Menora Egyenlőség, 1979. július-december (18. évfolyam, 765-787. szám)
1979-10-06 / 756. (776.) szám
1979 október 6. * MENÓRA 3. oldal Kezdjük a pozitívumokkal !A családok újraegyesítése, a látogatások és a kivándorlók számának emelkedése terén némi javulás tapasztalható. Még egyetlen esztendőben sem hagyhatta el oly sok zsidó kivándorlási szándékkal a Szovjetuniót, mint 1979-ben. Számuk az év végéig alighanem eléri majd a 45, sót 50 ezret. Ez azt is bizonyítja, hogy a kivándorolni szándékozók száma is nőtt. Izraeli szempontból vannak nem éppen örvendetes mellékjelenségek is. Számos szovjet-, zsidó ugyan Izraelt adja meg végcélul, de útközben merész fordulattal az USA felé veszi útját. Jelenleg 60-70 százalékra tehető azoknak az emigránsoknak a száma, kiknek nem az őshaza, hanem Északamerika jelenti az "ígéret földjét”. Nem egyszer történnek azonban érthetetlen elutasítások, restrikciók, amelyek nyugati reklamációkat vonnak maguk után. Augusztus elején interveniált például Moszkvában Bili Hayden, az ausztráliai ellenzéki munkáspárt vezére öt zsidó család érdekében, kiknek ismételten megtagadták, hogy örökre elhagyják az USSR-t. Egy, névszerint nem említett "idős szovjet főhivatalnok" ígéretet tett az úgy gyors és kedvező elintézésére. Ez azonban korántsem ok a lelkendező derűlátásra, mert Moszkvában hosszú út vezet az ígéretektől a kedvező elintézésig. Éppen a szóban forgó esetben már Szorongatott és üldözött szovjet zsidók májusban is határozott ígéretet csikart ki az ausztráliai szakszervezeti vezető, Bob Hawke, de azóta sem történt semmi. Még emlékezetben él az is, hogy^ a bécsi Carter-Brezsnyev ölelkezés alkalmával Moszkvában zsidó asszonyok egy csoportja tüntetett, követelve a kivándorlási jog érvényesítését. Azzal szerelték le őket, hogy Nyikolaj Cselokov belügyminiszter fogadni fogja őket. Amikor ez év június 26-án némileg megnyugodva és leszerelve visszatértek a Belügyminisztériumhoz, azt a lakonikus választ kapták, hogy a miniszter "nem érhető el”. íme a "nesze semmi, fogd meg jól” tipikus esete... Nem érdektelen egy pillantást a többi szovjeteurópai államra is vetni. A helyzet ott egészen eltérő.Bulgária inkább szorosabbra húzta a tilalmi csavarokat, semmint enyhítette volna a kivándorlási kérelmek elintézését. Románia nem tá maszt különösebb nehézségeket de üzletet csinál a kivándorlás ból. A bukaresti népidemokrá cia éhes a nyugati kemény valu tákra. Magyarország "haladó politikát követ" aránylag, és Csehszlovákia is liberálisabban bírálja el a kérvényeket, mint Moszkva, Bukarest és. Szófia, különösen, ha családok újraegyesítéséről van szó. Az örök Phönix: antiszemitizmus Sajnos, vannak kevésbé bíztató jelenségek is. Ilyen elsősorban a poraibófpiindig újra feltámadó Phönix, a szovjet antiszemitizmus, amelynek az eddigi tapasztalatok szerint van /egy népszerű, szinte tradicionális, és egy párthivatalos változata. A jelek arra mutatnak, hogy a Brezsnyev utáni időszakban ezek, céljaikat tekintve közeledni fognak egymáshoz, ha nem teljesen azonosulnak! A marxista nemzetköziség és kommunizmus iránti felvevő képesség a tömegekben csökken, szinte megsemmisül és az emberi jogokra való hivatkozás túlságosan intellektuális, elvont, úgyhogy ellentétes reakciókat vált ki a különböző néprétegekben. Az egyetlen mindenkor és mindenütt érvényesülő gyújtóanyag még