Menora Egyenlőség, 1978. július-december (17. évfolyam, 714-738. szám)
1978-12-02 / 735. szám
5. oldal Arlington, Ve. — John F. Kennedy meggyilkolásának tizenötödik évfordulóján Ted Kennedy, massachussettsi demokrata szenátor és két fia. Patrick és Ted. ellátogatott a néhai elnök sírjához. A látogatók közül — érdekes módon — hiányzott Joan. a szenátor különváltan élő felesége és Jacqueline Kenned) Onassis. Dar es Salam — A legújabb kormányközlemény: Tanzania minden olyan zsoldoskatonát statáriális bíróság elé állít és fogságba ejtésétől számítva 24 órán belül kivégez, aki Idi Amin zsoldjában áll. (Amin nyomban kijelentette, hogy hadseregében egyáltalában nincsenek zsoldosltátoriák,)v; v 4» a V Z2 íl £ New Delhi — Egy legutóbbi választás következtében Indira Gandhi, egykori miniszterelnök ismét az indiai képviselőház tagja lett. Amikor a képviselői esküt letette, a törvényhozók egy része öklét rázta és hangosan kiáltozta: Gyilkos! Hitler! — Mrs,. Gandhi nem vett tudomást a$ ellenséges fogadtatásról Santiago, Chile — A Chile és Argentina közötti tárgyalások, amelyek három kis sziget birtoklására vonatkoztak, 6 hónap után, eredménytelenül végződtek és befejeződtek. A Reuter, angol hírszolgálati iroda értesülése szerint Argentina Carlos, spanyol királyt fogja felkérni közvetítésre és Carlos kijelentette: Ha erre sor kerül, hajlandó a közvetítést elvállalni. f-MAGYAR TULAJDONOSOK MONTREALIBÓL Stopnicki Henry és Kathy A tenger Színes TV kártyaszoba Shuffleboard Motelben MIAMI BEACH fűtött olimpiai uszoda központi air-condition ingyen parkolás a szobájánál Saját tengerpart és napozó, legtöbb szoba saját erkéllyel, egyes szobák kis konyhával, tengerparti vendéglő Rezerválásért Írjon: The Olympía Motel 15701 Coliins Ave. Miami Beach Telefon: (305) 947-6541 _________Florida 33160 Hawaiian in Miami Beacht Hawaiian Isle RESORT MOTEL on the Ocean^j_176th St., Miami Beach ÍNGYEN MINIATŰRÉ GOLF Saját területünkön! 210 szoba airconditionerrel, kis konyhával, 500 láb hosszú saját tengerpart napozóval, 2 uszoda, 2 gyermek-uszoda, egész napos szórakoztatás.Esténként tánc, műsor, cocktail party, kitűnő étterem, színes TV, jégszekrény minden szobában. Szobája^ előtt parkolhat. “SZABADSÁG A FELESÉGEKNEK” Saját óvoda, gyermek játszó-szoba és játszótér áll ingyen a vendégek rendelkezésére Felvilágosításért és katalógusért hivjon: L SA-ból ingyen l-800;327-5275 Kanadából (305) 932-2121 vagytravel agency-n keresztül Ottawa — Gilles Lartiontagne, postaügyi miniszter, közölte a képviselőházban, hogy; 1979 április elsejétől kezdve Kanadában az elsóosztályú levelek postai kézbesítési díjazásában a jelenlegi 14 centről 17 centre emelkedik az ár. (Ez alkalommal talán nem érdektelen a következő néhány statisztikai adatot figyelembe vennünk: Húsz esztendővel ezelőtt Kanadában egy elsóosztályú levélbélyeg ára 3 cent volt, a leveleket ugyanazon a napon kézbesítették egy városon belül és 24 órán belül Kanada bármelyik részébe, szombaton is volt levélkézbesítés. Tíz évvel ezelőtt, amikor Pierre Trudeau lett az ország miniszterelnöke, a levélbélyeg ára még mindig csak 4 cent volt. Az áprilisi 17 cent anynyit jelent, hogy tíz év alatt a levélbélyeg ára 430 százalékkal emelkedett. 