Menora Egyenlőség, 1980. január-június (19. évfolyam, 788-813. szám)
1980-01-19 / 790. szám
MÉN D15E »Mr.August J. f.O.Box lo34 Ke» Brunswick U.S.Ä. Molnár t New Jersey cSfe2on3 class mail registration IMo. 1373 CANADA USA Second class mail paid at F lushing N.Y . 11351. Di.No. 104970 AZ (SZAKAMiRIKAI VOL. 19. 790 Am 70 ant. JAN. 19. 1980 AZ O ros z osaDdtoK CSAK ideiglenesen tartózkodnék ei hiányzik. Nincs köztük olyan, HST JBBfc áTB adókat, vagy amerikai tengerész ség aki emlekezne az Anschlussra, 9 ^^^9 ^09 9 9 gyalogságot Egyiptomban? vilá " — Súlyos következményei lesznek, ha Brezsnyev mégegyszer hazudik nekem, — mondotta Carter elnök azon a sajtófogadáson, amit a szovjet csapatok Kanadába való bevonulása alkalmával tartott Már komoly kételyeim merültek fel az oroszok jószándékára vonatkozólag, akkor is, amikor elözönlötték Iránt, Izráelt, Egyiptomot, Svédországot, Angliát, Nigériát, Braziliát, Japánt, Mexikót, de Kanada megszállásával tényleg megérkeztem türelmem végső határáig, — hangoztatta az elnök, majd így folytatta:- A forródróton azonnal felhívtam Brezsnyev urat, de sajnos háromszor is foglaltat jelzett. Mikor elértem, biztosított, hogy a Szent Lőrinc csatornán hajózó szovjet cirkálóknak nincs más szándékuk, mint hogy résztvegyenek az ontarioi evezősversenyen. De akkor miért dübörögnek szovjet tankok Toronto utcáin? Ennek tükrében - így az elnök - a Kremlben igazán nem csodálkozhatnak, ha a jövőben retorzióként parkolási tiketteket fogunk rakni a szovjet követségek előtt álldogáló kocsik szélvédőjére és a hatodik ’ flottával hadgyakorlatot rendeztetünk Antarktisz térségében. A New Yok Times ebből az alkalomból megjegyzi, hogy remélhetőleg az elnök tényleges cselekedetei nem lesznek olyan elhamarkodottan harciasak, mint szavai. Hiszen tekintetbe kell venni, hogy a szovjet csapatok nem saját maguktól vonulnak be Kanadába, hanem a McGill egyetem három orosz cserehallgatója hívta be őket, hogy biztosítsák az ország belső rendjét és nyugalmát." ★ ★★ hiányzik. Nincs köztük olyan, aki emlékezne az Anschlussra, vagy a Saar-vidéki válságra. Talán Hitlernek is elhinnék; a Szudéta-vidék visszacsatolása az utolsó német követelés és á danzigi válság után tényleg nem kell háborús feszültségtől tartani. Carter elnök, amikor eleve kizárja az agresszió elleni védekezés módozatai közül a fegyveres retorziót, tulajdonképpen csak egy árnyalattal ostobább Chamberlain volt angol miniszterelnöknél, aki Münchenből hazarepülve közölte; — Egy generációra biztosítottuk a békét. — Egy évvel később Európa, hárommal később az egész világ lángokban állt. Mert mi is történt az elmúlt két hét alatt, azután, hogy a szovjet csapatok olyan félelmes béketörésre szánták el magukat, amire állítólag még nem volt példa. Ez ugyan Kelet Berlin, Poznan, Budapest, Havana, Angola, Vietnam, Kambodzsa, Etiópia, Mozambique után erősen vitatható... dehát legyen. Washington ezt a kihívást példátlannak minősíti és szokatlan eréllvel kíván válaszolni. Ezért az elnök a múlt héten közölte az Egyesült Államok ellenlépéseit. Ezek közül a legfontosabb a részleges gabonaszállítási tilalom. Az USA csupán nyolcmillió tonna kenyérgabonát szállít le a következő évben, vagyis minden szovjet lakosnak csak negyven kilót. Ily módon Amerika csak egyharmad részben » hajlandó legnagyobb ellensége kenyérszükségletét fedezni, de már további tizenhét millió tonna takarmánygabona leszállításáról szó sem lehet; az állatállomány ellátásáról gondoskodjon a Szovjet más forrásból. Ez a döntés nagyon is helyes, hiszen