Menora Egyenlőség, 1978. január-június (17. évfolyam, 689-713. szám)
1978-01-07 / 689. szám
MEN D RH ,Mr.August J.Molnar P.O.Box 1o34 New Brunswick, New Jersey o39o3 U.S.A. ___ Second class nail registration No. 1373. AZ (SZAKAMERIKAI MAGYAR ZSIDÓSÁG LAPJA VOL. 18. 689. Ara: . 40 cent JAN. 7. 1978. Carter 7 országban folytat tárgyalásokat i-Január első hetének politikai életét annyira betölti Jimmy Carter amerikai elnök világkörüli útja, hogy amellett még a közelkeleti béketárgyalások sikere-kudarca újabb sikerekudarca is elhalványul. Ez az első eset, hogy az elnök ilyen minőségben külföldre utazik, s bár Jimmy Carter szándékait, őszinte hitét mindenki nagyrabecsüli, washingtoni körökben mégis sokan aggódnak, hogy nem fog-e valamilyen, gyakorlatlanságból adódó hibát elkövetni. A 9 napos, hét országra terjedő út első állomása Lengyelország volt, amit Cartert megelőzően már két amerikai elnök is kitüntetett látogatásával. A lengyel vendégszereplés alaptémája az emberi szabadságjogok ki hangsúlyozása volt és az a tény, hogy a 40 milliós Lengyelország lakosságának 90 százaléka még ma, 30 évvel a kommunizmus uralomrajutása után is aktív, gyakorló római katolikus. A carteri politika igyekszik még azokkal is megnyitni a baráti kapcsolatokat, akik pár évvel ezelőtt ellenségeknek számítottak. Az emberi szabadságjogokra való hivatkozás Varsóban különben sem sértő, mert a szovjet blokk országai közül Lengyelország és Magyarország az, ahol viszonylag a legszabadabb a politikai véleménynyilvánítás joga. Carter elnök látogatásának első napját a state department egy kínos balfogása fullasztotta nevetségességbe. Szinte megmagyarázhatatlan, miért nem tudott az amerikai külügyminisztérium megfelelő lengyel tolmácsot előkeríteni, de tény, hogy erre egy harmadgenerációs amerikai lengyelt szerződtettek, aki ősei nyelvét már csak törve beszélte. A fordítási hibák meglepő fordulatokat okoztak. A tolmács például azt közölte, hogy Carter elnök „örökre 6 BELGIUM S itt kell áttérni a Közelkelet ügyére, hiszen az elmúlt ké't hétben ismét csak váratlan fejlemények volták, amelyek ezt a megbeszélést szükségessé teszk. A karácsony napjára tervezett Beghin—Szadat találkozó Izmailiában nem hozta meg a várt sikert. Hogy miért nem, talán éppen azért 5 FRANCÉ elhagyta Amerikát", továbbá, hogy „szexuális vággyal szereti a lengyel népet". Végül, mikor az Egyesült Államok megalapításáról beszélt, azt közölte hallgatóival, hogy az államalapító atyák „összebogozták" az országot. A tolmácsot leváltották, de egy ilyen baklövés esetében bizony nem ártana valamilyen formájú felelősségrevonás sem. Carter elnök persze 260 millió dolláros élei miszer hitel megnyitásával hozta helyre a csorbát, és derítette még jobb kedvre Gierek kormányát. Az út második állomása Teherán volt, ahol az amerikai elnök a perzsa sahhal folytatott tárgyalásokat nem csak gazdasági, tehát olajár-rögzítési kémesekről, de arról is, miként lehetne a közelkeleti térségben kialakítani egy szovjetellenes politikai blokkot. A tárgyalásokban résztvett Husszein, jordániai király is, akit Carter elnök és külpolitikai tanácsadói arra próbálnak rávenni, hogy minél előbb csatlakozzon a kairói béketanácskozásokhoz. Feltételezhető, hogy Husszeinben megvan ehhez a szándék, csak éppen az összes arab uralkodók között ő van a legkényesebb helyzetben. Husszein tudja, hogy előbb-4 SAUDIARABIA utóbb az arab országok fognak könyörögni neki, hogy méltóztasson beszállni a tárgyalásokba, hiszen Izraelnek csak