Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)
1979-05-19 / 758. szám
1979 május 19 * MENÓRA 5. oldal Washington, D.C. — Körülbelül 65,000 tüntető vonult fel az amerikai fővárosban, tiltakozva a nukleáris telepek ellen és a harrisburgi példára hivatkozva, azt állítva, hogy ezek az atom telepek a rádiumsugárzás következtében "megmérgezik az amerikai •>. népet". A tüntetés vezetői a. > következők voltak: Dick■* Gregory, néger komikus, aki már régóta nem viccel, csak tüntet, Dr. Spock, a híres és hírhedt gyermekorvos, Jane Fonda színésznő, az egykori New York — A közelmúltban jelent meg az amerikai könyvpiacon Evelyn Keyes, színésznő, John Huston filmrendező elvált feleségének önéletrajza “Majom az Ágyban és Egyebek” címmel, önéletrajzában Miss Keyes elmondja: nászéjszakájukon ragaszkodott ahhoz, hogy kismajma velük aludjék az ágyban, majd hozzáteszi: John. aki konzervatív ember, ellenezte a kismajmot és kijelentette: Vagy a majom — vagy én! — Evelyn ezekkel a szavakkal fejezi be az erről szóló fejezetet: Ragaszkodtam a majomhoz és végülis elváltunk. 1'ie inam-ellenes tüntetések veteránja, Bella A bzug, volt new yorki kongresszusi képviselő, Ralph Nader, Jerry Brown, californiai kormányzó, Tóm Hayden, Jane Fonda férje, aki "politikai aktivista" (???) és Kurt Vonnegut Jr., író. A szónokok egyike Mr. Gregory volt, aki drámaian kijelentette: Csak folyadékkal és "jelentéktelen ételekkel" fog táplálkozni mindaddig, amíg a federális kormány be nem szünteti az összes amerikai atomerőmű telepet. Tel Aviv — Mintegy negyvenezer közalkalmazott 3 napos sztrájkot tartott, mert fizetésemelést követelt. A közalkalmazottak sztrájkja három napon keresztül az összes közszolgáltatásokat (vasúti közlekedés, levélkézbesítés, telefonszolgálat, stb.) megbénította Izraelben. A sztrájk egyetlen népszerű vonása az volt, hogy az adóhivatali alkalmazottak is sztrájkoltak és csatlakoztak azokhoz, akik azt állítják: Izraelben túlságosan alacsony a közalkalmazottak fizetése és túlságosan magas — az adó. A ROMÁNIÁI ZSIDÓ ELET vagy a ZSIDÓSÁG ÉLETE ROMÁNIÁBAN HA A CSALÁDOD KELET-EURÓPÁBÓL SZÁRMAZIK; EGY ROMÁNIAI NYARALÁS NAGY ÉLMÉNY LESZ RÉSZEDRE. Romániában 50000 zsidó él. s még mindig az ősi mamaloshen nyelven is beszél, szombaton sóletet eszik és betartja a vallás szigorú szabályait. Románia gyönyörű fővárosában Bukarestben van a csodálatos Choral zsinagóga, Európa legszebb zsidó múzeuma. IAz Állami Zsidó Színházban állandóan játszák Sholem Aleichem, Neil Simon és Shakespeare műveit jiddisül, (vagy különféle nyelveken). Természetesen nem kell. hogy zsidó légy ahhoz, hogy élvezd a Fekete-Tenger fürdőhelyeit, a Kárpátok si pályáit, vagy csodáld a Drakula kastélyát. Ezek mellett a Gerovital H3 kezelések Dr.Aslan Ana geriatric klinikáján. Világhírű életműködést felfrissítő gyógykezelés. Románia csupán I és fél óra repülés Izraelből... Ask your travel agent or contact ROMANIAN NATIONAL TOURIST OFFICE 573 Third Avenue. New York, N.Y. lOOI&Tel: (212) 697-6977 Please send me information on TRAVEL AND TOURS TO ROMANIA Name. Address. .State. Róma — Az olasz választási kampány teljes erővel folyik és ennek egyik legutóbbi jele: Amintore Fanfani, a szenátus elnöke, éppen gyászbeszédet mondott Aldo More meggyilkolásának egyéves évfordulója alkalmából, amikor egy férfi felrohant az emelvényre és elkezdte Fanfani fülét csavarni. A rendőrök nyomban eltávolították az izgatott, 65 éves férfit Fanfani füléről. A fülcsavaró férfi kijelentette: Szicíliából érkezett és a fülcsavarással azt akarta elérni, hogy Fanfani határozottabb kommunista-ellenes álláspontot foglaljon el. A rendőrség, jobb híján, a következő hivatalos