Menora Egyenlőség, 1981. október-november (20. évfolyam, 880-881. szám)
1981-11-01 / Melléklet
B36 MENÓRA * 1981 november 1 M£NC^AN/AKi *3«*iX2.s^tow*boí. -A világ egyik legnagyobb élé grafikusa rajzzal köszönti a Menörát Tél hozta, tavasz vitte írta: Sásdi Sándor Olyan hideg korahajnalon érke. zett hozzánk, hogy a februárelei szél, mint a cimbalomütő az acélhúrokon, játszott az ereszről lecsüngő vékony, hosszú jégcsapokon. Télikabátosan telepedett le a székre, anyám közben lámpát gyújtott, annak sárga fénylésében láttam, verejték áztatja az arcát. Rafaél, távoli rokonunk, mindig váratlanul érkezett és ugyanúgy tűnt el. Néha idegen országból küldött képeslapot, mindig ugyanazzal a szöveggel: „A messzi távolból gondol reátok világcsavargó, hű Rafaéltok.” „RAFAÉL..." — így nevezi önmagát és ha valaki tapintatlanul előhozakodik a tegnapi „Bernát”tal indrgnálódva felel: — Napóleon önkezével illesztette leiére a koronát, nem szorulva a pápára, tehát én a munkácsi sakter fia, aki bátorkodtam vinni valamire, jogot formálhatok a biblikusán, nemesen csengő... RAFAÉL-re! Nemde bár olyan, mintha dalba akarnék kezdeni. Miközben anyám próbálja feléleszteni a cserépkályhában a tüzet, apám pálinkával kínálja a korai vendéget. Rafaél, még mindig a, prémgalléros kabátban, jókora nagy bőröndjéből szedegeti az ajándéknak szántakat. Apám számára óraláncra akasztható aranytallér, és ficsúros bársonymellény (jó lesz nekem bármicvóra), anyámnak vastag fekete csipkeszövet (mert — szerinte — valamirevaló zsidóasszony nagyünnepen csak olyanban mehet templomba), a testvéremnek magas sarkú lakkcipő, aranycirádás legyező. (Mi az, • hogy polgárista leánynak nem való? Két év múlva udvarlók veszik körül é$ én majd megtanítom, hogyan használja a Fächert.) Paplanomra tette a cintányéros bohócot, a gipszkutyust, az ólomkatonákat (elfeledve, hogy három év óta valamelyest eljárt énfelettem is az idő). — Rafaél, a temón kihúzták a számodat? Nem felel anyámnak, engem biztat: — óvatosan nyúlj a zsebembe. — Kismadár! — Rigó. A Kobzos közben leltem, félig megfagyva vergődött, a nevemen szólított, azt mondta: „Ments meg, kiben bizhatnék, ha nem benned?" Ra faélnek setétbama, pedrett a bajúsza, olyan a szaga, mint a réten száradó virágé, a ruhájának is, de azt most még elnyomja a vonaton beléje ivódott dohányfüst. — Szénaparföm... A Lipótvárosi' Kaszinóban Vázsonyi Vilmosnak is feltűnt. Délután wansztep-figurákra tanította a testvéremet, apámmal feleselt, hogy hány óráig mondható a Mincha-ima, velem bemagoltatta a koronás fő láttán recitálandó brochót, majd frissen vágott fűzfagallyakból elkészítette az aléltságából ébredező rigó kalitkáját. A féltett porcelánszervizünkből vette el a sótartót, egyik része itató, a másikba kölest szórt, másnap kijelentette: Bodri meghűl éjszaka a nyitott fészerben, parádés kutyaházat eszkábált a számára. Anyám vasalódeszkáján kívül, áldozatul esett a négy szál gyalult fenyő, amelyet jászol javítására szánt apám. A továbbiakban megjavította a falióránkat, kovásszal összeragasztotta a majolika-vázát; igaz, úgy, hogy aranybetűs felirata csak jobbról bálra olvasható, mint a héber szöveg: „Harkányi emlék! Rafaél bőröndjéből előkerül néhány tucat gramofonlemez és a díszes kiállítású árjegyzék, amelyben felsorakozott a danológépek legkülönbözőbb fajtája. Nagyapám halálakor került a padlásra a mi masinánk, ha Rafaél megtisztogatta, olajjal pátyolgatta és kora reggeleken, amikor apám töfilinben-taliszban hajlongott a sachrisz imát susogva, harsogott a Radetzky-mars, Király Ernő „Varázskeringő" slágerével jeleskedett, Rózsa Lajos énekelte az „Egy kék szempár”-t. Ha bennünket elküldték Popperhez, lisztért, cukorért, tudtuk, Solti Hermin frivol kupiéi kerülnek sorra. Péntek este, a két gyertya javában lángol, Tkata kántor hangja betölti alacsony szobánkat: Löchó daudi, likrász káló ..Ezt hallva apám kezdi megbocsátani a jászoljavításra szánt négy szál fenyődeszkát. — Popper