Menora Egyenlőség, 1980. július-december (19. évfolyam, 814-837. szám)
1980-07-26 / 817. szám
MEN D RH ,Mr.August J.Molnár P.O.Box lo34 Ne» Brunswick r ^ 2 ‘v Jersey o -i ) o 2 Second class mai I USA. registration No. 1373 CANADA USA Second class mail paid at F lushing N.Y . 11351. Di.No. 104970 HZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 19. 817. Árt 70 cent. JULY 26. 1980 ^j^llllll Q A REPUBLIKÁNUS KONGRESSZUS UTÁN Az amerikai politikában az új elnök első száz napját szokták általában sorsdöntőnek tekinteni. Valószínű, hogy ez inkább hagyomány, mint tényleges politikai bölcsességelvárás — hiszen a legutóbbi amerikai elnökökről mindig csak száz nap elmúltával derült ki, hogy még rosszabb mint elődje — dehát mégis így van. Mindezt most azért írjuk, mert mire lapunk az olvasóhoz kerül, éppen száz nap van hátra az új elnök megválasztásáig. És ebben a száz napban nem az elnökjelöltek vizsgáznak, hanem Amerika népe. Elnökjelöltektől általában ne váljunk semmit. Nem a személyeken, hanem a politika tudományának jellegén és alapvető erkölcstelenségén áll az, hogy elnök és elnökjelölt két különböző felfogású személy. Az elnökjelölt programjában mindig azt mondja el, amiről feltételezi, hogy hallani szeretnék tőle, és úgy mondja el, hogy mindenki azt hallja ki belőle, ami az ó fülének kedves. Az elnök később mindig azt teszi, amire az adottságok kényszerítik és amit a körülmények lehetővé tesznek. Vagyis ha Amerika népe az elkövetkezendő száz napban érettségét akarná bebizonyítani, úgy tulajdonképpen nem lenne szabad figyelnie sem politikusaira, még kevésbé a tömegkommunikáció császáraira, hanem egyénenként kellene gondolkodniuk. Ez pedig nem könnyű feladat. Száz nap semmiképpen sem elég hozzá, ha valaki egy életen át nem gyakorolta. A Republikánus Párt majdnem megbotlott A Republikánus Párt konvenciója lezajlott. Rónáid Reagan elnökjelöltségét hivatalosan is megszentelték. Ez nem volt meglepetés. Főleg rifem a Menórának, mely 1979 februáijában írta meg először a véleményét, hogy az Egyesült Államok új elnöke Reagan lesz, 1980 márciusában pedig arról vezércikkeztünk, hogy Jerry Ford ugyan többször fog jelentkezni az el nők választói porondon, de végülis egy Reagan- Bush tikettel indulnak majd. Ez most bekövetkezett. Mint ahogy akkori cikkünknek több paragrafusa ugyancsak időszerűvé vált, így például a jövendő pénzügyminiszter valószínűsége Simon személyében. Éppen mert korábbi előjelzéseink sokkal megbízhatóbbnak bizonyultak, mint a napisajtó, le merjük írni,hogy miként alakul az amerikai belpolitika a következő száz napban, sót azt is, miként alakul a világpolitika az azután következő elnöki időszakban. A republikánus konvenció elemzésénél először talán érdemes lenne az egyetlen izgalommal foglalkozni. Az alelnök személye az utolsó pillanatig nyitott kérdés volt és az amerikai nép politikát figyelő része a televízió előtt ülve csodálkozott: hát mégis visszakapjuk Jerry Fordot? Ha nem is elnökként, de “társelnökként,,, fölérendelt alelnökként”, “alárendelt főelnökként’’, különleges kormánytagként stb. Érdekes. Milyen hamar felejtenek az emberek. Úgy látszik Carter 4 éve olyan természeti katasztrófa volt, hogy visszatekintve ehhez képest Ford az amerikai politika bölcs nagy öregjének tűnik. Még az sem emlékeztetett senkit a bukdácsoló, tudatlan elnökre, hogy Jerry a képernyő előtt majdnem kiejtette .kezéből az emlékünnepre átadott aranyplakettet. Ez ugyan nem jelentős dolog, de azért jelkép. Ki kit csapott be egy délutánon keresztül? Reagan Fordot, Ford Reagant, Regan Busht, vagy Ford Busht, a politikusok egymást, a párt a televíziót, vagy a televízió a pártot? Akkora volt a zűrzavar, hogy a végén már mindenki mindent