Menora Egyenlőség, 1981. január-március (20. évfolyam, 838-847. szám)
1981-03-07 / 847. szám
MEND EH AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 20. 847. Aw 70 ant. MARCH 7. 1981. Rendkívül érdekesen alakul a megújult amerikai Dolitikai élet de azért olvasóink meg fogják bocsátani, ha az el salvadori válsággal kapcsolatos reagani megnyilatkozások részletes elemzését a következő hétre halászijuk. Amúgy sem árt, ha a gyorsan torlódó események vizsgálatánál várunk még egy kicsit, amíg leülepszik a nagy por; de a halasztás oka mégsem ez. Hanem az, hogy részben az új amerikai politika hatására, de részben attól függetlenül is, hirtelenjében ismét döntően érdekessé vált Izrael helyzete,-a békeremények és a jövendő új kormány párt — illetőleg személyi összetétele. Először talán kezdjük azzal, ami az amerikai politikai változások hatása. Ha tömören akarjuk összefoglalni, ezt mondhatnánk: a Camp Dávid időszak a múlté. Bár néhány héttel ezelőtt még nagyban tartotta magát az a hír, hogy az új amerikai elnök még április folyamán külön-külön kíván majd tárgyalni úgy Szadattal, mint Beginnel, hogy egy újabb csúcskonferenciát készítsen elő, ma már az USA kormányának megnyilatkozásaiból mindenki tudja, hogy erre belátható időn belül nem kerül sor. Haig külügyminiszter és Allén, az elnök külpolitikai főtanácsadója egyaránt úgy vélik, hogy a közel-keleti válság nem Izrael és arab szomszédainak ellenséges viszonya, hanem az okok sokkal mélyebben fekvőek. Alapvető külpolitikai vonalvezetés változásáról van szó. Reaganéknak nem az a fő céljuk, hogy Izraelt és az arabokat kibékítse, hanem az, hogy a Szovjetunió térnyerésének vessen véget a közel-keleti kérdésben és ez, ha sikerül, automatikusan hozza majd magával a zsidó állam kérdésének megoldását is. Ez a külpolitikai elképzelés helyes. Hiba lenne azonban, túlzottan optimista következtetéseket vonni le belőle. Mert igaz ugyan, hogy Reaganék ugyanolyan merevek a Palesztinái Felszabadító Mozgalom terroristáival kapcsolatosan, mint ahogy azt a választási hadjáratuk során Ígérték, és az is tény, hogy nem keresik azoknak az államoknak a kegyeit, akiknek politikai megbizhatósága nemcsak ingatag, hanem legtöbbje végső fokon Moszkva szekértolója. Ezért Reaganék egy csomó olyan megnyilatkozást tettek, ami rövid távon nagyon kedvező Izraelnek. Például azt, hogy a Carter adminisztrációval ellentétben ők nem tekintik törvénytelennek a Jordán nyugati parti elfogalt területeken való telepítéseket. Az is örvendetes, hogy nem akarják Izraelt egy olyan gyors békére kényszeríteni többi szomszédaival is, mint ez Egyiptom esetében történt; semmi világvész nem származik abból, ha még jó néhány esztendeig fennmarad a jelenlegi állapot Ezzel szemben tény, hogy a Szovjetunió kiszorítására irányuló politika nemcsak Egyiptomra támaszkodik, mint döntő kulcspontra, hanem Szaudi Arábiára is. Szaudi Arábia felfegyverzése — ez az új adminisztráció véleménye — nem halasztható tovább. Ezért máris beterjesztették a Megkezdődtek az izraeli partcsatározásai választás kongresszus elé azt a fegyverszállítási javaslatot amelynek alapján az arab félsziget leggazdagabb és legerősebb országa 60 új, legmodernebb repülőgépet kap, amelynek hatósugara és hatóereje olyan, hogy az komolyan veszélyeztetheti esetleg Izrael biztonságát. Igaz, hogy a Pentagon érvelését is