Menora Egyenlőség, 1978. január-június (17. évfolyam, 689-713. szám)

1978-05-13 / 707. szám

KOMMUNISTA ÁLLAMCSÍNY AFGANISZTÁNBAN Április utolsó napjaiban Afganisz­tánban került sor államcsínyre, s bár ennek a kis, közép-ázsiai or­szágnak politikai eseményei nem igen kívánkoztak a múltban a világlapok első oldalára, most mégis a nemzetközi erőegyensúlyt eltoló jelenséggel kell szembe­néznünk. Afganisztán a világ egyik legszegényebb országa, ahol az egy főre eső nemzeti jövedelem még a száz dollárt sem éri el évente. Politikai irányvonala a múltban un. nyugat-barát volt, ami azt jelentette, hogy az eddigi államfő Abu Daoud a Nyugatról kapott pénzeket lopta el és vágta zsebre. E téren múlt héten jelentős változás történt. Egy kis katonai csoport követte el az államcsínyt, melynek az első jelentések szerint csupán jelenték­telen halálos áldozata volt később azonban kiderült, hogy a halottak száma 10 ezer fölött van. Az uj kormány vezetői ezt ugyan tagad­ják, de annyit elismernek, hogy Daudot és családját valóban kény­telenek voltak kivégezni, mert azok gálád módon nem voltak hajlandók megadni magukat. A hatalmat bizonyos Noor Moham­mad Taraki vette át miniszterel­nöki beosztásban és már meg is tartotta első nemzetközi sajtóér­tekezletét. Kijelentette, hogy a vezetése alatt álló Afganisztán nem tartozik majd semmilyen nemzetközi erő - csoportosüláshoz és egyformán jó viszonyt kiván fenntartani az Egyesült Államokkal és a Szovjet­unióval. Nyilatkozatának hitelét csak kevéssé ingathatja meg az a tény, hogy Taraki eddig az Afgán Kommunista Párt főtitkára volt. Noor Mohammad miniszterelnök együttesen az emberiség több, mint 90 százalékát fogják kitenni. Az államcsínyre is szovjet fegy­verekkel került sor. Nem kétséges tehát, hogy ezúttal mégcsak nem is egy un. harmadik erőhöz tar­tozó ország, illetőleg kormányzat alakul, hanem egy egész egyszerű csatlós állam. Az ügyben a legijesztőbb nem is Afganisztán helyzetváltozása a világ erőcsoportosulásában. Az or­szágban olyan mélységes a nyomor, hogy ezen jelentősen még egy kommunista berendezkedés sem tud rontani, sőt, elképzelhető, hogy a koldusország legkoldusabb rétegének ebből valamilyen haszna lesz. A szomorú az a magától értetődőség, amivel a világ tudomásul vette, hogy újabb tízegynéhány millió ember került át a moszkvai táborba. Az elmúlt két évben a Szovjetunió saját és kubai idegen-légionista erői segít­ségével olyan állandó előre­nyomulásban volt, hogy a szabad világ ilyen kisebb vereségeket már észre sem vesz. Pedig nem kevesebbről van szó, minthogy Moszkva most épiti ki döntő hatalmát a következő évszázadra, amikor az afrikai és ázsiai népek Afganisztán pálfordulásának azonban van egy sokkal köz­vetlenebb következménye is. Egy szovjet csatlósállam és így lényegileg maga a Szovjetunió hosszú, veszélyeztetett határt nyitott két olyan országgal, amely a Nyugat szempontjából döntő, s amely a jövőben éppen ezért nem engedheti meg magának a teljesen merev elzárkózást Moszkvával szemben. Iránról és Pakisztánról van szó, amely eddig kulcspozíciót töltött be a szabad világ gazdasági és védelmi rendszerében, s ezek a jövőben erre nyilván nem lesznek az eddigi formában hajlandók. A hét másik politikai eseménye az Egyesült Nemzeteket hozta Nixon emlékirataiból detentet érteni Úgy tűnik, a Watergate botrány évtizedekre determinálja az Egyesült