Menora Egyenlőség, 1980. január-június (19. évfolyam, 788-813. szám)

1980-04-05 / 801. szám

4. oldal MENÓRA * 1980 április 5 GyertyogyOitós ideie T*lMt4k«l ®'^® ®~? Moatreálkai 6t^ 6?8 ' New Yorkban 6.06 6.13 Los Alfeleibe 5.98 6.03 Szombat kimenetele Torontóba! Moatreálkai 6.99 7.08 New Yorkkal &96 7.03 |_________________________________________lót Alfeleiket. 6 ^____________6^93______________________ Izráelnek most kell segíteni adj többet a United Jewish Appeal ISRAEL EMERGENCY FOUND-ra BNAI ZION-on keresztül 138 East 39th St. New York N.Y. 10016 LADÁNYI LÁSZLÓ: A kék autóbusz legendája A „NÉMA ZSIDÓSÁGÁNAK AJÁNLOM Mielőtt Őrösre lehunyta a ízemét, azt mondta Jákovnak: El kell jutnod az Ország­ba, édes fiam! Itt csak egy kis pont vagy, elveszel az idegen emberek tengerében, ott teljes ember lehetsz, hited, lelkiismereted sze­rint. El kell jutnod az Országba! Hiszen én is erről álmodoztam, de ha meg is jönne a válasz a kérvényemre, elkésett már. De te ne sírj, édes fiam, és ne csüggedj. Tudom,hogy nem lesz könnyű dolgod, hiszen árva vagy és még árvább leszel, ha én már nem lehe­tek veled. De el kell oda jutnod, édes fiam, az aranyvárosba, aminek a neve Jeruzsálem. Mikor is volt ez? Nem egészen egy hete. És ma mStr tényleg árva, s egy óra múlva ezt a rozzant viskót is elhagyja, amiről pe­dig azt hitte, egész életére otthona lesz. De talán jobb is így. Nincs semmi, ami idekösse Inge alatt vászonzacskóban egy kis pénz, nagyapa összekuporgatott rubeljei, amit az Útra gyűjtött össze. Kevés holmija egy ta­risznyában elfért, egy kis elemózsiát, s forró teával megtöltött kulacsát is odadughatta a rongyai közé, talán megőrzik egy ideig an­nak melegét. Csak a szomszédasszonytól bú­csúzott el, a jó asszony meg is siratta, s még egyszer megkísérelte lebeszélni arról, hogy ne­kivágjon a világnak. Hiszen a Szovjethata­lom majdcsak gondoskodik róla. De Já­­kov csak mosolygott és arra a még nagyobb hatalomra gondolt, ami most elindítja az Ország felé, ahonnan valaha ősei szétszórat­­tak a világba. Terve persze nem volt, csak annyit tudott, hogy Igarkába kell jutnia, ahol sok zsidó lakik, mert nagyapa mindig ezt a helyet jelölte meg. mint az okosok központ­ját, ahol mindenre tudnak jó tanácsot adni. De ha semmi nem sikerül, akkor sem ijed meg, akár gyalogszerrel is nekiindul... Vékony kis legényke volt Jákov, nemrég töltötte be a tizenkettedik évét, Kolejovban, abban az istenhátamögötti kis faluban, ahol eddig élt, s ahonnan a legközelebbi nagyobb helyiség is jó néhány versztnyire volt, nem sok fogalma lehetett a világról. Csak azt tudta, hogy itt neki senkije sincs, Kolejov­ban, ha ő elmegy, egyetlen zsidó sem ma­rad. Szinte természetesnek vélte, hogy senki sem fog megakadályozni egy ilyen szürke, jelentéktelen kisfiút, mint ő. hogy elmenjen innen. Hiszen ilyen gyereknek talán még út­levél se kell, s ha kelj, majd szerez ő egyet, csak Igarkába jusson el. De Igarka bizony messzi van, előbb el kell gyalogolnia Tarába, a szomszéd faluba. Ez se kis ut, legalább négy óra gyaloglás. Onnan már autóbusz indul Igarka felé. De ha most, korán nekiindul, dél előtt ott lehet. Ha sze­rencséje van, még szekeret is talál és felké­­rezkedhet