Menora Egyenlőség, 1979. július-december (18. évfolyam, 765-787. szám)
1979-10-20 / 758. (778.) szám
o39o3 , Hr. August J.'iolnar P.O.Box lo34 New Brunswick. Hew Jersey U . S . A . Second class mail registration No. 1373 CANADA USA Second class inai I paid at F lushing N.Y . 11351. Di.No. 104970 AZ ÉSZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 18. 758. Ára: 50 cent OCT. 20. 1979. Egy újságíró életében vannak kedvenc cikkek, amik időről időre visszatérnek, amikre szerzője még évek múlva is pontosan emlékezik. Persze az igazi az, ha a közönség is emlékezik rá és éppen ezért emlékszem vissza szeretettel egy nyolc évvel ezelőtti írásomra. Akkor folyt az ENSz-ben éppen a nagy vita arról, hogy felvegyék-e az akkor 800 milliós létszámú Vörös Kínát a tag^ államok sorába vagy sem. Miközben pro és kontra mentek az ellenérvek, a közgyűlés egy fél napra módot talált arra, hogy gyorsan felvegyen három államot, Bhutánt, Omárt és... a harmadiknak nevére nem emlékszem, azóta sem hallottam róla. Akkor Írtam meg a cikkemet, melynek címe vök: ENSz tagállam leszek. Bejelentettem, hogy 105 Almore Ave. név alatt új országot alapítok, miután e terület elidegeníthetetlen tulajdonom, demokrácia és szabadság van benne. Igaz, hogy csak két lakója van, de okfejtésemben bebizonyítottam, hogy ez mit sem számít. Nagyon büszke voltam, mert hónapokon keresztül kaptam leveleket az elnöknek címezve; önálló köztársaságomat, ha más nem. legalább néhány ezer olvasó komolyan vette. Vagyis többen vettek komolyan, mint az ENSz tagállamok háromnegyed részét. Nos. most ünnepélyesen bejelentem: nem kívánok többé ENSz tagállam lenni. Ez a játék, ami a new yorki üvegpalotában folyik már igazán nem méltó egy olyan komoly emberhez, mint én vagyok, nem méltó egy olyan komoly országhoz, mint a 105 Almore A\e \ \egső lökést elhatározásomhoz Fidel Castro, a kubai vezér múlt heti ENSz beszéde adta meg. Castro régi kedvencem. Nemcsak azért, mert ezt az idült kommunistát, aki egyesítette a sztálinista dogmát a mussolinii szóbőséggel, szívből lehet utálni, hanem azért is, mert mikor arcképével először találkoztam, hosszasan eltűnődtem. Én ezt az arcot valahonnan ismerem. Hetekig kutattam emlékezetemben, míg rájöttem, hogy a firenzei Pitti palotában láttam egyszer valamelyik nagymesternek egy festményét. Vitellozot, az 1490-es évek hírhedt zsoldosvezérét ábrázolta, aki különböző, egymással szembenálló megbízóinak utasításai alapján rendszeresen irtotta Itália népét. Teljesen mindegy volt neki, hogy ki a főnök, a lényeg az volt, hogy egyetlen pillanatra se kelljen megpihennie, állandóan harcolhasson valaki ellen és öldökölhessen. Az volt a véleménye, hogy ha egyszer saját ágyában alszik, akkor oda van az életcélja. Igen, az ó arcképére emlékeztetett Fidel Castro. Csak sokkal később tudtam meg, hogy Castro az az államelnök, akinek nincs saját palotája, lakása, aki ott alszik, ahol éppen az este eléri, mindezt pedig nem egyszerűségből, szerénységből teszi, hanem azért, hogy el ne vesszen forradalmi lendülete. El kell ismerni, hogy ez a reinkarnálódott zsoldosvezér lendületben, vérszomjban és hőbörgésben — persze egyúttal politikai zsenialitásban is — messze túltesz XIV. századi elődjén. Szóval mit magyarázzam tovább: Fidelt nem szeretem. Különben sem rajongom az őszülő szakállú, a tokát gondosan eltakaró. mesteri módon szabott csukaszürkébe bujtatott forradalmárokért. De úgy látszik, hogy övék a világ, de