Államok közéletét. Lassan már négy éve, hogy Richard Nixon lemondásra kény­szerült, s bár az nem lenne csoda, hogy a viták még mindig folynak, az mégis meglepő, hogy az ellen­tétes vélemények összecsapásának hevessége nem csökkent. Az elmúlt napokban jelent meg a volt elnök önéletrajza, vagy in­kább emlékiratai, amely ugyan egyenlőre még csak kevés kézhez jutott el. A nagy amerikai lapok azonban több folytatásos sorozatot bocsátottak máris ki, s ez nemcsak Nixon bűnösségének vagy ártat­lanságának kérdését vetette fel, hajiem azt is, hogy van-e lehetőség vagy valószínűség a volt elnök visszatérésére a politikai életbe. A Menóra olvasói talán em­lékeznek rá, hogy lapunk hivatalos álláspontjában a végsőkig védel­mezte Richard Nixon-t Soha egy pillanatig sem állítottuk azt, hogy az ellene emelt vádakban ártatlan. Sőt, ebben a kérdésben néha még az események elé is szaladtunk, például azt is feltételeztük, hogy már eleve tudott a demokrata párt országos központjába tervezett betörésről. Mégis mögé álltunk. Emberi dolog, ha valaki igyek­szik elfeledkezni arról, hogy valaha egy vesztett ügyet képviselt, nekünk azonban egy pillanatig sincs sem szégyenérzetünk, sem lelkiismeretfurdalásunk és akkori felfogásunkban Richard Nixon mostani könyve csak megerősít. Nem az ugyanis a kérdés, hogy tisztességes, jó ember-e, hogy szereli-e a virágot és édesanyját, hanem az. hogy ismeri-e vagy is­merte-e a világpolitika kaeskarin­gós ösvényeit és buktatóit annyira, hogy az elnöki tisztet megfelelően, sőt jól látta volna el, ha ezt továbbra is engedik részére. Nixon könyve (mely ugyan drága olvasmány, hiszen 20 dollárba kerül egy példány) egyike a legizgalmasabb olvasmányok­nak. A volt elnök ma már nem mentegetőzni akar, ennél sokkal hatásosabb módszert talál ki, amely egyengetheti útját abban az esetben, ha mégis úgy dönt, hogy | visszatér a politika mezejére. Leírja ugyanis elnöki periódusának leg­élesebb válságait, s ezzel kapcsolat­ban azt, hogy miként foglalt állást és főleg, hogy miért. Semmiféle politikai analízis nem tudná an­nyira megszégyeniteni és nevet­ségessé teni Nixon utódait, az azóta az elnöki tisztséget betöltő két politikust, mint ezek az analízisek. Az, amit a csavaros eszű ! Richard, s az ugyanolyan csavaros eszű Henry a világ-egyensúlyról és Moszkva fékentartásának lehetőségéről kitaláltak, azóta detente néven az amerikai politika dogmájává vált. Az arány körül­belül olyan, mint a keresztény val­lást megalapító Szent Pál ér­tekezései és a későbbi idők dogma­rágóinak aránya. Igaz, Nixon nem bizonyult tisztességes embernek, csúnya fiú, hazudott. Mi pedig megtanultuk már kisgyerek korunkban, hogy: „aki hazudik, az lop is". Meg még más, hasonlóan fontos életigazságot a konyhai fal­védőkről. Nixonnak tehát menni kellett, s vele együtt ment az Egyesült Államok külpolitikája, a túlélés szándéka és akarata, szóval, bármiképpen szépítjük is, a "becs­telen” Nixonnal hosszútávon Amerika bukott el. A négy folytatás közül, ami a lapokban megjelent, minket leg­jobban a Közel-Kelettel, még pon­tosabban a Yom Kippur-i háborúval foglalkozó rész érdekelt. Márcsak azért is, mert Nixon el­lenségei hosszú időn keresztül azt akarták nekünk bemesélni, hogy a volt elnök antiszemita. Ezt arra alapították, hogy egy alkalommal egy baráti beszélgetésben a „sajtó zsidó gyerekeit" említette. Akkor is tudtuk, hogy egy ilyen megjegy­zésben pontosan annyi lehet az antiszemitizmus, mint a cigányel­lenesség az ,.