Menora Egyenlőség, 1979. július-december (18. évfolyam, 765-787. szám)

1979-08-31 / 772. szám

MEN D En Second class mail registration No. 1373 CANADA USA Second class mail paid at F lushing N.Y. 11351. Di.No. 104970 AZ fSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 18.' 7721 Ara: 50 cent AUGUST 31 1979. N L Diplomáciai feszültség a szovjet táncosok miatt A héten három politikai kérdés foglalkoztatta az Egyesült Államok közvéle­ményét. a három közül csak egy új, kettő csupán a régebbi események folyománya. Az elsőnek közel-keleti, izraeli jelentősége van, Andrew Young lemondási ügyének további folytatása. Az elmúlt héten ugyanis végül sor került a Biz­tonsági Tanács elhalasztott ülésére, amiről a korábbi bot­rány után amúgyis feltételezni lehetett, hogy valamilyen kom­promisszumos megoldást fognak találni. Amikor ugyanis nyilvánosságra került, hogy a Carter-adminisztráció nem tar­totta be a korábbi elnökök által Izraelnek tett ígéretet és tár­gyalásokat folytatott a PLO-val, ez rögtön lehetetlenné is tette azt, hogy az amerikai kezdemé­nyezésből valami kibon­takozzék. Természetesen izraeli szempontból jó, hogy ez így történt, hiszen Izrael időt nyert, s mint tudjuk az ilyen halasz­tások mindig annak a részére hasznosak, akikkel szemben a diplomáciai nyomást gyakorolják. Arafáték kezdeményezésére a kuwaiti delegáció azért hivta össze a Biztonsági Tanácsot, hogy új szövegmagyarázatot ad­janak a 242-es számú határozat­nak és abba bevegyék azt, hogy a palesztin népnek önálló állam­hoz van joga. Hiba lenne ebből arra következtetni, hogy az arabok még ma is ugyanazzal a merevséggel viszonyulnak Izrael létéhez, mint évekkel ez­előtt. Ezt a történelmi tényt ma már egyetlen arab állam sem vonja kétségbe, sót, a pálesztin terrormozgalom vezetői is haj­landók lennének Izrael lét­­jogosultságát elismerni, s a múlttal ellentétben az ő Palesz­tinájukat nem Izrael helyén, ha­nem Izrael mellett, a jelenleg el­foglalt területeken akarnák megvalósítani. Mivel azonban jószándékukban és tisztességük­ben nem lehet hinni, ter­mészetes az, hogy az izraeli kor­mány egy palesztin állam fel­állítása ellen minden formában tiltakozik. Az amerikai politika némileg kapkodóan és naivan egy kompromisszummal próbálja biztosítani a maga ré­szére az olajszállító arab or­szágok jóindulatát és azért pró­báltak valamilyen enyhébb szövegű, de hasonló értelmű javaslatot kidolgozni, hogy ne legyenek kénytelenek a Biz­tonsági Tanácsban vétójogukkal élni. A tanács ülésén Andrew Young elnökölt — valószínűleg ez volt utolsó ténykedése az ENSz-ben. Személy szerinti működése ugyanolyan ki­ábrándító és izraeli szempontból ellenséges volt, mint korábbi ténykedései, és eléggé szokatlan módon nemcsak országának véleményét mondta el a küldöt­tek előtt, de saját személyi meg­győződését is, ami szögesen ellenkezik annak az országnak, az Egyesült Államoknak hivatalos felfogásával, amelyet képvisel. Végül is azonban min­den jóra fordult — vagy leg­alábbis kialakult egy el­fogadható megoldás. Ez pedig az volt, hogy a kuwaiti javaslatot nem tették fel szavazásra. Tárgyalták, tár­gyalták, aztán az arabok “nagy barátjuk” Andrew Young iránti tiszteletből lehetővé tették, hogy az Egyesült Államoknak ne kelljen egy döntést megvétózni. Az ülést bizonytalan időre el­napolták, s ez a bizonytalan idő a jelenlegi szituációban nemcsak alaptalanul tett kompromisszu­mokkal, hogy úgy tűnt, el fogják utasítani a szerződés ratifikálását. Az elmúlt hetek kongresszusi vizsgálóbizottsági meghallgatásai után végülis remény van arra, hogy az elnök SLUMOTfOMfHJ/Hk . UVflH ?£B2e KfiPTVMk \EvGej>éiyr, # Mt-Ttt Vi-rf/ß-rifft urdut j^’ HÉTRŐL ,.