Menora Egyenlőség, 1981. január-március (20. évfolyam, 838-847. szám)

1981-02-21 / 845. szám

»•>.r,August J.'iiolnar .

i3.0. Box 1 o34

Brunswick , New Jersey o 39o3 Second class mail ^ • Registration No. 1373

CANADA

C.S.A. Second class mail

1 paid at Flushing N.Y-11351. Di.No. 104970.

AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA

A kissebség sem lehet

erőszakos

Két héttel ezelőtt arról cikkeztem egy sztrájkkal kapcsolatban, hogy mennyire bűvöletében élünk szavaknak, amik tulajdonképpen önállósították már magukat tőlünk, emberektől, mert mi olyan bűvös erővel ruháztuk fel, mint a mesebeli csizmát, amelyik hipp-hopp ott van, ahol akarjuk. A kezdet kezdetén a szavak még csak hozzávetőlegesen fejeztek ki hangulatokat, érzelmeket, de később egyre pontosabbak lettek, egyre határozottabban fejeztek ki egy bizonyos fogalmat és volt olyan ideje az emberiségnek, amikor a legnagyobb kifejezési erénynek a pontosságot, az egyértelműséget tartották. Az beszélte szépen anyanyelvét, aki a legnehezebb árnyalatra is megtalálta a pontos kifejezést.

Hol vagyunk ma már ettől? Még konkrét tárgyakat jelentő elnevezésekkel is bajban vagyunk, nem is beszélve a fogalmakról. Ennek a kis eszmefuttatásnak most az a célja, hogy a kisebbségvédelem kifejezésről elmélkedjünk, az apropót pedig az adta hozzá, hogy az elmúlt hetekben Washingtonban és Torontóban szinte egy időben pattant ki egy olyan vihar, amely állítólag a kisebbségek érdekeinek sárbatiprásával volt egyenértékű. A kisebbség, akiről szó van, ezúttal a homoszexuálisok közössége, akik azért vannak (főleg Torontóban) felháborodva, mert néhány kedvenc találkozóhelyükön a rendőrség razziát rendezett. Washingtonban pedig az történt, hogy egy képviselőházi tag ellen bűnvádi eljárást indítottak, mert amikor a kongresszus külön rendőrsége rátörte a képviselőház illemhelyének ajtaját, ott félreérthetetlen hélyzetben találta egy másik férfivel.

A két ügy között van bizonyos összehasonlítási lehetőség, ezúttal minden valószínűség szerint a torontói rendőrség javára — de mindkettő egyaránt az ideológiai zavart példázza.

Próbáljuk talán először tisztázni, hogy mit jelent a kisebbség. Itt ugyanis olyan képtelen torzításoknak vagyunk tanúi, hogy ma már a világban nagy előszeretettel nevezik kisebbségnek úgy általában a nőket, akik egy olyan megvédésre szoruló kisebbség, hogy a világ lakosságának csupán 53 százalékát teszik ki. Ugyancsak megvédésre szorulnak a fiatalok, szerencsére nem pontosan meghatározott életkorral, akiknek nevében, önkinevezte vezetők azt követelik, hogy olyan előnyökben részesítsék őket, amiben az ismét csak pontosan évre meg nem határozható “öregek” nem részesülhetnek. Holott teljesen világos, hogy a világban úgy általában a fiatalok vannak többségben és az öregek kisebbségben.

