Menora Egyenlőség, 1979. július-december (18. évfolyam, 765-787. szám)

1979-08-31 / 772. szám

/ 79 augusztus 31 * MENÓRA 5. oldal ing — kínai kormány végülis atározta, hogy nyilvános gyaláson fogja tárgyalni az /nevezett “Négy Reakciós rradalmár” ügyét. A tár­­alásra máris megérkeztek a ugati újságírók és az NBC lerikai televíziós hálózat igedélyt kapott a kínai irmánytól arra, hogy a tár­olást a helyszínről közvetítse, irdítók közreműködésével. A idlottak egyike Mao Tse-tung zvegye, valójában azonban, dképesen Mao Tse-tung fog a ádlottak padján állni. tVilmington, Del. — Rév. Bemard Pagano Rév. Bemard Pagano, katolikus lelkészt, akit azzal vádoltak, hogy többrendbeli rablást követett el, drámai körül­mények között felmentettek. A tárgyaláson hét tanú meges­küdött arra, hogy látta Father Panagot, amikor rabolt. Mielőtt azonban az esküdtek Ítélet­­hozatalra visszavonultak volna, jelentkezett egy Ronald Clauser nevű, 39 éves férfi, ügyvédje kíséretében és kijelentette: Ezt az embert nem lehet elítélni. Én vagyok a rabló. (A 39 esztendős Clauser 14 évvel fiatalabb, mint a pap, kettejük közötti hason­lóság azonban olyan mértékű, hogy a tanuk tévedése érthető.) Las Vegas — A 71 esztendős Glyn Wolfe világrekorder: a Guinnnes Book | of World Record, amely a különleges világrekordokat tart- ! ja számon, Mr. Wolfe-t listázza a házasságkötések világrekor­deréül, tekintettel arra, hogy mindeddig 22 felesége volt. Mr. Wolfe azonban néhány nappal ezelőtt saját világrekordját is megdöntötte: huszonhármad­szór is megnősült, huszonhar­­madik felesége 21 esztendős és keresztneve Maria. — Mi az új házasság oka? íme Mr. Wolfe magyarázata: Maria egy év óta a barátnőm volt és nemrégiben közölte velem, hogy terhes. Mit tehet ilyenkor egy tisztességes férfi? Elvettem feleségül. Fez, Marokko — Hassan király nyilatkozata nyugati újságírók előtt: Az elkövetkező hét fogja eldönteni, hogy Marokko és Algeria között háborúra kerül-e a sor az érc-állományban gazdag Nyugat-Szahara birtokáért. (A kérdéses terület, amelynek nagysága 102,000 négyzet-^ mérföld, különleges gazdag különböző foszfátokban.) Boston — A "Christian Science Monitor" szerint a Carter — ad­minisztráció vigasztalásul olyan pozíciót ajánlótl fel Andrew Youngnak, amely az elnök­­választási kampány egvik leg­jelentősebb pozíciója lesz. Teherán — Ayatollah Khomeini, Irán aggastyán diktátora, elrendelte, hogy minden fegyveres csoport, amelynek birtokában lő­fegyverek vannak, azonnal szolgáltassa be a lőfegyvereket. Akik ezt nem teszik, azokat rögtönitéló bíróság ítéli halálra azonnal, fellebezési lehetőség nélkül. Khomeini rendelkezése hivatalos kormány-szóvivők szerint — mindenekelőtt a kur­­dok lázadását akarja megszün­tetni. A Kurd Demokratikus! Bizottság, ahelyett, hogy ai birtokában levő lőfegyvereket beszolgáltatta volna, illega­litásba vonult és földalatti moz­galommá vált. Vatikán város — II. János Pál pápa mondta Castel Gandolfohan, a pápai nyári rezidencia erkélyén a külföldi zarándokoknak: A Vatikánnak mielőbb helyre kell állítani a közvetlen kapcsolatot a kínai katolikusokkal. (Nyugati diplomáciai megfigyelők szerint a pápa kijelentése annak a törekvésnek az első lépése, hogy a Vatikán és a Kínai Népköz­­társaság között hivatalos dip­lomáciai kapcsolat létesüljön.) Detroit — A rendőrség olyan kábitószer­­csempész bandát leplezett le, amely egyetlen hét alatt száz­ezer dollár értékű kábítószert adott el. 85 személyt letartóztat­tak, közöttük negyvenötén 17 esztendősnél fiatalabbak voltak. Hamburg — A “Der Spiegel" nevű folyóirat szerint az a bomba, amely az elmúlt hónapban Alexander Haigh, a NATO akkori főparancsnokának közvetlen közelében robbant fel, az Irish Republican Army bombája volt és az ÍRA valójában Jack Har­mon, angol tábornokot akarta megölni. Harmon tábornok azonban a bombarobbanás idején — éppen Írországban tartózkodott. Beirut — Nem kétséges, hogy a PLO-nak mindenfajta esetleges közel­­keleti megegyezésben döntő - szerepe lesz - mondta az újság­­íróknak Theodora Arcand, Kanada libanoni nagykövete. Egy francia újságíró feltette a kérdést: Hajlandó-e Kanada résztvenni abban a meg­beszélésben, amelyet néhány európai ország kezdeményezett a PLO-val? — Mr. Arcand ezt válaszolta: Ezt nem tudom, erre vonatkozóan semmiféle kormányutasítást nem kaptam Ottawából. Thonburi, Thailand — Egy személyszállító és egy tehervonat Bangkok közelében összeütközött. A halottak száma legalább ötven, a sebesülteké körülbelül 185. Az összeütközés okát nem közlik a jelentések. Washington, D.C. — A “Library of Congress” legutóbbi felmérése szerint szerte a világon összesen 11 millió a különböző menekültek száma. New Delhi — A United Press Inter­national nevű amerikai hír­ügynökség szerint Indira Gan­dhi olyan népszerű Indiában, hogy bármikor újra vissza­kerülhet a miniszterelnöki pozí­cióba. Belfast — Egy hónapon belül //. János Pál pápa Írországba látogat több, mint 60,000 ír protestáns olyan petíciót irt alá, amelyben kérik, hogy a pápa Észak-Írországba látogasson. A Vatikán sajtó­­osztálya még nem nyilatkozott hivatalosan, de nincs kizárva, hogv a pápa valóban ellátogat az angol uralom alatt álló Észak-Írországba és egy ilyen látogatásnak olyan követ­kezménye lehet, hogy az egész ir polgárháború sorsát megfor­díthatja. Cairo — Anvar Szadat különleges feladatra szerződtette Roger Vadim francia filmrendezőt. Vadim megbízása az, hogy november 19.-én látványos dokumentum-filmet készítsen a Piramisok lábánál. A dokumen­tum-film egyúttal Szadat tör­ténelmi jelentőségű jeruzsálemi látogatásának második évfor­dulóját is jelzi majd. A doku­mentum-film szereplői többek; között nem kisebb show business személyiségek lesznek, mint Bob Hope, Omar Shariff és Barbra Streissand, Roger Vadim egyébként korábban néhány évet töltött Egyiptom­ban, mint egy francia diplomata fia és élete egy részében Jane Fonda egyik férje volt. New Delhi — Charan Singh, aki 24 napig volt India miniszterelnöke, lemon­dott. Singh nem volt hajlandó a kockázatot vállalni, amikor In­dira Gandhi azzal fenyegette, hogy bizalmatlansági szavazást fog kérni ellene a parlamentben. 1977 óta Charan Singh a második indiai miniszterelnök, akit Mrs. Gandhi közvetve meg­buktatott, annak ellenére, hogy ő maga nem parlamenti kép­viselő. Moszkva — Irwin Cutler kanadai jogász­­professzort, aki Anatoly Scharansky szabadon bocsátása érdekében kampányt folyta­tott, a szovjet kormány kiutasí­totta az országból.A kiutasításra vonatközóarT a szovjet ható­ságok nem adtak magyarázatot. Cutler professzor Londonba repült. Moszkva — Vladimir Lyakhov és Valery Ryumin szovjet űrutazók visszatértek a Földre 175 napos űrutazásukról, amely minded­dig az űrutazások időtartambeli világrekordja. A két cosmonaut a landolás után olyan gyenge volt fizikailag, hogy a kezükbe helyezett virágcsokrokat sem volt képes megtartani. Később azonban mindketten úszni men­tek és az orvosok szerint semmi különlegesebb fizikai probléma nem várható velük kapcsolat­ban. Lyakhov 41 éves, Ryumin i 40 esztendős. Üj ipari hatalom? Nyugati szakértők egyre gyakrabban teszik szóvá, hogy Dél-Koreában hatal­mas ipari fejlődésnek va­gyunk tanúi. 