Menora Egyenlőség, 1979. július-december (18. évfolyam, 765-787. szám)
1979-07-07 / 765. szám
1979 Július 7. * MENÓRA 9. oldal folytatás A VEZÉR ÉJFÉLKOR BESZÉL. Hitler azonban egyelőre semmit sem irt alá és a főhadiszállás valósággal el volt vágva a világtól, onnan egymást érték az ellentmondásos, összevissza adott, visszavont parancsok, hála Fellgiebel tábornoknak, a főhadiszállás hlradószolgálata vezetőjének, aki szintén összeesküvő volt. Ezt azonban nem lehetett soká fenntartani. Végül is este 9-kor bejelentette a berlini rádió, hogy éjfélkor Hitler beszélni fog. A Bendler-strassén ekkor már tudták, hogy mindennek vége. Európa többi fővárosaiban azonban simán haladt előre a puccs a kora esti órákig, helyenként tovább is. Párisban az összeesküvés élén maga Stülpnagel tábornok, franciaországi német főparancsnok állt. Benne volt az összeesküvésben Romínéi tábornagy, az egész nyugati arcvonal főparancsnoka Is, aki azonban július 17-én súlyosan megsebesült. Posztját a határozatlan von Kluge tábornagy1 vette át. Rommel kész volt arra, hogy a Bendler-strasseröl érkező parancs után megnyissa a német frontot a szövetségesek előtt. Stülpnagel azonban hiába A HITLER ELLENI MERÉNYLET ÉVFORDULÓJA sürgette az Ingadozó Kluget, az nem tett semmit. Pedig Stülpnagel már letartóztatta a Párisban tartózkodó Gestapo és SS tiszteket, szám szerint másfél ezret, a tisztikar zöme mögötte állt, éppen a legfontosabb, Kluge kivételével. Stülpnagel késő este még egy telefonhívást kapott Berlinből Beck vezérezredestől. Beck szerint a franciaországi hadsereg átállása még megdöntheti Hitlert. Stülpnagel újra beszélt Klugevel. -Ha az a disznó nem élne (Hitler) más lenne a helyzetin ondta Kluge és nem intézkedett. Két nappal később Stülpnagellel együtt végezték ki. Prágában, Bécsben gyorsan felbomlott az összeesküvés. REFLEKTOR FÉNYBEN... A Bendler-strassen lassan másztak az órák és a beérkező hírekből már világos volt; nem sikerült. A letartóztatott náci tisztek és Fromm tisztázatlan körülmények között kiszabadultak és elfogták a magukra maradt összeesküvőket. Fromm parancsára Stauffenberget, Olbrichtot és két társukat egy sebtében összeállított hadbíróság halálra Ítélte és aBendlerstrasse udvarán katonai teherautók reflektorának fényéber agyonlövette. -Éljen szeretett Németországom! - voltak az ezredes utolsó szaval. Közben megérkeztek Kaltenb'-unner személyes vezetésével a titkosszolgálat " szakemberei" és megkezdték a "nyomozást" . A nyomozóknak egyenesen Hlmmlerhez kellett küldeniük az adatokat. Az összeesküvők életét a nyomozás érdekében átmenetileg megkímélték. Beckét nem. Az öreg katonának revolvert adtak, gesztusként" . Agyonlőtte magát. Fromm tábornokot Is agyonlőtték, mert nem volt elég "éber". Párisban kiengedték az SS foglyokat és letartóztatták Kluget és Stülpnagelt. A francia fővárosban egész éjjel tartott az összeesküvő tisztek összefogdosása. ÚJRA A GONDVISELÉS • • Nem éjfélkor, ahogy bejelentették, hanem csak félegykor, éppen 12 órával a merénylet után a megzavarodott német nép újra hallhatta a Vezér gyenge, remegő, de felismerhető hangját az éter hullámain. A főhadiszállásról beszélt. Közölte, hogy jól van, az "isteni gondviselés jóvoltából” megmenekült és tovább vezeti a németeket az elkerülhetetlen végső győzelem felé. Bejelentette, hogy *fe német történelemben egyedülálló bűntett" megtorlása már elkezdődött. A rövid beszédnek valószínűleg ez volt az egyetlen Igaz mondata. Az első "tárgyalást" már 1944 augusztus 7-én megtartották Berlinben. A hírhedt náci vérblró Freiser első áldozata Wltzleben tábornagy, von Hasé, Höppner és Stieff tábornokok voltak. A vérbirőság gyorsan dolgozott. Délután volt az Ítélet, röviddel utána az elítélteket zongorahurra és húskampókra akasztva ' kivégezték. A kivégzésről film készült, amelyet pár órával később a Kancelláriában Hitler és a náci vezetők előtt levetítettek. Oszi-a - lan