Menora Egyenlőség, 1980. január-június (19. évfolyam, 788-813. szám)
1980-01-26 / 791-792. szám
MÉN 0 RH ,Er.August J.Molnár P.O.Box lo84 Ne® Brunswick, New J U.S,A . era ey o39o3 Second class mail registration No. 1373 CANADA USA Second class mail paid at F lushing N.Y . 11351. Di.No. 104970 AZ fSZAKAMERIKAI \ VOL. 19. 791-792 Am 70 cent. JAN. 26.-FEB. 2. 19»0 EGRI GYÖRGY: Kedves Olvasó! A Kormánypárt ezúttal én vagyok. Persze ne nézzenek se nagyképűnek, se ostobának: nagyon jól tudom, hogy a nyugati | világ politikájának irányításába ugyanúgy nincs semmi bele- j szólásom, mint ahogy eddig sem volt. Csupán annyi történt,; hogy egy hét leforgása alatt az Amerikai Egyesült Államok külpolitikai vonalvezetése1 gyökeresen megváltozott Olyannyira, hogy a már kész külpolitikai összefoglalót — amit ezúttal Rubin Ferenc írt meg kiválóan, de még természetesen ellenzéki szempontból — nem is tudtuk már leközölni. Carter elnök szerdán este az Egyesült Államok Kongresszusának beterjesztette jövőbeni, főleg külpolitikai jellegű elképzeléseit. S ettől a pillanattól kezdve azok, akik eddig re^ ménytelenül kiabáló ellenzéknek hitték magukat hirtelen a hatalom ideológiájának birtokosaivá váltak. Az amerikai nép után, rtjost már a kormányszervek is felébredtek. Irán, Afganisztán meg egy esetleges Jugoszláviai ienyegetés hirtelen rádöbbentette őket arra, hogy békés egymás mellett élés, detente, SALT szerződések, mind csak porhintés volt mely a Szovjetunió hatalmi céljait szolgálta. Moszkva közel két évtizeden keresztül csak szép szavakkal álomba ringatni akarta a nyugati világot s közben folytatta tovább a régi politikát, amit azelőtt hidegháború néven, de ugyanezekkel az eszközökkel folytatott. Ennek hál Istennek vége. A hál' Istennek kifejezés nem azt jelenti, hogy különösebben örülnénk ha a carteri program hatására a világ közelebb került volna a háborúhoz, hanem annak, hogy meggyőződésünk szerint: távolodott tői?. Carter elnök szerda este végre azon a nyelven beszélt, amit a Szovjetunió is megért, sőt csak ezen a nyelven ért. Mert az amerikai elnök akkor, amikor hangsúlyozta, hogy már az afganisztáni kaland sem olyan, amire elegendő válasz egy néhány haragos szó, hanem olyan büntetéseket fognak alkalmazni (noha fegyverhasználat nélkül) ami a Kremlnek komoly, fájdalmas veszteségeket okoz majd, akkor nemcsak az ellenséghez szólt, hanem a barátokhoz is. A nyugati fővárosból Ugyanis az első pillanatokban A KORMÁNYPÁRT ijedt és óvatos reakciók jöttek, de ez csak azért volt, mert a hírt olyan jónak érezték, hogy nem mertek hinni a fülüknek. De ha a NATO országok, meg a mérsékelt harmadik világbeli államok azt fogják látni, hogy az amerikai erőfelmutatás valóban komoly dolog, akkor — és csakis akkor — felsorakoztatható egy szilárd és egységes szovjetellenes front. Még lényegesebb, hogy Carter elnök kijelentette: bármilyen újabb lépés a Perzsa Öböl, vagy Pakisztán illetőleg India irányába fegyveres ellenakciót válthat ki. Mint a hírmagyarázók szellemesen megjegyezték: a Brezsnyev doktrína után megszületett a Carter doktrína, amely a világ fontos olajtermelő területeit alapvető amerikai érdekszférának tekinti. Egy támadás ezen a területen annyi, mintha közvetlenül