Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)

1977-08-27 / 671. szám

8. oldal. MENORA * 1977 augusztus 27. Ml ÚJSÁG AZ IZRÁELIBELPOLITIKÁBAN? Elutazott Vance amerikai külügyminiszter és az új el­lenzék, a Máárách ezt az al­kalmat, a tárgyalások után kialakult helyzetet tartja al­kalmasnak első komoly par­lamenti támadására a kor­mány külpolitikai vonalveze­tése ellen. HA 30 KÉPVISELŐ KÉRI Néhány órával azután hogy elutazott az amerikai kül­­ügyér, a Munkapárt megtette a formális előkészületeket a Kneszet rendkívüli ülésének összehívására. Jelenleg u­­gyanis nyári szünet van, va­kációznak a honatyák, de köz­ben olykor-olykor összeülnek ha elkerülhetetlen. A házsza­bályok értelmében 30 képvi­selőnek kell aláírni azt a Kne­szet elnökéhez cfmzettlevelet amelyben a rendkívüli Kne­szet összehívását kérik. Ez nem volt probléma, soha nem az, ha nem egyéni kezde­ményezésről, hanem párt-ak­cióról van szó. Márpedig a Munkapárt vezetősége elhatá­rozta, hogy nem vár Genfig — vagy amíg kiderül, hogyGenf­­ről egyelőre szó sem lehet — de már most, ebben a fázisban megmagyarázza a népnek,mi­lyen veszélyes Begin külpoli­tikája. Ehhez kell a Kneszet szószéke, ezért van szükség a parlament rendkívüli ülésé­re. Ez természetesen legitim joga az ellenzéknek. Igaz, a nép, az utca embere felveti a kérdést: " Ti jobb külpolitikát csináltatok, amíg hatalmon voltatok, csekély 29évenát?" — de ez mitsem számít. A Munkapárt, illetve a Máárách elhatározta, hogy kemény el­lenzék lesz és a Kneszet-beli háborúság íme most kezdődik. AZ EGYETÉRTÉS HIÁNYA AMERIKÁVAL Mi a Máárách koncepciója? Azt állítják — s ki is fejtik majd természetesen a Kne­szet rendkívüli ülésén —, hogy súlyos hiba történt. Begin és társai addig makacskodtak, a­­mfg szomorú és szerintük mindenképpen elkerülendő helyzet alakult ki. Az, hogy Izráellel szemben az ameri­kaiak képviselik most az arab érdekeket. Mi lenne az ideá­lis? Ha Amerika és Izráel egymás mellett állna — az arab érdekekkel szemben. A parlamenti vita nagyon érdekes lesz, mert illusztris személyek állnak majd egy­mással szemben. Az egyik oldalról Mose Dáján, a Likud­­kormány külügyminisztere, a másik oldalon Jigál Álon, az ellenzék egyik vezetője, a ko­rábbi kormány külügyminisz­tere. A két politikus múltjában i­­gen sok a közös vonás — Iz­­ráel szabadságharcában, a F elszabadító háborúban ne­velkedtek, s politikai karrier­jüket megelőzte a katonai, hi­szen mindketten tábornokok voltak —, de a két kiváló ké­pességű hadvezér útja ketté­vált. Már az utóbbi tíz évben alig kötötte őket valami ösz­­sze. Ha csak az apróság nem, hogy egy párthoz, a Munka­párthoz tartoztak. De azon Az első ellenzéki támadás belül ellentétes nézetek valló­ja volt Dáján és Álon. Ml A KÜLÖNBSÉG? Álon meggyőződéses "ga­lamb" , Dáján viszont józan és megfontolt "sólyom". Á- lon megmaradt a munkás­­mozgalom elvi alapjain — ő valamivel balrább helyezke­dett el a közélet térképén, mert az Achdut Avoda nevű mozgalomban ringott politikai bölcsője —, Dáján a Mapájba szinte beleszületett. Már az apja — Smuel Dáján — kép­viselő volt e párt színeiben. Most elhagyta a pártot, mert Jobb lehetőségek kínálkoztak a számára a jobboldalon, így lett belőle külügyminiszter. A rövidesen sorra kerülő Kneszet vita eszmei hátteré­ben tudnunk kell, hogy Izráel­­ben évtizedeken át azt magya­rázták a választónak: