Menora Egyenlőség, 1980. január-június (19. évfolyam, 788-813. szám)
1980-03-08 / 797. szám
8 oldal MENÓRA * 1980 Március 8 torontci Éppen két Purim ünnepség között jelenik meg ez a lapszám. Március 9.-én a Hadassa Hanna Szenes Chapterje rendezi az ünnepi műsort szokott helyén a Hollaman Road-on. Ennek előkészületeiről már korábban beszámoltunk és nem vitás, hogy a siker ezúttal is rendkívüli lesz. Múlt vasárnap, másodikén, viszont a New Horizonsban ünnepelték a Hámán gonoszságától való megszabadulás örömnapját Nemcsak az idős tagok jelentek meg nagy számmal, de körülbelül 25-30 kisgyereket is elhoztak szüleik, nagyszüleik, akik színes jelmezeikben nagy sikert arattak és rendkívül boldogok voltak. Dr. Zágon Zoltán vezette le az ünnepséget a tőle megszokott organizációs készséggel és szívóssággal; végigtáncolta a délutánt a kisgyerekekkel. Szívhez szólóan meleg, szép purimot ünnepeltek a New Horizonsban. Közönségünk egy új taggal szaporodott, amikor Jack Gervais és Judit (Szántó) újszülött kislányának Lédának névadó ünnepsége volt. Az istentiszteleten Dr. Zágon rabbi, a Resel héber nevet adta a kislánynak. Szertartás A MAGYAR TELEVÍZIÓ Vezetősége f értesíti kedves nézőit, hogy a magyar műsor adásideje megváltozott. Az eddigi szombat-esti adás helyett szombaton délelőtt I 1 órakor sugározzák a Magyar Jelen műsorát. Ez a műsor szerdán 12:30- kor kerül ismétlésre. Továbbá szeretnénk Kedves Nézőink figyelmét felhívni, hogy a behirdetett gyűjtési i akció tovább folyik. A Magyar TV címe a [következő: Hungárián TV. P.O.Box 234 Postai Station „Z” Toronto, Ontario, MSN 2Z4 MAGYAR GYÓGYSZERTÁR 378 Bloor Street West Telefon: 923-4606 <=4il en ^Pharmacy ELEK PATIKA GYORS. UDVARIAS. LELKIISMERETES, RECEPT SZOLGÁLAT GYÓGYSZERKÜLDÉS AZ ÓHAZÁBA! Nyitva: hétköznapokon reggel 10-tŐl este 7-ig szombaton 10-tól délután 4-ig. Vasárnap és ünnepnapokon zárva. Cchartesign) Charles Sign & Display Studio Limited VILÁGÍTÓ cimtablak Tervezése és kivitelezése 103 Manville Road Scarborough 70^ Ont Charles Knapp (416) 752-1590 MAHVpIHM ■ delicatessen EURÓPA! csemege áruk, csokoládé, babkávé, magyaros hentesáru, sütemények. * GLOBUS konzerv * Magyaros izu, hideg és meleg büfé-ételek. * Elvitelre vagy hely****************beni fogyasztásra.**************** Magyaros kerámiák ** Kézimunkák ** Folyóiratok ** Újságok. Barátságos légkörben várjuk kedves Vevőinket j5 3 2Eglin-ton A.W. T:488-5092 Deutsch házaspár MEGNYÍLT CONTINENTAL II. ÉTTEREM 456 Bloor St W. alatt. Szemben a régi Continentállal A Continental eredeti és mindenki által elismert, ízletes, magyaros ételkülönlegessógekkel, naponta friss házi készítmény ű rétessel és teljes italmérési engedéllyel várja kedves magyar vendégeit a Cseszkó család után kidus volt, amin nagyszámban vettek részt a szülők barátai. Sajnos szomorú névsort kell közölnünk, mert az alatt a három hét alatt, amíg a Menóra nem közölt torontói helyi hireket, nagyon sokan távoztak el az élók sorából. Hosszas szenvedés után gyógyíthatatlan betegsége következtében hunyt el Good Arnold a torontói magyar zsidó közélet egy ismert alakja. Éveken keresztül volt