Menora Egyenlőség, 1978. január-június (17. évfolyam, 689-713. szám)

1978-04-22 / 703. szám

1978 április 22. ' MENÓRA 25 oldal ÉJSZAKA AZ Ó UTCÁBAN Folytatás az előző oldalról... felborzolta a haját, hogy szen­vedélyesebbnek lássék. — Ha nem viszel fel magad­hoz, itt leszek öngyilkos a lábaid előtt. Azzal letérdelt. A nő döbbenten bámulta, a szom­szédos asztaloknál hátrafor­dultak. kíváncsian lesték a továbbit. — Kelj fel, édes Marcika, kelj fel! Imádlak! De menjünk mégis inkább hozzád! Mártonnak isteni szikra gyűlt az agyában. — Te drága, te! Azt hiszed, nem vinnélek fel az életem árán is? Boldog lennék, ha az én ágyamban feküdnél, s nekem ez megérné a felmondást is! De a Vágóné, az én szobaasszonyom, az a múltkor is felébredt éjjel, amikor volt nálam valaki, és bejött, lerántotta rólunk a takarót... — És? — tárta nagyra a szemét a fodrásznő. — Lerántotta a takarót... — Meztelenül voltatok? — sikkantott kéjesen Márta. — Anyaszült meztelenek. És akkor végig mért bennünket, mire én... — Juj, de izgalmas! ragyogott fel a szeme Mártának. — Felültem, mondtam neki, hogy távozzék, ez magán­laksértés, erre ó odalépett az ágyhoz, megfogta a hölgyet... — Ne mondd! — ... és elverte! Mint akit hidegvízbe dugtak váratlanul. Mártaösszehú­­zódott, előrebillent. Megver­te a hölgyet.. A Vágóné, az a vén hárpia... — Tudod mit? Valahogy felmegyünk hozzám! Márta még mondott valamit, de Márton már nem hallotta. Pincérért orditott, fizetett, húzta ki a helyiségből Mártát, mint gyerekkorában a játékvonatot, az első taxiba beleugrottak, a taxiban úgy viselkedett, mint akinek parázs van a hátában, mire kiszálltak a kapu előtt. Napóleonnak érezte magát, aki legyőzte fél Európát. Valószinűtlenül koszos bérház magasodott előttük. A kapu mellett tábla: Ó utca. A házszámot nem is látni a rárakódott por alatt. Márta kioktatja. Ő csengessen előbb. Mondja, hogy Keresztesékhez jött. ő az unokaöccse. Holnapra várják ugyanis a srácot Kapos­várról. Aztán vágjon át az udvaron, menjen fel a hátsó lépcsőházon a harmadikig. Ha a házmesterné még nem csoszo­gott vissza a lakására, menjen még egy emeletet és kopog­tasson az első ajtón balra.a barna ajtón, ami félig nyitva van, vécé ajtó, nem fog kijönni senki, ezt falból kell csinálni. Ha a házmesterné figyelné, egy idő múlva nyomja le a kilincset, köszönjön, mintha a nénje kinyitotta volna, aztán üljön be a vécébe. Majd ő, Márta, értemegy. Ha hallaná, hogy a házmesterné visszahúzódott a lakásába, vissza fog húzódni, álmos és részeg örökké, akkor a harmadiknál álljon meg, esetleg üljön le a lépcsőn és várja meg őt. Csak rfé csapjon lármát és ne jöjjön1^ a lépcsőházból.. Mártdn révülétben hajtotta végre azutasítást. A har­madiknál leült a lépcsőre. Majdnem odaragadt egy foltba, ételmaradék volt odaszáradva a kövön. Távolabb a sarokban nyitott tetejű szemetesláda, egy villogó szemű macska éppen egy hosszú spárgát rángatott ki belőle, aztán elfutott a spár­gával és enni kezdte a vécé ajtó mellett. Tyúkbél lehetett. Márta úgy öt perc múlva érkezett. Kinyitott egy ajtót, tüntető han­gossággal becsapta, lámpát gyújtott és fütyörészv« jött­­ment. Aztán nyilt mellette egy keskeny és magasra rakott ablak, belülről kicsordogált a nő drámaira fogott hangja. — Mássz be! De vigyázz! A fal az ablak alatt mállik! Múltkor is egy ismerősöm rálépett és óriási robajjal leszakadt a fele. Jócskán leszakadhatott, valóban, Márton még látta a szennyesszürke kockakövön a porráörlődött vakolatot. Keservesen szuszogva, az ijedt­ségtől remegön, a félelemtől hánytorgó gyomorral éviekéit be a szobába. Lovagolt egy sort ég és föld között, nem tudta, hogyan emelje át a lábát a pár­kányon, végre Márta lerángatta, egy ágyfa