Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)

1979-01-20 / 741. szám

v - v *-.-r. August J . o 1 nar P.O.Box 1o34 Ne 'v Bruns tick , Ne U . S . A . Jersey o 39o 3 Second class mail registration No. 1373. AZ ESZAKAWERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 18. 741. Ara: 50 cent JAN. 20. 1979. Rubin Ferenc: KÖZELEDÜNK A BEKÉHEZ ZADY A HÁBOBÚHOZ? Atherton helyettes külügy­miniszter közvetítése a meg­beszélések folytatására ezúttal sikeres lesz. Szadat meglepetésszerűen visszavonta, vagy legalábbis enyhítette elfogadhatatlan béke­feltételeinek 60 százalékát. Követek kicserélését már nem köti a nyugati part és Gáza rab­jai önkormányzatának keresz­tülviteléhez és az arab államokkal kötött egyezményeit nem helyezi a megkötendő békeszerződés fölé. Ha tehát az arab államok megtámadnák Iz­raelt ö nem tartja majd Egyip­tomra nézve kötelezőnek a támadó államok segítését. Ezzel szemben továbbra is ragasz­kodik ahhoz, hogy az autonómia megadásának idő­pontja valamilyen formában kapcsolatban álljon a békeszer­ződéssel. Talán örömmel fogadnánk a változást, ha nem ismernók annak indokait Mi okozta a hirtelen változást? Chanukai számunk vezér­cikkében célzást tettünk arra, hogy Szadat csak akkor foly­tathat eredményes béketár­gyalásokat Izraellel, ha előzőleg Szaudi Arábiával köt békét. Most Khalidnak. Szaudi Arábia uralkodójának, minden oka megvolt rá, hogy Szadatot — a csatabárdot pillanatok alatt el­temetvén — csúcsértekezletre hivja. A törökországi és iráni véres zavargások végül is meg­győzték az uralkodót arról, hogy a Moszkva felől közeledő vörös fellegek nagyobb veszélyt jelentenek számára mint az arab világ kettéhasadása. Mindkét ország kitűnő terepet nyújt a szovjet ügynökök zavarkeltó akcióira. Törökországban a nép egyharmada munkanélküli. Az infláció megközelíti az 50 százalékot. A tönk szélén álló bankok sorsjegyeladásokból tartják fenn magukat. Ezzel szemben a feudális mágnások egy jottányit sem engednek magas életszínvonalukból. Hasonló a korrupció Iránban, ahol az uralkodó, ki e sorok megjelenésekor talán már az USA-ban van, az olaj­jövedelmet nem a népjólétre, hanem fegyverekre, megvesz­tegetésre és Amerikában és Svájcban elhelyezett többmilli­árdos befektetésekre fordította saját céljaira. A szovjet már régen feni fogait a Dardanellák és a Perzsa öböl ellenőrzésére. Nem vitás, hogy Khalid király és 3.000 tagot számláló családja ugyanolyan népszerűtlenségnek örvend Szaudi Arábiában, mint Reza Pahlevi és családja Irán­ban, valamint Ecevit miniszter­­elnök Ankarában. Valóban keserű irónia, hogy a P.L.O. melynek anyagi támogatását csupán a közelmúltban emelte fel Szaudi Arábia, most nyíltan annak királya ellen fordul. Szíriával és Líbiával egyetem­ben, iráni és török szélsőbal­oldali terroristáknak nyújt ki­képzést, egy Damascus melletti farmon. A terroristák nyilatko­zataiból Ítélve nem vitás, hogy a legközelebbi zavargások előidéz­­sének célpontja Szaudi Arábia. Mentorukkal, a Szovjetunióval egyetemben úgy vélik, hogy Iránban a Bakhtiar kormány napjai — a hadsereg, a nemzeti és vallásos pártok támogatása nélkül, — meg vannak számlálva. Az ezt követő katonai puccsot egy koalíciós kormány követné, melyből — magyarországi minta szerint — a kommunista párt