1968-ban a posta évi deficitje 67 millió dollár volt, az elmúlt esztendőben 567 millió dollár — ez tíz év alatt 800 százalékos emelkedés. A kanadai posta deficitje az elmúlt tíz évben összesen 2.8 billió dollár volt, ugyanebben az időszakban a postai alkalmazottak létszáma megkétszereződött, ma egy elsóosztályú levél kézbesítése egy városon belül átlagosan 4-6 napig tart, a szombati levélkézbesítés megszűnt.) Budapest — Kádár János mondta a Reuter iroda munkatársának: Még kommunista rendszerben is lehetséges lesz a több párt rendszer a jövőben, amikor egyre több és több ország ,,lép majd a szocializmus útjára." La Paz — A bolíviai katonaság, állam csíny útján átvette a hatalmat Dávid Padilla Arancabia tábornok, az új katonai junt< vezetője kijelentette: A hatalomátvétel csak ideiglenes, a junta az- elkövetkező augusztusban választásokat.,fogata rtani^ i ég ja hatalmat átadja a megválasztott polgári személyeknek. Lisszabon — Portugália új miniszterelnöke a 42 éves Carlos Ponta Minto professzor lett, aki az egyik itteni egyetem jogi fakultásának a professzora volt. Minto jelenleg Nyugat-Európa legfiatalabb miniszterelnöke, kormányában kél ügyvéd, négy mérnök, két katonatiszt, egy közgazdász és egy mezőgazdást foglal helyet. Bangkok , Thailand — Ideérkezett cambodiai menekültek mondják: Cambodiában jelenleg csak azok a fiatal férfiak nősülhetnek meg, akik igazolni tudják, hogy a határharcokban számos vietnami katonát megöltek. A cambodiai menekültek nem részletezték, hogy kormányuk erre vonatkozóan milyen fajta igazolást kíván. Atlanta, Ga. — Egy federális esküdtszék elkezdte meghallgatásait annak tisztázására, hogy évekkel ezelőtt miképpen kapott Jimmy Carter, mogyoró-farmer egy millió dolláros kölcsönt a georgiai Nemzeti Banktól, amelynek akkori igazgatója Bért Láncé volt, aki federális költségvetési igazgatói pozíciót kapott, amikor Jimmy elnök lett. A probléma az, hogy ilyen magas összegű mezőgazdasági termelési kölcsön teljesen szokatlan volt a bank történetében és Mr. Carter előtt senki sem kapott ilyen magas összegű mezőgazdasági termelési kölcsönt a banktól. Los Angeles — A 28 esztendős Scott Newmant, Paul Newman filmszínész fiát holtan találták az egyik itteni motelben. A rendőrségi orvosi vizsgálat szerint Newman halálát az okozta, hogy nyugtató pirulát szedett és ugyanekkor nagymennyiségű whiskyt ivott NEWMAN Kalamazoo, Mich. — A michigani állami rendőrség egy itteni országúti kávézóban 40 személyt letartóztatott. Mindegyiküket azzal vádolják, hogy fiatalkorúakat igyekeztek rábeszélni — megfelelő pénz ellenében — homoszexuális érintkezésre. A letartóztatottak között jónéhány fogorvos, építőipari munkás, fodrász és egy protestáns lelkész van. Washington, D.C. — A legutóbbi Thanksgiving Day alkalmával az országúti közlekedési baleseteknek 110 halálos áldozata volt EGY HETE Bangkok, Thailand — A rendőrség letartóztatott egy csokoládégyárost és kiszabaditott 56 gyereket, akiknek mindegyike valóságos rabszolgaként dolgozott a gyárban. A gyerekeket a gyáros évi 50 dollárnak megfelelő összegért „bérelte" szüleiktől. A gyerekek közül kettő a verések következtében meghalt, kettő megbénult, a többieket kórházba kellett szállítani, mert á rosszultápláltság következtében majdnem éhenhaltak. Moszkva — Egy közös"amerikai-szovjet tanulmány megállapítása: az Atlanti Ócéán hírhedt ..Bermuda PriangleY nevű katasítrófá-frontja nem egyéb 5,1legéWátMíl, ! bV ’vtrani hdjSéás 'H?