huppant, csíkos dunnára. Első pillantása egy székre vetődött, az a rózsaszín, fényes ruhadarab hevert rajta, gondosan összehajtogatva, kisimitgatva. Elkapta a fejét, Mártára nézett. A nőn nyitott pongyola, tarka, mint a veszedelem, és áradt belőle a frissen rálöttyintett pacsuli. A pongyola alól a lába villant elő, sötét harisnyával, amelyet fekete stráfok tartottak a derekán feszülő rózsaszín kötőhöz. Onnan is elrántotta a szemét. A nő már a nyakába csimpaszkodott. Jóságos mennybéli! Mi vár itt még rá! Elszántan csókolózott. — Mindig ilyen lusta vagy...? — dünnyögte a fod­rásznő. — Á, nem vagyok lusta! — szabadkozott Márton. így ment ez hajnalig. A feje már forgott, a gyomra nem kevésbé, a szeme égett az ál­mosságtól, ha egy-egy másod­percre elbóbiskolt, a nő hurka­szerű karjai ébresztették vagy inkább riasztották fel. Már világosodott odakint, amikor a nő befordult a falnak. Abban a szempillantásban elaludt. Álmában undorral löködte el szájától a belészivárgó csikós párnahuzatot és a nő hajszálait. — Drágaságom...! Felrázták! A gorombaság már a száján volt, alig fékezhette. Minél több időt tölt a férfi és a nő együtt — annál hamarabb van vége az ügynek.Általában. És ennek ellenére (néha több­ször is) összeházasodnak emberek — hátha csoda tör­ténik. Hogy együttlakva éppen olyan izgalmas marad minden, mint amíg csak úgy suttyomban surrantak fel egy máshoz'ídőn-1 ként. Hogy a láng még jobban lobog, ha nemcsak egy héten kétszer dobnak rá egy lapát szenet, hanem (pláne eleinte) — naponta többször is... Tizenöt évvel és néhány gyerekkel később rendszerint csak parázs marad már a régi lobogásból (szerencsés esetben) — és a férfi mint maximum házon kívül lángol, ha egyál­talán. A régi pesti sláger szerint minden asszony életében úgy­szintén előfordul olyan pillanat, mikor olyat akar tenni — amit nem szabad. Manapság ez egy tág fogalom, hogy ilyet szabad bizonyos pillanatokban tenni — olyat nem, szerintem asszonya válogatja. Nincs olyan nő a világon, aki előre elhatározza, hogy márpedig ő olyat nem fog tenni abban a bizonyos pillanat­ban — csak ilyet... Ha jő az a pillanat, akkor a nő azt teszi, ami éppen eszébe jut — és ha az érzelmei úgy diktálják — tesz ő olyat is, amilyet még senki se látott! Attól függ, hogy kivel... És bármennyire röstellem, hogy ezt a köztudomású tényt most nyomtatásba kell adjam egy csinosnak mondható asszony éppen csak egy kissé felejtse tovább a szemét egy fér­fin — száz esetből százötvenszer — Menned kell. Nyitva már a kapu. Hány óra van, szentséges ég?! — Öt. — Mi az, hogy öt? — Hajnali öt. — Hová menjek most?! A nő ámulva felkönyökölt. — Hát haza, a szipirtyóhóz. Vágónének hívják, ha jól em­lékszem. — Ja, a Vágónéhoz. Persze, persze. Szedegetni kezdte két ujjal a ruhadarabjait, úgy bújt bele sorjába, mintha vizesek len­nének. Borzongott is, húzódozott is tőlük. A gyomra táján össze- meg szét nyitogatta valami a beleit, melegség szaladgált a fülében, a nő még nyújtogatta a karját az ágyból, olyan gyűrött volt az arca. mint egy szennyes-ruha. Márton az ajtóhoz botladozott. — Jaj, ne ott! Az ablakon! Fel kellett másznia a nőn keresztül a magasban imbolygó párkányra. Amint átvetette magát úgy érezte, lefordul és odaragad a kőhöz. A macska közben teljesen kirámolta^ a szemetesládát, most a másik ajtó előtt ült és a mancsait nyalogatta, bentről a nő susogott valamit. Hallotta, hogy megnevez egy kisvendéglőt a környéken. — Igen, igen! — súgta vissza. — az a férfi máris startol! És mindent bevet, ami rendel­kezésére áll — időt, (ha el tud szabadulni otthonról) — pénzt, (ha van neki) — fáradságot, mert ilyen esetben nem fáradt, — csak otthon. Bezzeg fordított esetben egészen más a helyzet! Hiába