Menora Egyenlőség, 1981. január-március (20. évfolyam, 838-847. szám)

1981-01-10 / 839. szám

»r • .A u g u s t J. Molnár P.O.Box 1o 3 4

N ev. Lruns .viok, New Jersey o 39o3 U.S.Á.

AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG IAPJA

<'°cond class mai I Registration No. 1373 CANADA

USA Second class mail paid at F lushing N.Y . 11351. Pi.No. 104970

VOL. 20. 839

Ára 70 cent.

JAN. 10. 1981

DÖNTŐ FORDULAT KÍNÁBAN

Lehetetlen kiértékelni azokat a titokzatos eseményeket, amelyeknek a világ legnépesebb államában, Kínában vagyunk — illetőleg nem vagyunk — tanúi. Az ezermilliós kommunában történteket nyugati aggyal aligha lehet felfogni, de a kiszivárgó jelek mégis arra mutatnak, hogy döntő fordulatok nemcsak készülőben vannak, de már meg is történtek. A “négyek bandája" elleni bűnper a jelenlegi párt főtitkár leváltása és egy alapvetően új irányvonal kialakítása természetesen összefüggnek egymással s - bár ismételjük:

tisztán egyéni következtetésekről van szó — ebből érdekes következtetések vonhatók le Kína jövőbeli nyugati kapcsolataira vonatkozóan.

Jiang Quing asszonyt, Mao özvegyét vádlott társaival együtt minden valószínűség szerint halálra fogják ítélni, de ennek az ügynek éppenséggel nem az ítélet az érdekessége; végeredményben senkit sem érdekel, hogy az évek óta börtönben lévő elvtársnő, aki már jól túl van a 70-en, él-e, hal-e. Ma már világos, hogy a perre azért volt szükség, hogy a pártvezetőség úgy bélyegezhesse meg az egész náci korszakot, hogy ez nem az ő határozatuk, hanem a perből az egész nép előtt világossá vált miféle szörnyűségek történtek az elmúlt évtizedekben Vörös Kínában. Ebből a szempontból a tárgyalás remekül sikerült, a tényleges hatalmon lévő Teng Chiao-ping szempontjából. Nemcsak Mao és özvegye lepleződött le, de az is kiderült, hogy a párt eddigi főtitkára, Hua Guofeng, aki az utóbbi években Teng harcostársaként mutatkozott maga is részese volt a maoi bűnöknek és közvetve, vagy talán nem is közvetve magának Tengnek a bebörtönözésében.

\

Hua Guofeng tehát bukott és kegyvesztett emberré vált és örülhet, ha ennyivel megússza s nem kerül ő maga is a jogszolgáltató gépezet elé, (ha ugyan Kínában egyáltalán beszélhetünk jog és igazságszolgáltatásról).Tény,hogy Hua Guofeng már nem vett részt a kínai államvezetők újévi teáján, amiből minden kommunista

ideológiát ismerő ember pontosan lemérheti bukásának méreteit. Rövidesen pártkongresszusra is sor kerül Kínában, s már azt is tudja mindenki, hogy az új főtitkár egy bizonvos Hu Jaobang lesz, (Hu, de nehéz megkülönböztetni a Hua-t a Hu-tól!) aki még csak 58 éves, vagyis kínai pártviszonylatban gyerek. Azt mondják róla, hogy új reformgenerációhoz tartozik, amely az országot pragmatikusan akarja vezetni és ehhez nyugati orientációra van szükség. Hu Teng Chiao-ping embere és a hatalom jóidéig még Teng kezében marad.

Hu Jaobang

Mi mindennek a lényege? Úgy látszik Tengék a maximálisán diszkreditálni akarják Mao Tse-tung Kínáját, hogy ezzel kihangsúlyozhassák és megindokolhassák a nyugat, s főleg Amerika felé való közeledést. Erre nemcsak a Szovjetuniótól való félelem kényszeríti őket, hanem gazdasági szükségleteik is. Talán nem véletlen, hogy a New York Times (mely kétségtelenül a világ leginformáltabb lapja, amely mindent tud, amit tudni akar) 30 év után most először fedezte fel, hogy Kínában is van egy Gulag-rendszer, ahol milliók éheznek kényszermunkán. Úgy tűnik, ezt a hírt is az új kínai pártvezetés dobta be annak bizonyítására, hogy eddig minden rossz volt és most másképp lesz, mert ha ezután is rossz lesz, az jó lesz.

