Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)

1979-01-27 / 742. szám

♦ M r. A u g u s t J . P.O.Box lo34 New Brunswick U.S.A.

■>’ o 1 n a r

» New Jersey

Second class mail registration No. 1373.

VOL. 18. 742

AZ (SZAKAMERIKAI MAIIK AR ZSIDÓSÁG IAPJA

Ára: 50 cent JAN. 27.1979.

IRÁN: az utolsó évtized legnagyobb baklövése

A Time Magazin legutóbbi számában érdekes elsóoldalas ,színes képet közöl földünk jelenlegi állapotáról. A glóbusz egy holdsarló alakú része a Perzsa-öböl és környékének térképét ábrázolja Pakisztántól és Afganisztántól kezdve Iránon, majd az egész Közel-Keleten, az arab félszigeten át egészen Ethiopiáit. A világ e területileg

is jelentős, de geo- és gazdaságpolitikai szempontból legfonjunk. Dehogy akarunk arra hivatkozni, hogy mi milyen okosak vagyunk. Nem tudtunk mi semmivel sem többet, mint bárki más, aki ahelyett, hogy djabb és újabb hatóságokat, ügynökségeket, kutatószerveket állit föl, elkezd a saját fejével gondolkodni. Inkább csak azért említettük a Time Magazin "Menora" utánérzését, mert nagyszerű kiindulópont egy kis eszmefuttatásra.

Ayatollah Komeini

tosabb része mögött ott ül ölelésre terjesztett karokkal az orosz medve. Érdekes, kifejező kép, s a Magazin — mely egyike a világ legelismertebbjeinek, 8 oldalon keresztül analizálja a helyzetet, szakembereket szólaltat meg, bizalmas jelentések alapján ismerteti az összefüggéseket, s vonja le a konklúziót: a Szovjetunió úgylátszik elérkezettnek látja az időt. hogy “kiegyenesítve frontvonalát" érdekkörét egészen az Indiai-óceánig, a Perzsa-öbölig terjessze ki.

Hallatlanul érdekes cikk, mondtuk magunkban.de mintha már olvastuk volna valahol. Nem is kellett sokáig keresgélni. Megtaláltuk a Menora öt héttel ezelőtti első oldalas politikai összefoglalóját és elolvastuk. Bárkinek ellenőrzésre rendelkezésre áll. Négyheti alapos dollárszázezreket kitett tanulmányozás után a Time Magazin pontosan megállapítótta azt, amit a Menora négy héttel korábban dollárszázezrek (százezrek? nem, nem tízezrek... ezrek... százak...) nélkül tudott.

Távol áll tólünkf hogy dicséretet vagy kitüntetést várMi néhány héttel ezelőtt lényegében hasból, érzésből írtuk le, hogy miről van szó. A Time nagyon komoly lap, nem engedheti meg magának, hogy alapos kutatás nélkül közölje a szerkesztő véleményét, ók előbb lelevelezik helyi tudósítóikkal, cikkeket, adatokat kérnek tőlük, azt aztán a központi szerkesztőségben egy agytröszt kiértékeli, az ilymódon készült anyagot visszaküldik a helyi tudósítókhoz, hogy szóljanak hozzá, s végül, mikor már mindenki egyetért, s mindenki úgy korrigál, hogy nem lehet fönntartása, akkor megjelenik a hetilapban. Egy ilyen hatalmas vállalat mint a Time, tulajdonképpen még befolyásolhatná is olvasóit, ha az események értékelése időben jelenne meg. De ehhez túl nagy a bürokrácia, s mire óvó hangjuk napvilágra kerül, már túl késő, a Szovjetunió közben már megsütötte a maga kis pecsenyéjét.

