Menora Egyenlőség, 1981. január-március (20. évfolyam, 838-847. szám)
1981-01-24 / 841. szám
,!Sr. August J. Molnár P.O.Box 1o34 N«» Brufts.iefc • Me. Jersey «39.3 U . 3 . A MENDRH Registration No. 1373 CANADA U.S.A. Second class mail paid at Flushing N:V- 11351. Di.No. 104970. AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 20. 841 Arm 70 cent. JAN> 24. 1981 Szégyenteljes diplomáciai győzelem az új elnök beiktatásának napján? Legfőbb ideje lesz, ha az Egyesült Államok külpolitikáját már nem Teheránból irányítják. Nem várhatunk ugyan csodákat Rónáid Reagantól, akit kedden délben iktatnak be elnöki hivatalába, de annyit talán remélhetünk, hogy nem kezd majd vitustáncot bármilyen harmadrendű közelkeleti, vagy afrikai törzsfőnök, vagy imán füttyszavára. Jelenleg ugyanis ez történik: ennek a jele, hogy az egy és negyedéve iráni fogságban lévő amerikai túszok kiszabadítása épp az új elnök beiktatásával egyidóben (véleményünk szerint percre egyidóben) történik majd meg. Igen, az 52 ember január 20.-ig kiszabadul és szabadulásuk körülményei pontosan ugyanolyan szégyenteljesek az amerikai Egyesült Államokra, mint amilyen szégyenteljes volt lefogásuknak és fogságban tartásuknak eltűrése. Persze, ennek ellent lehet mondani, hiszen hivatkozhatnak arra, hogy ime, Carternek volt igaza, mert sikerült a foglyokat élve hazahozni. De hadd mondjunk el ezzel kapcsolatban néhány ellenérvet. Először is azt kell tisztázni, mennyi a hosszú és mennyi a rövid. Tűrhető-e, hogy egy és negyedévet elraboljanak egy ártatlan ember életéből. Ha egy és negyed tűrhető, akkor tűrhető másfél vagy kettő is. Ha kettő tűrhető, miért oe lenne tűrhető az öt? Ha ötöt lenyelnek, miért ne fogadnák el a tizet, vagy miért ne fogadnák akkor el hatalmas diplomáciai sikerként, hogy a még életben lévő túszok 20 év után szabadulnak ki? Igen, az ügy valóban hatalmas diplomáciai siker, amit azonban az iráni idióta megszállottak, ráadásul tehetetlen, önvédelemre képtelen és ma már koldusszegény megszállottak arattak az Egyesült Államokkal szemben. Bár az eredményt mi kedvezőnek tartjuk, mégis tudomásul kell venni, hogy Ayatollah-ék hatásosan és döntő módon avatkoztak be a múlt évi választásokba és a jelenlegi elnöki beavatásba egyaránt. S itt felvetődik a második kérdés: Milyen erkölcsi veszteséget tűrhet el az Egyesült Államok 52 emberének kiszabadítása érdekében. 52 ember alig több mint egytizede annak, ami az Egyesült Államok egy hosszú weekendjén autóbaleset következtében elpusztul. De ha egy amerikai elnök ennek elhárítására olyan törvényt hozna, hogy Amerika minden útvonalát a jövőben sztereofóm habpárnával kell kirakni, arról joggal állapíthatnák meg, hogy nem normális. Nem normális tudniillik az olyan ember, aki teljesen elveszíti arányérzékét, aki nem tudja, mi mennyire fontos. A túszok ugyan most kiszabadultak, de ugyanakkor bebizonyítást nyert, hogy Amerikával mindent meg lehet csinálni, nem kell attól tartani, hogy erőteljes formában visszaüt. Reméljük, hogy ez csak a múltra vonatkozik s a még megmaradt néhány hűséges szövetséges, nem fogja levonni belőle azt a következtetést, hogy másfelé kell keresgélnie azt az erőteljes támogatást, amit Amerikától nem kaphat meg. Az utolsó napok huza-vonájából nehéz más következtetést levonni mint, hogy Carter ugyanolyan szégyenteljesen távozik hivatalából, mint betöltötte azt. A beiktatás előtt 5 nappal lényegében készen állt az egyezmény, de további két napon keresztül szinte semmi sem történt és véleményünk szerint nem is fog történni semmi a beiktatás előtti félóráig. Az irániak tudniillik még azt a pimaszságot is megengedik maguknak, hogy Carter elnököt megakadályozzák a foglyok személyes üdvözlésében és hogy a beiktatás órájában ellopják a vezéroldalt, illetőleg a televízióadók legfrissebb híreit az új elnöktől Reagantól. A késlekedésnek ugyanis semmi