égből potyogó cigánygyerekek" közmondásában, vagy olasz-gyűlölet a „digo", eset­leg a „Luigi" megszólításban. Az emlékiratokból azonban most kiderül, hogy soha amerikai politikus, beleértve a hivatalos zsidó és izrael-barátnak kikiáltott vezető demokratákat is, nem állt ki olyan sziklaszilárdan Izrael mellett, mint Richard Nixon. A memoárnak az a része, amiből ez kiderül Golda Méir látogatásával kezdődik 1969. szep­tember 25-én Washingtonban. A detente akkor még uj dolog volt és Golda ki is fejtette ezzel kapcsolatosan aggodalmait. Mire Nixon és Kissinger együttesen biz­tosították a miniszterelnök asszonyt, hogy az ő értelmezésük­ben a detente annyit jelent, hogy 10 százalékkal többször kell bele­rúgni az ellenségbe, mint ahány­szor az belénk rúg. Golda elégedetten zárta le a beszélgetést, mondván, hogy: „amíg Önöknek -ez a politikai felfogásuk, addig nincs okunk félelemre”. Egy évvel később került sor a nagy jordániai válságra, amikor a Palesztin Felszabadító Mozgalom megpróbálta megbuktatni Husszein királyt. A szovjet támogatta szír csapatok már át is lépték a jordániai határt, hogy lerohanják a Hasemita országot, amikor Nixon közbelépésre határozta el magát, a „forró dróton" való érintkezés szerint a Szovjetunió nem kívánt beavat­kozni ebbe a közel-keleti válságba. Washingtonbaii pontosan tudták, hogy ez álszent hazugság. Tehát Washington is a be nem avat­kozásra határozta el magát, s ezért másnap Kissinger magához hívatta Jichák Rabin-t. aki akkor Izrael washingtoni nagykövete volt. Nem adott neki semmire sem A politikát senki sem tekin­ti túlzottan gusztusos mester­ségnek. A vélemények legfel­jebb abban különböznek, hogy ki melyik részét találja a leg­utálatosabbnak. A nyílt erő­szakot, a hazudozást, a tel­jes, könyörtelen elvetemült­séget és így tovább. Hadd á­­ruljam el, hogy én a magam részéről a politikai mester­ség leghitványabb megnyilvá­nulásának a hipokrizist, az álszentséget tekintem. Valószínűleg ezért “ment fel a pumpa” az agyamban az el­múlt héten, amikor a lapok, a televízió és a rádió hír­­szolgálata egyaránt fő szen­zációként számolt be arról, hogy Dél-Korea torontói fő­konzulja menedékjogot kért Kanadában és ezt az alkalmat felhasználta arra, hogy beszá­moljon a nagyközönségnek: miféle félelmetes, felbom­lasztó tevékenységet folytat ebben az országban a dél-ko­reai titkosszolgálat. Bizony. Odáig merészkednek, hogy még a Kanadában élő koreai etnikus közösséget is meg a­­karják bontani és különbséget tesznek azok között, akik sze­retik Park, a dél-koreai dik­tátor rendszerét és azok kö­zött, akik nem. Részleteket ugyan nem sikerült megtudni, de még az is elképzelhető, hogy Torontóban két koreai új­ság, két koreai klub lévén a Park-elleneäeket talán nem is látják szívesen a Park-kai szimpatizálók táborában és viszont. A Fark-ot eddig kép­viselő, de vele nem szimpa­tizáló konzul tehát a kanadai kormányzatioz fordult segft­megbízást, csak épp közölte vele. hogy amennyiben Izrael légi­támadásokat intézne Jordániába bevonuló szíriai egységek ellen, úgy az Egyesült Államok bizo­nyára nem engedné meg. hogy Iz­raelt ezért megbélyegezzék. Maga Amerika semmi mást nem csinált, mint hogy egy húszezres haderőt mozgósítt&t és megerősítette r °ld‘ két közi tengeri flottáját. Ez a . lépés