Menora Egyenlőség, 1981. október-november (20. évfolyam, 880-881. szám)
1981-11-01 / Melléklet
B16 MENÓRA * 1981 november 1 Egy-két-három dolog a Menóráról A 20 éves Menórát én csak 6 éve ismerem. Most hozzá kellene fűznöm: ’’szégyenemre” s ha nem teszem, az azért van, mert — ezúttal, kivételesen — inkább a Sors vagy a Történelem Szégyenkezzék, amiért mi, a magyar betű napszámosai éppúgy diaszprórában élünk, mint a zsidóság élt a jeruzsálemi templom lerombolása után és olykor éppoly keveset tudunk egymásról, mint — mondjuk — a lengyelországi zsidók tudtak a jemeni zsidókról. Azt, hogy Egri Gyurit, illetve a Menórát miként ismertem meg, megírtam néhány hónappal ezelőtt az Irodalmi Újságban, abban a cikkben, amiben Egri Yvonne-tól kellett búcsút vennem. Röviden: valamikor 75 tavaszán betoppant hozzám, Párizsba Egri Gyuri és felajánlotta, hogy a nyomdájában önköltségi áron — s ahogy én őt azóta mint ’’üzletembert” megismertem, meggyőződésem szerint: önköltségi áron alul — hajlandó elvállalni az Irodalmi Újság elkészítését. Akkor mesélte el, hogy Torontóban van neki egy saját magyar-zsidó hetilapja, a Menóra. Szakmabeliek — legyen bármi is a szakmájuk — percek alatt látják arról, akivel beszélnek, hogy az illető valóban szakmabeli-e, avagy amatőr. Afelől, hogy Egri Gyuri ’’profi”, három percnyi beszélgetés után nem volt semmi kétségem. De valami gyanakvás mégis maradt bennem, — nem a személyét, hanem a lapját illetően. Milyen lehet Torontóban egy magyarzsidó hetilap? Alighanem valami ’’vidéki” dolog. — Nincs Nálad véletlenül egy példány? — kérdeztem Gyurit. — Nincs, — mondta — de majd otthonról küldök Neked. Ez jó jel volt. Akkor már harminc éve éltem az irodalom és az újságírás világában és tudtam, hogy a dilettáns költő zsebében mindig van ’’véletlenül” néhány vers. Ha a New York Times vagy a Le Monde szerkesztője átutazik Európába, illetve Amerikába, biztosan nem visz magával egy példányt az újságjából. Egri Gyurinál sem volt Menóra és ennek a parányi jelnek hála, én azonnal besoroltam a Menórát a világlapok közé. Nem is tévedtem. Gyuri, Torontóba visszatérve, megindította a címemre a lapot, s azóta, ha egyetlen szám kimarad, avagy a kanadai postások sűrű és hosszú sztrájkjainak következtében, késik, akkor — hiányzik. Ezzel, azt hiszem, mindent megmondtam. Az embernek csak az szokott hiányozni, ami jó. Ami közel került a szivéhez. Amit szeret. Teljes abszurdum volna, ha most a Menóra hasábjain, a Menóra olvasógárdájának méltatni, vagy elemezni kezdeném a Menóra erényeit. Az olvasók legalább olyan jól ismerik őket, mint én, — egyrészük nem 6, hanem 10 vagy 20 év óta, — és ha nem értenének velem egyet abban, hogy szeretik a Menórát, akkor nem olvasnák. Egy-két, vagy legfeljebb három dolgot mégis el szeretnék mondani, megragadva a 20. születésnap alkalmát, — de valójában az évfordulótól függetlenül is, mert érzésem szerint ezek a dolgok igazak, mióta csak van és ameddig csak lesz Menóra. Az első dolog azzal kapcsolatos, hogy nem is olyan régen egy nyugati magyar tanulmányban azt olvastam — egyebek közt — a Menóráról, hogy ’’cionista”. Elgondolkoztatott a jelző, s nem is először. Valami fogalomzavar van körülötte. Először még otthon, Magyarországon hallottam, diákkoromban. 