Menora Egyenlőség, 1980. január-június (19. évfolyam, 788-813. szám)

1980-01-19 / 790. szám

1980 Január 19. * MENÓRA 5 oldal Páris —- Shahpour Bakhtiar, aki az iráni Sah uralkodása idején az ország legutolsó miniszter­­elnöke volt és jelenleg Francia­­országban él száműzetésben, mondta nemrégiben az Agence- France Press nevű hír­­ügynökség munkatársának: Khomeini bukása elkerül­hetetlen, a szovjet-barát és .a Kreml által támogatott kommu­nista Tudeh Párt meg fogja buktatni és ebben az esetben egy fegyveres csoport élén fogok szembeszállni az iráni Kommunista Párttal. Az önkénteseket most szervezem. Teherán — Az iráni kormány tár­gyalásokat kezdett Nyugat- Németországgal és Olaszország­gal, annak érdekében, hogy katonai felszereléséhez a szükséges vasáru-részeket leszállítsák, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok ezeknek az alkatrészeknek Iránba történő szállítását megszüntette. Algéria — A Polisario Front ge­rillái. akik független Nyugat Szaharáért harcolnak, azt állítják, hogy marokkói határ­­területen, egy tűzharc alkal­mával, 370 marokkói katonát lelőttek. / Moszkva — Leonid Brezsnyev, a Szovjetunió elnöke és a szovjet Kommunista Párt főtitkára, három héti betegség után, ismét megjelent a nyilvánosság előtt és személyesen üdvözölte Moszkvában Georges Mar­­chaist, a francia Kommunista Párt vezetőjét. Honolulu — jj- Oahu és Maui szigetek felett olyan vihar száguldott, amelynek szélsebes­sége óránkénti 50 mérföld volt. Körülbelül százezer családi ház­ban és lakásban órákra megszűnt az elektromos szolgál­tatás,1 a halottak száma három volt és a honolului Nemzetközi Repülőtér megfigyelő tornyát a légi irányítóknak el kellett hagyniuk. Washington, D.C. — Carter elnök mondta az NBC hálózat münkatársának adott interjúban: Nem hiszem, hogy a detente politika végle­gesen “meghalt” a Szovjetunió afganisztáni agressziója követ­keztében. Továbbra is a béke érdekében dolgozunk és nem hiszem, hogy a Szovjetunió világháborút akar. Szövet­ségeseinkkel és barátainkkal való kapcsolatunkat szorosabbá kell tenni, honvédelmünket erősíteni kell és az elkövetkező 10-15 esztendőben a Kremlnek tudomásul kell vennie, hogy változatlanul békét akarunk, de a katonai erő álláspontjáról tárgyalunk. Ardebil, Irán — Egy harminc éves asz­­szonyt halálra ítélt a bíróság, mert megcsalta férjét. A sortűz után a morgueba szállították, ahol csakhamar kiderült, hogy túlélte a kivégzést. Ekkor a morgueban agyonlőtték. San Francisco — Peter Gábriel John McMullen, az Irish Republican Army nevű terror­szervezet egykori tagja, 1974- ben illegálisan az Egyesült Államok területére lépett és a bevándorlási hivatal ezután deportálási eljárást indított ellene. Chester Sipkin, beván­dorlásügyi bíró úgy döntött, hogy az egykori IRA terroris­tának politikai menedékjogot kell adni Amerikában, mert akár Írországba, akár Angliába deportálnák, ezzel életét veszélyeztetnék. Sipkin bíró in­dokolása: Ámbár menedékjogot csak olyan személyeknek szoktunk adni, akiket a szabadságért való küzdelmük miatt üldöznek, kétséges, hogy az IRA-t terrorista, vagy az ír szabadságért küzdő szervezet­nek kell-e minősítenünk. (Ezzel a bírói döntéssel ez a különös ügy befejeződött, a bevándorlási hivatalnak nincs jogában fellebbeznie.) New York — Egy statisz­tikai felmérést közöltek: New York Cityben több személyt harapnak meg emberek, mint patkányok. A legutolsó nyilván­tartás 1977-ből származik: eb­ben az esztendőben 892 embert haraptak meg emberek e városban, a patkányok csupán 229 ember-harapással szere­pelnek. New Delhi — Indira Gandhi, volt in­diai miniszterelnök és pártja, a Kongresszus Párt, a legutóbbi indiai választáson olyan arányú győzelmet aratott. Kényelmes hotel közvetlenül a i meleg napos óceánon 9 | LAFAYETTE HOTEL « Miami ffeach, 944 Coilins Ave. ^ Hűtött szobák, frigiderrel, takarítással, konyhával vagy anél- í kül. * | Közeli vásárlási lehetőség. A kóser magyar restaurant köze- J h lében. Havonta vagy szezonra. $ fi Március és áprilisban speciális árak X Telefon: Mr. Sam (305) 531-1137 # 2 (94) X Sg525H5gB5g5H5g5H5HSBEH5Bg5aZ5ZSm5Z5HSa5K;WWWS?WS?S7q?q?qro<?q?CT?'pq?S?ffC7c; MIAMI BEACH és HOLLYWOODBAN sem kell nélkülözni a New Yorkban megszeretett kiváló jj hentesáruimat. Sonkát * Kolbászt * Szalámit * Füstölt j karajt * * Ropogós mannát amit a Second Avenue-en vásárolt. CONTINENTAL MEATS 4217 N. State Rd 7. (Route 440 Tel: 963-2800 Miamiból: 621-0434 Kiss Endre a Hungarian Packing House volt tulajdonosa. amilyen parlamenti választási győzelemre a 22 éve független India történetében még nem volt példa: Mrs. Gandhi az alsó­házban a képviselők kéthar­madrészének a többségét kapta. Indira, akiről valójában senki sem tudja, hogy 62 éves, vagy 67 esztendős, kijelentette: Nem szándékozik a korábbi “szükségállapotot” visszaállítani (ez volt három évvel ezelőtti választási vereségének legfőbb oka, mivel a polgári szabadság­­jogokat felfüggesztette) és Indiát a közrend és a törvényesség országává teszi ismét. Választási győzelme után, az ellene indított bírósági eljárások, amelyek során korrupcióval vádolták, alighanem megszűn­nek, mivel Indiában a bíróságok nem függetlenek a kormánytól. London — Az angol királynő az “Order of the British Empire” címet adományozta Alfred Hitchcocknak, aki nemrégiben múlt 80 esztendős. Mr. Hitch­cock, akit tehát ezentúl Sir Alfrédnek kell nevezni, a rém­filmek világhírű mestere. Legtöbb filmjét Amerikában rendezte, legismertebb és leg­híresebb filmjei: The Lady Vanishes - Dial M For Murder - Psycho. Des Moines, Iowa — Walter Mondale al­­elnök mondta az új­ságíróknak: Helyesnek tar­tanám, ha az 1980-as nyári olimpiászt nem Moszkvában rendeznék, mert ezzel törvé­nyesítenék a Szovjetunió afga­nisztáni agresszióját. - Mr. Mondale Montreált, vagy Mün­chent javasolta. Ottawában és Bonnban is azonban hivatalos szóvivők határozottan elutasí­tották az amerikai alelnök javaslatát, azzal az indokolással, hogy a müncheni és a1 montreáli olimpiász is olyan súlyos deficittel járt, hogy a nyugat­német, illetőleg a kanadai federális kormánynak kellett megszabadítania adósságaitól a két várost. Prága — Cseh tudósok mester­séges szív beültetésével húsz napig életben tartottak egy borjút, amelynek a szívével egyébként semmi probléma nem volt, a szívátültetés csupán kísérleti célokat szolgált. EGY HETE Kairó — Az egyiptomi kormány körülbelül kétmilliárd dollár arab bankbetétet befagyasztott, megtorlásul azoknak az arab országoknak az Egyiptom elleni gazdasági intézkedéseire, amelyek kezdettől fogva elle­nezték az Izráel és Egyiptom közötti békeszerződést. A befagyasztott arab bankbetétek között -más egyebekkel együtt - szaúd-arábiai, kuwaiti és iraki bankbetétek is vannak. Vlctoria, Spanyolország — Ismeretlen tettesek agyongép­­fegyvereztek az utcán egy baszk rendőrkapitányt. A hulla mellére ezt a szövegű cédulát helyezték: Ez a válaszunk a baszkok rendzavarásaira! Ajaccio, Korzika — Fegyveres korzikai sze­­paratisták több, mint I 24 órán keresztül tartottak megszállva egy szállodát. A személyzetet és a vendégeket fogságban tartották, végülis megadták magukat