Menora Egyenlőség, 1978. január-június (17. évfolyam, 689-713. szám)

1978-03-18 / 699. szám

Second clot» Mil registration No. 1373. men oen »Mr.August J. Mol nap P.O.Box lo34 New Brunswick, New Jersey o 3 9 o' U.S.A. AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 17. 699. Ära: 46 fent MARCH. 18. 1978 RM LESZ EVmOMMVMZMUS EMSEIMSZiEElS Giscard D'Estaiiig A francia választások első menetében a kommunista szo­cialista tömörülés a szavazatok körülbelül 50 százalékát sze­rezte meg. Többet, mint a je­lenlegi kormánypártok, de a mandátumok többségének sorsa csak a jövő héten dől el. Régeb­bi tapasztalatok alapján a vá­lasztások második menete a konzervatív erőknek kedvez, a visszalépő jelöltek szavazói re­mélhetőleg e/uttai is. discard D'Estaing koalícióját támogat­ják. A többség hiánya egyúttal megnehezíti a két baloldali párt e heti sorsdöntő egymás közötti tárgyalásait is. Mindezek alap­ján remény van arra, hogy a borúlátó jóslatok nem válnak valóra és a francia kormányba nem kerülnek be kommunista miniszterek. Pontosat azonban csak jövő vasárnap tudunk. Mitterand 38 halAlos Áldozatot követelt AOAFATÍK GYALÁZATOS TERRORAKCIÓID A zsidó állam ismét gyászol. Izrael történelme során nr'.g so­sem volt példa ilyen véies ter­­rorcslekményre. Ez egyesítette magában a két évvel ezelőtti tel­­avivi támadás és a Ludd-i vér­fürdő tragédiáját. Múlt szombaton délután Hai­fától délre egy palesztinjai ter­rorkommandó szállt partra. Ed­dig még nem állapították meg milyen hajó hozta őket a part közelébe; tény. hogy hajójukról gumicsónakokkal közelítették meg a partot. Mint a későbbi nyomozás megállapította a ter­roristák I !-en voltak, köztük két nő. Partraszállás után a palesztin banditák előbb elfogtak egy fe­hér Mercedes autót, majd ennek segítségével egymás után két autóbuszt, amelynek utasait az egyik autóbuszba terelték össze. Ártatlan kirándulók voltak, többségükben asszonyok es 5-6 esztendős gyermekek. A bandi­ták géppisztolyt szegeztek a so­főr fejéhez, s arra kényszeritet­­ték, hogy útját Tel Aviv felé ve­gye. Az autóbuszból közben fegyvertüzzel árasztották el a szembejövő járműveket, gyalo­gosokat. Céljuk szemmel látha­tólag az volt, hogy Tel Aviv va­ros központjába jussanak be, ahol a sabat utolsó óráit élvező utcai tömeg között a legna­gyobb károkat okozhatják. Izráel biztonsági szolgálata a­­zonbap percek alatt neszét vette a terrorakciónak és a száguldó autóbusz rövidesen uttorlasszal találta szemben magat. Tűz­harcra került sor. melyben az. izráeli hadsereg először csak a kerékgumikat lőtte ki. hiszen kí­mélni kellett a bent ülőket. Vi­szont kiderült, hogy magaban az autóbuszban is ült néhány katonaviselt férfi, akik beavat­koztak a küzdelembe. Az. egyik férfiutas családja védelmében 3 terroristát ölt meg. Körülbelül 20 percig tartott a tűzharc, s akkor következett a borzalom. A terroristák látva, hogy nem tudnak szabadul ni .az utasokkal es önmagukkal együtt felrobbantották az autóbuszt. 