Menora Egyenlőség, 1979. január-június (18. évfolyam, 739-764. szám)
1979-03-03 / 747. szám
12. oldal MENÓRA. * W7f március 3. ■jk'i *19 B SABBATON WEEKEND-et rendez Rabbi Dr.Irving Greenberg professzor előadásával ,,The Third Great Cycle of Jewish History” címmel három tárgyról A. ) Beyond Modernity and Traditionalism B. ) The Ethics of Jewish Power C. ) Chalach for Post-Moderns Előadások: Péntek este, March. 16 — 8:30 Frissítők, Zmirot & Előadás Szombat dél, March 17 — 12:30 Sabbath lunch, Zmirot & Előadás Szombat este, March 17 — 8:30 Melava Malka & Előadás Vasárnap reggel, March 18 — 10:00 Reggeli & Előadás Szombat délben lunch és szórakoztatás a gyermekeknek is. Kérjük mielőbb regisztrálni, mivel a helyek száma korlátozott. Egész weekend személyenként 13 dollár, idősebbeknek és diákoknak 10 dollár | Cím: 6519 Baily Rd. T: 489-3841 5 j / PF/C7 bélyeg \ SZAKÖZLET ]albumok,berakós könyvek, katalógusok Nagy választék * Vétel * Eladás 4629 Park Ave. Mont reál H2V 4E4 ..J TEL: 843-7213 Dr. LÁSZLÓ A. RÓNAI fogorvos Rendelését megkezdte 4950Queen Mary Rd. Suite 435 | Montreal T: 342-2034 I IDŐSEK és LABADOZOK! A mi specialitásunk, hogy gondját viseljük a kórházban vagy a saját otthonában. Registered Nurses, Practical Nurses, Home Health Aides, Companions. Ajánlunk 24 órás felügyeletet, hivatásos szakértőkkel. We Can Help! COMCARE Montreal (514) 932-1481 TORONTO (416) 929-3364 Iroda tel: 844-6822 Lakás tel ; 288-7559 Hr. TAIt m n 10 STJAMES ST., Suite 902. MONTREAL Ha kocsira van szüksége forduljon bizalommal mM UP mi A un Montreál egyetlen TnAHü ioLANU magyar-nyelvű Chrysler Salesman-jehez NEMES PÉTER-hez 488-9171 Local 34 IV6NTE SERVtCE TRANS ISLAND MOTEURS LTÉE 5400 BOUL. DECARIE . MONTRÉAL, QUÉBEC j Új és használt kocsik bárlés rövidebb és hosszabb időre, legjobb árak Montrealban! SZEMES ZSUZSA: II Dokumentum — Egy női munkásszálló Magyarországon — A mai hazai vezető irodalmi folyóirat, a „Kortárs” új, fiatal írótehetség írását közli. A szerző: Szemes Zsuzsa. Az írás: „Maltermári”. A közölt írás is csak részlet az írónő kisregényéből. Személyes, saját sorsát mondja el. A „Kortárs” közlése szerint Szemes Zsuzsa 1950-ben született Túrkevén. Volt gulyásbojtár, 16 éves korában pedig Csepelre került. Segédmunkás és kazánfűtő, később „maltermári”, vagyis vakoló kőművesek keze alá dolgozó, malterkeverő és malterhordó. Épületszerelőként dolgozott, mígnem végül bekerült a SZOT Főiskola könyvtárszakos és pedagógiai hallgatójának. „Üt a csillagokig” c. drámájának hőse is egy huszonnyolcéves lány, a munkásszállások lakója. A „Maltermári” részlete, mely a „Kortárs” hasábjain jelent meg, realistán ábrázolja a szocializmust, a mű tehát, mondhatjuk joggal, a „realista szocializmus ”. Az első személyben beszélő Anna nővérével, Marissal dolgozik a nagy építkezésen s a nagy munkásszál lóban él. Ennek viszonyait, levegőjét, társadalmi világát, hangnemét ábrázolja, az építőmunkások és a maltermárik kapcsolatát jellemzi. Minden egyéb kommentár nélkül közöljük az írás egy részletét, csatlakozva a „Kortárs” szerkesztőjének véleményéhez, aki Szemes Zsuzsáról írt kis méltatását így fejezi be: „Néhány napilapközlés