De még a Time Magazin is aránylag kis organizáció az Egyesült Államok külpolitikai szervezetéhez viszonyítva. A State Departmentnek nem egyegy kiküldött tudósítója van, hanem minden országban nagykövetek, követek, kiskövetek, fő- és alkonzulok, titkárok, titkárnők, titkos ügynökök és titkos ügynököket ellenző titkos ügynökségek végtelenje. A jelenlegi washingtoni külügyi vezetés a demokráciát olyan komolyan veszi, hogy addig semmilyen kérdésben nem foglal állást, míg ezek mind nem hallatják szavukat és ki nem alakul a koncenzus — amiben aztán mindenki egyetért. Ezután már csak az kell, hogy Brzezinski, a nemzetbiztonsági főtanácsadó, Vance külügyminiszter és George Ball, a különleges külpolitikai szakértő a bejövő anyag alapján azonos véleményre jussanak és véleményüket az elnök elfogadva kialakítsa a határozott külpolitikát.

Ennyi elöljáró magyarázat kell az iráni helyzet megértéséhez. Az amerikai külpolitikai állásfoglalás gyors iramban alakul ki, a jelentések már mindenhonnan bejöttek. Az előbb említett három politikus ugyan még nem ért egyet s így történhet meg, hogy amikor Carter elnököt megkérdik, hogy vajon egyetért-e Brzezinski véleményével,mely szerint az iráni helyzeten még lehetne segíteni, ő széttárja a karját s így válaszol: Remélem, hogy igaza van, de honnan tudhatnám én azt?

Persze egy ilyen karszéttárás is hosszú időt vesz igénybe s így történik, hogy mire a hír az újságokban megjelenik, Riza Pahlevi, a jelenlegi perzsa sah már ott is hagyta a világ legrégibb királyságát, a 2500 esztendős pávafarkas trónt és megkezdte amerikai számkivetettségét. Őt szegényt nem kell különösen sajnálni, bár a hírek szerint kétezer milliós vagyonának csak egy töredékét sikerült kimenteni. Talán még a felénél is kevesebbet.

A régi, 1946-os pesti vicc jut eszembe a népnevelőről, aki a belvárosba megy házi agitációra, s az ajtót nyitó házigazdának elmagyarázza, hogy hónapokon belül minden milyen jó lesz. A házigazda azt válaszolja, hogy ót nem kell megagitálni, hiszen ö a kerületi párttitkár. Mire az agitátor: Ön a párttitkár? Akkor legalább tessék nekem megmondani, hogy mi lesz velünk, kiskereskedőkkel?

Riza Pahlevivel nem lesz semmi, ó ki fogja bírni a trónvesztést. De mi lesz az iráni néppel, amely ebben a pillanatban lázas boldogsággal ünnepli, hogy megszabadult abszolút monarchista uralkodójától, s még csak nem is sejti, miféle szörnyűségek leselkednek rá. Mi lesz a Közel-Kelettel, melynek amúgy is nagyon ingatag stabilitása a viszonylag egészséges Iránon alapult? Mi lesz a nyugati világgal, amelynek olajellátása, s főleg az olaj ára nagyban függött a perzsa uralkodó-csoport viszonylagos mérsékletétől? Magától feltoluló kérdések ezek, olyan természetesek, hogy néhány héten, vagy néhány hónapon belül már a washingtoni hivatalos szerveknél is felmerülnek majd.

Mit mond ugyanis a józan ész?