láthatjuk, hogy Amerikában is van elég marha, akiket élelmezni kell. Ugyancsak lélegzet visszafolyton izgatottsággal vettük tudomásuk hogy a két ország légiösszekötetését ideiglenesen nem fejlesztik tovább, és bár Moszkva és Leningrád közlekedésén nem lesz változás, de bizony Kiev még egy ideig hiába várja az amerikai utasszállítók leszállását. És mivel az elnök tilalmat rendelt el a magas technológiai készülékek szállítására, feltételezhetjük, hogy Pakisztán szovjet lerohanása után Irkutszk utcáin régimódi közlekedési lámpákat lesznek kénytelenek használni. A tilalom persze nem lesz vonatkoztatható a fegyver-Csalddja és újságíró kollegái gyászolják. December 6-án Bécsben szívroham következtében elhunyt Klamár Gyula, a Bécsi Magyar Híradó főszerkesztője, a régi magyar hirlapirószerkesztő gárda ismert, sokatlátott és nagytapasztalatú tagja. 1906-ban született Kolozsvárott. Pályafutását a szegedi Délmagyarországnál kezdte, majd felkerült a budapesti Esti Kurírhoz, a háború után pedig a Kisgazda Párt napilapjának, a Kisújságnak szerkesztője és a párt sajtófőnöke, később a Magyar Nemzet munkatársa lett. 1953-ban kizárták az Ujságirószövetségből, 1956-ban a néhány napra feltámadt Kisgazdapárti Kisújságot szerkesztette. 1957-ben emigrált. Bécsben telepedett le, ahol az 1956 óta megjelenő Magyar Híradó főszerkesztője és mindenese lett az osztrák főváros szivében, a köllnerhofgassei 'Szerkesztőségben. Lapja a külföldi magyar sajtó rohamosan fogyatkozó sorában nagy anyagi nehézségekkel küzdött, de hála Klamár Gyula hivatástudatának, végig színvonalasan igyekezett követni a magyar újságírás nemes hagyományait. Most, amikor álmában elragadta a halál, a 74 éves bécsi főszerkesztő teljes életművet hagyott hátra a Magyar Híradó 23 évfolyamával. Neve és munkássága immár a magyar sajtó történetének része. BBC magyar szolgálata, 1979 december 6-án E sorok írója szívesen vindikálná magának a fenti szatíra szerzőségét, de nem teheti. Mindez a Chicago Tribune-ban jelent meg, bizonyos Michael Kilián tollából. Jellemző ez a mai amerikai közhangulatra és főleg az amerikai külpolitika sajátosságára, hogy minden elnök újból és újból saját tapasztalatai alapján akarja megtanulni az oroszokkal való politizálás alapjait. Carter őszintén csalódott, mert őt most csapták be először, vagy legalábbis ilyen csúnyán először. A mai vezetőkből bizonyos egyéni történelmi tapasztalat Bécsi Magyar Híradó főszerkesztője KLAMÁR GYULA 73 éves korában elhunyt. gyártó gépsorozat komputerjeire. Ez igazán embertelenség volna és megakadályozandó ugyanúgy, mint ahogy Berkland, amerikai földművelésügyi miniszter retorziókat kíván azok ellen a sztrájkoló szakszervezeti rakodómunkások ellen, akik nem akarják hajóba rakni a Szovjetbe menő kenyérgabonát sem. Végeredményben Amerikának vannak erkölcsi kötelezettségei is - vagy mi a fene! És mi lenne, ha mindenki egyénileg szólna bele a világ politikájába? Persze ez a beleszólás csak azoknak tilalmas, akik sokallják Washington tehetetlenségét. Akik keveslik, azok beleszólhatnak. Legalábbis erre kell következtetni egy Carter által nagyon óvatosan felvetett másik szankcióból, hogy az Egyesült Államok esetleg nem vesz részt a moszkvai olimpián. Nagy volt erre a felzúdulás! Főleg sportvezetők tiltakoznak, akik veszélyeztetve látják háromnégy hetes közköltségen finanszírozott moszkvai kiutazásukat. -Sportot és politikát nem lehet összekeverni, — állítják, mintha a Szovjetuniónak a moszkvai olimpia nem elsődleges politikai propaganda céljait szolgálná. Arra hivatkoznak, hogy az