Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)

1979-06-23 / 763. szám

1979 június 23 * MENÓRA 3. oldal Hetilapok legnagyobb problémája - és ez kiváltképpen érvényes nemzetiségi hetilapok esetében - friss hírek közlése és az olvasók“up to date”tájékoz­tatása a legújabb fontos esemé­nyeket illetően. Egy kedden nyomtatott és postázott, s csütörtökön vagy pénteken kéz­besített hetilap csak a szóban­­forgó keddig történt ese­ményekről tud beszámolni, melyek viszont a legjobb indu­lattal sem mondhatók frissnek vagy újkeletűnek csütörtökön és pénteken. Ilyen körülmények között a Menóra szerkesztője elsőrangú munkát végez a magyarnyelvű olvasótábor tájé­koztatásában, nem annyira a hírszolgálat mint inkább közér­dekű kommentárok révén. Ehhez a módszerhez szeretnék hozzájárulni, amikor időről időre olyan eseményeket kommentálok, melyek vagy el­kerülték a napilapok figyelmét, vagy olyan formában közölték, amely további magyarázatot igényel. Meglepően kevés sajtótermék foglalkozott a Ghánában zajló „forró“ eseményekkel, holott ezek az események — külön­­külön vagy összességében — döntő hatással lehetnek Nyugat-Afrika jövőjére. Ghána, a korábbi Elefánt­csontpartsok szenzációt okozott az ötvenes és hatvanas években, különösen a virgonc N'Krumah vezérsége alatt. Tito, Nasszer és más, „hintapolitikáról“ ismert politikusokhoz hasonlóan az egykori ghánai parasztgyerek is ki akarta használni a kelet és nyugat között dúló hideg­háborút. Hol Moszkvának bizonyította a marxizmushoz való hűségét, hol Washingtont biztosította Ghána „örök” barátságáról. Két-három éven át sikeres volt a társutasi hintáz­­gatás, de egy szép napon — és csaknem ugyanazon a napon — egyszeriben eltűnt a szovjet és amerikai szimoátia. Ghána a N’Krumah idő­szakot követően politikai és gazdasági krízisek sorozatán esett át, elsősorban az egymást váltogató katonai fiókdiktátorok tehetetlensége miatt. (A het­venes évek elején például több mint tízezer áldozata volt három diktátor vetélkedésének.) Végülis egy volt katonatiszt, a katonai szolgálattól és diktatú­ráktól megcsömörlött Frederick Akuffo vette át a hatalmat, aki őszintén vallja egy civil és demokratikus kormányzat fon­tosságának voltát. („Sose volt bajom az ország nyolc nem­zetiségi csoportjával"— mond­ta egyízben —, talán azért, mert önmagam képviselek egy kis egyesült nemzeteket”. Akuffo atyai nagyatyja francia, anyai nagyanyja holland, apja német, s feleségének atyja spanyol volt.) Január elején Akuffo bejelentette, hogy júniusban vagy júliusban általá­nos választásokra kerül sor négy politikai párt indulásával, melynek eredményeképpen majd a győztes párt alakit kor­mányt és veszi át a hatalmat az egymást követő katonai diktá­torok helyett. Május közepén a légierő tiszt­jei puccsot kíséreltek meg Akuffo ellen a bejelentett választásokat megbénítandó. Megszállták Accra belvárosát és közben mintegy negyven túszt Izraelnek most kell segíte­nünk adj többet a UNITED JEWISH APPEAL ISREL EMERGENCY FUND-ra BNAI ZION-on keresztül 138 East , 39 Street New York N.Y. 10016 szedtek össze — köztük a brit követség katonai attaséját, s bejelentették, hogy Akuffo fogságba kerítése után ók gyakorolják majd a hatalmat Az Akuffóhoz hű kormány­csapatok néhány órán belül szétverték a puccsot és a tú­szokat kiszabadították. A puccs vezetőinek ki­hallgatása során kiderült, hogy közvetve — Zambián, Algérián és Líbián keresztül — Moszkva keze volt a hatalomátvételi kísérletben. Akuffo, aki előzőleg bizonyos mértékig kokettált a “szocialista” világnézettel, azonnyomban