József bevezeti üzletébe az én cikkemet... Egyelőre hat gramofont, hat tucat lemezt szállít címére, utánvéttel Sternberg Hangszerkirály, javamra írva a nekem járó jutalékot. Büszke lehet a sikerére, mert Daszkál Rafaelen kívül e világon senki sem főzhette volna meg a fukar, a maradi „Rőfös, rövidáru; gyarmatáru nagyban és kicsinyben” cég tulajdonosát, hogy a főként parasztokból rekrutálódó kuncsaftériát megkínálja valamivel, ami nem szükségeltetik a mindennapi élethez. De hol van még a java! Rafaél lelkesedik: — Ehelyütt süllyedjek el, ha a három Popper lány közül nem Blanka a legszebb, a legkülönb... Művelt, vele beszélhetek magasabb ^rendű témákról... — Kisétáltunk az .állomásra, holnap ródlizunk a Bagoly-hegyen. A lányok közül Blanka a legidősebb, talán a legszebb. Sajnos, ferde vállú, észrevehetőleg púpos. Férjhez menésre kevés a reménye, * felsőkereskedelmiben érettségizett, hogy — a szülök örökké nem élnek — kenyér legyen valamikor a kezében. Rafaél rendezi az Izraelita Nőegylet Chanukka-estjét, szavalja Kis József „Rab asszony’v-át. Emberek, láttatok már ilyen csodát? Popper Blanka, akiről 24 éves kólában azt mondták: besavanyodott vénlány, a padlásra jár nevetni^ott ül húgaival a terem első sorában, kaposvári szalonban varratott matlasszé selyemben, a hajában piros szegfű. Emberek, a Purim-bálon, ugyanabban a selyemmatlasszéban, de olyan modern frizurával, amely kiemeli arca klasszikus szépségét, ismét láthatjátok őt, akit testi nyomoréksága megtanított a rejtekezésre. Ügy nézi a táncolókat, mint, akit nem izgat a furcsa ugrabugrálás. Néha halkan nevet: Szerény, nem kérkedik a szmokingos széptevőjével, a világjáró gavallérral. Nem bánja, hogy hetet-havat összehordanak Rafaélről: hamiskártyás, kinézte magának a gazdag Popper-lányt, ha ellóversenyezi a hozományát, utánvéttel küldi haza. Mindez szemenszedetl hazugság, kölyök létemre, talán egyedül én tudtam, hogy — Rafaél szavaival élve — nemes, tiszta érzelmet táplál a legidősebb Popper-lány iránt... „Ha szegény lenne, mint a templom egere, talán örökre melléje szegődnék ..., Talán ... Ha ugyan maradhatnékom lenne, ha nem vonzana a távolság... az ismeretlenség százféle rejtélye ...” Kezében Blanka zöld bársonytáblás „Emlékkönyv”-e, lapozgatja; letakarja előlem, amit. beleír. Ugyanakkor félszavakkal kér valamire... Mert én vagyok titkának letéteményese ... mert érzi, zsenge korom ellenére, vagy talán éppen ezért, én értem meg őt teljességgel ... és tudni fogom, ha úgy adódna, vagyis, ha önhibáján kívül, neki nem lenne módjában, én intézem a továbbiakban a zöld bársonyos könyv sorsát... Közös titkunk az is, hogy Rafaél csodálatosan szép dallamra tanít. „Széder este, amikor reád kerül a sor, nem prózain, hanem énekelve, úgy ahogyan apám tanulta apjától, a belzi csodarabbitól és továbbadta nekem, úgy, olyan zsidó fájdalomtól-reménytől megszentelt árián kérdezed? „Má nistánó. Hálájló házé...?” Megpróbáltam, de a nevezetes széder estén sírásba fúlt a hangom, mert akitől a dallamot tanultam, messzire járt. Két nappal előbb még segített anyámnak a rézedényt gliholni-kóserolni. Errefelé ezt mondta: — Meleg a szoba, kifekszem a verandára, hogy jobban érezzem a rügyező, virágzó fák szagát. Reggelre hűlt helye, üres a rigó kalitkája, a verandaasztalon a biTkanyíró olló, amit. ígérete szerint, megjavított. És ott a levél. Rég halott anyja nevében írta: „Kelt. Mennyország, március 29. Kedveskéim, Isten áldása legyen rajtatok, mert otthont és kenyeret adtatok az én rossz fiamnak, szül Daszkál Bernátnak. Bocsássatok meg neki.” Chalemajd első napján adtam át a zöldfedelű könyvet. Blanka hangosan olvasta: Az élet álom, álmodjál szépeket Örökre búcsúzik, ki Téged hőn szeret. Setétszürke, régi ruhájában, karján a klottvédő, ismét ő volt a legidősebb Popper lány; ferde vállú, észrevehetőleg púpos, akiről hírlett, hogy a padlásra jár nevetni. — Blanka kisasszony... — kezdtem, de ő már nem hallotta, ment befelé ...