figyelembe vették, sőt, elfogadták az izraeli véleményt is és ennek alapján Izraelnek is további modern fegyvereket szállítanak, amelyeknek fizetési feltétele olyan, hogy sokkal inkább lehet ajándéknak tekinteni, mint kereskedelmi ügyletnek. Vagyis nyugodtan esetleg gazdasági helyzete is nagyban emelkedik, rossz azért, mert ez az Izrael nem az az álomország lesz, amit az egykori európai, vagy a mai amerikai zsidóság maga elé képzelt Amikor tehát júliusban az urnák elé megy Izrael népe, pontosan ugyanolyan sorsdöntő választásnak lesz majd tanúja és aktív résztvevője, mint amikor éppen nyílt, vagy burkolt háborúban álltak arab szomszédaikkal. Egy olyan kormánynak, amely (mivel 1981- ben választják meg) 1986 végéig van mandátuma nemcsak 5 évre, hanem évtizedekre leszögezhetjük, Reaganék már ' első ténykedésükkel bebizonyították Izrael iránti jóindulatukat. De az éremnek van egy másik oldala is. Izraelt ugyan elismerik, mint a közel-keleti szovjet térhódítás elleni védekezés legmegbízhatóbb bázisát, de nem, mint a legerősebbet. A legerősebb eszerint Szaudi Arábia és az már diplomáciai alkudozások kérdése, hogy Feisal király, illetőleg az ő nevében uralkodó hercegek mennyi engedményt tudnak kicsikarni Washingtontól Izrael rovására. A realitásoktól teljesen függetleníti magát az, aki azt hiszi, hogy Izrael egy békés megegyezés száz százalékos győzteseként kerülhet ki. Abban viszont van realitás, hogy Szaudi Arábia biztonságának növelése kedvéért hajlandó lesz bizonyos engedményekre és nem kíván résztvenni egy Jeruzsálem felszabadítására irányuló arab szent háborúban, amely katonailag amúgyis teljesen reménytelen. Hiszen éppen Arafat panaszolta a legutóbbi Iszlám csúcstalálkozón, hogy Izrael e pillanatban legalább húsz atombombával rendelkezik, vagyis a szuper hatalmak méreteit és kalkulációit kihagyva az ügyből, abszolút legyőzhetetlen. Egy újabb olyan közel-keleti háború, amely egységes arab frontot tételezne fel a zsidó állam ellen, nem elképzelhető Ami elképzelhető, az az, hogy néhány év múlva, ha a szovjet befolyást sikerült a térségből kiebrudalni, olyan békére kerül a sor, mely Izraelt szervesen illeszti be a Közel-Kelet többi országainak sorába. Ez bizonyos szempontból jó, bizonyosból rossz. Jó azért, mert az ország Jéte, fennmaradása, biztonsága, sőt, kell előre néznie. Nem csoda, hogy a választási láz már négy hónappal korábban magasra csapott, s elképzelhető, hogy olyan váratlan pártalakulásoknak és pártcsoportosulásoknak lehetünk tanúi, amik még ottani viszonylatban is ritkák, pedig voltak olyan választások már a zsidó állam életében, amikor húsz párt is résztvett egy választáson. Most — legalábbis eddig — csak két újabb pártalakulás van, egy pedig, amely 1975-ben döntően befolyásolta az eredmény kialakulását, annyira eljelentéktelenedett, hogy valószínűleg teljes megszűnésével kell számolni. Ez Jigal Jadin miniszterelnök helyettes pártja, amely annakidején 15 képviselőt számolt, de azóta úgy részeire bomlott, hogy a jelenlegi pártnak csupán négy mandátuma van. A két újabb párt azonban olyan alakulás, amely szintén sorsdöntő lehet. Egy hónappal ezelőtt az izraeli közvéleménykutató jelentések még arról beszéltek, hogy a júliusi lesz az első olyan választás az ország történetében, ahol egy párt — a Mapai — abszolút többséghez juthat' és koalíciós kormány nélkül