mindig a nacionalizmus, ami a második világháború alatt is bebizonyult. Nem tagadható, hogy a keresztény vallások egy szélesedő és aktív hívőseregre támaszkodhatnak. De hogyan hatnak e tényezők egy feszültséggel teli időszakban, Brezsnyev és társai színpadról való levonulása idején, amikor a mai mozdulatlanság, stagnáció és szenilitás más politikai alternatíváknak kell utat engedjen? Lehet, hogy direkt keresztény befolyásra egy vallásos és nemzeti orientáció kerekedik majd felül. Egy ilyen esetleges "nemzeti bolsevizmus” talán humánusabb és toleránsabb lesz. A jelenlegi helyzet nem indokolja a túlságos derűlátást. 1976 februárja óta a Szovjet Tudományos Akadémia égisze és támogatása alatt nem egy nagyszabású konferencia volt, amelynek célja az "anticionista propaganda" hatásosabb megszervezése volt. Először a problémák rendszerezésére és egymástól való elválasztására törekedtek abból a célból, hogy a figyelő külföld ne foghassa rá a rendezőkre, hogy azok antiszemiták. Ők csak az anticionizmust akarták vállalni, ami egy kifordítható fregoli-kabát, amelyet az ideológiai és politikai időjárásnak megfelelően lehet viselni. Mindenek előtt azt a kérdést vetették fel: miért akarnak a zsidók emigrálni a Szovjetúnióból? A konklúzió az volt, hogy kispolgári eszmei maradványok hatnak, ráadásul pénzszerzési vágyakkal fűtve. Mi sem természetesebb. minthogy pellengérre állították rabiátus elemek a "méregkeveró" és "elvakult cionistákat". A mérsékelt kritikusok, pláne a "semlegesek" eleve némaságra voltak kárhoztatva. Mindez felhatalmazni látszott a céltudatos funcionáriusokat, a konferenciák vitapartnereinek feje felett elsiklani és dolgozni. Nem zavartatva magukat azáltal, hogy az anticionista propagandisták népes táborában hiába kereste volna bárki is az egyetértést és összhangot. Az anticionizmus ebben a szellemi és ideológiai zűrzavarban minden párt- és kormánytámogatást megkapott. Egy virulens antiszemitizmus fennmaradt Fehéroroszországban és Ukrajnában, ahol a hatóságok behunyják szemüket, azt a látszatot keltve, hogy amit nem látnak, az nem is létezik. A kremli agytröszt pedig oly magasan trónol, hogy azt senki sem merné megkérdezni menynyiben hat Izráel-ellenes és kimondottan anticionista politikájában a tradicionális orosz antiszemitizmus? A szovjet "zsidó kérdést” a közelmúltban a moldaui televízió tárgyalta. A program dme így hangzott: "Hazugság és valóság — egy szemtanú számadása". Mindez csak része volt egy szériának, amely azt az összefoglaló címet viselte, hogy "Cionizmus — ideológia és gyakorlat”. A kerékasztal eszmecserében résztvett két szovjet kvalifikált ideológus is: G.S. Entelis, a filozófia doktora, és M.A. Goldenberg, a filozófiai tudományok kandidátusa, valamint Samuel AronofT, amerikai közíró, aki éppen akkor beutazta a Moldaui Szovjetköztársaságot.Nem tudni mi okból és mily áron, de AronofT megerősítette, hogy a "zsidó kérdés" nem létezik a Szovjetúnióban, nem úgy, mint az Egyesült Államokban. Ki lenne hivatottabb megállapítani, mint éppen egy ilyen amerikai turista, hogy a Szovjetunióban "a zsidók vállvetve a többi szovjet nemzetiséggel együtt dolgoznak a szocialista társadalom érdekében". Ki lehetne autentikusabb tanú, mint éppen egy tengerentúli utas, akit pár nap alatt kézről-' kézre adnak a hivatalos propagandisták? Persze, szép számmal vannak olyan zsidó szenvedő alanyok, kik éppen az elmúlt hetekben és hónapokban egy egészen más dalt énekelhettek volna a szovjet anticionizmusról, és a mögötte megbúvó antiszemitizmusról. De ők nem szólhatnak. 