Menora Egyenlőség, 1980. január-június (19. évfolyam, 788-813. szám)

1980-04-05 / 801. szám

8. oldal MENÓRA * 1980 április 5 KOOSA ANTAL: Múlt év nyarán még meglá­togattalak clevlandi otthonod­ban. Tipegő lépteid még elbírtak a parkig. Karoltalak, hogy meg ne botoljál. Erőltettem a beszél­getést, hogy halljam a hango­dat. Ereztem: a hajdani Oszkár árnyékát húzom magam után. Befelé sírtam, de Neked a platánfák labdacs termését mutogattam, észre ne vedd, hogy kiabálni szeretnék! Porol­ni a sorssal, visszakövetelni húsz éves barátságunk régi, mo­solygós, öreg testvérét. Az írót, a költőt, az irodalmárt, a jó em­bert, a barátot. S most, hogy meghaltál, képzeletben úgy karollak megint, mint akkor ott a felüljá­rón . Alattunk autók száguldoz­tak. Azzal a kis kék mezei vi­rággal a kezedben látlak, amit én szakítottam Neked azzal a megjegyzéssel: vigyünk virágot Loncikának. Azóta több mint fél év telt el. Tegnap hivott fel Loncika Mia­miból közölni a hírt: Őszi vég­leg elment. Emlékszel, mennyit vesze­kedtünk? - de szeretetből tettük azt is! Fajtád fanatikus fia vol­tál, pedig nem kötöttek egyházi Búcsú Bán Oszkártól előírások. Engem kereszténynek rendelt a sors. Sosem felejtem el jeruzsalemi leveledet: beszámo­lót a Golgota hegyéről. S most elmondom Neked, amit úgyis tudsz: mindig vártam Pincehely történetét, a magyar zsidóság Golgotájának emlékiratát. Sajnos megírásába már beleszólt a sors, a pusztító betegség. Itt van előttem ötvenéves iro­dalmi munkásságod koronája, a kiadatlan kétkötetes gyűjtés, amerikai magyar költőkről. Na­pokkal halálod előtt még felol­vastattad feleségeddel levelemet, melyet egy irodalmi estemről ír­tam, beszámolóként. Rólad be­széltem az irodalmárról és a jó emberről. Dr. Pólya László köl­tőnk jeltelen sírját a Te igaz­ságérzeted látta el megérdemelt síremlékkel. Mészáros Zoltánt a Te emberséged istápcltabénasá­­gában. Kertész József írónkat Te segitetted az elfelejtettek kórházi ágyán. Egy öreg-amerikás Petőfi levelét - amit sírjába akart magával vinni - a Te hazafiságod juttatta a Petőfi «?-----------------------------------------------—' ... ; George Interiors Kárpitos bútorok szakszerű készítése és javítása 20 éves gyakorlattal. Nagy választék szövet mintákban ANTIK SPECIALISTA. 984 O’Connor Drive Tel: (416) 751-9277 f X * 1 " ^ - j Tulajdonos: MOLNÁR GYÖRGY 1980-ban jelenik meg SZOMBATI SÁNDOR új magyar nyelvű, izgalmas, fordulatos regénye: A SZOKNYAVADÁSZ Előző, francia regényéről (LA SOIF ÉTERNELLE szomjúság) a nyugat-európai örök kritika Az osztatlan lelkesedéssel írt. A SZOKNYAVADÁSZ a magyar prózaírás eseménye lesz. EE20B '.W0CT@[M5\ HUNGÁRIÁN RESTAŰRANT 523 Mount Pleasent Road (EgMnton tói délre) ________________Tel: 482-4711______________ KITŰNŐ MAGYAR KONYHA * Házi sütemények * Espresso kávé * Remek hazai és külföldi borok.scT- rök * Új helyiségünkben mindenkit szeretettel várunk. Társaság birtokába. A Te cé­­gernélküli Emberséged kimerí­tette neves humanisták em­­berszeretetét. El kell mondanom, meri szeretlek: apró hadakozásaink, nézetkülönbségeink ellenére atyai Barátomnak tisztellek. Neked talán már jobb, mert az alkotók nagy adnivágyása űzött tehetet­lenségedben is. Elmentél édes­anyádhoz, akit