Menora Egyenlőség, 1978. január-június (17. évfolyam, 689-713. szám)

1978-04-29 / 704. szám

BETTY WILLIAMS ÄND MAIREAD CORRIGAN Belfast Több, mint 4 hónappal ezelőtt kapta meg a Béke Mozgalom két vezetője, Betty Williams és Mairead Corrigan a Nobel Békedíjat. Ennek ellenére, amikor Belfastba érkeztek, a városi tanács (21 szavazattal 14 szavazat ellenében) nem volt hajlandó számukra hivatalos fogadtatást rendezni. Ezen kívül, sem a polgármester, sem pedig a helybeli katolikus egy­ház megbízottja nem akart velük együtt állni az emel­vényen. Paschal O’Hara, j ügyvéd, a városi tanács egyik tagja, aki a hivatalos fogadás ellen szavazott, kijelentette az' újságírók előtt: Természetesen, tudjuk, hogy ez a két nő az első olyan északírországi, aki Nobel Békedíjat kapott. Ez azonban nem jelent semmit. Nem ér­­demelték meg a békedijat, mert ■. semmit sem tettek a béke ér- ■ de kében. Külföldön sokkal nép­szerűbbek, mint Észak-lror­­szágban. Meggyőződésem, hogy az angol kormány azért rek-1 lámozza őket, mert szeretné el­leplezni, hogy Angliának sem­miféle politikai elképzelése nincs Észak-Írországgal kapcso­latban. New Delhi — Az "Outside" nevű amerikai folyóiratban néhány nappal ezelőtt cikket irt egy Edward Kohn nevű újságíró. Mr. Kohn azt állítja cikkében, hogy 1965- ben egy amerikai nukleáris hajtású kém-rakéta, amelyet a Central Intelligence Agency lövetett fel, eltűnt a Himalaya felett és a kém-rakétában lévőt plutonium könnyen beszivárog­hat a Ganges folyóba és sok- , Magyar borok és likőrök Ontárióban Manitobában Saskatchewanban Albertéban és Quebecben KAPHATÓK * Jászberényi rizling. zamatos, nagyon olcsó. Szekszárdi vörös. Egri Bikavér, vörösbor. Tokaji aszú, a bor király. Badacsonyi szürkebarát zamatos pecsenyebor. Debrői Hárslevelű, zamatos fehérbor. * Barackpálinka. Császárkörte. Hubertus. * Magyar gyomorkeserű (Hungaricum) Esküvőkre, partikra engedélyét megszerezzük. Házhoz szállítunk. Cosmopolitan Wine Agents Ltd. P.O. Box 275 Terminal „A” Toronto százezer, talán sok millió indiai életet veszélyeztethet. A cikkre válaszolva, Morarji Desai, In­diai miniszterelnök, kijelentette, a képviselőházban: 1966 és 1970 között több víz-elemzést végeztek a szakemberek a Ganges vizéből és ezek egyike sem mutatott plutónium-fer­tőzést, így tehát, Edward Kohn állításával ellentétben, nem fenyegeti plutónium-fertőzés az indiai polgárokat. Johannesburg — Dr. Christian Barnard, aki a világ első szívátültetó műtétjét hajtotta végre, nem operálhat többé, mert mindkét keze izületi gyulladásos és alig tudja ujjait megmozdítani. A világhírű szív­sebész azonban most írásra adta fejét és a johannesburgi "Rand Daily Mail" nevű napilapban jelent meg első cikke. — A fér­fiak problémája jelenleg az — irja cikkében Dr. Barnard —, hogy milyen legyen kapcsolatuk az erősebb nemmel, amelynek sikerült a boudoirból és a kony­hából kimenekülnie? A férfiak hanyatlása kezdődött meg, az uj, női irányítás alatt álló Tár­sadalom néhanyunkat talán életben tart majd, oktatási és szemléltetési célokra — de ne nagyon reménykedjünk ebben. A jövő a laboratóriumokban i tárolt, spermával végzett mes-! terséges megtermékenyítésé — az uralomra jutott nőknek rövidesen nem lesz szükségük reánk, férfiakra. Dicsőséges és szomorú korszak ért véget a fér­fiak hanyatlásával. A férfiak nem tudták megoldani a világ; problémáit — talán a nőknek sikerül majd. New York — Dr.Henry Kissinger, volti külügyminiszter, aki jelenleg az NBC nevű televíziós hálózat külpolitikai tanácsadója, az "In­ternational Radio and Television Society” tagjai előtt tartott előadásában kijelentette: A Szovjetunió zsarolni próbálja Amerikát afrikai aggresszi­­ójával. — Amennyiben Rhodesiában a politikai hatalom rövidesen nem kerül a feketék kezébe, ebben az ország­ban olyan méretű faji háborúra kerül a sor, amilyenre még nem volt példa a történelemben. Wo fitt Oelicatessen 557 St. Clalr A ve. W. Toronto (Bill Barberk Shop mellett) Csak a vezetés új, magyaros ízó raktárunk változatlan. Magyar hentesérúk, sőtemények, Glóbus konzervek, nyers és pörkölt kávék, Európai csokoládék és dessertek. Minden este 8-ig, szombaton 6-ig nyitva vagyunk. Magyarul beszélőnk. Kérje Mártát! Telefon: 651 - 0615 Paris — Franciaország neutron bombát robbantott a Deli Csendes-óceán felett — jelentette a Reuter nevű, angol hírügynökség. A Francia Kommunista Párt nyomban követelte, hogy a neutron bomba gyártását szün­tessék be. A francia kormány egyelőre arról sem hajlandó nyilatkozni, hogy a Reuter iroda híre a neutron bomba felrob­banásáról igaz-e. Ann Arbor, Mich. — Michigan állam fővárosából származó értesülések szerint Gerald Ford kijelentette barátai előtt: Mindenképpen pályázni fog 1980-ban a Republikánus Párt elnökjelölti megbízatására. Mr Ford állítólag sajtótitkárt és politikai asszisztenst keres ebből a célból. (Gerald Ford, mielőtt alelnök és elnök lett, egy michigani kongresszusi körzet republikánus képviselője volt.) Atlanta, Ga. — Tíz esztendővel ezelőtt gyilkolták meg Dr. Martin Luther King, Nobel díjas amerikai néger-vezetőt és az év- j forduló alkalmával özvegye,: Coretta Scott King, egy sajtóér-! tekezleten ezeket mondotta az újságíróknak: Férjem egyik alapvető tétele az volt, hogy mindenkinek joga van a mun­kához. Mindenkinek joga van az élethez, és akinek joga van az élethez, annak ahhoz is joga van, hogy megélhetését biztosít­sa. — Később, a temetőben, a férje sírjánál tartott rövid em­lékezésében erre figyelmeztette hallgatóságát: Nem lehetünk igazán szabadok addig, amíg népünk minden polgára nem szabad.1 Harcoljunk azért, hogy az w’Álom valóra váljék”. (Ms. King itt néhai férje világhirűvé vált beszédére utalt, amelynek kezdő mondata ez volt: I have a dream... Az "Álom” az volt, hogy elérkezik egy olyan kor­szak, amikor a különböző val­­lásuak és a különböző fajokhoz tartozók békésen élnek majd együtt. Kingston, Jamaica — Több ezer személy 4 órás tün­tetést tartott Michael Manley miniszterelnök ellen, akinek politikája — a tüntetők szerint — munkanélküliséget ered­ményezett. A rendőrség vérbe­­foj tóttá a tüntetést; három sze­mélyt agyonlőttek, a sebesültek számát nem közlik a jelentések. Athen — A görög képviselőház olyan tör­vényt szavazott meg, amelynek értelmében minden olyan ter­rorista cselekedet, amely egy vagy több személy halálát okoz­za, halálbüntetéssel büntethető — és ez vonatkozik a repülő­­géprablókra is. Madrid — A spanyol kormány olyan tör­vényjavaslatot terjesztett a kép­viselőház elé, amelynek értel­mében a halálbüntetést meg kellene szüntetni, a maximális szabadságvesztés 40 év lenne és aki ilyen büntetést kap, sem­milyen körülmények között nem \ kerülhetne korábban szabad- \ lábra. (Az utolsó halálbüntetést 