Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)
1979-02-10 / 744. szám
W9 Mwé II. * MENÖKA 5. oMsj Moszkva — A TASS iroda közölte: Három szovjet polgárt halálra ítéltek és kivégeztek. A hivatalos hírszolgálati ügynökség jelentése szerint a három személy beismerte. hogy ők voltak azok. akik két évvel ezelőtt a földalattin bombát robbantottak és a bombarobbanásnak 4 halálos áldozata volt. A tárgyalásról semmiféle előzetes jelentést nem adtak ki. sőt a tárgyalás közben sem történt jelentés, a TASS iroda mindössze a halálos ítéletről és a kivégzésekről adott hírt nemrégiben, minden egyéb magyarázat nélkül. Bandar Seri Begawan, Brunei Néhány nappal ezelőtt egy 101 vietnami menekültet szállító hajó akart landolni Brunei partjain és a menekültek azt remélték, hogy politikai menedékjogot kaphatnak Bruneiben. A brunei-i hatóságok azonban nem teljesítették kérésüket, fűtőanyaggal és élelemmel látták el őket és közölték velük: menjenek, ahova akarnak. A vietnami menekülteket szállító hajó ezután elhagyta Brunei partjait, nem érkezett jelentés arról, hogy merre tart. London — Az angol főváros három legnagyobb kórházában a kisegítő személyzet (takarítók, karbantartó szerelők, stb.) sztrájkba léptek, ezenkívül sztrájkba léptek a városi szemétgyűjtők is. Ámbár a teherautó soffőrök már ismét dolgoznak, ezek a sztrájkok újabb válságot jelentenek Anglia számára. A kórházi betegek egy részét haza kellett küldeni és az utcákon felhalmozódott a szemét. Istanbul — Abdi Ipekcit, a politikai pártoktól függetlet) és nagyon befolyásos “MHlyet” nevű napilap főszerkesztőjét egy száguldó autóból két férfi legépfegyverezte. A tetteseknek sikerült elmenekülniük, a gyilkosság motívuma ismeretlen. Peking — Az elmúlt héten hét férfit — különböző okok miatt — halálraítéltek, egy kirendelt katonai lövész-brigád kivégezte őket. Egyikük egy 34 esztendős középiskolai tanár volt. akit abban találtak bűnösnek, hogy a lányiskolában, ahol tanított, négy lányon erőszakot követett el. Salisbury — lan Smith, rhodesiai miniszterelnök kijelentette az újságírók előtt: Ha az áprilisi választások után Amerika és Anglia hivatalosan elismeri az új rhodésiai kormányt, ő maga visszavonul a politizálástól. Ha ez a kél ország nem ismeri el az új rhodesiai kormányt, Smith szándéka az, hogv továbbra is parlamenti képviselő marad és az új kormányban miniszteri tárcát vállal. Las Vegas — Néhány nappal ezelőtt havazott Las Vegasban. ami itt. a világ szerencsejáték -fővárosában rendkívül szokatlan. Egy szállodai pincér Santa Clausnak öltözött és a vendégeket igy üdvözölte: H0...H0...H0... Merry Christmas To You! Manila — Ferdinand Marcos ftlipinp elnök kijelentette: Előzetes ígéretével szemben, ebben az esztendőben nem lesznek választások a Fülöp Szigeteken. Indokolás: A politikai ellenzék egyre erősebb lesz. San Francisco — Patricia Hearst. aki forradalmár korában Taniának nevezte magát és akit az esküdtszék bűnösnek talált bankrablásban való közreműködésben és akit a bíróság 7 pvi börtönbüntetésre ítélt, elhagyta a Pleasanton börtönt. Patty-Tania elnöki kegyelem következtében került szabadlábra. A Pleasanton minimális biztonsági börtönben. amely sokkal inkább nyaralóhoz. mint fegyintézethez hasonlít, az egykori Tania a konyhában dolgozott. A 24 éves Tania-Patty kijelentette áz újságírók előtt: rövidesen feleségül megy Bemard Shaw hoz. akit börtönbüntetése megkezdése előtt édesapja személyi testőréül szerződtetett. Ms. Hearst 22 hónapot töltött börtönben. Los Angeles — A közelmúltban inlervjút adott az újságíróknak Sabrina. Ha még emlékszünk rá, az 1950-es években Sabrina volt Anglia glamour girlje és sokan azt remélték A ngliában, hogv Jayne Mansfield angol változata lesz, Nem így történt: Sabrina, aki egyébként nagyon szép és szexi nő volt, sem játszani, sem énekelni nem tudott. Jelenleg 39 