*igS00$0^ tHjl |l C'? ’.■'S ......'T:V' ____________Á heteket, de hónapokat, sót, esetleg éveket jelent. Közben zavartalanul folyhatnak tovább a béketárgyalások Izrael és Egyiptom között, amely nem csak a két országnak, de az Egyesült Államoknak is alap­vető érdeke és minden szél­sőséges szájjártatás ellenére job­ban biztosítja az olajkérdés ked­vező megoldását is, mint a palesztin kérdés megoldása, illetőleg az erre irányuló kísérletek. A másik ügy, amiben élénk vita folyik, a SALT II tár­gyalások törvénybe iktatása. Mint ismeretes, a szenátus egy jelentős része olyan elégedetlen volt az Amerika és a Szovjet­unió között létrehozott egyezmény szövegével, illetőleg és a szenátus között valamilyen kompromisszum születik meg. Ez valószínűleg az lesz, hogy a SALT II. egyezményt szen­tesítik. Nem dobják vissza, tehát a két szuperhatalomnak nem kell újból kezdeni a tár­gyalásokat. Ezzel szemben olyan megszorításokat, elvi megállapításokat tesznek, ame­lyeknek érvénye csak az Egyesült Államokra vonatkozik, de ugyanakkor mégis elveszi az adminisztráció baklövéseinek élét. lényegében arról van szó, hogy a fegy­verkezés csökkentési egyezmény ellenére Amerika növeli hadipotenciáját olyan új rendszerek bevezetésével, ame­lyekre nem mondtak ki tilalmat, s ugyanakkor lehetetlenné teszi Folytatás/« 2. oldalon... Mégegyszer a halálbüntetésről Ez a vita változatlan erővel foglalkoztatja a kanadaiakat, hiszen az elkövetkezendő parlamenti ülésszak alatt képviselők valószínűleg ismét szavazni fognak arról, helyeslik-e a halál­­büntetést vagy sem. A sorsdöntő szavazáson a képviselők nem párthatározatok alapján, hanem saját lelkiismereti meggyőződésük szerint szavaz­nak majd. Ennek következtében érthető, ha a nyilvános vita egyre élesebb formát ölt. A leg­nagyobb kanadai lap, a Toronto Star azonban határozottan övön aluli ütést alkalmazott az elmúlt héten. Arról van szó, hogy az egyik konzervatív párti képviselőnek, Duncan Beattie-nek fivérét Flori­dában egy gyilkossági ügyből kifolyólag halál­raítélték. Még az is elképzelhető, hogy a kivég­zésre valóban sor kerül. Duncan Beattie viszont a halálbüntetés helyeslője és nyilatkozott is az ügyben. Kijelentette: Szereti fivérét, végtelenül sajnálja, sót, az a meggyőződése, hogy az Ítéletet ellene kellő bizonyítékok hiányában, s ezért igaz­ságtalanul hozták. Ennek ellenére a parlamenti vitában Kanadában a halálbüntetés vissza­állítására fog szavazni. A Toronto Star mellőzve a személyi ügyekben kötelező sajtótárgyilagosságot, élesen kirohant ezért Duncan Beattie ellen. íme — mondták — valaki a halálbüntetés hive, és közben nem veszi' észre, hogy igazságtalanul ítélnek embereket halálra és utólag már az igazság hiába derül ki, a kivégzés tényét nem lehet jóvátenni. Még érdekesebb, hogy a halálraítélt fivér sziptén nyilatkozott, ó nem a bizonyítékok kellő vagy elég voltáról beszélt, hanem arról, hogy em­beréletet kioltani nem lehet, mert a gyilkosság jóvátehetetlen bűn. Az ügy mulatságos lenne, ha nem lenne tragikus. Egy gyilkosnak joga van védekezni a vád ellen, de erkölcsi kifogást emelni a mesterséges halálokozás ellen — ez valóban kissé furcsa. Végső fokon a halálbüntetés hiveit igazolja, mert egy ilyen nyilatkozatból az derül ki, hogy a társadalmi törvényeken önmagát kivül helyező bűnöző önmagára külön törvényeket állít fel, amik őneki engedélyezik a gyilkosságot, csak a társadalomnak nem engedélyezik, hogy olyan gyilkosságot kövessen el, aminek ő az áldozata. A kép különben teljesen világos: egy gyilkossági ügyben az áldozat az, aki meghal, a gyilkos az, aki életben marad. Miféle