vele van megegyezési lehetősége a palesztinokra vonatkozóan. Mikor e sorokat írjuk, Carter éppen Indiában tartózkodik, s bár az újságjelentések szerint itt is sor került egy diplomáciai baklövésre, valószínűleg ez sem rontja el annyira a hangulatot, hogy Morarji Desai elnökkel ne sikerüljön olyan kapcsolatokat teremteni, mely az Egyesült Államok és índia viszonyát egészen új alapokra helyezi. Lapunk zárta után utazik az amerikai elnök Szaud-Arábiába, ahol Kálit királlyal és Fah herceggel nyilván a közelkeleti elrendezés problémáiról is tanácskozik. Szaud-Arábiából az út az eredeti tervek szerint Franciaországba vezetett volna, de Carter útiprogramja hirtelen megváltozott, s az elnöki gép szerdán leszáll Asszuánban, ahol az elnök néhány órás repülőtéri megbeszélést folytat Anvar Szadattal. nem, mert túl sokat vártak tőle. Szadat jeruzsálemi látogatásának tükrében, majd Beghin sikeres washingtoni tárgyalásai után az egész világ, mi magunk is hajlamosak voltunk túlzottan rózsás szíekben nézni a dolgokat, mintha a béke már csak órák kérdése lenne. Az izmaeli létén kiderült, hogy $ \v keserves, nehéz r ozások vannak hátra. A beke kilátásai a karácsonynapi tárgyalások eredménytelensége következtében semmit sem csökkentek, legfeljebb a realitásokkal számolunk jobban, mint eddig. A béketerv, amit Beghin vitt magával, Szadat szerint nem volt kielégítő. Nem az Egyiptommal megkötendő békét illetően, mert Izráel hajlandó kivonulni a Sinai egész területéről, sőt még Sarm el Séjk kizárólagos birtoklásához sem ragaszkodik; még ezt is hajlandó nemzetközi BENEDEK PÁL: MI ÚJSÁG IZRAELBEN? AZ EMBEREK 80 SZÁZALÉKA BÍZIK A BÉKÉBEN Átmenetileg megváltoztatom a rovat címét, mert ezekben a hetekben többről van szó, mint belpolitikai eseményekről. Egész Izráel, a béke lehetőségeit latolgatja. Érdekes módon állandósult a 44 órás Szádát-fesztivál. Hazautazott, azóta sok víz lefolyt a Níluson — nagy a felfordulás az arab világban, de Moszkva részéről sem jött meg az áldás Egyiptom elnökének békekezdeményezéséhez —, az izráeli utca embere egyébről sem beszél, mint az új lehetőségekről. LÉLEKTANI TÉNYEZŐK odaülünk a készülékkel szembe, s halljuk, meg látjuk őket. amin a piramisok árnyékából adják — közvetlen adás! — a riportjaikat. Talán még ennél is szemléletesebb volt, amikor néhány nappal ezelőtt az egyiptomiak visszaadtak három holttestet — a jóm kipúri háborúban elesett katonák földi maradványait —. Kairóból díszszázad hozta a szináji határállomásig, s vagy száz újságíró is eljött Egyiptom fővárosából Ott volt közöttük a két, izráeli riporter is, akik most Kairóban vannak. Az ünnepségen — izráeli részről — megjelent a jeruzsálemi tévé riportere, aki helyszíni interjút készített a Kairóból jött izraeli kollégákkal... A napokban egy tekintélyes közvéleménykutató intézet — a jeruzsálemi Héber egyetem égisze alatt működik —. felmérést végzett arról, hogy bízike az izráeli ember a Szádát-féle kezdeményezésben és remélhető-e a béke. Nyolcvan százalék válaszolt igennel. Aki csak egy kicsit is ért a közvéleménykuta-' táshoz az jól tudja, milyen hatalamas jelentősége van egy ilyen eredménynek. Különösen I z r á e 1 b e n ahol normális körülmények között széthúzó, illetve nagyon megosztott az emberek álláspontja. Soha semmi mellé nem szokott odaállni ilyen impozáns többség. Nemcsak politikai, hanem lélektani tényezők szerepét is lát - nunk kell.Gondoljuk meg. Évtizedeken át nem hallottunk mást a határ túlsó oldaláról, az arab világ vezetői