Mindentől függetlenül a kisebbségi helyzetet nem egy

számarány jelöli, hanem az, hogy valaki szándékától, meggyőződésétől függetlenül válik egy olyan csoport tagjává, amelynek helyzete az adott körülmények között az adott helyzetben hátrányos. Mert, ha elfogadnánk azt, hogy kisebbségi helyzetet valaki önkéntesen választhat, akkor az egész ügynek semmi értelme nincs, mert hiszen rendelkezésére áll bárkinek a többséghez való tartozás választása. Ha valaki feketének születik, az kisebbség a fehérek között és fordítva. Ha valaki fehérnek vagy feketének születik fehérek és feketék között, de aztán saját meggyőződése, meggondolása alapján átköltözik az ellentétes csoport többségi területére, az legfeljebb az általános emberi ioeok tiszteletbentartását követelheti meg a maga részére, nem pedig a kisebbségnek járó előnyöket. Persze végső fokon még ez a megállapítás is hamis, hiszen a kisebbség sem követelhet magának mást, mint az általános emberi jogok tiszteletbentartását. Igaza senkinek nem lesz attól, hogy kisebbség.

Visszatérve a torontói razziákhoz, itt az történt, hogy a rendőrség megszállta a gőzfürdőket és miután ott 13-14 éves fiúkat találtak, akiket homoszexuális prostitúcióra képeztek ki és vetettek be, a rendőrség eljárást indított mindenki ellen, akit a helyszínen talált. Lett is erre szörnyű felzúdulás. Egyes vélemények szerint ezer, mások szárint háromezer homoszexuális tüntetett a torontói városháza előtt a disznó rendőrök ellen, akik a tüntetést oly brutálisan figyelték, hogy többen közülük súlyosan megsérültek (mármint a rendőrök közül).

Azt hiszem, képes vagyok a dolgot teljes higgadtsággal nézni. Semmiféle előítélet nincs bennem azokkal az embertársainkkal szemben, akiknek szexuális vágyaik a szokottól eltérő módon nyilvánulnak meg és még elferdülésnek is csak azért merném nevezni, mert hiszen az azonos neműek közötti szerelem éppen azt a célt nem szolgálja, amiért az anyatermészet á szerelmet egyáltalán létrehozta. De tökéletesen egyetértek azzal, hogy a homoszexuálitás állapota ma már nemcsak, hogy bűnnek nem tekintendő, de azt a heteroszexuális többség el kell, hogy fogadja. Valóban nincs beleszólásunk abba, hogy felnőtt és egyetértő emberek miként élik magánéletüket.

Mint ahogy abba sincsen beleszólásunk, hogy férfiak és nők egymás között miként élik magánéletüket, de azért jóízlésű ember mégsem viszi nagygyűlés elé a szerelmi ügyeit és nem ragaszkodik ahhoz, hogy egy társaság részletesen meghallgassa, mint töltötte előző estéjét szerelmi partnerével. Egyáltalán nem értem tehát: miért követelik egyes emberek azt, hogy helyeslőén bólogassak

és lelkesítsem őket azért, mert ők állítólag egy kisebbséghez tartoznak.

A torontói homoszexuálisok közössége a saját szerelmi életét nagydobra verve kiviszi az utcára és azt követeli, hogy mi befizessünk ehhez a cirkuszhoz. Illetőleg dehogyis így van. Néhány száz, vagy néhány ezer ember vesz csak részt a, cirkuszban és szent meggyőződésem, hogy a homoszexuális beállítottságú emberek jelentős többsége normális családi életet éL végzi a munkáját, hazamegy és magárazárja az ajtót, ugyanúgy nem kívánva azt, hogy a szomszéd tapsoljon neki. mint ahogy mi heteroszexuális emberek sem kívánjuk azt, hogy ünnepeljenek bennünket azért, mert ugyanúgy csináltak előttünk mások, föl egészen az ősemberig és túl az ősemberen, az élők világának minden fajtájában.

A torontói botrányt még az is növelte, hogy Ontario éppen választásokra készül és bizonyos választókörzetekben, ahol állítólag magas arányszámban laknak a homoszexuálisok, ott néhány hangoskodó fiatalember, magának követelte bizonyos pártok képviselőjelöltségét, arra hivatkozva, hogy ez neki azért jár, mert ő férfiakat szeret. Csodák csodája egyetlen pari sem volt hajlandó a választási versenyben való indulás lehetőségét biztosítani számukra, amiből azt a következtetést vonták le. hogy ezek a pártok gyűlölettel viseltetnek az ő szerelmi formájuk iránt és ezért ezek a pártok ellenségei a kisebbségeknek.