38 artatlan izraeli polgár pusztult el a sebesültek szama több mint 8 0. A biztonsági hatóságok intéz­kedésére a Herclia kornyéki sza­kaszt (itt került sor a tűzharcra) lezárták és alapos felderítésre került sor. Csak akkor engedték a lakosságot az utcákra, amikor megállapították, hogy kettő ki­vételével minden terrorista el­pusztult. ez a keltő viszont sebe­sülten az izráeli rendőrség kezé­re jutott. Kihallgatásuk során bizonyara többet fogunk meg­tudni megbízóikról és segítőik­ről. Bár kétségre eddig sincsen ok. az El Fatah Ara fát (a mérsé­keltnek beállított Arafát) hivata­los szervezete nemhogy tagadja, de büszkélkedik vele. hogy ók szerveztek a terrorakciót, mely­nek célja az. h<nn lehetetlenné maradt meg a gyermekeket szállító autóbuszból tegye az Egyiptom és Izrael ko­zott lassanként bar. de mégis ki­alakuló békét. A legszomorűbb. hogy az. arab államok kivétel nélkül tap­solnak ehhez, a gyilkossághoz. Szaudi Arábia szerint becsülen­dő hazafias cselekedet. Szádál pedig ebből is azt a tanulságot vonja le. hogy a palesztinoknak ónálló államot kell biztosítani. Holott a tanulság ennek épp az ellenkezője. Begin miniszterel­nök elhalasztotta e hétre terve­zett washingtoni látogatását, s biztosak lehetünk benne, hogy megérkezése után még az eddi­ginél is merevebben fogja védel­mezni Izráel biztonsági érdekelt. I,ehet. hogy ez valóban egy időre elhomályosítja a békere-RUBIN FERENC; Felmérés a washingtoni tárgyalás előtt Whiter Lippman, az ötvenes évek legkiemelkedőbb hírma­gyarázója mondotta: ‘‘Egy kor­rupt elnök morális dekadenciát okozhat. Egy tudatlan elnök a­­zonban tragédiát jelenthet az Egyesült Államok részére." Ma már meggyőződtünk róla, hogy Carter sajnos any­­nyit ért a külpolitikához, mint Einstein értett a lótenyészethez. Szinte lehetetlen észre nem venni a Szovjetunió törekvését, mely kubai zsoldosaival egye­temben gyógyíthatatlan rákbe­tegségként burjánzik egyelőre csupán három kontinensen. A másik kettő csak későbbi tervei­ben foglal helyet. Angolában hídfőt vert Délaf­­rika felé. Etiópiát, Masszava és Aszab — Vörös tengeri kikötők — elfoglalására használja fel. Tengeri haderejét átcso[>ortosít­­ja Adenbe, hogy megközelítse a Vörös tenger bejáratát Kubai zsoldosait Déljemenbe irányítja, hogy legközelebbi állomásként egy esetleges szudáni invázió árán, Szaudi Arábia olajára tegye kezét Az elnök mindezt — széles mosolyával — washingtoni páholyából szemlé­li. Nem csoda, hogy az iráni sah. ki jóval bolcsebb politikus Carternél — látván az elnök kétségbeejtő tehetetlenségét — őt Chamberlain müncheni poli­tikája egyenes folytatójának ne­vezte. A sah már régen felhívta az elnök figyelmét a szovjet ve­szélyre. mely az olaj szállításá­nak útját fenyegeti. A bányász­sztrájk. az energia-törvény si­kertelensége. a dollárral szem­beni bizalmatlanság csupán töredékét képezik az. okoknak, melyek következtében — az a­­merikai közvéleménykutatás szerint — az elnök népszerűsé­ge 70 százalékról 35 százalékra csökkent. Németországot idege­­siti Carter habozása. Nem meri határozottan kijelenteni, hogy amennyiben a szovjet Európát megtámadná, úgy az az USA nukleáris erejével találná magát szemben. Japán kiábrándulva nézi Carter gyenge gazdaságpo­litikáját. Az olasz kommunista párt — Carter erőtlen fenyege­tései ellenére — helyet kapott Olaszország vezetésében, s Ro­déziaban az USA a terroristákat támogatja a mérsékeltek ellen. CARTER BAKLÖVÉSEI A KÖZELKELETEN Schindler rabbr szerint az elnök ‘‘kérdőjel”. Szerintünk: tragédia. Hiszen lehet-e más­ként megítélni a Szaudi Ará­biának tett Ígéretet 