Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)
1979-03-24 / 750. szám
1579 március 24. * MENÓRA 11. oldal Tiltakozik a dolgozó. Nem az áremelések miatt, vagy azért, mert a Párt gazdasági kátyúba vitte az országot. Az marja a magyar máját, hogy Kína megleckéztette Vietnamot és ez szivén találta a dolgozót. Mert neki szívügye Vietnam. Annak idején, amikor az amerikai agresszorok taposták Vietnam vérrel szentelt földjét, a dolgozó teljes mellel kiállt a sárga testvérek mellett, mert fűti a keblét a nemzetközi szolidaritás. Volt gyűjtés, felajánlás, el a kezekkel, tömeggyűlés, tiltakozás, adakozás. Most megint van. Csak az a baj. hogy ezúttal 900 millió kinai kezét kell lefogni. Azét a Kínáét, amely annak idején még a 800 milliós számával a béketábort erősítette. Amíg a szakadárság posványába nem süllyedt. Mind a 800 millió. Közben meg is szaporodtak. Vigasz Az egyetlen vigasz az, hogy a kínaiak jól gatyába rázták a vietnamiakat, akiket egyébként csak a Párt szeret, de a dolgozó utál. mint tudjuk. Külön öröm, hogy Moszkva csak rázta a rongyot, de berezelt és magára hagyta Hanoit mikor szorult a kapca. Egyébként Kambodzsával is szolidárisak vagyunk, amely nemrég lerázta magáról az igát. Mert Pesten a sajtóban, rádióban még mindig az a változat fut. hogy belső forradalom volt. a vietnamiak csak rokonszenvvel figyelték a fejleményeket a határ másik oldalán. A lapok tele vannak rémtörténetekkel, a bukott rezsim tömeggyilkosságaival. Szóval azokkal a sztorykkal, amelyekről annakidején azt * írták, hogy nyugati propaganda. Közben, sietve 30 millió dolláros gyorssegélyt küldött Kádár az űj kambodzsai rezsimnek. Mert a dolgozó nemcsak a száját nyitja ki. hanem a bugyellárisát is. ha a Párt arra kéri. vagy nem kéri. A kínai hegemonisták által elpusztított Vietnamot is segíteni fogjuk. Az aktív szolidaritás iskolapéldáját fogjuk nyújtani megint, ahogyan Kádár Moszkvában közölte március 6.-án. Ránk lehet számítani. Ilyenek vagyunk. Csökken Csökken a kelet-magyarországi folyók szintje és ezzel párhuzamosan az életszínvonal. Februárban 150 ezer hold volt víz alatt, de már visszahúzódtak az áradó folyók. A vámellenőrzés viszont fokozódik, közölték illetékes helyen. Tavaly majdnem 20.000 vám- és devizajogba ütköző cselekményt követtek el hazánkban. A vámszabálysértések száma 400 százalékkal emelkedett. Az idegenforgalom káros kísérőjelenségével állunk szemben. Az új rendelet értelmében a Nyugatra vetődő magyar turista immár 4500 forintért vásárolhat konvertábilis valutát, amikor útrakel. Az új átszámítás szerint kb. 300 dollárról van szó. tehát szórhatja majd a pénzt két marokkal. Hazánk összjövedelmének mindössze 3 százaléka származik a turistákból. Tavaly 17 millió idegen járt Magyar; országon, közülük másfélmillió volt külföldi, a másik 15 és félmillió a szocialista országokból érkezett. Tavaly hat és félmillió csehszlovákiai polgár szerencséltette hazánkat. Egyébként átfogó terv készül a Balaton megmentésére, elsősorban környezetvédelmi vonalon. Híre járja, hogy az idén nyáron éppen olyan zsúfoltság, rossz ellátás várható, mint tavaly. Az idén 400.000 személy nyaral majd a szakszervezeti üdülőkben. az összdolgozó-létszám legalább 7 százaléka. A nyugatiak számára kedvezmény. hogy új árfolyama van a forintnak. Egy dollárért 20 forint 30 fillért, egy márkáért 11 forintot adnak majd. Nagyjából