kerülne ki győztesen. Ha a királyt és családját sikerül elűzni Szaudi Arábiából, úgy ez az arab mér­sékelt front összeomlását jelen­tené. így Izráel ellen egy radikális arab egységet lehetne felvonultatni. "Az iráni esemé­nyek” — mondotta Salah Khalaf az A1 Fatah terror­szövetség rangban második vezetője — “forradalmat fognak kiváltani minden olyan arab országban, ahol az iránihoz hasonló kormányok vannak uralmon" ezzel célozván elsősorban Szaudi Arábiára, Egyiptomra, és Szudánra. Szerinte az “Uj Izlam” irányzat lehetetlenné tesz majd minden békét Izraellel. Khalid és Szadat tehát most úgy látják, hogy együttes akcióra van szükség, hogy meg­akadályozzák a Szovjet és az arab radikálisok céljait, a Közelkelet lángbaborítását. Ehhez egy izráeli béke elenged­hetetlen feltétel. Khalid nem rejti véka alá csalódását az USA-val szemben, mely tétlenül szemléli az iráni uralkodó bukását és Moszkva mesterkedéseit. Az egyetlen erőtlen megnyilvánulás az Egyesült Államok részéről 18 fegyvertelen repülőgép le­szállása volt a teheráni repülő­téren. Nagyon kétséges, hogy ezzel az Egyesült Államok eléri célját, Moszkva megfélem­lítését. Gurul az arab dollár Mindennek ellenére, az arabok mindent elkövetnek, hogy befolyásukat növeljék a Fehér Házban, a Kongresszus­ban és a Szenátusban. Egy amerikai magazin értesülése szerint rendkívül komoly össze­geket áldoznak arra, hogy az Iz­raelre gyakorlandó nyomást növeljék. Az antiszemitizmusról közismert Fullbright volt szenátor. Kleindienst és Conelly volt miniszterek évi 50-75,000 dolláros támogatásban része­sülnek azon címen, hogy arab szervekben, mint tanácsadók valamint igazgatósági tagok közreműködnek. Bért Lahr, ki kétes bankügyei következtében hetekkel ezelőtt kijelentette, hogy ót változatlanul egyik leg­jobb barátjának tekinti, állítólag 100,000 dollárt kap évente “tanácsaiért". Billy Carter, az elnök öccse, úgy látszik ugyancsak ráesz­mélt, hogy az arab összekötteté­sek több hasznot hoznak, mint a mogyoró és a sörcsapolás. Nemcsak, hogy meghívta Atlantába a legszélsőségesebb terrorizmus támogatóit, Líbia minisztereit, hanem őket megér­kezésükkor össze-vissza csókol­ta. Közben a zsidóságot okolván, hogy a fogadás nem történhetett meg kellő ünne­pélyes keretek között, leszűrvén a bölcsességet, hogy "tízszer annyi arab él a világon, mint zsidó". Az igazságügyi minisz­térium kénytelen volt megkér­dezni Billyt, hogy kap-e honorá­riumot az araboknak tett szol­gálataiért, mert ez esetben ót, mint egy nemzetközi terroriz­must támogató ország ügynökét kell nyilvántartani. Persze lehetetlen, hogy mindez az elnök tudta és beleegyezése nélkül történt volna. Kijelentése Egy esetleges béke értéke Az USA és Egyiptom jól tudják, hogy Izrael nem képes összekapcsolni egy Egyiptom- Izrael közötti békét az u.n. palesztin autonómiával. De, ha a két állam minden feltételben egyetértene és a békeszerződés csupán aláírásra várna, vajon megéri-e majd Izraelnek, hogy oly sok kockázatot és oly nagy árat fizessen azért a várt nyugalmi állapotért, melyet ma még senki sem képes 100 szá­zalékosan garantálni? Izrael értékes repülőtereket, fontos stratégiai pontokat, százmilliók­kal épített telepítéseket adna fel. De mindezen felül feladná egyetlen biztos olajforrását. Izrael, olajszükségletének 