Ha mindez csupán a kommunista fővezérek egymás-közti torzsalkodásának következménye lenne, úgy az egészre nem kéne nagyon figyelni, de nem erről van szó. A 76 éves

Teng kezébe amúgyis központosat minden hatalom, nem valószínű, hogy személyi szempontjai legyenek: úgy látszik, tényleg alapvető változásokat aliaí. Elvégre nem ő lesz az első ember a világban, aki 75 éves korától rádöbbent, hogy 20 és 50 között valamit rosszul csinált. A kínaiak most úgy viselkednek, mintha ők a külfölddel való kapcsolataikban soha nem lettek volna merevek. Erre mutat az az ünnepélyes fogadás, amit Ted Stevens alaszkai szenátor részére rendeztek Pekingben. Teng nagy szeretettel fogadta és roppant melegséggel érdeklődött arról, hogy van Reagan elnök és mit fog csinálni? Nagyon vigyázott, nehogy eszébe jusson, hogy Reagan nem olyan régen a Taiwannal való kapcsolatok helyreállitását emlegette.

Sőt, még ennél is mulatságosabb dolog történt. A delegáció helyettes vezetője egy bizonyos Anne Chennault nevű kinai asszony, aki egy amerikai tábornok özvegye. Ez a tábornok Chiang Kay-sel$ szoros barátja volt, aki a polgárháború idején a nemzetiek oldalán több bombázást hajtott végre, vagyis aktív és harcos anti-kommunista volt. Most az özvegyet Pekingbe küldték, holott Anne maga is szoros Taiwan barát. Az üzenet világos. Az új amerikai adminisztráció a gazdasági és hadászati támogatás ellenében közeledést vár Peking és Taiwan között és Teng válasza ugyanolyan világos; hajlandó erre a lépésre. Ezért csináltak Anne asszonyból még nagyobb vendéget, mint Steves szenátorból.

Összegezve: az elmúlt negyed századnak három döntő világpolitikai fordulata volt. Az első a két kommunista nagyhatalom, a Szovjétunió és Kína szembefordulása az 1950-es évek közepén. A második az Egyesült Államok és Kína kapcsolat-felvétele az 1960-as évek végén. És úgy látszik most leszünk tanúi a harmadiknak, Kína és az Egyesült Államok kapcsolatai elmélyítésének: mégpedig az amerikai feltételek alapján.

Őszi prognózis:

PEREZ KISSINGERREL FOG TÁRGYALNI

Izrael problémája visszakerült az elmúlt 10 nap folyamán az újságok főhelyére. Ennek kettős oka van egy belső válság, amin csak sajnálkozhatunk és az amerikai új adminisztráció egy általános új kezdeményezése, amely mindenkit csak örömmel tölthet el. A belső válság gazdasági kérdésekkel van összefüggésben és még jobban megingatta a Begin kormány amúgyis bizonytalan helyzetét. A Cherut vezette koalíció az elmúlt hetek folyamán állandó részekre bontása következtében annyira meggyengült, hogy a legutóbbi alkalommal egy bizalmi szavazás során Begin csupán 3 főnyi szavazattöbbséget tudott biztosítani magának. A miniszterelnöknek állandó parlamenti forrázásra van szüksége, holott pártállásra való tekintet nélkül mindenki azt szeretné és várná tőle, hogy energiáját a két legfontosabb kérdésre, a béketárgyalások kiterjesztésért, illetőleg az ország anyagi leromlásának az infláció csökkentésének kérdésére fordítsa.

Ilyen körülmények között került a parlament elé egy javaslat, amely a szakszervezeti követelésnek eleget téve a tanítóknak 25 százalékos béremelést javasolt. Ez a terv a kormányon belül súlyos szakadást idézett elő. A kultuszminiszter lemondással fenyegetőzött, ha a törvényjavaslat nem megy

keresztül, ezzel szemben Hurwitz pénzügyminiszter akkor fenyegetőzött a kormányból való kiválással, ha a törvényt a parlament megszavazza Hurwitz lemondása azonban egy négytagú párt kiválását idézte volna elő a koalícióból, ami nélkül elolvadt volna a parlamenti többség. Beginnek sikerült végülis kompromisszumot összehoznia ez azonban a parlament feloszlatását csak ideig-óráig halasztja el.

Novemberben amúgyis legkésőbb általános választásokra kerül sor, de valószínű, hogy már a nyár elején szavazni fog Izrael népe. Nem kétséges, hogy a közhangulat e pillanatban a Munkás Pártnak kedvez.