vádat emelte a szicíliai férfi ellen: Nyilvános helyen egy közéleti személyiség fülét csavarta. (Kérdéses, hogy az ügyész képes lesz-e találni a büntető törvénykönyvben egy olyan paragrafust, amely ezt határozottan megtiltja.) Detroit — Eddie Jefferson, jazz énekest, akit a modern amerikai jazz úttörőjének tekintenek, egy 41 éves férfi agyonlőtte az utcán. A férfit letartóztatták, tettének oka ismeretlen. Ottawa — Columbus, O — Frank Seltzer, a WCMH televíziós állomás hírmagyarázója szerint a képviselőház különbizottsága, amely Kennedy elnök és Dr. Martin Luther King meggyilkolásának a körülményeire vonatkozóan folytatott vizsgálatot, "jelentős adatokat" talált, amelyek arra mutatnak, hogy JFK meggyilkolása mögött a Mafla nevű szervezett bűnszövetkezet és Jimmy Hoffa, a Teamster szakszervezet egykori elnöke volt. Seltzer szerint a képviselőházi különbizottság, hivatalos jelentésében Carlo Marcellót, (New Orleans, La.), Santos Trafflcantet (Miami), a Mafla tagjait és Hoffál fogja megnevezni, mint azokat a személyeket, akik a "legvalószínűbben" vettek részt egy olyan összeesküvésben, amelynek célja Kennedy elnök meggyilkolása volt. Seltzer azt állítja, hogy értesülését a képviselőházi különbizottság egyik EGY HETE VILÁG Jean Claude Parrot-ot, a Kanadai Postai Alkalmazottak Szakszervezetének az elnökét a bíróság három hónapi szabadságvesztésre és 18 hónapi próbaidőre ítélte. Mr. Parrot annakidején, amikor a kanadai federális törvényhozók úgy döntöttek, hogy a sztrájkoló levél-szétosztó dolgozóknak vissza kell térniük munkahelyükre, felszólította a szakszervezet tagjait arra, hogy ne engedelmeskedjenek az új federális törvénynek. A ítélet kihirdetésekor Gregory Evans, főbíró, többek között a következőket mondta: Ha nem tiszteljük a törvényt, visszatérünk az őserdő törvényéhez, visszatérünk ahhoz az állapothoz, ahol az erőszak és a hatalom a törvény. — Mr. Parrot csak egyetlen éjszakát töltött börtönben, azután 250 dollár biztosíték ellenében szabadlábra helyezték — fellebbezésének eldőltéig. Teherán — Egy téheráni “forradalmi bíróság" halálra ítélte Habib Elghanian, zsidó üzletembert. Az ellene emelt vádak a következők voltak: Elghaniah "állandó kapcsolatot tartott fenn Izraellel és cionista volt." Habib Elghaniant az ítélet kihirdetése után másfél órával kivégezték — Iránban nincs fellebbezési lehetőség a “forradalmi Bíróság" döntésével szemben. A United Press International nevű amerikai hírügynökség szerint sok zsidót letartóztattak, meghatározatlan vádakkal, a zsidó letartóztatottak számát nem lehet tudni. Iránban 80,000 zsidó él, akik ezek után szeretnék elhagyni az országot, ez azonban nem könnyű: a "forradalmi rendőrség" a legtöbb esetben letartóztatja azokat, akik az országot el akarják hagyni. Egy teheráni zsidó kereskedő keserűen megkérdezte a UPI levelezőjét: Lehetséges, hogy Iránban a náci vészkorszak fog megismétlődni? Bécs — Brúnó Kreisky kancellár és a Szocialista Párt győzött a legutóbbi választáson. A szocialisták az alsóház 183 képviselői széke közül 96 képviselői széket kaptak. A szocialisták 1970 óta vannak kormányon és ez volt a legnagyobb választási győzelmük. Herr Kreisky a választás előtt azzal fenyegetőzött: Ha nem választják újra, pártjával együtt ellenzékbe vonul. A fenyegetés nyilvánvalóan hatásos volt — az osztrák polgárok inkább megválasztották. London — A Scotland Yard szerint az Irish Republican Army terroristái közvetlenül -> az elm Ült válási - lások előtt ‘ ffibg flKarták "gyilkolni a hivüPálából távozó Roy Masont, aki Anglia akkreditált "helytartója" Észak Írországban. Wellington, New Zealand — Egy férfi, aki ki akart rabolni egy itteni