elnöknek nincs joga megakadályozni, hogy amerikai állampolgár — sportoló vagy bárki más — oda utazzon, ahová akar. Ez igaz. De mi lenne, ha a pénzügyminisztérium kivonná a mammutvállalatok adókedvezményei közül az olimpiai utazások támogatását? Vagy az már politika? Érdekes módon, pro és kontra, ez az esetleges szankció váltotta ki a legnagyobb hullámokat. A New York Times ezúttal is kitett magáért. A legismertebb amerikai sportkolumnista, Red Smith cikkét, amelyben helyesli az elnök javaslatát, letiltották a lapban. Erre Smith 35 éves közírói pályafutása alatt nem volt példa Főleg azt vették rossz néven az újságnál, hogy Smith csúnya szavakat használt és a Szovjet afganisztáni lépését véresnek (bloody-nak) nevezte. Márpedig ezek a sportszerkesztők rendkívül finomlelkűek. A másik, akit a terv nagyon felháborított, Ted Kennedy szenátor volt. Szerinte el kell menni Moszkvába, és a szovjet kihívásra úgy kell válaszolni, hogy Amerika több aranyérmet nyerjen, mint a Szovjetunió. Mély bölcsesség! A kis Teddy úgy látszik nem tudja, hogy az oroszok részben különleges felkészüléssel, részben különböző machinációkkal az aranyérmek kétharmadát kívánják maguknak megszerezni. De a sport esetleg kivül esik annak a Teddy Kennedynek az érdeklődési körén, aki fiatalabb korában verseny atléta, versenyfutó, versenyúszó és football játékos volt, hogy hogy nem akad a környezetében tanácsadó, aki ezt megsúgja neki? Kennedy állásfoglalásának van egy pozitív oldala is. Ez pedig a Gallup iroda jelentése, amely szerint az amerikai közvélemény 53 százaléka helyteleníti Carter iráni és afganisztáni politikáját, 27 százalékos helyeslő táborral szemben. Mikor azonban Carter és Kennedy álláspontja között kell választani, akkor 51 százalék szavaz az elnökre és csupán 37 százalék a nassachusettsi szenátor mellett. Az amerikai közvélemény ugyanis nagyon megkeményedett. A vietnámi betegség elmúlt, s most már csak arra van szükség, hogy Washington tisztségviselői is felismerjék a gyógyulást és megpróbálják megmenteni a beteget. Lehet, hogy tényleg nem lesz olimpiai játék Moszkvában. Egy ország; Szaudi Arábia ugyanis rögtön élére állt a mozgalomnak. Ha ók nem küldik el — különben jelentéktelen- sportolóikat, úgy a többi arab és mohamedán ország is csatlakozik és akkor a Nyugatnak sincs más választása, mint a távolmaradás. Egyáltalán, úgy látszik, hogy a Szovjet nagyon is kezére játszott Washingtonnak, csak kérdés, mennyire tudnak ezzel élni. Fontos és kevésbbé fontos országok egyaránt készek arra, hogy feladják Amerika ellenes beidegződésüket és Uncle Sam segítségét kérjék a vörös vész fenyegetése ellen. Ezek közül legfontosabb Kina, amely Brown, USA hadügyminiszter múltheti pekingi látogatása idején tulajdonképpen kinai-amerikai katonai szövetséget ajánlott fel Moszkva ellenében. Amerikának ez rendkívüli lehetőségeket nyitna meg. Ha valóban megindulna a modern fegyverek áramlása, ezzel egy időre féken lehetne tartani a Kremlt. A másik fontos fejlemény a közelkeleti országok felsorakozása. A sort Egyiptom nyitotta meg, amely Izráellel együtt felajánlotta támaszpontjait Amerikának közelkeleti, pontosabban Irán elleni hadműveletekre. Washington Kairónak igennel válaszolt, Jeruzsálemnek nemmel. Ez ugyan rossz szájízt hagyott Izráe!ben,mert úgy tűnik,mintha a zsidó állam elvesztené a legfontosabb közelkeleti szövetséges sztátuszát. Ezt azonban nem kell különösebben mellre szívni. Részben azért, mert mint Begin nyilatkozta: Mit válasszunk? Szovjet tanácsadókat, vagy amerikai tengerész gyalogságot