'Hogy miért, azt a következőkben mutatjuk be. Sajnálatra méltó szorongatottak és üldözöttek A Moszkvától keletre fekvő Tatriában, a Christobal börtönben sínylődik Anatolij Csaranszky. Egészségi állapota szemlátomást, szinte napról napra romlik; erős főfájások gyötrik, testsúlya ijesztően csökken, és állandóan a hideg rázza. A havonta egyszer megengedett levelében nem foglalkozhatik egészségi állapotával, és a többi fogoly előtt eltitkolják személyazonosságát, nehogy felzúdulás keletkezzék. Ügye méltán tekinthető egy modern "Dreyfus-affair”-nek, hiszen csak a zsidók kivándorlásának engedélyezéséért szállt síkra, ami elegendő volt arra, hogy rásüssék a "kémkedés” vádját, ami ellen védekezni sem tud, és tanácsos, hogy mindenki távol tartsa magát bárminő beavatkozástól, ha nem akar e szerencsétlen idealista tudós sorsára jutni... Persze, nem minden hajsza kerül azonnal nyilvánosságra. Néha hosszú hónapok múlnak el, amig fény derül egy ügyre, mások talán örökre sötétben maradnak. Ki tudta például ezideig, hogy Alexander Maryasin zsidó disszidens Rigából éhségsztrájkot kezdett, miután újra elutasították Izraelbe való kivándorlási kérelmét. Nevezett szovjet polgár hét éve tengődik, mint a társadalom kitaszítottja, miután láthatatlan kezek meghiúsították, hogy szakmájában munkát találjon. Mark Novikov ugyancsak mint ’’zsidó disszidens” van a hatóságoknál elkönyvelve. Hogy ez az epitheton ornans nem veszélytelen, azt mi sem bizonyitja jobban, mint hogy őt Moszkvában letartóztatták. De vajon, mi volt a bűne? Állítólag egy külföldi újságírónak kiszolgáltatta 47 kollégájának Brezsnyevhez intézett nyílt levelének kópiáját, amelyben kifogásokat mertek emelni az 1978- as állampolgársági törvény egyes paragrafusai ellen. Rámutattak arra, hogy ez az új törvény egyáltalán nem szüntette meg az önkényes intézkedéseket a kivándorlással kapcsolatban... Mint emlékezetes, 1970-ben öt zsidó szovjet polgár birtokba vett egy repülőgépet, hogy rövid úton "kivándoroljon", véget vetve a végtelen sikertelen kísérleteknek. Közülük négy: Boris Penson, Anatolij Altman, Wolf Zalmanson és Leib Khnokh röviddel ezelőtt, több éves börtön után, megkapta a kivándorlási vízumot Izraelbe. Senki sem tudja azonban, hogy az ötödiket, Hillel Butman-t miért tartották vissza. Alexander Ginzburg fogadott fiát, Szergej Chibalew-et — jóllehet beteg — azon a címen utasították vissza, hogy nem tartozik a kivándorolt disszidens "közvetlen családjához”. Sőt mi több, behívták katonai szolgálatra, ahol tisztjei azzal az indokkal keserítik meg a napjait, hogy "a családjával való kivándorlásra törekedett". De nincs olyan paragrafusa a szigorú szovjet büntető törvénykönyvnek sem, amely ezt büntetéssel fenyegetné. Georgi Vins családját jóidéig azzal az átlátszó indoklással tartották vissza, hogy idős anyja ’’szülőföldjén szeretne meghalni" és a jóságos hatóságok nem engedhetik meg, hogy magára hagyják rokonai. A büntető bíróságok nem kukoricáznak azokkal, kik sikra mernek szállni aktívan az emberi jogokért. A legújabb elítéltek közt vannak a következők: 'Félix Serebrow, aki csatlakozni mert ahhoz a bizottsághoz, amely