Az iráni forradalmat nem a

haladószellemű demokraták csinálták és nem azért, mert a sah uralmát túlságosan reakciósnak tartották. Igaz, a jól megszervezett események mögött, ha nem is hivatalosan a Szovjetunió, de a szovjet vonalhoz teljesen hű és érdekeit fenntartás nélkül szolgáló Tudeh kommunista pártot találjuk. Persze, aki ismeri a Szovjetunió történetét (rövidített tanfolyam), az tudja, hogy a haladó erők támogatása a szomszédos országokban éppenséggel nem kötelező a szovjet vezetés elképzeléseire. Iránban a Szovjetunió az izlám-papságot lovagolja meg, akiktől néhány évvel ezelőtt Pahlevi sah elvette a földbirtokokat, hogy azt szétossza a nép között. A földreform ugyan kudarcba fulladt, mert az izlám papok ügyesen szabotálták, de ezt a merényletet a sahnak sohasem bocsátották meg. A perzsiai egyház feje, Ayatollah Homeini Párizsba menekült s azóta onnan szervezi azt a "forradalmat", amely a Korán előírásain alapuló köztársaságot akar létrehozni. Ez a köztársaság némileg szokatlan ugyan, de nem az első szokatlan köztársaság századunkban. Az elnököt nem kell megválasztani, az. elnöL ugyanis maga a főimám, aki közvetlen összeköttetésben áll Allah- al, s így ugyanolyan tévedhetetlen és csalhatatlan, mint egy hasonlóképpen szabadon megválasztott köztársasági elnök, aki Lenin szellemével, vagy legalábbis a Kreml külön szobájával tart kapcsolatot a vörös telefon útján.

Elképzelései viszont rendkívül modernek. Irán lakosságának kétharmadrésze analfabéta. A vidékeken az eredménytelen földreform után elképzelhetetlen a nyomor. Az izlamikus köztársaság programjában egyetlen szó sincsen arról, hogy ezen változtatni kívánnának. Viszont vannak más, sürgős tennivalók. Például be kell vezetni a halálbüntetést az illegális alkohol-fogyasztásra, meg a kártyajátékra. Azt a nőt, aki szemérmetlen módon nyugati ruházatban jelenik meg nyilvánosság előtt és leveti fátyolét, meg kell korbácsolni. A tolvajok elleni védekezésnek pedig leghatásosabb módszere a jobbkéz levágása. Homeini szerint r* igazságos büntetés helyessége mellett legjobb érv, hogy Szaudi Arábiában alig vannak tolvajok. Lehet, hogy igaza van, lopás ellen biztosan bevált büntetés. Akinek félkezét levágják, legjobb esetben csak fele annyit lop, mint azelőtt Nem is beszélve arról, hogy harmadszori visszaesés lehetetlen, mert akinek kétszeri büntetés után már mindkét kezét lecsapták, harmadszorra már biztosan nem fog próbálkozni.

Mindezekből látható, hogy az új iráni államrend teljes mértékben kiérdemli a Szovjetunió támogatását. Csak azt nehéz felfogni, hogy mivel érdemli ki az Egyesült Államokét. Mert bármilyen keserű is, lehetetlen nem beszélni arról, hogy az események ilyetén alakulásáért senki nem felelős olyan mértékben,

mint a Carter adminisztráció. A jószándékkal égbekiáltó tehetetlenség és naivitás járt együtt, s a tragédia következményeit ma még szinte felmérni sem lehet.

Ott kezdődött, hogy a Cl A teljesen rosszul mérte föl az iráni belső helyzetet és túlértékelte a sah lehetőségeit. A CIA e vádakra azzal védekezik, hogy az elmúlt évek során éppen a hatóságok fosztották őket meg cselekvőképességüktől. Igazuk van. Aztán, amikor kiderült, hogy a sah saját erejéből nem képes szembeszállni a baloldal és a mohamedán klérus egyesült erejével, akkor megint rosszul mérték fel a helyzetet. Ha a sah — mondották — nem bírja a nép bizalmát, akkor ejteni kell ót és találni kell valami ügyes politikust, akire a nyugat számíthat. Találtak is egy eddig jelentéktelen perzsa képviselőt, aki ellenzékben volt a sahhal szemben, de azért vállalta, hogy kormányt alakít és megpróbálja kifogni a szelet a vitorlákból. Nem kellett nagy bölcsesség annak megjóslásához, hogy ez reménytelen. Nem tudó: mi

az önök véleménye arról a repülőgéptársasági vezérigazgatóról, akinek jelentik, hogy az egyik gép valahol a tenger fölött zuhan. Mire az utasítást ad, hogy a gépet még néhány óráig tartsák fenn és ó közben küld utánuk egy újabb pilótát.