$Jj& ifiéyfilctiéri^bizftortMgbsyfA tanulmány nem ad választ arra, hogy 'mi az oka annak, hogy 19‘45 óta ebben a körzetben több, mint 100 hajó és húsz repülőgép érthetetlen és mindeddig kideríthetetlen módon elpusztult.) Roseau, Dominica — Ez a kis sziget, (amelyet nem szabad összetévesztenünk a Dominican Köztársasággal) a közelmúltban négy napos utcai tánccal és tűzijátékkal ünnepelte függetlenségét. Az ünnepségeken az angol királyi család képviseletében Margaret hercegnő, a királynő húga is megjelent. Az ünnepségre Anglia szállította a tüzijáték-pattantyúkat és 3 repülőgépet is kölcsön adott. A függetlenségi ünnepségeken Dominica egész hadserege felvonult. A dominicai haderő létszáma 85 fő, a függetlenné vált kis sziget a közeljövőben kérni fogja, hogy vegyék fel az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagországai közé. ERDÉLYIEK FIGYELMÉBE! LEGOLCSÓBB 2 ís 3 HETES KARÁCSONYI ÍS UJEVIutazás ■OMANIABA $10 beváltása nél-, kíil. Kérje részletes brosúránkat már most! * •ROKONOK KIHOZATALA • HITELES FORDÍTÁSOK 0 * • ÚTLEVÉL ÉS VIZUMÖGYEK • EGYÉNI, CSOPORT £ ÉS CSARTERUTA’ZASOK MINDENHOVA • VÁMMENTES £ COMTURIST AJANDÉKKÖLDEMÉNYEK « l^jon9kívjon vagy ke/ii6*en jj ^eJi irodánkban ii x kérje LÁSZLÓ' JÓZSEFET * nrarai travel bureaug 243 East 77th St. New York,N.Y.10021 & a 2.és3.Ave között.Tel:(212)535-7746 < Mexico City — Julieta Blazquez biológus, egyetemi tanár mondta egy sajtóértekezleten: A világnak több, mint egyharmadrésze rosszul táplált és azt hiszem, megtaláltam a megoldást. Az élelmiszer-hiánnyal küzdő országoknak népszerűsíteniük kellene a rovar-evést, elsősorban a hangya-fogyasztást. A rovarok — és mindenekelőtt a hangyák — proteintartalma magasabb, mint az elsóosztályúnak minősített marhahús. — A rendkívül csinos professzomő tárgyilagosan ezekkel a szavakká! fejezte 1 be nyilatkozatát a riporterek előtt: Természetesen, tisztában vagyok azzal, hogy a hangya-szendvics korántsem lenne olyan népszerű, mint a hamburger. Paspebiac, Que. — üt férfi és 11 nő (életkoruk 18 és 31 év között van) egy táborba vonult és igv várakozik arra, amit a csoport szóvivője igv jellemzett: Az idei tél nemcsak nagyon kemény lesz, de egyúttal ezen a télen fog elkövetkezni a világ vége is. A világ-pusztulásra készen állunk. London — Az angol postahivatal legújabb jelentései Az elmúlt esztendőben több, mint négyezer postai levélkézbesítót haraptak meg kutyák, egy postás azt állítja, hogy húsz év postai szolgálata alatt ezer kutyaharapást kapott, ami nem jelent ezer kutyát, mert a postás szerint több kutya több Ízben megharapta. Moszkva — Leonid Brezsnyev, a Szovjetunió elnöke és a szovjet Kommunista Párt főtitkára, rádióüzenetben figyelmeztette James Callaghan, angol miniszterelnököt, ha Anglia továbbra is folytatja jet harcirepülögépek szállítását a Kínai Népköztársaságnak, ez komolyan veszélyeztetni fogja a Szovjetunió és Anglia közötti „kedvező kapcsolatokat". Bangkok, Thailand — Egy 30 éves férfit, aki erőszakot követett el egy fiatal lányon és azután meggyilkolta, kivégeztek. A bírósági ítélet után a férfi kegyelmet kért Kriangsak Chamanand miniszterelnöktől, aki nem volt hajlandó megkegyelmezni, ezzel az -indokolással: Az áldozat saját 19 éves lányom is