Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)

1978-12-02 / 735. szám

1478 november 25 * MENÓRA (TORONTO! JEGmTEK A múltheti számunkban méltattuk a Művész Színház nagysikerű IV. Henrik elő­adását, sajnálatos módon a szereplók közül kimaradt Ham­vas József neve, aki Giovanni epizód figurájából formált élet­szerű alakot, valamint a darab fordítójának, Dr. Áchim Andrásnak a neve, aki értő és jól mondható munkájával nagy részese a sikernek. Szorgalmasan dolgoznak a különböző Hadassa chapterek. Ezúttal két csoport 3 rendez­vényéről is számot adhatunk. Az első december 9-én lesz a Nir Galim Chapter ren­dezésében. Ez egy kártyaesttel egybekötött chanukai „wine and cheese party", melyre mint más években is Sorger József és Márta ajánlották fel 191 Brockington Crescent alatti gyönyörű házukat. A Nir Galim chapter vezetősége és tagjai természetesen szeretettel várnak mindenkit — még azokat is, akikhez esetleg külön értesítés nem jutott el. A Hanna Szenes Chapter két egymás utáni héten is hallat magáról. December 10-én d.u. 2 órai kezdettel a szokásos havi teadélután lesz a 12 Hollaman Rd. alatt. A vezetőség élén Laufer Frida elnökasszonnyal jó műsorról és finom uzsonnáról gondoskodik. De ez még csak a bevezető a következő heti december 17-i chanuka partyra, ahol parádés műsor lesz, s ahová a hölgyek különös szeretettel hívnak meg min­denkit. A műsor, időpont stb. megtalálható az ugyanezen az oldalon lévő hirdetésben. Ezúttal családi jellegű híreink is mind jók. Először is szeretet­tel gratulálunk WelazbUct Áron és Annának,' akiknek múlt héten a Mont Sinai Hospitalban aranyos kisfiúk született. Ugyancsak gólyahirról számol be Preszler Róbert a népszerű ügyvéd és felesége Mirjam. Náluk is kisfiú született, kár, hogy a boldog nagymama, Robi édesanyja, Preszler Erzsi valószínűleg nem tud résztvenni a britten, mert egy vállficamodással éppen kórházban fekszik. Remélhető azonban, hogy ez csak átmeneti kellemetlenség és rövidesen már ó is ringathatja majd az unokát. Mazl Tov. Minden külön értesítés helyett, Kohn Károly (Charlie) és Halasi Cica múlt vasárnap házasságot kötött. Baráti szere­tettel gratulálunk. Egy elmúlt és egy közelgő barmicvóról számolhatunk be. November 18-án az Associated Hebrew School templomában avatták a zsidó hitfelekezet teljesjogú tagjává Víg Béla és Edit fiát Harry Nelsont. A szülők e vallási örömnap csalá­dias jellegét kívánták kidom-Klubnapok: Kedden,csütörtökön , és vasárnap 2-töl 7-ír. December 3-án d.u. fél 4 órakor Kovács Tibor Utazás Afrika körül című vetített-képes elő­adásának II. része. December 24-én délután 3 órakor lesz a szervezet vezető­ségválasztó közgyűlése. Ezúton is kérik a tagokat hogy eset-A HADASSA NIR GALIM CHAPTER December 9-én szombaton este Hanukai Wine and Cheese kártya-estet rendez Az est színhelye; Joe és Márta Sorger új otthona 19 Brockington Cresc. Mindenkit szeretettel varunk. Kérjük, hogy ezt a dátumot, hagyják szabadott. SECURITY DELIVERY SERVICES LIMITED Messenger cartage egész Metró és környéke truck-ok — személykocsik Gyors — megbízható — pontos. 40 Lesmill Road Don Mills, Ontario M3B 2T5 449-8750 (44) jJ-ranz 0 Étterem A konyhánk, mint régen magyarosan készít mindent. Hét napon keresztül Hétfőtől- szombatig 11 órától 12 óráig Vasárnap fél 5-től 10 ig BC/Siness-Iunch 12-től 3-ig ZENE Asztalfoglalás 531-6063 Teljes italmérés, esküvőkre külön terem. 