után most jelenik meg először irodalmi folyóiratban. S joggal: mert író.” Ferivel már több mint három hónapja, hogy titokban együtt járunk. Budán egy parkban vagy presszóban szoktunk találkozni, ö huszonöt éves, már leszerelt, magas, szőke, érettségizett és irodában dolgozik egy gépgyárban. — Miért nem várhatlak meg a szálló előtt, igazán megmutathatnád már egyszer... — kérlel. — Mert nem akarom, hogy kiábrándulj a női nemből... — Féltékeny vagy? — Rád? Ugyan! — sértett a beképzeltsége. Erre ő hirtelen, mohón és követelőzőn szájon csókolt, aztán elkezdte a sóhajtozást. — Az istenit neki, úgy kívánlak, Anna! Hallod? — Na, kezdődik ... — s legyintettem, mire ő dühbe jött. — Szeretsz te egy kicsit is?! Vari neked fogalmad róla, hogy mit szenvedek miattad? 1.. Hónapok óta sehol semmi, csak séta, kéz a kézben, mint a dedósok. Én még nem láttam ilyen hideg, frigid nőt... Nő vagy te egyáltalán?!... Más csajnak azt mondja az ember, hogy ülj le, s az lefekszik ... És más lányok a helyedben már rég a meleg ágyikómba bújtak volna ... — A primőrök ... — jegyeztem meg, és előszedtem a tankönyvem. — Na, matekozzunk? — kérdeztem. — Jaj, már megint?! Mit csinálsz te matekórán? — Alszom! Mert olyan jó meleg van és kellemesen duruzsol a tanár hangja, hogy egyszerűen leragad a szemem ... — Akkor meg ne járj! Minek neked a gimnázium? Hiszen csak segédmunkás vagy ... Ügy szíven vágott ez a lenéző, fölényes hang, hogy egyből begubóztam tőle, majd hirtelen felálltam, és szó nélkül otthagytam. — Állj már meg, te Szűz Mária! — szaladt nevetve utánam, s átölelte a vállam. —*• Légy szíves, kísérj el a szállóig... busszal megyünk. F Egész úton nem szóltam hozzá, ő pedig mentegetőzött. — Gyere, szálljunk le, és segítek ... Becsszóra ... Na ... csak hülyéskedtem, te meg mellre szívtad .. Hallod, Anna, Ancsókám ... kis bolondom ... Annuskám ... — becézgetett. — Leszállunk — jelentettem be. — Milyen sötét hely ez — nézett körül. — Hol vagyunk? — Na, megérkeztünk — mutattam egy négyemeletes, nagy, komor épületre, melynek ablakaiból nők könyököltek ki és kiabáltak le az utcán ácsorgó férfiaknak. Feri meglepődve szemlélődött. — Te itt laksz? — hitetlenkedett, és a fal tövében üldögélő, hatalmas fazekaikból a húst evő cigányokra mutatott. Rábílintottam. — Figyelsz rám egy kicsit? — ráztam meg a karját. — Mint jó tanácsot fogadd, ezekkel a cigánylányokkal ne kezdj ki, mert a férjeik nyomorékká, vernek! — Miért kezdenék ki?! — Most mit pattogsz, csak mondom ... A bejáratnál balra, azok a gitározó fiúk magyarok, galeritagok és csöveznek. A lányok, akik a fiúk körül vihorásznak, egy tányér bablevesért elmennek veled, de előtte nézd meg a bugyijukat, mert általában tripperesek.. . Csend! — rivallok rá. — Még nincs vége, a java ezután jön! ... Most kanyarodik az a kis Trabant a szálló elé, s a Márkás Manci fog belőle kiszállni! Príma áru és érettségizett, irodában dolgozik, mint te, de a tarifa ezernél kezdődik nála. A kocsi a sajátja, most lakásra gyűjt... — Honnan tudod?! — Mert be akart szervezni! — Úristen! — Hallgass! Az épület kerítésénél körben a sötétben szeretkező párokba botiasz, ha arra jársz, csak tüzet ne kérj, mert