még kimentettél a pesti gettó tűzkatlanából. Találkozol testvéreiddel, akiket elnyelt a vészkorszak. Mi pedig akik magányosan maradtunk, magunkkal visszük emlékedet s megpróbálunk Hozzád méltóan élni a találko­zásig. I90l-ben születtél a Tolna megyei Pincehely községben. Húsz éves korodban jöttél Ame­rikába, abból a világból, amely nem sok reménnyel kecsegtetett nagyálmú zsidó értelmiségeket. Clevlandban szerkesztósködtél, gyűjtögettél. Amerikai magyar népdalokkal kezdted, mun­kásköltőkkel folytattad, aztán Kerényivel, Pólyával s végül mivelünk 56 menekültjeivel. Drága, önfeláldozó feleséged gyászol. Az az áldott asszony, aki hősiesen állt melletted tépe­­lődéseid önpusztító kínjainál. Gyászolnak fiaid, unokáid és gyászolunk mi is: amerikai magyar költők. Poraidat szülőfalud az ősi zsidómultú Pincehely öleli majd magához, mely már eddig nyu­galmat ád apádnak, anyádnak, fiatalon elhunyt öcsédnek. Az ősi föld, mely jó, meg tikkor is, ha izmusok vadítják meg néha szerencsétlen fiait. Alomosztó! Kicsit irigyellek is érte, s bár engem más nyelvre tanítottak, Salommal köszöntelek utoljára. Könnyeim húllanak. Most már nyugodtan onthatom őket, mert nem az “élőhalottat" zúgoló­dom, de az örökké élőt siratom, a csendes békesség utolsó ván­dordíján, Egyik legszebb versed álljon itt emlékedre: Búcsú Magamtól A bordák egyre hullanak, tör­nek. Szomorúságok özönlenek. \z abroncsok is meglazulnak Es súró könnyek hullanak, hullanak. Az álom gyérül, s éjfél csöndje Lehel a bűvös végtelenre, Csillagzáporra, amely másé, A mindig elő ifjúságé. Csak az emlékek kuszáit képe A vén kifáradt távozóé. Az álmodásnak vége, vége. A nemzet nagy költője Tíz éve halt meg Nátán Altérman- Irta: Barzilay István Ha az iskolásgyereket meg­kérdezik: melyik nagy héber költő szól leginkább a szívéhez a nagyok közül, Bialik, Cser­­nichovsky vagy y\vidor Hameiri, azt válaszolná leg­többje, hogy tisztelik őket, de a szeretetüket a negyediknek tartják fenn, mert ő szólt hozzájuk az ő nyelvükön, szivük mélyére az 6 sorai hatoltak le. Nátán Altér mán volt ez, aki 10 évvel ezelőtt távozott az élők sorából, 60 éves korában. Mintha tegnap elhalt költőt gyászolna az ország, úgy van tele Alterman emlékével Izráel irodalmi sajtója. Mert Alter­man, 1931 óta, amikor első verse a Ktuvim cimű folyóirat­ban megjelent, az ország ifjú­ságának dalolt s ezt annál is inkább igaznak kell tekin­tenünk, mert Alterman versei­nek százait zenésitették meg és váltak a nemzet közkincsévé. Egészen különleges forma­érzéke, nagyszerű verselési technikája arra tették volna hivatottá, hogy a könnyű mű­fajt kultiválja. Csakhogy Alter­man a próféták utódja volt és a könnyű rimek mögül a nép újjászületésének énekét dalolta, az áldozathozatal köteles­ségéről prédikált, az ország­­épitőket magasztalta és a tévelygőket ostorozta. S hogy tudta magasztalni a nemzet hőseit... “Az ezüst tálca” című verse második himnusza az or­szágépítésnek. “Megnyugodott az ország. A füstölgő határok * fölött a nap vöröslőn * homály-8 Hatalmas raktár 8 antik és új fí keleti szőnyeg­ig különlegességekben ^ NÉZZE MEG KIÁLLÍTÁSUNKAT köríti of Antiques! art mi tv? 418 EGLINTON AVE. WEST 485-045 1 ba szállt alá. * Lent sebzett, ám