elhitt mindenkinek, ami politikában nem mindennaposjelenség. Például elhittük, hogy Ford úgy lesz alel nők, hogy ő vezeti majd a Fehér Ház adminisztrációját, ő lesz elnöke a Nemzetbiztonsági Tanácsnak és ő fogja kijelölni a külügyminisztert és a gazdasági csúcs minisztert, holott nyilvánvaló volt, hogy Reagan ebbe nem mehet bele. Aztán elhittük, hogy Reagan tiltakozik Kissinger külügyminisztersége ellen, mert helyteleníti a detente politikát, viszont hozzájárulna ahhoz, hogy Ford mint alelnök egyúttal külügyminiszter is legyen, mert ahhoz nagyon ért. Talán emlékeznek rá, alig négy évvel ezelőtt ő fedezte fel. hogy a lengyel külpolitika teljesen független a Szovjetunióétól, mert Lengyelország független állam. És ezen a sorsdöntő szerda délutánon senkinek nem jutott eszébe, hogy a Republikánus Párt stratégiája három államot tekint sorsdöntő kulcspozíciónak, amit ha sikerül megszerezni, övék a győzelem. New Jerseyt, Ohiot és Illinoist. Véletlenül mindhárom államban az etnik szavazatok sorsdöntóek. És az etnik szavazók, akiknek jelmondata, hogy akárki csak nem Carter, ezt még időnként ki is egészítik azzal: kivéve persze Fordot. A Republikánus Párt végső fokon hallatlanul szerencsés volt, hogy ez a kitervezett üzlet nem jött létre. Először is meggyőződésünk, hogy George Bush százszor tehetségesebb mint Ford: véleményünk szerint tehetségesebb Reagannél is. Kitűnő szónok, komoly felkészültségű politikus, nagy adminisztratív rutinja van és csupán 56 éves, ellentétben Forddal, aki a 70 éves elnök Reagan mellett, a 68 éves alelnök szerepét töltené be. És hiába Jós az elnökjelölt, ezt a repubikánus pártot most mégis a megújulás, a feltörő tehetséges fiatalok nagyszámú jelentkezése jellemzi. Évtizedek óta nem tűnt fel ilyen tehetséges gárda. Az amerikai liberális sajtó ezeket kedves egyszerűséggel neandervölgyi embereknek nevezi, ami úgy látszik az emberi szabadság szabadalmazott bajnokainak szóhasználatában azokra alkalmazandó, akik nem értenek velük egyet. Itt gyorsan szeretnénk óva inteni olvasóinkat attól, hogy elhiggyék, hogy Rónáid Reagan antiszemita, hogy a buffaloi képviselő Kemp fasiszta, hogy a szimpatikus jóképű Helms vissza akarja állítani a rabszolgaságot, hogy Rumsfeld a hadügyminiszterjelölt már nem alszik éjszakánként az izgalomtól a várakozásban, hogy mikor nyomhatja meg az atomháború indi tógombját. Ezek a tajtékzó kirohanások az új konzervatív irányzattal szemben inkább a félelmet jelzik, mégpedig a Szovjetunió félelmét, akik most az amerikai elnökválasztásba egyszerre bedobják az ötödik és hatodik hadosztályt, vagyis a nyíltan kommunistabarát sőt szovjet ügynök elemeket .hatodik oszlopként pedig a hasznos hülyéket, akik, ha sikerülne kivívni elképzelt oéljukat, ugyanazon a fán lógnának mint a “neandervölgyi emberek ”, legfeljebb egy-két évvel később. a pionir és versenyszellemnek köszönheti. Ha e sorok olvasása közben valaki úgy érezné, hogy pártosan elfogultak vagyunk, úgy sietve megnyugtatjuk; igaza van. Ebben a számunkban egyoldalúan a republikánus érveket és igazságot ismertetjük, mint ahogy abban a jövőbeni számunkban, amelyben majd a demokrata konvencióról számolunk be igyekezni fogunk úgy csoportosítani, hogy abban demokrata érvek látsszanak Óvakodjunk a mindenható államtól! A republikánus konvenció egyik csúcspontja, Goldwater szenátor, az 1964-es elnökjelölt beszédje volt. Két olyan igazságot mondott ki, ami jelentős amerikai szószékről eddig még nem hangzott el. Az egyik az, hogy a vietnami háborúval az alapvető baj nem maga a háború ténye volt, hanem az, hogy a háború tovább tartott 5 napnál, holott ennyi elég lett volna a teljes győzelemhez. A másik az, hogy a múlt heti republikánus kongresszus az utolsó