Amerikát támadnák meg. S hogy ennek komolyságáról még kétség se essék, Amerika egy 100 ezer fős rendkívül modernül felszerelt rohamalakulatot tart majd a Perzsa Öbölben, ami nemcsak a Szovjetuniót riaszthatja el további agresszív lépésektől, hanem bizonyos jövőbeli “iráni diákok” (a moszkvai legfelsőbb pártiskola hallgatói) is alaposan meggondolják majd, érdemes-e túszokat qteni, vagy sem. A bejelentés tükrében szinte másodlagos fontosságúvá vált, pedig valójában döntő, hogy moszkvai olimpia pedig nem lesz. Mivel olvasóink a napilapokban zavaros híreket olvashatnak arról, hogy fontos országok nem támogatják Carter ez irányú javaslatait, érdemes ezzel egy kicsit bővebben foglalkozni. Mert az Elnök törekvését az olimpia lefújásáról valóban nem támogatják az egyes országok olimpiai bizottságai, még az USA olimpiai bizottsága sem lelkes. Támogatja azonban teljes lélekkel az angol kormány, a kínai kormány, minden arab kormány, némi fenntartással a francia is. Mit fognak mondani az olimpiai bizottságok akkor, amikor szemben találják magukat saját kormányuk nyomásával. A magyar olimpiai bizottság elnökét például Csanádi Árpádnak hívják. Van-e ki e nevet ismeri? Elképzelhető-e, hogy mondjuk Csanádi Árpád csapatot akar küldeni egy olimpiára, de Kádár nem. Ugye a dolog nevetséges. Nyugaton persze nem ilyen szigorú a mérce, de végső fokon hiába akar Moszkvába utazni az angol atléták vezetője, ha ennek Margaret Thatcher a miniszterelnöknő ellene van. Moszkvai olimpiai játékokra tehát csak akkor kerülne sor, ha a szovjet csapatokat február 20.-ig kivonnák Afganisztánból. Erre az esély pedig nulla éves szünet ta. in az olimpiai szellem megújhodását hozza magával. A sport és politika összekeverése mm csupán szovjet privilégium, mint ahogyan nem az az a gigantománia, aminek már Mevco City-ben, Münchenben, fontreálban is tanúi voltunk. Talán tényleg visszatérnek majd egy mérsékeltebb formájú vetélkedéshez; esetleg állandó görögországi egy rövid ideig tartó kötelező katonáskodás nem okvetlenül káros, még nemzetvédelmi szempontok figyelembevétele nélkül sem. Nem is beszélve arról, hogy Amerika nemcsak azzal maradt le a fegyverkezési versenyben a Szovjetunió mögött, hogy túl sokat vágott le a fegyverkezési költségekből, hanem azzal is, hogy nem képeztek ki elég embert aki a Es az, hogy Moszkvában nem lesz olimpia, az jó. Nemcsak politikai szempontból jó,de sportszempontból is. Politikai szempontból a dolog világos. Ma már mindenki tudja, hogy végzetes hiba volt 1936-ban sportolókat küldeni Hitler berlini olimpiájára. A mai moszkvai szellem nemcsak végzetesen hasonlít az 1936-os berlinihez, hanem Hitler ha élne, tökéletesen megtalálná helyét a kremli hierarchia élén, még csak sok személyi változtatást sem kellene eszközölnie. Tehát semmiképpen sem szabad propaganda lehetőséget adni ehhez az alávaló játékhoz. Sportszempontból pedig azért jó, mert a botrány és egy négyszíntérrel és a sportolókat, az egészséget, a nemes versengést és a testvériséget fogják ünnepelni, nem a győztes hatalmat és a mindent elöntő technikai felkészültséget, modernizmust. De a kanyar után térjünk vissza Carter elnök bejelentéseihez, hogy visszaállítják a sorozási rendszert s