és foglyaikat sértetlenül szabadon engedték. Ezután mindegyi­küket letartóztatták. Kaiserbach, Nyugat-Német­­ország - Ennek a falucskának kedvenc disznaja, Karle, “aki” ‘ számos malac “atyja" volt, hir­telen fogyni kezdett és két hét alatt 880 fontról 550 fontra fogyott le. A helyi állatorvos azt mondta, hogy nem tud a dolgon segiteni, mert Karle alighanem depressziós ideg­állapotba került. A falubéliek ekkor halálba altatták Karlet ' egy injekcióval és utána köny­­nyezve és megsiratva kedvenc állatukat - hurkát és kolbászt készítettek belőle. Newark, N.J. — Az “állami adó­hivatal tíz dollár pénzbírságra ítélte John V. Cervase-t és ezenkívül minden nap két dollárt kell fizetnie, amig ki nem fizeti adótartozását. ,Mr. Cervase problémája az, hogy a törvényben meghatározott idő után három nappal postázta adóbevallását és ezenkívül kiderült, hogy kevesebb adót fizetett be, mint amennyit kellett volna: A különbség 13 cent volt. Panama City — A panamai kormány szóvivője mondta az újságíróknak: Panama "meg­fontolás tárgyává fogja tenni" az- egykori iráni Sah kiadását Iránnak, de csak abban az eset­ben lehet erről szó, ha azt megelőzően az 50 amerikai túszt, akiket a teheráni amerikai nagykövetségen fogságban tar­tanak, szabadon engedik. Bangkok, Thaiföld — Thaiföldi tengeri kalózok megszálltak 3 személyszállító hajót, a rajtuk lévő 70 férfit tengerbe fullasztották, 121 nőt és gyereket egy elhagyott szigeten hét napig fogságban tartottak, s a nőkön erőszakot követtek el. Hét nappal később elhagyták a szigetet, a nőket pedig egy véletlenül arra vetődött angol hajó szállította vissza Thaiföldre. Mexico City — Mexico fele­melte az olaj hordónkénti árát 24.60 amerikai dollárról 32 dollárra. (Mexikó nem szállít olajat Kanadának.) Indianapolis - A 6 esztendős Nora Bolnernek 1977-ben egy fogorvos tévedésből annyi altatót adott, mint amennyit egy felnőttnek kellett volna adni. A kislány .túlságosan nagymeny­­nyiségű altató következtében azóta is eszméletlen és az or­vosok szerint teljesen való­színűtlen, hogy valaha is magához fog térni. A fogorvos hajlandó 360,000 dollár kárté­rítést fizetni a szülőknek és ezzel az ügy - bírósági eljáráson kívül - befejeződött. Mostar, Jugoszlávia — Egy személyszállító autóbusz egy hegyi útról, 37 méter hegyi útról, 37 méter magasságból, belezuhant a Neratva folyóba. A halottak száma 19, köztük van a soffór is. Ryad — Szaudi Arábia ural­kodója rendelettel számos köztisztviselőt eltávolított pozíciójából, mert felelősnek tartja őket a mekkai me­cset elleni támadásért. Az uralkodó szerint ezek a köztiszt­viselők hanyagok és rosszul értesültek voltak. Chicago — A “Blomher Chocolate Co.” épülete kigyl­­ladt. A tűzoltóknak három láb magasságú folyékony csokolá­dén kellett keresztül menniük, hogy két órai erőfeszítéssel eloltsák a tüzet. Az okozott anyagi kár 50,000 dollár. Caracas, Venezuela — Jose Tineo, az olajtermelő országok intézőbizottságának elnöke szerint az OPEC országok még ennek az évnek a vége előtt egységes árpolitikában fognak megegyezni. Páris — Az “Arc de Triomphe’’ közelében lévő Iraki Kulturális Központban időzített bomba robbant. Kelten megsebesültek, haláleset nem történt s az okozott anyagi kár jelenték­telen. Lisszabon — Az új portugál kor­mány elfoglalta hivatalát, a miniszterelnök Francisco Da Carneiro lett, akit általában a politikai jobboldalhoz tarto­zónak tekintenek. Carneiro, aki egy meglehetősen bizonytalan kormány élén áll, “jelentős” politikai és gazdasági refor­mokat helyezett kilátásba bemutatkozó beszédében, nem részletezte