kijózanodott és megundorodott (lehet őt hibáz­tatni?!) a moszkvai „világnézet­től”. Kidobta a szovjet követ­séget az országból, mig a líbiai, algériai és zambiai követség létszámát egyenként nyolc(!) főre csökkentette. Elképzelhető, hogy más afrikai országok is követik Akuffo példáját? Vu Hoang,egy Jakartában ren­dezett nemzetközi konferenciára kiküldött vietnámi delegátus érdekes javaslatot terjesztett elő: Vietnam hajlandó kiadni tízezer menekültet (természetesen főleg kínai származású vietnami polgárokat) olyan országoknak, melyek kötelezik magukat a menekültek befogadására, letelepítésére és ellátására. A konferenciát Indonézia kezde­ményezte azzal a céllal, hogy Nekünk folytatás az 1 oldalról dollárokat fektet abba, hogy ezek a zsidók ne Izraelbe, hanem az Óceánon túlra men­jenek? Hol van a politikai éles­látása a zsidó szervezeteknek, amikor kompromittálják az oroszok és az egész világ előtt Izraelt és a cionizmust, érvek fegyverét adva Izráel és a cionizmus ellenségeinek, hogy íme, a zsidók nem akarnak Izráel be vándorolni, mire és miért, micélból és kiért kell nekünk, az oroszoknak részt­­venni ebben a hazugságban? Próbálkozott Izráel azzal is, hogy Moszkvából ne Bécsbe, hanem Luddra hozzák a repülő­gépek az orosz zsidókat. De ez nem megy, mondják Moszkvá­ban, mert nincs diplomáciai kapcsolat, és szovjet repülőgép még sosem szállt le Luddon, a diplomáciai kapcsolatok fenn­állásának idején sem. Egyelőre tehát tűrik a Kremlben, hogy a zsidók becsapják őket, és ne Izraelbe menjenek, hanem Amerikába. Ez még az arabok felé is könnyebb helyzetet bizto­sít a számukra, hiszen mond­hatják nekik: mit jár a szátok, hiszen mi ezeknek az engedé­lyeknek a kiadásával elősegítjük annak világos bizonyítását, hogy a cionizmus humbug, a zsidók többsége nem akarja a zsidó államot, hiszen minden' 100 szovjetzsidóból 70 lemarad. De az is lehet, hogy Moszkvá­ban megdühödnek: csapjon a ménkű abba a Jacksonba azzal a világot járó Nachum Gold­­mannal együtt, nem engedünk ki több zsidót izráeli kiutazási vízummal, máshová pedig annál kevésbé, mert nincs semmi nemzetiségük. Ha nem Izráelbe mennek, hanem Amerikába, amúgyis inkább a legnagyobb fegyveres világ-1 hatalom erejét fokozzák. Magában a Szovjetunióban mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a zsidókat eltántorítsák az izráéli kiván­dorlástól. Az Izráel-ellenes aljas propaganda, a cionizmus állandó megbélyegzése, a belső biztonsági helyzet valóságos. MICSODA VILÁG! egy szűrőállomást kellene fel­állítani menekültek részére a Szingapúrtól délre elterülő Galang szigetén. Mr. Vu Hoang nemes gesz­tusként terjesztette elő országa javaslatát.mert mint beszédében hangsúlyozta: .....Vietnam a leghumanisztikusabb megol­dásként könyveli el a mene­kültek átadását a befogadó országoknak előzetes meg­beszélések alapján, ahelyett, hogy ugyanezek a menekültek rozoga hajókon vándoroljanak a tengeren”. Gyönyörű „szónoklat. Nem szeretek ünneprontó lenni, mégis megkockáztatom azt a szerény kérdést, hogy miképpen minősíthetők menekülteknek olyan vietnamiak, akik Viet­namban várják a befogadó országok könyörületét. Legjobb tudomásom szerint akkor lesz valaki menekült, amikor el­menekül hazájából. Lehetséges, hogy a vietnami kormány menekülttáborokat állított fel Vietnamban nemkívánatos viet­namiak számára? Kiváncsi vagyok, mikor rukkol elő Mr. Vu Hoang a „díjszabással". Vagyis mi lesz az az összeg, amit Vietnam ír majd elő minden egyes menekültért a befogadó orszá­goktól. Négy évtizeddel ezelőtt Hitler próbálta ki az