Menora Egyenlőség, 1980. július-december (19. évfolyam, 814-837. szám)

1980-07-12 / 815. szám

MÉN D EH

,ltr. August J P.O.Box 1o 3 4 N e w Brans :i i c U.S.A.

, nar Second class mail

registration No. 1373 „ CANADA

*' e "i Jersey o uSA Second class mail paid at F lushing N.Y . 11351. Pi.No. 104970

AZ ESZAKAMERIKM MAGYAR ZG10ÚSÁGIAP1A

VOL.19. 815. Art 70 cent. JULY 12. 1980

VIHAR ELŐTTI

Nem valószínű, hogy csak a nyári uborkaszezon okozta volna azt a mélységes csendet, ami a világpolitika alakulását az elmúlt napokban jellemezte. Sokkal inkább arról van szó, hogy a nagy kártyapartiban az elmúlt hetek, hónapok során mindenki óriási adukat vágott az asztalra és ebből az derült ki, hogy az erőviszonyok kiegyensúlyozottak, lényegében nem változtak a korábbihoz viszonyítva. És ez nemcsak a szuper és nagyhatalmak egymás közötti viszonyára volt jellemző, de ugyanez derült ki a nagy politikai blokkok és a kisországok között lévő differenciákban, illetőleg egyetértésekben is.

Természetesen amikor kis országokról beszélünk, minket elsősorban Izrael érdekel, hiszen arra gondolunk a legtöbb izgalommal, aggodalommal. A zsidó államra a közelmúltban olyan diplomáciai nyomás nehezedett, hogy egy ilyen pánikmentes borúlátás nem volt egészen alaptalan. Először úgy tűnt, hogy szinte az egész arab blokk beadja a derekát a Palesztinái hőbörgésnek és valójában zátonyra fut az a fejlődés, amely két és fél évvel ezelőtt indult meg és az egyiptomi-izraeli ' oekeszerződéshez vezetett, de amelynek további tárgyalásai egy időre megrekedni látszottak. Szadat egyiptomi elnöknek az az elhatározása, hogy a palesztinai önrendelkezésre vonatkozó tárgyalásokat Izraellel beszünteti, valóban nem volt túlságosan örömteljes hír. Ehhez járult még az európai nagyhatalmak döntése, amely a közelkeleti tárgyalásokba nemcsak bevonni kivánta Arafat terrorbandáját, de őket kívánta egyedül jogos tárgyalófélnek elfogadni a palesztinai érdekek képviseletében. Az Egyesült Államok a két héttel ezelőtti velencei konferencián ezt hallgatólagosan le is nyelte s ennek következménye volt, hogy az ENSz legutóbbi közgyűlésén 14 szavazattal nulla ellenében megbélyegezték Izraelt azért, mert az ország Jeruzsálemet tekinti fővárosának. A 15-ik tag, az Egyesült Államok tartózkodott a szavazástól, holott — lévén az USA-nak vétójoga — ez az egyetlen szavazat elég lett volna ahhoz, hogy a határozat ne váljon jogerőssé. A jelek tehát nem is rosszak, de mindenesetre kellemetlenek.

Közben megint eltelt egy hét és mi történt? Szadaték bejelentették, hogy az izraeli Kneszet határozata ellenére, mely Jeruzsálemet mostmár véglegesen kivonja minden alkudozási lehetőségből, vissza kivánnak térni a tárgyalóasztalhoz. Láthatólag szinte örömmel vették tudomásul, hogy Arafatot az izraeliek ismét alsórészen billentették és az uj izraeli kapcsolat fontosabbnak látszik nekik, mint a többi arab országok véleménye. Ami még lényegesebb, Egyiptom ezzel a magatartásával közölte az európai hatalmakkal, hogy fütyül a véleményükre és, hogy a Közel-Kelet rendezésének nem az a helyes módja mit Monsieur-Giscard d’Estaing vagy Herr Kreisky elképzelnek.

Izrael komoly tempóban kezd neki a Kelet-Jeruzsálem-i építkezéseknek, szemmel láthatóan azon igyekezve, hogy a keleti városrész etnográfiai összetételét megváltoztassa. MégCSEND

Shimon Peres

pedig a két héttel ezelőtti határozattal ellentétben (amikor is nagy csinnadrattával a miniszterelnökséget kívánták áthelyezni az egykori Jordán területre) ezúttal nem Kelet- Jeruzsálemről, hanem Jeruzsálemről beszélnek, ahöl folynak a ház és lakásépítkezések és az csak természetes, hogy abban a városban, amely évezredes történelme folyamán mindig is zsidó többségű volt, elsősorban a zsidó lakosság részére biztosítják az új lakótelepek helyeit.