60 F-15 bombázó leszállításáról? Ez nem jelent egyebet, mint hogy a világ leggyorsabb repülői egyet­len perc leforgása alatt Elathnál vannak és elzárhatják Izráel e­­gyetlen tengeri kijáratát. Nem vitás, hogy ez ugyanolyan okot adhat Izráelnek egy megelőző háború megindítására mint 1967-ben az Akaba öböl elzárá­sa adott. De ez még nem minden. Izráel. I I évvel ezelőtt az ENSZ 242-es határozatának angol ver­zióját fogadta el. mely szerint béke esetén, hajlandó lesz kivo­nulni egyes területekről, bizton­ságos határok mögé. Hogy melyek ezek a területek, s hogy melyek a biztonságos határok, azt csak hosszú tárgyalások út­ján lehet eldönteni. Carter viszont a francia-arab verzió alapján állva kijelenti, hogy Iz-Folytatás a 2. oldalon menyeket, de Izraelnek valóban nincsen más választása Weilzman tábornok hadügy­miniszter is megszakította washingtoni tartózkodását és hazarepült. Részt vesz az. izráeli kormány és parlament folyama­tos tárgyalásain. Mivel kijelen­tette. hogy a merényletért Liba­nont tartják felelősnek — mely megtűri területén a terrorista gócokat — kétségtelen, hogy a legközelebbi napokban olyan iz­raeli elrettentő akciónak le­szünk tanúi, amik minden eddi­­gin túltesznek, amelynek során az izráeli csapatok valószínűleg szárazföldi hadműveleteket is fognak végrehajtani Dél-Liba­non területén a I.itani folyó tér­ségéig. Tito ismét a középpontban — Vagy két héttel ezelőtt, a világ egyik legpre­cízebb és leefelelősségteljesebb távirati irodája szarvashibát követett el: halálhírét keltette Tito jugoszláv államelnöknek, amit tíz perccel később már hivatalosan meg is cáfolt, de addigra a világ szinte valamennyi rádióállomása, újsága már telekürtölte az étert a nagy szenzációval. Ami nem is csoda, hiszen Tito halála valóban szükség­szerűen új történelmi sorsfordulót hoz magával. Hogy a hír valótlan volt, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 85 éves jugoszláv államelnök azóta hivatalos látogatásra Washingtonba érkezett, tárgyalt Carter elnökkel, a szenátus és a képviselőház több tagjával, majd visszafelé menet megállt Londonban is, ahol ugyancsak diplo­máciai tárgyalásokat folytatott. A politikai hírmagyarázók szerint, ezeknek a .‘irgyalásoknak is legfontosabb kérdése az volt, ; miként alakul a világ helyzete, ha Tito egyszer — s nyilván a közeljövőben — lehunyja a szemét. Az Associated Press jelentése tehát legfeljebb korai polt, de a jelentés által felvetődött problémák ége­­lőek és szembe kell velük nézni. Ha a XX. század legnagyobb szabadsághőseinek nevét soroljuk fel, Broz Tito neve nyilván köztük kell hogy legyen. Ha a XX. század legszörnyűbb tömeggyilkosait soroljuk fel, úgy Tito — Hitler és Sztálin mellett — igen előkelő pozíciót tölt be a listán. Ha a XX. század legzseniálisabb poli­tikusait próbáljuk összeállítani, úgy kétséges, hogy Tito mellett bárki mást felvehetünk még erre a listára. Személye egyszerre jelképezi azt a kommunistát, aki népe védelmében elsőnek fordult szembe a Kreml-lel; azt az államfőt, aki a leg­véresebb terror alkalmazásával tudta meggyőzni népét arról, hogy az, demokráciában él; azt a nyugatbarát és nyugati segítséget élvező politikust, aki ott és akkor taposott rá mindenkori jótevő­iének lábára, ahol és amikor csak tehette. Tito