Egyiptomban? Részben azért, mert Szádát és Begin multheti aswani tárgyalása ismét eredményesnek mondható, nemcsak abban, hogy január 26-tól megnyílnak a határok, hanem hogy közeledés történt a legnehezebb ügyben... a palesztinai kérdésben. Szádát javaslata szerint Izráel elvben elfogadja az arab önrendelkezést, de azt egyelőre csak a gázai övezetben valósítják meg, a Jordán vidéken nem. Begin ezt a minisztertanács elé terjeszti. Bizony jó lenne, ha elfogadnák! Nemcsak azért, mert jó lenne egy gyékényen árulni korunk legkörmönfontabb politikusával, Szádát elnökkel, hanem mert ily módon, most lenne igazán lehetőség szövetségbe kerülni azzal az arab világgal, amire a szovjet fenyegetés ugyanolyan nyomasztóan hat mint Izraelre. A politikai helyzet bizony súlyosnak tűnik, de nem reménytelen. Sok függ attól, hogy Carterék végül is-miután bebizonyosodott, hogy az Ayatollah és csürhéje ellen nem lehet diplomáciai eszközökkel fellépni — hajlandók-e kész helyzetet teremteni, és rádöbbennek-e, hogy egy nagyhatalom érdekeit nem öt ven ember biztonsága vezérli. Ha ezen a téren fordulat történik, úgy a világ ismét hajlamos arra, hogy elfogadja Amerika védelmét és ezzel együtt irányító szerepét is. E. GY. George Meany halálára George Meany, aki az AFLCIO elnöke volt huszonöt éven keresztül, a közelmulban, 85 éves korában, szívroham következtében meghall. Mr. Meany olyan szakszervezeti vezető volt, akiről érdemes nekünk is megemlékezni, kik úgy véljük, hogy a modern szakszervezetek működése általában káros és előnytelen a szabad társadalmak számára. George Meany azonban egészen kivételes szakszervezeti vezető volt. Amikor 26 éves volt, mint bádogos és vízvezetékszerelő, a szakszervezeti mozgalom egyik tisztviselője lett és szélsőbaloldali volt. Kevesebb, mint tíz esztendő alatt, George Meany teljesen megváltozott. Későbbi szakszervezeti működésében határozottan antikommunista volt és a Szovjetunióval való mindenfajta egyezményt ellenzett, ezzel az indokolással: —A Szovjetunió még soha egyetlen egyezményt nem tartott meg, minden ország és minden szakszervezeti mozgalom ostoba, ha bármilyen egyezményt köt a Szovjetunióval. Érdekes és különleges módon, Mr. Meany volt a nyugati világ egyetlen olyan szakszervezeti vezetője, aki határozottan a kapitalista termelési és társadalmi rendszer híve volt. A Szovjetunióval való detente politikát mindvégig határozottan ellenezte, az úgynevezett "Új Baloldal“ ellensége volt és számos alkalommal hangoztatta: —A szabad termelési rendszer és a kapitalizmus híve vagyok, a dolgozók jogainak érdekében és képviseletével. George Meany néhány évvel ezelőtt a következőket mondta egy sajtóértekezleten: —A sztrájkok ma már nem tekinthetők a dolgozók megfelelő és eredményes harci eszközének egy szabad társadalomban. A dolgozók, egy sztrájk esetében, a modern szabad országokban, nem veszíthetik el nemlétező láncaikat, elveszíthetik azonban jelzálogkölcsönnel fenntartott otthonukat, autójukat és azt a pénzt, amit gyerekeik főiskolai taníttatására a bankba félre tettek. Mr. Meany volt az, aki az AFL-CIO-ból, hosszas kemény harc után, kizáratta a Teamster szakszervezetet, korrupció vádjával. A vádat később, sok esztendő múltán, bírósági határozat igazolta. A Teamster szakszervezet elnöke, James Hoffa ellen indított büntetőjogi eljárásnak egyetlen szépséghibája volt: az, hogy a büntetőjogi eljárást az akkori igazságügyminiszter, Róbert F. Kennedy forszírozta, akinek édesapja, Joseph Kennedy, Amerika egykori londoni nagykövete, azzal szerezte 400 millió dolláros