Menora Egyenlőség, 1980. július-december (19. évfolyam, 814-837. szám)
1980-07-19 / 816. szám
1980 július 19. * MENÓRA 9. oldal (Medicine and Literature, New York: Neal Watson Pub., 1980) Mindenki olvas és mindenki volt beteg. Ha ennek az önkéntes megállapításnak első része kissé optimistának hangzik, a második feltétlenül reális. Ebből logikusan következik, hogy az “Orvostudomány és irodalom” kötet univerzális mondanivalóval jelentkezik. Tagadhatatlan, ezen két emberi tevékenység között szimbiotikus kapcsolat van; bár első pillanatra merőben ellentétesnek tűnnek, morális alapjuk azonos. Az orvos a test felkent főpapja, mig a költő-író a lélek prédikátora. Különösen igaz ez napjainkban, amikor a testkultusz szinte vallásos méreteket ölt: milliók diétáznak, kocognak, soványító kúrákon izzadnak, ezerszámra jelennek meg a testápolással foglalkozó könyvek, orvosregények, s nincs nap, hogy akár okító, akár elidealizált program ne tűnnék fel a televízió képernyőjén szerte a világon. Ezért számithat nagy érdeklődésre ez a magasszínvonalú tanulmánygyűjtemény, melyet különböző nemzetiségű, élvonalbeli tudósok és irodalomkritikusok írtak. A könyv három részből áll. Az első azokról az írókról szól, akik orvosok voltak “civilben” és azt a kérdést vizsgálja, vajon miért ír szépirodalmi művet egy orvos. Jól ismert szerzők jutnak itt eszünkbe: Lukács evangélista, Rabelais, Smollett, Keats, Csehov, Schnitzler, Axel Munthe, Céline, Maugham, William Carlos Williams, Richard Selzer és sokan mások. Valamennyi orvosírót más és más egyéni és kollektív ok serkentett írásra. Az amerikai sebészprofesszor-bestseller szerző Selzer szerint mind az írás, mind az operáció szent rituálé; neki a gyógyító kés és a toll (írógép) egyformán szükséges kellék a véráldozat bemutatásához. Akár ir, akár vág, az a célja, hogy kegyelmi állapotba kerüljön. Másoknak terápiát jelentett az írás és voltak olyanok, akik azt remélték, hogy írásaikkal valamiféle kozmikus világbéke ügyét szolgálják, míg többen egyszerűen folytatni akarták a gyógyítást az írott szóval is. Felmerül a kérdés: milyen mértékben képes a múzsa elcsábítani egy hivatásos gyógyítót? Csehov mondta egyszer, hogy úgy tekinti a praktizálást A betegség és a múzsa mint hites feleségét s az írást mint imádott szeretőjét. Olivér Wendell Holmes-t (akinek orvosi cikkei klasszikus mérföldkövei az orvostörténetnek) megkérdezték nyolcvan éves korában, milyen teljesítményére a legbüszkébb. Azt felelte “Nautilus” című elbeszélő költeményére. Legtöbben közülünk híresebb író lett, mint orvos volt, de mindegyik megtartotta klinikai éleslátását még akkor is, amikor már hátat fordított az orvostudománynak. A második rész tanulmányai a világirodalom híres orvosalakjait analizálják. Felvonulnak a valódi hősök: Ibsen Ránk doktora, Rieux Camus A pestiséből, vagy George Eliot Lydgate-je. Aztán jönnek szép számban a kigúnyolt, szatirikusán ábrázolt valódi vagy álgyógyítók, gondoljunk itt Moliere, Balzac, Zola vagy Shaw orvosfiguráira, s végül a sikertelen, középszerű senkik, mint Dr. Bovary, vagy Céline regényeiben Ferdinand Bardamu. Shakespeare darabjaiban hemzsegnek az orvosok, kuruzslók, nővérek és egyéb ápolók. A betegség mint metafora is gyakran szerepel