Begin nézetei és politikai gyakor­lata, a rugalmasságra való alkalmatlansága kétségessé teszi, hogy valaha is leülnek------------Hit «V----­Peresz, az ellenzék vezére----**------' -«V ** vele az arabok tárgyalni. Ezt a tételt most is fújták, a nép mégis Beginéknek adta a re­latív parlamenti többséget. A vita során bizonyára akad majd olyan Likud-képviselő, De valami igaza az ellen­zéknek is van. A PLO kérdés­ben kicsit több rugalmasságot tanúsíthattak volna Beginék. Taktikus módon. Azt senki sem várta el tőlük, hogy béke­jobbot nyújtsanak a paleszti­­nai felszabadító frontnak, a­­mely a terroristák szebb, mozgalmi neve.' De mivel most olyan politikai helyzet alakult ki, hogy az arabokat érdekli a tárgyalás, valami kiskaput nyitva kellett volna hagyni a számukra. Súlyos feltételekkel. Helyette Begin kategorikusan jelentette ki, hogy a PLO-val nem tárgya­lunk. Szomorú valóság, de való­ság, hogy a PLO mást jelent aki odakiáltja Álonnak, hogy " uram, ön is volt éveken át külügyminiszter és mégsem sikerült asztal mellé ültetnie az arabokat, pedig galamb­nézeteket hirdetett..." — és igaza lesz. itthon, Izráelben, és másta nagyvilág szemében. A terro­risták világméretekben sza­lonképesekké váltak. Ezt el kell ismernünk. Nem őket, de legalább ezt a tényt. Nos, ha elismerjük — kérdés, hogy helyes-e folytatni a " semmi­áron" politikát velük szemben. Hangsúlyozom, taktikai kér­dés ez csupán, mert ami a lé­nyeget illeti, tudjuk, hogy az arabok nem akarják tudomá­sul venni a létünket. A leg­mérsékeltebbek is gyűlölik Izráelt, de taktikusan elhall­gatják, vagy rokonszenves köntösbe állítják a világ elé a nézeteiket. Ha ezen a téren gondolatéb­resztő lesz a parlamenti vita, nem tartjuk majd felesleges­nek. ÉS A DÁS? Kíváncsian várjuk egyéb­ként, hogyan szerepel majd ebben a vitában a DÁS, a­­mely — a tárgyalások végle­ges megszakadása után — az ellenzékben véli megtalálni a helyét. Ha a DÁS tagjainak eredeti politikai nézeteit vizsgáljuk, vannak ott sóly­mok és galambok is. De nem lehetetlen, hogy mielőtt ösz­­szeül a Kneszet, vitát rendez a Dás központi vezetősége, elfogadnak egy határozati ja­vaslatot, amely kötelező ér­vénnyel bír a Kneszet tagjai­ra a szavazásnál. Persze, van egy harmadik eset is. Könnyen elképzelhető hogy a DÁS képviselői a " se hideg — se meleg" elvét és gyakorlatát teszik magukévá és tartózkodni fognak a sza­vazástól. Benedek Pál TÖBB RUGALMASSÁG Hét ok Itália ellen Az alábbiakban hét okot sorolunk fel, amiért nem tanácsos, hogy idén Olasz­országban nyaraljunk. 1. Tolvajok: hihetetlen ügyességgel, szinte tökéle­tes módszerekkel dolgoz­nak. Az olasz zsebtolvajok motorkerékpárt használnak. A gengszterek világos nap­pal ragadják el áldozataik­tól zsákmányukat, célpont­jaik elsősorban a turisták. Ha valaki megpróbálja tás­káját megtartani, könnyen előfordulhat, hogy brutáli­san magával rántja a mo­torkerékpáros tolvaj. 2. Piszok: Olaszország part­vidéke 7500 kilométer hosszú, de ma már mind­össze csak 1500 kilométer partot használhatnak a für­dőzésre, messze a városok­tól és az ipari berendezé-A MÁSODIK OK: PISZOK A STRANDON sektől. A partvidék 24 szá­zalékánál veszély fenyeget­né a fürdőzők egészségét. A strandok gyakran szemét­­lerakó helyekre emlékez­tetnek. 3. Zűrzavar: A postások lusták voltak kihordani az összes levelet, és így a pos­ta hegyekbe halmozódott. A rendőrség volt kénytelen Ismét összegyűjteni a szét­szórt leveleket. 