Ez történt Iránban is. A szerencsétlen Bakhtiar kormányt alakított, Carter elnök

1945 óta a nemzetközi egyensúly mérlege a Szovjetunió javára billen. 1974-tól kezdve azonban — a tagadhatatlan szovjet-terjeszkedés ellenére — a súlyok apránként az Egyesült Államok serpenyőjét gyarapítják. Moszkva — Egyiptom elveszítése után — középkeleti hegemóniájának megingásától tartva Etiópia Kuba által való megszállásával igyekezett magát kárpótolni. A genfi konferencia végleges elmaradása következtében azonban radikális lépésre szánta el magát. Szíria és Irak . vezetőit a Kremlbe rendelvén, közölte velük, hogy csupán a két ország egyesítésé esetében hajlandó nagyobb mennyiségű fegyverszállításokra. Közben — lépésről lépésre — kialakul egy szilárd US A-Japán-Kína tengely, s még a piciny Románia is szembe mer szállni a vörös Góliáttal. A nyugati gazdasági és hadi támogatás következtében Kína ütőképessége megizmosodik.

Brezsnyev újabban kapkod. Az USA-val mielőbb tető alá kívánja hozni a vajúdó SALT egyezményt. A nyugati tömböt pedig Franciaország, elsősorban azonban Németország kikapcsolásával próbálja szétbomlasztani. Nyugat-Németországnak — a NATO-ból való kiválása esetén — kölcsönös meg-nemtámadási egyezményt ajánl, s mi több, titkos megbeszéléseket folytat a két Németország egyesítéséről. Amerika tragédiája azonban a gyenge elnök, ki képtelen megfelelő energiatörvénnyel stabilizálni a dollárt

pedig nyilvánosan felkérte a Párizsban lévő Hornéi ni t, hogy “adjon Bakhtiarnak egy sánszot". Hogy az amerikai elnököt ez a 80 éves, begyöpösödött agyú. de ravasz izlám-pap úgy utasította rendre, mint egy taknyos kölyköt, ez már maga is bizonyítja, milyen mélyre süllyedt az Egyesült Államok egykori megbecsülése. Az Ayatollah nem ad sánszot a nyugatbarát miniszterelnöknek, hanem e hét folyamán visszatér Iránba, kirúgja az illegális kormányt és átveszi a hatalmat Demokratikusan... az anyja keservét!

A másik üzenetet az iráni hadsereg tisztjeihez küldte az amerikai elnök. Meg ne próbáljanak katonai államcsínyt csinálni, mert ez összeegyeztethetetlen a nyugati állameszmével.

A baj csak a z, hogy Carter Bakhtiart akarja, Bakhtiar viszont nem akaija az Ayatollát és viszont. A miniszterelnök, hogy hatalmát megtarthassa, katonai puccsot szeretne és erre próbálja rávenni a tisztikart. Azok szívesen benne is lennének ebben az ügyben, de sajnos nem lehet, mert a demokratikus Amerika nem tűri, hogy katonák védjék meg Amerika érdekeit. Vagyis Washington mai jószándékú irányítói nemcsak, hogy a Szovjetunió ellen nem hajlandók védekezni, de még meg is büntetik azokat.

és nemcsak erőtlen a szovjet terjeszkedéssel szemben, hanem még támogatást is nyújt Amerika ellenlábasainak Rhodeziában és Dél-Afrikában.

A technológia korának emberét a gép megfosztja a küzdelem izgalmas gyönyörétől. Önmagával meghasonlik. s minthogy lelki sebeire nem képes írt találni, új messiások után kutat Elérkeztünk a harmadik ipari forradalomhoz. Száz évvel ezelőtt az írógépek összetörésében látták a haladás meggátlásának orvosságát. Most az automata gépekkel együtt az egész modern korszellem szétzúzására törekszenek.

