Menora Egyenlőség, 1978. január-június (17. évfolyam, 689-713. szám)
1978-01-07 / 689. szám
1978 Január 7. • MENORA 9. oldal GOSZTONYI PÉTER: A MADRIDI VÁRTÁN BUDAPESTI KÖNYV A SPANYOL POLGÁRHÁBORÚ ÖNKÉNTESEIRŐL Az elmúlt esztendőkben Spanyolország ismét a nagyközönség érdeklődésének középpontjába került. A "Caudillo”, Francisco Franco halála után bekövetkezett politikai változások, amelyek a spanyol nép számára megnyitották az utat a demokrácia felé. felidézték azon évek eseményeit is. amelyek a fallangista rezsim kialakulásához vezettek. A spanyol Polgárháború története így újabb irodalommal bővült Nyugaton — de Keleteurópában is megjelent egy sor olyan könyv, amely a visszaemlékezésektől a történelmi monográfiákig az Ibér Félsziget 1936-1939-es évek eseményeiről szólották. Magyarországon Györkei Jenő hadtörténész. kinek munkáit jól ismerik a magyar olvasók, foglalkozott a Spanyol Polgárháborúval. Ez év közepén jelent meg a Zrínyi Katonai Kiadónál mongráfiája, “Magyar önkéntesek a spanyol polgár háborúban" címmel. A szerző alapos előtanulmányokat folytatott művéhez. - Ismeri a keleteurópai irodalmat, de bőven merít a spanyol és általában a nyugati szakirodalom különböző termékeiből. Tolla nyomán egy széles történelmi freskót kap az olvasó. A kétszáz valahány oldalt kitevő munka többet ad, mint amennyit címével igér. így nemcsak a magyar önkéntesek spanyolországi harcaival ismerkedhetünk meg. hanem magával a polgárháborúval is, sót annak megannyi speciális kérdésével. A könyv első fejezetei — nagyon helyesen — a 20. századbeli spanyol fejlődést vetítik elénk. A monarchia nem volt képes a modern világ követelményeit Spanyolroszágban megvalósítani. A szűk uralkodó réteg és a rettenetes nyomorban lévő uralt rétegek között óriási űr tátongott. A szociális anormalitás végül is a monarchia bukásával végződött. Jóllehet Györkei igyekszik az 1930- as években kialakult spanyol köztársasági rendszert a helyi kommunista párt szemén keresztül nézni — kénytelen azonban bevallani. hogy ennek a pártnak nem voltak tömegei. “A Köztársaság kikiáltásakor" írja — tehát 1931-ben — "a párt tagjainak száma alig érte el a 800 főt!" S csak 1932-ben. amikor hosszú illegalitás után összeült a Kommunista Párt IV. Kongresszusa, duzzadt fel a párt létszáma 12.000 főre. Egy országban, amely ezidőben több mint 40 millió lakost számlált... Persze a spanyol munkásmozgalom nemcsak a Kommunista Pártból álott. A több mint három millió kétkezi munkás túlnyomó többsége a szociáldemokratákra szavazott miközben az országban létezett még egy igen erős anarchista mozgalom is. így a Spanyol Kommunista Párt igen agilis főtitkára Jósé Diaz (Tifliszben halt meg 1942-ben. gyanús körülmények között), állandó harcot vívott, mind a Köztársaság polgári, mind pedig a szocialista pártjaival szemben. A kétfrontos küzdelem nem használt a pártnak. 1936-ig a kommunista szektás politika maga-magát szigetelte el. Erről tanúskodtak az 1936 februári választások is. Ezek a választások, amelyek nem minden botrány nélkül zajlottak le. 475 képviselőt adtak az új Corteznak. a spanyol parlamentnek. A választások a szocialista pártoknak kedveztek: a népfrontba tömörült pártok 269 képviselőt összpontositottak, amelyből a Spanyol Kommunista Pártra csupán csak 17 mandátum jutott. A szocialista többségű Cortez. s annak erős szocialista jellegű politikája megijesztette a konzervatív, a régihez