éves, Californiában él és a riportereknek kijelentette: Nem adtam fel azt a tervemet, hogv színésznő legyek, sőt — szerelnék Shakespeare szerepeket játszani. (Sabrina még mindig nagyon szép és nagyon szexi és mindeddig egyetlen Shakespeare-ajánlatot sem kapott a színházi rendezőktől.) Washington, D.C. — Teng, kínai helyettes miniszterelnök, iltarlózkodása alkalmával ragaszkodott ahhoz, hogv egy bankettre meghívják Richard M. Nixont is, aki kéréséi és a Fehér Házban Amerika Kínához való kőzete- páratlanul érdekes kézfogásra dését 7 évvel ezelőtt megkezdte, és vacsorára kerüli sor Nixon és Carter elnök teljesítette Teng Teng és Nixon és Carter között. JEGY HETE Salisbury, Rhodesia — A legutóbbi referendum alkalmával), Rhodesia Jeh& .vpxáj j. zóihak" majdnem- 90 százaléka jóváhagyta lan Smith miniszterelnök arravonalkozó tervét, hogy a kormányzási fokozatosan, de viszonylagosan rövid időn belül, átadják az ország• többségben lévő fekete bennszülötteinek. A referendum értelmében áprilisban általános választ ásókat tartanak Rhodesiában és a választások alkalmával minden rhodesiai polgárnak egy szavazata lesz és ez természetesen, a 6.7 millió fekete győzelmét fogja jelenteni a 230,000 fehérrel szemben. Az új alkotmány értelmében azonban a feketék — legalábbis egyelőre — csak korlátozott számban lehetnek rendőrök, biztonsági örök és bírák. Peking — A kínai Kommunista Párt vezetői szeretnék újjáépíteni és modernizálni Pekinget és ennek a feladatnak a végrehajtására /. M. Pei, 61 esztendős kínai születésű amerikai építészt kérték fel. Pei, aki az elmúlt évben többször járt Kínában, elvállalta a megbízást. Néhány hónap múlva visszatér Pekingbe és magával viszi arravonalkozó tervrajzait, hogy miképpen és hot építsenek a kínai fővárosban 7 amerikai mintájú nagyszállódat és legalább 5 amerikai mintájú szupermarketet. TORONTÓ VAROSA 1976 INGATLAN ADÓK Időközi számlázása A Municipal Act és a 24—76 városi szabályzat előírásainak értelmében, melyeket a Tanács 1978 december 18-án hagyott jóvá, az ingatlan adók első három részlete 1979 évre a következő napokon válnak esedékessé: MINDEN KERÜLET: Első részlet Febr. 14 Második részlet Apr. 04 Harmadik részlet Május 23. tsalta, Japán^ —1 ,uV 1£>m ’e Egy fegyveres férfi 25 bankalkalmazottat 42 órán keresztül tartott túszként fogságban egy itteni bankban. A rendőrök végülis letartóztatták. A tűzharc során a bankrabló-jelölt négy túszt agyonlőtt és két rendőrt megsebesített. Ő maga kórházba történt szállítása után 9 órával belehalt sebeibe. A rendőrségi jelentések nem közölték nevét. Beirut — Orvlövészek agyonlőttek két arab békefenntartó katonát és megsebesítettek hármat azon a vonalon, amely elválasztja egymástól a beiruti keresztény és mohamedán negyedet. Californiában élő 50 éves jómegjelenésú csinosnak mondott, remek háziasszony keres inteiigens, jóérzésű kellemes úriembert. Fényképes válaszokat várok ,,Jobb kettesben” jeligére. A leveleket a kiadóhivatalhoz kérjük eljutatta!: 105 Almore Ave, Downsview, Ont. Canada. | A fenti részletek az 1976 évre szóló időközi számlázást | I képviselik, melyeket a múlt év „mill”adókulcs szá- | | mának 50'százalékára alapoztak. A maradványt meg- | I közelítőleg az év közepén fogják számlázrti és újabb | | három részletben fizethető. 1 Jelenleg minden időközi adószámlát postáztunk. Azok I | az adófizetők, akik még nem kapták volna kézhez | § adószámlájukat, azonnal folyamodjanak a Tax Infor- | | mation Counter, City Hall hivatalához, vagy telefonon | | hívják a 367-7115 számot. AZ ADÓK FIZETÉSE 1 Ezeket az adókat a megadott helyeken és a kísérő | | füzetkében megadott módon kell befizetni (a füzet- | | két csatoltuk minden számlához). W. A. WILFORD, City Treasurer ^niiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiit^ ^rftíantic UBeacii cJ-fotzC 3400 COLLINS AVENUE MIAMI BEACH. FLORIDA Phone:(305) 534-4665 Air-conditionált szobák, konyhával! Egész évben nyitva az Óceán partján. Információért írjon - telefonáljon, angolul vagy magyarul. Szeretettel várjuk barátainkat Bonyhádi Lajos manager Toldo — Egy tokiói utcán hirtelen összeesett az 51 éves Otocihi Kavakami. Amikor kórházba szállították. az orvosok úgy találták, hogy valami baj van a gyomrával és hozzákezdtek az operációhoz. A műtét során a következők kerültek elő Kawakami gyomrából: 55 fogkefe. 