pártkongresszus, az augusztusi demokrata kongresszus pedig az utolsó pártkongresszus Amerika történetében, abban az esetben, ha ismét a demokraták győznek. Ez olyan súlyos és egyelőre bizonyíthatatlan kijelentés. Figyelem! hogy nem is kívánjuk rábeszélni olvasóinkat, hogy fenntartás nélkül elhiggyék. E sorok írójának véleményéhez eléggé közel áll. S ezért csak egyetlen adatot szeretnék érvként felhozni. Ha az amerikai nemzetgazdaság irányvonalát alapvetően nem változtatják meg, úgy 1984-re (éppen a híres Orwell-i dátumra) Amerika népének 64 százaléka állami alkalmazott lesz, illetve annak családtagja. Vagyis a mindenható Állam átveszi az uralmat az egyéni szabadság fölött, nemcsak alárendeltjei, de kiszolgáltatottjai is leszünk annak. Félelmetes jövő egy olyan ország számára, mely sikerét, gazdagságát az egyéni kezdeményezésnek, a szabad gazdálkodásnak, erősebben. A döntő száz nap vivódását ily módon reméljük megkönnyíteni, az egyetlen, amit később sem írhatunk majd le, hogy Carter adminisztrációja jól csinálta dolgát. A republikánus program nemcsak a szabad gazdálkodás és az egyéni jogok őrzésében kíván visszatérni az alapító atyák elképzeléséhez, hanem abban is, hogy hisz az erős Amerikában és legalábbis programjában a politika tisztességét hirdeti meg. Bár ez - fából vaskarika, mégis érdemes elgondolkodni rajta. Carter elnök Ijemes eszméktől eltelten két irhia között meghirdette, hogy az Egyesült Államok megköveteli barátaitól, hogy ugyanazokat a politikai V erkölcsszabályokat tartsák be fajnt ők. Az eredmény az lett, hogy Amerika elvesztett barátként egy csomó délamerikai, afrikai'államot, viszont szerzett egy pornó ellenséget, akiktől már tiem várja el a játékszabályok ^betartását. Reaganéknak az a Véleménye, hogy az Egyesült Államoknak FIGYELEM Az idén korán vannak az Újévi Ünnepek! KÜLDJE ÚJÉVI JÓKÍVÁNSÁGAIT A MENDRn útján Tavaly már 700 magyar zsidó család ezt tette. EGYETLEN TELEFONNAL MEGOLDJA A PROBLÉMÁT Adja lel újévi üdvözletét telefonon a központi, vagy valamelyik helyi szerkesztőségünkben NYÁRI SZÜNET! A nyári szabadságolások miatt lapunk augusztus 2-i száma nem jelenik meg. Legközelebbi lapszámunk augusztus 9-ére lesz dátumozva az eladóhelyeken már augusztus 6-án kapható lesz és ugyanakkor postázzuk előfizetőinknek az a barátja, aki barátja és a barát hibája előtt be kell hunyni a szemet. Vitatható érv ez, de lehet, hogy igazuk van. Azt mondja például a Republikánus Párt konzervatív szárnya, hogy a háromsarkos, vagy pláne ötsarkos világpolitikai képlet, tehát az, hogy az Egyesült Államok Kínával szövetkezik a Szovjetunió ellen, hosszú távon nem járható út. A Szovjetunió és a Kína közötti ellentétet nem mi csináltuk — mondják — és mi történik, ha egy szép napon kibékülnek? Ennek a politikai stratégiának az alapján a Reagan adminisztráció helyre kívánja állítani a diplomáciai kapcsolatokat Taiwannal és érdekes módon nem fél attól, hogy ez Kínát az amerikai kapcsolatok megszakítására ösztönözné. Érdekes ez az elképzelés márcsak Izraeli szempontból is. (Lehet, hogy Reagan nem filoszemita. Legalábbis azt hangoztatja, hogy politikai elképzelése mely Izráel fenntartás nélküli támogatásában és katonai megerősítésében nyilvánul meg, nem azért történik, mert ez Izrael érdeke, hanem azért mert az Egyesült Államoké. Kérek még egy tucat ilyen antiszemitát a világ vezető helyeire. “Nyet”-et mondani A legalapvetőbb változás amit a Republikánusok ígérnek és amely politikai kampányukat állítólag keresztes hadjárattá teszi, az a Szovjetunióval való kapcsolat. Ebben akarnak alapvető változást , s itt érdemes kissé elidőzni. A pártprogram ezen részéről Donald Ramsfeld volt és talán jövőbeli hadügyminiszter beszélt. Az alapgondolat