részéről, csak Izrael létét, illetve a léthez való jogát tagadó nyilatkozatokat. Ezzel párhuzamosan itthon. Izraelben is kialakult egy elkeseredésből. pontosabban tehetetlenségből fakadó szemlélet, hogy az araboktól nem várhatunk semmi jót. ók eredendően a mi ellenségeink és punktum, ha élni akarunk, meg kell védelmezni magunkat ebben a halálveszedelemben. Es akkor egyik napról a másikra nem kevesebb történik, mint eljön hozzánk egy mosolygós arab vezér — a legtekintélyesebb mind közül —, aki azt mondja a Kneszet szószékén, hogy "Soha többé háborút" — meg hogy “Elég volt a vérontásból, ne legyenek árvák, özvegyek. rendezzük el a konfliktust ezután a tárgyalóasztal mellett." Csodáható-e, ha az izráeli közvélemény emocionális alapon reagál, mikor ilyesmit hall? Igaz. voltak már kijózanító jelek is. mégis a messiási kor kezdetének tűnik Szádát békekezdeményezése és az izráeli ember hajlamos süketen és vakon viselkedni, mikor élnie kellene talán a gyanúperre! — hátha nem is olyan őszinte jóakarónk ez a Szádát — s csak azt látja az egészből, ami szép és jó. így jön ki a 80 százalékos többség a pozitív értékelés mellett. Gondoljuk csak el. Az izraeli tévé két munkatársa már napok óta Kairóban van és esténként EGY KALAP ALATT Olyan ez, mint az álom. Az izráeli ember még mindig nem tért teljesen magához és várja a fejleményeket. Itt volt Vance miniszter a körzetben és tárgyalt a konfliktusban érdekelt országok vezetőivel. Érdekes megfigyelésem, hogy az izraeli átlagember ma inkább Szádátban bízik, nem Vance-ban, aki pedig egyetlen igaz barátunk, az USA képviselője. Miért van ez? Mert Szádát fellépése, illetve a Beginnel, meg a többi izraeli politikusokkal való tanácskozása a konfliktusban érdekelt felek közvetlen kapcsolatának megnyilvánulását jelenti, ezzel szemben Vance egy érdektelen harmadik fél — történetesen egy nagyhatalom — képviselője, akivel kapcsolatban az a közhiedelem, hogy nem csak a közvetlenül érdekeltek, de az USA szempontjainak érvényesítésével is törődik... Bizony törődnie kell, ez a dolga. De az izraeli utca embere így gondolkozik: — Jó lenne, ha a nagyhatalmak — az amerikaiak és az oroszok is — szépen reánk bíznák, hogyan kell szót érteni egymással, s mi majd értesítenénk őket a megegyezésről. Az oroszok. Moszkva nem leli örömét a Szádát-kezdeményezésben. Az izráeli közvélemény — bizonyos jelek erre mutatnak —■, egy talap alá veszi Moszkvát és Washingtont, s azt mondja, a nagyhatalmak Genfbe szeretnének minket elvonszolni, mert ott ók az urak. Itt a körzetben viszont a magunk urai va-, gyünk. A jelenség roppant érdekes. Azt bizonyítja, hogy az utca embere nagyon hajlamos a jelenségek leegyszerűsítésére. Nem disztingvál két nagyhatalom érdekei között. Csak annyit mond, hogy mi keresnivalója van itt, a körzetben az amerikaiaknak és az oroszoknak? Menjenek Isten hírével... Igen ám, de nem mennek. Aki az átlagosnál valamivel job-Folytatás a 7. oldalon ellenőrzésnek, vagy közös izráeli—egyiptomi ellenőrzésnek átengedni. Szadat a palesztinoknak adandó önrendelkezés tervét kevesellte, és ezért most ők fognak egy ellenajánlatot kidolgozni, hogy annak alapján próbáljanak tárgyalni. Visszavetődött ezáltal a béke ügye? Szadat szerint az alkudozások 3-4 hónapig is elhúzódhatnak. Micsoda Shah Mohammeo RezaPahlevi Charlie Chaplin Vége van a filmnek. A vásznon kis, köcsögkalapos, harmonikázó nadrágú, mókás bajszú emberke sétabotját forgatva, kacsázó léptekkel elindul háttal a közönségnek a semmibe. S ahogy távolodik, alakja