rá. Az Irtisz felett, ebben a kora reggeli órá­ban ■' lwr‘>át szegélye­ző nyír és fenyőerdők a tejfehérje^ suruso­tik. Az é /akat havuzas megszűnt, de az egy­re erősbödő szél a gyorsanmuló nyár után, már az igazi kegyetlenül támadó telet jelezte, amely csak annyi időt hagyott az ősznek, hogy sebtében átnyargalva a tájon, elmenekülhes­sen előle. Jákov az Irtisz partján, a vasútvonallal párhuzamosan húzódó országúton indult el. Hideg, de száraz volt az idő. Jól beburko­­lódzott elnyűtt, de még jó meleget adó bun­dájába, s kucsmája fülvédőjét is lehúzta egé­szen a nyakáig, úgy hogy csak a két fényes szeme csillogott elő mögüle. A tegnap leesett bó vígan ropogott lábai alatt, a fehérlő, szűk­szavú táj, amely csak egyetlen színben fe­jezte ki magát, bizakodóvá, reménykedővé tette. Arra gondolt, hogy abban a csodála­tos országban, ahová most igyekszik, talán most is minden csupa napsütés és a tenger olyan kék, akárcsak a felette ragyogó égbol­tozat. Soha nem látott Virágok és madarak, télen is zöldelő mezők, napsütötte dombokkal és hegyekkel váltakoznak. És minden, amit a bibliában olvasott,minden, amit nagyapa mesélt neki, ott szinte ma is élő, ma sem megszűnő csoda, mint ahogy az is biztosan igaz, hogy a hatnapos háborúban, — ami­nek a hire még az ő kis falujába is elju­tott .— lzráel seregét maga Mózes, Józsua, Sámson és Dávid király vezette s felettük angyalok, lángpallóssal kezükben, suhogtat­ták szárnyaikat. Ha egyszer elér Jeruzsálembe, ő is jelent­kezik katonának, vagy legalább is pionír­nak, vagy ahogy hívják ottan azt a lelkes fiatal sereget, amely majd a háború hősei­nek nyomába lép. S velük együtt fog éne­kelni, hiszen ‘nagyapa is mindig disérte, mi­lyen szép erős hangja van. Szinte futott alatta az ut, nem érzett se hi­deget,sem .éhséget, gondolatai annyira kö­rülzárták, elszigetelték a világtól. S meg sem lepődött, amikor megpillantotta, még jó mesz­­szi ugyan, Tára templomának gombaalaku iatornyát. Még gyorsabban nekiindult, s sze­rencséjére egyszerre szekeresek bukkantak fel, s az egyik paraszt felinvitálta maga mel­lé, a bakra. A faluban azonban rossz hir fogadta. Az autóbusz már elindult Igarkába, s csak este megy a következő. Jákovnak bele kellett ebbe nyugodnia. Majdcsak elmúlik valahogy az idő estig. Már nemsokára dél van, kicsit körülnéz a falu­ban, azután keres valami nyugodt helyet, ahol 'megebédelhet, ebéd és vacsora még ki­telik az iszákból, Igarkában pedig már vagy-vendégül látja valamelyik család, vagy vesz magának valamit. Itt nem szívesen térne be a kereskedésbe, vagy korcsmába, valahogy idegennek, ellenségesnek érezte ezt a helyet. Abba is hagyta a bámészkodást s kiballa­gott a falu szélére,ahol az erdő kezdődött, még egy kis padot is talált ott. Lesöpörte róla a havat, s rátelepedett, kibontotta tarisz­nyáját. Bár hideg volt még most délben is, a siető felhők közül néha-néha kibukkant a nap s ilyenkor a havas táj felragyogott. Jákov jóízűen evett, boldogan élvezte a melegen maradt tea üdítő hatását s jólesően nyujtóztatta ki tagjait. Evés közben vette észre, hogy az erdő szélén gyerekek labdáznak. Frissen csen­dülő zsivajuk megnyugtatta. Mégsem érezte ma gát annyira egyedül. Egyszerre az