nem illik megzavarni a közösülést ... Jobbra idősebb nőket látsz, ezek nagyon magányosak és szeretetre éhesek. Ezekkel sem érdemes kikezdeni, mert aztán nem lehet őket levakarni... — Hagyd abba! — Nem! Azt akarom, hogy tudd! ... Itt körül-A LEGELSŐ FAGYLALT eredetéről eltérő vélemények vannak. Nagy Sándor, az egyiptomi fáraók, Néró császár szerepelnek az állítólagos első fagylaltfogyasztók között. Ezek azonban bizonyára csupán erősen hűtött italok voltak. Valószínűnek látszik, hogy a fagylalt karrierje a XVI. században Firenzéből indult ki, és Franciaországban folytatódott. 1660-ban az olasz származású Procopio Cultelli párizsi limonádéárus. különleges gépet szerkesztett fagylaltkészítésre. Az első - tejjel készített - fagylaltokat a Le Caveau párizsi kávéház tulajdonosa szolgálta fel vendégeinek. Csemegéjét „fagyasztott vaj" néven népszerűsítette. belül 800 nő lakik nyolcágyas szobákban. Hosszú folyosókról kétoldalt nyílnak a szobák. Ha lopás van és kijön a rendőrség, akkor mindenki kiáll a zsebkendőjével, sorba a folyosóra és várja, hogy a kutya körülszagolja . .. — Borzalmas! — A mosókonyhában egyetlen működő mosógép van és egy centrifuga ... Van tíz vasaló, de abból zárlatos négy. Meleg víz vasárnap és kedden nincs, más napokon pedig este 6-tól 8-ig. Minden emeleten egy konyhában 3 darab kétlapos villanyizzó van, ebből általában mindig rossz egy ... Az egész szálló tele van csótánnyal és poloskával, minden évben kétszer ciánoznak ... — Anna! — És mi, akik itt lakunk, a tetű, rongyos kurvák, építjük a szocializmust! — ordítottam az arcába, és feltört belőlem a sírás. — Annám, kedves ... — vont gyengéden magához, hogy lecsókolja a könnyeim. — Hagyj — toltam el magamtól. — Add ide a könyvem! Átadta, én eltettem. — Szervusz. — Holnap a szokott helyen, jó? — ölelt át. — Nem akarlak többet látni. Te se gyere ide... szia . ^. — Hülye vagy?! — Az!... Úgysem feküdnék le veled, mit gyötörjük egymást?! — vágtam a szemébe és elrohantam. — Ki volt az a muki?! — kapta el valaki a karomat a szálló bejáratánál és visszarántott az ajtóból. Felháborodva igyekeztem szabadulni az erős, szorító kezekből, de hasztalan, s ekkor meglepve ismertem meg az egyik kőművest a brigádból, Kálmánt. — Engedj már el, mit szórakozol?! — rivalltam rá. — Hol voltál? — ripakodott rám ismét, s én értetlenül meredek rá. — Moziba — böktem ki. — Kivel?! — Mi közöd hozzá?! — fortyanok fel ekkora pimaszságra. — Sok is! Hisz’ te velem jársz! — Én?! Veled?! Mióta?! — csodálkoztam meglepve. — De hát az építkezésbe is miattad fogtam bele, hisz’ te választottad ki a házunkat is ... — Na menj már!... A kezembe nyomsz valamelyik héten, ebédszünetben két típustervet, hogy szerintem melyik a jobb ... Én gyanútlanul kiválasztottam, és ez még nem jelent semmit, főleg azt, hogy veled járok! — De hát nem vetted észre? — bizonytalanodik el és zavartan rugdossa meg cipője sarkával a lépcsőt. — Mit? — Há’, hogy bukók rád, meg két hónapja mindennap megvárlak a busznál... — Ki kért rá, hogy várjál!... Azt hittem, azért jössz azzal a busszal, mert a te szállód is erre van ... — De a nővéred meg aszonta, hogy ... — Mit mondott?! — Hogy jó vagyok