egyelőre legalább elvben vetnek véget annak a képtelen állapotnak, hogy egy 250 milliós szuperhatalom védelmében csak az vesz részt, aki nagyon akar. A sorozási rendszer eltörlése szintén az amerikai nép “Vietnam betegségének” következménye volt... és nem vált be. Még a hozzám hasonló antimilitaristáknak is el kell ismerni, hogy fegyvereket kezelni tudja És végül nagyon figyelemre méltó, hogy az Elnök végülis erkölcsi elégtételt adott az amerikai elhárítószolgálatnak az F.B.I -nak. Aki komolyan odafigyelt, annak a múltban sem lehetett már kétsége, hogy az F.B.I. állandó mocskolása, hatáskörének szűkítése, működésképességének megbénítása nem holmi romantikus széplelkék kereszteshadjárata, hanem alaposan megfontolt szétziláló taktika. Az elnök most ennek véget vetett A titkosszolgálatot megerősítik a kémelhárítók elhárítással, a kémek kémkedéssel, a rendőrök rendfenntartással fognak foglalkozni s ez a dolog így nagyon is helyénvaló. Jobban bízok olyan országokban, ahol a kémet kémnek nevezik, mint abban ahol óvónéniknek álcázzák őket Mert itt volt a világ legnagyobb hatalma, talán az egyetlen a modem hatalmak közül, amely alkotmányába és ideológiájába a becsületet, a jószándékot, a békét és az egyenlőséget állította. Való igaz: ezeket az elveket nem mindig sikerült a gyakorlatba átültetni. Mint ahogy elveket sohasem sikerült a gyakorlatba tökéletesen átültetni. Ez a világ hatalom azonban azért akart öngyilkosságot elkövetni, mert gyakorlatának szépsége nem volt olyan szép mint elvei s ezért át akarta adni a világ vezetését a csúnya elvűségnek. Ha ezen a téren a múlt héten fordulat következett be úgy túljutottunk a mélyponton. Persze csak a mélyponton. Mert még nagyon hosszú az út fölfelé és nem várhatunk egyik napról a másikra történő csodákat. És éppen nekünk, a tegnapelőtti ellenzékieknek kell most figyelmeztetni azokat, akiket az öröm esetleg elrugaszkodásra inspirál: lassan a testtel. Huszonhárom évvel ezelőtt a Szovjetunió kilőtte Gagarint a világűrbe. Amerika akkor kapott észhez. De attól a pillanattól kezdve, hogy komolyan nekiálltak a munkának a világűrért folytatott verseny egyoldalúvá vált. Ma a Szovjetunió fegyveres fölényben van. Nem akkorában, hogy háborút akarna vagy merne kirobbantani, de ahhoz elég az előnye, hogy egyelőre ne féljen. Amerikának be kell hozni az elmaradást és ehhez nemcsak szorgalom, tervszerűség és termelőképesség kell, de türelem is. Ameddig pedig ez be nem következik, addig hiába várnánk valami látványos fordulatot a világpolitikában. Pedig az elkövetkezendő hónapok nyilván alaposan próbára fogják tenni idegzetünket. Az agg Titot visszahozták ugyan a halál torkából, de nyilvánvaló, hogy napjai így is meg vannak számlálva Á népvezérből lett tömeggyilkos, a szabadságharcosból lett diktátor öregségére mégiscsak államférfi lett a javából. Ha egyszer lehúnyja a szemét, országa szétesik. A dolog nyilván nem úgy fog lezajlani, mint ahogy azt a történelmi tapasztalatokkal nem rendelkező sajtóemberek elképzelik. Az érkező híreknek jugoszláv mozgósításról, szovjet, magyar, bulgár csapatmozdulatokról nincs döntő jelentőségük. A kérdés az, hogy Tito halála után hogy fog egymásnak esni az öt fajta nemzetiség és vajon