Most jutunk el a cikkem elején említett zűrzavarhoz. Hogy a szavak többé nem fedik a fogalmakat, illetőleg minden egyes szó annyiféle fogalmat fed, ahány ember használja őket.

Az ugyanis valóban igaz, hogy minden politikai párt gyűlöli a kisebbséget. Tudniillik minden politikai párt a többséget szereti. Ahogy az angol mondja: That is the name of the game. A demokrácia játékszabálya az, hogy a többséget kell megszerezni, annak az érdekeit kell szolgálni. A kisebbségnek megvan a maga joga a véleménynyilvánításhoz, ahhoz, hogy megpróbáljon a helyzeten változtatni, oly módon, hogy többséggé váljon, de azt állítani, hogy a kisebbségnek azért van joga ahhoz, hogy többségnek tekintsék, mert ó kisebbség — ez már a teljes elmebaj. A homoszexuális politikai önjelöltek a politikában semmi más iránt nem érdeklődnek, csak a homoszexuálisok amúgy is meglévő szabadsága iránt és ha erre azt válaszolják nekik, hogy: kérem szépen, engem ez a téma nem érdekel, akkor kész vannak az Ítélettel: ellenfeleik szűkagyú, az életet nem értő disznók, akik gyűlölik a kisebbséget. És megint elölről.

Talán itt kellene a témához kapcsolnom a washingtoni képviselő esetét, akit a botrány kirobbanása után pártja arra kényszerít, hogy lemondjon mandátumáról. Ezzel viszont nem tudok egyetérteni. Nem mintha szivet vidámító dicséretes dolognak tartanám, * hogy valaki egy nyilvános árnyékszékben szeretkezik, de mert semmit sem gyűlölök annyira, mint az álszentséget, inkább bevallom az egész emberiség nevében, hogy ilyen dolgok néha megtörténnek. Ha

Éj korszakot nyit Reagan első

költségvetése

Manapság nagyon könnyű Reagan-barátnak lenni. Még egy hónap sem kellett ahhoz, hogy egy teljesen elfogult, jelentételen kisebbségtől eltekintve Amerika népe nemsak bizalommal, de bizonyos büszkeséggel is nézzen új elnökére. Nekünk, akik Európa különböző országaiból kerültünk és többnyire menekültünk ide, természetesen Reagan külpolitikai megnyilvánulásai tűnnek elsődleges fontosságúaknak. De azért nem felejthetjük el, hogy az amerikai átlagemberek nagyrésze fütyül a külpoitikára: nem tudja realizálni azt, hogy ami a világban történik, az végsőtökön az ő bőrére megy. Ezeket az embereket az érdekli, hogy növekszik a munkanélküliség, gyorsul az infláció, minden szempontból csökken az életszínvonal.

Éppen ezt az amerikai hallgatag többséget fogta meg , Reagan elnök múltheti beszéde, amit hetvenedik születésnapja előestéjén mondott el és amely egyúttal előjelzése volt annak a gazdasági programmnak, amit e hét folyamán fognak beterjeszteni a kongresszus elé. Azt hisszük, Reagan azzal aratott győzelmet a lelkek fölött, hogy honfitársait felnőttként kezelte. Oly sok idő után nem gyermekmesét hallottunk, az amerikai államfő szájából, nem volt szó kolbászból font kerítésről, munka nélkül elérhető gazdagságról és olyan jólétről, amit az államapparátus biztosíthat polgárainak. Reagan közérthető számokat mondott és pillanatig sem titkolta, hogy a jelenlegi helyzet nem bíztató és mert nem az, azoknak az okoknak kell végetvetni, amik ezt előidézték. Egy 1960-ban nyomott egy dollárost vett elő. Ez a bankó — mondotta —, amely akkor egy dollárt ért, ma 36 cent értékkel egyenlő és ha az infláció igy folytatódik, 1983-ra csak 25 centet fog érni.