603 MARKHAM STREET Közel a Bloor-hoz Parkolás az étterem mögött. borítani, de még így is több mint 50 vendég jelent meg az Istentiszteleten és az azt követő lunch-ön. Harry nemcsak a hosszú mafiírt mondta el, de saját maga olvasta fel a Tora időszerű hetiszakaszát. Ez nem is csoda, hiszen nemcsak átlagot messze felülmúló intelligenciájú fiatalember, hanem mint ez az ünnepi beszédet mondó iskola­­igazgató szavaiból kiderült, egyike az Associated Hebrew School legjobb tanulóinak. Gratulálunk Harrynek a bar­­mievóhoz s gratulálunk Edit és Béla barátunknak Harryhez. Az Istentisztelet után Vígék pompás lunch-ön látták ven­dégül barátaikat, s az ízletes jó falatok nemcsak a házigazdákat, de Perl caterert is dicséri. December 19-én viszont egy igen nagyszabású barmievóra kerül majd sor a Pride of Israel templomban, ahol rabbi Lerner és rabbi Zágon együttesen avat­ják fel Mayer Lajos és Éva fiát Andyt. Mayerék nemcsak nagyon népszerű és megbecsült emberek, de tagjai az egyik leg­jobban kiterjedt torontói magyar zsidó családnak is és így biztos, hogy úgy az Isten­­tisztelet, mint az esti vacsora minden meghívott számára emlékezetes marad. Ennek ismertetésére természetesen még majd részletesen visszatérünk. Ezúton kívánunk mielőbbi és teljes felgyógyulást részben még kórházban lévő, részben már ott­hon lábadozó betegeinknek akiket Dr.Zágon Zoltán rabbi személyesen is felkeresett. Ezek Polák Maca, Vértes Henrik Bihari Miklós, Vadnai Klára Hunter John, Krausz Regina Meizels Loui, Schwartz Piroska Weinberger Adolf, Singer Móric és Feigelstock Rózsi. J leges tagdíjhátralékukat okvet­lenül rendezzék, mert az alap­szabály értelmében szavazásra csak az jogosult, akinek tagsága biztosítva van. Minden kedden délután kézimunka, csütörtökön angol nyelvtanításJHajnal Rózsa igaz­gatósági tag.) Demokráciát követelnek a pekingi plakátok MI TÖRTÉNIK KÍNÁBAN? Folytatás az 1. oldalról... “a négyek bandája” valóban Hua testén keresztül tört-e hatalomra, vagy az egész össze­­esküvési ügy csak a jelenlegi miniszterelnök csavaros agyában született meg, ez lé­nyegében mindegy is. Hua meg akarván őrizni a maoi eszmét, eltávolította a köz- és magán­életből Mao közvetlen embereit, de ehhez szüksége volt az egy­kori Csu En-lai-isták támo­gatására. Teng Hsiao-pinget tehát visszahozták, miniszterel­nök-helyettes és pártfótitkár-he­­lyettes lett belőle és termé­szetesen most szeretné magához kaparintani a központi és teljes hatalmat Ehhez pedig nem elég Hua Kuot egyszerűen leváltani, vagy lelőni, ehhez be kell bizo­nyítani, hogy már korábban törvénytelen módon jutott hata­lomra (ez lényegében igaz is) és amit csinál annak semmi köze a kommunizmushoz. De mivel Mao segítette hatalomra, tehát azt is be kell bizonyítani, hogy amit Mao Cse-tung csinált, an­nak sem volt semmi köze a kommunizmushoz. Tehát egy hatalmas desztaü­­nizációs folyamatnak vagyunk a tanúi. Maoval most ugyanazt csinálják, amit a ravasz ukrán paraszt Sztálin bár kihűlt, de még mindig kellemetlen szagú tetemével csináltak. Mao ilyetén meggyalázása talán egy picikével indokoltabb mint Sztá­liné, de semmi esetre sem igaz­ságtalan. A kérdés viszont az, hogy mi lesz mindebből. Amikor az újjászervezett Szov­jet Kommunista Párt Központi Bizottsága Sztálin dezavu­­álásával