42-ben, amikor egyetemre kerültem, a kisszámú zsidó egyetemisták között volt egy cionista csoport. Azok a zsidó fiatalok voltak, akik ki akartak vándorolni az akkori Palesztinába, s ha sikerült, akkor még a háború alatt, ha nem sikerült és túlélték a hitleri borzalmakat, akkor a háború után ki is vándoroltak. Az én fejemben azóta is így ragadt meg: cionista az, aki Izraelbe megy élni, vagy előbb-utóbb oda szándékozik menni. A Menóra szerkesztőjéről, munkatársainak nagy részéről ezt nem lehet elmondani. Akkor hát miért a ’’cionista” jelző odaragasztása a lap nevéhez? (Sietve hozzáteszem, hogy a jelzőben semmi pejoratívot nem találok, — azt viszont tudni kell, hogy a hazai pártzsargon szóhasználata miatt, magyar fülben akarva-akaratlan ragad hozzá valami pejoratív.) Azért cionista a Menóra, mert Izrael ügyét támogatja? Mert szeretné, hogy Izrael békében , nyugodtan élhessen s a létére törő diktátorok és uralkodók tervei ne sikerüljenek? Dehát ezen az alapon a francia Le Figaro vagy a svájci Weltwoche is cionista. Marad érvként-indokként, hogy a Menóra zsidó lap. Ezt nemcsak hogy nem tagadja, hanem öntudatosan vállalja, mar ctmbetűiben is megmutatja. Akkor viszont miért nem elegendő ez az egyetlen jelző rá: zsidó? A magyar emigrációban vannak más, felekezetileg elkötelezett nyomdatermékek is: kitűnő katolikus folyóirat, magasszínvonalú protestáns könyvkiadó. stb. Ezeket mindenki katolikusoknak vagy protestánsoknak nevezi. Kinek jutna eszébe — például — a ’’klerikális” jelzőt alkalmazni rájuk? Ide kapcsolódik második megjegyzésem: ahogy az említett keresztény vagy keresztyén kiadványokat, én a zsidó Menórát is mindenekelőtt a szabad magyar betű, a szabad magyar gondolat egyik mentsvárának tartom. Hasábjain az emigráció kiváló írói és közírói szólalnak meg, felekezeti különbség nélkül, — mint ahogy ez a helyzet a katolikus vagy protestáns emigrációs kiadványoknál is. S ezeken a Menóra-hasábokon soha mással nem találkozhat az olvasó, mint a legszebb magyar eseményeknek-hagyományoknak: a demokráciának, a szociális haladásnak, az emberi jogoknak a védelmével, a parancsuralmak bírálatával. Mert ami az utóbbit illeti, hiba volna elfelejteni, hogy Magyarország és Izrael sokban különböző sorsában van egy nagyon is közös vonás: ha más-más módon bár, de ugyanannak a parancsuralmi nagyhatalomnak az árnya borul mind a két ország fölé. így aztán az sem volna túl merész állítás, hogy aki Izrael érdekeit védi, az egy demokratikus Magyarországért is síkra száll, — aki egy szabad és demokratikus Magyarország híve, az Izrael barátja is. De túl ezeken a politikai meggondolásokon: az a misszió, amit a Menóra a magyar irodalom, a magyar kultúra szolgálatában betölt, értékes és maradandó hozzájárulás az össz-magyar értékek életbentartásához. Harmadik — befejező -— megjegyzésként még valami, amit az olvasó kevésbé tudhatismerhet, elvégre az olvasó csak magát az újságot látja, az elkészülés körülményei nem rá tartoznak. Jómagam olyan újságot szerkesztek, ami évente hatszor jelenik meg, — és roskadozom a munka súlya alatt, nem egyszer úgy érzem, hogy egyszerűen nem bírom tovább. A Menóra 52-szer jelenik meg egy évben! Hogyan bíija ezt Egri Gyuri és kicsiny, belső munkatársi gárdája erővel-idegekkel és immár 20 év óta — nem is értem. Egy olyan méretű hetilapnál, mint a Menóra, a főszerkesztőnek Nyugaton legalább 8- 10, — Keleten talán 2Ö-25 teljesállású belső munkatársa volna, a jólhonorált külső munkatársak seregéről nem is beszélve. Tavaly, mikor Torontóban jártam, a saját szememmel láthattam, micsoda szellerni-fizikai igavonás á maroknyi gárdával egy-egy Menóra-szám elkészítése. Gdanskban éppen akkor kezdődtek a lengyelországi megmozdulások és nap mint nap olvastam a kanadai sajtó kommentárjait. Mennyivel jobbakat tudott volna írni Egri Gyuri a legtöbbjüknél. Egyszer kissé keserűen meg is jegyeztem neki: — Látod, ha húsz évvel ezelőtt nem a Menórát kezded el, hanem beállsz kommentátornak valamelyik torontói laphoz, — sőt, nem is külpolitikai szakértőnek, hanem sporttudósítónak, ma mennyivel több volna a kereseted és mennyivel kevesebb a dolgod. Gyuri nem is válaszolt. Minek? Elvégre mindenki úgy hibázza el az életét, ahogy akarja. Ő legalább úgy hibázta el, hogy húsz éven át az olvasók ezrei és tízezrei profitáltak belőle. Méroy Tibor SZERETETTEL GRATULÁLUNK A MENÓRA 20 ÉVES SZÜLETÉSNAPJÁRA