vezetheti az országot. Ma már a helyzet lényegesen megváltozott. Azt ugyan változatlanul biztosra mondják, hogy a választási küzdelemből a Munkapárt kerül ki, mint legnagyobb létszámú parlamenti frakció, de az abszolút többség valószínűsége egyre csökken. Mi történt? Először is kiderült, hogy Begin kormányának ellenzői nem csupán azok közül kerülnek ki, akik a miniszterelnököt túlságosan merevnek tartják, hanem azokból az egykori híveiből is, akik kormányának időszakát túlságosan hajlékonynak tartják. A Geula Cohen képviselőnő által vezetett frakció, amely a mai Likudtól jobbra helyezkedik el és tántoríthatatlanul és megalkuvás nélkül egy “Nagy Izrael” híve, erősebbnek tűnik, mint ahogy azt korábban feltételezték. Ennek oka, hogy még a mérsékeltebb beállítottságú izraeli polgárok között is rendkívül sokan vannak olyanok, akik még a jobb szándékú arab vezetőkben sem tudnak hinni, nemcsak azért, mert ilyen nagyon kevés van, hanem azért, mert attól tartanak, hogy bármilyen további engedmény veszélyezteti az ország biztonságát. Vannak olyan felmérések, amik arra mutatnak, hogy Cohenék a választásból akár 10 képviselős csoporttal is kerülhetnek ki és a szavazatokat nem teljes egészében (bár zömében igen) a Likudtól vonják el. Még érdekesebb a Nemzeti Megújulás Frontja nevű új párt alakulása, mely az egykori Ráfi pártból áll, s vezetője Hurwitz, a néhány hónappal ezelőtt lemondott pénzügyminiszter. Igaz ugyan, hogy az izraeli szavazó nem .ajong korábbi pénzügyminisztereiért, (és oka van rá, hogy ezt teszi) de Hurwitz lemondása azzal állt összefüggésben, hogy egy tanitósztrájk fenyegetésével kapcsolatban megpróbált gátat vetni a további inflációnak. Belebukott ugyan, de lemondásával elég sok hívet szerzett magának. Ez a Ráfi csoport az elmúlt napokban óriási injekciót kapott, , Moshe Dajan jelentette be, hogy csatlakozik ahhoz a párthoz, amiből valaha kilépett és annak lesz listavezetője. Dajan, a volt külügyminiszter, a volt hadügyminiszter, a volt vezérkari főnök, két háború legendás hőse, mint kiderült változatlanul a legnépszerűbb politikus. Ismét csak nem egyéni véleményt közlünk, — ezt mondják az izraeli közvélemény-felmérések. Van még egy vezető izraeli politikus, aki eddig nem vallott színt, hogy úgy mondjuk, egyelőre a taccsvonalról figyeli az eseményeket. Ez Ézer Weizman, a volt hadügyminiszter, aki a Likud legutóbbi győzelmének taktikai szervezője volt, s aki, mint ismeretes múlt év végén kivált a kormányból és szakított Beginnel. Nagyon valószínűtlen, hogy Weizmannak ne lennének további politikai ambíciói. Egy ideig arra gondoltak, hogy a párton kívülről próíálja majd megcélozni Begin megüresedő székét, de most már biztosra vehetjük, hogy az öreg harcos még a mostani választáson is vezetni fogja pártját. Dayan és Weizman között nincs jelentős politikai felfogásbeli különbség és személyes kapcsolatuk is jó, hiszen valamikor sógorok voltak. Könnyen elképzelhető, hogy az elkövetkezendő napok során Weizman is csatlakozik a Dayan s Hurwitz vezette párthoz és akkor hirtelen egy olyan erős politikai csoportosulás alakulhat, hogy a választások esélyeit teljesen eltolja Persze lehetnek ellenérvek is. A legtöbb izraeli választónak, mondják, nemcsak kialakult, de szinte megrögzött voksolási szokása van és vagy a Mapaj-Folytatás a 6 oldalon \ A vallásoktatás szabadságáért 1921-ben az egész világot megmozgatta a híres s hírhedtté vált Tennessee-i majomper. A darwinizmus kezdeti évei voltak és egy vallási elfogultságban szenvedő csoport bűnvádi eljárást indított egy tanító ellen, aki a rábízott gyermekeknek az ember keletkezésének fejlődés-történeti elméletét tanította. 