nálad ... — A fenét vagy jó!... Na majd megtépem azt a dögöt! ... — mortyogok magamba, Kálmán pedig váratlanul átnyalábolt. — Anna, hallgass meg ... — Engedj! — fejtem le magamról a kezeit. — Gyere hozzám, én kiemellek innen ... — Mit csinálsz?! — Magamhoz felemelnélek ... Anna ... — Emelgesd magadhoz az öreganyádat! Mit képzelsz, mert most segédmunkás vagyok, akkor már hozzámegyek a legelső jöttmenthez? — Én nem va ... — De igen! Olyan gané, mint a többi! Ugyanúgy iszol, duhajkodsz, és nagyon mocskos a szád is. — Anna! Figyelj már ide! — kiáltott rám kétségbeesve, s elkapta a kezem és meg akarta csókolni. — Hagyj békén! — rántottam el a kezem s hátradugtam. — Ez az utolsó szavad?! — Ez! — és sietve menekültem az ajtóig. — Megbánod ezt még, Ancsa, héj, de megbánod — fenyegetőzött, én meg gyorsan becsaptam magarr mögött a szálló ajtaját. A szobában Ámálék és Maris csendben varrogattak, s igencsak meglepődtek, amikor nagy dérrel-dúrral berontottam. — Ide figyelj, Maris, a szemed ugorjon ki! — léptem egyből a Maris ágyához, ahol éppen gubbasztott. — Ha még egyszer árulgatsz a brigádba, mint egy kivénhedt kehes lovat, hát megnézheted magad! — Mír? — tetette az ártatlant. — Mit csináltam én? — Mit mondtál annak a részeges fráternak?! — Miknek? — Annak a Kálmánnak? — Aj! Mán az is baj, ha törődök a sorsoddal? — méltatlankodott és segélykérőn nézett Amálékra, akik rendkívül élvezték a veszekedést. — Te csak a magad sorsával törődj, meg a kölykeidével, hogy ne mondhassák azt, hogy izélni vagy! — Ki mondta?! — A fiad! — Mék?! — A Jancsi, a múlt vasárnap ... Megkérdezte tőlem a Karesz, hogy: — Az Anyu mikor jön már haza? — Erre szól a János, hogy: — Az Anyu ezen a héten se jöhet, mert kesereg és b ... ik az egészségünkre! — Kérdezem tőle: — Ki mondta ezt neked? — Hát a Kati néni a szomszédból! — mondja ... Hát törődj inkább a gyerekeiddel, ha már a világra hoztad őket, hogy ne csak egy fekete klottgatyába szaladgáljanak az utcán! Adj nekik magadból is egy kis szeretetet, próbáld meg, hátha képes lennél rá! ... Velem pedig jobb lesz, ha nem foglalkozol! Értettük egymást?! — Ajha! — bólintott csúfondárosan az Árnál, ami a Maris anyai érzelmeinek szólt. — Jó kis anya vagy, te hékám! — tromfolt rá az Iboly is, mire Maris sírva kirohant a szobából. — Dik mán hé! Tényleg ezt mondta a kisfiú? — hihetetlenkedett az Árnál és sűrűn caccog hozzá. — Pedig mennyi csokit visz nekik ... — A csoki nem sok mindent pótol — mondtam és kimentem fürödni, majd lefeküdtem, magamra húztam a paplant, jelezve, hogy nincs kedvem társalogni. Mindenem reszketett a felháborodástól. S ez a pisi szagú, elődeimtől összevérezett ágy sem ad nyugalmat, pedig belefúrtam magam a testem vájta kis gödörbe, hátha elringat. Közben Amálék is lepihentek, Maris is bejött, és szaggatott, felcsuklásos zokogása betöltötte a szobát. Senki sem vigasztalta. Szégyenkezve húztuk fejünkre a paplant, hogy ne halljuk keserves, szívet szorongató sírását, mert sértette a fülünket. Kényelmetlenül éreztük magunkat, mert sejtettük, hogy nem Maris itt a főbűnös, hanem ez a rohadt balga sorsunk, amelyből nincs még erőnk, és képtelenség is ki vergődnünk. Két