető nem veszi észre... Mélységes csend van. Most senki nem tolakszik, nem lökdösődik. Odaosonnak az emberek a rampa szélére és beleselkednek a fekete alagútba. Milyen furcsák most ezek az arcok. Iszony ül rajtuk, döbbenet, és félelem. Milyen óvatosan, milyen hátraugrásra-kész feszültséggel állnak a rampa szélén és leskelődnek, borzongás van az arcukon, de kíváncsiság is, úgy állnak mint a kassza előtt sorakozók az új grand-guignolt játszó mozi bejáratánál, a hang pedig újra és újra ismétli: ”Man on the track!” Ember a síneken! Ember a sineken! De azért most mégis jó és teljes és tökéletesen megnyugtató csend van, ez az egyetlen hang hallatszik újra és újra, ez a megafonhang, de ez kellemes hang, pihentető és békés, férfiasság van benne, készenlét, eltökéltség és segíteniakarás. Ember a síneken. Szeretem ezt a hangot. Ez a hang közöl valamit, mindig erre vágytam tulajdonképpen, erre a hangra, amely tárgyilagosan és értelmesen es jóindulatúan, bizonyos hűvös távol lévőséggel mond valamit embertársainak. Az ember maga láthatatlan, nem tudom, hol van, honnan beszél, messziről jön-e a hang, vagy közelről, de értelmes, emberi hang, nem akar érzelmeket ébreszteni, nem vadászik hatásra, csak figyelmeztet. Ember a síneken! Roppantul fontos hang, okosság van benne, bajra figyelmeztet, nem titkolja el a következményeket, de nem is riaszt. Kér, felszólít, közöl, tájékoztat, mérlegelte a helyzetet, elbírálta és kötelességének tudatában és felelősségének vállalásával kihirdeti. Ember a sineken. És csend van végre, mindenki erre a hangra figyel, bögre nem csörög, az automata nem puffan, a sárga termesz-autók megtorpantak, mert természetesen már mindenki tudja, ember van a síneken a Times Square alatt, a new yorki hires Times Square alatti expressz-subway alagút sínéin egy ember van, talán már a villanyújság betűi is kirajzolták, talán már a televízió is közvetíti a dolgot, talán már nyomják új főcímmel a World Telegrammot, a gyorsaság hihetetlen technikája nem ismer problémát, rotációsgépek öntik az új lapokat, rádióbemondók kiáltják mikronofjaikba, televízió-stúdiók fekete tábláira írják a végszót, telepromterekre rajzolják nagy betűkkel. Ember a síneken. És hirtelen csend lett az egész városban. New York megáll egy pillanatra és figyel. Ember a síneken. Nem mozdulnak. Csend van. Egyetlen autóvezető nem dudál. A villanytáncosnő lába megállt a levegőben. A szőke lány lelassul a nagy futásban, hátranéz, ajka kettényilik egy kicsit és ámulva hallgatja a hangot. Ember a síneken. Teljes és tökéletes csend. Boldogító csend. Hirtelen fény csap a szemembe. Mi ez? A villanytáncosnő? Hirtelen rándulással táncolni kezd újra? Hát nem tudja, hogy most minden mozdulatlan, minden megállt és csakis a hangra figyel? Egy kéz megragadja a karomat. Hé, maga mit akar? Ajánlom, hogy ne lökdössön. Tudom, mire megy a játék, félre akar lódítani erről a pompás helyről, amit felfoglaltam magamnak, itt az oldalszélen nem a középen, ahonnan a kitóduló sereg elsöpri az embert, hanem itt, ahonnan be tudok surranni, ülőhelyhez tudok jutni... eressze el a karomat, ne nyúljon hozzám. Mit akar tőlem? Jó, félreállok, középre megyek, átadom az ülőhelyemet, tessék helyetfoglalni, majd én állok, állok egész úton, hazáig, a Bronxig, nem akarok leülni, tessék kérem szépen elfoglalni az én ülőhelyemet, tessék elengedni a karomat, hová tetszik vezetni engem, ne tessék elvezetni, idejön az én vonatom, Woodlawn-expressz, csak tessék békében hagyni engem... Jaj... már megint a zaj, bögre csörög, automata pufíbg, a sárga termeszek egymás hátára kapaszkodnak, duda, kiabálás, villanyreklám. Criterion, Sophia Lőrén a világ legjobb szinésznője, RKO. A hét nagy filmattrakciója, Bond két nadrággal ad egy ruhát, hihetetlen árleszállítás, smoke Camel cigarett, Vietnamból jelentik, a világ legjobb sirloin-szteak-je Dempseynél, folyékony vitamin a papaya, igyunk papayát.... Hová visznek? — Nyugodjék meg, kerem, nem lesz semmi bántódása. A Bellevue-kórházba viszik. Egy kis megfigyelés. Ön lesétált az expresszyonat sínéire. Ülök egy autóban és szirénázva rohannak velem valahová. Sziréna, jaj, megint ez a szörnyűséges, üvöltő, jajgató és óbégató sziréna! Micsoda égighasító, borotva metszésű sikoly. Nem bírom, nem bírom! Milyen békességes és boldogító és megnyugtató volt az a pillanat, ott az expressz-alagútban, amikor csönd volt, csönd és mozdulatlanság és semmi mást nem lehetett hallani, csak a bölcs és megfontolt férfihangot: Ember a síneken... Ezivbőljövó jókívánságainkat fejezzük ki a 20 éves MENÓRÁNAK! V A R S Á N Y I tyUctSt&i IMPORTING CO. (TORONTO) LIMITED 21 DUNDAS SQUARE. SUITE 815 TORONTO. ONT., M5B 1B7. CANADA