1975-ben hajtották végre Spanyolországban, amikor 5 guerilldt végeztek ki, sortűzzel.) London — A Marks and Spencer nagy­áruház nemrégiben olyan férfi alsónadrágokat dobott a piacra, amelyeken arabul ez a felírás volt olvasható: Allah az egyet­len isten. A jelszó állítólag fel­háborította a gazdag arab turis­tákat, akik mindenekelőtt azt kifogásolták, hogy a jelszó éppen alsónadrágokon volt olvasható. A nagyáruház nyom­ban kivonta a forgalomból az Allah-t hirdető alsónadrágokat. Bangkok, Thailand — A vietnami hadsereg 20.000 cambodiai menekültet részesít "különleges kiképzésben” és fegyverrel is ellátja őket, azzal a céllal, hogy ezek a menekültek visszaszivárogva Cambodiába, zendülésre szervezzék be a cam­bodiai lakosságot. A vietnami kormány állítólag bizonyos ab­ban, hogy a cambodiaiak an­nyira gyűlölik Pol Pót minisz­terelnököt és a kormányt, hogy könnyű lesz zendülést szervezni megbuktatására. Hanoi Viet­­nam-barát kormányt szeretne látni Cambodia-ban, a jelenlegi kormány helyett, amely — ám­bár mindkét rezsim kommunis­ta — ellensége a jelenlegi viet­nami rendszernek. New Delhi — Orissa, észak-keleti indiai állam­ban tornado pusztított. A tor­nádó csupán 10 másodpercig tartott, de a halottak száma körülbelül 200, a sebesültek száma pedig több, mint 500. I Boston — A szokásos amatőr marathoni futóversenyt nemrégiben ren­dezték meg. A második helyen egy Richard Izrael nevű 48 éves rabbi végzett. (A marathoni futóverseny távolsága: 42.2 kilometer, vagyis 26 mérföld és 385 yard.) Bologna — Ebben az észak-olaszországi városban eltemették a legutóbbi vasúti katasztrófa 45 halottját. , Tizenhat év óta ez volt a legsú- i lyosabb vasúti szerencsétlenség Olaszországban. \ TORONTÓI IRODALMI PÓDIUM Aladin Theatre 2637 Yonge St. 1978 április 30-án, este 7 órakor Dukász Anna (New York) újra Torontóban. A TIP évadzáró műsorában az Erdélyi írók estjén mai erdélyi költőket, írókat szólaltat meg és ősi népdalokat énekel. A régi erdélyi írók műveiből (farkas Zsóka, Kovách Aladár, Nyakas Nándor és Zydron Margit adnak elő. Az est különleges vendége ERKEL ESZTER(Zürich) zongoraművésznő, aki népdalfeldolgozásokat játszik. Dramaturg:Zalán Magda Műszaki munkatársak: Szántó Tibor és Jonathan Lynn Jegyek kaphatók:Tüske Pál könyvesboltjában (408 Bloor St.W.jés telefonon, a 964-8349 számon, 7 dolláros árban. Cavandish, Vt. — Natalja Sozhenitzyn, a Nobel 1 díjas író felesége, Londonba repült, hogy az angol kormány támogatását megszerezze a "Ginzburg Defense Committee” akcióihoz. Elutazása előtt kijelentette: Ginzburg ügyét minden tisztességes embernek i támogatnia kell, politikai véleményétől és állásfog­lalásától függetlenül. (A 41 éves Alexander Ginzburgot, aki egy 1.7 milliós Solzhenitsyn Alapít­ványból 360.000 dollárnak megfelelő összeget juttatott a politikai foglyok hozzátar­tozóinak a Szovjetunióban, 14 hónappal ezelőtt a szovjet titkosrendőrség letartóztatta és jelenleg állítólag elmegyógy­intézetben van. A Solzhenitsyn­­házaspár azt szeretné elérni, hogy Ginzburgnak adjanak kivándorló engedélyt a Szovjet­unióból.) Washington, D.C. — Carter elnök törvényjavaslata: A federális törvényhozók úgy­nevezett "hivatalos ebédjeinek" a jövőben csak a felét fizeti a federális kormány. A pénzügy­minisztérium úgy döntött, hogy amennyiben az Elnök javaslatát a törvényhozók megszavazzák, az Walter