Menora Egyenlőség, 1980. július-december (19. évfolyam, 814-837. szám)
1980-10-04 / 826. szám
\ Au2U3t J.'iolnar ,Mr.augus p.0.3ox lo34 N e vv Bra a s si c » U . S. A . Jersey o 3 9 o 3 m e n d e f i Second class mail nation No. 1373 CANADA ->A Second class mail paid at F lushing N.Y . 11351. Di.No. 104970 HZ CSZAKAMERIKM MAGYAR ZSIDÓSÁG IAPIA OCT. 4. 1980 Ára 70 cent. Vol. 19. 826. A Perz még jobban sa-öböl háborúja ezavarta a világ képét Lángban állnak az olajfinomítók, dörögnek az ágyúk, zúgnak a repülőgépek az irak-iráni határon, közvetlen, mindennap várható veszéllyé vált a Hornuz szoros lezárása, ahol a világ olajszükségletének negyvenöt százaléka megy keresztül, az emberiséget egy olyan általános olajhiány veszélye fenyegeti, amilyenre még nem volt példa, és azok, akik egy harmadik világháború kitörését egy képletes óramutatóval jelzik, alaposan előretolták ezt a mutatót. Mert a Perzsa öbölbeli háború súlyosabb válságot jelent az emberiségnek, és nagyobb veszélyt vetett föl, mint bármelyik másik válság az elmúlt évtizedekben. Irak és Irán háborúznak egymással, és az ember elsődleges önkéntelen megnyilatkozása az: bárcsak ennék meg egymást, egyikért sem fáj a szívünk. Sajnos, nem lehet ennyire leegyszerűsíteni a dolgot Hiszen nem lehetünk annyira naivak, mint a régi ismert zsidó vicc hőse, aki a leégett ház üszkei fölött a poloskák vesztén örvendezett Hiszen nem Irakról és Iránról van szó, hanem arról, hogy ki uralja a világ legfontosabb stratégiai pontját a Perzsa öblöt A Szovjetunió évtizedek szívós munkájával és céltudatos politikájával próbálja megszerezni magának ezt a területet, és csak elrémüléssel lehet gondolni azokra a vezető nyugati politikusokra, akik évek alatt semmit sem vettek észre (vagy ha észrevették, úgy csináltak, mintha nem vennék észre) abból, amit minden józanul gondolkodó ember tudott és látott Az egymást követő politikai hibák közül a legdöntőbb az iráni fordulat volt. Az, hogy Carter elnök tanácsadói úgy vélték, a népszerűtlen Sah bukását nemcsak eltűrni, de elősegíteni is kell, hogy ílymódon egy új iráni rendszert nyugatbaráttá lehessen tenni. Egy nagyon kedves és sikeres film jut az eszembe, (Körkirály a címe) amely arról szól, hogy a második világháború idején egy német városban kiszabadulnak az elmegyógyintézet lakói, átveszik a város vezetését, s attól kezdve minden rendben van. Sajnos, a valódi életben nem ilyen könnyű elválasztani az őrülteket a gazemberektől. Sőt, az őrültek okozzák a több bajt, és ők azok akiknek lépéseit kevésbé lehet kiszámítani. Iránnak volt egy olyan diktátora, a Sah, akit nyugati mértékkel mérve esetleg lehetett félig— meddig gazembernek minósí.teni, de mégis ó volt, aki hasznos volt úgy saját népének, mint a világ egyensúlyának szempontjából. Intakt és ütőképes hadsereggel rendelkezett, biztosította az olajtermelés folyamatosságát, építeni lehetett nyugatbarátságára Carterék feláldozták ezt az embert, sót segítettek megbuktatásában és most csodálkoznak, hogy az ügyek nem úgy alakultak, ahogy ók elképzelték, pedig világos volt, hogy a kommunisták és a khomeinisták között csupán egyetlen szerencsétlen betű a különbség. És Khomeinékat még csak kiszámítani sem lehet. Még aki nem ismeri jól a történelmet, az is tudja Madách Ember Tragédiájá-ból, hogy mennyi bajt okozott már az emberiségnek egy ilyen hiányzó, vagy meglévő ”i”-betű. E kis eltérő elmefuttatás után, próbáljuk konkrétan felvázolni a jelenlegi helyzetet. Iránban egy olyan őrült banda van kormányon, amely az emberiséget ötszáz évvel szeretné visszavetni a fejlődésben, amely a mohamedán vallás diadalát akarja biztosítani a földkerekségen és vadul gyűlöl