az ideggyógyintézeteknek politikai célokra való visszaélő felhasználását vizsgálja; Shagen Arutjunjan, az arméniai "Helsinki csoport” bátor tagja; Vadim Smogitel kievi disszidens. Grigorij Goldstein, a georgiai "Helsinki Csoport tagja szintén le van tartóztatva. ,Kirill Podrabinek letartóztatása jés meghurcolása nyugaton már [ismert. De ki tudná felsorolni mindazon névteleneket, kike háziőrizettel, tettleges fenyege sekkel és egy-két hetes elzárásokkal zaklattak? Ennek ellenére vannak még bátor emberek a Szovjetunióban. Első helyen említendő az a 296 személy, aki magához Brezsnyevhez intézett egy tiltakozó levelet afeletti felháborodásában, hogy tavaly Oskar Rabin isert művésztől megvonták szovjet állampolgárságát. A levél aláírói közt Rabin rokonain, barátain kívül számos ismert moszkvai művész is volt. "A szabadság kivívása csak embervérben, de semmiesel re sem vékában mérhető". — Bolivar Simon, a legendás szabadságharcos. Százharminc esztendeje annak, hogy a magyar szabadságharcot a Szent Szövetség osztrák és orosz csapatai leverték, s tizenhárom tábornokot bitófára küldtek. Százharminc esztendő nemcsak egy nemzet, hanem az oknyomozó történelem szempontjából is jelentős időszaknak számít.Éppen ezért meglepő, hogy a világtörténelmet jegyző vaskos kötetekben a magyar szabadságharc viszonylag kevés helyet foglal el, s még e kevés adatok, oknyomozó adalékok is hiányosak, vagy valótlanok. Ugyanez a helyzet különböző országok tankönyveivel is: az ismertetés rövid és hiányos, sőt, sok esetben említés sem történik a szabadságharcról. Ez év nyarán nemzetközi konferencia zajlott le az ausztráliai Melbourne-ben, melyen történészek, társadalomtudósok és oktatási szakemberek vettek részt több mint 73 országból. Úgy volt, hogy én is jelen leszek ezen a konferencián; sajnos, kórházi műtétem miatt részvételemet és tervezett előadásomat le kellett mondanom. Szerencsére, dr. lan Bennett, a neves ausztrál népoktató, akit jónéhány éven át kollégámnak és barátomnak nevezhettem — s aki a melbournei konferencia egyik rendezője volt, részletesen tájékoztatott az egyhetes összejövetel fénypontjairól. Dr. Kenneth Maythorne egyetemi tanár, a világ oknyomozó történészeinek egyik legismertebb képviselője, "A nagy francia forradalom hatása az európai szabadságmozgalmakra” címmel tartott előadást az egyik szeminárium (workshop) keretein belül, amely kitűnően világított rá azokra a körülményekre, amelyek a magyar szabadságharcot — más európai szabadságharcokkal egyetemben — a francia MIBEN GYÖKEREZIK EGY SZABADSÁGHARC? forradalom árnyékában tartották csaknem másfél évszázadon keresztül. Maythorne szerint történelmi események némelyike "sztár”-nak számít — a hely, időpont és következmények összevetése során - Míg más események egyszerűen eltűnnek az idő süllyesztőjében. A francia forradalom a korszak nagy sztárja volt; a középkor lezárója, és az újkor elindítója; oknyomozó történészek százkilenc év óta el vannak bűvölve részleteitől. Ugyanakkor a magyar szabadságharc sohasem kapott igazi jelentőségének megfelelő "publicitást”; az osztrák-magyar monarchia szabadságharc előtti és utáni szerepe fontosabb történelmi mozzanatnak számított, mint az abból szabadulni akaró magyar szabadságvágy. Érdekes — Maythorne összehasonlításában — hogy az ötvenhatos magyar forradalom alig húsz év alatt több