a TMZsSz alelnöke és minden jó és igaz ügy lelkes pártfogója. Csöndes szerénységével, finomságával, intelligenciájával mindenki barátságát kivívta. Ezúton fejezzük ki őszinte részvétünket özvegyének, gyermekeinek, testvérének Guth Viktornak, apósának, anyósának Dr. Borgidáéknak és az egész kiterjedt családnak. Ugyancsak hosszú éveken keresztül viselte betegségét Zeisler György. A 950-es 60-as években, már régebben elhunyt feleségével együtt Zeislerék a legismertebb, legszeretettebb párok közé tartoztak. Együttérzésünket nyilvánítjuk gyászoló fiának és lányának. Mélységes megdöbbenést keltett egy rendkívül aktív, kedves szeretetreméltó hölgy Strobach Erzsébet váratlan halála, őszinte együttérzésünk férjének Vilinek. Schaffer Sándort fiatalon 47 éves korában — de nem váratlanul — ragadta el egy szívroham. Csak néhány évvel ezelőtt érkezett Torontóba Izraelből, de itt mindjárt megtalálta boldogságát s kiegyensúlyozott, szép házaséletet élt feleségével Ágival. Aktivitásával, segítókészségével, rengeteg barátot szerzett, amit a temetésen résztvevők nagy száma is bizonyít. Gyászolja özvegye Ági, a Pontos család, testvére Lia, valamint Izraelben élő gyermekei és Magyarországon élő özvegy édesanyja. Ugyancsak szívroham következtében hunyt el 56 éves korában Singer Miklós aranyműves. Gyászolja felesége, nevelt lánya és Budapesten élő nővére. Falus Andrást 71 éves korában, álmában érte utói a halál, őszinte részvétünket fejezzük ki özvegyének Klárinak, lányának Lidinek és az egész családnak. Múlt vasárnap temette Dr. Zágon rabbi a hirtelen elhunyt Gross Jánost. 1975-ben költözött be családjával együtt Torontóba Beamsvilleböl, ahol farmerként élt. Együttérzésünk özvegyének Etelnek és lányának Editnek. * Érdekes tájékoztató füzet került kezünkbe, amit egy “Törvény és Szociális Igazságvédelmi Nemzeti Bizottság” nevű csoport adott ki. Az ilyen szervezetekkel általában óvatosnak kell lenni, ez a csoport azonban alapos mélységű tanulmányával és politikai óvatosságával feltétlenül kiérdemli a jóindulatú figyelmet. A tanulmány az Interpol, a nemzetközi rendőri szervezet működéséről szól és új megvilágításba helyezi ezt az intézményt, amit a belső titkokat nem tudók eddig komoly tiszteletben tartottak. A tanulmányból kiderül azonban, hogy az Interpollal komoly bajok vannak és voltak a múltban is. Egy olyan nemzetközi rendőri magánhálózatról van szó, amit a demokratikus országok törvényhozása nem tud ellenőrizni. Az Interpolnak jelenleg 126 tagja van s ezek között elenyészően kis számban vannak azok az országok, ahol a rendőrség feladata az állampolgárok biztonságának védelme. A nagy többségben a rendőrség a kormányzatot védi az állampolgárokkal szemben. így az Interpol az utóbbi időkben zömmel olyan ügyekkel foglalkozott, amelyekben diktatórikus rendszerek gyűjtöttek össze nemzetközi adatokat államrendjük ellenségeivel szemben. Pontosabban meghatározva az Interpol lényegileg a szovjet titkosrendőrség meghosszabbításává vált és a komputerkorszak bekövetkeztével az Interpolon keresztül a Szovjet és a Harmadik Világ diktatúrái minden adatot megszerezhetnek demokratikus