mindenkit, aki nem mohamedán. A mohamedánok közül csak azokat az arabokat gyűlöli, akik az ő területén laknak. A többi arabot imádja, mert mohamedán. Vele szemben áll Irak, amely az arab világ vezérségére törekszik. Gazdasági adottságai megvannak hozzá, hiszen olajjal rendelkezik. Ő is arab uralom alá kivánja hajtani az egész világot, de nem vallási alapon. Éppen ezért vadul gyűlöli a perzsákat, akik mohamedánok, de nem arabok. Ezért találta ki a területi követeléseket, melyek négyzetmérföldben ugyan jelentéktelenek, csak éppen a világ leggazdagabb olajlelőhelyeit foglalják magukban. Ezekért a területekért folyik a harc állítólag, a valóságban az emberiség kizsákmányolásának jogáért A két szuperhatalom közül természetesen megint az oroszok politizálnak jobban. A nyugati sajtó ugyan azt próbálja bizonygatni, hogy az iraki rendszer ma már nem olyan egyértelműen kommunista-barát, mint 2-3 évvel ezelőtt volt Azonban pontosan tudható, hogy a Szovjetunió egy csatlóssá tett országot többé nem enged ki a markából, legfeljebb taktikai okok miatt, időnként lazító engedményeket tesz. Ha Irak győzedelmeskedik ebben a háborúban, úgy ismét húznak egyet a csavarokon, s a Szovjetunió elérte egyik alapvető, sőt az orosz történelem egyik alapvető célját, bent varnak a Perzsa öbölben. Egyrészt Meghívó A Bnai Zion — Kassa és környéke Chapter No. 59 október 18.-án (szombat este) fél 8-kor rendezi ÉVADNYITÓ VACSORÁT a Bnai Zion dísztermében (136 East 39 Street Manhattan) A HOME fór RETARDED CHILDREN-ISRAEL javára Cocktail partié — tombola tárgyak — zene — tánc kitűnő vacsora Adóból levonható adomány: $20.Mindenkit szeretettel várunk. Jegyelójegyzés: (212) 336-6654 vagy (212) 679-6807 A Vezetőség. Irak, másrészt Afganisztán felől, harapófogóban tartanak egy teljesen szétesett, részeire bomlott Perzsiát, és akkor zárják el az olajcsapokat, amikor akarják. Ezzel szemben az Egyesült Államok (hogy kártyanyelven fejezzük ki magunkat) kiesett a buliból. A jelenlegi háborúnak nem lehet otyan befejezése, amely Amerika céljait segítené, amely lehetővé tenne egy amerikai jelenlétet a Perzsa öbölben. A jelenlegi háborúban, minden ország Irakot segíti, annak ellenére, hogy a legtöbb arab ország gyűlöli Irakot, és fél tőle. Mégsem tehetnek mást, mert a konzeivatív arab erők kénytelenek voltak az elmúlt évek folyamán meggyőződni arról, hogy Amerika támogatására nem építhetnek, és ha nem Irak győz, akkor az az Irán győz, amely megszállott vallásossági okoknál fogva a jelenlegi uralkodóházak bukását idézi elő. Megoldás az ügyben nem mutatkozik, vagy ha igen, úgy az elkövetett hibákat csak hosszú évek szívós és okos politikájával tóét helyrehozni. De vajon elkénzelhető-e ilyesmi? Amerika meghasonlására legjellemzőbb az a friss aprócska hír, mely szerint Jaworsky, a Watergate ügy egykori főügyésze "Demokraták Reaganért” név alatt új mozgalmat indított. Ez a Jaworsky egy évvel ezelőtt Reagant veszedelmes szélsőségesnek minősítette. Most úgy nyilatkozik, hogy véleményét ugyan döntően nem változtatta meg, de még mindig szívesebben lát a Fehér Házban egy működésképes szélsőségest, mint egy tökéletesen tehetségtelen és tehetetlen mérsékeltet. Némi kis túlzással persze, ez az alapja a jelenlegi amerikai válságnak. Lehet, hogy a republikánus jelölt nem az ideális megoldás, de a jelenlegi amerikai adminisztráció tehetségtelensége és rossz ítélőképessége olyan félelmetes alternatíva körvonalait veti föl, ahol tényleg nincs már más választás, mint kommunizmus, vagy khomeinizmus. Az elmúlt 4 évben az egykor félelmetes amerikai hadipotenciál, nemcsak lemaradt a Szovjetunió mögött, de erkölcsileg is lezüllött, bevehetetlenné