ugyanannyi szálloda, panzió, camping várja a külföldieket. A megszorult népgazdaság egyszerűen nem tud pénzt fordítani szállodaépítkezésekre. Másrészt március elején felengedett a Balaton jege. a hónap elején tavaszias időjárás köszöntött be. ami kellett is a februári nagy hidegek és havazás után. i Sírva vigad Sírva vigad a magyar, mint közismert. Ezt tanúsítja a budai Kisvigadóban lezajlott nagy verekedés, amelynek kapcsán monstre-per volt Pesten a napokban. A bűnügyek közül hadd említsem még a magyar békemozgalom képviselőinek helsinkii látogatását, ezenkívül a pécsi postán tevékenykedő, csomagfosztogató bűnszövetkezet lebukását. Alighanem idetartozik a Kiskunhalason most felavatott Kötöttárugyár megnyitása is. Olyanformán, hogy a gyár már két éve termel, évi 100 millió forintos ráfizetéssel. A lapok szerint a gyár a világszínvonalat tükrözi és remélik, hogy pár év múlva egyensúlyba jön a fizetési mérlege. Másrészt viszont felásták a budai Főteret, mert középkori templomot gyanítanak alatta. Gyarapodik a juhállomány a Kiskunságban, a vártnál jobb eredményt hozott a téli ruházati vásár, nagysikerű Cigányológiai Kongresszust rendeztek Pécsett és újra emelkedtek a vendéglői árak. Aki “cuőcáT akar "seftelni, menjen a Baross térre, a szobor tövében van a zsibvásár központja A kvarcórát nagyon keresik mostanában. Kell. Egy illetékes személy közölte, hogy a vasútnál dolgozók kétharmada tisztességes ember. Ilyenformán a másik egyharmad lop a lezárt kocsikból. Azok is csak azért, mert nem elég fejlett a munkásöntudatuk. Ezt a Népszabadságban olvastam, ott tudják. Statisztika Tavaly 13 millió tonna gabona termett, jelenleg 8 millió sertés tartózkodik az országban, a marhák száma 2 millió, a juhoké szintén. Egymillió 800 ezer személy dolgozik az iparban, pontosabban ennyi az ipari munkavállalók száma. 26 millió tonna szenet termeltünk tavaly, kétmillió tonna olajat és négymillió tonna acélt. Kétmillió a nyugdíjasok száma. A nyugdíjasok kétharmada 1000-1500 forint közti összeget kap havonta. Számítsák át dollárra, érdekes szám jön ki. Csak kicsit alacsony. Elöregedtek a pesti kórházak, legtöbbjüket még a sötét reakcióban. sót a feudalizmusban építették és nincs elég kórházi ágy. A modern orvosi műszerellátás terén is nagy bajok vannak. mert külföldről kell beszerezni és nincs elég valuta. Ezzel szemben tömegesen jelentkeztek a magyar fiatalok, hogy harcolni mehessenek Vietnamba a kínaiak ellen. Csak tudnám, hogy onnan hogyan lehet lelépni. Tavaly 40 millió forinttal kevesebb szeszt adtai el az éttermekben, az üzletekben viszont 40 millióval több szeszt árusítottak. így nem kell | egyelőre attól tartanunk, hogy hazánk szeszfogyasztásban elfoglalt előkelő nemzetközi helyezésében változás történik. Továbbra is az élen járunk. Feltűnő tóttá meg a rádió. Igazában az lenne a feltűnő, ha nem lennének csőtörések. Februárban egy feltűnő csőtörés következtében a Lipót telefonközpont jórészt “elnémult", 30 ezer készülék esett ki hosszú hetekre a forgalomból. Kiskunhalas mellett a zsanai olajmezón februárban óriási gázkitörés volt. Csak hetek múlva sikerült eloltani. Másrészt magas kitüntetéseket kaptak a néphadsereg főtisztjei a magyar-szovjet fegyverbarátság elmélyítésében szerzett érdemeikért, ezenkívül bíróság elé állították a békéscsabai szatírt. akiről a múltkor már írtam. A csabai lányok, asszonyok réme