Persze vannak kisebb szépséghibák az ügyben, például az, hogy ezeket a telkeket arab tulajdonosoktól sajátítják ki (megfelelő kártalanítással) dehát mi ez azokhoz az igazságtalanságokhoz képest, amiknek a világ minden részén léptennyomon tanúi vagyunk. A lényeg az, hogy Jeruzsálemről egyre kevésbé próbálnak vitatkozni, ha nem is az úgynevezett semlegesek, de rna/guk az érdekeltek.

Igazán nehéz válaszolni a kérdésre, vajon a rugalmas, vagy a merev politika viszi-e előbbre a dolgok fejlődését. Simon Peresz az izraeli Munkapárt vezére, akinek komoly esélye van arra, hogy Izrael miniszterelnökévé legyen a közeljövőben, nemrégiben Montreálban járt. Itt ismertette programját, melynek lényege az, hogy egy kormányváltozás esetén Pereszék megpróbálnák meggyorsítani a tárgyalásokat a Gáza övezet kérdésében, hogy ezzel lelassíthassák a tárgyalásokat a Jordán folyótól nyugatra eső Judea és Szamária kinos problémájában. Továbbá azt mondta, hogy a palesztin kérdésről Izrael csak Husszein királlyal hajlandó tárgyalni. Vagyis — szögezték le azok. akik a sajtónyilatkozatot figyelmesen hallgatták — Beginék és Pereszék között csupán taktikában van különbség, nem végcélban. És mivel — mint láttuk — a beavatkozó nagyhatalmak tüzének nagyobb a füstje mint a lángja, nyilvánvaló. hogy ez a végcél nemcsak helyes és a zsidóság túlélésének egyetlen záloga, de reális politikai lehetőség is.

Peresz véleményére azért érdemes különösen figyelni, mert Begin miniszterelnök ismét beteg. Nemrégiben kórházba szállították egy enyhének minősített szivrohammal. Ez azonban már a sokadik szívroham, amik között egy néhány komoly is volt. Vagyis az az Izráel-szerte említett lehetőség, hogy a Begin-kormány napjai meg vannak számolva, egészségügyi veszély is lehet, nem csupán parlamenti aritmetika kérdése. A legutóbbi bizalmatlansági javaslatnál a kormány összesen három szótöbbséggel győzött és a koalíció lemorzsolódása változatlanul folyik. A kormány jelenleg Jigal Jadin miniszterelnök vezetése alatt áll, ami meglehetősen furcsa szituáció, hiszen a müveit, okos és tisztességes Jadin pártja tulajdonképpen nem is párt. talán 5 vagy 6 képviselővel rendelkezik. Az a személy, aki Begin végleges akadályoztatása esetén természetes örökösként jelentkezhetett volna, Ezer Weizman, ezidőtájt teljesen félrehúzódott. Vagyis az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a békelárgyalások diplomáciai sikereit egy olyan izráeli kormány éri el, amelynek nincs erős vezetése. Az a hír, hogy Menachem Begin kórházi ágyán már Marx Károly műveit tanulmányozza, legfeljebb azt bizonyítja, hogy idegeinek befogadóképessége végtelen, de nem azt bizonyítja, hogy a közeljövőben vissza is tud térni munkájához. Mindenesetre elképzelhető, hogy nagyon hamar kapunk választ a kérdésre: eredményesebben tudnak-e az arabokkal tárgyalni Pereszék mint Beginék.

A világpolitika más területein is stagnálás van. Ma már tudjuk. hogy a moszkvai olimpián, amit 46 ország bojkottál, összesen 82 nemzet fog részt venni. Ezek közül negyvennek a vendéglátó Szovjetunió fizeti még az utazási költségeit is. mert nincs annyi pénze az országnak, hogy atlétáit repülőgépre rakja. Az pedig, hogy a bojkottá lóknak van igaza, mi sem bizonyítja jobban, mint a moszkvai sajtó hangja.Mert hiába tüntetnek távollétükkel "a legveszedel mesebb i mperial isták” a Pravda Izvesztija és társaik mégis óva intik Moszkva lakóit attól, hogy szóba álljanak külföldiekkel, mert köztudott, hogy a külföldi turisták mérgezett rágógumival, no meg teljesen eredeti friss szifilisszel akarják tönkretenni a Szovjetunió népét. Azért ezt a kutyakomédiát változatlanul Olimpiának nevezik.