vált. Egy amerikai hírmagyarázó szellemesen úgy fogalmazta meg, hogy amerikának nincs más választása, minthogy nemlétező hajóhadát harcra alkalmatlan katonákkal és alkalmatlan fegyverekkel elküldi ellensége maivédésére. A dolog nem szászerint értendő. Nagyon valószínű, hogy egy elkeseredés okozta szélsőséges amerikai kiállás esetén a Szovjetunió, még a mai előnyös helyzetében is visszakozna, és világhatalmi ábrándjait legalábbis elnapolná. Mivel azonban éppen 4 héttel vagyunk a választások előtt, az amerikai politika nyilván még a szokottnál is tehetetlenebb lesz, és Carterék továbbra is azon fognak mesterkedni, hogy az 50 amerikai túszt mentsék ki az. elmebajosok kezéből, ahelyett, hogy az Egyesült Államokat mentenék meg. Mindenki tudja, hogy nincs a világban olyan nagyhatalom, amely vállalná a felelősséget egy általános atomháború kirobbantásáért. Közismertek azok a számok, amelyek bizonyítják, hogy mindkét fél olyan kapacitással rendelkezik, amelyik elég ahhoz, hogy elpusztítsa a világ mai lakosságának háromszázszorosát. Éppen ezért ezek a fegyverek sohasem kerülnek bevetésre. A Szovjetunió sem akar ilyen háborút, a Szovjetunió egy ilyen háború gyümölcseit szeretné begyűjteni, háború nélkül. De ha azt látja, hogy nem megy — hát Istenem, nem megy. Éppen ezért nem szabad kéz^ legyintéssel térni napirendre egy másik kis hír fölött, bármily képtelennek hangzik is. Ez pedig az, hogy az Izraeli hadvezetőség kijelentette: hajlandó fegyveresen sietni Irán segítségére, amennyiben ez megváltoztatja anticionista politikáját. Igaz, egy két és félmilliós ország nem vállalhatja magára a közelkelet rendőrségének szerepét. De az is igaz, hogy ebben a szituációban nemcsak egy amerikai beavatkozás tudna rendet teremteni a Perzsa öböl térségében, de időlegesen még Elnöki meditáció >• 'tó?"' egy izraeli is Ebben a meggyőződésünkben nem a zsidó állam iránti elfogultságunk vezet félre minket, hanem a hidegfejű analízis vezet. Izraelnek alapvető érdeke lenne — nem az, hogy az olaj mezőket megszállja, mert ez lehetetlen, — hogy katonailag tönkrezúzza azt az Irakot, mely ebben az évben befejezi első atomreaktorának építését, és a 80-as évek végére katonai atomhatalommá válik. Eddig is rejtélyes robbantások és fontos tudósok váratlan elhalálozása késleltette ezt a folyamatot, és ezt szakkörökben az izraeli titkosszolgálat működésének tudják be. Most csak arra lenne szükség, hogy Amerika hallgatólagos jóváhagyással és cinkos kacsintással támogassa Izrael beavatkozási szándékát és a Perzsa öböl vidéke egy időre elcsendesedne. Ezt a békát még a Szovjetunió is kénytelen lenne lenyelni — atomháború nélkül, mást nem tehetne. Ha Carterék nem lennének olyan tehetetlenek, mint amilyenek, akkor ez még saját szempontjukból is jó volna, mert biztosan meg-Iráni katonák irald fogságban A—., nyernék a vesztésre áiló választást. De mivel tehetetlenek, még egy ilyen cinkos hunyoritásra is képtelenek, s éppen ezért a rosszabbik megoldást fogják választani a két rossz közül, Amerika pedig a kevésbé rosszat fogja választani november 4-én a két rossz közül. Azt hittük, hogy az elkövetkező hónapok politikáját előbb a nyugatnémet, majd az amerikai választás fogja dominálni. Nem így lesz. A közelkeleti háború, mindkét eseményt mellék-hadszíntérré változtatja. Eljutottunk oda, hogy nem Carter és Reagan között, nem Schmidt és Strauss között, nem Amerika és a Szovjetunió között kell választani, hanem az iraki elnök Sadam Hussein, és Khomeini között, Khomeini és Brezsnyev között, a kommunizmus és a mohamedán világuralom között kell választani. Még gyengébb a választási lehetőség, mint ahogy eredetileg gondoltuk.