fizikai és metafizikai formában egyaránt, de a tanulmányira szerint a valódi gyógyító Shakespearenél legtöbbször nem az orvos. A könyv harmadik része a legérdekesebb. Az itt szereplő cikkek azt vitatják, hogy akadályozta-e vagy elősegítette-e az írást, a művészi alkotást az író betegsége. Csaknem közhelyszámba megy az a mondás, hogy minden művész beteg. Példa akad bőségesen. Nem kétséges, hogy Dosztojevszkij epilepsziája mélyebbé, sötétebbé tette írásait. Mann “Dr. Faustus”-ában Leverkühn zsenialitását részben fokozta, részben szétroncsolta a szifilisz. Proust asztmája nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy megíija élete remekművét. Nála a fizikai rosszullét szinte alapvető stimulusként szolgált az íráshoz, csak szenvedve volt képes “élvezni” az életet. Az is ismert tény, hogy a legnagyobbak között tucatjával találjuk például a tüdőbetegeket: Keats, Katherine Mansfield, Kafka, D.H. Lawrence, Beardsley és még sokan. Különböző egyéb Ahová a király is gyalog jár... stern Tulajdonképpen mindegyik nagyon hasonlít egymásra; szikek, jobbára fehérek, és időnként kísérteties hangot kibocsátó vezetékekkel vannak ellátva. Aki csak naponta tíz percet tölt el környezetükben, 60 év alatt összesen 180 napot és éjszakát ül az oly sokszor ‘ áhított helyiségben; a W. C.-ben. Sokkal többet, mint amennyit például a fodrásznál — ahol pedig még jól el is lehet beszélgetni, és a szék is összehasonlíthatatlanul kényelmesebb. A mellékhelyiségek nemek szerinti szétválasztását a civilizáció hozta magával. A régi rómaiak például még nem ismerték ezt a megkülönböztetést: férfiak és nők egymást követték a megkönnyebbülést jelentő helyen. Egykori krónikák szerint az egyetlen problémát az jelentette, hogy állandó vitába keveredtek a konyhai személyzettel. A W. C. ugyanis mindig a konyhából nyílott. A németek sem alakítottak ki „férfi és női osztályt”. A várakban különleges módszert dolgoztak ki a fekália elvezetésére. A jobbára Iából készült cső a várfal aljára vézette az ürüléket. Ennek tudható be, hogy ezek a régi W. C.-k mindmáig megőrizték nem éppen kellemes „illatukat”: a favezetékből még különböző szerek alkalmazásával sem sikerült kiűzni a kellemetlen szagot, amely a tapasztalatok szerint ma is zavarja a régi várakat látogató turistákat. Németországban először egy angol személyiség, Viktória királynő használt vízöblítés W. C.-t í860-ban. Ez időben Londonban a korszerű illemhely már természetes volt. Viktória királynőnek azonban „komoly” munkát kellett végeznie, hogy működésbe hozza a vízöblítőt: az ülőke melletti pumpával kellett felnyomnia a vizet a tartályba. Ma a leghigiénikusabbnak a mélyöblítős W. C.két tartják, ilyeneket találhatunk. a repülőgépek és a vonatok többségében is. Időközben a divat is betört a W. C.