ember­vásár módszerét, vérdíjat követelve zsidókért és Németor­szágban rekedt külföldi állam­polgárokért. Úgylátszik, hogy Vietnam csak a történelem szánalmas és elrettentő esemé­nyeiből tanul. # # Tulajdonképpen senkit sem lepett meg különösebben a hir, hogy Washington hazarendelte George Landaut, Amerika csilei nagykövetét „tanácskozásra". (Normális diplomáciai körülmé­nyek között az ilyesféle haza­rendelés természetes utózengése a diplomáciai kapcsolatok meg­szakítása.) Erre a lépésre állító­lag azért volt szükség, mert Israel Borquez, a csilei felső­bíróság elnöke elutasította azt a washingtoni kérelmet, mely három volt csilei titkosszolgálati ügynök kiadatásával volt kap­csolatos. Ezek az ügynökök állí­tólag 1976-ban megölték Orlando Letelier-t,az Allende­­kormány volt amerikai nagy­követét és később a csilei szocialista menekültek vezérét. Az amerikai nyomozás vég­eredménye szerint ez a három úriember helyezett el egy bombát Senor Letelier luxus­autójában. Néhány szenátor most azzal vádolja a Carter-adminisztrá­­ciót, hogy „összekeveri az almát a naranccsal". Miután a CIA- nak jelentős szerepe volt az Allende-kormány bukásához vezető puccsban, Washington abban reménykedett, hogy a­­katonai — és jobboldali — junta hatalomra segítésével kap­csolatai Csilével megjavulnak. (Hasonló meggondolások kész­tették a CIA-t az angolai eseményekbe való beavat­kozásra, melyek csúfos kudarc­cal végződtek.) A remény azon­ban meghiúsult, mert a csilei jobboldali junta meglepően egészséges gazdasági reformo­kat vezetett be, s bár afelől senkinek sem lehet kétsége, hogy a jobboldali terror bizo­nyos mértékig megakadályozza a csilei polgárokat demokra­tikus jogaik gyakorlásában, ugyanakkor azonban ezek a csilei polgárok meglehetősen jó életszínvonalat mondhatnak magukénak, s a kapcsolatok Washingtonnal csaknem ugyanolyan holtvágányon van­nak mint Allende idejében. Az FBI és a washingtoni rendőrség nyomozása a Letelier-ügyben 1977 tavaszán befejeződött, s a Fehér Ház ugyanaz év nyarán tudta, hogy kik gyilkolták meg a volt csilei nagykövetet. Miért nem kísé­relték meg a kiadatási kérelmet két és fél évvel ezelőtt, — kér­dezik egyes szenátorok. Miért éppen most jött el az ideje a felelósségrevonásnak? Bizonyos mértékig szomorú jelenség, hogy ugyanaz az amerikai kormány, amely hallani sem akart Allendé-ról, szívesen működne együtt egy jobboldali diktatúrával. Ha Washington még mindig nem jött rá arra, hogy nincs lényeges különbség különböző előjelű diktatúrák között, akkor bizony nem sok reményünk lehet következetes amerikai külpoliti­kára a jövőben. Losonczy László a gyermekek is kellenek képének meghamisítása, a „keleti törzsek elnyomásának” és a lakosság nyomorúságának meséje természetesen hat ezekre a zsidókra. De a HIAS-nak az volna a feladata, hogy segítsen a Jewish Agency és az izráeli kormány küldötteinek, akik Bécsben az Izráelbe való ván­dorlásra akarják rávenni a kételkedőket. Ehelyett az tör­ténik, hogy a Nyugatra pályázó zsidókat közpénzen szállítják előbb bécsi nyomor-szállodák­ba, és aztán Rómába vagy Milánóba, majd onnan, az Amerikából érkező beván­dorlási engedélyek arányában, ugyancsak a világ zsidóságának a pénzéből viszik őket az Óceánon túlra. Ahány gondolat felmerül e cikk megírása előtt vagy alatta, mind-mind arra mutat, hogy itt valami abszurdum történik, aminek nem lehet jó vége. Az történhet, hogy nem lesz kit Bécsből tovább irányítani, ha Moszkvában alaposan végére járnak a dolgoknak. S ezért kép­telenek vagyunk józan ésszel felfogni, miért csinálja ezt