egyik gye­rek észrevette őt. valamit mondott a többiek­nek, s néhány perc múlva már mindnyájan Jákov körül gyülekeztek. A fiú kissé zavar­ba jött, de evett tovább. S lopva a gyerekek­re pillantott. Végül az egyik barátságos arc­cal lépett hozzá és megszólította: — Hová való vagy? — Ide a szomszédba, Kolejovba. Ma reg­gel jöttem el onnan. — Vendégségbe jöttetek? Kihez? — Csak én magam jöttem, egyedül. — Elengedtek? — Nincs aki elengedjen. Csak nagyapám volt, de az meghalt. Egy hete. — Akkor ez árva — mondta az egyik fiú a többiekhez fordulva. Az előző fiú,akit Pjotrnak hívtak, foly­tatta a faggatást. — Itt laknak,a rokonaid, Tarában? — Nincsenek rokonaim. — Akkor mit keresel itt? — Igarkába akarok eljutni. De lekéstem a reggeli buszt. — Ugy.Kid lakik Igarkában? — Nagyapának sok barátja lakik ott. Hoz­zájuk igyekszem. A gyerekek unták már az ácsorgást. Egyi­kük el is indult az erdő felé és visszaszólt a többieknek. — Ugyan, gyertek már. Hamar besötétedik s nem tudjuk befejezni a mecsset. Pjotr habozva nézett a fiuk felé akik szin­tén elindultak: — Akarsz játszani velünk? — kérdezte Já­­kovot. Ó, de milyen szívesen futott volna közéjük, hiszen annyira vágyott rá, hogy játszhasson, de félt. Félt, hogy közben ellop­ják az iszákját, kieshet a pénze is játék köz­ben. Szomorúan rázta a fejét... — Nem, nem, köszönöm. Nemsokára men­nem kell.-— Olyan nagyon várnak téged Igarkában? __ Nem. nem ott várnak. Sokkal mesz­szebb várnak engem. __No l',m. Csak nem Moszkvában? Már rá is akart bólintani, hogy igen, ott, hiszem nem okps dolog fecsegni ideeenek előtt, de mégis csak kisgyerek volt s a rá váró kaland titka annyira. feszitette, hogy ki­bökte. — Még sokkal, sokkal messzebbre. T.ul a tengeren. — Talán Amerikába?! — álmélkodott Pjotr. — Ugyan dehogy. Izráelbe megyek, egye­nesen Jeruzsálembe, ahol mindig süt a nap. Ott várnak engem igazán. — Ne hülyéskedj! üssze-vissza hazudozol. — Pedig így van. (Jaj, Istenkém, ebből baj lesz). Már régen beadtuk a kérvényt.... Most jött meg az útlevél, — tette hozzá gyor­san, hogy törvényes, hivatalos sínt adjon az ügynek. — A szovjetkormány beleegye­zett. — Gyertek csak ide fiuk! Gyertek gyor­san! A fiuk, nem tudva, mit akarhat tőlük a társuk, valami szenzációt sejtve odafutottak. — Mi történt, — kérdezte az egyik — Ég a ház? Megvesztetek? — Én nem — felelte Pjotr — de ez igen. Jól nézzétek meg, ha még nem láttatok egy élő cionistát. Izráelbe utazik a fiatal ur. El­megy kereskedni a Rothschildokhoz. Ehhez mit szóltok? — De hiszen akkor ez zsidó! És még saj­­náltatja magát, hogy árva.— kiáltotta felhá­borodva az egyik nyurga, vörös legény. O- lyan szelíd, jámbor képed van, mintha orosz lennél. Hova tetted a horgas orrodat? Le­vágtad? Jákov egy szót sem válaszolt. Felállt. Arra, gondolt, hogy megérdemelte a leckét a fe­csegésért. Most az a fontos, hogy mielőbb elkerüljön innen. — Mennem kell már — mondta csönde­sen —lekésem a buszt. Igazgatta vállán a tarisznyát s indulni akart. De ahogy meg­mozdult, a banda körülállta. — Mehetsz, mehetsz — mondta a vörös — senki nem tart vissza. Legalább tiszta lesz a levegő, te áruló! De előbb kapsz tő­lünk egy kis útra valót. És már ütött is. A másik hátulról