bőségesen elegendő volt ahhoz, hogy a jordániai polgár­­háború a nyugat-barát erők javára dőljön el. Nixon beszámolójának egy másik része a Yom Kippur-i ségért, amely előzékenyen el­ső oldalas szenzációt csinált az ügyéből. Azt kérdezhetnék tőlem: mi­ért háborodok fel ennyire egy dél-koreai disszidáláson és miféle következtetést akarok ebből levonni. A konzul beszámol arról, hogy a dél-koreai titkosszol­gálat felbomlasztó munkát vé­gez Kanadában, ezért ő soron kívül meg fogja kapni a me­nedékjogot. Peter Worthing­ton, a Toronto Sun szerkesz­tője beszámolt lapjában arról, hogy a szovjet titkos ügynö­kök milyen bomlasztó munkát végeznek Kanadában, s ezért a Trudeau kormány perbefog­ta államtitkok nyilvánosságra hozása címén. Egyszer már említettem, hogy véleményem szerint a szovjet kémek száma Kanadá­ban nem kanadai, hanem szov­jet államtitok, tehát a kormány jogalapja meglehetősen zava­ros, nem is beszélve arról, hogy ki elől kell az ügynö­kök számát eltitkolni? Felté­telezem ugyanis, hogy a szov­jet hatóságok a Toronto Sun cikke nélkül is nagyjából tisz­tában voltak ügynökeik számá­val, ez legfeljebb a kanadai nép számára jelentett újdon­ságot, viszont nincs olyan tör­vény, amely az állam titkait saját népe elől akarná rejte­getni. Most azonban még fa­­ramucibbá vált a helyzet, mert kiderült, a szovjet ügynökök leleplezése árulás, a dél­koreai ügynökök leleplezése viszont dicséretre méltó do­log. Az egyik esetben nyilván a morális szempontok el­nyomják a ténylegesen fenn­háboru részleteivel foglalkozik, s ebből az alkalomból nagyon ér­demes idézni annak az „anti­szemitának” véleményét: .... egy nappal korábban a CIA azt jelen­tette, hogy egy közelkeleti háború kitörése valószínűtlen. Titkosszol­gálatunk e csődje váratlanul ért, de közel sem lepett meg annyira, mint az, hogy az izraeli kémel­hárítás is felmondta a szolgálatot. Hiszen ők aztán valóban a világ legjobbjai." Miután leirja a háború első nap­.. Nixon elárulja, hogy az izraeli jatt 1 .... , , kereset meg sem varta. kormány Hás az 5. oldalon Folyta. ______________ álló veszélyt, a másik eset­ben fordítva van. Teljesen vi­lágos. A szovjet ügynökökön nem kell felháborodni, hiszen kit fenyegetnek ezek? Ugyan ki fél a szovjet infiltrációtól. Ezzel szemben Dél-Korea az más. Az ő ügynökeik fékte­lenkedését meg kell akadá­lyozni, hiszen ez alapjaiban rengetheti meg Kanada létét. Működésükre nem is tudunk más indítóokot elképzelni, mint hogy a dél-koreai dik­tátor Park ki akarja terjesz­teni hatalmi rendszerét Ka­nadára. Még szerencse, hogy kormányzatunk keményen le­csap rájuk. Ez már így önmagában is mulatságos hír lenne, de a hipokrizist, az álszentséget még jobban kihangsúlyozza egy kormány-nyilatkozat. A minisztérium ugyanis azt mondja, hogy: “persze, meg kell adni a szegény politikai menekült, volt konzulnak a letelepedést” de ez nem olyan egyszerű, mert Dél-Koreával virágzó gazdasági kapcsolatot tartunk fenn és ez megnehezí­ti a kérdést. A kanadai átlagember, aki a politikának eme disznóságai között nem nagyon ismeri ki magát, nem tud más követ­keztetést levonni, mint hogy Dél-Korea egy félelmetes dik­tatúra, amely ellen azonban csak alapos meggondolások mellett merhetünk kiállni, hi­szen különben megszakítják a gazdasági kapcsolatokat és a jövőben még az atom-reak­tort sem lesznek hajlandók elfogadni, amit Kanada oly