sikert aratott. MEGTORLÁS. . A Röhm puccs utáni események gyerekjátéknak tűnnek a július 20-1 merénylet következményeivel összevetve. A Egy szkeptikus humanista vitatkozása önmagával a vietnami menekülőkről Folytatás az 1. oldalról Magam: Csakhogy éppen ez a két amerikai ország, amely fantasztikusan fejlődött az európai menekültek, ukránok, lengyelek, németek, zsidók, magyarok, csehek tömeges befogadásával igen rossz tapasztalatokat szerzett a kelet-ázsiaiakkal kapcsolatosan. Ennek megállapításához nem kell faji elfogultság, csak éppen nem szabad szédíteni önmagunkat. Az elterjedt paki-viccek nem azért születtek ,mert a pakisztániakat, a dél-indiaiakat eleve rosszindulattal fogadták. Hanem azért, mert (tisztelet a természetesen mindig, mindenhol jelenlévő nagyszámú kivételnek) ezek a népcsoportok állnak ma a munkanélküli és szociális segély statisztika élén és legtöbbször nem saját hibájukon kívül. Nemcsak halálról való felfogásuk más, mint a miénk, de az életről, illetőleg az életfeltételek megteremtéséhez szükséges munkáról is. Nagyon nagy a lehetőség arra, hogy ahelyett, hogy termelőerőt kapnánk, eltartásra nem szoruló, de igényt tartó semmittevőket veszünk a nyakunkba. Én: Azt szokták mondani, hogy mindén általánositás hazug. Én inkább azt mondanám, hogy minden általánosításnak van egy kis igaz magva, amiből aztán hazug következtetéseket vonnak le. Először is nincs olyan faj, hogy délkelet-ázsiai. Azok, akik most menekülnek és bebocsáttatásra várnak nem ahhoz a fajtához tartoznak, akiről te beszélsz. Azt igazán csak mellékesen jegyzem meg, hogy az általad említett fajták sokkal közelebb állnak fajilag a fehér emberhez, mint a sárgához. Hiszen az un. hindu fajták árják. Indo-európaiak, indo-germánok rokonai. Vietnámból viszont most zömmel a kínaiak menekülnek, azok a kínaiak, akik az amerikai kontinens felépítésében, gazdaggá tételében alaposan kivették részüket, s akik köztudomásúan szorgalmasak, kulturáltak, vállalkozó szelleműek, a legjobb bevándorló anyag. Meggyőződésem, hogy nemcsak erkölcsi felháborodásunk követeli a beengedésüket -hanem alaposan megfontolt gazdasági érdekek is. Magam: Egy demokratikus ország kormánya nem egykönynyen szánja rá magát egy olyan lépésre, amivel a lakosság, főleg az őslakosság egy jelentős része nem azonositja magát. Nem gondolod, hogy van némi igaz-, ság abban az érvben, hogy a 10 vagy 12 generáció óta itt élő ősamerikai nem kíván extra adóterheket vállalni azért, mert a sárgafajúak egymást ölik? Én: A dolog nem ilyen egyszerű. Igaz, a sárga fajúak egymást ölik, mint ahogy történelmük során általában a fehér fajúak is egymást ölték, és más fajok legyilkolására általában ritkábban kerül sor, ez azonban ma már teljesen mellékes. Ha egy évszázaddal ezelőtt ölték volna egymást a sárga fajúak, valószínűleg nem is értesültünk volna a történtekről, vagy ha igen, későn. Ma más a helyzet. A tengerben kapálózó kisgyerek képét a televíziós kamera fellövi a világűrben lévő mesterséges bolygóra, amely ugyanabban a pillanatban visszasugározza a képet egy amerikai vagy európai képernyőre. Mi pedig azt mondjuk, hogy a dolog messze van, s a sárga tenger nem a mi “életterünk"-höz tartozik. Dehogyis nem. Nem az tartozik hozzánk, amit politikai meggondolások alapján húzott határok ítélnek nekünk, hanem az, amit látunk, ami mindennapos életünkhöz tartozik. Most például az, hogy kisgyerekek fulladoznak a Sárga tenger vizében. A világ az emberiség egységét, barátom, nem ünnepélyes nyilatkozatok döntik el, határozzák meg, hanem azt modern technológiánk adottságai kényszerítik ránk. Könnyű lehetett humanistának lenni olyan századokban, amikor a világ szörnyűségeinek egy nagy részéről egyáltalán nem tudtunk. Most viszont értesülünk mindenről. : Magam: Lári-fári. Amiről t nem tudtak, az nem volt. Amiről nem tudunk, az nincs. Humanistának lenni mindig nehéz volt és humanistának lenni sohasem azt