ment neki, tarkón találta. Jákov megszédült. S ak­kor már zuhogtak rá az ütések. A gyerekek kéjjel, kegyetlenül támadtak,érthetetlen düh szállta meg őket, melyet nem magyarázott meg a pillanatnyi helyzet, csak az az örök­lött gyűlölet, amely nemzedékek óta bennük lappangott. Csak amikor Jákov előtt minden elsötéte­dett s vérző sebekkel borítva hangtalanul összeesett, rémültek meg s vették nyakukba a lábukat. Egy pillanat múlva már nyomuk sem maradt. Újra elcsöndesült a táj, egy lé­lek sem yolt látható. S az alkony lassan eresztette le egyre sűrűbb és sűrűbb fáty­lait a hidegtől dermedező földre. Sötét este volt már, mire Jákov magához tért. Arra eszmélt, hogy rettenetesen fázik. Felült, nagykeservesen. Minden tagját, mint­ha kések járták volna keresztül. Emlékezett m:r. A fiuk! Jóságos Isten! A pénz! Oda­kapott a melléhez. Érezte a nyakába kötött zacskót. Nem vitték el! Tapogatózó keze ta­risznyáját is meglelte. Istennek hála! Ala­posan ellátták a baját, de él és épek a csont­jai. Most csak el innen! Nem is megy vissza a faluba, hanem megkerüli. Inkább egy ál­lomást gyalog megy, csakhogy ne kelljen sen­kivel találkoznia. Veszedelmes kaland volt ez, de legalább tanult belőle. Ez a kis fáj­dalom mitse számit. Majd begyógyítja se­beit a jeruzsálemi nap. Hirtelen rádöbbent arra, hogy nagyon ké­ső lehet már. Édes Istenem, talán már el is ment az autóbuszlAkkor mi lesz? Minden tagja fájt, de mégis nekiiramodott, valóság­gal körülnyargalta a falut. Végre elér­te az országutat. Mostmár nyilt terepen ha­ladt, rövidesen el kell, hogy érje a busz ál­lomást. Halálos csend volt körülötte, még kutyaugatást sem hallott. Bár este volt, a tájat fehér derengéssel világította be a hó. Kilométerekre el lehetett látni igy. Még ez is jó, menni a fehér havon, messzi az embe­rektől, a távoli cél felé, oda, ahol télen is süt a nap, és arany város ragyog a hegy­tetőn. Ahol senki sem bántja azért, mert zsidónak született. De addig még...Most az a fontos, hogy el­érje az állomást. Semmi mással nem kell tö­rődnie. Nagypapa kioktatta őt, hogy a vég­ső célhoz mindig apró állomások vezetnek. És az ut végére csak úgy érkezhet el, ha mindig arra gyűjti össze erejét, hogy egymás­után elérje ezeket az állomásokat. Sok sok kis állomás végül is a célhoz vezet. Erre törekedjen. És Jákov most szinte szószerint értette meg nagyapó igazát. Nem gondolt semmire, elfojtotta kétségét, félelmeit, nem érezte a fokozódó hideget, csak ment. S egy­szerre meglátta a megálló piros oszlopát, ak­kor, amikor már csaknem előtte állt. Leült egy havas fatönkre, hogy kifújja magát. Most már minden simán fog menni. Csak tudná hány óra lehet? Majd ott, az Ország­ban neki is lesz órája, talán aranyból. Keli, hogy jöjjön az a busz, még nem lehet olyan késő. A gyárkürtök szirénáit sem hallotta még, pedig azok ilyen hideg időben sok sok versztnyire elhallatszanak. Éhséget érzett. Minek takarékoskodni.Leg­­alább a felét megeszi a készletének. Bármi történik is, neki erősnek kell lennie. Eszege­tett hát lassan, jól megrágva minden falatot. A tea még épp hogy langyos volt, de mé­gis érezte hogy jóleső meleg árad szét benne. Szél támadt, apró halmokat formált a ha­vas mezőkön. Még