lényegileg szétzúzta a szovjet monolitikus kommu­nista eszméjét, automatikusan be tudott iktatni helyette valami mást. A nagy orosz imperializ­­mut, piros bohócruhába öltöz­tetve. A mai kínai pártvezető generációról némi jó mellett sok rosszat el lehet mondani, de semmi esetre sem lehet őket im­perializmussal vádolni. Ez gyökeresen ellentmond nem­csak a kialakult kínai népiélek­nek. hagyományoknak, de a jelenlegi gazdasági körülmé­nyek is lehetetlenné teszik. Vagyis mi marad Kínában a kommunizmusból, ha a kom­munizmust felszámolják? A plakátszövegeket ebből a szempontból tán még vigasz­talónak is lehetne mondani, ha elhinnénk, hogy ezeket a plaká­tokat jószándékú, vagy ál­modozó idealisták írják. A kirakatnagyságú plakátok most ugyanis azzal foglalkoznak, hogy 1.) Mao Cse-tung fasiszta diktátor volt s az egyetlen, aki a kínai népet védelmezte ellene az Csu En-lai volt, 2.) Hua Kuo­­feng ennek a fasiszta diktátor­nak kijelölése alapján került hatalomra, s ezért vezetése érvénytelen, 3.) Kínát nem ideák, hanem múlt századbeli babonák alapján kormányozzák (és ez a vágás már nemcsak Mao ellen, hanem maga a Marxizmus ellen is szól), 4.) hogy az emberi szabadságjogok és az emberi méltóság védelmét nem lehet átengedni a nyugat­nak, mert ennek őrzése a proletár országoknak is feladata kell, hogy legyen és végül 5.) hogy a kapitalista gazdasági rendszerrel dolgozó orszá­goknak technológiája, életszín­vonala és termelékenysége messze felülmúlja az úgy­nevezett szocialista országokét. Amennyiben a jövőben az emberi szabadság őrzése a szabadgazdálkodáson irányuló termelés, az általános demokra­tikus választások lesznek a kom­munizmus irányelvei, akkor semmi kifogásunk sincsen el­lene, hogy ezt akár kommuniz­musnak nevezzék. Csakhogy erről szó sincs. Talán annyi igazság van a dologban, hogy Teng Hsiao mérsékeltebb beál­lítottságú és főleg prag­­matikusabb vezető vetély* társánál, Huánál. De amikor azt olvassuk, — már, aki olvassa — a plakátokon, hogy Kínának az Egyesült Államoktól kell példát venni a termelési rend­szert illetően, sót van egy közelebb is fekvő példakép, Taiwan szigete, vagyis For­­moza, ahová a fasiszta nacio­nalista Csang Kai-sek, a kom­munizmus győzelme után át­menekült és ott rendkívüli jólétet teremtett, akkor az euró­pai ész már tényleg megáll. Hiszen Vörös Kína urai azt követelik, hogy a nyugat tel­jesen adja fel Formozát, el­ismerve azt, hogy az Kína egy tartománya. De ezek a plakátok lényegében elismerik, hogy nem a 15 milliós Taiwant kell beol­vasztani a 900 milliós Kínába, hanem fordítva, mert hiszen Taiwan szigetén van a jólét és a termelékenység, ott vannak a szabad választások —ha ugyan vannak—, mert Csang Kai-sek kevésbé volt fasiszta, mint Mao Cse-tung. aaBBM NHM A téli hónapokban sem marad művészi esemény nélkül a szinházbajáró közönség. Kertész Sándor rendezésében a JANUÁR 21.