55 év alatt az iskolákban (persze jogosan) alapvetően változott meg a helyzet. Az úgynevezett tudományos oktatás előtérbe került, míg a vallásoktatás és annak tételei fokozatosan kiszorultak az iskolából. Akik ma a különböző vallások tételeinek ismereteire kívánják megtanítani gyermekeiket, azok vagy drága egyházi intézetekbe kell, hogy küldjék őket, vagy vasárnapi iskolákon kell, hogy elsajátíttassák velük a biblia ismeretét. Most aztán érdekes fordulat történt: A californiai Sacramentoban egy fundamentalista vallási csoport vezetője pert indított az iskolaszék ellen, mert az "... nem adja meg gyermekeinek a világnézeti választás lehetőségét... ” Érdekes per. E sorok írója töredelmesen bevallja, hogy bár zsidó lap szerkesztője, mégsem tud hinna abban, hogy az Örökkévaló 6 nap alatt teremtette a világot. De, mivel figyelemmel kíséri a tudományok mai állását (már amennyire ez egy laikus részéről lehetséges) azt is tudja, hogy a darwinizmus tétele mai ismereteink alapján majdnem ugyanolyan ingatag alapokon áll, mint a teremtés tana. A felperes tehát bár a perben előadott indokai. helytelenek, jogos és igazságos törvényi illetőleg erkölcsi alapon áll! Azt, hogy egy későbbi világképet nem lehet tanítással vagy neveléssel kialakítani, azt egyformán tanúsíthatják azok a szülők, akik maguk mélyen vallásosak és gyermekeik — nagyon sok esetben mégis vallástalan, úgynevezett tudományos álláspontot foglalnak el és azok, akik úgynevezett "felvilágosultak” és aztán gyermekeik felnőtt korban visszafordulnak valamilyen hit irányába. Hogy miben ' hiszünk és miben nem, az elsősorban lelki, másodsorban környezeti szükségszerűségből adódik. Tehát a felperesnek nincs igaza abban, hogy keresetében azt követeli a darwinizmus álláspontját képviselő iskolaszéktől, hogy teljes pontossággal bizonyítsa be az elmélet igazságát; mert ha ezt nem tudja tenni úgy az elmélet hazug. Egyetlen elmélet sem hazug, egyetlen elmélet sem igaz. Azért elmélet. Viszont igaza van abban, hogy a vallásoktatás kötelezettségét ismét be kell vezetni az iskolákban. Az eddigi kísérlet ugyanis ennek kiszorítására csődöt mondott. Nemcsak azért, mert az emberiség egyelőre a vallás-erkölcsök pótlására más tudományos erkölcsöt még nem tudott kialakítani, hanem azért is, mert szinte a világ minden részén, bár új típusú, de tudatlan nemzedékek nőttek fel. Nem kell ugyanis feltétel nélkül hinni a világ hat napos teremtésének csodájában, a vízözönben, a tenger kettéválasztásában, vagy Lázár feltámasztásában ahhoz, hogy elfogadjuk: az általános műveltséghez a biblia ismerete ugyanúgy hozzátartozik, mint ahogy hozzá tartozik a nap robbanásának, az atomok törvényének, s az ember alapsejtből való leszármazásának ismerete. Mindkettőnek hiánya tudatlan és ostoba embert nevel, akinek nincs meg a kellő felkészültsége ahhoz, hogy később választani tudjon, miben hisz. Ismételjük, nem abban, hogy mit tud, hanem hogy mit hisz s ez a kettő egymástól teljesen független, sőt, valljuk be, hogy hitünk sokkal mélyebb, mint a tudás, amely az egyes