VILÁGTALÁLKOZÓ IZRÁELBEN ^ ^ 2 hét vagy 3 hét Izraelben vagy 2 hét Izrael 1 hét Budapest MONTREÁLBÓL 761.00 TORONTÓBÓL 785.00 ###+###+####+#+#######+#####+##+####+#+#####+#########* Aki részt akar venni ezen a találkozón : gyászistentisztelet Izróelben és a budapesti rákoskeresztúri Zsidó Temetó Mártírok Emlékművénél Jelentkezzen a követke» számokon: Toronto ( 416 ) nappal 653-6600 este 656-9819 Koreai kémek Kanadában nehéz helyzetbe. Ez az alakulás várható is volt. A palesztinai terroristák Dél-Libanonban, Tyre térségében tüzet nyitottak az ENSz ellenőrző csapataira. A tűzharc során három francia katona meg­halt. Ez ugyan nem egy jelentős katonai veszteség, de el tudjuk képzelni, hogy a francia kormány elég nehezen tudja országa népével megértetni, hogy fiainak van valami oka arra, hogy Libanon térségében hősi halált haljanak. Bár erről eddig kevés szó esett, könnyen előfordulhat, hogy egy néhány ország visszavonja a rend­­fenntartó alakulatait hiszen, hogy a régi képhez térjünk vissza — az ENSz alakulat olyan tűzoltó osztag, amit azonnal fel kell oszlatni, mihelyt valahonnan tüzet jelentenek. Az elmúlt hetekben az izraeli csapatok visszavonultak a Dél-Libanonban megszállt területek kétharmadáról. Ha az ENSz nem tudja megfelelően őrizni ezt a részt, úgy a további kivonulás megáll, sőt, esetleg újabb előnyomulásra is kerülhet sor. Különben is a libanoni polgár­háború változatlanul fenyeget. Az elmúlt hét során Beirutból több­ször jelentettek összecsapásokat a jobboldali Falatig és a baloldali Moslimok között, ami számos em­beréletet követelt. Mindez csupán aláhúzza annak az izraeli állás­pontnak igazát, hogy nem lehet palesztinai államot felállítani olyan lakossággal és olyan vezetőkkel, akik nemcsak saját országot nem tudnának rendbentartani, de az összes szomszéd államokat is rend­szeresen lángbaborítják. nemeslelkflen (és profitábili­­san) szállít nekik. Hogy pe­dig visszatérjünk a szovjet ügynökök kérdésére, Worth­­on ellen is hasonló okból ,nf.K ’-^ósági eljárást indf­­kellett bix _ . , , „ . u nts államtitkok tani. 0 ugyai., ... ' ° i ■>r’í'sak ve­kifecsegesevel ugya..^, . szélyezteti külkereskedelmi kapcsolatainkat. Ha a Trudeau kormányzat nem kellemetlen­kedik Worthington-nak és nem gátolja meg állampolgári jogai gyakorlásában, úgy a Szovjet­unió esetleg ugyancsak meg­szigorítja a kereskedelmi kapcsolatokat és inkább éhen­­dögleszti népét, de nem fo­gadja el Kanadától a búzát, vagy nem hajlandó meghosz­­szabbítani a kifizetési határ­idejét annak a sok százmil­­liárd dollárnak, amivel ő tar­tozik már évtizedek óta Kana­dának és akkor aztán meg­nézhetjük magunkat. Ne higgye senki, hogy itten egy jelentéktelen kérdésről van szó, amit mesterségesen próbálnak felfújni. Miniszter­­elnökünk, Trudeau, félelmete­sen okos ember. Ez különben az egyetlen jó, amit mond­hatunk róla. De félelmetes okosságát arra használja fel, hogy minél jobban összeku­szálja a kanadai átlagember gondolatvilágát, s ugyanakkor napról napra szorosabbá ve­ri körülöttünk azt a láncot, aminek nemlétezéséről állan­dóan hangzatos frázisok szü­letnek. Ha hajlandó lennék elhinni, hogy Dél-Korea nagyobb ve­szedelmet jelent Kanadára, mint a Szovjetunió, akkor ta­lán még hajlandó lennék az­zal a gondolattal foglalkozni, hogy a legközelebbi választá­sokon Trudeau miniszterelnök pártját támogassam.

Next

/
Thumbnails
Contents