mindenkiről leszedte a sápot külföldön és belföldön egyaránt, de azt el kell ismerni, hogy önmagát soha nem adta el senkinek, sem külföldön, sem belföldön. Ez azonban olyan politikai kvalitásokat követel, amiket nem valószínű, hogy egyetlen jövendőbeli utóda is magáénak mondhat. Utódként emlegetik Dolanc miniszterelnököt, esetleg — a nyilván ma­gyar származású — Costa-Nagy tábornokot; maga Tito nyilatkozataiban az utódlást egy több­tagú elnökségre kívánja áthárítani. Személyét azonban valószínűleg egy kollektív bölcsesség sem lesz képes pótolni, s a mesterségesen létrehozott jugoszláv állam esetleges felbomlásával kell számolni, annál is inkább, mert a Szovjetunió nem hajlandó 30 év után sem lenyelni a[ monolitikus szovjet tömb felbontásának tényét, s a népvezérből lett diktátor elhúnyta után nyilván mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a középeurópai kommunista tömböt ismét egy akolba terelje. Mikor évekkel ezelőtt Sejna tábornok, a cseh kémszervezet főnöke disszidált nyugatra, elhozta magával azt a tervezetet, hogyan kívánja a Szovjetunió Tito halála után lerohanni Jugo­szláviát. A terv szerint Csehországból, osztrák területen keresztül indulna meg hat hadosztály, amely Szlovéniát szállná meg. Ugyanakkor négy hadosztálynyi szovjet és magyar erő leválasztaná Horvátországot, míg Bulgária felől Macedónia felé Indulna meg a támadás. E terv azonban már kilenc esztendős, a politikai események pedig azóta jelentősen megváltoztatták a helyzetet, úgyhogy erősen kétségbevonható, hogy ez a terv még ma is érvényben lenne. Biztosat senki sem tudhat, de érzésünk az, hogy Tito haldia után nem kerül sor közvetlen katonai be­avatkozásra. :: <. <> * * * > Agái; Szeretettel gratulálunk 88. születésnapján legkedvesebb barátunknak a Magyar Zsidóság <! “Great Old Man ’-iének GÖRÖG FRIGYESNEK Adja Isten, hogy az emberi élet legvégső határáig tevekénykedhessen egészségben az egyetemes magyar zsidóság hasznára és örömére. Először is, a Szlovénia felé irányuló támadás, mely az osztrák semlegesség megsértésével jár, olyan világháborús feszültséget teremt, amit Ma­gyarország 22 évvel ezelőtti, vagy Csehszfóvákia 10 évvel ezelőtti nyílt megszállása meg sem közelít. Másodszor: az egymással éles ellentétben álló Jugoszláviai népcsoportok egy kívülről betolakodó ellenséggel szemben képesek lennének egységesen venni fel a harcot. Ha nincs beavatkozás, úgy szerbek és horvátok és macedónok rövidesen egy­más torkának esnek. De ha kívülről jön a támadás, úgy megismétlődik az az elszánt, partizánháborús védekezés, aminek eredmé­nyességét ezek a népek már a német megszállás elleni harc idején bebizonyították. Annakidején Magyarország, Csehszlovákia területe nem lehetett alkalmas partizán-jellegű védekezésre. A jugoszláv hegyvidéket azonban az isten is erre teremtette, és ezeknek a népeknek nemcsak a múltja van meg ehhez, de kiképzése is, hiszen a nem túlnagy számú és nem túlságosan modern jugoszláv hadsereg mellett, az egész lakosságot rendszeresen oktatják a partizánhadászatra. A Szovjetuniónak egy ilyen lépést nem kétszer, de tízszer is meg kell gondolnia. Ha szovjet egy­ségek nem vesznek részt a támadásban, úgy a bolgár vagy a magyar hadsereg a jugoszlávoknak még tréningpartnerként sem komoly. Ha viszont akti