legalábbis az ENSz közgyűlési terme. Castro ugyanis megjelent New Yorkban. Az Egyesült Államok, amikor odaítélték neki az ENSz székház fenntartásának jogát, vállalta, hogy minden külföldi diplomata államfő szabadon bejöhet az országba és az amerikai titkosszolgálat gondoskodik biztonságáról. Márpedig Cast rőt nem könnyű megvédeni, sót úgy látszik mennél jobban ismeri valaki, annál jobban utálja. Én például közel sem gyűlölöm annyira, mint saját testvérhuga, aki Fidel terrorja elől Floridába disszidált, s aki kész örömmel hajlandó lenne elvágni torkát, hogy megszabadítsa az emberiséget "ettől a szörnyetegtől". 1200 jól kiképzett ember kivezénylése, fizetése persze jelentős összeg, de az amerikai adófizető fizet. Mi egyebet is tehetne, nem kérdezik, hogy helyesli-e az ENSz ily módon való fenntartását vagy sem. Castro megérkezett... megvédték... felment az ENSz szószékére és először arról beszélt, hogy a fasiszta Egyesült Államok vezetői bérgyilkosokat szerződtettek ellene, és aztán nagy cirkuszt csinálnak ahhoz, hogy a rendőrök megvédik őt a bérgyilkosok ellen. Az egészben van ugyan valami kis logikai zűrzavar, de ilyen aprósággal igazán senki sem törődik. A másfél órás bevezetés után Castro témát változtatott. (Említettük, hogy elég bőbeszédű, hat-nyolc órát képes jegyzet nélkül hóbörögni.) Bejelentette, hogy elérkezett a “kommunizálás" ideje. mégpedig nem egy országon belül — hiszen ez már régen megtörtént —, hanem világméretekben. — A feltörekvő világ — mondotta Castro — azt követeli, hogy a gazdag államok engedjék el a szegény államoknak az összes segély-tartozást és utána azonnal csináljanak egy háromszáz ezer millió dolláros nemzetközi alapot, amit ugyancsak szét kell osztani a szegény országok között Persze ez csak hitel lenne, ennek eltörlését majd tíz év múlva kell követelni. Ha ez nem történik meg, ha az önző és zsugori nyugati államok még erre az apróságra sem hajlandók, akkor igazán fel lehetnek készülve arra, hogy eljön a világ vége és akkor aztán magukra vessenek. Mert a szegények nagyon el vannak keseredve. Castro agyában fel sem merült a gondolat, hogy a gazdag országok azért gazdagok, mert termelnek, dolgoznak, profitálnak, míg a szegény országok csak részben azért szegények, mert korábban kizsákmányolták őket. Nagyobb részben pedig azért, mert most sem hajlandók dolgozni. Különben is ezek a szegény országok egy elég széles tömböt alkotnak, s amikor Castro a nevükben szónokol, mellőzi azt az apróságot, hogy olyan szegény országok, mint Szaudi Arábia, Irán, Libia vagy Jemen aligha szorulnak rá olyan gazdag országok támogatására, mint mondjuk Hollandia, New Zealand vagy Svájc. Mindegy, a beszédnek óriási sikere volt. A 150 tagállam közül vagy II0-nek a diplomatái lelkesen felállva tapsoltak és perceiig zúgott a Fidel, Folytatás 2. oldalon... HÉTRŐL WKF .XJÍTRE... I ) Pápai látogatás Nem érezzük feladatunknak, hogy beleszóljunk abba az ideológiai vitába, amit II. János Pál pápa amerikai utazása keltett, végeredményben az, hogy a római katolikus egyház fejlődi k-e vagy sem és a különböző hittételek esetleges változására a közeljövőben, vagy csak évtizedek múlva kerül sor ez kizárólag csak a katolicizmus belügye Az ellentétek azonban olyan élesek, hogy egy nagyon rövid és óvatos kommentár — szinte elkerülhetetlen. A lengyel pápa — főleg két beszédében, Chicagóban és Washingtonban — olyan konzervativizmusról tett tanúságot, amivel messze