Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)
1978-09-30 / Supplement
TORONTO - TORONTO - TORONTO- TORONTO - TORONTO - TORONTO- TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO - TORONTO ROS HASANA supplement KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁN Rokonainak, Barátainak, Ismerőseinek és Vevőinek a CLARE DISTRIBUTION Specializing in plexiglass 242-2614 Clara Tiborcz 249-3637 Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket Kívánunk Üzletfeleinkneki Barátainknak, Ismerőseinknek EUROPEAN SAUSAGE HOUSE Inc. H5 Horftth Dr. Domview 636-S323 BURÁM TESTVÉREK Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket Kívánunk Rokonainknak, Barátainknak és Ismerőseinknek <5 omori 3Clá <Vá rcói ra eó ÓUZÓCi Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket Kívánunk Üzletfeleinknek, Barátainknak, Ismerőseinknek C1fbéé glória ^Boutique €)ricfinaló 961-2689 Manulife Centre Second Mall Level 55 Bloor St. Kellemes Ünnepeket és Boldog Újévet Kívánunk Vevőinknek, Barátainknak, Ismerőseinknek ISOLD mBIC és esilátja a LESLIE SERVICING Co. tulajdonosa 2760 Dufferin St. 781-4055 Lengyel János LIFT LISPOSAL SERVICE tulajdonosa 1515 Marlee Ave. 364—4825 Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket Kívánunk Üzletfeleinknek, Barátainknak, Ismerőseinknek Dal u Folytatás az előző oldalról... — Mindegy, csak táncoljon vele — mondta; barátságosan rám mosolygott, s fölcsatolta kardját. Mint ahogy az első kicsorduló csepp nyomában az üveg egész tartalma vastag sugárban ömlik, úgy szabadította fel az én lelkemben is szerelmem Varenyka iránt a szeretetnek addig rejtett forrásait. Az egész világot magamhoz öleltem határtalan szeretetemben. Szerettem a briliáns fejékes, hervatag keblű háziasszonyt, szerettem férjét, vendégeit, lakájait, még haragosomat, Anyiszimov mérnököt is. Varenyka apja iránt pedig, ódivatú cipője meg lányáéhoz annyira hasonló kedves mosolya miatt, valósággal rajongó egyengédséget éreztem. A mazurka véget ért, a háziasszony szupéhoz invitálta a vendégeket, de B. ezredes kimentette magát, s elbúcsúzott, mondván, hogy másnap korán kell kelnie. Megijedtem, hogy Varenykát is hazaviszik, de ott maradt édesanyjával. Vacsora után eltáncoltam vele a megígért négyest. Már r.zelőtt is határtalanul boldognak éreztem magam, de boldogságom nőttön-nőtt. Nem beszéltünk szerelemről. Nem kérdeztem sem tőle, sem magamtól, hogy szeret-e? Elég volt tudnom, hogy én szeretem őt. Csak attól féltem, nehogy valami elrontsa boldogságomat. Amikor hazaérkeztem, levetettem köpenyemet. és alvásra gondoltam: láttam, hogy az teljességgel lehetetlen. Kezemben volt a legyezőjéből kitépett tollacska, meg fél kesztyűje, amelyet elmenet adott, amikor hintóba szállt, s én felsegítettem előbb édesanyját, azután őt. Elnéztem ezeket a kis emlékeket és nyitott szemmel is magam előtt láttam őt, abban a pillanatban, amikor két gavallér közül engem választ, eltalálja tulajdonságomat, hallottam kedves hangját, amint ezt mondja: „Büszkeség, ugye?” — és örömmel nyújtja kezét; vagy amikor a vacsoránál ajkához emeli a pezsgőspoharat, és lopva rám néz gyengéd pillantással. De leginkább úgy látom őt, amint apjával táncol, kecsesen lebeg körülötte, boldogan és büszkén, hogy mindenki őbennük gyönyörködik. És akaratlanul is egy közös, gyengéd, meghatott érzésben foglalom össze kettejüket. Kkoriban megboldogult öcsémmel laktunk együtt, öcsém nem szerette a társaságot, nem járt bálba, akkortájt meg éppen kandidátusi vizsgára készült, és rendkívül szabályos életmódot folytatott. Aludt. Fejét a párnába fúrta, füléig húzta a flanelt takarót. Elnéztem őt, és szeretetteljes sajnálkozás fogott el: sajnáltam, amiért nem ismeri és nem osztja meg velem boldogságomat. Petrusa, jobbágyinasunk, gyertyával jött elém, és segíteni akart levetkőzni, de én aludni küldtem. Álmos arca, borzas haza valósággal meghatott. Igyekeztem minél kevesebb lármát csapni, és lábujjhegyen beosontam szobámba. Leültem az ágyra. Nem: túlságosan boldog voltam, semhogy aludni tudjak. Amellett melegem is volt a fűtött szobában; le sem vetettem mundéromat, halkan kilopóztam az előszobába, felvettem