jelentette, hogy a kézenfekvő megoldást választották alapos megfontolás nélkül. Elképzelhető, sőt, sok példa van rá, hogy egykor volt humanisták végül is olyan megoldás mellett döntöttek, amely akkor embertelennek tűnt. Én: Mondottam már, nem hiszem, hogy az emberséges megoldás valóban olyan megoldhatatlan problémák elé állítaná a világnak azt a részét, amelyik segíteni akar, mint amilyennek az első pillanatra tűnik. Miért nem segit testvérein egymilliárd kínai? — mondod. Persze vannak olyan politikai meggondolásaik is, amikkel semmiképpen sem érthetek egyet. De a politika, azt hiszem, e pillanatban másodlagos kérdés. Talán éppen azért nem segítenek, mert ezer millió ember él egy akkora területen, amely meg sem közelíti mondjuk a 20 milliós Kanadát. Ha nekik maguknak sincs mit enniük, úgy mégis csak jobban bocsájtható meg segíteni-nemakarásuk, mint azoké, akik bőségben élnek. Magam: Szegénység és bőség nagyon aránylagos fogalmak. Próbáld elmagyarázni egy szegény amerikainak, hogy ő gazdag. Amíg nem tudod meggyőzni arról, hogy a televízió, az autó, a hideg-meleg víz, a konzerv-étel nem alapvető emberi előfeltétele az életnek, addig a helyzet reménytelen, s addig, ha nagyobb számú munkapiaci versenyzótársat hozol a nyakukra, természetszerűen váltod ki belőlük az ellenük irányuló gyűlölködést. Én: Lehet, hogy most hirtelen az antihumanizmus tör ki belőlem. Nem tudom igazán sajnálni a szegényeket pusztán csak azért, mert szegények. Hiszen éppen te magad mondtad most, hogy ez egy aránylagos fogalom. Szívből sajnálom azt, aki azért szegény, mert képtelen önmagán segíteni, de meggyőződésem, hogy a szegény nem azért szegény, mert én gazdag vagyok. Ez a kettő nem szükségszerűen áll szemben egymással. Például nem hiszem azt, hogy ha az észak-amerikai kontinensre beengednének mondjuk félmillió menekültet, ez lerontaná a munkaerő piacon azoknak az esélyeit, akik ma munka nélkül vannak. - Általános munkanélküliségről beszélnek, s ugyanakkor nem lehet mezőgazdasági munkásokat találni, nincs elég építkezési segédmunkás, vendéglők weekend-ekre azért kénytelenek bezárni, mert ünnepnapra nem kapnak mosogatót, az amerikai munkanélkülinek a legnehezebb helyzetben sem fűlik a foga a piszkos vagy nehéz munkához. Ezzel szemben azok, akiknek életét mentik meg ázzál, hogy beengedik őket valahová, bizonyára nem fognak válogatni a munkában. Magam: És ha mégis? Ha hamarabb kapnak rá az amerikai életforma kényelmére, mint az itteni munkatempóra és stílusra, akkor mi lesz? Én: Történelmi horderejű kérdésről van szó. Tehát elismerem azt, hogy alapvető törvényeink is változásra szorulnak, ha a kérdéssel meg akarunk birkózni. Azt például rendjén valónak találnám, ha megváltoztatnák a welfare tűt vényünket vagy a munkanélküliségi törvényeket és a most érkezőket egy meghatározott időre kizárnák ezekből az előjogokból. Meg tudom érteni, ha egy nemzet nem akar ingyen eltartani olyan bevándorlókat, akik eddig nem vettek részt az ország építésében. De nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ne adjunk meg nekik a lehetőségeket, hogy a további országépítésből kivegyék a részüket, s ezzel együtt kivegyék az őket megillető jogokat is. Ha a dolgot leegyszerűsítjük, csupán egy kérdés marad belőle: el lehet-e tartani még néhány százezer embert az amerikai kontinensen vagy sem? Szerintem igen. S amikor életekről és halálokról van szó, minden más mellékes. Magam éppen válaszolni akart nekem, amikor hirtelen felébredtem, s így képtelen vagyok eldönteni, hogy a két vitatkozó közül melyiknek volt igazam. A szobában tudniillik csend volt, teljes csend, csak én voltam jelen. És én is csendben. Olyan csendben, mintha a világ másik felén nem is lehetne hallani éhező gyerekek sírását, tengerbe fúlók jajongását. Olyan csendben, mint hogyha a reggeli hírek nem is vetnék a képernyőmre azokat a megrendítő, borzalmas jeleneteket, amelyek a világ e távoli