a horvátok, vagy a szlavónok lesznek-e azok, akik egy nemzeti függetlenség ellenében az orosz testvérek segítségét s beavatkozását fogják kérni? S még ennél is döntőbb: amikor a pillanat elkövetkezik, el fogja-e Carter elnök ismét mondani saját doktrínáját a Földközi-tenger térségére vonatkozóan is, illetőleg nem fog-e ezzel is elkésni? Esetleg időben nem is sokat, csupán két-három hetet, tehát az örökkévalóságot. Ez az ággódó gondolat viszont azért merült fel bennem, mert még mindig láthatjuk mennyire komolyan veszik Amerikában az úgynevezett kremlinológusokat, ezt az önmaga kinevezte szakértő gárdát, melynek tagjai életüket arra fordítják, hogy Moszkva egyes politikusairól előéletük alapján megállapítsák, hogy a mérsékelt vagy a szélsőséges vonal híve-e. Hogy Brezsnyev után melyik csoport kerül hatalomra, hogy milyen a viszony a párt és a hadsereg között, hogy milyen következtetést lehet levonni abból, hogy Moszkva urai végülis hozzá mertek nyúlni a Béke- Nobeldíjas szovjet atomfizikushoz Zaharovhoz és Moszkvából az Ural vidéki Gorkijba száműzték. Hogy ez megtörtént, félelmetes és még félelmetesebb, hogy az úgynevezett szakértők ezen kotlának. Holott minden oroszországi, vagy keleteurópai kisiskolás tudja, hogy kommunista párt és hadsereg egymástól elválaszthatatlanok és hogy a politbüróban nincsenek különböző nézetek, legfeljebb különböző kiosztott szerepek. És, hogy a dolog lényege azonos marad Brezsnyev eltűnése után is, mint ahogy azonos maradt Lenin, Sztálin, Malenkov és Kruscsov után is. i Ha a szabad világ valóban 1 védekezni akar, nemcsak a fegyveres lemaradást kell behoznia, hanem szellemi felfegyverkezésre is szüksége van s ennek első lépése az előbbi gondolat tudatosítása. Nem megy egyik napról a másikra, ehhez van szükség a tegnapi ellenzékieknek most mint kormányon belülieknek szívós, aprólékos és ! óvatos munkájára. Újabb csoda — a Begin helyén marad BARZILAY ISTVÁN Valaki azt mondta, hogy aki Izráelben .nem hisz a csodákban, az nem reálpolitikus. Ez a megállapítás most is igaznak bizonyult, amikor kiderült. hogy Menachem Begin kormánya átvészelt mindden válságot, amely az elmúlt hónapokban sújtotta és lehet, hogy megerősödve került ki belőlük, bár természetesen parlamenti helyzete nem szilárdult meg. Minthogy az abortusz törvény módosításáról intézkedő javaslat feletti szavazást bizalmi kérdésnek nyilvánította, s mivel a koalíció világi pártjai sem akarják a kormányt megbuktatni. a kormány megkapta a bizalmat, bár csak egy-két szavazattöbbséggel. Ám egy szavazattöbbség is elég a fennmaradáshoz, a jövőre nézve pedig Begin, visszanyerve az Agudát Jiszráél 4 képviselőjének támogatását, eligazíthatja Izráel ügyeit a hátralevő kjjt nehéz éven át, 1981 novemberéig, amikor meg kell tartania a választásokat Azok számára, akik abban reménykedtek, hogy a miniszterelnök egészségileg nem bírja tovább, a televízió szolgált meglepetéssel. Begin hosszú ideig nem volt látható nyilvánosan, a tévé nem fényképezte. Viccet is faragtak erről a jelenségről. “Miért nem fényképezték Begint mostanában?" • kérdezte a polgár. “Mert a röntgentechnikusok sztrájkoltak” - felelte a másik. De amikor dr. Juszráel Peted ramat-gani polgármester, aki