ember életében és az emberiség életében is állandóan változik és tegnapi tudásunkról ma kiderül, hogy az tudatlanság. Hitünk, hiteink változása legalább ennél sokkal lassúbb folyamat. • Bármily elfogultnak látszik a californiai vallásos pereskedő érvelése, mégis szeretnénk remélni, hogy megnyeri perét, s az iskolákban a vallásoktatás visszakapja helyét, ha nem is a régi formában, de legalább mint egyike a lehetőségeknek. Akik gondolkodni tudnak saját fejükkel, azok úgyis ki fognak alakítani maguknak egy világképet, aki pedig fejét amúgyis csak bólogatásra tudja használni, annak teljesen mindegy, hogy mit tanítanak neki, sőt az is, hogy mit nem tanítanak neki. Egy spanyol puccskísérlet tanulságai Az az államcsiny-kísérlet, ami múlt héten Spanyolországban, Madridban lezajlott, csak azért nem tartozik a cirkuszi tréfák bohóckategóriájába, mert tulajdonképpen tragikus, sőt a múltra visszavetítve azt a tanulságot lehet levonni belőle, hogy fél évszázaddal ezelőtt a világ nézőközönsége néhány bohóc előtt esett hasra, ahelyett, hogy kellően nevetett volna a hasraeső bohócokon. Egy Antonio Tejero Molina nevű alezredes, aki a spanyol Costes, a parlament őrségének parancsnoka az őrszemélyzet 200 tagjával bevonult a tanácsterembe, letartóztatta az összes képviselőt és túszul ejtve őket azt követelte, hogy Spanyolországban kiáltsák ki a katonai diktatúrát, vagyis magyarán mondva állítsák vissza a Franco-izmust. Ez az államcsíny-kísérlet azonban órák alatt összedőlt és nem kellett hozzá más, csak egyetlen befolyásos ember józan esze és bátorsága. Juan Carlos, a fiatal spanyol király a leghatározottabban visszautasította a demokráciától való elkanyarodás gondolatát, mire az eddig revolverrel handa-bandázó Tejero egy csapásra meghunyászkodott: “ja, ha nem, hát nem”. Feltétel nélkül megadta magát s egy nappal később a parlament folytatta munkáját és már meg is erősítette bizalmáról az új kormányt. Még az is mellékkörülmény, hogy utólag lefolytatott vizsgálat kiderítette, hogy Tejero mellett számos jelentős beosztású katona tudott előzetesen a puccs-kísérletról, és támogatta azt. Csak éppen idő előtt nem akarta Vállalni a kockázatot. Ezek a Franco idejéből még visszamaradt vezető tisztek azóta már Tejeroval együtt a börtönben pihenik ki, nagyon helyesen, a puocs-kísérlet fáradalmait. Juan Carlos a király nyilván nem különösebben zseniális ember, azt sem lehet mondani rá, hogy politikai befolyása akár a spanyol nép körében döntő lenne és az ó kiállása mégis elég volt. Az eseményből nehéz lenne más tanulságot levonni, mint azt, hogy a Marcia su Roma Mussolini bevonulása Rómába Tejeróékhoz hasonló jelentéktelen bohócok kísérlete volt és romba dőlt volna, ha Victor Emanuel király csak egy kicsi emberi nagyságot képes tanúsítani s emberségben ugyanúgy nem törpül el Juan Carlos mellett, mint a centiméterekben kifejezhető nagyságban. Vagy azt, hogy Hitler Adolf bármilyen szörnyetegként is zúdult a világra, alapjában bohócként kezdte és az egész mozgalom összedőlt volna, ha Hindenburg az lett volna, akinek a német nép akkoriban hitte, nem pedig egy agyalágyult, vén kincstári bürokrata, vagyis, hogy a fasizmus minden szörnyűségével együtt, nem elkerülhetetlen sorscsapás, hanem, ami az emberiség butaságának éá meghunyászkodásának következménye. A másik tanulság, hogy vigyázzunk a bohócra. _