1960—<-77. kö­zött ebben az országban a bruttó nemzeti jövedelem­­emelkedés 10 százalékos volt; egy lakosra átszámít­va 7,4 százalék. Ugyanak­kor az ipari termelés mu­tatói 17, az exporté 36 szá­zalékos emelkedést mutat­nak. 1972-től a termelékeny­ség csaknem megkétszere­ződött, az export több mint háromszorosára nőtt. A fém- és gépipar egyes ága­zatokban annyira fejlett, hogy Dél-Korea ma már könnyűipari gépparkjának nagy részét önállóan állít­ja elő. Az ország az atomipai felé is kacsingat. Az 1973-as olajsokk hatására Dél-Ko­­rea egyrészt szoros kap­csolatot épített ki az olaj­termelő közel-keleti álla­mokkal, másrészt viszont ambiciózus nukleáris ener­giaprogramba kezdett. 2000-ig 40 erőművet avat­nak fel. Pohang városban dolgo­zik jelenleg a világ egyik legkorszerűbb acélöntödé­je; 1961-ben 8,5 millió ton­na acélt gyártanak majd itt. Csaknem az egész autópark hazai gyártmá­nyú kocsikból áll; az autó­ipar egy része ljcencek alapján dolgozik (például Opel), más gyárak viszont saját modelleket dobnak piacra. 1978-ban 150 000 autót gyártottak. A nyolc­vanas években ez a szám eléri az egymilliót, állítják a dél-koreai szakemberek. Az elmúlt két évben Dél- Korea annyi cipőt, ruhát, acélt és tévékészüléket ex­portált Európába, hogy a Közös Piac országai kény­telenek voltak védővámok­kal állni útját ennek az áradatnak. A Közel-Keleten hihe­tetlen méreteket öltött a koreai ipar és az építőipar behatolása; 60 000 dél-ko­reai munkás és mérnök építi a Közel-Keletet, A Concorde üzemanyaga A francia hatóságok azt la^plgatják, nem kellene-e megszüntetni a Concorde menetrendszerű járatait. Ha leállítanák a hang se­bességénél gyorsabb utas­gépet, akkor energiát és pénzt takarítanának meg. A Les Echos szerint pél­dául egy Párizs—New York úton egy utasra 1,2 tonna üzemanyag jut, ez pedig négyszer annyi, mint a Boeing—747 fogyasztása. A francia adófizetők min­den Concorde-utas jegyé­hez 4800 frankkal járulnak hozzá, ennyi az állami szubvenció. A Les Echos úgy véli, hogy a presztízs­­repülőgép menetrendszerű járatainak további fenntar­tása csak politikailag indo­kolható, gazdaságilag nem. Az Air France légitársaság közölte, hogy nincs tudo­mása a Concorde-járatok beszüntetésére vonatkozó döntésröL A legutóbbi olajáremelés nyomán azon­ban kétségtelen, hogy a légitársaság rákényszerül a hang sebességénél gyorsabb utasszállító gépek felhasz­nálását újból átgondolni, Bueckeburg, Nyugat-Német­­ország — Hat fiatal nyugatnémet polgár azzal a váddal került bíróság elé, hogy náci-pártot akartak szervezni. A védelem egyik tanúja a 26 esztendős Gary Lauck volt,aki az amerikai náci párt vezetője. Tanúvallomá­sában azt állította, hogy Amerikában és Nyugat-Német­­országban még mindig "jelentős náci tömegek” vannak. Amikor a bírósági épületbe belépett, hiisz náci üdvözölte “Sieg Heil” kiáltással és ó maga így vála­szolt: Heil Hitler! (Mr. Lauck nyilvánvalóan nem gondolt arra, hogy a Führer már nem él. Az amerikai náci-pártnak a hivatalos nyilvántartások szerint 902 tagja van és ezeknek hozzávetőlegesen a fele FBI ügynök, tehát az amerikai náci párt valójában aligha tekinthető tömegmozgalomnak.) A vádlot­takat egyébként felmentették, a bíró indokolása a következő volt: Maguk idióták. anagna — A közelmúltban az itteni repülő­téren egy 12 tagú csoport vonult fel ezzel a szövegű táblával: Üdvözöljük Zorinsky szovjet megbízottá!. — Az egész dolog­ban az egyetlen hiba az volt, hogy Zorinsky nemsokára megérkezett és kiderült, hogy — orosz neve ellenére — nebraskai kongresszusi kép­viselő és egy amerikai törvény­hozói bizottság egyik tagja. A 12 tagú szovjet-barát csoport kény-' télén volt a plakátot levenni és az üdvözlést megszüntetni. 