egyéb ésszerű magyarázata és célja nincs. A harmadik kérdés: siker-e, hogy a túszokért nem fizettek váltságdíjat? Mert az kétségtelen, hogy a pénz., amit most Irán visszakap, az saját, eddig befagyasztott pénze volt. Extra hasznuk az ügyből nincs, de ismét: miféle bíróság lenne az, amely azon az alapon biztosít az ember-rablóknak büntetlenséget, hogy végülis gaztettükből nem sikerült profitálni. Az iráni kormány olyan súlyosan sértette meg a nemzetközi jogot, mint még előtte soha seriki: és ezt az ügyet végül mégiscsak szárazon úszták meg. Büntetés nincs sót a tárgyalásokat folytató Carter elnök, Muskie A legravasszabb iráni tárgyalsí Ajatnllah Beheshti külügyminiszter és Christopber Warren külügyi államtitkár nem győzik hangoztatni: alig várják már, hogy keblükre öleljék a most önmagáról bebizonyította hűséges és igaz barátot, megindítsák neki a fegyverszállítást és visszaállítsák az országot arra az erkölcsi szinvonalra, amely a valóban több évezredes kultúrával rendelkező Perzsiának kijár. Január 20.-án, úgy délben fél 12 körül ténylep legördül majd a függöny az iráni dráma utolsó felvonása után és a színikritikus megállapíthatja: hitvány darab volt, rossz színészekkel, csapnivaló rendezésben, tehetségtelen igazgatóval és közreműködőkkel. s Az amerikai Egyesült Államoknak a jövőre jobb produkciókat, anyagi és erkölcsi sikert egyaránt eredményező, sikeres darabokat, sikeresebb rendezőket és... színészeket kívánunk! JÚLIUS 7.-ÉN VÁLASZT IZRÁEL Ami hetek óta köztudott volt, a hét folyamán hivatalossá vált Menachem Begin Likud vezette koalíciós kormánya elvesztette parlamenti többségét és ezért a miniszterelnök július 7-re kitűzte az izráeli parlamenti választásokat Begin nem várta meg amíg a parlamentben bizalmatlanságot szavaznak neki, márpedig ez a jelenlegi szituációban elkerülhetetlen. Még az sem biztos, hogy a kormány júliusig hatalmon marad, mert a jelenleg ellenzékben lévő munkapárt azt szeretné, — és ezt a véleményt hangoztatja is, — hogy a választási kampányra csupán két hónap időt szánjanak, vagyis már április folyamán járuljon az urnák elé Izrael népe. Begin koalíciója annyira szétforgácsolódott, hogy egy parlamenti vita során esetleg keresztül is menne a Maarach javaslata, de nyilván a miniszterelnök parlamenti manőverekkel el fogja odázni a Kneszet szavazását. így is izgalmas hónapoknak néz elébe Izrael népe. A munkapárt azért szeretné minél hamarabb lebonyolítani a választásokat, mert politikai megfigyelők és közvéleméhykutató szakemberek egyaránt egyetértenek: ha ma lenne szavazás, úgy a munkapárt elsöprő győzelmet aratna és anynyi mandátumhoz jutna, hogy — Izrael történetében először — még koalíciós kormányra sem lenne szüksége. Egymaga szerezné meg az abszolút többséget. Izrael népe ugyanis a jelenlegi kormányt hibáztatja a teljesen elvadult, immár évi 150 százalék körül járó inflációért és azt sem szeretik, hogy a minisztertanácsból kiszivárgó hírek állandó botrányokról, marakodásokról, durva sértegetésekről szólnak. Ha viszont a választási kampány elhúzódik, úgy elképzelhető, hogy a munkapárt népszerűségi aránya fokozatosan csökken. Könnyebb dolog ugyanis egy rövid kampány során fölhánytorgatni a hibákat, mint egy hosszabb küzdelemben részletes politikai programot adni és meggyőzni az embereket arról, hogy egy új adminisztráció alatt a dolgok jobban mennek majd mint jelenleg. Szakértők ugyanis ebben meglehetősen kételkednek. Ahhoz vita sem férhet, hogy Begin nem volt elég diplomatikus miniszterelnök. Nem tudta ráncba szedni kormányának tagjait, az egyének különböző irányba húztak. Részben ez vezetett az ország gazdaság leromlásához, de nem egyedül ez, hanem az is, hogy Begin — noha azzal vádolják, hogy a béketárgyalásokat túlságosan mereven vezeti — az Egyiptommal kötött tényleges békeszerződés érdekében visszaadta Szádátéknak a Szináj-i