figyelmet kapott mint a negyvennyolcas szabadságharc, annak ellenére, hogy az ugyanabban az időszakban sorrakerült szuezi háború érdemelte ki az igazi "sztár" minősítést. Maythorne és oknyomozó történész társai definíciókat alkalmaznak a szabadságharc, forradalom, felkelés, puccs, zendülés, stb., meghatározására: "minden történelmi esemény abból a szempontból vizsgálandó, hogy miben gyökerezik és milyen befolyással bír más történelmi események alakulására”. Ha igaz, és helyes e formula alkalmazása, akkor a magyar szabadságharcnak előbb-utóbb méltó helyet kell kapnia a világtörténelem vaskos köteteiben és más szakkönyvekben. Talán nem árt megismételni, amit már korábbi években is kifejtettünk.noha tagadhatatlan, hogy a nagy francia forradalom bizonyos hatással volt a magyar szabadságharcra, az is kétségtelen, hogy ez a szabadságharc akkor is kitört volna, ha a franCSÁRDA HUNGARIAN RESTAURANT TuTqcfonos: ELISABETH a volt TIK-TAK étterem konyhafőnöke Nyitva: naponta este 11-ig, vasárnap este 10-ig cia forradalomra történetesen nem került volna sor. A magyar nép legfontosabb célkitűzése ugyanis a nemzeti szabadság megteremtése, az osztrák elnyomás megszüntetése volt. Pontosan ez a tényező, amely nem játszott szerepet a francia forradalomban. 1789 július 14-én Franciaország szabad és önálló ország volt. Határait nem fenyegette külső veszedelem, s miként az független országokban szokás, polgári rétege fokozatosan erősödött. A Valis-k és Bourbonok több évszázados csillogása nem mutatta kopás jeleit; a francia armada ugyanolyan rettegett volt mint az első kilenc Lajosok uralkodása alatt, s további két évtizedet vett igénybe (Waterloo, Napoleon oroszországi hadjárata, stb.) a legenda szétfoszlása. A francia forradalom — az oknyomozó történészek definíciója szerint — tipikus polgári forradalom volt, annak ellenére, hogy korabeli történészek (és huszadik századbeli filmproducerek) az alsóbb rétegek, sőt, a párizsi csatornatö'ltelékek zendülésének próbálták beállítani azt. Robespierre, Danton, St. Just, Marat vagy Dusmoulins a polgárságot képviselték; azt a réteget, amely elérkezettnek látta az időt ugyanolyan privilégiumok elérésére, melyeket a Magna Charta biztosított fél évezreddel korábban az angol nemességnek. (Robespierre: "Mi azt a nemességet képviseljük, melynek nincs királyi okmánya, kék vére vagy cimerezett pajzsa.”) A korrupt és nepotista francia királyi udvar a XVIII. század közepére már nem elégedett meg a kulisszák mögötti korrupcióval és nepotizmussal: nyílt céltáblájává tette a polgárságot felduzzasztott adókkal, elriasztó jellegű tizedeléssel és rendőri, illetve katonai fenyegetéssel. Franciaország megérett a polgári forradalomra. Az egyenlőség és testvériség elé biggyesztett szabadság ("Liberté, Egalité.Fraternité") feltétlenül az egyén szabadságát követelte. Magyarországon, amely még a tizenkilencedik század közepén is a feudalizmus nyomait viselte, a polgári reformok megvalósítására csak a nemzeti függetlenség kivívása után kerülhetett volna sor. Kossuth csoportját - többek között - éppen ezeknek a reformoknak figyelembevétele különböztette meg Széchenyi csoportjától, amely még a szabadságharc kitörését is el akarta odázni addig, míg a nemzet megerősödik egy háború viselésére az idegen megszállók ellen. Kenneth Maythorne ezzel kapcsolatban a következő