volt. Ráadásul a lelkivilága is nagyon sivár volt. mint a rádió közölte. Hírek szerint nem mutatott megbánást. csupán azt bánta, hogy elfogták. Hódmezővásárhelyen 350 ezer forintot sikkasztott egy terménybolt vezetője. Magyaralmáson viszont gyémántlakodalmat ünnepelt egy türelmes házaspár. Ez mindenkinek megjár 60 év házasság után. Pesten 170 ezren várnak lakásra, Szigetszentmiklóson veszett rókát észleltek. Tolna megye néhány járásában ebzárlat van, veszett kutyákkal a háttérben. Az egész ország azon töpreng, hogy a Bakonyban elejtett négylábú farkas volt-e avagy csupán farkas kutya. Megérkeztek hazánkba Észak- Európából a “süvöltő madarak", e sorok írásakor réti sasok telelnek a Hortobágyon, de már nem soká. hamarosan tavasz lesz. Nálunk védik őket, mondta a rádió, azért szoktak ide hozzánk. Nálunk a legfőbb érték az állat. És persze az ember. Nem volt elég hólapátoló Pesten a februári havazások idején, akiket napi 200 forintért akartak szerződtetni, mert nem volt elég hólapátoló gép. Ugyanakkor nagy sikerrel zajlottak le a Munkásőrség ilyenkor szokásos évi közgyűlései. Ezen a tényen az sem változtat, hogy hiánycikk a tea és az alufólia, amiről nem tudom, hogy micsoda, csak annyit. hogy hiánycikk. Az alufólia a csomagolásra szolgáló ezüstpapír, de ez teljesen lényegtelen, ugyanis az lenne, ha lenne, de nincs, tehát az alufólia egy hivatalos hiánycikk. Hogyha Az év első két hónapjában sok csőtörés volt Pesten, állapí-Hogyha megérte volna, március 8.-án lett volna 70 éves Rajk László, a magyar kommunista mozgalom kimagasló személyisége. Egyúttal mártírja is ugyanennek a mozgalomnak a jóvoltából. Mert nagyon kell a mártír és ha minden kötél szakad, a Párt maga gondoskodik róluk. Mindenre kiterjed a figyelme. Rajkot azonban tapintattal kell kezelni és még mindig nem lehetett teljesen rehabilitálni, mert 1949-ben történt kivégzésében Kádár elvtársnak is bokros érdemei voltak. Hasonló politikai hézagok tátonganak a Kun Béla-ügyben. tekintettel a Proletárdiktatúra mostani. 60. évfordulójára. Kun Béla vitathatatlanul a prolidiki vezetője volt. ezt ma már nem igen tagadják, mint Rákosi idejében. Másrészt utóbb a trockizmus ingoványaira tévedt és ezért Sztálin elvtárs 1938-ban egy sortűzzel eltávolíttatta a nemzetközi osztályharc első vonalából. így ót is nehéz méltóképpen ünnepelni, a Trockijstigmával a háttérben. Nehéz idők járnak. Ezzel szemben csaknem 500 múzeum van az országban, évi 16 millió látogatóval, változatlanul rossz a falvak kenyér, tej és húsellátása és 70 éves lett Nemes Dezső, a Népszabadság főszerkesztője, egy sztálini vészkorszakból visszamaradt párthüllő. Elhunyt Béréi Andor, többszörösen visszaeső belügyminiszter és ugyancsak sztálinista pártnagyság. De nemcsak az életpályákkal van baj, hanem az M7-es autópályával is. amely Pestről vezet a Balatonhoz. Ezen még a segélykérő telefonok nem működnek. A rossz hír után egy jó: számos utcanevet megváltoztatnak a fővárosban, mert járványszerűen elterjedtek az Adyról. Arany Jánosról. Kossuthról elnevezett utcák. Mozdony még van Mozdony még van. Igaz. hogy többnyire gőzmozdony, mert csak valamikor a jövő évtized végére villamosítják a magyar vasutakat. Gőzmozdonyt szintén lopnak. A szolnoki bíróság egy fiatalkorú bandát ítélt el. amelynek tagjai -szakközépiskolásokapránként elloptak egy egész lokomotívot. A műszerfalon kezdték és a végén csak a mozdonytest és a kerekek maradtak. Az is csak azért, mert nem lehetett aktatáskában elvinni. Megbűnhödnek. A rossz hír ellensúlyozására újra jó: Makón új szállót kaptak a vasutasok. Keszthelyen szabadtéri színpadot építenek, két új szovjet repülgépet kap a Malév és aki akar. az Pestről Bagdadba repülhet rajta, mert oda is van már járat. Ötszáz új parkoló órát állítanak fel a székesfővárosban. forradalmi újítással lepte meg a dolgozót a sütőipar, ismét van császárzsemlye* de a haladó közszellemre való tekintettel bécsi zsemlyének hívják. A demokratizálódás újabb példájaként hadd említsem meg, hogy az egykori Eszterházy-rostélyos. amely a dogmatikus időkben a Puskin rostélyos névre hallgatott, ismét ennek a haladó magyar főúrnak a nevét viseli. Erre gondoljon az. aki kerékpárt akar venni, de nem tud, mert a bicikli is hiánycikk újabban. A Dráván ezzel szemben újra megindult a hajózás, befejeződött a Szent István körút tatarozása, kívülről tudniillik. Általános panasz, hogy a házak belülről ugyanolyan elavultak, piszkosak, hullik a vakolat és áll a lift. Sajnos, a házak nagyrészére ez jellemző. Az utolsó mondat idézet volt a pesti rádió február 24.-i adásából. A Balatonon egyre nagyobb területet borit a nádas, kb. 2000 hektárt. Másrészt mostantól kezdve ki kell előre fizetni a gépkocsik vételárának a felét (az eddigi 20 százalék helyett) és az újonnan vásárolt kocsikat a tulajdonos csak három év után adhatja el. így akarják nehezíteni a spekulációt. Terjed A szocialista közgondolkodás. tudniillik. A politikaivilágnézeti műveltségért rendkívül sokat tesz a Párt, olvastam a Népszabadságban. Csak az a kár. hogy nincs hatása. Az újságók felpanaszolják az általános politikai közönyt, amelyet elsősorban a fiatalokkal kapcsolatban ostoroznak. A mai fiatalokat egyszerűen nem érdekli a politika. Ugyancsak közöny mutatkozik a magyar filmek iránt is. A televízió népszerű, de jellemző, hogy a magyar filmeket — néhány kivétellel — még a tévében sem nézik meg az emberek. Most nagy port vernek fel egy Angi Vera nevű filmnek, amely a Rákosi rendszerben játszódik és egy vakbuzgó elvtársnó egyéni drámáját viszi vászonra. Érdekes viszont, hogy az amerikai Holocaust című tévé sorozatot, amelyet Nyugat- Európában mindenfelé bemutattak, Magyarországon nem szándékoznak vetíteni. A' lapok írnak ugyan róla, kritika címén támadják a németeket, de nincs szó a hazai bemutatásról. Érdekes viták folynak újabban az amatórizmus kérdéséről. Egy Zsolt Róbert nevű sportújságíró hosszú cikket írt nemrég, amelyben javasolta, hogy vezessék be végre hivatalosan is a profisportot. hiszen a gyakorlatban már úgyis régóta ál profi az egész magyar sportoló élgárda. Ebben az az érdekes, hogy valaki egyáltalán meg merte írni. amit az egész ország régóta tud. Készül KORDA STEVEN ügyvéd ll.l., ll.d. 2 Complexe Desjardins, Suite 2320 P.O.Box 188, Place Desjardins, Montreal, Que. H5B 1B3 Tel phone: 282 - 1111 KOMIOS TIBOR SZÖCSMESTER BUNDÁK MÉRET UTÁN ÉS RAKTÁRON ALAKÍTÁS * JAVÍTÁS * MEGÓVÁS BIZTOSÍTÁSSAL r . OJniCOe' 1435 ST.ALEXANDER St.Room 200 IBI. Ö4Z /J00 J Készül Kékestetón a nagy tévé adó. amely 1980-ra lesz kész. Híre járja, hogy Honthy Hanna kb. kétmillió forintos hagyatékából — amit az államra hagyott — két díjat alapítanak; orvosi kísérletek és pedagógiai. gyereknevelési érdemek jutalmazására. Újra számokat említve: kb. 2 millió gyerek jár iskolába, ezer lakosra 246 tévé előfizető jut. az ország lakosságának száma 10 millió 700 ezer. a lakosság szaporodása azonban gyakorlatilag stagnál. Kányák címen megjelent az első magyar cigányregény. Évente 85-90 millió példányban adnak ki otthon könyveket és a könyv nagyon olcsó. Az olvasás terén azonban visszaesés mutatkozik. Elsősorban a televízió a konkurrencia. Az olvasók Ízlése továbbra sem igen változik, még mindig a magyar klasszikusok; Jókai, Mikszáth a legnépszerűbbek. A külföldi írók közül — ez sem meglepetés — a nyugatiak vannak a népszerűségi lista élén; Dumas. Victor Hugó. Orosz még elvétve sincs az első húsz között. Csak tudnám, hogy mért? Nincs elég táncos hely. varieté, még kevesebb a meglévőkben a színvonalas műsor. A szórakoztató ipart a párt nem tartja művészetnek, lényegében kispolgári csökevényról van szó. Az éjszakai, műsoros mulatókat a külföldiek számára tartják fenn. Külföldi sztárokról nem lehet szó. túl magas gázsit kérnek, a hazaiak pedig gyengék. De más bajok is vannak. Hiánycikk a neccharisnya, ami nélkül nem revű a revű. mint közismert. A lányok panaszolják. hogy a tollboához és strucclegyezóhöz szükséges tollazat szintén hiánycikk. A muszlin, a tüli, a fiitter és a jelmezek egyéb kellékei ugyancsak nem állnak rendelkezésre. Nincs táncosnóképzés. A Moulin Rouge. a Savoy. a Maxim hölgyei a mai Pesten gyakran lyukas harisnyában mutogatják a bájaikat. De csak mellékállásban. Legtöbbjük nappal tisztes polgári foglalkozást űz; többnyire egy állami üzlet pultja mögött. Mit szólna mindehhez a Vígözvegy Darálója? A mai pesti Orfeumba bizonyára ó sem lépne be. —Sugár Kálmán— BOURRET PASTRY & DELICATESSEN 577? VICTORIA Ave.733 846? Finom külföldi es kanadai csemegea'rúk és sajtok. Az ismert legfinomabb magyar hentesáruk. Magyar es európai cukrászsütemények. Külföldi espresso kávé, kakoó, konzerv. Noponto friss tejtermékek, kenyer, péksütemény. SZABAD PARKOLÁS “Victoria Ave. környékén szép bútorozott szoba kiadó. Telefon: 739-3015” PRAGER ISTVÁN nrthoped eipm Cipók beteg lábakra. Lúdtalp betétek is készülnek Kedvezményes árak. 4658 Decarie Blvd. Tel: 489-3353 és 484-3022 Herendi és sok más külföldi porcelán MEGSZŰNŐ üzletekből ÁTVETT ÁRUK SI’ECIAL OLCSÓ KIÁRUSÍTÁSA ÁLLANDÓAN! VICTORIA GIFT SHOP 5865 VICTORIA AVE. TEL 738-1414 HENRI KELENY UTAZÁSI IRODA 2112 St. Lawrence Blvd. MONTREAL H2X 2T2 Canada. Tel.: 845—3111 Sherbrooke sarkon 5-en beszélünk magyarul. Minden ce utazáshoz egy fedél alatt. ____ Dr. LÁSZLÓ A. RÓNAI fogorvos Rendelését megkezdte Suite 435 4950Queen Mary Rd. Montreal T: 342-2034 j ^ FOGSORJAVÍTÓ KLINIKA —g | E Azonnal megjavítjuk fogsorát és megvárhatja £ i ^4 £4 j £ Appointment nélkül hétfőtől—péntekig, reggel 9—tói este 8-ig. & I ^ ^ ; ^ Nyugdíjasok és Welfaren lévök részére £ 1 ^ mérsékelt árak £ H 6655 COTE DES NEIGES RO. Suite 235 (Goyer sarok) £ £ £ 733-7011 — 733-4142““"“"-Í^SJS3SSSa3t3S3SSt3SSSJSSSSS3ÓSSSSS3S3SSS3SSS3SSS3ÍE3SSS3SSS3S30SSS3S3S3SSSSS3SSSSSSS3SSS3S3SSS3g JELEDI TIBOR Chartered Accountant .MONTREAL 4333 St.Catherine St.W. TORONTO ;io:t-8092 280 Jarvis St. FIGYELEM! Az IKKA TÖBBET fizet a dollárért és OLCSÓBBAK lettek az árjegyzéki árak. Részletekért írjon, vagy hívjon bennünket, vagy a helyi képviseletünket. ‘WeSJ/ g ( e w Zrave 1467 Mansfield St., Montreal. H3A 115 Telefon: 842-9548 Québeci jogosítványunk von