ékszerüzletet, egy téglát hajított az üzlet ablakába, mert azt remélte, hogy az ezután keletkezett pánikban végrehajthatja a rablást. A tégla azonban visszapattant és súlyos fejsérülést okozott a férfinek, aki elmenekült. A rendőrség azonban — idomított kutyákkal — követte a vérnyomokat és a rablójelöltet, akinek nevét a jelentések nem közük, rövidesen letartóztatták. New York — Egy itteni képzőművészeti szalonból egyik éjszaka ismeretlen tettesek elraboltak egy 8 láb magas, két tonna súlyú absztrakt gránit-szobrot. A szalon tulajdonosának, Joseph Weintraubnak, a kommentárja: Nem értem, hogy kinek tetszett ez a szobor annyira, hogy elrabolja. Ezenkívül: hava jutunk, ha már egy 2 tonnás gránit-szobrot is el lehet rabolni? Hát nincs már New Yorkban közbiztonság? San Salvador — A Costa Rica-i nagykövetségen baloldaliak napokon keresztül túszul tartottak 9 személyt. A kormány végülis engedett követelésüknek: vizet, élelmet kaptak és engedélyt kaptak arra, hogy Costa Ricába repülhessenek. A francia nagykövetségen a terroristák még néhány napon keresztül fogságban tartották a túszokat (köztük a francia nagykövetet), végülis azonban ók is szabadon elhagyhatták az országot. MIAMI BEACH egyetlen magyar .......................................Zsidó Clubja Miami fteach,Fla.,33 39 Tel:(305)531-1113 ElnölcWeiss Martin 1526 Lenox Av«.| Titkár:Weinberger Arthur Tel*305)673-5154 Clubnapok minden szerdán és szombaton este 7 órától. Ha Miamiban van okvetlenül keresse ^1 clubunkat, ahol régi barátaival találkozhat, mert amellett. hogy nálunk szórakozik, segíti Izrálet. Realtor Associate-hoz’ Tel:(305)456-7360 100 Golden Isle Dive Hdondde Fla33009 1 c^f-tíantic 3400 COLLINS AVENUE MIAMI BEACH. FLORIDA PhoneK305) 534-4665 Air-conditionált szobák, konyhával! Egész évben nyitva az Óceán partján. Információért írjon - telefonáljon, angolul vágyj magyarul. Szeretettel várjuk bard-\ tóinkat Vezetőség. tagjától szerezte. A különbizottság nem fűzött kommentárt a WCMH televíziós állomás hírmagyarázójának közléséhez. (Hoffát utoljára akkor látták, amikor egy detroiti vendéglőből autóján elhajtott 1975 július 30- án. Hoffát, akinek — az igazr ígügyminisztérium szerint ,— közeli kapcsolatai voltak a Maflával, majdnem bizonyosan a bűnszövetkezet tagjai gyilkolták meg, mindeddig ismeretlen okból.) ....., D.C. — A First Lady kijelentette az újságírók elótt:Férje és Brezsnyev június közepén “egy európai országban" fogja aláírni a SALT egyezményt. (Miért éppen a First Lady tette a bejelentést? Erre senki sem tud válaszolni.) A dolog azonban nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt a csinos Rosallyn bejelentette. A helyzet az, hogy a federális törvényhozók legbefolyásosabbjai ellenzik a SALT egyezményt. Ezek között van Howard Baker, a szenátus GOP csoportjának a vezetője, a Republikánus Párt egyik elnökjelölti aspiránsa és Henry Jack’Son, ^Washington állam demokrata szenátora. — Azt hiszem, hogy legalábbis, a szenátus nem fog hozzájárulni az egyezményhez és az errevonatkozó tárgyalásokat újra kell kezdenie Amerikának és a Szovjetuniónak és olyan egyezménynek kell létrejönnie, amely Amerika számára előnyösebb — mondta Baker szenátor az újságíróknak. Miami — A városi törvényhozók elé olyan javaslat került, amelynek értelmében a nyilvános helyeken (szállodákban, az épületek felvonóiban, vendéglőkben, stb.) meg kellene tiltani a dohányzást. Az erre vonatkozó referendum, egy újra-számolással, a tilalom elleni polgárok győzelmét hozta, mindössze 820 szavazat többséggel. KANADIAK FIGYELEM! • ••••mm* HA FLORIDÁBAN condominiumot. családl házat, vagy jövedelmet hozó ingatlant akar venni, forduljon