szabálytalanság az, hogy a szereposztást most egyszerre meg­­(cseréljék? Nemrégiben egy amerikai magazinban egy érdekes riport jelent meg egy rablóról, ki tűzharc­ba keveredett a rendőrséggel, amelynek során súlyosan megsebesült. Természetesen roppant fel­háborodással fogadta a betegágyához tóduló riportereket. — “Ezek a rendőrök meg vannak őrülve — mondotta. — Csak úgy egyszerűen lódö^nek a világba! Számtalan fegyveres rablást követtem már el, de ilyen még nem fordult elő velem. Azt hiszem, a jövőben jobban meggondolom a dolgot. Végülis a legközelebbi alkalommal megint összekerülhetek egy ugyanilyen vadállat­tal. S az még képes lesz megölni. Micsoda világ?!" Tényleg micsoda világ? Talán nem is azt kel­lene eldönteni, hogy jogában van-e a társadalom­nak valakit halállal büntetni, hanem azt, hogy jogában van-e a társadalomnak valakit egyáltalán büntetni. Büntető rendszerünk ugyanis annyira elvajszívűsödött, hogy lassanként már ezt is kétségbevonják. A modern, ultraliberális büntető lélekgyógyászok véleménye szerint csak egy igaz­ságos társadalom büntethet, igazságtalan nem. Igazságos társadalom viszont egyáltalán nincs, I csupán az igazságtalanságnak vannak fokozatai. A halálbüntetés esetében viszont fokozati lehetőség nincs. Úgy látszik, mégis csak érvényes még napjainkban is a 910-es évek híres francia ! szocialista képviselőjének Jaures-nek híressé vált mondása: Kezdjék a gyilkos urak! Persze jogos ellenvetés lehet, hogy a bíróságok tévedhetnek. De a bíróságok működésére semmi­képpen sem a tévedés a jellemző. Ha elfogadnánk azt, hogy a halálbüntetés eltörlésének döntő oka a bírói tévedések elkerülése, akkor a jövőben börtönbüntetést sem lehet kiszabni. Egy igazság­talan börtönbüntetés ugyanis ugyanolyan jóvá­tehetetlen, mint a halálbüntetés. Kérdezzék meg attól, aki igazságtalanul került börtönbe és ott el­töltött egy, kettő, öt, tíz vagy huszonöt évet, hogy vajon az igazság ki derű lése meghozta-e neki azt a lelki elégtételt, azt a kielégülést, amit szenvedései ellenértékeképpen kiérdemel. Semmiképpen sem. Nem a halálbüntetésről kell tehát vitatkozni, hanem arról, meddig terjed egy társadalom bün­tetőjoga és meddig terjednek a társadalmi íérdekek, hogy statisztikai szempontból lehet-e jelentősége a téves ítéleteknek, vagy pedig tudo­másul kell vennünk az időnkénti téves ítéletek lehetőségét azért, hogy társadalmunk egyensúlyát fenntartsuk és annak törvényeit biztosítsuk. BARZILAY ISTVÁN: Külső nehézségekt,belpolitikai botrányok Izraelben “Az ellenség a határokon áll és Önök tanácskoznak” — kiáltotta oda Mirabeau, a fran­cia nemzetgyűlés elnöke 1791- ben a forradalom lázában egy­mással marakodó pártok vezetőinek. Izráelben nem támadt még Mirabeau, aki oda­kiáltsa a kormánynak és az ellenzéknek, hogy most a béke megerősítése a fontos, mert Egyiptommal sem tökéletesek még a kapcsolatok és a többi szomszéddal való megegyezés a nagy feladat, a palesztinai probléma ránknehezedő terhének elhárítására kell fordítani minden energiát és marakodjunk kevesebbet. Áll ez Mose Dáján külügy­miniszterre és Jicchák Rábin volt miniszterelnökre egyaránt. Mose Dáján két konkurrens lap munkatársait fogadta és bomba­ként ható nyilatkozata egyszerre jelent meg a két déli lap pénteki számában, — a példány száma kettőnek együtt, pénteken délben megközelíti az egy­milliót. Tehát napokon át ez volt az izráeli polgár témája és a politikai élet csemegéje. Mose Dáján tehetetlenséggel vádolta a kormányt amelynek a tagja, a gazdasági és szociális problémák ügyetlen kezelése miatt. "Külföldön úgy néznek ránk mint haldoklókra, amelyben már csak pislákol az élet" — mondta, a ‘‘bár— minán" ősi idiómát használva. amely talán inkább a “dög” szónak felel meg, de tudtommal még senki sem tudta megfejteni az igazi értelmét. Even-Susan nagyszótára három ma­gyarázatot ad róla: kivül álló. Isten óvjon tőle, a holtnak, el­hunytnak elnevezése. A külügy­miniszter mint valami álpróféta ostorozza kollégáit, akik nem tudnak rendet teremteni az országban, egymással marakod­nak. kiszivárogtatják a minisz­tertanács és miniszteri bizott­ságok legtitkosabb döntéseit. Az autonoma-bizottság négy minisztere egymással ellentétes nyilatkozatokat tesz. Közben az infláció nő és nem találnak módot megfékezésére, a szegény rétegek elégedetlenek s az or­szágnak nincs gazdája. Arra a kérdésre, hogy akkor miért nem vonja le a konzekvenciákat és miért nem mond le, Dáján ki­jelentette, hogy mihelyt a kor­mány az ő tárcájába ütköző és az akaratával ellenkező határozatot hoz, leköszön a tárcájáról. Ennél többet nem írhatunk a nyilatkozatról ebben a szűk keretben: a teljes szöveg két teljes oldalt foglalt el az említett lapokban. Kiderült, hogy Dáján aggodalmát Cyrus Vance amerikai külügyminiszternek hozzá intézett távirata keltette j fel, amelyben azt kérdi, igazak-e a sajtóhírek amelyek szerint! Izráel nemzetgazdasági! összeomlás előtt áll. Vance segítséget ajánlott fel, de hang­súlyozta, hogy nem tudja garantálni, milyen anyagi áldozatra lenne most hajlandó az amerikai kormány Izráel megmentésére. Ezzel a levéllel és az Amerikával támadt nehézségek ismertetésével jelent meg Dáján a minisztertanácson, felhívta kollégái figyelmét a helyzetre. Begin betegsége miatt Jigál Jádin professzor elnökölt a minisztertanácson. Begin nélkül a kormány ténylegesen tehetetlen és Dáján figyelmez­tetései süket fülekre találtak, ezért fordult a sajtóhoz. De még aznap megjelent a Kneszet kül­ügyi és biztonsági bizottságának ülésén, ugyanezekkel az ok­mányokkal. Az egyik merész képviselő megkérdezte: “Ha véleménye valóban azonos az­zal, amit a sajtóban közölt, miért tagja á kormánynak?" Dáján röviden és majdnem gorombán válaszolt: “Ez az én magánügyem". Az augusztus 12-re kitűzött minisztertanácsra jelezték Begin jelenlétét, mert a miniszterelnök már csaknem teljesen felgyógyult. Dáján azonban két nappal azelőtt bejelentette, hogy kivizsgálásra kórházba vonul, hogy megállapítsák, miért maradt meg a rekedtsége, I amely a rák operáció után jelentkezett nála. Miért nem tudott egy-két napot várni? S miért Jeruzsálemtől távol, a kfár-szábái Méir kórházba utaltatta be magát? Talán lesz aki megkérdezze. Hacsak nem történik csoda és Mose Dáján mégis megjelenik az ülésen. ... “s önök marakodnak”. — az ellenzékben is ez történik. Jicchák Rábin egyike a legjobb eszű embereknek az izráeli politikai életben. Nem véletlen, hogy Dájánhoz hasonlóan nagy stratégának és kiváló vezérkari főnöknek tartották. Washingtonban meg­állapították, hogy a leg­sikeresebb diplomata volt, mint Izráel nagykövete és a jom­­kipuri háború romboló hatásából kigyógyította az országot, mint Golda Méir utódja a miniszterelnöki szék­ben. Szerencsétlen bukása óta is élvonalbeli egyéniség maradt: kitűnő politikai magyarázatai rendszerint a legvilágosabban világítanak rá az állam aktuális problémáira és valahányszor súlyos kérdések merülnek fel, a sajtó, a rádió, a televízió automatikusan fordul hozzá, hogy véleményét ismertessék. Rábin most 57 éves, s Izráelben kevés ember tekinthet vissza ilyen sikeres múltra eb­ben á korban. “Miért kell egy ilyen fiatal embernek ön­életrajzot írni?” — kérdezte csaknem kétségbeesve Dávid Hákohén, í régi mun­kásmozgalmi gárda 81 éves veteránja. Dr. Gutman professzor, az