köpenyemet, kinyitottam az ajtót, és kiléptem az utcára. A bálból öt óra tájt jöttem el; amíg hazaértem, ott üldögéltem, eltelt még vagy két óra, s így már világos volt, mikor kiléptem az utcára. Igazi ködös farsang végi idő volt, lucskos hó olvadt az utcákon, s az ereszekről csepegett. B-ék akkoriban a város szélén laktak, egy nagy szabad mező közelében, amelynek egyik végén korzó volt, a másikon pedig leányintézet. Végigmentem kihalt kis utcánkon, s kiértem a főútra; itt már elvétve járókelőkkel is találkoztam, meg fát szállító fuvarosokkal, szánjuk talpa a kövezetét súrolta. A fénylő járomfa alatt vizes fejükkel ütemesen bólogató lovak, a gyékénnyel letakart fuvarosok, akik otromba csizmáikban csoszogtak szánjuk mellett, a ködben valószínűtlenül magasra nyúló házak — mindez mérhetetlenül kedves és jelentős volt nekem. Amikor kiértem a mezőre, túlsó végén, a korzó felé, valami nagyot, feketét láttam meg, flóta- és dobszó ütötte meg a fülemet. A lelkem egész idő alatt dalolt, néha a mazurka motívuma is felcsendült benne — de ez másfajta, durva, bántó muzsika volt. „Mi lehet ez?” — gondoltam, s megindultam.a hangok felé a mező közepén átvezető síkos úton. Amikor megtettem vagy száz lépést, a ködben már meg tudtam különböztetni sok fekete alakot. Katonák voltak. „Alighanem gyakorlat” — gondoltam, s megindultam feléjük, nyomon követve egy bekecses, kötényes kovácsot, aki valamit vitt a kezében. A fekete egyenruhás katonák két sorban álltak egymással szemben, lábhoz tett fegyverrel, mozdulatlanul. Mögöttük egy fuvolás meg a dobos szüntelenül ugyanazt a fülsértő, sivító dallamot ismételték. — Mit csinálnak itt? — kérdeztem a kovácstól. . — Egy tatárt futtatnak, mert szökni akart — felelte dühösen a kovács, és a sor túlsó végére pillantott. Én is arra néztem, és a katonák sorfala közt valami szörnyűségeset pillantottam meg, ami felém közeledett. Ez a felém közeledő valami egy övig lemeztelenített ember volt, akit két katona vezetett puskájához kötözve. Mellette magas termetű tiszt lépkedett köpenyben, sapkában; egész alakja valahogy ismerősnek tetszett. A tatár lábaival cuppogva vonszolta magát a kásás hóban, egész teste vonaglott a 'kétfelől reá zúduló ütések alatt, s ahogy felém közeledett, hol hátrahanyatlott, s akkor a két altiszt, aki puskájához kötözve vezette, előrelökte őt, hol meg előrebukott, és akkor az altisztek hátrahúzták, nehogy elessék. És mögötte peckes, kemény léptekkel haladt a magas tiszt — el nem maradt volna tőle. Varenyka apja volt az, pirospozsgás arcával, fehér bajszával, pofaszakállával. A tatár minden egyes vesszőcsapásnál arra fordította fájdalomtól eltorzult arcát, ahonnan az ütés érte, mintha csodálkoznék; és hófehér fogát kivillantva,, ugyanazokat a szavakat ismételte. Csak akkor értettem meg e szavakat, amikor egészen közel ért hozzám. Nem is mondta, hanem zokogta: „Irgalmazzatok, testvéreim. Irgalmazzatok, testvéreim.” De a testvérek nem irgalmaztak, s amikor a menet odaért, láttam, hogy a velem szemben álló katona elszántan előrelép, süvítve meglendíti a vesszőt, és nagy erővel lesújt vele a tatár hátára. A tatár előrebukott, de az altisztek erősen fogták, s ugyanolyan ütés érte a másik oldalról is, majd megint amonnan... Az ezredes mellette lépkedett, hol a lába elé nézett, hol a megvesszőzött emberre, arcát felfújva szívta be a levegőt, s ajkát előrecsücsörítve bocsátotta ki száján. Amikor a menet elhaladt mellettem, egy pillanatra megláttam a tatár katona hátát. Nehéz volt elhinni arról a csíkos, nedves, nyersvörös, természetellenes valamiről, hogy emberi test. — Szentséges isten — szólalt meg mellettem a kovács. A menet lassan távolodott. Az ütések továbbra is éppúgy záporoztak a botladozó, vonagló emberre, éppúgy pergett a dob, sivított a fuvola, s a magas, délceg ezredes éppoly peckesen lépkedett. Egyszer csak megállt, s gyorsan odalépett az egyik katonához. — Majd adok én neked — csattant fel dühösen a hangja. — Fogsz rendesen ütni? Vagy nem? S láttam, hogy szarvasbőr kesztyűs, erős kiv.v val arcul ütötte a csenevész, gyenge, riadt katonát, amiért az nem elég erősen sújtott le a veszszővel a tatár véres hátára. Hozzanak