Hát ezek a “nem történések” dominálják e pillanatban a világhelyzetet. De ne legyenek kétségeink, ahogy elérkezik az ősz, ismét nagy horderejű eseményeknek leszünk tanúi. Amerikai választás, német választás, újabb iráni polgárháborús menet, újabb kinai vietnami háború, újabb szovjet csapatszállítás Afganisztánba és így tovább. Szóval vihar előtti csend van és valahogyan az az ebesünk: ménnél nagyobb a csend, annál nagyobb lesz a vihar.

Lázadó fiatalok

A Toronto Star egyik cikkeben merültem el, amely arról adott hírt, hogy egy fiatal házaspár — úgy a huszas évek elején lehettek— pert indított a York Country seriff hivatal ellen. Panaszuk az volt, hogy a seriff és segédei rájuk törték lakásuk ajtaját és a védekező férfit megverték úgy, hogy annak hátán látható horzsolások maradtak.

Én sem vagyok mentes attól az általános emberi tulajdonságtól, hogy nem szeretem a hatalom fegyveres képviselőit. Ha úgy elém tesznek egy seriffet és egy polgár-embert, s megkérdezik, hogy melyikkel szimpatizálok jobban, bizonyára nem azt választom, amelyiknek oldalán a colt fityeg. Ezúttal azonban mégis elgondolkoztam az egész történeten, s ha olvasóim végigkísérnek ezen akiseszmefuttatáson, meglátják, hogy nem is egészen eredménytelenül.

Ahhoz szinte kétség sem férhet, hogy a fiatalember valamilyen verés, vagy dulakodás következtében megsérült. De hogy került a seriff segédeivel pont ebbe a lakásba?Valami •ok csak volt rá? Hozzám még sosem tört be a seriff, s nincs egyetlen olyan ismerősöm sem, akivel hasonló eset történt volna, tehát úgy látszik, a dolog nem mindennapos törvényszerűség. A cikkből ki is derül, hogy egy jogerős bírósági ítéletet akartak végrehajtani, nevezetesen visszavinni az eladócéghez a jégszekrényt, villanytűzhelyet és mosógépet, amit a fiatal házaspár nem akart kifizetni. Ez persze nem szép dolog, de még mindig nem ok arra, hogy a nem-fizetőt megverjék. A seriff és a szállítómunkások azt állítják, hogy nem is törték be az ajtót, csak amikora fiatal asszony ajtót nyitott sarkukat az ajtónyílásba helyezték, hogy ne tudják azt az orrukra csapni. Ez sem szép dolog, de el tudom képzelni, hogy ezeknek az embereknek már lehet némi tapasztalatuk abban, miként lehet egy ilyen kellemetlen, de a társadalom és vagyonbiztosítás szempontjából mégis szükséges akciót végrehajtani.

Ezután vita kezdődött, ami dulakodásba ment át. S én, aki mint mondtam, eleve bizalmatlan vagyok a "fegyveres közeggel” szemben, ezúttal hajlamos vagyok elhinni, hogy a dulakodást nem a seriff kezdeményezte. Egy ilyen seriffet tudniillik nehezebb kihozni a sodrából mint egy átlagembert, őt arra nevelik, hogy a fejéhez vágott gorombaságokat udvariasan eltűrje, higgadtságát semmilyen körülmények között ne veszítse el. Nyilván a fiatalember a maximális agresszivitással lépett fel.

Miéit?

Nem erkölcsi Ítéletként állapítom én meg az ilyen húsz évesekről, hogy a hatalom nevében megjelenő embereket programszerűen gyűlő-FIGYELEM! Az ;dén FIGYELEM

vannak az Újévi Ünnepek!

KÜLDJE ÚJÉVI JÓKÍVÁNSÁGAIT A /V\END£H ÚTJÁN

Tavaly már 700 magyar zsidó család ezt tette.

EGYETLEN TELEFONNAL MEGOLDJA A PROBLÉMÁT

Adja fel újévi üdvözletét telefonon a központi, vagy valamelyik helyi szerkesztőségünkben

MoitreU: VHg Tirnti: jUV New York: 1 L 276-9571 mBL <>25-5677 IRt568-0251 J

lik. Minden fiatal alapjában Ilyen. Nevezzük generációk közötti különbségnek, nevezzük forradalomnak, lázongásnak —mindegy —. A fiatal azért fiatal, hogy a nála megjelenő élemedett-korú embert, aki őt egy számára kellemetlen társadalmi kényszerre akarja ráerőszakolni eleve gyűlő1 je. Mindnyájan ilyenek voltunk, Akik ma békés konzervatív polgáremberek vagyunk, kb. ugyanott kezdtük, mint ez a házaspár, mely ezúttal a seriffi vísszaütés áldozatává vált.