az, hogy mivel az elmúlt évek során a Szovjetunió hadászati fölényre tett szert az Egyesült Államokkal szemben, Amerikának nincsen politikai alternatívája. Ez a katonai fölény nem azért alakult ki, mert a Szovjetunió eredményesebb, produktívabb a fegyvergyártásban mint Amerika, hanem azért, mert Amerika nem invesztált eleget. Mialatt nemzeti össztermelésének^csupán 5 százalékát fordította hadikiadásokra, azalatt a Szovjetunió 18 százalékot vont el erre a célra lakosságának szükségletéből. A Carter adminisztráció alatt a hadiflotta hajóegységeinek száma 950-ről 393-ra csökkent, holott az ország szövetségesei kettő kivételével az óceánok túlsó partján fekszenek. Leállították a B. 1 bombázók gyártását, elhalasztották az M X rakétarendszer kidolgozását, nem vezették be a sugárfegyvereket, leépítették és hatástalanná tették a kémszolgálatot. Mindez nem azért veszélyes, mert szovjet támadástól kell tartani, hanem mert az Egyesült Államok védtelenségében politikailag szolgáltatja ki magát. A Republikánus adminisztráció elképzelése egy erős fegyverkezés. Meggyőződésünk (és nyilván igazunk van), hogy a Szovjetunió vezetői ugyanúgy nem fogják megnyomni a világvégét előidéző atomháború gombját emiatt, mintahogy hasonló helyzetben az amerikaiak sem teszik. Amerika néhány év alatt fel tud fegyverkezni és igenis fegyverkezési versenyre akaiják kényszeríteni Oroszországot. Mert egy ilyen technológiai versenyben a Szovjetunió vagy tökéletesen lemarad, vagy egész gazdaságPrendszerét olymódon kell átalakítania, hogy ez az egész világnak is teljesen uj technológiai képet ad. Lényegében ez katonapolitikai kifejezése annak a sokathangoztatott elvnek, hogy az tudni kell epeisment az agresszor kiszolgálása nem békéhez, hanem háborúhoz vezet. A korábban már említett liberális sajtó szörnyülködő példaként említ egy anekdotát Rónáid Regánról, akinek megválasztásával kapcsolatosan már most eldöntötték, hogy az Egyesült Államok népének többsége jóvátehetetlen hibát, rettenetes bűnt követ el. E szerint Regan 76-ban amikor alulmaradt Forddal szemben így nyilatkozott egy barátjának: “Tudod miért sajnálom, hogy nem leszek elnök? Leültem volna lefegyverzési tárgyalásokra Brezsnyewel. Két-három órán keresztül szemrebbenés nélkül hallgattam volna, amint a szovjet főtitkár elmondja mindazokat a javaslatokat, amiről ő is pontosan tudja, hogy csak az ő javára szolgálnak, aztán amikor végzett felálltam volna és megkerülve az asztalt gyöngéden átkaroltam volna a vállát és nagyon nyugodtan, hallkan, barátságosan egy szót súgtan volna a fülébe: nyet... A lapok ezt, mint a primitivizmus csúcsfokát emlegetik. Istenem, Istenem, milyen primitívek. Nem Regán, hanem az újságírók. Mert ebben a pillanatban valóban nem lehet nyet-et mondani, csak tárgyalni, időthúzni, alkudozni lehet. Egy halkan elsuttogott nyet-nek a hangerejét a katonai felkészültség adja meg. Ha viszont ez megvan, akkor lehet nyet-et mondani és Brezsnyevék nagyon is fognak érteni belőle. A ma jajgató újságírók csodálkozva fognak bámulni, hogy a félelmetes szovjet medve orrába milyen szépen be lehet illesztenia karikát és milyen engedelmesen táncol majd az uj dallamra. Tehát valóban hosszú időszak után először olyan elnökválasztási küzdelem tanúi leszünk, ahol nem ugyanazon politikai és gazdasági elgondolás különböző értelmezésén csatáznak a pártok, hanem alapvető kérdésekben van jelentős differencia. Bízunk abban, hogy az amerikai polgárok többsége meg fogja találni azt a választ amely részletkérdésektől függetlenül az egyedül fontos kérdéshez, az erős, az önbizalmát visszanyert és szabadságáért helytállni kész amerikához vezet. W loitriíiT^^^rt Uniti: ■BfNewYorii: I 278-8571 jm 925-5677 pp^ 5611-0251