olajmezőket. Ennek következtében Izráel évi költségvetése két és fél milliárd dollárral növekedett. És az izraeli választó, bár nagyon figyel a saját zsebére, mégis szem előtt tartja az ország biztonsági kérdését. Éppen itt van az áthidalhatatlan bökkenő. Begin és a munkapárt jelenlegi vezetője Simon Perez között ugyan jelentős vélemény-különbség van a palesztin kérdés megoldására vonatkozóan, de Perez sem lesz hajlandó egy palesztin állam fölállítására és ha az arab államok ehhez továbbra is ragaszkodnak, úgy egy általános béke hiányában a fegyverkezési költségek változatlanul csillagászati összegekre rúgnak majd, vagyis nem lehet lazítani a nadrágszíjon. Vagyis szinte biztos, hogy legkésőbb július 7-től kezdve úgynevezetten mérsékeltebb emberek állnak majd az ország élén, de ez nem szüksé^féppen liozza magával a mindenáron való kiegyezés politikáját Ráadásul személyi kérdések is ismét előtérbe kerülnek. Bármi legyen is a vélemény Beginről, az letagadhatatlan, hogy ő az utolsó mohikánja a régi államalapító “nagyok” gárdájának. Perezt ugyan ügyes politikusnak tartják, aki Ben Gurion tanítványaként néhány zseniális ténykedéssel járult hozzá az ország felépítéséhez és megerősítéséhez, de az íjllamférfiúi nagyság sajnos nem éri el nála azt a fokot, amikhez korábbi izráeli miniszterelnököknél hozzászoktunk. Még saját pártjában sem osztatlan a népszerűsége. Valószínűleg ez az oka annak, hogy máris emlegetik egy néhány eljövendő miniszterét, akiknek népszerűsége egyértelmű. Már mindenki tudja például, hogy ismét Aba Eban lesz a külügy-,. miniszter, míg a hadügyminiszteri tisztséget a népszerű és kiváló katona, volt vezérkari főnök Chaim Bar Lev tölti majd be. Jó lenne hinni abban, hogy egy új kormány egycsapásra megoldja majd Izrael válságos helyzetét, de a realitások ennek ellentmondanak. Szeretjük, vagy nem szeretjük: Izrael a közelkeleti térségben fekszik — a Közelkeléten pedig semmiíyá kérdésre nincsen könnyű felelet. WMMMK ÉL Ezt a címet könnyű leírni. Túlságosan gyakran használjuk a bombasztol — renászerint államvezető politikusokkal kapcsolatban, akikről a legtöbb országban kötelező elhinni (ahol meg nem kötelező, ott az emberek igyekeznek maguknak bebeszélni), hogy a nagy ember halála után is tovább él embertársai szívében, emlékezetében. Persze vannak esetek, amikor e frázisnak megvan a mélységes erkölcsi alapja, amikor hálás utóáok valóban nem felejtenek el olyan emberi cselekményt amelynek életüket, jólétüket köszönhetik. És való igaz, hogy e szörnyű százaában, melynek első fele Hitlert és Sztálint termelte, nagy ritkaság olyan emberekkel talákozni mint Raoul Wallenberg, az egykori svéá áiplomata, akinek pontosan meg sem állapítható számú, áe valahol a harminc és százezer között lévő magyarországi zsidó köszönheti megmenekülését. Wallenberg elszántan állt szembe a nácikkal, számtalanszor tette kockára életét, hogy részére vaáiáegen életeket mentsen és mégis... mégis túlélte a fasizmust. Wallenberg csak a kommunizmust nem élhette túl, vagy legalábbis miná mostanáig azt hittük, nem élte túl. Két nappal később, hogy a szovjet csapatok bevonultak Buáapestre, egyszerre hozva szabaáságot és újabb terrort, Wallenberget baráti beszélgetésre hívták a szovjet városparancsnokságra, ahonnan soha többé nem került elő. És személye ugyanúgy a feledésbe merült volna mint sok százezer másiké, ha 1979-ben néhány hálás túlélőjének eszébe nem jut, hogy az életben más kötelességek is vannak mint anyagi javak után, közvetlen egyéni érdekek után szaladgálni és el nem kezdték vizsgálni, mi történt azzal az emberrel, akinek érdemeit egy életre szóló hálával sem lehet kiegyenlíteni. Munkájuk következményeként Wallenberg életre kelt, mégpedig nemcsak a szó költői értelmében, hanem — alighanem — testi valóságában is. A szovjet hatóságok 35 év óta állandóan hazudoznak Wallenberggel