meggyőződésű ellenfeleikről. Hogy ez mennyire így van, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1940-es évek elején és közepén az Interpol irányítása a nácik kezébe került és mivel a közbúntényeket üldöző rendőri szervezetek személyzetében a háború után nem volt alapvető csere, az Interpol még az 50-es években is sikeresen akadályozta a náci háborús bűnösök üldözését. Jelenleg könnyű az Interpoltól demokratikus meggyőződésű emberekre adatokat kapni, de például lehetetlen Líbiától dokumen-A Mizrachi Torontói Női Csoportja kedden, március 11 -én este 8 órakor tavaszi divatbemutatót rendez a Shaarei Shomayim Synagogue-ban a Két érdekes torontói tárlatról kívánunk hírt adni. A Scollard Avenue-n lévő Gallery I.-ben rendez a Hadassa központja tárlatot a Jeruzsálemben éló világhírű magyar zsidó származású művész Jossi Stern műveiből. Jossi Stern talán túlzottan is szerény, s csupán ezért nem ismeri mindenki a nevét a világban, de tény, hogy egyike korunk legkiemelkedőbb grafikusainak. A nagy művészi könyvkiadó cégek egymásután adják ki albumait olyan sorozatokban, amikben Leonardotól kezdve Van Gogh-on keresztül Picassoig csak az emberiség gigászai szerepelnek. A Colonnade épületében lévő Kar Gallery ugyancsak kiváló izráeli festőművész alkotásait mutatja be március 9-tól 23-ig. A lengyelországi származású Lior Roth 1938 óta él az országban és művészetét számtalan egyéni és csoportos kiállítás dicséri a világ minden részében. Ez a tárlat tumokat szerezni az ott bújtatott nemzetközi terroristákra. A bizottság, melyhez hasonló az Egyesült Államokban is sikeresen működik, azt javasolta a kanadai hatóságoknak, hogy korlátozza az Interpol kanadai működését és csak a demokratikus országokkal tartson fent adatközlési csereviszonyt. PLEITIM MEGHÍVÓ A Kanadai Magyar írók Szövetsége szeretettel meghívja Önt, barátait, kedves olvasóit a március 23.-án vasárnap délután 3.30 órai kezdettel a Kanadai Magyar Kultúrközpont — 840 St. Clair Ave. W. — harmadik emeleti külön termében tartandó IRODALMI DÉLUTÁN-ra. A változatos műsor keretében bemutatásra kerül a 7-ik 200 oldalas ÉLEDŐ ŐRTŰZ című legújabb antológiájuk. A tartalmas ízlésesen szerkesztett könyv 24 szerzője közül Baráth Anna, Gurdonyi Zsuzsanna, Juhász József, Kertész Olga, Kiss Viktor, Takács Attila, Tapolczay Lukács és Vajk Péter Tamás adnak némi ízelítőt Műsoruk keretében fellépnek Erdélyi Rózsa és Zydron Margit ének- és előadóművésznők. Bevezetőt mond Dr. Kostya Sándor. Kérjük Toronto és környékének magyarságát, hogy a frisskeletű kiadványuk ünnepélyes bemutatóján minél nagyobb számban jelenjenek meg. Jelenlétükkel, együttérzésükkel további munkára, áldozatvállalásra serkentik irodalmunk emigrációban éló művelőit. Pontos kezdést, kávét, frissítőket és farsangi könyvvásárt ígér a Rendezóbizottság a 470 Glencairn Avenue-n. Teát és frissítőket szolgálnak fel. A ruhákat az Original Imports és Trés Cher Childrens Wear szállította. Belépődíj 6.