70 százalékát eddig Iránból hozta be. Most e forrása teljesen elveszítettnek tekinthető. Bár az Egyesült Államok garantálta Izrael olajellátását, az USA azonban már több szerződést szegett meg, mint amit garan­tált. Nem szükséges más példát felhoznunk, mint Taiwant és Dél-Vietnamot. Képzeljük el a helyzetet, midőn majd az autó­soknak ismét hosszú sorban kell állnia benzinért, s a szélsójobb- és baloldal, az arab propagan­distákkal karöltve cikkezik és demonstrál, hogy mindezt Iz­raelnek köszönhetik. Vajon melyik amerikai elnök fogja kockára tenni népszerűségét Iz­raelért? Izrael az iráni olaj­kiesést most Mexicóból és Venezuelából szállított olajjal igyekszik pótolni. Mexico azon­ban nem tagja az OPEC-nek. Árai magasabbak, s a szállítási költség sokkal nagyobb, mint Iránból. Vajon meddig lesz képes a nehéz gazdasági hely­zetben levő Izrael erre az anyagi többletre? A béke tartásságára nincsen garancia S vajon ki garantálhatja, hogy Szadat utóda betartja a békeszerződést? Sokan tehát méltán vetik fel a kérdést, érdemes-e Izraelnek ennyi kockázatot vállalni és ennyi áldozatot hozni egy papír­darabért, melynek értékét ma még lehetetlen felmérni? Többek között két másik fon­tos tényre is fel kell hívnunk a figyelmet. Az egyik, a terror­szövetkezetek és az arab radi­kálisok fokozott tevékenysége a szovjet támogatásával. Az izrael ellenes ötödik hadoszlop a P.L.O.-tól való félelem és erős propaganda következtében, különösen a nyugati parton, erősen megnövekedett. Január 16.-án ül össze a terrorista "parlament" a Palesztin Nem­zeti Tanács 290 tagja Szíriában. Nyilván az iráni események következtében előállott "ked­vező lehetőségeket" fogják meg­tárgyalni. A másik, nem kevés­bé jelentős tény, a mexicói olaj fokozódó feltárása. Mexico. az olajszakértök szerint, már jövő év júniusában képes lesz leg­alább olyan olajmennyiség szál­lítására, melyet most az USA Szaudi Arábiából szerez be. Ez esetben az olajfegyver kiesnék az arabok kezéből. Nagy kérdés, hogy az arabok nem kezdenek-e valamiféle akcióba addig, míg az olajzárlat Damocles kardját lengethetik az USA feje felett? Vajon mi tör­ténik majd, hogyha az egyip­tomi népnek a békéhez fűzött reményei nem válnak be azon­nal? Lesz-e Szadatnak elég befo­lyása a hadseregre és a szél­sőséges elemekre, hogy vissza­tartsa őket egy háborútól? Vajon Szíria és Irán nem lesz­nek-e képesek kényszeríteni Jordánt a csatlakozásra? Vajon nem fog-e Szíria áttörni a dél­­libanoni keresztény ellen­álláson, hátbatámadva Izraelt? Izraelnek tehát egy békekötés kedvező lehetőségei ellenére is résen kell állnia minden határon. Persze, mi még nem veszítettük el optimizmusunkat, s még mindig reméljük, hogy a légkör Egyiptom, Izrael és a többi mérsékelt arab ország között egy békeszerződés alá­írása után, fokozatosan javulni fog. Nem szabad azonban sohasem elfelednünk, hogy az izraeli kormánynak milyen komoly problémákat kell latol­gatnia, mikor áldozatok és koc­kázatok sorozatát illetően kell jövőjére és biztonságára nézve életbevágó határozatokat hoz­nia. AZ 1978-AS El/ E0J0JA volt kénytelen kiválni a kor- ellenére, hogy nem vállal mányból, s f.iró' Carter még“ - felelősséget öccse balfogásaiért FARKAS IMRE: Mentőöv az elkárhozott hajótörötteknek Mint egy jól megírt forgatókönyv sztorija, úgy peregtek a tévé képernyőjén az események. Egyidejűleg két síkon mutatták be a "Haj- Hong" utasainak nyomorúságos életét a kimustrált, ócska dereglyén és megérkezésüket a szabad Kanadába. Itt a testileg-lelkileg meg­viselt menekülteket fűtött buszok vitték az .'losztó állomásokra, ahol meleg ruhával és .