illetve a nemzeti szocialista politikához ragaszkodó spanyol középosztályt. Ellenlépésekre került a sor: puccsot, államcsínyt kivántak a Köztársaság ellen létrehozni és a tervezetek szerint sikerült is ehhez a klérust, de még inkább a hadsereg tisztikarának nagy részét megnyerni. Györkei sorra követi ennek a puccsnak előtörténetét, ír a spanyol hadsereg összetételéről, a tisztek szelleméről és a puccsisták külföldi — főleg berlini — kapcsolatairól. A PUCCS Apuccsra 1936 július 17-én kerül a sor. A spanyol hadsereg Afrikában lévő egységei Marokkó spanyol zónájában kibontották a lázadás zászlaját. Leszámolást követeltek a marxista madridi kormánnyal és csatlakozásra hívták fel az anyaországban lévő katonákat, polgárokat. A könyv érdekes részleteket közöl a lázas napok történetéről. Sajnálatos módon azonban nem minden adata elfogadható. így azt írja, hogy Franco a Kanári szigeteken lévő helyőrségéből "angol repülőgépen" jött át Marokkóba. A budapesti hadtörténész ezzel azt kívánja az olvasóba beszuggerálni, mintha Franco puccsát az Angol Légierő támogatta volna. Az igazság az, hogy a lázadó spanyol tábornok konspirációs okokból nem spanyol, hanem idegen gépen kívánt Marokkóba repülni és ezért kibérelte az angol állampolgárságú Cecil Bebb pilóta gépét, aki — mit sem tudva arról, hogy ki is az a civil úr, akivel Észak-Afrikába repül — Marokkóba vitte Franco-t. — A madridi Montana laktanya tisztjeinek lázadását is kissé pontatlanul irja le Györkei. Ez a laktanya a francoista puccs első órájában kitűzte a felkelés zászlaját. De akciójuk elszigetelődött. Györkei megírja, hogy a madridi "néptömegek" (sic!) megrohamozták a laktanyát. A katonák védekeztek. A túlerővel szemben azonban később fegyverletételre kényszerültek. A lefegyverzetteket ezek után a "madridi néptömegek" a kaszárnya udvarán meglincselték; agyonverték, megkinozva megölték. Ez történelmi tény. Györkei azonban csak akkor ír gyilkosságokról. atrocitásokról, ha azokat francoista csapatok követték el. Pedig a spanyol polgárháborúban mindkét oldalon számtalan helyen és sorozatosan történtek gyilkosságok, embertelenségek. Érdekes következtetésekre jut a budapesti történész, amikor a Spanyol Polgárháború internacionalizásáról ír. Hogy a német és később az olasz politikai és katonai vezetés kihasználta a spanyol hadszínteret — ez már abban az időben is világos volt. Kevésbé mernénk azonban Györkei azon állítását aláírni, miszerint Berlint és Rómát azért is érdekelte közelebbről a spanyol polgárháború, mivel az ott kialakulandó események Hitler illetve Mussolini straátégiai terveit segítették elő — Nagy Britannia és Franciaország ellen! 1936-ban erről még nem lehetett szó. A németek és az olaszok a "spanyol arénában" elsősorban új fegyvereiket akarták kipróbálni — meg is tették azt! —. másodszor pedig egy spanyolországi marxista rezsimet kívántak leküzdeni. Egyébként a Szovjetunió spanyolországi beavatkozása és katonai, illetve politikai vonalon való messzemenő támogatása mögött is egyértelműen egyéni érdekek húzódtak. Állítjuk ezt akkor is, ha Györkei a Szovjetunió ibériai politikáját úgy akarja beállítani, mintha Moszkvát csak önzetlenül érdekelte volna Madrid sorsa és a segítséget az intemacionális szolidaritás diktálta volna... A NEMZETKÖZI ÖNKÉNTESEK Téijünk azonban a könyv derekát kitevő fejezetekre : az önkéntes alakulatok történetére. A nyugati szakirodalom 35.000 