A közvélemény kutatások szerint ha ma lenne a választás, a Munkás Párt 65 mandátummal általános többséghez jutna, míg a Likud csupán 25 képviselői mandátummal rendelkezne. Valószínű tehát, hogy Izrael uj miniszterelnöke a közeljövőben Simon Peresz lesz.

4 és fél évvel ezelőtt e sorok írója azt mondta: szeretné, ha a Likud kerülne hatalomra a munkapárt politikájával. A Likud ugyan győzött, de a személyi változások sem hozták meg a cikkíró által remélt belső '1 felfrissülést. A Begin kormány az első hónapok friss kezdeményezése után menthetetlenül elmerült a frakció-harcok posványában, holott nem lehet „

letagadni, hogy történelmi fordulópontot eredményezett kormányzati időpontjuk, hiszen erre az időre esik az egyiptomi békekötés, amit nyugodtan véglegesnek tekinthetünk. Az sem volt döntő hiba, hogy a Palesztinái kérdésben Begin merev álláspontot foglalt el, mert kiderült, hogy ebben az ügyben mégis van haladás. A döntő hiba, amiért rövidesen át kell adni a hatalmat az, hogy az izraeli állampolgár saját bőrén érzi: az államháztartás szekere lefelé ment.

Ezzel szemben igen jó jel, hogy Henry Kissinger , Nixon volt zseniális külügyminisztere magánjellegű látogatást tett a körzet országaiban, beleértve ebbe Afrika északkeleti csúcsát is. Ez a magánlátogatás azonban kizárólag politikai kérdéseket ölelt magába, sőt, Kissinger egy nyilatkozatában kijelentette, hogy Reagan elnök részére végez felderítő munkát és bár nem kíván állandó kinevezést szíves-örömest elvállalja az általa meghonosított inga-tárgyalások további irányítását, vagyis Haig külügyminisztersége mellett Kissingerre hárulna az a feladat, hogy a Közel-Keleten és Afrikában megállítsa a szovjet terjeszkedést

Ezt a bejelentést örömmel fogadta minden érdekelt (kivéve természetesen a Szovjetuniót) Szadat elnök nagy örömmel

fogadta régi barátját és Izrael is hajlandó a tárgyalások ütemének meggyorsítására, főleg, ha Reagan-éktól megfelelő erélyt és elszántságot lát. A legérdekesebb nyilatkozatot a szovjet-etiopiai fenyegetéssel szemben álló Szomáli állam elnöke, Mohammed Siad Barre tette, aki panaszkodott az Egyesült Államok katonai segélyének hiányára és véleménye szerint “ha Carter határozottabb lépéseket tett volna, úgy Afrika szarvában a helyzet ma sokkal stabilabb lenne. Kissinger viszont válaszában azt mondotta, hogy Reagan-éknak elhatározott szándékuk a szovjet expanzió megállítása úgy Észak-Kelet Afrikában, mint a Közel-Keleten.

Ez a kijelentés sokkal energikusabb és egyértelműbb, mint bármelyik, ami Carterék szájából elhangzott. Az eddigi elnök politikájának alapelképzelése az volt, hogy a körzet népeit azzal nyeri meg barátjaként, hogy szovjet befolyás alatt álló kormányokat is elfogad tárgyaló partnerként. Úgy látszik, hogy Carterék politikájával szemben Reaganék ezt gyökeresen akarják megváltoztatni és a közeljövőben várható diplomáciai összecsapások egyik sarkpontja a Vörös tenger térsége lesz. Ebben az esetben viszont hasznos, ha Izrael élén egy, az eddiginél rugalmasabb kormány áll.

A NEMLÉTEZÖ REAGAN

/

7o be... or nőt to be... that is the question...

(Hamlet)

I.

A cikkíró mindenekelőtt hangsúlyozni szeretné a következőket: Demokrata és liberális. , A legutóbbi amerikai elnökválasztás alkalmával Rónáid Reaganra szavazott. Nem azért szavazott Reaganra, mert azt hiszi, hogy Reagan az Egyesült Államok jó elnöke lesz, hanem azért, mert meggyőződése, hogy Jimmy Carternél senki sem lehet rosszabb.

A cikkíró véleménye az, hogy Reagant túlértékelik és túlbecsülik azok, akik nem szeretik Cartert. Reagan valamiképpen (és teljesen indokolatlanul) a nagy idők Messiása lett. Reagan az, aki vissza fogja állítani Amerika nemzetközi tekintélyét, Reagan az, aki rendet fog teremteni az amerikai pénzügyi és gazdasági káoszban, Reagan az, aki mindent rendbehoz majd.