■Jelemmel várták őket. Végre révbe jutottak. A menekültek derűs, mosolygó arcát szemlélve nem feledkezünk meg arról, hogy a büszkén szabadnak nevezett világban nem mindig vol­tak ilyen nagylelkűek az ország vezetői. Most is csak a sorozatos emberi tragédia, menekül­tekkel zsúfolt bárkáknak a zátonyra futása és többszáz vietnaminak a vízbefúlása után moz­dult meg a világ lelkiismerete (?), menedéket nyújtva a hontalanoknak. Egyetlen ország sem volt hajlandó befogadni őket. A malaysiai parasztok partraszálló embertársaikat dorongokkal felfegyverkezve, visszakergették a bárkákra, a biztos halálba. Az egyenlőtlen küz­delemben többeket agyonvertek. Csak a kis Izrael hajósai, akik közül többen átélték az üldöztetés és hontalanság éveit, siettek a viet­nami hajótöröttek segítségére. Ez másfél évvel ezelőtt történt, mikor a "Juváli" teherhajó a dél-kínai tengeren hetven hajótöröttet mentett meg. Számos ország hajósai húztak el a viet­námiak rozoga halászbárkái mellett anélkül, hogy segítségükre siettek volna. Izrael ulpánra küldte őket, lakásról és elhelyezésükről gon­doskodott. A nyugati országok az izraeli példát követik, mikor a menekültek egy töredékét beengedi. Több, mint százezer azoknak a vietnamiaknak a száma, akik még ma is a tengeren hányód­nak, vagy Taiwan és Hong Kong kikötője előtt vesztegel hajójuk. A nyugati országok nem tárják szélesre kapuikat, hiszen ázsiai testvéreik sem engedik be őket országaikba. A vietnami menekült-hajók tragédiája, a "Pátria" és a "Struma" zsidó menekültjeinek pusztulását idézi emlékezetünkbe. A közönyös világot nem érdekelte az újkori náci barbárok elől menekülő zsidók sorsa. Szégyenteljes passzivitásk lehetővé tette az ocsmány náci gaztettek elkövetését. Ez a cinizmussal párosult szűklátókörű önzés meg­hiúsította a mentési terveket. Erről szól az 1976-ban bemutatott "Az elátkozottak hajó­­útja" című Film, mely az emberi szolidaritás csődjének a dokumentuma. A film megvilágítja ennek a szégyenteljes történelmi eseménynek a hátterét négy és fél hónappal a második világ­háború kitörése előtt. Az események a követ­kezők: A “St. Louis” német tengerjáró 1939 május 14-én 937 zsidó utasával kubai útirány­nyal elhagyta Hamburg kikötőjét. Az amerikai kvóta keretében valamennyi utas certificate-tel rendelkezett és speciális engedélye volt, hogy Kubában maradjon, míg vízum-kérelmüket az amerikaiak jóváhagyják. Május 30.-án harminc utas partraszállását engedélyezték. A többiekkel közölték, hogy partraszállási engedélyük érvénytelen. Június 2.-án a hajó parancsnokát felszólították, hogy Havanna kikötőjét hagyja el. A hír hallatára többen öngyilkosságot kíséreltek meg, de Frederico Laredo Bru, kubai államfő a kiutazási végzést nem vonta vissza. Sót, hogy a mindenre elszánt utasok partra­szállását megakadályozza, a kikötőből kifutó német óceán járót mintegy 26 kubai rendórhajó kísérte. Az utasok közt az a hamis hír terjedt el, hogy az USA menedékjogot ad a hajó elgyötört utasainak. Nem számoltak azzal, hogy a válasz­tások előtt álló Roosevelt elnök, merő politikai számításból megtagadja partraszállásukat és ez­zel Goebbels kezére játszik. Három napig bolyongott céltalanul a hajó az amerikai partok mentén. Június 5.-én Bru kubai elnök kijelen­tette, hogy ideiglenes menedékjogot ad, ha az amerikai zsidó szervek minden utas után 500 dollárt fizetnek. Az embervásár meghiúsult, mert amíg a Joint a váltságdíj előteremtésén fáradozott, ajánlatát az elnök visszavonta. Ezidőtájt egy másik kis hajóraj sem volt szerencsésebb. Három hajót kétszáz utassal a fedélzetén visszairányítottak Németországba, a biztos pusztulásba, mert Argentína és Paraguay nem fogadta be a menekülteet. Mexico vissza­küldte a "Flandre" nevű francia gőzöst, a brit "Orduna" hajót 72 utasával Kuba utasította el. Ami ma történik a vietnamiakkal nem újdon­ság tehát. Csak nekünk, zsidóknak juttatja eszünkbe a vészkorszak szörnyűségeit. A törté-: nelem, más formában, önmagát megismétli, A tragédia az. hogy a népek és az államférfiak memóriája rövid, s így nemzedékek váltják egymást és az utódok mit sem tudnak az elődök gaztetteiről. Még a közelmúlt eseményeiről sem tudnak. Gyorsabb beavatkozással most is több ember életét lehetett volna megmenteni. De vajon fontos volt-e számukra a gyors beavat­kozás és segítés? Bennünket, zsidókat, örömmel töltött el a kanadai kormány önzetlen, emberi segítsége. A “St. Louis" óceánjáró zsidó utasainak a tragé­diáját mintegy kontrasztként említjük. E tragédia végkifejlése egy kanadai minisz­terelnök nevéhez fűződik. A titkos spiritiszta szeánszokra járó, Hitlert csodáló, pszichopata William Lyon Mackenzie King azokban a vész­terhes esztendőkben Kanada miniszterelnöke volt. King naplójának 1948. évi kötete a napok­ban jelent meg. Az 1100 gépelt oldal újabb talánnyal gazdagítja ennek az agglegénynek a napló megjelenéséig homály-takarta múltját. Mert harminc évig titkolta énjét és kor­mányzott jól-rosszul, anélkül, hogy bizarr nézetei és elképzelései az ország sorsának alakulását döntően befolyásolták volna. Ez a szellemekben és babonákban hivő gnóm. mamája erőszakos irányítása alatt nőtt fel és egyes bírálói szerint szellemi képessége nem haladta meg egy vidéki plébánosét. Anyja meny bemenetele után, tanácsai üzenet formájában jutnak el fiához. Másik tanácsadója foxterrier kutyája volt. Isten küldönce, aki "hűségre, lojalitásra és bátorságra" tanította. És amikor II. Pat — így hivták ir terrierjét — 1947-ben jobblétre szenderült, halálát a képmutató King Jézus keresztrefeszítéséhez hasonlította és mint írta: “az emberiség bűneiért halt meg”. Ez a modern Machiavelli szemethunyt csaknem ezer zsidó pusztulása láttán. De kutyája betegsége sírásra késztette. Naplójába azt is feljegyezte, hogy a vécén szorongás fogta el, nem merte a vízöblító láncát meghúzni, hogy alvó kutyája álmát meg ne zavarja. Hosszas töprengés után mégis lehúzta... A kutyát halála után felbon­­coltatta. A rákos daganat eltávolítása után az állatorvos a sebet bevarrta. Az exaltált, vallásos Kinget ez a seb Krisztus sebeire emlékeztette. A "St. Louis" óceánjáró odisszeája. kikötótól­folytatás a 10. oldalon

Next

/
Thumbnails
Contents