van résztvesznek... Vajon milyen álláspontot fog elfoglalni Romá­nia? Átenged-e szovjet csapatokat, vagy éppenhogy a jugoszlávokkal egységesen védekezik? Azonjäyül egy jugoszláv államnak, bármennyire mesterkélt is, megvannak a politikailag elfogadott határai. Egy partizánháborúban védekező népnek nin­csenek határai. Mi lehet a biztosíték arra, hogy pl. horvát, jcsetnik, usztasa partizáncsoportok nem kelnek át időnként a Száván; hogy a Pécs-Mohács környéki szerb kisebbségek nem csatlakoznak hozzájuk? Vagy mi meglepő lenne abban, ha a szomszédos partizáncsoportok támogatásával és hatására, a Mecsekben is kerekedne, ha nem több, először csak 50-100 olyan magyar, aki hajlandó fegyvert fogni a szovjet csapatok ellen? A kelet-­­középeurópai szovjet gyarmatbirodalom nagyon is kényes, ingatag alapokon álló építmény, s a Kreml valószínűleg az ellen fog dönteni, hogy azt egy háborús akcióba belesodorják. Tehát nem lesz közvetlen szovjet támadás, ami bizonyos szempontból jó, bizonyos szempontból rossz. Bármilyen óvatos is az amerikai politika, egy nyílt támadást nem nyelhetnének le, be kellene avatkozniok. Viszont, ha a Szovjetunió belső bomlasztó munkája elkezdődik, biztosak lehetünk abban, hogy a State Department ugyanolyan ostobán, ugyanolyan meghunyászkodóan fog visel­kedni, mint eddig is tette minden sorsdöntő alka­lommal. A szovjet politika nyilván kettős lesz; egy­részt az elégedetlenkedő nemzetiségeket egymás ellen próbálja majd kijátszani, s azt fogja sugal­mazni nekik, hogy ők kérjenek orosz segítséget a másik ellen; másrészt a jugoszláv kommunista párton belül próbálják megerősíteni a moszkovita frakciót, amely ugyancsak szovjet segítséget kér majd lázongó népe ellen. A probléma az ügyben az, hogy a jugoszláv kommunisták szövetsége rendkívül heterogén és laza szervezet, ahová kommunista név alatt a leg­különbözőbb világfelfogások beférnek, és pillanat­nyilag meg is férnek egymással. Elképzelhető azonban, hogy Tito halálának pillanatában egy olyan ,,kommunista" csoport veszi át a hatalmat, amelynek első dolga; megszabadulni a kommu­nistáktól. Az ókori népeknél még szokásos volt a király halála alkalmával vele együtt halálba küldeni szolgáit, rabszolgáit is, és nem lehetetlen^ hogy Tito halála után olyan kommunista hekatombának leszünk tanúi, amilyenre kevés példa volt a történelemben. Kommu­nisták ugyan mindig sokkal nagyobb előszeretettel gyilkolták egymást, mint akár politikai ellenfe­leiket, de lehet, hogy az ügy most csúcspontját éri el. Mindenesetre, még az is szerencse, hogy az As­sociated Press jelentése korainak, ezúttal valót­lannak bizonyult. Tudom, hogy a jugoszláv népek fiai közül számosán élnek olyanok, akik már alig várják — „az öreg gazember" halálát. Emberi szempontból ebben sok érthető van. Mint ahogy a mi népünk sem tud még négy évtized után sem megbocsátani testvéreink gyilkosainak, ugyanúgy teljesen érthető ez azoknál, akiket á háború után, néha joggal, de még többször jogtalanul, elért Tito és pártjának véres keze. Ezek azonban nem poli­tikai meggondolások. Bármilyen furcsa is, de ebben a pillanatban azoknak, akiknek a népek szabadsága szívügyük, nem lehet más kívánsága, mint hogy korunk egyik legkegyetlenebb diktátora minél tovább éljen.

Next

/
Thumbnails
Contents