reménylő szívvel a nemzet állott * az egyedülvaló * csodát hogy áldaná... ez az első szaka­sza a versnek, amely a követ­kező sorokkal végződik: “S a nép rémült varázsban, könnyek között kiáltja: * Kik vagytok? — kérdi félve a páros alakot. Azok meg (gy felelnek: Va­gyunk az ezüst tálca * amelyen a zsidóknak hazájuk adatott * Felelt a Pár s elomlott. Árnyak közt lettek árnyak * Izráel tör­ténelme őrzi nevét a Párnak. így énekelte meg Alterman azt az ifjúságot, amely Izráel felszabadító háborújában annyi vért ontott. A Davar hasábjain “Heti rovat” címen verses publicisz­tikát űzött, nem volt aktuális téma, amelyhez nem nyúlt volna hozzá. Színdarabokat is irt. Kineret, Kineret címen a chaluci korszak hőseit akarta megörökiteni. “A szelek csárdája” című, a művész és a környezet konfliktusát, a “Pytagoras pere” címűben, amelynek főszereplője egy kompjuter, a modern korszak forradalmasitó és romboló hatását ábrázolja. A “Salamon király és Slamaj a cipész” rimú zenés vígjáték évekig volt az izráeli színpadok nagy sikere. Alig van verse, amelyben fojtottan vagy nyíltan ne csendülne ki a haza és az or­­szágépítő eszme imádata. A Holdfény cimű versének második szakasza igy szól: S látva, hogy vár az út ván­dorára, mint rég * ciprus dár­dahegyén * a telihold virít — * felsóhajtsz: Istenem, hát mind­ez megvan még * szabad-é még súgva üzenni nekik? Alterman nagy műforditó is volt, Shakespeare és a francia klasszikusok, Racine és Moliere műveit ültette át héberre. Olyan jelenség volt, amilyen sok nemzet iro­dalmának is reprezentálója. A magyar irodalom nagyjai közül Heltaí Jenővel és Gábor An­dorral hasonlítható össze. Vagy talán ha a kettőt összegyúrnák, adnának ki egy Altermant. Heltal könnyed verselését és humorát, Gábor Andor nehezebb veretű szatíráját és politikai elkötelezettségét. S termékenységbei is hozzájuk hasonlit. “Ha egy nap nem írok valamit, úgy érzem, hogy mosdatlan vagyok” — szokta mondani. A két idézett vers közül az elsőt Gréda József, a másikat Jákov Gát ttltett' magyarra. Kovách Aladár halálára Tersánszky Józsi Jenó kisre­gényének címe jutott először az eszembe, “Viszontlátásra drága!“, amikor a szerkesztő­ségi telefonhívás Montreálból Torontóba röpítette kedves régi barátom, Kovách Aladár halál­hírét. zat, sosem beszélt róla, de csak az északamerikai vak pénz- cen­trikusok nem látták meg, hogy minden mozdulatában, szavá­ban ott hordta az eljátszott és el nem játszott szerepeket, megrendezett és megrendezett­len darabokat. idézni a remekebbnél remekebb fordulatokat, ^amiken annakide­jén akkorákat nevettem. Keresem az emlékezetemben, hogyan ismertem meg, hogyan kerültünk közel egymáshoz an­nyira, hogy “Pici szivemének szólítson (felesége tudtával) leveleiben, és mi még ennél is több, hogy egyáltalán leveleket küldözgessen - nem volt szokása. Az akkor még magyarnyelvű Pódium egyik előadása két nap­pal a bemutató előtt bajba ju­tott. Az egyik párjelenet férfi­­szereplőjét elveszi tettük, s nél­küle 20 perccel lett volna rövi­­debb a műsor és 360 dollárral fölöslegesen drágább, mert első­sorban ehhez a párjelenethez hozattuk el Vancouverből Hegedős Györgyit Kétségbeesé­semben ismeretlenül felhívtam Kovách Aladárt Montreálban: elvállalná-e a beugrást 48 órá­val az előadás előtt, nem baj, ha nem tudja a szerepket kívülről megtanulni, olvashatja. Felne­vetett: “ Olvashatnám? Én! Szem kellene ahhoz drága Za­lán!" Aztán elvállalta és meg is mentette az előadást, bár a szö­veget nem volt képes bevágni, de ami az ő esetében ennél sokkal nagyobb szó volt - megtanulta olvasni. Csak jóval később, amikor tapasztalatból tudtam, milyen keveset lát az írásból, mértem föl, micsoda emberfeletti koncentrálást köve­telt tóle a példányába tett kölönleges jelek segítségével felidézni, tudni a jelenet szöve­gét. Kevés fegyelmezettebb szí­nésszel találkoztam életemben. Ennek a fegyelemnek lett talán az áldozata. Március 26-áról 27-ra virra­dó hajnalon már egy órája ér­zett szorítást a mellében, amikor végre felkeltette a feleségét. Mari azonnal orvost hivott, de mire az egy negyedóra múlva megérkezett, Ali halott volt. Elment, magával vitte tpegí­­ratlan önéletrajzban a háború előtti és utáni évtizedek mágyar színházának egy felbecsülhe­tetlen adathalmazát. A legran­gosabb műfajoktól a leglené­­zettebbekig mindenütt ottho­nosan mozgott, minden azonos perfekcióval művelt és azonos érdeklődéssel követett. Az Em­­*ber tragédiájáról geller nélkül tudott átcsapni Salamon Béla bohózataira, a Pisztrángötösról a slágerre. Osszeszorult a szivem, ami­kor eszembejutott, hogy nemrég megküldték Budapestről Karády Katalin archívanyagokból összeválogatott új lemezét és a második oldal utolsóelőtti szám­nál ezt olvastam: Egy szédült pillanat - de Gries Károly, Kovách Aladár. Huszonöt éve először írták le odahaza a nevét, és bár csak egy párilyen köny­­nyed csacskaság kapcsán, tu­dom, nagyon örült volna neki. Napokon át terveztem, hogy felhívom, ejátszom a telefonba a lemezt, de mindig valahogy jött valami fontosabbanak ítélt aolog. Most már késő. Egyedül hallgatom... Nem, nem szabad érzelgősen fogalmazni' Ha Ali odaát ró I átszólna, most biztosan közbe­vágott volna.,, “tenger mormold­­sdt, mi?“ Es úgy röhögnénk, hogy a könnyeim csorognának. ZALÁN MAGDA Ha senki más, de ó tudta vol­na, kitől idéztem a könyveimet. A modern magyar irodalomnak kevés alaposabb ismerőjével ta­lálkoztam, mint amilyen ő volt, a montreáli autókereskedővé lett hajdani színész, író, rádióri­­porter és rendező. “Jöttem...“ - kezdetm mondókámat egyszer, amikor váratlanul állítottam be ottho­nukba. De nem hagyta, hogy befezezzem az exkuzáló sablont, közbevágott: “Tudom, a Gan­­gesz partjairól és álmodoztál a déli verőn“. Máskor Mari, a felesége kezdett egy történetbe.­­“Volt nekem egy...“ - és Ali máris rá vágta: “Fehérszárnyú bóbitás galambod“. Egy alka­lommal meg Psota Irén, hajdani kolléganője ismerkedett Mon­­treállal és lepillantva a Mont Royálról a felhőkarcolókkal telepögyögtetett városra, ellá­gyult: “Mint aki...“. De Ali örök iróniája máris pozdorjává zúzta a negélyt: “Hallkan bele­lépett és szállnak feléje néma illatok.“ Többszáz magyar verset tu­dott, nemcsak elmondani, de átélni. Nem a hangja zengett, hanem a megértett és ezzel megértetett gondolatok. Az egyetlen volt a színpadtól elsza­kadt, amatőrré vált színészek közül, aki tudta, hogy a szín­művészet is szakma, amit el le­het felejteni ha az ember nem gyakorolja, egy a kevesek közül, aki nem tolongott azért, hogy műkedvelői előadásokon kiskirály legyen, mert ha nem érezte, hogy az ő mércéjével mérten jól oldhatja meg a fela­datot, minden taps ellenére dicsőség helyett megalázta­tásnak érezte közönség elé állni.