felén történnek — ugyanabban a pillanatban. letartóztatottak számát sosem tisztázták. Megbízható adatok szerint a nácik a merénylettel és puccsal összefüggésben 4890 személyt végeztek ki, vagy koncentrációs táborokban pusztítottak el. Az áldozatok végtelen sorából csak néhány név: Stauffenberg ezredes, Beck, Wltzleben, Stieff, Höppner, von Hasé, Thlele, Stülpnagel, Oster, Treschkow, Olbrlcht tábornokok, Canaris tengernagy, Gördeler lipcsei polgármester, Bernstroff, Hassel, Trott, Schulenberg diplomaták, von Moltke gróf, Bonhoffer lelkész, a szociáldemokrata vezetűk közül Haubach, Relchwein, Leber, Leuschner. Rommelnek -hírneve miatt- megengedték, hogy megmérgezze magát. Stauffenberg, Gördeler és von Hassel családjainak valamennyi férfitagját elvitték, az összeesküvésben résztvett promlnensebb személyiségek rokonságát valósággal megtizedelték. Az összeesküvés felgöngyölése, ezrek kivégzése, tízezrek bebörtönzése nem menthette meg Hitleréket, kilenc hónappal később Németország elpusztítva, kivérezve a szövetségesek lába előtt hevert. Ma már csak történetírók számára való téma latolgatni, hogy ml történt volna, ha az összeesküvés sikerül. Az azonban tény, hogy Németország nyugati fele bámulatos rövid Idő alatt -és a volt ellenség hathatós támogatásával- felépült a romokból, kiheverte a háborús vérveszteségeket, szilárd pillére a Nyugatnak. A náci szörnyűségeket azonban még hosszú ideig nem lehet kitörülni a népek emlékezetéből. Egy új, demokratikus Németország építésénél a mai német vezetők gyakran -és joggal- hivatkoznak Stauffenbergék hősi áldozatára; nem minden német volt náci. Patetikusan bátor kísérletük és hősi haláluk 35. évfordulóján nem tagadhatjuk meg tőlük a hősöknek kijáró tiszteletet. Ok a mi oldalunkon voltak. HAVAS KORNÉL * Magyar kozmetika a * belváros szivében a £ Bay és a Bloor sarkún-fc Arcdpolds * Manikűr * Pedikűr -4t (férfiaknak is) * Tartós szem pilla.£ festés * Kikészítés * Szőrtelenités * * Judith Gordon * KOZMETIKUS SZALON ALEXANDRA Manulife Centre * 55 Bloor St. W. tel: 967-4100 Akar ön is egy jó hajvágást?' Keresse fel Ligeti volt budapesti Váci utcai férfifodrászt, fiair Stylist ahol két I. osztályú férfi fodrásznö biztosítja a gyors és jó kiszolgálást BILL’S BARBER SHOP Mens Hair Stylist 599 St.Clair W. T:653-3779 BUDAPEST - LONDON FARNKFURT AMSZTE RDAM Bárhová Európába 7-180 napra $324x7* BUDAPESTRŐL kihozatal 7-180 napos tartózkodásra, egész éven keresztül igen kdvezményes áron $$$ AUTÓBÉRLÉS BÉCSBEN és BUDAPESTEN (automata) MIAMI BEACH LUXUS HARBOUR HOUSE 1 hét már $239.- tói APOLLO TRAVEL 1500 Bathurst St. 651-4102 Toronto, M5P 3H3 651-4333 ,,Toronto legjobb magyar' házikosztja...” írja a DaijjrStar és a Globeand Mail Ha jó házikosztot akar enni a CONTINENTAL restaurantba Pénteken: halászlé, túróscsusza kell menni Szombaton: sólet, töltött kacsa Vasárnap: töltött borjú, töltött csirke Espresso Tulajdonos: Mr and Mra CSESZKÓ 521 Bloor St. W. T: 531-5872 es 531-0081 410 Bloor St. W. 921-8644 Delioatessen and Meat Markét Toronto egyik LEGNAGYOBB magyar hentes és csemege üzlete. Ha jó, ízletes magyar készítésű felvágottakat és frissenvégott húsokat szeretne fogyasztani, keresse fel üzletünket. Szeretettel várjuk: a Balaga család Parkolás az üzlet mögött Kanada területére C.O.D. szállítunk ONNAN FonTLTD KANADAI Buick Regal KOCSIVAL Monté Carlo Hívja meg ma ezt a számot 651 -4480 j ■— N 24 órás szolgálat IpA/VtUOnilA ■ delicatessen EURÓPAI csemege áruk, csokoládé, babkávé, magyaros hentesáru, sütemények. * GLOBUS konzerv * Magyaros izu, hideg es meleg: büfé-ételek. •* Elvitelre vagy hely****************bem f0gyasztésra. **************** Magyaros kerámiák ** Kézimunkák ** Folyóiratok ** Újságok. Barátságos légkörben várjuk kedves Vevőinket 5 32 Eglinton A.W. T:488-5092 Deutsch házaspár Új telefonszámunk: 598-3469 BÖRONDOS KÉSZÍTÜNK 212 QUEEN STREET' W. (University »ve.-tél nyugatra)