-én VASÁRNAP ESTE 7 ÓRAKOR Zsolnai Hédi sanzon-énekesnő VENDÉGJÁTÉKA Müchenben élő ZSOLNAI HÉDI, a magyar Edit Piaf, a kiváló sanzon énekesnő észak­amerikai turnéja során január 21-én vasárnap fellép Toron­tóban Europa-szerte óriási sikert aratott műsorával. A kon­feranszié tisztet a Hollywood­ban élő fiatal író-humorista HÉCZEY IVÁN látja el a „Hölgyeim és Uraim” című könyv nagysikerű szerzője. Mellettük LÉGRÁDY-TASSI TAMÁS és KERTÉSZ SÁN­DOR működnek közre. Jegyek már elójegyezhetók a színház titkári irodájában 392 St.Ger­main Ave., Tel.: 789-2443. Vagyis lehetséges, hogy a jelenlegi belső pártharcokban a kínai vezetők úgy össze­kuszálják helyzetüket, hogy a végén még közös erővel sem fognak kiutat találni. Mert az ugyan lehetséges, hogy azokat, kik a mostani plakátokat írják, s akik még nevüket, lakóhelyüket is aláírják a plakátra — bízva abban, hogy legfelsőbb pártkap­csolatuk meg fogja védeni őket — ugyanezen pártvezetők rövidesen le fogják tartóztatni és ki fogják végezni, de ettől még nem lehet visszaparan­csolni az elszabadult szelleme­ket Ez pedig nagy és veszedelmes baj, nemcsak Kína. de a világ szempontjából is. Persze, hogy a kínai kommunizmus nem jó, de mégis ez a Kína az, amely a világegyensúly háromszögének egyik sarkpontja, s ami nélkül a szovjet imperializmust nem lehet megfékezni. Moszkva örül a kínai belső ellentéteknek, hiszen az ott verekedő mindkét frakció egyaránt ellensége. A plakátragasztók is ellenségeik, akár jószándékból, akár tak­tikából írják, amit írnak. Hogy Washingtonnak örömre vagy aggodalomra van­­e oka,azt viszont nem lehet fel­mérni. Az biztos, hogy Teng támogatása látszik logikusabb­nak, hiszen a pragmatizmus, a nagyobb termelés vágya, a modernizálás az, amely az Egyesült Államokat minden­kinél kívánatosabbá teszi egy ilyen új vezetés szemében. Viszont Hua alatt az elmúlt 2 évben Kínában hatalmi egyen­súly volt s nem tudható, hogy esetleges elmozdítása nem-e permanens polgárháborút és teljes zűrzavart idéz elő. A feleletet erre Washington­ban sem tudhatják. Ehhez ázsiai , ésszel kellene gondolkodni. Eh­hez kínainak kell lenni. fc* BAR-MICVÓRA. CHASENBRA, PfiRTYRA pq mindenkor szop és friss virágot, fűd*} "plvU&t - oi 387 Spodina A ve., Telefon: 979-2177 Lakás: 225 - 0242. J «. 'JIct. 'ar jac. at, 4c — MEGHÍVÓ A HADASSA HANNA SZENES CHARTERE szeretet­tel meghívja tagjait és barátait december 17-én délután 4 órakor tartandó MŰSOROS CHANUKA PARTYRA (12 Hollaman Rd.) ‘Invokácid: Dr. ZÁGON ZOLTÁN rabbi VIDÁM MŰSOR: KERTÉSZ SÁNDOR és TARJÁN ANDRÁS „ ... . a Művész Színház tagjai Fellépnek még: datü TfWQFF hegedűművész és fial, akik nUlll JU/jOLr nemrég érkeztek a Szovjetunióbó Finom uzsonna belépődíj $7.­A bevételt az izráeli árva gyermekek javára fordítjuk Doorprice Tombola “Hungárián" DINING LOUNGE 456 Bloor St W. Tel.: 531-4214 Kellemes, családias hangulat, európai atmoszféra a Bloor egyik legforgalmasabb restaurantjában. Legyen ön is a vendégünk, kóstolja meg hazai ételein­ket. Minden szombaton sólet Kocsonya Házi készítésű sütemények Teljes italmérés (4 2) ^ ****************-¥•-kMagyar kozmetika a * belváros szivében a *Bay és a Bloor sarkán Arcdpolds * Manikűr * Pedikűr (férfiaknak is) * Tartós szempilla­­festés * Kikészítés * Szőrtelenités Judith Gordon kozmetikus SZALON ALEXANDRA Manulife Centre * 55 Bloor St. W. II. emelet tel: 967-4100 (38) Volt már G Csárdába LEGYENA VENDEGÜNK Asztülfofjlalas a 597-0801 .számon 76 St.Clair Ave. W. 967-9460 HUNGÁRIÁN e A V tiilnidniUK Elegáns környéken, Elegáns környezetben Cigányzene mellett Kellemesen érezheti magát. Európai ételkülönlegességek mérsékelt árakon Parkolás az Üzlet mögött Rezerváljon a 967-9460-as számon. Szeretettel várja a tulajdonos: ■ Rózsa Magda a “Hungárián”

Next

/
Thumbnails
Contents