jó, hogy csak tél eleje van. Egy hónap múlva már Isten irgalmaz­­zon annak, aki kimozdul éjnek idején. Haj, azok a szibériai éjszakák! Milyen más lesz OTT az élet. Az ég télen is teli van szikrázó csillagokkal. Csak már ott lehetne! És ha nem? Jaj, erre gondolni sem szabad, egy pillanatra sem, hiszen itt van, elérte a meg­állót,aztán a várost is eléri, a vonatot, a kikötőt, az Országot. Hiszen várják ott^nin­­den hazatérő testvért várnak. Már az aszta­lon lesz a párolgó meleg leves, amikor meg­érkezik. És a teaviz forr a szamovárban. Zászlók lengenek a kikötőben, gyerekek éne­kelnek. Micsoda nap lesz ez! Istenkém,csak nagyapa vele lehetne. És a szülei? Alig is­merte őket. De nagyapa szinte teljesen pó­tolta őket. És most ő is elhagyta. Egyszerre hullani kezdtek a könnyei, a szi­ve összeszorult. Rettenetesen kicsinek és el­hagyottnak érezte magát ebben a végtelen fehérségben. Felnézett az égre. Súlyos fekete felhők függtek felette, alacsonyan, fenyege­tően. De mintha a távolban valami felra­gyogott volna. Talán a busz? Nem, egészen magasan tárta?‘(ninlhá *fey csillag lenne.Mint­­ha üzenet. Eszébe jutott az ima a „Tchelat Haderech“, amire nagyapa tanította. Az u­­tas imája volt az, az utasé aki hosszú útra indul s kéri Istent, vigyázzon rá, vezesse el céljához minden baj nélkül. Ahogy elmondta, szive megkönnyebült. Szé­gyen, hogy nem gondolt előbb erre, ő, aki az Országba készül. Most már rövidesen itt lesz a busz. Egész biztosan tudja. Könnyei felszáradtak, mosolygott. Fő, hogy ne veszítse el a fejét. Egy kis mozgás jót fog tenni. Még csak az kell, hogy megfázzon és beteg Jegyen. Szaladgálni kezdett ide oda,csap­kodott a karjával, teste átmelegedett, de csak ugrabugrált, addig amig bele nem fáradt. Újra leült a tünkre. Tekintetét a messzeség­be fúrta és várt, várt De a fehér félhomályt nem hatotta át sem­mi fény. A táj közömbösen hallgatott körü­lötte, nem nyújtva semmi biztatást. Annyira belefáradt már a merev nézésbe, hogy le kellett hunynia a szemét. Abban a pillanat­ban elaludt. Mikor újra felriadt, mintha ezer orgona szólna. Zúgott a szél. Uram, Istenem! Elaludtam! Mennyi idő múlhatott el? És a busz? Talán már régen elment. Vagy most száguldott el mellette, mi­alatt aludt. Nem, nem, ilyen rettenetes dolog nem történhet meg egy gyerekkel. Talán nem is erre jár a buez. Eltévedt é* ez egy régi, megszüntetett megálló. Vagy el se jött a vá­rosból a busz, megállította valami hófúvás. Nem várhat itt reggelig. Az lehetetlen. A hi­deg egyre erősödik, s a szél is megvadult. Tára közel van, de hát az emberek ott... És Kolejov? Nem lenne ereje visszamenni oda... Várni kell. Dehát mire? • Miért is áltatja magát? Hiszen vége min­dennek. Elárvult...véresre verték...nagyapa el­­hagyta...az Isten is elhagyta. Kár küzdenie tovább. A busz már régen elment. Csak a szél, az egyre növekvő hideg, s a fagy halá­los álma közeledik feléje. Soha nem fogja meglátni a Várost, soha nem fogja hallani az izráeli gyerekek énekét. Legjobb, la le­fekszik ide a hóba, hisz olyan fáradt és álmos és nincs remény...nincs remény«. De ott messzi valami megvillant...ott á kanyamál...mintha két pici fény...egészen pa­rányi, mint a tü hegye átszurja a homályt. Istenem, édes Istenem!...jaj, eltűnt...nem, új­ra ott yan, növekszik...