1 ' v Lusaka, Zambia — Richard Tempo, farm-elő­­munkás elrendelte, hogy a kanadai misszionárius Muriéi Bisselt zsákba tegyék és betegyék egy szeméthordóba. A bíróság halálraitélte. Sidon, Libanon — Itteni látogatása alkalmával Selim-el-Hoss, libanoni minisz­terelnök csak hajszál híján menekült meg az izraeli légierők bombázásától. Sanfprd, Fia. — Sanford szenzációja Twiggy, a fantasztikus mókus, “aki" hajózni tud és a vizi-sí mestere Athen — A görög kormány ennek az évnek a végéig árrögzitési prog­ramot léptetett. életbe. Ugyan­ekkor, a kormány-beru­házásokat is csökkentették 400 millió dollárral. Ankara — A török parlament az ország 6 7 tartományából 19-ben meg­hosszabbította a hadiállapotot ennek az évnek a végéig. (Ezek­ben a tartományokban a demokratikus szabadságjogokat az év végéig felfüggsztették.) Cagli, Olaszország — Giuseppe Santini, Olaszország legöregebb asszonya, 106 esz­tendős korában meghalt, miután egy közeli faluban meg­látogatta Olaszország második legöregebb asszonyát, aki csak 103 esztendős. New York — Robert McGuire rendőrfőnök sajtóértekezleten nyilatkozott az újságíróknak arról, hogy a new yorki rendőrség milyen intéz­kedéseket szándékozik tenni a bankrablások megaka­dályozására. Nyilatkozata köz­ben két bankot kiraboltak és egy 2 millió dollárt szállító páncél­autóból elrabolták a pénzt. New York Cityben az elmúlt júliuban 125 bankot raboltak ki. Genf — Az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének egyik itteni kiren­deltsége 2,605 nyugati bankot és nagyvállalatot azzal vádol, hogy Dél-Afrikában a néger­ellenes szervezeteknek pénzt jut­tattak. Teheran — A kurd forradalmárok azzal fenyegetőznek, hogy minden egyes kivégzett kurd forra­dalmárért egy iráni katonát fognak agyonlőni. is. Különleges apró hajóját maga Twiggy vezeti és jelenleg ó a világ egyetlen mókusa, “aki” erre képes. Seoul — Ganri Yamashita tábornok, aki Japqji Honvédelmi Ügynök­ségének az igazgatója, a közel­múltban Dél-Koreáha látogatott és azt javasolta, hogy Dél-Korea és Japán között kölcsönös tiszt­csere-kiképzés történjék. A dél­koreai kormány a javaslatot visszautasította ezzel az indo­kolással: Japánban annyi észak­koreai kém van, hogy egy ilyen tisztcsere csupán az észak-kore­aiak érdekeit szolgálná, mert dél-koreai katonai titkok bir­tokába tudnának jutni. (Ezen­kívül Dél-Korea még mindig keserűen emlékezik a japán megszállásra, amely 1910-től 1945-ig tartott.) Islamabad — A mohamedán lázadók azt állítják, hogy a főváros, Kabul, körüli térség háromnegyed­részét birtokukban tartják. Az afganisztán kormányt a Szov­jetunió támogatja. ^ftfantíc HBeacíi 3400 COLLINS AVENUE MIAMI BEACH. FLORIDA PhoneK305) 534-4665 Air-conditionált szobák, konyhával! Egész évben nyitva az Óceán partján. Információért írjon - tele­fonáljon, angolul vagy magyarul. Szeretettel várjuk bará­tainkat Vezetőség. MIAMI BEACH egyetlen magyar •••••••••••••••••«••Zsidó Clubja Miami ßeach,Fia.,33 39 Tel:(305)531-1113 Elnök:Weiss Martin 1520 Lenox Ave. v Tc|n<IS>67V5l54 | Clubnapok minden szerdán és szombaton este 7 órától. Ha i Miamiban van okvetlenül keresse fel clubunkat, ahol régi i barátaival találkozhat, mert amellett, hogy nálunk 1 szórakozik, segíti Izráelt

Next

/
Thumbnails
Contents