a HIAS, s miért támogatja ebben a Joint s az Egyesült Gyűjtőak­ció. Hisz Izrael nem volt és nem is lesz börtöne olyan zsidóknak, akik nem akarnak benne élni. A bevándorló fél év után meg­kaphatja izráeli útlevelét és oda mehet vele, ahova akar, még a HIAS romái irodájához is. Nem kell kompromittálni a zsidó hazaépítés eszméjét ahhoz, hogy Amerikába segítsünk gyáva zsidókat, akik félnek az állami élet nehézségeitől. Azt mondta Mózes a pusztában vándorló zsidóknak: „Aki fél, az fordul­jon vissza és ne gyengítse társai szivét”. Azaz még az egyiptomi kivándorlás népteremtő for­gatagában is hajlandó volt a Vezér visszaengedni a gálutba azokat, akik nem akarják a megváltást. Ma is a diaszpórá­ban él az izraeli zsidók 10 százaléka. De már csak azért, hogy ne szégyelljük magunkat az oroszok és az egész világ előtt, meg kell állítani ezt az ab­szurd folyamatot, mert azt semmiféle érv sem teszi iga­zolttá. A híres argumentum sem, hogy elég az a vívmány, hogy a zsidók elhagyhatják a szovjet poklot. Nem igaz, hogy elég. Ez az érv csak akkor volna helyt­álló, ha az izráeli zsidókat kon­centrációs táborokba zárnák, s nem engednék ki őket Izráelból, amint teszik ezt sokezerrel a Szovetunióban vagy Szíriában. Akkor mondhatnák a HIAS vezetői, hogy szabadságot adtak az orosz zsidóknak. De hazudik és rágalmaz az, aki azt állítja, hogy a zsidóknak nincs olyan mozgási vagy távozási sza­badságuk Izraelben, mint Amerikában, vagy Ausztráliá­ban. Ellenkezőleg, sokkal több szabadságuk van, mert nem kell a híres zöld papírra várniok, azonnal egyenrangú polgárokká válnak, a hazatérési törvény biztosítja állampolgári jogaikat és az izráeli demokrácia teljes szabadságukat Érthetetlen, miért kell ilyen körülmények között Izráel elemi érdekei ellen véteni az orosz zsidók elirányításának bűnével? Ugyanazok a zsidók, akik annyira szeretnének nagy és erős Izraelt látni, miért gyen­gítik a zsidó államot? Az elmúlt néhány év alatt ezerszer fel­vetettük ezt a kérdést, de senki nem adott rá elfogadható magyarázatot. A probléma puszta létünkbe vág, aláássa politikai helyzetünket. Képzeljük el. hogy 1967 júniusában, amikor a zsidó nép előtt kiterítve feküdt a teljes Erec-Jiszrael, tömeg­­alijja indult volna meg. Nem évi 250 ezer, mint az állam­­alapítás első éveiben, hanem „csak“ 100 ezer. Tessék végig­gondolni azt a lehetőséget, hogy 10 év alatt egymillió zsidó ér­kezett volna Izraelbe, nempedig csak alig 150-200 ezer. Volna-e Palesztina kérdés? Fennállana az a probléma, hogy Judea, Somron és a gázai sáv tömör arab lakosságával szemben tehetetlenek vagyunk, mert a föld azé, aki megműveli, és a nemzetközi közvélemény ezért áll a palesztinaiak mögött? Ha a lázadó Söchem, Tul-Karem, Jerikó, Chevron és a többi arab város szomszédságában száz­ezres zsidó városok és települési hálózatok épültek volna, mint annak idején a Sáron völgyben, a Délvidéken vagy a Galilban? Most csak ezreket irányí­tanak el tőlünk, de lehet, hogy jövőre tízezrekre rúghat azoknak az orosz zsidóknak a száma, akiknek az útlevelébe benyomják, hogy egyesülhetnek izráeli családjaikkal. Nekünk kellenek ezek a zsidók, kellenek a gyermekeik, és ók maguk, nem elég nekünk a gyűjtőakció, nem elég a zsidók távoli szeretete. Ha már nem jönnek hozzánk százezrével a szabad országokból, akkor legalább a Szovjetunióból kiszabadulóknak ne segítsenek, hogy hátatfordít­­sanak a zsidó hazának. Nincs ennél nagyobb abszurdum. Küldjék őket Izraelbe, a zsidó állam majd megpróbálja haza­fiakká nevelni őket, amint tette azt az ott élő 3 millió 150 