kapcsolatban; igazán meglepő lett volna, ha nem ezt teszik. Miért pont az ő esetében nem? A svéd diplomata utáni érdeklődésekben először kijelentették, hogy nemcsak hogy nem tudnak róla, de még hírét sem hallották. Azután 10 év után hirtelen bevallották, hogy addig hazudtak, de most már bevallják az igazságot: Wallenberg 1947-ben szovjet börtönben szívroham következtében meghalt. Második számú hazugság ugyancsak nem tarthatta soká magát. Sztálin halála után elég sokan kerültek elő a szibériai börtönvilágból ahhoz, hogy emberek életútját valószínűsíteni lehessen. Sorban jelentkeztek a tanúk. A Nobel-díjas író, Szol - zsenyicin, az 1950-es évek végéről tudott adatokat szolgáltatni Wallenberg hollétére vonatkozólag. Aztán újabb tanuk a 60-as, sőt a 70— es évek közepéről is bizonyították, hogy Wallenberg még akkor is élt. Végül is a diplomata hazája, Svédország karolta fel legjobban az ügyet és egy Nemzetközi Vizsgáló Bizottságot állított fel. Ilyen nemzetközi tribünötök az elmúlt években gyakran ültek össze s rendszerint azt a célt szolgálták, hogy erkölcsileg mocskoljanak be olyan embereket, akik a nagy orosz imperializmus útjában állnak. Szenilitásának utolsó szakaszában, még az agg Bertrand Russel-t is beültették szégyenszemre egy ilyen vizsgáló bizottságba. De most volt az első eset, hogy egy tribunál nem politikai előnyöket keresett, hanem az igazságot. Az igazság félelmetes, mert szavahihető és komoly tanúk vallomása alapján meg kellett állapítani, hogy a ma 69 éves Raoul Wallenberg még mindig él és 36 év óta szovjet börtönlakó. Persze nem lehet az utolsó pár évet is pontosan bizonyítani; elképzelhető, hogy ez az acélkemény férfi éppen a 36.-ik börtönévet nem bírta ki, holott (miért ne adjuk meg a kijáró elismerést a mai szovjet vezetőknek) kegyetlenségben már olyan mélyen alatta marad a sztálini éveknek, hogy szinte félúton van az és egy normális börtön között. Mégis fel kell tételeznünk, hogy Raoul Wallenberg él. Moszkva hivatalos állásfoglalása szerint ugyan, azzal, hogy valaki elhiszi egy, vagy több tanú vallomását, automatikusan háborús uszítóvá és a munkásosztály és a világ népeinek ellenségévé válik, de még ez sem akadályozhat meg bennünket és általában a világ tisztességes felét, hogy egyre hangosabban, követeljük: a Szovjetunió számoljon el Wallenberg életével — vagy esetleg halálával. Mert Wallenberg él; akkor is él, ha a könyörtelen hatalom — ki tudja milyen meggondolás alapján — halálba küldte és élni fog mindaddig, amíg meg nem tudjuk róla a teljes igazságot. És ha ma már, 1981-ben, az egész világ tele van Wallenberg nevével, hogyan maradhatnánk el az általános megmozdulásból mi magyar zsidók, akik akkor sem feledkeztünk el róla, mikor neve még nem volt “világmárka”. Ma egymást érik a különböző Wallenberg-megem lékezések, alapi tványok, avatások. A mi törzsünk az, amelyik ebbe nem fáradhat el. Wallenberg megérdemli, hogy nevét továbbadjuk gyermekeinknek, unokáinknak s éppen ezért arrakérjük mindazokat, akik a svéd konzulnak köszönhetik megmenekülésüket a halálból, vagy a kínzásokból akik valamilyen közvetlen, vagy közvetett kapcsolatban voltak vele, akik bármilyen adatot ismernek, amiről feltételezik, hogy az nem köztudott, azok sürgősen lépjenek kapcsolatba levélben, vagy telefonon a Menóra központi szerkesztőségével, hogy nevüket eljuttathassuk az illetékes szervezetekhez. A WEIZMAN TUDOMÁNYOS INTÉZET, Rehovot Izráel és A TORONTOI MAGYARAJKÚ ZSIDÓK SZÖVETSÉGE vasárnap 1981 Január 25.-én du. fél 4 órai kezdettel tartják Ünnepélyüket a Holy Blossom Templom dísztermében 1970 Bathurst Street címen RAOUL WALLENBERG tiszteletére, amelyre mindenkit szeretettel meghívunk. Magasszínvonalú műsor és énekszámok. Beléptidíj, uzsonnát beleszámítva $5.Ajánlatos jegyeket elővételben beszerezni. Kérjük hívja Weiznran Institute of Science Tel: 630-0360