friss vesszőket! — kiáltotta; azután megfordult, és meglátott engem. Ügy tett, mintha nem ismerne, mérgesen, fenyegetően öszszerántotta szemöldökét, és gyorsan félrefordult. Én annyira szégyenkeztem, hogy nem tudtam, merre nézzek, mintha valami gyalázatosságon kaptak volna. Lesütöttem szemem, és hazasiettem. Egész úton hallani véltem a dobpergést, a flóta sivítását, a tatár könyörgését: „Irgalmazzatok, testvéreim”, és az ezredes erélyes, mérges hangját: „Fogsz rendesen ütni?” És szívemet szinte fizikai fájdalom szorította össze; néhányszor megálltam, és úgy éreztem, mindjárt okádok az iszonyattól, amellyel a látottak eltöltöttek. Nem tudom, hogyan kerültem haza és az ágyba. De mihelyt elnyomott volna az álom, megint ugyanazt hallottam, láttam magam előtt, és kiugrottam ágyamból. „Nyilván tud valamit az ezredes, amit én nem tudok — gondoltam. — Ha én is tudnám, amit ő, akkor megérteném, amit láttam, és nem gyötörne annyira.” De akármennyit törtem a fejem, nem tudtam megfejteni, hogy mi az, amit az ezredes tud. Csak estefelé aludtam, el, akkor is csak úgy, hogy elmentem egy barátomhoz, és vele együtt a sárga földig leittam magam. Azt hiszik talán, hogy eldöntöttem magamban, hogy amit láttam, gonosz és alávaló? A legkevésbé sem! „Ha olyan önérzetesen végezték a dolgukat, ha mindannyian szükségesnek tartották, hogy ez így legyen, akkor nyilván tudnak valamit, amit én nem tudok” — gondoltam és igyekeztem megfejteni a talányt. De nem léphettem a katonai pályára, ahogy szándékoztam: nem léptem katonai szolgálatba, sőt, semmilyen szolgálatba, és, amint látják, nem lett helőlem semmi. — Jó, jó, tudjuk mi azt, hogy mi lett magából, Iván Vasziljevics — mondta egyikünk. — Arra gondoljon inkább, hány emberből nem lett volna semmi maga nélkül!. — Ugyan, badarság — tiltakozott Iván Vasziljevics. — És a szerelem? — kérdeztük. — A szerelem? A szerelem attól a naptól fogva fogyton-fogyott. Valahányszor Varenyka, szokása szerint, mosolygó arccal elrévedezett, mindjárt eszembe jutott az ezredes a gyakorlótéren, feszengő rossz érzés fogott el, s egyre ritkábban mentem fel hozzájuk. Így aztán semmi sem lett a szerelemből ... Hát ilyen véletlen események irányítják az ember életét — fejezte be. — És önök még azt mondják... SZŐLLÖSY KLÁRA fordítása Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket Kívánunk Üzletfeleinknek. Barátainknak, Ismerőseinknek c17liUciUlz CVili éó cóalcidju WILLIAMS BARGAIN STORE 60 Kemsbigton Ave. 368-9363 Fa, fém, műanyag, faragott keretek. Olajképek, Kőnyomat, Góbiéin magánosoknak, kereskedőknek. A képek fajtájának megfelelő szakszerű keretezés, több mint 800 különféle keret. DEKISS ART & FRAME Co. 1172 Egliatii Ave. W. T:787-8822 Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket Kívánunk Üzletfeleinknek, Barátainknak, Ismerőseinknek Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket Kívánunk Üzletfeleinknek. Barátainknak, Ismerőseinknek KOV©PHARM Ltd. GYÓGYSZERGYÁR i ism Ellesmere Rd. Scarborough Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket Kívánunk Barátainknak és Ismerőseinknek Mimi KÍ80LY is Bili a PALMERST8N AHTB ENGINE REBUILGEIS tulajianosai 11 Ínfűt Flic. 532—1142 ZTXZ Boldog Újévet és Kellemes Ünnepeket Kívánunk Üzletfeleinknek, Barátainknak, Ismerőseinknek PARKVIEW Management Zsoldos Andor UTCA Köröttem, házak, emberek... Csak bámulok, mint a gyerek, Aki először lát csodát És fel nem fogja az okát! Autó, akácfa, kávéház, Egy sánta koldus rámméláz, Taggyűlést tart verébsereg, A szónok vígan csicsereg. Serdülő lány a Június... Nem is leány ... inkább fiús ... Felhőfoltos a tarka ég, Szívemben színes gyertya ég. Rózsát kínál virágoslány S a millió éves szent talány, Mit nem lehet megoldani, Se lángjait eloltani: Hogy, mindez meddig és miért? Mit ember elme meg nem ért: Az égig érő kérdőjel... Csak hallgat... hallgat.., Nem felel. ÁGI GR0SS és ERIKA / F0GAZZI AZ ÚJONNAN MEGNYÍLT I GROSS és FOGAZZI A WORLD TRAVÉL ■jf utazási iroda tulajdonosai 4325 Steels Ave. W. No.222 663-5802 <Bddo$ <T(jéuet io Szelleme* *T{ hm epeket kivannak ^Rokonaiknak, ‘Barátaiknak, Vomerooeiknek éo fövendSbeli üzletfeleiknek