Mi ennek a lecsúszásnak az oka? — folytatta az elnök. —

Az, hogy mialatt húsz év alatt a lakosság száma csupán 23 százalékkal növekedett, az állami költségvetés 528 százalékkal növekedett. 1980- ban az ország államadóssága 284 milliárd dollár volt, ma 934

milliárd. Es miután egy államnak is ugyanúgy kell kamatot fizetnie egy tartozásra, mint egy magánembernek, ebben az esztendőben csupán kamatra 80 ‘milliárd dollárt kell kifizetni. Mivel pedig az ezévi költségvetés deficitje éppen 80 milliárd dollár, könnyen kiszámítható, hogy eljutottunk addig a pontig, amikor már több kölcsönt egyszerűen nem lehet felvenni, végre hozzá kell kezdeni a nadrágszíj meghúzásához. 80 milliárd dollár. 1957-ben az Egyesült Államok teljes költségvetése nem tett ki ennyit. Nem is csoda, hiszen egyedül a federális alkalmazottak fizetése 75 milliárd dollárt tesz ki egy évben, vagyis átlagos 4 tagú amerikai család 300 dollárt fizet ki az állami bürokrácia fenntartására. És ebben nincsenek benne a költségek, az állam ezer fajta szükséges tennivalója, csak a bürokraták fizetése.

Mitől szegényedett el ennyire az Egyesült Államok? Attól — mondotta Reagan —, hogy az állam apparátusa elvette még a vállalkozó szellemű emberektől

is a kezdeményező kedvet. Anynyiféle megszorítás, szabályzat, akadály nehezedett minden vállalkozásra és elé, hogy ez lényegében megszüntette a tőkés gazdálkodást, amelyre pedig ez az ország épült és elméletben ma is áll. A valóság viszont az, hogy azokban az országokban, elsősorban Nyugat-Németországban és Japánban, ahol a vállalkozási szabadságot nemcsak biztosították, hanem elősegítették nemcsak a munkanélküliség és az infláció volt a fele az amerikainak, de gépparkjuk átlagosan 6-7 évvel fiatalabb, mint az Egyesült Államoké. Hogyan lehetne például mentesíteni az amerikai autóipart a külföldi versenytől akkor, amikor a Ford gyárban egy munkás két autómotort készít el naponta, ugyanakkor a japán Toyota gyárban kilencet. Arra van szükség, — így Reagan — hogy az amerikaiaknak ismét kedvet csináljunk a munkához és a termeléshez. Ezért az új költségvetés már az első évben betartja Reagan választási ígéretét és a jövedelmi adót 10 százalékkal csökkenti. Az így felszabadult pénz visszakerül a termelésbe, ahol jótékonyan érezteti hatását az államnak hiányozni viszont nem fog, mert az állami adminisztráció költségeit ugyancsak 10 százalékkal fogják ebben az évben csökkenteni.

Lehetséges, hogy Reagan törvényjavaslata nem minden változtatás nélkül jut majd át a szenátus és a képviselőház buktatóin. Túl sok egyéni és kiscsoportérdek jelentkezik ahhoz, hogy azt változtatás nélkül fogadják el. De nagy vonalaiban feltétlenül törvénnyé válik majd és talán tényleg tanúi leszünk az elkövetkezendő években annak, hogy az Egyesült Államok fokozatosan megtalálja helyét a világ vezető hatalmaként, nemcsak katonailag és külpolitikailag, de gazdaságilag is.

pedig megtörténhet ellenkező neműek között, úgy megtörténhez azonos neműek között is.