vagyonát, hogy a prohibiciós években alkoholt csempészett Amerikába. Eszünk ágában sincs, hogy a mindenképpen gyakorlatiatlan és ostoba prohibiciós alkotmánymódosító határozatot megvédjük (statisztikai adatok bizonyítják, hogy az amerikai polgárok soha annyi alkoholt nem fogyasztottak, mint a prohibiciós években), tény azonban az, hogy Joseph Kennedy törvényellenesen szerezte hatalmas vagyonát és ezért erősen kérdéses, hogy R.F. Kennedy-nek mennyi erkölcsi joga volt Hoffál gangszterizmussal vádolnia. George Meany egy időben képes volt arra, hogy az AFL-CIO 14 millió tagjával amerikai elnököt választasson, ez a befolyása az utóbbi években azonban csökkent, a Humphrey-Nixon elnöki párharc esetében például Mr. Meany Humphreyt támogatta. A későbbi területi felmérések alkalmával azonban kiderült, hogy az AFL-CIO taglalnak többsége nem Humphrey-ra szavazott. Meany természetesen a demokraták felé hajlott, józan esze és gyakorlati ítélőképessége azonban megóvta attól, hogy elfogult legyen. A Nixon-McGovern küzdelem esetében például, a demokraták minden könyörgése ellenére sem volt hajlandó McGovern szenátort támogatni, ezzel az indokolással: —Ennek az embernek nincs politikai súlya és nem szeretném a Fehér Házban látni. Nixont nem szeretem és ezért nem támogatom■ A jelenlegi elnökválasztási küzdelemben az AFL-CIO semleges marad. Mr. Meany semtegességi döntése ebben az esetben valójában lényegtelen volt. McGovern az Egyesült Államok elnökválasztási történetének legkatasztrofálisabb vereséget szenvedte el, az 50 amerikai állam közűi egyedül Massachusettsben győzött Nixon ellen. Az AFL-CIO esetleges támogatása talán valamivel szépítette volna a választási eredményt, de McGovern szükségszerű bukásán aligha változtatott volna. George Meany később békét kötött Nixonnal és több személyes megbeszélést folytatott az Elnökkel, a kapcsolatuk azonban mindvégig amolyan kutya-macska barátság maradt. Évek múltán Meany volt az első közéleti személyiség, aki azt követelte, hogy Nixont helyezzék közvád alá és távolítsák el a Fehér Házból, a Watergate ügy miatt. Talán nem érdektelen megjegyezni, hogy Meanyt sohasem vádolták korrupcióval és alighanem ő volt az egyetlen amerikai szakszervezeti vezető, akivel kapcsolatban ez a vád sohasem merült fel, A közhiedelem az volt, hogy Meany a politikai választások esetében kényszeríteni tudja az AFLClO-hoz tartozó több, mint száz szakszervezetet, hogy sztrájkba lépjen. Ez azonban tévedés: Meanynek ehhez nem volt joga és soha ilyen authoritást nem követelt. Véleményét minden esetben elmondta és ha egy szakszervezet nem értett vele egyet, joga volt kilépnie az AFL-CIO-ból. Sokan a detroiti autóipari sztrájkokért Meanyt hibáztatták, ez azonban tévedés: Meanynek soha nem volt joga sztrájkot elrendelnie, vagy egy sztrájkot megakadályoznia. Amikor az elmúlt év novemberében lemondott tisztségéről, kijelentette: Ügy gondolom, hogy egy kissé öreg vagyok ahhoz, hogy ebben a pozícióban továbbra is megmaradjak. Alig néhány hónap múlva meghalt, igazolva azt, hogy valóban "egy kissé öreg“ volt. Annak ellenére,hogy George Meany szakszervezeti tevékenységével nem mindenben értünk egyet, hangsúlyoznunk kell, hogy halálával olyan szakszervezeti vezetőt vesztettünk, akinek emberi és politikai integritása kétségtelen volt és aki hosszú szakszervezeti működése során bebizonyította azt, hogy akkor is lehet valaki eredményes és sikeres szakszervezeti vezető, ha nem kommunista, hanem amerikai és a szabad gazdálkodási és termelési rendszer híve. KLAMAK GYULA, 19Q6-IV# V