Néhány évvel ezelőtt egy utazásom során érdekes élményben volt részem Madridban. Az egyetemi campuson sétálgattunk, s élvezettel figyeltük a téren összegyűlt fiatalokat. Valamilyen körtáncot jártak, 8énekeltek hozzá. Bár spanyol tudáson nagyon mérsékelt, mégis meg tudtam állapítani, hogy valamilyen munkás-indulót, forradalmi dalt daloltak, 1972-ben jártunk. Franco ugyan élt még, de az öreg oroszlán már elvesztette fogait, s egykori ordítása isinkábbdorombolásnak hatott. Az egykori rémuralom ideje elmúlt. De hogy húsz-éveseknek még ez is sok, s hogy baloldali nosztalgiájukat ilyen tilos éneklésben óhajtják kiélni — ezt természetesnek találtam —.

Hamarosan néhány rendőr jelent meg. S ekkor mulatságos jelenetnek voltam tanúja. A rendőrök odamentek a diákokhoz, s nagyon udvariasan kérlelni kezdték őket: hagynák már abba ezt az éneklést, hiszen tudják, hogy ezt nem szabad. Mi értelme lenne, hogy ezzel a hepciáskodással kellemetlen helyzetbehozzák őket, a rendőröket, akik kénytelenek lennének őket bekísérni az őrszobára, s emiatt esetleg még nem is mehetnének időben haza szolgálatuk lejártakor.

A fiatalok nem hallgattak rájuk, sőt egyre

hangosabban — hogy úgy.mondjam — "egyre’ lázasabban énekeltek”. Újabb erősítés érkezett, s most már a rendőrtiszt nagyon határozott hangon adott utasítást.Tessék oszolni, vagy különben megyünk a rendőrőrszobára, s aztán a papa meg a mama majd bosszankodhat, hogy nekik kell bejönni a rendőrségre kiváltani a renitenskedő csemetét.

Semmi hatás. Az éneklés erősödött. Végülís a rendőrök kiválasztották az öt leghangosa’bbat, két-oldalról megmarkolták a karjukat s elvezették őket. Erőszak, verekedés nem volt. Viszont az éneklő diákok most már befejezték a ramazur it, felálltak párba és elindultak a rendőrök után harsányan ordítozva: fasiszta, fasiszta.

S mivel az 1972-es Spanyolország — bár messze volt már a polgárháború utáni rémuralomtól — még mindig nem azonosult a Perikles-i Görögország, vagy a Washington-i, Jefferson-i, Lincoln-i EgyesültÁllamok szat adságfilozófiájával, feltételezem, hogy a letartóztatott diákok az őrszobán valószínűleg kaptak néhány pofont.

Nem azért nem sajnáltam őket, mert szívem a milicia tagjaival dobogott együtt. Hanem azért, mert hiszen éppen ezt akarták, s meggyőződésem, hogy ez az öt msgpofozott diák aznap este teljes boldogságban tért haza. Hz a pofon bizonyította nekik, hogyazőforradalmuk jogos, hogy köztük, s a hatalom, pontosabban a hatalmat képviselő "öregek” között áthatolhatatlan differencia áll fenn, s Spanyolország megérett a forradalomra. A forradalom ugyanis sohasem azt jelenti, hogy egy eddig elnyomott osztály átveszi a hatalmat, s az ellenforradalom nem azt jelenti, hogy a hatalmat átvevő osztály tovább folytatja a régi elnyomó osztály elnyomó politikáját. Nem kérem. A forradalom azt jelenti, hogy a fiatalok fellázadnak a szüleik ellen, azcllenforradalom pedig azt jelenti, hogy egy idő után ők is öregekké lesznek. Akkor mar ők adják a pofont, hepciáskodó csemetéiknek, s ez számit társadalmunk fejlődésének neveznek.

Nem tudom milyen iteletet fog hozni •' torontói bíróság; vájjon elutasítják -e a fiatal ember panaszát, vagy elmarasztalják a seriffet. Egyben biztos vagyok. A mostani szakállas ifjú mikor már olyan öreg lesz, hogy teljesen csupasz lesz a képe, gondosan arra fogja tanítani fiát, hogy a megvásárolt felszereléseket ki kell fizetni.Persze hiába fogja bárki is a húsz évest erre tanítani, ő még időnként változó nevű, de alapjában azonos felf. - gású próféciák hatása alatt szentül hisz abban, hogy neki a hűtőgép és a mosógép kijár a társadalomtól fizetés nélkül. Egészen addig hfi.z benne, míg egy nap meg nem jelenik a seriff az ajtajában, s egy csöppet sem lennék meglepve ha kiderülne, hogy az a majdani .-.eriff a hajdani szakállas ifjúval azonos.