fixíroz a férfi egy szép­asszonyt egész este: ha a# asszonynak nem a zsánere — a feje tetején állhat éjfélig — akkor sem veszik észre... Ilyen esetben másnap kezdődik az ostrom. A telefonok. (Főleg, amikor nincs otthon a férj). A szivettépó vallomások, álmatlan éjszakák­ról. Naponta többször. (Nagy telefonszámlák). Virág. Esetleg egész virágüzlet. És ha még ennek sincs hatása (általában szokott lenni) — a legesleg­végső esetben: a zsarolás. Hogy ha nem láthatja, csak egy pillanatra legalább — elemészti magát, mert így nem tud élni! Gázzal (villannyal)— tőrrel — valahogy... Az asszonyt persze ez mind hidegen hagyja — — Hatkor. Mártonkám! — Igen. — Cuki voltál. — Igen. Letántorgott a lépcsőházba. Ki az utcára, futott a körútig. A megállóban éppen akkor fékezett egy villamos. Utána­vetette magát, eléri, mire le­csengetik. A kocsi lépcsője előtt torpant meg. Zsebébe mélyesz­­tette a kezét, de nem talált benne egyetlen fillért sem. Igaz. az utolsó apróját kapupénzre adta. Magasságos ég! Meny­nyit vert el az éjjel?! Számolt. Háromszor is utá­nagondolt. A saját pénzét, a Tiborét, együtt az összesei. Jókora szám jött ki. Közel egy százas, de hiszen...! Nekitámaszkodott a megálló­táblának. De hiszen ennyiért elegáns szállóban aludhatott volna! Ütni szeretett volna először, aztán hányni, de csak szorította az oszlopot. Ekkor sárga ruhában, hajában halvány virággal, kicsi szatyrot lóbálva egy dundi nő lépdelt át az üres úttesten. Egy szemvillanásával végigmérte. Különös, eddig ismeretlen érzés hasított keresz­tül az agyán. Nem is agyán, a testén. Kihúzta a balkezét a zsebéből, s egyik lábát előre nyújtotta a nő elé. Az átlépett rajta, de fölnézett, a szeme alatt mosolyféle vibrált, a száját picit megnyitotta és előreállt a meg­állóba sivító kocsi lépcsőjéhez. Márton elózékenykedve pardont rebegett és odanevetett a kis sárga ruhára, tárulkozó szívvel, magabiztosan. ismeri ó már az összes lemezt. Ilyenkor jön a nagy alkalom (nálam mindig bevált!): a némaság! Napokig egy hang se. Nincs több telefon. Nincs több virág. (Koszorú se!) Semmi sincs... Az asszonynak eleinte fel sem tűnik. Aztán bosszan­kodni kezd: milyen hamar le­hűlnek a férfiak! Aztán ész­reveszi, hogy hiányoznak a telefonok... Kevesebbet jár el otthonról — akkor nincs telefon. Véletlenül (!) hallja, hogy a férfi betegen fekszik. Rövid tétova után az asszony tárcsáz. Kőből van az, akit nem hat meg ekkora bánat — ami ágybadönt erős. szimpatikus férfiakat... És csak gyógyúljon meg — majd iszik vele egy kávét valahol! A férfi (makk­­egészségesen persze) kiugrik a fürdőkádból (Te Csodatevő! Te Varázsló!) — és félóra múlva már isszák is a kávét valahol... Folytassam? Majdnem minden asszony életében van egy pillanat... Kellemes Pészach ünnepeket kivan kedves vendégeinek A HUNGARIAN CAVE Restaurant tulajdonosa és dolgozói 76 §t. Clair West, telefonja: 967-9460. ‘ Kellemes Pészachi Ünnepeket kívánnak barátaiknak és ismerőseiknek KLEIN LÁSZLÓ e s K f JUDIT 5 Old Sheppard Barátainak, Ismerőseinek és az egész magyar zsidóságnak KELLEMES ÜNNEPEKET KÍVÁN FRANK VARSÁNYI ÉS CSALADJA Kellemes pészachi ünnepeket kívánunk Vevőinknek, barátainknak, ismerőseinknek ** köríti of Énttqueá girt <§allerp 418 E CLINTON AVE.W. Ottawai, Montreáli, Torontói barátaiknak és ismerőseiknek kellemes ünnepeket kívánnak KLÁR BANDI & LILLY és GEORGE LIVY TEXTILE Ltd. 134 Martin Ross Ave, Downsview CANADIAN JEWISH CONGRESS CENTRAL REG10-JA Békés Boldog és kosher SZABADSÁGÜNNEPET kíván Canada zsidóságának és külön a magyar zsidóságnak Milton Harris einoK Barátaiknak Ismerőseiknek és jövőbeni vendégeiknek KELLEMES PÉSZACHI ÜNNEPEKET KIVANNAK The ALAMO Restaurant és Tavern

Next

/
Thumbnails
Contents