túltett hivatali elődjén, VI. Pálon is. Hajthatatlan volt a női papok felszentelése és a cölibátus fenntartása kérdésében ugyanúgy, mint a művi vetélés engedélyezésének kérdésében. Még az apácák ruházkodásán is szigorítana és vissza szeretné küldeni az asszonyokat a gyermekneveléshez; nem látja szívesen a dolgozó nőket. Egyik keresztény barátom ezt hallva így sóhajtott fel: anyám, én nem ilyen pápát akartam. E sorok írójának azonban más a véleménye. A katolikus egyház fejének ugyanis sosem volt és nem is lehet feladata, hogy a társadalmi haladás élén járjon. Az egyház mindig és mindenütt konzervatív erő, de mint azt már többször mondták, a társadalom kocsijának működésében a fék pontosan ugyanolyan fontos szerepet játszik, mint a robbanó motor. Ráadásul amikor ez a kocsi éppen veszélyes kanyarban van és lefelé halad, a motor pedig felrobbanással fenyeget, sokkal jobban lehet szimpatizálni a fékkel, mint az esztelen száguldással. Róma püspöke Káról Vojtilla kiváló politikus is, aki nagyon jól tudja, hogy a római katolikus egyház fennmaradásához szükséges bizonyos megújulás és azok a reformok, amiket ó ma ellenez, előbb-utóbb be fognak következni. De az ő szerepe az, hogy ne nagyon gyorsan következzenek be, mert ez a jelenlegi helyzetben csak káoszt eredményezne. A katolicizmust, mint minden egyistenhívó vallást ma nem a reformok hiánya, hanem a kommunizmus, az anarchizmus általában az ateizmus veszélyezteti. Az ezek elleni harcban pedig II. János Pál pápa kitűnően működik. Minket, zsidókat pedig különös hálára kötelez azzal, hogy ismételten felhívta a figyelmet a zsidóüldözések igazságtalanságára és szörnyűségeire. Persze, hogy nem mindenben értünk egyet felfogásával. ENSz-beli beszédének megfogalmazása sem okozott nekünk örömet, amikor a közelkeleti kérdéssel kapcsolatosan a palesztinai nép jogait emlegette. Ezek azonban fogalmazási kérdések és nem lényegbevágó ellentétek.János Pál pápa személyét és működését mi igenis szeretettel és bizalommal nézzük. Válik tőlem a gyermekem Hogy a túlgyorsított reformok mit eredményezhetnek, erre Svédországból kaptunk múlt héten egy kis ízelítőt. A boldog Svéd nép két évszázada nem ízlelt háborút és az első tipikus jóléti állam volt a világban. Ennek következtében ez a jólét — elsőnek futotta ki önmagát és vezetett általános unalomhoz, elhülyüléshez, i szákosság hoz, s az erkölcsök teljes elvadulásához. így nem csoda, hogy a probléma, amiről itt írunk, jelentkezett Svédországban és az alanti törvénnyel próbálnak segíteni rajta. A svéd koVmány törvényjavaslatot terjesztett a parlament elé, mely szerint a jövőben nemcsak házasfeleknek van joguk elválni egymástól, hanem házassági bontópert nyújthatnak be egymás ellen gyermekek és szülők is. Ez persze főleg gyermekvédelmi célokat szolgál, mert Svédország a világ államai között vezető helyen áll a gyermekekkel való rossz bánást illetően. Az egész ügy mégis képtelenség. Mire való ugyanis egy házassági bontóper? Arra, hogy két érett, cselekedeteit önállóan irányító és azokért felelős személy elválhasson egymástól, ha úgy érzik, hogy valamilyen ok miatt nem tudnak békében megférni egymással. De, hogy néz ez ki gyerek és szülő viszonyában? A természet törvénye az, hogy minden gyerek fellázad a szülői “terror" ellen, s önállóságot kíván. Végeredményben, ha nem is'jogilag, de gyakorlatilag már a 2 éves gyerek is válni akar akkor, amikor félretplja az etető anyai kezet és kijelenti: egyedül. Az ilyen ellentétek aztán egyre fokozódnak és a család együtt maradásának fontosságát és jelentőségét egy gyerek rendszerint csak akkor tudja felmérni, amikor már jól túlhaladt a 20. évén. A jelenlegi svéd törvények azonban a gyermekek nagykorúságát 16 évben állapítják meg. Vagyis, amíg egy svéd gyerek ezt a kort el nem éri, addig válásra csak úgy van módja, ha panaszát valamelyik törvényes szerv fölkarolja és az adja be nevében a pert. Érzésünk az, hogy ilyeh esetek sokszor jogosak lehetnek, de talán még többször lesznek igazságtalanok, s a hirtelen kivizsgáló állami szerv legtöbbször nem lesz annyira tisztában a helyzettel, mint a szülők. Ráadásul egészen szélsőséges esetekben a gyámhatóságnak eddig is joga volt az alkalmatlan szülőtől elvenni a gyereket, te hát felesleges volt ezt egy új törvénynyel könnyebbé és szinte mindennapossá tenni. Lehet, hogy az állami tisztviselő nem fog olyan könnyen adni egy pofont a renitenskedő csemetének, mint egy anya vagy egy apa teszi, de az is biztos, hogy (néhány kivételes szélsőséges esettől eltekintve) nem fog annyi szeretetet, becézést adni. Pedig becézés nélkül egy gyereket ugyanúgy nem lehet felnevelni, mint nyakleves nélkül. A jelenlegi svéd törvények kategorikusan megtiltják a gyerekek tesi fenyítését, bármilyen enyhe is az. Nem hisszük, hogy ennek következtében egészségesebb lelkű generáció nőne fel. 16 éves kora után aztán egy gyerek egyedül dönthet el akar-e válni vagy sem. Mindegyik válni akar majd, mert a szülői kegyetlenség mérhetetlen. Nem helyesli a kábítószert, nem örül, ha a 16 éves lány összeköltözik a 16 éves barátjával, iskolába kényszeríti, amikor az futballozni vagy táncolni akar, vagyis folyton bebizonyítja, hogy nem érti meg a gyermek lelkét és így alkalmatlan a gyermekével való együttélésre. Ilyen esetekben a svéd bíróságok a jövőben kénytelenek lesznek kimondani a válást. Elvált házaspároknál is előfordul, hogy néhány év után a felek rájönnek, hogy ók mégiscsak egymásnak voltak teremtve és ismét összeházasodnak. A szülő-gyermek válásoknál nagyon sok ilyen újraházasodás lesz, de ki lesz képes arra, hogy a sértett feleknek visszaadja az elveszett éveket? Tehát: az egész gondolatnak van ugyan némi alapja, de az az eset, amikor a gyógymód halálosabb, mint a betegség. Mint az előbb mondottuk, a társadalom szekere halad, de néha egy kis konzervativizmus, egy kis lelassítás súlyos katasztrófáknak veheti elejét. A svéd kormány is jobban tette volna, ha ennek az ügynek még ad egy kis időt, s előbb alaposan megrágják a dolgot és csak azután döntenek gyermekek és szülők válásáról. JÖJJÖN EL ÖN IS! Egyesületeink kiemelkedő, őszi művészi rendezvényeire MEGHÍVÓ A Torontói Magyar Zsidók Egyesülete és a New Horizons Club szeretettel meghívják 1979 november 4-én vasárnap délután fél 3-kor a Shaarei Tefillah zsinagóga nagytermébe. (3600 Bathurst Street, Wilsontól 4 sarok délre. SÁTORY RICHÁRD szerzői, irodalmi délutánjára Bevezeti és ismerteti: Zágon Zoltán főrabbi Közreműködnek: Ms. Ethel A lőni, izraeli énekesnő Bili Berle zenekarvezető Erdélyi Rózsa szinművésznű Palotay István, színművész Sátory Richárd Falus Sári, konferál Aki e délutánon megvásárolja Sátory Richard „Csoda vagy véletlen” című könyvét 9 dollárért, az a szerző előző könyvét, a „Rejtvény és Humor” albumot ajándékba kapja. Műsor után tánc, tánc után uzsona. Belépőjegy: $2.50, tagoknak $1.00, Parkolás az üzlet mögött. Pontos kezdés.