13 borotvapenge. 21 szög. egy töltőtoll és egy ceruza. Az operáció után az orvosok megkérdezték: miért nyelte le mindezeket? Kawakami válasza: Tíz évvel ezelőtt fogadtam valakivel. Azóta sem éreztem semmi kedvezőtlen hatását annak. hogy mindezeket a dolgokat lenyeltem, de lehetséges, hogy végsó fokon senki sem “nyelhet" fogkeféket, szegeket és borotvapengéket — büntetlenül. Paris — Rolf Daubbertin 44 éves atomfizikust és feleségét letartóztatták. Azzal vádolják őket. hogy mindketten Kelet-Németország számára kémkedtek. A vádat Daubbertin és felesége tagadja. New York — Nelson Rockefeller volt new yorki kormányzó és egykori amerikai alelnök holttestét, végakaratának megfelelően, elhamvasztották. A hamvakat egy urnában a Pocanlico Hills-i családi temetőbe temették. Jeruzsálem — Palesztin Guerillák Natanja egyik legforgalmasabb üzleti negyedében időzített bombát helyeztek el. A bomba felrobbant. két személy meghalt, a sebesültek száma 34. Boston — A bostoni temetői sírásók több, mint 100 nap óla sztrájkolnak, mert fizetésemelést követelnek. A sztrájk következtében a temetellen hullák száma körülbelül ezer. London — A közelmúltban mutatták be az angol és az amerikai televízióban a “The Corn is Green ” című televíziós filmet, amelynek főszereplője Catherine Hepburn. A fűm, annak ellenére, hogy London és Észak-Wales volt a felvételek színhelye, amerikai pénzen készült és rendezője George Czukor, a világhírű magyar-zsidó származású amerikai filmrendező volt. Mr. Czukor először 1932-ben rendezte Ms. Hepburnt és később még többször. Legemlékezetesebb és legsikeresebb közös filmjeik: Holiday, The Philadelphia Story, Adam s Rib. New York — A Ford Foundation, amely Ámerika leggazdagabb emberbaráti 'ntézménye. nemrégiben új elnököt választott. Az új elnök egy Franklin Thomas nevű 43 éves néger ügyvéd lett és ez az első eset. hogy a Foundation elnöke nem fehér. MIAMI BEACH egyetlen magyar ••••••••••••••••••••Zsidó Clubja Miami 6each,Fla.,33 39 Tel:(305)531 -1113 F.lnftk:Weiss Martin j520 Lenox Ave. TitkárWeinbcrger Arthur Tel:(305)67.V5154 Clubnapok minden szerdán és sz.ombaton este 7 órától. Ha Miamiban van ok'e'1 lenül keresse tel clubunkat, ahol regi barátaival találkozhat, mert amellett, hogy nálunk szórakozik, segiti Izrálet_____________________________ AZ ÍNYENCEK otthonh A legkülönlegesebb válogatott Steak-ek, a legfrissebb halak, óriási rákok! Figyelmes kiszolgálás! 191 St. and Collins Ave. Miami Beach Betwen Marco Polo and Chateu Hotels. Reservations: 932-7676 Tulajdonosok: Radnai László és Marianne HdWaífab Isle RESORT MOTEL on the Óceán at 176th St., Miami Beach INGYEN MINIATŰRÉ GOLF Saját területünkön! 2I0 szoba airconditionerrel, kis konvhával. 500 láb hosszú saját tengerpart napozóval, 2 uszoda, 2 gyermek-uszoda, egész napos szórakoztatás.Esténként tánc. műsor, cocktail party. kitűnő étterem, színes TV, jégszekrény minden szobában. Szobája előtt parkolhat. “SZABADSÁG A FELESEGEKNEK” Saját ó 'oda. gyermek játszó-szoba és játszótér áll ingyen a vendégek rendelkezésére Felvilágosításért és katalógusért hívjon: USA-ból ingyen 1-800-327-5275 I Kanadából (305) 932-2121 vagy travel agency-n keresztül ELMER REAL ESTATE Apartmentek, hotelek, motelek és Tiáz investmentek specialistája 1803 Ponce de León Blvd., Miami, Florida 33134 Elmer and Mitzi A.Horosny Real Estate brokers