azonban, hogy ezeknek a reformoknak mi lesz a lényege. Washington, D.C. —- Sadegh Ghotbzadeh, iráni külügy­miniszter mondta egy sajtóér­tekezleten a CBS nevű amerikai televíziós hálózat munka­társának: Ayatollah Khomeini egyáltalában nincs tudatában a valóságos helyzetnek és nem képes arra, hogy Iránt vezesse. A különös nyilatkozatot közlő amerikai televíziós riporter neve Marvin Kalb. MIAMI BEACH egyetlen magyar •••••••••••••••••*»*£sidó Clubja M**TM! Beach,Fia.,33139 Tel:(305)531-1113 ElnÖlcWeiss Martin 1520 Lenox Ave.\ Tel: (305) 673-5154 Clubnapok minden szerdán és szombaton este 7 órától. Ha Miamiban van okvetlenül keresse fel clubunkat, ahol regi barátaival találkozhat, mert amellett, hogy nálunk szórakozik, segíti Izraelt AngiVera ■tva VERA IS ONE OF THE MOST REMARKABLE FILMS EVER TO COME FROM EASTERN EUROPE, AND I IS ENDING ONE OF THE MOST STARTLING IN THE HISTORY OF THE CINEMA ” AMrniiWSAKRIS. MII.A!,i: Mil 11! Directed by lJul (iutxir. Willi Vermnku 1’upp A New Yorker Films Keleuse c 1979 Cinema Studio 2 Sun Thurs- kAi io^ot5 6 30-66th St. 8, B'way 877-4040 Fri.&Sat.: 12,1:50.3:40.5:30, opposite Lincoln Center 7:20,9:10.11 MIAMI BEACH-en teljesen (»erendezett condo » minium a 172-es utcában a Collinsnál kiadó szezonra. Alkalmas 4 személynek is. ...........................................................Telefon:(514) 489-0297 Peldng —- Deng Xiaoping, kínai miniszterelnökhelyettes, aki egyúttal a kínai hadsereg vezér­kari főnöke, többórás meg­beszélést folytatott Harold Brown, amerikai honvédelmi miniszterrel és a megbeszélés után az újságíróknak egy sajtó­­értekezleten a következőket mondta: Azt javasoltam Mr. Brownnak, hogy szervezzük meg a világ országait egy olyan szövetségbe, amely a szovjet terjeszkedési kísérleteknek ellene szegül. Chapals, Que. — Egy itteni klubban tűz ütött ki, amely, ámbár csak 30 másodpercig tartott, 42 személy halálát okozta és ötvenen súlyos égési sebeket szenvedtek. A tűzvész Quebec történetében a legtöbb ember­áldozatot és sebesültet okozta. A rendőrség szerint a tüzet egy öngyújtó okozta. A rendőrség egy 21 éves munkanélküli férfit - az öngyújtó tulajdonosát — letartóztatott, nevét nem köz­ük a jelentések. Palermo, Szicília — Ismeretlen tettesek gép­fegyver tűzzel agyon­lőtték Szicília területi elnökét, Santi Mattorellát autójában. A gyilkosság oka ismeretlen. ÜJ ' J400 COLLINS AVENUE ■s^ÜlASfi BEACH. FLORIDA * ; PhoAe:(305) 534-4665 ^ j | Air-eonditionáltszobák, • ! konyhával! EÍgész évben 3 nyitva az Óceán partján. Információért írjon - tele­fonáljon, angolul vagy magyarul. E Szeretettel várjuk bará­tainkat Vezetőség. Hotel & Beach Club NOW UNDER NEW MANAGEMENT Managed & Supervised By Rabbi Gimpel Orimland | OPEN ALL YEAR 1 RESERVE NOW FOR YOUR WINTER VACATION and PASSOVER HOLIDAYl I* Priv. Beach • Pool - Movies ■ Bingo * Dancing & Entertainment! • TV In Rooms • Mashgiach & Synagogue On Premises. YEARLY RATES AVAILABLE |Miami Beach 305-538-7B11 L On The Ocean 1901 Collins Ave. MIAMI BEACH, FLA. 33139. N. Entire Oceanfront Block 37th to 30th Sts. MIAMI BEACH Phone: (305I 531 0061 SAM SCHECHTER. Owner Mgmt. I GLATT KOSHER^ ^jl tUiGLATT "YOUR HOME AWAY FROM HOME!" No nearby buildings shade our heated fresh water pool, patio and private sandy beach Free parking • HEATEO THERAPEUTIC WHIRLPOOL • AIR CONDITIONED & HEATEO • COLOR TV A RADIO IN ALL ROOMS • DELICIOUS KOSHER FOOD • TENNIS AVAILABLE •WE CATER TO Alt DIETS I Call Miami beach 305-53I-006T OR SEE YOUR TRAVEL AGENT PntirA flrflflnfrnnt Rlnrb

Next

/
Thumbnails
Contents