A modernizálás szimbóluma természetesen a gyűlölt nyugat s kit tekintenének e szellem egyetlen közel-keleti képviselőjének, mint a parányi Izraelt?

Szíria és Irak egyesülése Izrael észak-keleti határára újabb veszélyt jelent. A két állam most 415.000 főnyi modern szovjet fegyverekkel felszerelt hadsereget képes kiállítani. Ez 750 bombázóval és 4,400 tankkal rendelkezik. Izrael jelenlegi hadserege ezzel szemben 100.000 főből áll, 600 ! repülőgéppel és 3,200 tankkal. Félő, hogy Jordán sem lesz képes sokáig ellenállni a fenyegetésnek és csatlakozik egy Líbiával, a P.L.O.-val, Algírral és Dél-Jemennel mgerósített tengelyhez, melynek éle nemcsak Izrael, hanem Egyiptom, Szaudi Arábia és Szudán ellen is fog irányulni.

akik saját erejükből megpróbálnak ellenük védekezni.

A sah elhagyta az országot, mert nem kapott nyugattól segítséget. Mi lesz most? Vagy véres XVI.-XVII. századot idéző reakciós izlámköztársaság, vagy véres katonai diktatúra, vagy véres polgárháború.

Hát ezt jól megcsinálták. Nem tudjuk, ki fog érte kitüntetést kapni.

És mi lesz Homeini. a most győztesen hazatérő főpap sorsa? Ugyanazok, akik ma az utcán őrjöngve ünnepük, néhány hónap múlva már ellene fordulnak, mégpedig jogosan. Nyolcvan éves, igy még az is valószinű, hogy ágyban, párnák közt hal meg, de nem valószinű, kevesebb, mint fél év kell majd hozzá, hogy ugyanezek a tömegek a Tudeh kommunisták irányítása alatt a reakciós Homeini ellen vonuljanak fel. Ó meg személy szerint bevonul abba a szovjet szellemi pantheonba.ahol a lenini "hasznos hülyéket" tartják számon. így nevezte Lenin a társutasokat akik önmagukról sosem hitték el, hogy kommunista érdekeket szolgálnak. S e díszes társaságban az agg Homeini vezető helyet foglal el. Egyike a leghasznosabbaknak s egyike a leghülyébbeknek.

De ó, jaj, legalább Washingtonban tudnák vezetőink, hogy mit csinálnak!

Szaudi Arábia kapkodva reagált a tömb kialakulására, mely a monarchiát fenyegette. Kezdetben csatlakozott a Szadat-ellenes tömbhöz. Majd belátván dőreségét, ismét baráti jobbot nyújtott Szadatnak. Az egyiptomi elnök viszont, a bukott iráni uralkodó meghívásával igyekezett bizonygatni a királyok iránt tanúsított hűséget és azt, hogy a vörös veszély közelébe került szaudi uralkodó család kizárólag az egyiptomi haderő erejére és támogatására számíthat. Várható tehát egy erős ellentömb kialakulása, melynek azonban első előfeltétele egy Egyiptom és Izrael közötti béke. Sajnos, az erős izraeli megtorlás ellenére, mely az ENSz csapatok tehetetlen sorain áttörve két terrorista fészket megtisztított, a P.L.O. gyilkos terrorcselekményei folytatódni fognak.

Bár az ENSz csapatok libanoni tartózkodását 5 hónappal meghosszabbították, a P.L.O. terrorosztagai továbbra is nyugalomban átszivárognak vonalaikon. így Izrael bejelentette, hogy a terrorakciók folytatása esetén az ENS csapatokat megkerülve, újabb tisztogatásokra lesz majd kénytelen. Irán — ki népét a középkorba kívánja visszavetni — újból tesz lépéseket. Mindkét tábor új szövetségesek után kutat Uj tömbök alakulnak, s talán soha a történelem folyamán nem volt oly szükség az Egyesült Államok erőteljes közbelépésére, mint ma. „ -Egri György

AZ ÜJ MESSIÁSOK