Az illető képviselő nem homoszexuális programmal, hanem republikánus programmal választották meg és a rendőrségi vád nem szól arról, hogy ténykedésével megszegte volna a republikánus elveket. A lemondatásának tehát sok okát nem látom, ha én az illető körzetében lennék szavazópolgár, -valahogyan így gondolkodnék:

A legközelebbi alkalommal nem fogok az illetőre szavazni, nem azért, mert szexuális preferenciája ellenkezik az envémmel. hanem azért, mert ha valaki felnőtt és jómódú ember létére a nyilvános illemhelyen szeretkezik, az egy hülye fráter. Nem alkalmas képviselőnek. De, hogy erőszakkal lemondassák az ellen határozottan tiltakozom, mert én viszont nem tartom magam hülye fráternek és ha már elkövettem azt a hibát, hogy olyan emberre szavaztam képviselőként, aki erre alkalmatlannak bizonyult.

akkor hajlandó vagyok további 2 évig vállalni tévedésem következményeit.

Furcsa módon ebben az ügyben az illetékes washingtoni rendőrvezetőket sokkal jobban hibáztatom, mint a képviselőt. Az istenit neki... ne törjék rá a W.C. ajtót a Capitoliumban senkire. Nem biztos, hogy attól lesz jobb az életünk, hogy mindent tudunk. Néha bizonyos dolgok nemtudása hasznos lehet. Egy képviselő elleni eljárás megindításához, a képviselőház külön hozzájárulására van szükség. Vajon tényleg azt gondolta az illetékes rendőrtiszt, hogy az Egyesült Államok népközösségének érdekét szolgálja azzal, ha most egy parlamenti albizottság heteken keresztül azt tárgyalja, hogy a képviselő úr kit hogyan, hol és mivel? Végsőtökön ez az, ami nem érdekel és a parlamenti rendőrségnek az lenne a feladata, hogy a képviselők munkájához nyújtson védelmet. Alaposan melléfogtak tehát, amikor egy talán csekélyke százalékban, de teljesen feleslegesen elvonja a képviselők egy részének figyelmét a W.C. szeretkezésnél lényegesen fontosabb problémáktól.

Ennél viszont jobb osztályzatot adok a torontói rendőrségnek. Őket a siker igazolta, ha ugyan sikernek lehet nevezni azt, hogy a fiatalkorú prostituáltakat kapták el. Néhány évvel ezelőtt fölszámolták a prostitúciót Toronto egyik főutcáján és azt e mellékutcákba szorították. Ott viszont (szerintem nagyon helyesen) megtűrik, csak éppen olyankor csap le a törvény nagyon súlyos kézzel, ha az utcalányok között fiatalkorúakat fedeznek fel. Ebben az esetben azt, aki beszervezte őket igen súlyosan büntetik.

De mi felháborodni való van azon, ha a prostitúciótól nem - csak a kislányokat,de a kisfiúkat is védik? Az — mondják erre a homoszexuálisok, — hogy mi kisebbség vagyunk, nekünk tehát bizonyos előjogokat kell biztosítani, hogy a többség önmagát büszkeséggel tekinthesse, milyen felvilágosult.

Van itt valami, amit több dologgal együtt ugyancsak nem érlek. A homoszexuálisok ugyan kimentek az utcára tüntetni, de a televíziós riportereket nem engedték közel magukhoz, fényképezni nem hagyták magukat — azt szégyelik. De, ha szégyelik, miért tüntetnek annak érdekében, amiről az a véleményük, hogy szégyenteljes?

Igen, változatlanul hiszek abban, hogy semmiféle hatóságnak nincs beleszólása abba, hogy bezárt ajtók mögött mi történik egy ágyban. De, ha azt az ágyat kirakják az utca közepére és villogó neonreklámokkal'veszik körül azért, hogy mindenki észrevegye, akkor ne csodálkozzanak azon, ha legtöbben valóban észre is veszik. És ebben az esetben mindenkinek joga van a véleménynyilvánításhoz. Nem lehet senkit arra kötelezni, hogy a produkció tessék. És akinek nem tetszik, attól még nem válik szükségszerűen elfogult * kisebbség-üldöző disznóvá.

E.G.