bizalommal. LANE EMIL St. Paul, Minn. — Richard Nolan, federális kongresszusi képviselő, szerte az országban aláírásokat gyűjt egy olyan mozgalomra, amelynek célja: felkérni Edward Kennedy, massachussettsi szenátort arra, hogy a Demokrata Párt elnökjelölő koncencióján ne szavazzanak, hanem "közfelkiáltással " jelöljék Kennedyt a párt elnökjelöltjévé. Mr. Nolan ezredes érvelése: Jimmy Carterre nem szabad szavazni, mert Carter "elhagyta a Demokrata Pártot. ” Los Angeles — A Secret Service ügynökei néhány perccel azelőtt, mielőtt Jimmy Carter a Cinco de Mayo ünnepségekre megérkezett, egy férfit letartóztattak. A 35 éves Raymond Lee Harveyt azzal vádolják, hogy olyan összeesúvésben vett részt, amelynek célja az Elnök meggyilkolása volt. Az ügynökök egy “bizalmas jelentés” alapján tartóztatták le Harveyt és amikor megmotozták, egy 22-es kaliberű pisztolyt találtak nála. Harvey azt mondotta a Secret Service ügynökeinek, hogy a tervek szerint a revolverből lövéseket kellett volna leadnia a talajba, azért, hogy zűrzavar keletkezzék és bűntársai ezalatt rálóhessenek Carterre. A másik három cinkos állítólag spanyolamerikai. Harvey azonban nem tudja nevüket és tartózkodási helyüket — legalábbis azt mondta kihallgatásakor. New Delhi — Az indiai politikai ellenzék azt állítja, hogy amerikai federális ügynökökké, ízben lspin!laj. tak Indira Gandhi, von muuuterelnöknek, és a Kongresszus Pártnak, arra a célra, hogy Mrs. Gandhi eredményes választási küzdelmet folytathasson a kommunista jelöltek ellen. Az ellenzék kormányvizsgálatot követelt az ügyben, Morarji Desai miniszterelnök azonban erre nem hajlandó. zjQz Örökké napsütötte Floridában MEGNYÍLT MIAMI BEACH BÜSZKESÉGE 191 St. and Collins Ave., Miami Beach. Between Marco Polo & Chateau I lotels. Reservations: 932-7676 A világ minden tája ó! érkező magyar vendégek magas igényeinek kielégitésére a legkitűnőbb minőségű halakat, tengeri és folyami különlegességeket repülővel szállítjuk naponta, friss rákot Mainból, scordot Bostonból stb. .. Amerika legfinomabb steakjeit farmról hozatjuk. Ezenkívül minden kontinentális gourmet különlegességek kaphatók. Több nyelven beszélő gyakorlott kiszolgálóink teszik emlékezetessé a nálunk töltött estét.Mindenféle rövid italokat és válogatott borokat szervírozunk. P/ANOBÁRBAN EURÓPA! HANGULAT Magyaros vendégszeretetről biztosítjuk Önöket Radnay család — Mardi Sussman és Pataky László Kérem, hallottak már Miami Beach másik büszkeségéről CiZ ‘^ducated éttermekről? ahol a new yorki Fulton St-i halpiacról. Bostonból és helyi halászoktól óránként frissen érkezett tengeri és folyami halkülönlegességek tartják NAPI NAGY CONVENCIOJUKAT Boston-i Scrod. északi flounder. oyster. rákok, crab és shrimp elképesztő variációja készül az igazi inyencfalatokat kedvelő vendégeink részére. , COMPLIMENTARY SALAD BAR, JÓ KISZOLGÁLÁS, POLGÁRI ÁRAK, VACSORA MÁR $4.95-tőF 6950 RED ROAD (Corner of South Dixia. Hwv. (U S. 1) & Red Road) 2401 Hollywood Blvd. Hollywood Reservations: 665-0491 Go Hawaiian in Miami Beach! Hawaiian Iste .AESORT M0TEL ,.i the Oceanjiy76toSt^4laml Beach Ingyen miniatűré golf Saját területűnkön! 210 szoba airconditionerrél, kis konyhával, 500 láb hosszú saját tengerpart napozóval, 2 uszoda, 2 gyermek-uszoda, 4feész napos szórakoztatás.Esténkén^pnc. műsor, cktail party, kitűnő étterein, színes TV, gszekrénv minden szobában. Szobája előtt parBhat. “SZABADSÁG A FELESÉGEKNEK” Saját óvoda, gyermek játszó-szoba és játszótér áll ingyen a vendégek rendelkezésére Felvilágosításért és katalógusért hívjon: L'SA-ból ingyen 1-800-327-5275 I Kanadából (305) 932-2121 vagy travel agency-n keresztül) Magyar tulajdonos: LEP FRANK