lehetett volna. Los Angeles — Egy itteni ékszerész közölte a rendőrséggel, hogy szeretne’ megtalálni egyik alkalmazottját, akinek három nap óta nyoma veszett. — Ez a nő nem vette fel legutóbbi heti fizetését, ami 145 dollár lett volna — mondta a rendőrségen az ékszerész, — ennél nagyobb baj azonban az, hogy három nappal ezelőtt elküldtem, hogy vegyen át egv 180.000 dollár értékű brilliánsgyűjteményt és azóta nem jelentkezett. Hollywood — Dyan Cannon, filmszinésznő, Cary Grant legutolsó plvált felesége mondta egy sajtóértekezleten: Azt hiszem, pénzügyileg teljesen rendbe jöttem. Az utolsó két év alatt tiszta jövedelmem valamivel több, mint két millió dollár volt, filmjeim következtében. Volt egv idő, amikor a tejszámlát — három évvel ezelőtt — csak úgy tudtam kifizetni, hogy kislányom, Jennifer, szinte fantasztikus önfeláldozással odaadta nekem azt a száz dollárt. amelyet azct kuporgatott össze, hogy egy lovat vásároljon magának. (Az újságírók a szívfacsaró ló-kuporgatási történetet meglehetősen érzéketlenül hallgatták, talán azért, mert a jelenvolt riporterek egyike sem lótulajdonos.) Washington, D.C. — Az amerikai törvényhozás épületeiben ma már sokkal több egér, mint törvényhozó van. A képviselőház után a szenátus is hozzájárult ahhoz, hogy az egerek ellen olyan magnetikus készülékeket szereljenek be, amelyek elektromos hullámokat bocsátanak ki, az egerek ezeknek a hullámoknak a következtében elvesztik étvágyukat és 14 napon belül éhenhalnak. A szakemberek szerint ezek a magnetikus készülékek teljesen veszélytelenek a kongresszusi képviselők és “á szenátorok számára. Paris — A francia főváros törvényhozóinak legújabb rendelkezése: a párisi utcasarkokon olyan toileteket kell felállítani, amelyeket a kutyák használnak és azután a toileteket a kutyatulajdonosok ugyanúgy automatikusan leöblítik, mint az emberek számára készült toileteket. (Az egyetlen probléma az, hogy miképpén lehet megmagyarázni a kutyának azt, hogy ezeket a toileteket igénybe vegyék.) MIAMI BEACHEN STÚDIÓ APARTMENT tengerre néző terrasz, pool, beach Coliins és Lincoln saroknál, elegáns buildingben, december végéig, esetleg továbbra is kiadó. Telefon: reggel vagy este; (514) 844-9263 ELMER REAL ESTATE Apartmentek, hotelek, motelek és ház investmentek specialistája 1803 Ponce de León Blvd., Miami, Florida 33134 Elmer and Mitzi A.Horosny Real Estate brokers cz/f-tCantic \Hzacfi <zHotsr[ 3400 COLLINS AVENUE MIAMI BEACH. FLORIDA PhoneK305) 534-4665 Air-conditionált szobák, konyhával! Egész évben nyitva az Óceán partján. Információért írjon - telefonáljon, angolul vagy! magyarul. Szeretettel várjuk, bard-, tóinkat Bonyhádi Lajosi manager MIAMI BEACH egyetlen magyar • Clubja Miami fteach,Fla.,33 39 Tel:(305)531 -1113 Elnök.Weiss Martin Titkár.YVeinberger Arthur Tel:(305)6 73-5154 Clubnapok minden szerdán és szombaton este 7 órától. Ha Miamiban van okvetlenül keresse fcl clubunkat, ahol regi barátaival találkozhat, mert amellc . hogy nálunk szórakozik, segíti Jzrálet. az ÓCEÁN—PARTON a DIPLOMÁT HOTEL közelében bútorozott lakás bérbeadó 1 hálószoba, living room, másfél fürdőszoba, modern konyha. Vásárlóközpont gyalog távolságban. Hallandale Floridában. Hívjon hétköznap 10 és 4 között: (212) 391-2737 vagy 2738 vagy este 8 és 10 között (212) 459-6475 i«7> r • mfmOd a