nemzetközi önkéntest tart számon. Ezek 53 országból érkeztek — miután 1936 őszén a KOMINTERN engedélyezte az önkéntes brigádok felállítását. Erre azért volt szükség, mivel ezidőben Franco-ék Madrid felé nyomultak elő és a Köztársasági Hadsereg még csak szervezőben volt. A Spanyolországba kalandos körülmények között igyekvő áldozatkész önkéntesek között nem csak kommunisták voltak. Számos szociáldemokrata és becsületes pártonkivüli antifasiszta sietett a Spanyol Köztársaság védelmére, hogy a nemzetközi fasizmus ellen hadat viseljenek. Györkei pontosan beszámol a különböző országokból jövőkről és létszámukat 32.109 főre teszi. A legtöbben — írja — Franciaországból érkeztek. Szám szerint 8.000-en. A német antifasiszták számát Györkei 5.000 főre becsüli. De jöttek szép számmal lengyelek, olaszok, amerikaiak, angolok, csehek jugoszlávok és egy sor más nép fiai. A Szovjetunióból aránylag kevesen érkeztek. Moszkva 1936 és 1939 között körülbelül 2.000 embert küldött. Ezeket központilag válogatták ki és jelölték ki a spanyol útra. így ha Györkei a szovjetekkel szemben "önkéntesekről" is ír. ezen katonák önkéntességét nem lehet a többi nemzetközi brigádbeli harcosok — valóban szabad elhatározásából született — önkéntességével összehasonlítani. A szovjet küldöttek nem is alkottak soha külön egységet. Jórészt álnevek alatt, spanyol egyenruhában vagy civil-ben a különböző fegyvernemek között, úgy osztották szét őket — a mindenkori katonai szükségleteket tekintetbe véve. A Szovjetunióból jöttek legtöbbje a harcok megtervezésében illetve irányításában vette ki részét. Sokan szolgáltak a spanyol légierőnél és a páncélosoknál is. Nem egy kiváló katonai szakember segítette így a spanyol hadsereg megszervezését és vezetését, persze önnönmagának is gyakorlatot szerezve egy "igazi" harc technikájában. Malinovszki. Batov, Sumilov. Bersin. Kuznecov tábornokok nevei jól ismertek a mai Magyarországon... De térjünk vissza a magyar önkéntesek történetére. Györkei lelkiismeretes munkát végez, amikor arra törekszik, hogy a "Madridi Vártára" kerülő magyar önkéntesek spanyolországi sorsáról pontos képet nyújtson. Összesen 965 főre teszi az 1936-1939 között Spanyolországban harcoló magyarok létszámát s megírja, hogy ebből 253 önkéntes esett el a fronton. Jelenleg kb. 147 volt önkéntes él a mai Magyarország területén s megjegyzi, hogy 56 ember — a kommunisták szempontjából — "áruló" lett — vagyis meghasonlott a "munkásmozgalommal"... Az önkéntes brigádok szervezeti felépítéséről, a különböző parancsnokok neveiről. tetteiről részletesen ír Györkei. Nagyon ügyesen foglalkozik a magyar önkéntes zászlóalj nevével. Tudniillik a zászlóalj 1936 október 16-án, még amikor csak egy századnyi magyar létezett, Rákosi Mátyásról lett elnevezte. Rákosi, a későobi magyar kommunista párt vezetője ez időben a királyi Magyarország börtönében ült. Neve harciprogram volt az önkéntesek számára, akik büszkék voltak arra, hogy egységüket — és később a zászlóaljat, amelyben más nemzetiségiek is szolgáltak, a “nemzetközi munkásmozgalom eme kiemelkedő harcosáról" nevezhették el. Csak 1956 után. amikor Rákosi megbukott Magyarországon és a Szovjetunióba távozott, vált szokássá a hazai politikai irodalomban, hogy a spanyolországi magyar önkéntesek pontos elnevezését egyszerűen elhallgatták. Györkei most megírja ennek okát és idézi Cséby Lajos volt spanyolországi önkéntes-parancsnok 1956 október 2l.