Menora Egyenlőség, 1980. július-december (19. évfolyam, 814-837. szám)
1980-10-04 / 826. szám
198toktóber 4 * MENÓRA 5. oldal Moszkva — A Szovjetunió befejezte saját Disney land-jánal felépítését. Az egyetlen probéma az, hogy ez a szovjet Distteyland csak külföldi turisták számára lesz megtekinthető, mivel egy atomerőmű telep közelében épült fel, ahová szovjet polgárokat nem engednek. London — Az “Amnesty International” nevű szervezet legújabb jelentése azt állítja, hogy a colombiai kormány legalább 600 politikai foglyot megkínzott. A jelentés szerint a politikai foglyokon égési sebeket ejtettek, megverték őket és a letartóztatott nők egy részén a börtönőrök erőszakot követtek el. takozott. Vanessa, akinek haját rövidre nyirták, hogy az Auschwitzi Feneion szerepét eljátszhassa, korábban kijelentette: Nem igaz, hogy antiszemita, kizárólagosan a cionizmust ellenzi. fényképét. A tüntetők azért tiltakoztak, mert az Auschwitzot túlélő, hősies Fania Feneion szerepét a közismerten antiszemita Redgravé játssza. A film bemutatása ellen a Párisban élő Ms. Feneion is tilbemutatta volna an,* 11310231 szakról készült filrr/áci ^zkor‘ tető nyilvánosai ljet’ 50 tUn" stúdió előtt a filr 1 e egettf „a iének, Vanessa 3 főszereplono- Redgravenek a London — Az angol j kr _ fővárostól észak.cletre íégibemutatót rendeztek, melynek során egy Douglas 26 repülőgép, amely a Második Világháború egyik bombázó repülőgépe volt, lezuhant. A gép kigyulladt, hamuvá égett és a fedélzeten tartózkodott hét személy mindegyike meghalt. EG > HETE VILÁG Washington, D.C. — Az Associated Press nevű hírügynökség legutóbbi felmérése szerint az amerikai elnökválasztási küzdéemben Rónáid Reagan ismét ve&t Jimmy Carter ellen, a népszerűségi százalékot tekinfe. Róma — Francesco Cossiga miniszterelnök bukása után az Olasz Nemzeti Bank 15 százalékról 16.5 százalékra emelte a kamatlábat. Az intézkedés célja az, hogy a líra értékét stabilizálják. Az inflációs líra értéke a nemzetközi valutapiacokon ugyanis állandóan csökken. München — Münchenben időzített bomba robbant az egykori sörcsarnok közelében, ahol Hitler annakidején megindította a náci mozgalmat. 13 személy meghalt, 213 megsebesült. Öt, úgynevezett neo-nácit letartóztattak, de mivel nem volt bizonyíték ellenük, két nap múlva mindegyiküket szabadon engedték. Baltimore, Md. -Rónáid Reagan s John Anderson egyórás evíziós vitát tartott. A vitán aarmadik elnökjelölt. JimmjCarter nem volt hajland&észtvenni, tiltakozásul az én, hogy a vitázó felek egyilakinek Carter szerint semmtménye nincs az elnöki pozic elnyerésére, így tehát a vitát való részvétele indokolatl Reagan és Anderson nemk egymást, hanem, a távoli Elnököt is támadta. Anden gyakran használta fel Gge Bush, a GOP alelnökjeláiek korábbi nyilatkozataiíimelyek a republikánus ?választások során hangzottá. Bush többek között Reá gazdasági programját votj gazdasági programnak név. 200 Bloor Str. West közel az Avenue Road-hoz Jönnek a Sztárok BUDAPESTRŐL és fellépnek minden este 9 és 11 órakor Október 28-tól December 16-tól Parkoláshoz bejárat a Bedford Road-ról “ Minden nap tánc és cigányzene; j IMARSSO JÁNOS zenekarával este 7-től éjjel 1-ig. Lwi^^^MMBVasárnap este 6-tól 10-ig SLEEP SOFAS in plain corduroy (Sleeps 21 from CASH and CARRY •' Walnut Fj finish 5 Wall Unit I) PO"L*72"H«16"D Double ^ Bm t Mittress. 5 pc. dinette ____ rr$28500 FURNITURE CLEARANCE SALE s42q°o 5 PC. BEDROOM Night tables optional Complete Bo« & Mattress included Conversation Pit$OQQ50 6" Reversible Cushions www $299®° 4 Pc. Living Room Sofa & 2 chairs, ottoman UNITED FURNITURE FACTORIES 522 King St. W. (1 block W. of Spadina) 366-3951 Daily 9 8 Sat. to5 Easy Credit — No Payments 'til Aug. '80 Compltte with Inundation and mattrts. tj|jgS8 Varsó — A gdanski hajógyári munkások újabb sztrájkkal fenyegetőznek. Szerintük a kormány nem tartotta meg arra vonatkozó Ígéretét, hogy a munkabéreket és a mellékjuttatásokat emeli. Manila, Fülöp Szigetek — A filippino kormány megültotta Ifrane, Marok a nyilvános tüntetéseket és ez Hassan kirí ^ aki^ Arafát ellen a rendelkezés ellen körül- “közeli ismerősének nevezi belül tízezer személy tüntetett, magát, mondta az újságíróknak A kormány nem léptetett életbe egy sajtóértekezletem A PLO megtorló intézkedéseket a tűn- ma már hajlandó Izrael tetési tilalom ellen tüntetők hivatalos elismerésére, “bizpilPn tositotl " határok között. BUDAPEST EXPRESS TOURS SZERVEZESEBEN CSOPORTOS UTAZÁSOK Már most biztosítsa helyét karácsonyra Az első és az egyetlen computerizált magyar utazási iroda ahol az idén is 2000 megelégedett honfitársunk utazott a — BUDAPEST EXPRESS-el ROKONKIHOZATAL HAZALÁTOGATAS 6522.00 MONTREAL 6764.00 $556.00 TORONTO OTTAWA 6767.00 6672.00 edmonton/calgary REGINA 6888.00 66 1 6.00 WINNIPEG $836.00 67 1 6.00 VANCOUVER $833.00 Az árváltozás jogát a repülő ^í^napí társaság fenntartja. ól 1 éves tartózkodásra hetenkénti indulással úgy Kanadából, mint Budapestről. A legjobb, a legkényelmesebb utazás, magyar nyelvű kísérővel az AMSTERDAMI gyönyörű repülőtéren. Nem kell az átszállásnál autóbuszozni, lépcsőket mászni és terminált cserélni. A legkényelmesebb utazási forma. Az alábbi helyeken rendelheti meg a jegyét! APOLLO TRAVEL ssi-aioa 1 500 Bathurst St. Toronto Ont. 65 1 -4333 Cosmopolitan Travel Hamilton 523-1103 Szabó Sándor London 681-1117 Allan’s Travel Ottawa 237-0400 Henri Kelenyi Montreal 845-3111 Central Travel Agency Montreal 388-4465 Globe Travel Montreal 845-0545 Garshman Travel Calgary 259-4583 Benefit Travel Calgary 245-1535 Mark Travel Calgary 249-4381 H and M Travel Calgary 429-5606 Laos Travel Edmonton 458-1073 Mark Travel Edmonton 263-7011 Winnipeg: Continental Travel 339-3998 Concord Travel _______Z74-61Q6____________ 1500 Bathurs St. Toronto. Ont., M5P 3H3 TOURS •6600