aLikudhoz tartozó Liberális Párt tagja, azt állította, hogy látta Begint mint egy küldöttség tagja, s úgy vélte, hogy a miniszterelnök testileg beteg, lelkileg összetört ember, valóságos Begin fesztivált láttunk a televízióban, két napon át, minden lehető alkalommal. Kétségkívül rácáfolt arra az állításra, hogy munkaképtelen. Frissen mozgott, világosan beszélt Lehet, hogy tartani fogja magát és kormányát még két évig, az öt szavazattöbbséggel, láttunk már ilyet nyugati demokráciákban. S azt a hiedelmet is eloszlatta amit e sorok írója is hirdetett, hogy meg akaija tartani magának a külügyi tárcát is. Úgy látszik, az mégsem telik az erejéből. Előbb az a hír teijedt el - a sajtóban is -, hogy a Liberális Pártnak ajánlotta fel a tárcát, mert amióta Szimchá Ehrlich kénytelen volt átadni a pénzügy tárcát, ennek a most 14 képviselővel rendelkező pártnak nincs erejéhez méltó reprezentációja a kormányban. A liberálisok körében Jicchák Modái energiaügy minisztert vagy AvrahamSámirt, a Likus parlamenti csoportjának elnökét emlegették, s a nagyobb esélye Modáinak lett volna, aki tanulmányainak egyrészét Londonban végezte, és jelenlegi mindőségében is gyakorlatot szerzett nemzetközi tárgyalásokban. A találgatások során sem feledkeztek meg azonban arról, hogy a kormány a végső döntés mindig a miniszterelnöké, és a hét végére kiderült, hogy Begin meglepetést tartogatott emberei számára: Jicchák Sámirt. a Ház elnökét szemelte ki a tárca élére, aki a Chérut tagja. Meg kell ezzel I kapcsolatban jegyeznünk, hogy Mose Dáján annak idején a • Chérut helyét foglalta el, Begin pártjának "járt” volna a kinevezés. Most Begin helyesnek tartotta, hogy a saját pártját elégítse ki, s a liberálisokat azzal kárpótolja, hogy ók kapják meg a házelnökséget és a külügyi államtitkárságot, s még egy gazdasági tárca alminisztérségét. Jicchák Sámir radikális jobboldali politikus, akinek múltjáról keveset tudtunk a Likud választási győzelméig. A Lechi szélsőséges földalatti csoporthoz ' tartozott, Latromban tartották fogva az angolok és onnan többedmagával úgy szökött meg, hogy hatvan méter hosszú alagutat ástak a katonai tábor földjében. Az első Kneszetben a Chérut képviselője volt, és aztán a Chérut különböző fórumaiban szerepelt, de nem kimagasló formában. Azt mondják róla, hogy 25 éven át olyan megbízásai voltak, amelyekről nem beszélnek nyilvánosan. Politikai felfogására jellemző, hogy nem szavazta meg a Camp Dávid egyezményeket és az izráéli-egyiptomi békét. Mindkét esetben tartózkodott a szavazástól. Ebből arra lehet következtetni, hogy az autonómia tárgyalásokba is be akar majd folyni. Etekintetben fölfogása feltétlenül azonos Beginével. Lehet, hogy Sámir kinevezése véget vet dr. Joszef Burg elnökségének az izráeli tárgyalóbizottság élén. Amikor Begint a második szívroham, majd az agyéreldugulás érte, arról beszéltek, hogy Sámir veszi át a helyét. Kéteégkívül határozott erélyes egyéniség, de kérdéses, hogy szélsőségessége nem veszélyezteti-e a nehezen döcögő autonómia-tárgyalások sikerét. Lehet, hogy mire e sorok, napvilágot látnak, megtörtén - nek a kinevezések. Ami pedig az autonómia tárgyalások sorsát illeti, arról még korai volna jóslatokba bocsátkozni. FELELŐSSÉGÉVEL