-frontra: a legjelentősebb tervező Luigi Colani, aki ratingeni gyárában 14 színben állít elő kagylókat. A legmegbízhatóbb vevőknek a déltiroliak számítanak. kór serkentette a művészi alkotást Swift, Beethoven, Byron, Milton, Montaigne, Nietzsche és Beckett esetében, hogy csak néhányat említsünk. Másrészről, súlyos pszichológiai betegségek befolyásolták Evelyn Waughnak, Virginia Woolfnak, Sylvia Plath-nak irodalmi érzékenységét. Rosetti heresérve pedig teljesen megváltoztatta mind kései írásait, mind szerelmi életét. Hihetetlenül érdekes és szinte kimeríthetetlen téma lenne felkutatni milyen mértékben serkentette vagy korlátozta a betegség az egyes irodalmi géniusz alkotókészségét, valamint azt, hogy mennyi a betegség és mennyi a tudatos művészi megnyilvánulás az egyes műben. Ennek felderítésére az ideális megoldás az lenne, ha az életrajzírók orvosok, illetve orvosok lennének az életrajzírók. Továbbiakban azt bizonyítják a szerzők, hogy a szépirodalom hatásosan elősegítette szakmailag is mind az orvost, mind az orvostudományt. A hires művek érzékenyebbé, humánusabbá tették az orvosokat: jobban megértették a paciens problémáit, mert hasonló esetekről olvastak versben vagy prózában. Regényhősök fiktív kóreseteit megismerve néha még a diagnózis megállapítása is könnyebben ment, mert az irodalom gyakran megelőzte a tudományt. Ideggyógyászok és pszichiáterek számára például Shakespeare, Dosztojevszkij, D.H. Lawrence, Joyce, Forster és Woolf értékes és tanulságos esetek tömegét szolgáltatták. Megemlíthetjük azt is, hogy Baudelaire, Rimbaud és Walt Whitman versei végérvényesen áttörték az orvostudomány és költészet közötti korlátokat, mivel náluk az anatómia a költői kifejezés integráns részévé vált. Azt is bebizonyítják az esszéisták, hogy abban a pillanatban, mikor művészekre kerül sor, a szó "őrültség” elveszti patológiai jelentését, hisz tudott dolog, hogy az író és az őrült testvérek”. Hasonló eszmefuttatást találunk a “Szavak és sebek” című recenzióban, mely a szavak gyógyító vagy sebző erejével foglalkozik. Áldásnak és átoknak, dicséretnek és lepocskondiázásnak azonos a forrása. Szavak alkotják az irodalom “nyersanyagát” és szavakkal érintkezik az orvos a beteggel, vigasztal vagy kimondja a halálos ítéletet. A könyv ezzel a tanáccsal zárul: az legyen minden irodalmi alkotás célja, hogy a szavak által okozott sebeket szavakba öntse. Bár az orvostudomány nem határtalan, a szóbeli kifejezés szerencsére végtelen s hasonlóképp végtelen az írott szó gyógyító ereje is. Györgyey Klára MetroTorontoZoo Hwy. 401 East at Meadowvale Rd., (416) 284-8181 284-0123 (recorded) Élvezetes családi KIRÁNDULÁS Beszélgessen az őrökkel Nézze meg az álatovodát Simogassa meg az óriás kigyót Fényképeztesse le magát a tevével Figyelje a ragadozómadarak idomítását Csodálja meg mint tanulnak úszni a jegesmedve bébik Etesse meg szórmefókákat számban levő állatok valóban őserdőt varázsolnak Több mint 3 ezer álat őserdőt varázsol Július és augusztus minden Július és augusztus egyes vasárnapján 5-től 7:30-ig vasárnapjain délelőtt zenés családi piknik 11 órakor ünnepi felvonulás Nyitva reggel 9:30-tól este 8:00-ig Gyerekkocsik és tolókocsik kaphatók. • Hozza magával Silverwood Cooponját és megspórolhatja a belépőt. Új kilátás... Utazzék az új Zoomobile-val, vagy a Canadian Domain Ride-val. Canada Miért élsz itt? Lehet, hogy itt születtél, lehet hogy nem. De itt élsz, mert Te, vagy a Te nagyapáid Kanadát választották mindazért, amit Kanada nyújt mindenkinek. A lehetőségek és szabadság földje — egy nemzet, amely tiszteli és örömmel befogadja a népeket és kultúrájukat, fajra és vallásra való tekintet nélkül. Ezért vagyunk kanadaiak. Multiculturalism