és mintha valami távoli zugás...Jön, jön a busz! Báruch Há* sém! Megmenekültem! Megyek Igarkába...az­­tán tovább, tovább! Már látni lehetett a busz két sárgán izzó reflektorát, ahogy meleg fényében füröszti a havas utat maga körül. De milyen különös színe van ennek a busz­nak. Kék és fehér. Valami uj gyártmány le­het, mert eddig csak piros, vagy sárga autó­busz járt erre. Ez meg olyan kék, mint a nyári ég egy darabja. Már a tábláját is lát­ni lehet, csak a feliratát nem tudja még kibe tűzni. Azt látja, hogy az első betű „J, Talán I helyett jét írtak? Előfordul az ilyes­mi. De ez sem lehet. Mert „R a következő betű...Talán Irkuck. Ugyan, hol van az in­nen. De mindegy ez mostmár. Fő, hogy nem kell itt megdermednie a hidegtől. Egy­szerre szeméhez kapott. Káprázat lenne? Hi­szen ezek a -betűk...Sömá Jiszráel! Már egész tisztán elolvasható szent héber betűkkel: Csak egy pillanatra látta, mért aztán sze­mét elfátyolozta a könny, a hála és az öröm könnye. S már meg is állt az autóbusz, bent kigyulladt néhány lámpa, s felnyílt az auto­mata ajtó. Fiatal sofőr ült a kormánynál, s intett feléje. Jákov felkapaszkodott, remegj kézzel nyúlt a zseb6ba.es megkérdett*;. .Cv, — Hány kopejka? ■l:üv De a sofőr csak némán fázta a fejét és hátra mutatott, hogy üljön le valahová. Mar be is csukódott az ajtó és robogtak tovább. Jákov volt az egyetlen utas. Szinte önkívü­letben, rogyott le az egyik ülésre. Az ablakon át látta a végtelen szibériai tájat, a vad, szél­­korbácsolta hómezőket. De itt benn a ko­csiban enyhe meleg terjengett, s Jákov már nem is gondolkozott, cíak halkan mormolta az utas imáját. Egy idő múlva a busz újra megállt. Uj utasók szálltak fel, öregek, fiata­lok, asszony gyerekkel, lányok, fiuk. Szó nélkül ültek le a padokra, lerakták motyói­­kát, meghatott arccal meredtek előre,' sze­mükben könny csillogott. S már rohantak is tovább, olyan sebesen, Mintha nem is a földön haladnának. Még néhány állomás és a busz szinültig megtelt. S folytatódott a su­hanva száguldás, elmaradtak a hómezők, vá­rosokon rohantak át, maga* házak, gyátépü­­letek között nesztelenül, észrevétlenül, majd újra mezők és újra városok, aztán hegyek és mély szakadékos völgyek', hidak viaduktok, széles folyók és végül a tenger, sötét, hara­gos tenger, a közeledő hajnal szürke deren­gésében fürödve. A Fekete tenger — gondolta Jákov uj­jongva, — mire megvirrad, hazaérünk. Való­ban, világosodott már, tarka város tűnt fel, mecsetek tornyai, kupolái. Aztán újra tenger, már szelidebben hullámzó, egy villanás és már át is suhantak rajta s utána magasba kapaszkodó utón robogtak, mély völgy te­rült el alattuk. Oh, ezek a hegyek...