államtudományi fakultás jeles tanára' a jeru­­zsálemi egyetemen is ezen csodálkozik: “Ilyen fiatal, analitikus koponya miért ír élet­rajzot? S ha igen, miért foglal bele személyi támadásokat saját pártjának elnöke ellen? Csak azt a következtetést lehet ebből le­vonni, hogy befejezettnek tekinti politikai karrierjét". Ez csak két érdekes meg­nyilatkozás Jicchák Rábin "Szolgálati napló” című 1000 oldalas könyvéről, amelynek csak kis részletei kerültek még nyilvánosságra. Az ezer oldal­ból alig néhány lapon át fog­lalkozik Simon Peresz volt had­ügyminiszter, a Munkapárt elnökével való viszonyáról. Ez a pár lap talán még nagyobb robbanóhatású bomba volt, mint Mose Dáján nyilatkozata. Azt írta Pereszről, hogy “gyó­gyíthatatlan intrikus", aki attól a naptól kezdve, hogy a párt­­kongresszus 1974-ben őt válasz­totta meg miniszterelnök-jelölt­nek, mindent elkövetett, hogy aláássa pozícióját. Neki tulaj­donítja a káros kiszivárog­tatásokat, amelyek olykor nehéz helyzetbe hozták a kormányt. Enyhén célzott arra, hogy Pereszhez közelálló körök súg­ták be a Pereszt támogató újság­írónak a híres dollárszámlát. amely Rábin feleségének nevén volt egy washingtoni bankban, s hogy a kép teljes legyen, azt írja róla, hogy nem alkalmas a miniszterelnöki szék betöltésére. Ennek egyik okául azt hozta fel, hogy Simon Peresz nem teljesitett katonai szolgálatot, amiért nem méltó az ország irá­nyítására. Mota Gur volt vezérkari főnök így reagált erre a meg­állapításra: “Golda Méir tud­tommal nem teljesített katonai szolgálatot, s azt hiszem Begin sem volt az izráeli hadsereg katonája”. Az érv valóban sántít. De Rábin, aki Romániában tar­tózkodott amikor a könyv pikáns részletei nyilvánosságra kerültek — maga a mű csak a jövő hónapban jelenik meg — kijelentette, hogy fenntart min­den szót, amelyet Pereszről le­írt. Ezt mondta hazaérkezve, a repülőtéren, ezt mondta augusz­tus 10-én a tévé hírmagazin­jában. Hajlandó a párt fegyelmi bírósága vagy rendes bíróság elé állva bizonyítani a tényeket. “Természetesen feltevéseim is vannak, amelyek nem szol­gálnak bírósági bizonyítékként, de azokat is fenntartom." A Rábin bomba akkor érte a Munkapártot, amikor minden közvélemény-kutatás azt i mutatja ki, hogy a Máárách, azaz a munkáspárti parlamenti j szövetség 5-10 százalékkal meg­előzi népszerűségben a bajba jutott Likud kormányt. Tehát Peresznek valóban reális ki­látásai vannak arra, hogy Izráel következő miniszterelnöke legyen. De Rábin nem érzi befejezett­nek politikai karrierjét, — ellenkezőleg. “Tapasztalataimat a nemzet rendelkezésére akarom bocsátani a jövőben is” — mondta a tévében.De a párt­ban nem tartják ezt ilyen ter­mészetesnek. A jelek szerint mindent elkövetnek majd, hogy ez a csoda is csak három napig tirtson. Nem hiszik politikai körökben, hogy eltávolítják Rábint a legfelsőbb párt­fórumokból, amelyeknek termé­szetesen a tagja. S még barátai is rosszat jósolnak: azt, hogy ha a pártkongresszuson újra fel­lépne mint miniszterelnök­jelölt, megbukna Peresszel szemben. Kár ezért a botrányért. Mert Rábin könyvének eddig nyilvánosságra került részlete­iből az derül ki, hogy felöleli azt a gazdag katonai, diplomáciai és politikai tevékenységet, ame­lyet 17 éves kora óta folytatott. Akik ismerik a könyvet azt állítják, hogy egyike a legizgal­masabb olvasmányoknak, a kortárs elemző eszével kiértékelt élő történelem. Valóban kár, hogy személyi gyűlöletét, ame­lyet Simon Peresz iránt érez. 1 nem hagyta ki belőle. J 4 ^ *" • ri TI & 71 ej -f. f P o R“°* J- -°lnar .,, v*ßox loS4 , 'e® Bi’uns ;vi c > ... U*S.A. “ ' ' " c;y Jersey 0 ■« , y 0 - 9 o 3

Next

/
Thumbnails
Contents