nap múlva a pincéket vakolták, s mi nem győztük a maltert keverni és vödrökben lehordani. A pincében bakokból és néhány szál deszkából állványokat raktak, erre pedig nagy malterosládákat tettek. Négy vagy öt kőműves vakolt egyszerre, de több csoportban és szétszórtan, s minden percben üvöltöttek, innen is, onnan is. — Maltert! — Több cementet bele! — Vizet! — Mozogjatok mán, tetű kurvák, mondtam mán, hogy majtert ide! Mi pedig sajgó, remegő izmokkal, két csurig mert vödörrel a kezünkben rohangáltunk a lépcsőn le-fel, hogy kiszolgáljuk a harminc kőművest. Ezek a férfiak — 18-tól 40 évesig — vagánykodó, gátlástalan duhajkodók, akik úgy nyúlnak a Marisék melléhez, mintha a saját tarkójukhoz kapnának. — Tegyél vizet a malterba — rendelkezett a Mihály, és megszítta azt a nagy, borvirágos orrát, s a többiekre nézett, akik öten az állványokon gubbasztottak. — Kavard fel — utasított. Én szó nélkül kavargattam bele a vödörbe egy nagy lécdarabbal. — Teccel nekem, hé — jelentette be és közelebb jött hozzám. — Már többször mondtad ... — tértem ki a válasz elől. — Ez nem válasz! ... Eljössz velem? — remegett meg a hangja, a többiek meg kuncogtak. — Hová? — kérdeztem, mire a többiek felröhögtek. — Hetyegni — vigyorgott a szemem közé a Mihály. — Hetyegj az anyáddal! — Addig te leszel az anyám! — hördült fel és hirtelen átnyalábolt. — Hé! Mennyit adnátok érte?! — röhögött fel. — Húsz üveg sört! — Tíz litert a Ződtakonyba! És leugráltak a bakokról, majd közrefogtak kettőnket. — Hő, előbb meg kell nézni! De Kálmáné az elsőbbség, ő járt utána hónapokig! — En a szőröst jobb szeretem! — A cipőt is előbb próbálják, aztán fizetik! És mocskos, erős kezek ragadtak meg, félig már lecibálták, -tépték a ruhámat, én meg se tudtam mozdulni, csak sikoltoztam. Mariék meg az ajtóból lestek befelé, de egyik sem sietett, hogy kiszabadítson. Rémülten, minden erőmet összeszedve, a térdemmel a Mihály lába közé rúgtam, az engedett a szorításból, s elég volt arra, hogy elkapjam a lábuknál levő malterral teli vödröt, amit a szemük közé csaptam. Aztán, magam sem értem, de hirtelen féktelen erőre kaptam, lerántottam az állványról a telemert malterosládát, s ezzel elbarikádoztam magam. Majd az állványt dűtöttem le deszkástul, a Mihályt arcul csaptam a kavaróléccel; míg a többiek megrökönyödve igyekeztek kifelé ebből a romhalmazból, betoppant a brigádvezető. — Mi van itt, a kuiyaúristenit neki! Csak álltam, kezemben egy üres vödröt magasba lendítve, félbeszakadt mozdulattal. Megtépázott ruhámból bőröm fehérsége izzott, s eszelős, vad tekintetem tehetetlen dühtől lobogott. — Mondják... — suttogtam tele undorral, és a lába elé vágtam a vödröt. — ... Mik maguk? Miféle állatok, milyen mocskos férgek ... Mert nem emberek ... — lihegtem, s közelebb léptem hozzájuk az ajtóhoz, mert onnan lestek befelé értetlenül. — Mocskos utolsók! — csattant fel a hangom tőlem idegenül. — Még a saját anyjukat is meggyaláznák! — köptem feléjük, és a sorfaluk között őrjöngve kirohantam. Lihegve, kifulladva kapaszkodtam a tető védőrácsába. — Istenem! ... — zokogtam fel. — Hát minden ház a mi vérünkkel épül fel? ... — néztem végig a hatalmas, új lakótelepen.