Ez a Reagan azonban nem létezik. A valóság az, hogy az amerikai polgárok lecseréltek egy elsőrangú mogyoró-farmert egy harmadrangú színésszel. Igaz, hogy ennél reménytelenebb dolog is történt már az Egyesült Államok történetében: a választó polgárok egy alkalommal egy csődbement rőföskereskedőt választottak elnökükké. Nem sokkal később kiderült, hogy ez a rőföskereskedő a modern Amerika legbátrabb és legjózanabb eszű elnöke volt. Úgy hívták, hogy Harry S. Truman.

Reagan valamikor harmadrangú színész volt — ő volt általában az az ember a filmekben, aki nagyon rendes volt, de “sohasem kapta meg a lányt". A 70 éves Reagan most végre, választási győzelmével megkapta a lányt. (Az angol nyelvben minden város, minden ország nőnemű.)

Reagan egyik legelső problémája, hogy ugyanúgy a washingtoni federális bürokrácia hálózatába kerül, mint mindegyik elődje. A modern amerikai elnök sohasem a washingtoni bürokrácia ura és mestere — minden esetben a washingtoni bürokrácia rabszolgája.

A cikkíró nem kételkedik abban, hogy Jimmy Carter, a naiv mogyorófarmer és “újjászületett keresztény" valóban meg akarta reformálni a federális bürokráciát. Ez azonban lehetetlen. A washingtoni bürokráciának vas-szabályai vannak és azokon egyetlen elnök sem tud keresztül törni... kivétel talán a józaneszű és erőteljes Truman, vagy az agresszív Teddy Roosevelt lenne.

Reagan, aki élete nagyrészében színész volt, mások

szavait mondta el, sőt a rendező utasításait követte. Reagan — mint mindenki, aki színész — képtelen arra, hogy önálló döntéseket hozzon — azoknak a szavaknak a rabja, amelyeket mások írtak meg számára és a rendező az, aki megmondja, hogy mikor és hogyan lépjen a színpadra vagy a felvevőgép elé. A cikkíró — éppen ezért — azt hiszi, hogy egyetlen országban, egyetlen színész sem lehet képes arra, hogy államférfi legyen.

Reagan jónéhány alkalommal bizonyította be, hogy ostoba. A Kína-Taiwan kérdésben tett nyilatkozata után alelnökjelöltjének, a nála sokkal okosabb és politikailag és diplomáciailag gyakorlottabb George Bushnak hetekre volt szüksége ahhoz, hogy nemzetközi vonalon a Reagan-kijelentést enyhítse, sőt, a valóságban visszavonja.

Reagan ezzel a kijelentéssel majdnem megsemmisítette azt a történelmi kezdeményezést, amely Nixon és Kissinger nevéhez fűződik. Kissingernek évekbe került, amíg az ultrakonzervatív Nixont meg tudta győzni ennek a lépésnek a szükségességéről. Kissinger sikere a volt külügyminiszter hatalmas intellektuális képességét és Nixon józan eszét és gyakorlati politikai érzékét mutatja. (A cikkíró változatlanul úgy véli, — Barry Goldwaterrel együtt — hogy Nixonnak, a Watergate-ügy miatt le kellett mondania.)

Ezt a különleges és történelmi jelentőségű lépést Reagan egyetlen odavetett és ostoba megjegyzése majdnem semmivé tette.

Rónáid Reagan következő együgyüsége az volt, amikor az amerikai polgároknak a federális adó 30 százalékos csökkentését és a Pentagon költségvetésének felemelését Ígérte. A kettő együtt elképzelhetetlen: Weinberger, az új honvédelmi miniszter máris meggyőzte arról Reagant, hogy a terv irreális és jelenleg már csak tíz százalékos adócsökkentésről van szó és kérdés, hogy ezt is meg lehet-e majd valósítani.

Reagan miniszteri kijelölései kétségtelenül bizonyítják, hogy a középszerűség hive, miután önmaga is középszerű ember. Legkatasztrófálisabb kijelölése Alexander Haig tábornok, a külügyminiszteri tárcára. Haig a Nixon-adminisztráció utolsó hónapjaiban a Fehér Ház személyzeti osztályvezetője volt és ebben a különlegesen kényes pozícióban, amikor Nixon nemcsak politikai, de személyes érzelmi problémákkal is küzdött, Haig megértő, tisztességes és rokonszenves embernek bizonyult.

F olytatas a 2 olda Ion