megjegyzést tette Melbourne-ben: “Teoretikus feltevést követve. nincs kétségem afelől, hogy a magyar szabadságharc esetleges győzelme után a francia forradalomban megvalósult polgári reformok részesei, sőt. talán alapvető tényezői lettek volna egy új magyar alkotmánynak." A francia forradalom fés Simon Bolivar conquistadorok elleni mozgalma közé ékelt magyar szabadságharc a korszak civilizációs törekvéseinek egyik legfontosabb mérföldköve volt. Míg a francia forradalom a fentebb ismertetett körülmények között tette jelentőssé az emberi jogok kérdésének fontosságát, addig Bolivar a későbbi, gyarmattartók elleni mozgalmaknak volt korai futárja, és képviselője. A kettő között a magyar szabadságharc nemcsak a Szent Szövetséget féltékenyen szemlélő Franciaországnak, a forradalmi lázban égő Olaszországnak és a "megosztottság vagy egyesülés?" keresztútján tépelődó német fejedelemségeknek mutatta meg egy legyőzhetetlen nagyhatalomnak látszó gépezet elleni szabadságharc lehetőségeit, hanem a kétharmad részében idegen elnyomás vagy gyarmatosítás alatt nyögő nagyvilágnak is, hogy egy nemzet léte mindaddig értéktelen, míg függetlenségét — bármilyen áron - meg nem szerzi. Korabeli történelmi munkák jelentőségének aránylag megfelelő módon értkelték a magyar szabadságharcot. A Davies történelmi sorozat például, amely az akkori k<jr vezető tudományos kiadványa volt, csaknem fél kötetnyi terjedelemben foglalkozott az 1848 március 15 és 1849 október 6 közti időszakkal, míg a Schillinger (Philadelphia) könyvkiadó népszerű "Történelmi mozaikok” sorozatában a magyar szabadságharc önálló füzete képviselt. Későbbi korok oknyomozó történészei a már említett okok miatt szenteltek kevesebb figyelmet a témának. Karinthy mondta egyszer, hogy a magyarságnak több nemzeti ünnepe van, mint a többi nemzetnek együttvéve, amivel nyilván a magyar nép ezeréves történelmének viharos fejezeteire utalt. ("Ünnepelünk kivilágos kivirradtig".) Kétségtelen, hogy 1956 november 4 mellett 1849 október 6 is eltöröl hetelen emlékeztető marad a nemzetet ért tragédiák sorában. Az aradi bitófákra küldött tizenhárom tábornok sorsa az egész nemzet vesztőhelyét képviselte, miként Muhi puszta vagy Mohács. Százharminc esztendő meg történelmi méretekkel mérve is jelentős periódusnak számít. Hogy ez a százharminc esztendő a mi viszonylatunkban oly közelinek tűnik, annak egyik legfontosabb oka a jelennel való összehasonlítás: a nemzet ugyanúgy béklyókba kötött, idegen megszállást nyögő áldozat, mint ami volt az 1849 október 6-ot megelőző és követő korszakban, kivéve azt a másfél évet, amikor a nemzet hadbaszállt a Habsburg dinasztia béklyói ellen. Losonczy László New Yorkban közvetlen a Fifth Avenue mellett lévő utcai üzlethelyiségembe — szabóműhelyembe — agilis, fiatal társat keresek. Leveleket a Menóra new yorki kiadójába kérek. (100 Overlook Terrace, New York, N.Y. 10040.) HUNNIA WORLD WIDE TRAVEL EGY NAPTÓL — EGY ÉVIG végig Jet-tel — minden vasárnap korlátozás nélkül repülhet BUDAPESTRE vagy kihozathatja rokonát MINDEN HÉTFŐN BUDAPESTRŐL Az ár mindenképpen $499.00 New York — Los Angeles $200.00 CSAKIS A HUNNIÁBAN HUNNIA INN ROCKEFELLER CENTER INTERNATIONAL BLDG. Suit* 244 630 Fifth Ave., N.V.C. N.Y.10020 (212) 247-6881-82 HUNNIA HOUSE AND TRAVEL INC (a régi helyén) 1592 Second Ave., N.Y.C. N.Y. 10028 (212) 734-6900-01