Mondale alelnökre is vonatkozik majd. Mondale-nek a kongresszus által meg­szavazott évi 25.000 dolláros adómentes költségszámlája van, így tehát, ha például vendégül akar látni egy szenátort a költ­ségek felét saját zsebéből kell1 fizetnie. Carter mentesül ettől a j. problémától. A Fehér Házbantar­­tott hivatalos fogadások és meg­beszélések költsége a federális ,j költségvetés része. (Az Elnök-1 nek 50.000 dolláros adómentes j költségszámlája van, ez azon­ban nem vonatkozik a Fehér Házbeli fogadásokra. A költség­­számla egyéb célokat szolgál, például az Elnök utazásait, vagyis, minden olyan költséget, amely a Fehér Házon kívül merül fel. Jeruzsálem — Az izraeli kémei hárító szolgálat szerint kétségtelen bizonyítékok vannak arravonatkozóan, hogy a PLO terroristáit az oroszok képezték ki a terrorcselekmé­nyekre. Amikor az izraeli csapatok Libanonba behatoltak, számos térképet találtak. Ezek kelet-német katonai kiképző táborok helyét jelölik és a hoz­zájuk fűzött elemzés felsorolja a különböző városok és falvak megtámadásának és a területek elaknásitásának módjait és a menekülési lehetőségeket a támadók számára. Mivel ezeket a terrorista kiképző táborokat Kelet-Németországban állították fel, az izraeli kémelháritószol­­gálát szerint nem férhet kétség ahhoz, hogy a PLO terroristáit legalább is szovjet irányítással képezték ki Kelet-Németország­ban. Tbilisi, Georgia, Szovjetunió Az Associated Press nevű amerikai hírügynökség szerint többezer georgiai fiatal békés tüntetéssel tiltakozott az ellen, hogy az új szovjet Alkotmány értelmében a georgiai nyelv többé nem tekinthető hivatalos nyelvnek a Szovjetunióban. (A georgiai nyelv mindeddig — az orosz mellett — hivatalos nyelv volt a Szovjetunióban. Sztálin érthető módon, ragaszkodott ehhez, mivel ő maga Georgiában született. (A szovjet kormány a tüntetés után hivatalos nyelvnek minősítette a georgiai nyelvet.) MEGNYÍLT METRO MEAT MARKET 188 AUGUSTA AVE. HETEN AT FR ÁRÚVAL ÁLLUNK VÁSÁRLÓINK A torontói magyarság kedvence BÉRES GÁBOR azúj tulajdonos. charlesign Charles Sign & Display Studio Limited VILÁGÍTÓ CIMTÁBLÁK 103 Manvílle Road Scarborough 705, Ontario (416)752-1590 Charles Knapp Exkluzív magyar étterem a St.Clair—Yonge—nál!| HUNGARIAN 2 HELYISÉG ^ ^ V E a Dining Roomba, ugyaugy mint a Táncteremben TELJES ITALMÉRÉS. Elsőrendű konyha Magyar specialitások Pénteken és szombaton a Dining Room ban ERDÉLYI BARNA és PATAKY LÁSZLÓ muzsikál. Minden este 7 — 1 -ig az . “ILDIKO’S” BallRoomban európai stilusú tánczene, hangulatvilágitásos, tágas táncparkett. 76 St.Clair W.*Tel:967-9460 * Tulajdonos Rózsa Magda PATACSI CIPŐ SALON Magyar—Import fehér, piros, kék és barna vászon kismama cipók raktáron 6-10 számig. $ 10.99$ 11.99 Postán is bárhová Kanadában portokőltséggel együtt elüre kérjük beküldeni Postai, vagy Bank moneyorderrel Import námet gydgybetetes nüi- és férficipok ext.ra széles lábakra ist 480 Bloor St W Toronto M5S 1X8 Ont Telefon: 533-8122 Nem érdemes lemenni a 6loor-ra ha olcsón akar étkezni! MAGYAR TULAJDONBAN VAN A TEL A V bécsi-szelet RESTAURANT BORJÚPÖRKÖL T , TÖL TÖTTKÁPOSZTA ÁRAINK^Íl BOR SOS TOK ÁM V *** «anntí PALACSINTA VAHJUK é* nttnJenep ntdm-mmm KEDVES SPECIALITÁSSAL VENDÉGEINKET Állunk ven Jegeink renJelkeméeére 3S20 BATHURST $ Nyitva: 11-11 -ig. a Lawrence és a 401 közé .789-4655]

Next

/
Thumbnails
Contents