egyre kisebb lesz. Charlie Chaplin 88 éves korában, svájci otthonában csöndesen lehunyta szemét. Nem a betegség végzett vele. nanem a kot. s az é:t: kegyes volt hozzá, mert megadatott neki az, ami nagyon keveseknek: még életében beteljesülni személyben, s e sokrétűség csak azért nem csodálatos, mert témája lényegileg mindig egy és ugyanaz volt. Az esendő, botladozó kisember ügyetlen téblábolása, kegyetlen és érzéketlen világunk buktatói között. Akár az "Aranyláz” viharában, akár a “Modern idők” fogaskerekei közé beszorulva, akár a "Diktátor” üldözött kis borbélyát vagy az üldöző Hitlerjét, akár a sokszoros nőgyilkos “Monsieur Verdoux’’-t alakítva az üzenet mindig egy volt: "Emberek, szeressétek egymást". Az üzenetet az emberiség ugyanúgy nem értette meg, mint ahogy történelme folyamán soha nem értette meg és nem fogadta el senkitől a szeretetről szóló tanítást. Chaplin nemcsak szellemi nagyságában, de emberi mivoltában is a próféták sorsában osztozott. Hazájából kiüldözték, mert az 1950-es évek Mc Carty-i Amerikájának a szeretetről szóló üzenet “kommunistagyanús” volt. Mint ahogy nem kellett a túlsó oldalon sem. mert Chaplin "kispolgári rövidlátása nélkülözte a forradalmi munkásosztály öntudatát” Ez a nagy művész ekkor önkéntes száműzetésre ítélte önmagát, s úgy vonult vissza látta művét, és tudta, hogy halálával az örökéletűek közé vonul be. Az utolsó évek folyamán sok jelentős művész elvesztőt sirattuk meg. A mai 50-< 60-évesek generációja lassan kifogy azokból a filmsztárokból, akikben fiatal korában még gyönyörködhetett. Mindegyik fájó veszteség, mindegyikkel egy kissé saját életünket siratjuk. De Chaplin más. Chaplin r.em sztár volt, nem egy nagy művész a sok közül, hanem olyan lánglelkű géniusz, aki csak századok távlatában1 tűnik fel az emberiség horizontján. A film mint művészeti műfaj még gyermekcipőben jár, s néhány évvel ezelőtt még azon vitatkoztak, vajon a hagyományos művészeti kifejezési formák és a technika fejlődése kitermelte új nyelvezet ötvözetéből lesz-e valóban művészet. Aki a kérdésre határozott igennel válaszolt és be is bizonyította, az Charlie Chaplin volt. A némafilmek egyszerre nevettető és sirattató kis csavargója volt az első. aki túljutott a mozgóképek mozgó képeinek furcsaságán, és bebizonyította, hogy az emberábrázolás egy új korszakához jutottunk. Chaplin filmíró, rendező, operatőr, színész, zeneszerző volt egy svájci magányába, mint egykor Voltaire. További alkotásokra amúgy sem volt már nagyon szüksége, az 50-es évek közepere elmondta azt. amit mondania kellett. Azóta csak régebbi filmjeit játsszák, és csodák csodája, a mai fiatalok szerte a világban nem megnézik Chaplin 30-40- 50 éves filmjeit, hanem zarándokolnak hozzá. Ha későn is, de az üzenet megérett. Élete alkonyán — sajnos akkor, amikor már ez tudatáig is alig-alig jutott el — áradt hozzá a hivatalos elismerés. Anglia királynője főnemesi rangra emelte és Hollywood is megtisztelte önmagát azzal, hogy Chaplinnel elfogadtatta az általuk adott kitüntetést. Azt feltételezni, hogy ez a kitüntetési eljárás fordított értékítéletet is jelent, éppoly nevetséges, mint ha azt mondanánk, hogy Michelangelo Buanorotti kitüntetve érezné magát ha tudná, hogy képei a világ legelőkelőbb múzeumában függnek. Az előadásnak vége van. Egy kis, köcsögkalapos, harmonikázó nadrágú. mókás bajszú emberke, Charlie Chaplin, sétabotját forgatva, háttal a közönségnek, csámpázik a semmibe. S ahogy az időben távolodik, alakja egyre óriásabb lesz.