-i beszédének ama részét, ahol a pártveterán, aki egyébként mint annyi más "spanyolos" 1945 után megjárta Rákosi börtöneit, elmondja, miért is vált Rákosi méltatlanná arra, hogy napjainkban az ő nevével fémjelezzék a spanyolországi magyar önkéntesek egységét. Egyébként az önkéntes egységek szervezésének nem egy kérdésével alaposan foglalkozik Györkei könyve. Sok kellemetlenségről, vesződségről tudósít, hisz az 53 országból összeverődött tízezreknek még közös nyelvük sem volt és ezen kívül a politikai vetélkedés is felütötte közöttük a fejét. 1936 október 22.-én már négy zászlóaljjal rendelkeztek az önkéntesek. Mivel a harci helyzet így kívánta, alig két heti kiképzés és összeszokás után máris a frontra kerültek ezek az egységek. Madrid, az Egyetemi Negyed lett tűzkeresztségük színhelye. Itt is. de később is, sok kárt okoztak — írja a hadtörténész — a harcok szünetében újra és újra fellobogó politikai ellentétek. Főleg az anarchisták propagandakampányait tartja Györkei károsnak — anélkül, hogy megírná, miből is álltak ezek az agitációk. Jóllehet, az önkéntes zászlóaljak szigorúan antifasiszta alapon szerveződtek, a kommunisták kezdettől fogva maguknak igényelték itt a vezetést. Ezek a kommunisták természetesen a Moszkvához hű. sztálinista politikai rétegből kerültek ki. akik az úgynevezett Negyedik Internacionále — a trockisták — híveit még jobban gyűlölték mint a fasisztákat. Györkei megírja ezzel kapcsolatban Rajk László esetét. Rajkét. a későbbi magyar bel- és külügyminiszter spanyolországi önkéntességi idejét, amikor is őt — hamis vádakkal" ahogy a hadtörténész megjegyzi — időlegesen megfosztották párttagságától, illetve egy időre "szüneteltették" párttagságát. ZALKA MÁTÉ ÉS A LEGENDÁK Külön fejezet foglalkozik a könyvben Zalka Mátéval, (eredeti neve: Franki Béla) ezzel a mátészalkai még az első világháború folyamán elszármazott fiatal önkéntessel, aki a háború befejezése után Moszkvában maradt, kommunista lett és 1936-ban Spanyolországba került. Ott Lukács Pál néven tábornokként működött. Először a 12. nemzetközi brigádot, majd a 45. hadosztályt vezette. Györkei leszámol Zalka köré font hazai — tudatosan valótlan — legendákkal. Megírja, hogy Zalka soha nem volt Törökországban, hogy nem senyvedett a fehérek börtönében stb. S leszámol a szovjet író-propagandista Spanov 1950-ben megjelent könyvében foglalt, Zalkával kapcsolatos hamisításokkal is. Ugyanakkor azonban tagadja annak lehetőségét, hogy Zalka 1937 június 11.-i halála esetleg nem csak a véletlentől vezérelt ellenséges gránáttól származhatott. T.i. vannak, akik Nyugaton azt állítják, hogy Zalka Máté tábornok azért hajttatott autójával 1937 június 11-én ama francoista tüzérségtől belőtt és kitűnően látható útra. hogy önkéntes hősi halálával megmeneküljön a Moszkvába való visszahívástól — ami ez időben, a nagy moszkvai koholt perek idejében — egyenlő lett volna a szégyenteljes meghurcolással és az NKWD pincéjében történő tarkólövéssel... Györkei különösen hevesen védekezik ezen állítással szemben. Bár megemlíti, hogy Gál János tábornokot és a jugoszláv Copic alezredest 1937 végén visszarendelték Moszkvába, ahol őket börtönbe hurcolva kivégezték, de tagadja, hogy Zalka 1937 nyarán egy Szovjetunióba visszaparancsoló távirat birtokában lett volna. Téziséhez tanúkra hivatkozik. Zalka közvetlen munkatársaira. így például dr. Miinnichre. Batov későbbi szovjet