és lenn a völgyben...megérezte...ezek már hazai tájak... ott küzdött Sámson a filiszteusokkaL.ott röp­pent ki Dávid parittyaköve, hogy elpusztítsa lzráel ellenségét... Végétért a reggeli szürkület, nagy sárga­­tányérú nap emelkedett fel a hegyekből, s mindent elárasztott fénnyel és meleggel. Fel­ragyogtak a zöldelő vetpsek, a fehérfalú fal­vak, városok. Nyájak legeltek mindenfelé,és a gyárak kéményéből, mint valami áldozati oltárról, magasba szállt a füst. És amikor mégegyet kanyarodtak: évezre­des emlékeivel, uj, diadalmas épületeivel „ott“ teiült el a szeme előtt imában, fényben, mun­kában, dalban, hősiességében tündökölve az arany város, a régesrég elveszített és ujTa megtalált otthon: Jeruzsálem. Az autóbusz megállt ajtajai, kinyíltak. Ha­talmas téren voltak, szemben a Fallal. Kék­fehér zászlók lobogtak, az ünneplő tömeg el­árasztotta az egész teret. Gyerekek éneke csen­dült fel a tiszta levegőben. Jákov volt az első, aki az ajtóhoz lépett. Szive a torkában dobogott. — Hazaérkeztem! —kiáltotta — Ez az én népem! És én egy vagyok a nép közül. Is­tennek hála! Mintha mindenki feléje fordulna s Inte­getne. Kendők lobogtak, ismerős, régi, ked­ves, elfelejtett arcok, néztek rá a tömegből. Aztán mindent elborított a ragyogás«. A ROMÁNIÁI ZSIDÓ ÉLET vagy a ZSIDÓSÁG ÉLETE ROMÁNIÁBAN Ha a csaladod Kelet—Surdpaból származik, egy romániai nyaralás nagy élmény lesz részedre. Romániában 5Q000 zsidó él. s még mindig az ősi mamaloshen nyelven is beszél, szombaton sóletet eszik és betartja a vallás szigorú szabályait. Románia gyönyörű fővárosában Bukarestben van a csodálatos Choral zsinagóga, Európa , legszebb zsidó múzeuma ______________ Az Állami Zsidó Színházban állandóan iatszák Shnlom Aléichem. Neil Simon és Shakespeare müveit jiddisül. (vug> különféle nyelveken). Természetesen nem kell, hogy zsidó légy ahhoz, hogy élvezd a Fekete-Tenger fürdőhelyeit, a Kárpátok si-palyaii. vagy csodáld a Drakula kastélyát Ezek mellett a Gerovltal H3 kezelések Dr.Aslan Ana gerlatrlc klinikáján. Világhírű életműködést felfrissítő gyógykezelés. / Románia csupán I és fél óra repülés Izraelből Aafc your travel agent or contact: ROMANIAN NATIONAL TOURIST OFFICE 573 Third Avenue, New York, N.Y. 10016ZTel: (212) 697-697/ M Information on TRAVfcL AND TOURS TO ROMANIA Merne . Wdress. City----­_ Slate_____-Zip-CSÁRDA HUNGARIAN RESTAURANT 8 I 8 I I I $ & & $ ♦ _ 1477 Second Ave.(77 utca saruk)'* % Tulajdonos: j ELISABETN a volt TIK-TAK étterem konyhai<5nöke Nyitva: naponta este 11-ig, vasárnap este 10-ig £ | Töltött csirke, fokhagymás natúr szelet, resztéit borjumdj,stb.. ♦ ASZTALFOGLALÁS: 472-2002 ’ HUNGÁRIÁN MEAT CENTER, Inc. SERTÉS-, MARHAHÚS KÉSZÍTMÉNYEK HÁZI FÜSTÖLT KOLBÁSZFÉLÉK, SZALÁMI ÉS AZ ÖSSZES TINÓM FELVÁGOTTAK 1592 SECOND A VE. (82 és 83 utcák közt) NEW YORK, N.Y. 10028. - Tel: 650-1015 UTAZIK? / ROKONOKAT HOZAT KI? Vegye igénybe az egyetlen átszállás nélküli charter-járatot BUDAPESTRE vagy BUDAPESTRŐL HUNGÁRIA PANAM CHARTEREK Ingajárataink junlus 3-tól szeptember 10-tg bezárólag hetenként indulnak mindkét irányba, 1 héttói 14 hétig tartó időre is már $559.00-tŐl SIESSEN, NEHOGY LEKÉSSEN! 1980 legjobb és legolcsóbb utazásáról HUNGÁRIA TRAVEL BUREAU 1603 Second Arénáé, New York, N.Y. 10028 Tel.: (212) 249-9363 249-9342 Nerr\ kell Mán hattan be monni <3 Flushing-ban 41-40 Main St(a FŐpostával szemben a Samford és 41. utcák között) megnyílt az új magyar hentesüzlet íUROPEAN MEAT CORP. néven Könnyű parkolási lehetőség 3 nagy árúház mellett Mindenféle húsok, házi készítésű felvágottak hatalmas választékban Telefon: 358-7459 Ny/tv« 7-7-ig.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents