Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)

1979-03-24 / 750. szám

9. oldal ÜZENET A TÚLÉLŐKNEK • , TT . KÜLÖNÖS OPERA-BEMUTATÓ TORONTOBAK Nemcsak a könyveknek van története, mint a régi latinok vallották, de a színpadi művek­nek is. ( Egy félig raktárhelyiség, félig színházterem volt a színhelye egy rendkívüli opera­előadásnak. A Comus Music Theatre of Canada meghívására mintegy hatvan színházi, zenei szakember és érdeklődő újság­író előtt hangzott el először Kanadában egy zenedráma, amelynek története legalább olyan fontos, mint maga a mű. 1944-ben született az egy­­felvonásos opera, a Theresian­­stadtban, egy náci lágerben. Két német zsidó művész írta: Viktor Ullmann a zenéjét, Peter Kién költő a librettóját. A tábor európai hírű operaénekes foglyai néhány próbát tartottak is belőle, de a láger vezetői megszagolták a szimbólikus mesében a nagyonis reális Hitler-ellenes mondanivalót és betiltották a bemutatót. A negyvenhat éves Ullmannt és a 23 éves Kient hamarosan áthurcolták Auschwitzba, ahol a gáz végzett velük, mint annyi más társukkal. A szövegkönyv és kotta velük együtt oda­veszett. De a sors kegyesebb volt, mint az emberek. Hogyan^ hogyan nem, Londonban néhány évvel ezelőtt egy fiatal angol karmester, Kerry Wood­­ward megdöbbenve talált rá a haláltáborban született opera egy sosem sejtett másod­­példányára. Azonnal munkához látott és 1975-ben Amsterdam­ban döbbent csendben ülő TV - STEREO SZERVIZ . ELADAS Hívja Mr. TÓTH -ot — 15 éve — Torontóban 633 - 1332 közönség előtt elhangzott először a síron túlról szóló mű, The Emperor of Atlantis. Aztán bemutatták Izraelben, San Franciscóban és New Yprkban is. Toronto az ötödik város a világban, ahol színpadra vitték. A március 9.-j sajtó­bemutatót hamarosan valódi színházi sorozatelóadások követik majd. A produkció ren­dezője Paul Mills. A The Emperor of Atlantis meséje látszólag időtől, kortól elvonatkoztatott allegória. Egy meglódult kerekű világban, ahol a szerelmet a gyűlölködés és a bort a vér váltotta föl, Pierrot nem képes megnevet­tetni már senkit tréfáival. Kéri a Halált, végezzen vele, de a Halál nem tesz eleget kérésének, eltöri kaszáját, hogy ne hal­hasson meg többé senki. Az elfoglalt, leigázott, háború vérit városokban sem. Atlantis vér­szomjas császára dühöngve fogadja a különös hírt: a kivégzó osztagok nem képesek megölni az áldozatul ki­szemelteket! Toporzékolva követeli a Haláltól, hogy álljon ismét akcióba. Az csak úgy vállalja el évmilliárdos feladatát, ha az első, kire újra felemelné kaszáját, a Császár maga lenne. A mások vesztét vágyó Császár még erre is haj­landó, csakhogy vérgőzös ural­kodása folytatódjék. Amint a Halál magával viszi a színről a Császárt, nyomukban újra kioltódnak az emberi életek, és elhangzik a kis opera szerzőinek a síron túlról jövő, keserű, fáj­dalmasan szép üzenete: a Halál megnyugvást hoz azoknak, akiknek az élet csak elvisel­hetetlen szenvedés. Z|M| WAOTED LAN© IN ISRAEL < I We payjilgh prlces, e«y to_ar­range. Please contact or write to: Ephraim Hlrshbcrg, S20 E SOlh EL NY, NY 10023, IIMH44U Volt már Ói---­Csárdábar LEGYEN A > VENDÉGÜNK Asztalfoglalás a 597-0801 számon 720 BAY STREET. TORONTO Biztosítás AUTÓ — ELET — TŰZ — TÁPPÉNZ Gyors kiszolgálás. , >. Házhoz is kimegyünk A. TATAR PITTS LIFE INSURANCE Co. I P.O.Box 278 Adelaide St. W. iL Toronto. Ónk MKC ftJÉA Telefon; 535-7101 vagy 925-5957 stEIje Campbell ^ouöel UTAZIK OM Toronto-Montreáí -iOttawa között fé,utMPAHíí Ahol elsőrendű magyaros 3 Dundas Street West, . 4)r. Zágon Zoltán rabbi \ kért fel bennünket az a lantiak1 közlésére:. A hagyományos Széd ere etet április 12.-én I csütörtök este fél hét órai kez­­dettef rendezi a 68 Collinson. Blvd. alatti Templom Halijában, ahol már tavaly is tartóttá a közös Szédért. Ezúton kivánja meghívni a Toronto és . kör­nyéke érdeklődőit és szeretettel várja a jelentkezőket a tradicio­nális. szép. kellemes hangulatú Széder-estre.Részvételidij. va­csorával együtt 18.00 dollár személyenként, a 10 éven aluli gyermekeknek kedvezmény. A részvételi dijat a tavalyihoz képest, ellenére a növekvő drágulásnak, nem emelték fel. mert lehetővé kívánják tenni, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a Pészach-i 6TOROMTÖI JBGmTEK Magyar borok és likőrök Ontárióban Manitobában Saskatchewanban Albertéban és Quebecben KAPHATÓK Jászberényi rlzling. zamatos, nagyon olcsó. ( Szekszárdi vörös. Egri Bikavér, vörösbor. Tokaji aszú, a bor király. Badacsonyi szürkebarát zamatos pecsenyebor. Debrői Hárslevelű, , zamatos fehérbor. Barackpálinka. Császárkörte. Hubertus. Esküvőkre, partikra engedélyét megszerezzük. Házhoz szállítunk. Cosmopolitan Wine Ageots Ltd. P.O. Box 275 Terminál „A” Toronto ünnepi vacsorán. Jelentkezés a 638-6609 telefonon. ★ Aki nem küldte el kisgyer­mekét és nem vett részt szemé­lyesen a dr. Zágon rabbi ren­dezte jelmezes Purim-ünnepé­­lyen az elmúlt vasárnap, melyet a New Horizons Clubbal közösen szervezett, az az év egyik legkedvesebb eseményét mulasztotta el. Körülbelül ezeket mondotta bevezetőjében a rabbi, majd a tőle jól ismert odaadással és szellemességgel egy boldog Purimot varázsolt úgy a gyermekeknek, mint fel­nőtteknek. Egy és fél óra hosszat együtt táncolt, örült, tapsolt a kisgyermekekkel, mi­alatt Joe Fine zenekara a szebb­­nél-szebb izráeli dalokat ját­szotta. ötletes, szép, gondosan előkészített jelmezekben jöttek el az apróságok. Számos Eszter Achaschverus, Mordechaj tarkította a piros arcú unokák bálját. Ehrenfeldék, Gross Laci­­ék és az Open Window ajándé­kaiból került sor a díjkiosztásra, amit egy 3 tagú zenekar bo­nyolított le. Aki ott volt, annak számára felejthetetlen marad ez a Purim, aki nem, az örökké sajnálhatja amit elmulasztott.-K A torontói Művész Szinház legközelebbi előadása május 27- én vasárnap este lesz, mikor is a PEPI PUPPET THEATRE ÚJABB SIKERE színház igazgatója Kertész Sán­dor ünnepli 50 éves színészi jubileumát. Tudomásunk szerint a szin­ház egy zenés táncos vidám operettet mutat be a jubileum alkalmából. ^ Betegeink: Abonyi Piri és Krámer Mihály. Mielőbbi szerencsés felgyógyulást kívánunk számukra. * Dr. Zágon Zoltán rabbi mái jóelőre értesíti Toronto és kör­nyéke magyarul beszélő zsidó­ságát, hogy ez évben a már­tírokért és Izráel elesett hőseiért tartandó Gyászistentiszteletet a megszokott helyen a Beth WV'W' '»Ff ff ff ff Sholom Szentélyében 1979 június 3.-án délelőtt rendezi. Kéri híveit és barátait erre a napra legalábbis a délelőtti órákra ne csináljanak semmi egyéb programot. Külön érdekessége ennek az esemény­nek, hogy a gyászmécsesek elé a 67-es és 73-as háborúban részt vett izráeli katonák és katonalányok helyezik el tisz­teletük gyászkoszorúját elesett bajtársaik emlékére. *■ Vasárnap délelőtt búcsúztatta dr. Zágon Zoltán rabbi a 68 éves korában elköltözött Federer Lászlót. Gyászoló özve­gye, két fia Tamás és Péter, a megboldogult nővérei Löwy Margit és Krámer Gizella kisérték utolsó útjára. ....................iiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiii! Figyelem! Keresek vendéglőmbe J magyar nóta vagy tánc- | dal énekesnőt, komoly I szerződést biztosítok. Tel: 416-964-1478 Call Collect 1 "Hitted volna? Még a dinosz­aurusz is magyar. Ezt a mon­datot a Royal Ontario Museum­­ban hallottuk. Ugyanis ezekben a napokban a Pepi Puppet Theatre nevű bábszínház vendégjátéka támogatja a múzeum dinoszau­rusz hónapját és a dinoszaurusz valóban magyar. A kanadai opera magyar születésű éneke­sének, Tessényi Jánosnak pince­mély hangján beszél és énekel — természetesen angolul! — a darabbeli Dino. Magyarországról, az Állami Bábszínházból érkezett Toron­tóba a Pepi Puppet Theatre igazgatója, rendezője és a bábái­nak fó-mozgatója, Andrew Taryan, ejtsd Tarján Bandi, a bábukat és a díszleteket felesége Kati tervezi és mozgatja. A R.O.M.-beli legújabb elő­adásukat, ezt a hódokra, ku­tyákra, macskákra, medvére írt zenés báb-krimit Kati Rékai egy KÖZÉPKORÚ ÜZLETEMBER KERES HOZZÁILLŐ ELETTA'RSAT 60-66 éves Özvegy asszonyt Leveleket kérem a Menora kiadó­hivatalába köldeni.Szép Tava^T jeligére. történetéből Marika Elek írta. A technikai munkatársnak feltűn­tetett William Kosaryról min­denki tudja, hogy A Pufi húzódik meg mögötte. A báb-krimi minden szom­baton délután 2-kor és 3 30-kor nézhető meg a R.O.M. alagsori auditóriumában; a télvégi iskolai szünet hetében, március 19. és 23 között naponta dél­előtt I l-kor is. Háromtól tíz éves korig minden gyereknek és huszonháromtól korhatár nél­kül minden szülőnek jószívvel ajánlhatjuk a kedves, gyerekelő­adásoknál szokatlan, tehát meg­becsülendő humorban gazdag bábszínházát. “ A KINCSESKAMRA” Örömmel közöljük, hogy üzletünk kibővült a “Kincseskamrával” önt Is meghívjuk a megnyitóra, melynek legnagyobb eseménye egy nemrég birtokunkba került, világhírű Hutschenreuther (1814) porcelán és bisque szoborgyüjtemény kiárusítása lesz. Ezt a 40 darabból álló gyűjteményt 2 nap alatt árusítjuk ki. CAME0 ART GLASS 2 naoos tavaszi vásárunkon, alkalma lesz valódi antik és műtárgyak vételére 50 százalékos megtakarítással. Péntek Március 23: déli 12-től este 9-ig Szombat Március 24: délelőtt 10-től este 6-ig * Worlb of SntiqucS g[rt Saller? 418 EGLIIMTOIM AVE.W. Toronto 416. 485-0451 köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mind­azoknak, akik szeretett édesanyánk, nagyanyánk KERTÉSZ ERZSI (NANU) temetésén résztvettek és bennünket vigasztaló szavakkal felkerestek. A gyászoló család SHAAREI TEFILLAH CONGREGATION 3600 Bathurst St. Toronto Tel:787-1631 Szeretettel várjuk a magyar zsidó közösség, tagjait április 22-én d.u. 2.45 órakor Esther Jungreis REBECIN (volt szegedi főrabbi lánya) előadására templomunk dísztermében. Jegyek korlátozott számban kaphatók $2.- árban Tel: 787-1631 km-re Thousend inds-tól] MEGNYÍLT a Yonge & Eglinton környékén ® £ 486-1900^ Chick Yú Deli CANADIAN COMPANY TAVERN LJ h« JAZZ ZENEKAR EVES MŰVÉSZEKKEL Szerda • Csütörtök Péntek • Szombat este 9 órától Swiss Style B.B.Q. Chicken & Ribs Montreal Smoked Corned Beef TELJES ITALM£r£s 486-1900

Next

/
Thumbnails
Contents