ezerrel. Izráel bizonyította, hogy az ellenségeivel el tud bánni. A szövetségesével, a zsidó néppel nehezebb a harca, pláne, ha elveszik tőle a gyermekeit. GÁLA Fourth of July __________weekend___________ JUNIUS 29 (PÉNTEK) LUNCH-TÖL JULIUS 3 (KEDD) breakfastig 5 nap — 4 éjjel Ingyen hideg és meleg büffé — ingyen coktail — Pezsgős vacsora asztaloknál játszó zenekarral — Táncnál Omelsky Randolph Bernstein zenekara játszik. Fellép: Richárd Ingers előadóművész. Jobb szobát kap ha még ma rezervál. (914)254-5535 ÍR V1NG és ED1TH MILLER CSUPÁN 2 és fél órára New York Citytól a New York Thruway-n a 19-es ki­járatnál a 28-as úton... ! NEM KEU MANHATTANBA MENNIE JO SÜTEMÉNYÉRT t Hillsben M. V. -bán az rew’ó ián s^trudle & ^Paótrieó Zlnc. akii i reiki'yíUbb minőségű, naponta friss Rétesek, magyar és Cont/nentális sütemények nagy választékban kaphatók FIGYELMES KISZOLGÁLÁS, keresse lel Is kérje« kistelét az ízletes siteoéajekW Című: 101-21 QUEENS >l«i. NEW YORK a 67-es subway állomásnál Tel: (212)) 110-0200 Lázár‘s hieúzlel szomszédságában __ NAGYOBBITOTTUNK és felmentünk a 9. emeletre Ne mulassza el megtekinteni gyönyörű új raktárunkat. ANTON FURS MANUFACTURER and RETAILER FURRIER MEGŐRZÉST ÉS JAVÍTÁST VÁLLALOK Mink jacket, stola kabát bunda és mindenféle szőrme készen és mérték után kapható, jutányos áron. 350 Seventh Ave. (Betw. 29-30th Streets) New York. N.Y. 10001 Tel 594-9262-3 Home: 472-0407 Health&Pleasure Tours, Inc. 165 Watt 46th Street • Naw York, N.Y. 10036 A VI^ÁG LEGHÍRESEBB FÜRDŐHELYEI CSEHSZLOVÁKIÁBAN vannak Pöstyén, Kalsbad, Marienbad, Trencsén, Teplic, Luhacovice és sok más, amik hasznosak reumánál, ar­­tritisznél, asztmánál, szívbetegségeknél, cukorbajnál ROMÁNIÁBAN Félix-fUrdő, Észak-Efória, Herkules-fUrdő, Calimanesti és az eredeti Anna Aslan féle Gerovtál megfiatalító kúra, az Otopeni szanatóriumban és az új luxus Flóra Hotelben. Érdeklődjön nálunk a speciális csoport árakról. Hetenkénti indulás LOS ANGELESBŐL, NEW YORKBÓL ŐS CHICAGOBÓLFUrdóhelyek:Spanyolországban, Mexlcóban,: Olaszországban, Németországban, Ausztriában. 165 West 46th Street • New York, N.Y. 10036 Tel.: (212) 586-1826 - 586-1986 - 586-1775 HUNGÁRIÁN MEAT CENTER, Inc. SERTÉS, MARHAHÚS KÉSZÍTMÉNYEK HÁZI FÜSTÖLT KOLBÁSZFÉLÉK, SZALÁMI ÉS AZ ÖSSZES FINOM FELVÁGOTTAK 1592 SEC0ND AVE. (82 és 83 utcák közt) NEW YORK, N.Y. 10028. — Tel: 650 1015 V-junctarici Jroda 1603 Second Ave. NEW YORK N.Y. 10028 Tel:(212) 249-9363 Hungária, Charters I Átszállás nélküli PAN-AM Chaterek $439.00 | BUDAPESTRE és BUDAPESTRŐL | Elkészült a HUNGÁRIA CHARTEREK 1979 évi menetrendje. \merika büszkesége a PAN AM. Átszállás nélküli járatain repülnek utasaink Budapestre, és a látogatóba érkező rokonaink ugyancsak átszállás nélkül érkeznek New Yorkba. Chartereink hetenkint indulnak mindkét irányba 1-14 hétig terjedő időre. Azon­nali rezervációért vagy bővebb felvilágosításért, írjon, vagy hívja a HUNGÁRIÁT: 1-2-3 hetes garantált túrok. Gyógyfürdői beutalások Hévízre és az új Margitszigeti Gyógyszállóba. Egyszeri (One-way) útjaink ára mindkét irányba csak $249.­­( SIESSEN, NEHOGY LEKÉSSEN 1979 LEGJOBB ES LEGOLCSÓBB UTAZÁSÁRÓL' I IKRA tlzex COMTÜRISI - . 1 Küldemények gyorsan, pomosan. megbízhatóan.!!! A HUNGÁRIA ÍROD. I AUTÓBÉRLÉS HOTEL Rezervációs —AZON IRODÁJA plllllllliilliliiiililiiuiiliiiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiililiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiimii||||ii||||Hiii||||ii|||||iiii||||Hi||||i||Hii|||iiii|ii|||Hiu|i||iiiii|iiiiiHi.....

Next

/
Thumbnails
Contents