- Nem vagyok színész - szabadkozott, amikor két éve a Pódium meghívta, hogy a to­rontói St. Sawrence Centre-ben eljátsza, anglok előtt magyarul - kísérleti előadásban - Hubay Miklós Zsenik iskolája című monológ-drámáját. - Hosszú rá­beszélés után szánta csak rá ma­gát, és úgy készült a premierre, mintha a becsülete, pályája függne tőle. Pedig Montreálban, ismerősi, üzleti köreiben senki nem tudott a torontói vállal­kozásról. Autószalonos életében Kovách Ali eltemette a színhá-Öltözni is úgy öltözött, mint­ha nem Montreál üzletvilágá­ban élt volna, hanem változat­­lanúl a Nagymező utca művész­presszói táján. Nem, nem bohé­­mesen, hanem úgy mint Csor­­tos vagy Uray: elegánciával, vá­lasztékosán, némi dzsentris beü­téssel: selyemharisnya,makulát­lan fényű cipó, a nyakkendővel azonos színű selyem zsebkendő a zsebben - és néha sörtés va­dászkalap. Imádott mulattatni. És tu­dott. Ha együtt voltunk - az el­múlt nyáron legalább hetenként háromszor - csak ámulni tud­tam kifogyhatatlan anekdota kincsein: személyes élményeket őrzött a Nyugat íróinak jó ré­széről, a két háború közötti budapesti színpad nagyjairól, de annak a bizonyos Nagymező utcának, fura egyéni állóvíz­faunájáról is, az álhírlapírókról és ál-filmcsillagokról, a hon szebbkeblű hölgyeiről és tágabb pénztárcájú netn egészen urai­ról, mindenkiről, akivel mege­sett az egyszeri kaland: az élet. Vagy két éve sorozatban ope­rálták a szemét. A látása napról napra romlott. Belül pattanásig feszültek az idegei félelmében, de kifelé ezen is humorizált. Az íróasztalán egy cédulára szósze­detet gyűjtött Vajda Albertnek, egy Münchenben élő humo­ristának, régi jó barátjának írandó leveléhez, amelyet egy­szer majd csak megír, ha erőt vesz levélírási undoritiszén és beszámol szemoperációjáról, ami Vajdát azért érdekelte volna nagyon, mert ő maga is majdnem megvakult egy autóbaleset következtében. “De az operációmról csak pár szót írnék" - magyarázta Ali, - “a le­vél többi része üres fecsegésnek tűnhet majd figyelmetlenebb olvasónak, de Berci majd mégis megérti, hogy semmi nem érde­kel igazán, amióta a sze­memmel baj történt: minden mondat tele lesz a szememmel, látással, nézéssel kapcsolatos kifejezésekkel.“ Ilyenféle mon­datokat gyűjtött: “...Látod Bercikém, mennyire elszemtele­­nedtem, hogy alig írok, de SZEMenszedett hazugág lenne azt állítani, hogy LÁTványosan élek és ezért NEZeteim...“ Stb. Csak sokkal szellemesebben. Talán váratlan halálhíre döbbe­netében vagyok képtelen vissza­,j POLGÁRI HUNGARIAN CAVE and ELŐKELŐ COVE it rastaurar • K ■J Látogassa meg éttermünket TÁNCZENE KÉT KÜLÖN HELYISÉGI LENT: ÉTTEREM FENT: DISCO - BÁR Lile te mberek figyelem! HuMineu luneh, Buasiness ebédekre különterem! ÍT«ucü<.öNLaaiM*aaiM< r , Hortobágyi Szeretettel w«, palacsinta várja kedves vendégeit Rántott borjúláb KLÁRIKA és családja 76 SLCLA1R AVE. W. ASZTALFOGLALÁS: 967-0460 789-9739

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents