Menora Egyenlőség, 1981. október-november (20. évfolyam, 880-881. szám)
1981-11-01 / Melléklet
D 2 oldal November 1.1981 KERTÉSZ LILLY: A VILÁG JÁMBORAI Szeptemberben az Eger-környé ki szőlőtőkék gazdagon roskadoztak illatos termésüktől. 1945 szeptemberét írtuk. Pár hónappal a deportáció után, helyzetem nem volt éppen rózsásnak mondható. Mint a „Jóin t“ lakója, 12-ed magammal, sokat éheztünk. Kis szobatársnőmmel a 16 éves Babóval kisétáltunk a közeli szőlőkbe, kosarat is vittünk magunkkal. Lefeküdtünk egy-egy tőke alá és kényelmesen lelegeltük az érett gyümölcsöt, amíg hasunk dagadtra telt. Utána megtöltöttük a kasarat, haza vittük a Jointba társainknak, akik minden kérdezősködés nékül, boldogan elkapkodtak, az oly régen látott és nélkülözött csemegét. * Ragyogó szeptemberi délelőtt. A jólakottság érzésétől elégedetten, karunkon a tele kosárral, beszélgetve sétálunk hazafelé. Az őrt az utolsó pillanatban vesszük észre. Sovány, hosszú alakja egyszer csak előttünk tornyosul, mintha a földből bujt volna elő. Ha villám csap le közvetlen közelünkben nem Ijedünk meg jobban. Futópillantást vetek karomon a teli kosárra, melyet már nincs idő eltüntetni. Majd szemem sarkából az őrre sandítok. 60-70 év között lehetett. Jobb kezében kapát szorongat; nem tudni, fegyver,vagy szerszámként szolgál nála.Balját vészjóslón csípőjére emeli, öcska kalapja alól őszbe csavarodott tincsek kandikálnak elő. Szürke, nagy bajusza eltakarja száját, mely keskenyre szorítva hosszú szárú pipát tart. Apró szemei a kosarat nézik. Majd lassan ránk emeli hideg, szigorít pillantását. Egyik lábunkról a másikra állunk, szeretnénk a földbe süllyedni. Hirtelen felénk bök bütykös ujjával, hogy Ijedten egy lépést hátrálunk. „Hát tóvajokat fogtam.“ Hangja csendes, színtelen. Mintha azt mondta volna: jó idő van. „Megnémultak a kisasszonykák.“ morogja a pipa mögül. „Pedig hallottam, hogy tunnak beszéni. A hangjuk hozott ide.“ Hangja még mindég nyugodt, majdnem unott. Csak a szeme ne lenne olyan kemény, hidegen gunyoros. Babóra pillantok, aki egyik kezével karomba kapaszkodva, az ijedtségtől félholtan áll mellettem. Csönd. Az ör csak néz minket, mi pedig állunk előtte mint a hipnotizált egér a kígyó előtt. „Az ádóját!“ Kiált az öreg,pipáját kikapva saájából. „Oszt mit gondóuak magok, mi ez Itt? Pijacc, ahová kosárral szoknak járni? De a pijaccon füzetnek ám a portékáér, Magok is füzetni fognak. Ohó, de még hogy! Most beviszem a kis asszonykákat a rendőrségre a kosárral, meg a lopott szöllővel. Ott marannak szépen, amig a papájok értök gyön és megfüzeti a büntetést. Oszt lássák.mit fognak kapni a mamáiul meg a papátul otthun, már mint a szégyenér amit ráiok hoztak. Nincs otthun elég szöflő? Bizon van. Mer mostanság nagyon ócsó. Dehát édesebb a lopott, mi? A mama meg nem gondója otthun, hogy a fiatal jánykák hun tekerödnek messzi otthuaoól.“ Amíg az ör beszél, karomon Babó uijai szorítása mind erősebbé válnak, valahányszor az öreg a „mama“ szót említi. Az utolsó mondatnál a kislány körmei a húsomba vájnak. A fájdalom megnyitja ajkamat. „Nem vár senki minket.“ Suttogom. Az öreg füléhez emeli kezét. „He??“ „Senki sem vár minket otthon“ ismételem hangosabban ., j „mert nincs nekünk sem otthon,! sem anya,'-sem apa, sem senkink.“ Az őr, percekig némán ligyel minket. Most már nem ijedten állunk előtte, hanem szomorúan és fáradtan. Szabad kezem Babó, kosarat tartó karomba kapaszkodó kezére teszem és simogatom reszkető ujjait. Sápadt arcunkon könnyek csorognak végig. Az őr szeme lassan megváltozik. Megenyhül. De még mindég kissé bizalmatlannak tűnik. „Mér? Meg..., meghótak?“ - kérdezi. Miután választ nem kap, újra kérdez. „Bomba?“ „Megölték őket.“ „Kik?“ „A nácik. Elégették őket.Míndenkit. A testvéreket, a nagyszülőket is. Mi zsidók vágunk.“ Teszem hozzá. „Sok, sok millió zsidót pusztítottak el a nácik, nagyon kevés azok száma akik megmenekültek. Az öreg hangja rekedt, amikor megszólal. „Magok... testvérek?“ „Nem vagyunk vértestvérek, még csak nem is rokonok.“Vette át a szót Babó. „De sorstestvérek vagyunk, ö ugyan úgy egyedül maradt a világon mint én. Ugyan olyan árva és otthontalan mint én. Ugyan annyit szenvedett mint én. Mikor a lágerben állandó életveszély és éhezés közepette nehéz munkát végeztettek velünk, a felszabadulásról álmodtunk, .amelyben két fontos dolog szerepeltHogy találkozni fogunk újra a családunkkal és, hogy nem fogunk többet éhezni. Szeretteink elpusztultak és mi, a megmenekültek, még mindég éhezünk.“ „A. Deák Ferenc- utcán,a Jointban lakunk.“ Szólok közbe. „Hallott róla a bácsi?“ Mialatt beszéltünk, az öreg,kapáját a földre engedte, karjával rádőK álkát a karjára támasztva a földet bámulja. Most némán bólint. „Kevés a pénz a Jointban,nagyon keveset tudnak nekünk nyújtani. Zsirtalan babon és krumplin élünk, az sem elég soha. A kukorica kenyérből is kevés jut. Tojást, cukrot, tejet, másfél éve nem láttunk. Nemrég tífuszon mentünk keresztül, és a legyeiiguit szervezet folyton éhes. Pénzünk nincs, hogy a piacra menjünk bácsi. Harmadszor vagyunk itt. Ez a sok szöllő szabadon!” — mutatok körül. „Először mi eszünk, ezt pedig visszük haza a Joint-ba a többieknek, ók nem is tudják honnan van. Nem kérdezik,pil- Ianatok alatt elfogyasztják.“ Elhallgatok. Hosszú, hosszú percek telnek el. Az őr, állával a kezén, mozdulatlanul áll. Arcát nem látjuk. Várunk. Mint egy kővé meredt szobor. Meg sem mozdul; Elaludt talán? Végül, lassan felemeli fejét. Arcán semmi megindultság, semmi kifejezés. A kosárra mutat, odanyujtom neld. Tartja a kosarat. Nem néz ránk. „Most elvisz minket a r endőrségre.” Gondolom. Végre megmozdul. Kihűlt pipáját foga közé szorítja, felemeli a kosarat és csak úgy, félkézzel, fejjel lefelé fordítja. A zöld bogyója'fürtök kis halomban a földön hevernek. Most egyet pök a tenyerébe,és kapáját belevágja a földbe. A puha föld engedelmesen kiemelkedik, az ör rádobja a halmocskán. Aztán újra és már el Is Hint az egész. Tempósan, mintha rólunk meg Is felejtkezett volna végzi mindezt, lassan, ráérősen nyomogatva, simitgatva a dombocskát. De úgy látszik, még sem felejtkezett el rólunk. A kosarat felénk nyújtja. A már ismerős mozdulattal támaszkodik a kapára, balját pedig felemeli és jobb felé mutat „Ott van a finom, édes csemege szöllő.’* Sziszeg a hangja a pipa mögül. „Ez itten, ahonnan magok szedtek borszőlő.” Hátat fordít és lassan elindul az ellenkező irányba. De három lépés után újra megálL Nem fordul meg, csak a fejét fordítja kissé hátra, úgy mondja. „Minden délelőtt, egyedül én vagyok itt a csősz.“ £s eltűnik a következő fordulóban. t Értékeljük azt a szép munkát amit a MENÓRA Izráel és a zsidóság érdekében kifejt es koszontjuk 20 éves születésnapján! Hegedűs György A Montreáli Mártírok Hitközsége chairman of the board -ja és felesége Marika