hadseregtábornokra. valamint Karlo Lukanovra, aki később bolgár külügyminiszter lett. Olyan személyekre tehát, akiknek nem lehet érdeke, hogy a jelenlegi politikai vonallal ellenkező érvényű tanúvallomást tegyenek. így az ő szavuk —enyhén szólva — számunkra nem mérvadó! Különösen azért sem, mert érdekes módon Györkei Zalka halálával kapcsolatban nem említi dr. Gustav Regler német önkéntest, a 45. hadosztály politikai biztosát. aki szintén benne ült abban a bizonyos gépkocsiban. amivel Zalka a huescai támadás előtti napon ráhajttatott az ominózus útra. Regler az utat szinte sértetlenül úszta meg s később — főleg a Hitler-Sztálin pakt következtében — megcsömörlött a kommunizmustól. elhagyta a pártot és Franciaországban telepedett le. Mi tőle tudjuk, hogy Zalka is rajta volt azon a listán, amelyiken a rajtalévőknek moszkvai visszatéréssel kellett számolniuk! S ő az. aki azt vallja, hogy Zalka a huescai támadás előtti héten öngyilkossági gondolatokkal foglalkozott — hisz ismerhette a moszkvai elvtársait s tudhatta, hogy hazatérte után valójában mi is várhat ott rá... — így, vagy úgy, Györkei sem tudja számunkra elfogadhatóan Zalka halálának körülményeit tisztázni, és ez így' rejtély marad továbbra is! AZ INTERNACIONALISTÁK VÉGE A következő fejezetekben a magyar hadtörténész végig kiséri a spanyolországi önkéntesek harci útját. Ott van velük a brunetei hadműveleteknél. Mosquitónál s részletesen ir az aragoniai nagy visszavonulásról, amelynek során a magyar zászlóalj érzékeny veszteséget szenvedett. A Köztársaság katonai veresége ekkor már a küszöbön állott. 1938 tavaszát írták és a madridi kormány a francoisták nagyarányú támadó hadműveletével számolva, az összes nemzetközi brigádokat — egy kivételével — Kataloniában összpontosította. Ennek az volt a célja, hogy egy Kataloniából kiinduló oldaltámadással visszaszorítsák a francoista és az őket támogató német és olasz intervenciós csapatokat. Azonban erre a hadműveletre csak 1938 nyarán került sor — s ez sem vezetett eredményre. 1938 szeptemberében a Népszövetség és a Benemavatkozási Bizottság felszólította a spanyol polgárháború mindkét hadviselő felét, hogy az arcvonalaikról vonják ki a külföldi csapatokat, illetve küldjék haza az önkénteseket. A köztársasági kormány, amelyet amúgy is belső bajok tucatja gyengített. hajlott a felszólítás teljesítésére. Azt remélte, hogy' Francoék is kivonják arcvonalukról az idegen csapatokat s így a katonai vereséget egy újabb támadással elkerülhetik. A nemzetközi önkénteseknek tehát menniük kellett. 1938 október 30.-án került sor ünnepélyes búcsúztatásukra. Barcelonában mégegyszer összegyűlhettek, hogy felvonuljanak a spanyol és a saját parancsnokaik előtt. Aztán jött a búcsú pillanata... A még Spanyolországban visszamaradt nemzetközi önkéntesek, kik nem szándékoztak elhagyni az Ibér Félszigetet, egy hadosztályba tömörültek. amely a 13. brigád elnevezést kapta. Parancsnoka egy magyar lett: Szalvay Mihály, aki 1945 után a magyar néphadsereg tábornokává lépett elő. Ók még végigharcolták a polgárháború utolsó hónapjait, megélték a Köztársaság agóniáját s 1939 február 9.