- dollár. Jossi Stern meglátogatta lapunkat és személyével következő számunkban majd részletesen is foglalkozunk, de addig is felhívjuk a figyelmet torontói tartózkodására, melynek során műveit a Hadassa az ifjúsági alija támogatására értékesíti és arra, hogy március 23-tól hasonló céllal Jossi Stern Montreálban lesz. Természetesen nem mindenki engedheti meg magának, hogy lakásának falát Jossi Stern művével díszítse, de egyik legértékesebb albuma “A könyv népe" című, megkapható a Hadassa központi irodájában s érdeklődni lehet " a 789-4373 telefonszámon. méltán sorakozik Karniolék nagyszerű sorozatába, amivel jelentős mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy Toronto ma már a művészetek egyik központja a világon. Március 9.-én 2-tól 9 óráig a megnyitó ünnepség keretében személyesen is meg lehet ismerkedni a művésszel. Március 23.-án vasárnap este 7 órakor NYITOTT ABLAK zenés-táncos bohózat mint 20 énekszám van a T ABLAK című 3 fel-' kacagtató bohózatban, ami J 23.-án vasárnap este 7^ kerül bemutatásra a * Park Collegiate színházn (Chatsworth Dr. Az Roadtól a Lawrenoe-n 1 Eastre). Felejthetetlen jó \ ág lesz a NYITOTT Jegyek 9 és 8.az erkelyen dolláros árban kaphatók a színíz titkári irodájában 392 St. Gerlain Ave., Tel: 789-2443 ahonnan astán is kiküldik a jegyeket. Március y.-en au. iei H-nor házi szórakozás. Március 16.-án du fél 4-kor "Felfelé a lejtón” című magyar film vetítése. A film zenés, bonyodalmas vígjáték. Zenéjét a Torontóban élő Polgár Tibor szerezte. Szereplők: Házi Er-KJubnapok: Kedden; nf rtÖköfe és vasárnap 2-7-1« zsébet, Kálmán György, Kazal László, Psota Irén és Rádai Imre. Kíséróműsor. Belépődíj tagoknak ? 1.-, vendégeknek $ 1.50 uzsonnával együtt * Előzetes jelentés: Május 4.én du. fél 4 órakor az emeleti nagyteremben Anyák Napja ünneplése és Fashion Show. Rendezi: K. Hajnal Rózsa. Március 8-án, szombaton este 8 órai kezdettel a NIR GALIM CHAPTER HADASHA hagyományos PURIM-i BÁLJA az újonnan dekorált TORATH EMETH CONGREGATION I Viewmount Ave. helyiségében lesz megtartva. MURRAY ALTERS kitűnő zenekara. Belépődíj személyenként $22.-(komplett meleg vacsora, kávé, tea, sütemény benne foglaltatik) Door Price Tombola Jegyek kaphatók a Chapter hölgy tagjainál Margaret Glückman Elisabeth Nádas Éva Sós 630-3485 630-1596 783-1685 MEGHÍVÓ A H/NNA SZENES CHAPTER szeretettel meghív mindenkit Március 9-én d.u. 4 órakor kezdódó PURIM ÜNNEPÉLY-re a Beth Habonlm (12 Hollaman Rd.) nagytermében Megnyitó beszéd: Or.Zágon Zoltán rabbi Műsor: Mrs.Mary Perl mül ler énekel a zongoránál Mrs. Noémi Rosenthal Tánczene; Joe Fine és zenekara Belépő $7.50 személyenként kávé, házi sütemény Tombola Door Prize ,,Toronto legjobb magyar házikosztja..." írja a Dail»Star és a Globeand Mail Ha jó házikosztot akar enni a CONTINENTAL restaurantba Pénteken: halászlé, túrőscsusza kell menni Szombaton: sólet, töltött kacsa Vasárnap: töltött borjú, töltött csirke Espresso Tulajdonos: Mr and Mrs CSESZKÓ 521 Bloor St. W. T: 531-5872 es 531-0081 A Toronto Star által ajánlott HUNGÁRIÁN GOURMET Restaurant 15 Hayden St Toronto 922-7107 elsőrangú magyar házikoszttal várja kedves vendégeit Volt már Ön a Csárdábar \ LEGYEN A VENDEGÜNK Asztiilfotilnlús a 597-0801 s: úrnőn o\ I IT) ■ 00 V r- ■ • 1® Tt I m I »f) ■