-én Port-Bounnál. az ellenségtől üldözve átlépték a spanyol-francia határt, hol a nemzetközi törvények szerint internálás várt rájuk. Györkei könyve epilógusában nagyon helyesen rátér a franciaországi magyar internáltak további sorsára. Megírja Rajk László. Miinnich Ferenc, Mező Imre. Marschall László és egy sor más személy további útját. Nem hallgatja el ezen önkéntesek 1945 utáni történetét sem — hisz volt idő. amikor a "spanyolos" jelző Péter Gáborék. a budapesti Államvédelmi Hatóság számára egyenlő volt a "kém", a "diverzáns" vagy a "trockista” váddal. Számos olyan spanyolországi önkéntesről tudunk, aki megmenekülve a csataterekről, átvészelve a II. világháború poklát, az 1949 utáni kommunista Magyarországon szenvedett üldöztetést, vagy éppen halálbüntetést. így Rajk László. Marschall László vagy Cséby Lajos, aki egyidőben a magyar önkéntesek spanyolországi parancsnoka volt — hogy itt csak pár nevet jelképként felemlitsünk. Helyes, hogy Györkei az 1945 utáni sorsukról is ír — csak azt nem értjük, hogy nem mindegyiküket rehabilitálja, nem mindegyiküket nevezi meg név szerint, így hiányoljuk például Cseresnyés Sándort, aki 1947-ben egy kitűnő könyvben — "Nem csak a spanyol nép ügye..." — számolt be az önkéntesek ibériai harcairól s akit 1950-ben akasztottak fel Rákosi Magyarországán... S még valakikről nincsen szó. A később sztálinistákká vált spanyolországi magyar önkéntesekről! Például Farkas Mihályról. Rákosi honvédelmi miniszteréről, aki Zalka Mátéval érkezett 1936 őszén Spanyolországba és aki végigharcolta parancsnokként az egész polgárháborút. Györkei ismeri az esetet, hisz a könyvben közölt egyik képen, amely Zalkát ábrázolja a szovjet Batov tábornokkal egyetemben, valamikor harmadik személyként ott állt Farkas Mihály is spanyol parancsnoki egyenruhában. Most persze orvelli módon "kivágták" Farkast a képről s ez csonkán díszíti a könyvet. S ahogy Farkas Mihályról "megfeledkezett" a szerző, úgy nem történik említés egy másik prominens spanyolországi magyarról sem: Gerő Ernőről, aki szintén Moszkvából érkezett Madridba, illetve később Barcelonába, ahol “Pedro" álnévvel, a spanyol "belbiztonsági erők" azaz a politikai rendőrség megszervezésén fáradozott. Györkei Jenő: Magyar önkéntesek a spanyol polgárháborúban. Budapest 1977. ^ 3a cia ló & f CoAmetica 262 ST. CLAIR AVENUE WEST SUITE 105 Tel: 960-5475 ARCMASSZÁS Placentakrémes ránctalanitás (Tokaion) SZORTELENITES Arckikészítés minden alkalomra A legmodernebb \európai tanfolyamokat elvégzett gyakorlott kozmetikus. Látogassa meg LILL/AN-t\ ~'""ag " Jg ' ' a-g------~m g-..... -» g- -» f -3 g- —3i ’ BAR - MICVORA, CHASENERA, PARTYRA mindenkor szép és friss virágot, j 0plo*li4t - \ó\. ' 387 Spadina Ave., Telefon: 979 - 2171, Lakást 225-0742. 1 If —-■ *■ J r- 3C- ".arg"-"'.3IC. -atJ, $ I $ ^ranz £i Étterem A konyhánk, mint régen magyarosan készít mindent. Heti különlegességek: töltött paprika, töltött káposzta, borsos tokány, töltött kacsa, gombásborjú, töltött borjú, - vadas — zsemlyegombóccal, debreceni ludaskása, bab — csülökkel, székely káposzta, borsó, gomba, zöldbab és ka Business lunch 12—3-ig. Teljes italmérés, esküvőkre külön terem. Zongoránál ismét Juhász Bandi. Asztalfoglalás: 531-6063 Tulajdonos: Frank Keller 603 MARKHAM STREET Közel a.Bloor-hoz Parkolás az étterem mögött. jggSS pirossá EURÓPAI csemege áruk, csokoládé, babkává. magyaros hentesáru, sütemények. * GLÓBUS konzerv * Magyaros izfi, hideg és melegi bCfé-ételek. * Elvitelre vagy hely#*********#*****l,enj fogyasztásra.**•********•«•••* Magyaros kerámiák ** Kézimunkák ** Folyóiratok ** Újságok. Barátságos légkörben várjuk kedves Vevőinket 1532 Eglinton A.W. T:488-5092 Deutsch házaspár