4. Autóvám: idén már ké* ízben emelték az autópálya használati díjakat, és a benzinárak is állandóan emelkednek. 5. Csónakvám: újabban a sportcsónakok tulajdonosai­nak is fizetniük kell. Már a legkisebb vitorlásért is havi vízhasználati díjat kell leróni. 6. Sztrájkok: tavaly Olasz­országban 175 millió mun­kaóra veszett kárba sztráj­kok következtében. A tu­risták ezrei nem tudtak ha­zatérni, mert nem jártak a vonatok. 7. Autótolvajok: tavaly Olaszországban 10 000 autó tűnt el. Ennél azonban lé­nyegesen több járművet ra­boltak ki, mégpedig oly ügyességgel, hogy sokszor néhány percen belül min­den eltűnt a kocsikból. Olvasókészülék vakoknak |rtnlfuit(r^ll((mnn( Massachusetts államban R. Kurzweil olyan olvasó­készüléket fejlesztett ki va­kok számára, amely el­mondja az elolvasott szöve­get. A készülék elektroni­kus kamerával letapogatja a nyomtatott szöveget, és a jeleket egy minikompu-Klímanaptár A kaliforniai Technoló­giai Intézet két munkatár­sa, Sámuel Epstein és L. Paul Knauth új módszert dolgozott ki az óceánok évmilliárdos hőmérséklet­változásainak tanulmányo­zására. Az eljárás a tenge­ri üledékes kőzetek kép­ződésének vizsgálatán alap­szik. Az eredmények sze­rint hárommilliárd évvel előttünk a világóceán hő­ternek adja tovább. Ez utóbbi a betűket szavakká csoportosítja, meghatározza kiejtést, majd „szintetikus” hangon felolvassa a szöve­get. A| vak ilyen módor percenként 160 szót is el­olvashat. Jelenleg az ame­rikai egészségügyi minisz térium és a Vakok Orszá­gos Szövetsége kísérletezik a készülékkel. mérséklete plusz 70 Cél­­sius-fok körül mozgott! Ha­sonlóan magas értéket so­ha többé nem ért el a földtörténet folyamán: bolygónk átlagos hőmér­séklete azóta alaposan le­csökkent, de ez a csökke­nés nem volt állandó jelle­gű, hanem időnként hul­lámzásokat (viszonylag gyengébb felmelegedéseket) is mutatott. angolnyelvi] hirdetések FELVÉTELE: 695-4456 NEW YORK OFFICE 350 Fifth Avenue Empire State Building New York, N.Y. 10001. 300 NEW YORK STATE DENTIST NEEDED TO FIT 1 MILLION EDENTULUS PERSONS With Th« N*w Original Patent On* VUIt COMFO-OINT OINTURI1 With In 1 hour Chair time, §y Direct Method or 30 Minute* By Indirect Method. Patient Pay* $300 to $37J. Call ar Wrltai COMFO-DENTOF NEW YORK 145-A 4th. An. N.Y.C. 10003 (213)333-9370 73 MOUNTAINTOP RETREAT Highland«, N.C. Remarkable architectural design ... all wood, glass A stone Unsurpassed view of three states. Select woods of cypress, pecky cypress, wormy chestnut, heart of pine A native white pine. Custom built designer kitchen, marble baths with decor­ator Fixtures, conversation pit with imported tapestry. Magnifi­cent stone fireplace. Four separate levels, one for children or recreation. Walk to heated pool, tennis court, clubhouse .. . Yet the national forest is your back yard. An absolutely unique property in one of the most desirable mountain locations. ‘$125,000. Call or write: Zebe Cabe Cabe Realty’ Hiehlands N.C. 28741 704 526-2453 (Weekdays) v 704 526-3407 (Evenings & weekends)' 74 FOR SALE Pine Center Mall 562-1469 Price S45. 000 - plus inventory Parkwood Mall 564-5710 Price S25.000 - plus inventory' • Skin Care • Make-up Artistry • Designer Wigs • Two locations in major enclosed shopping malls. Both in excellent traffic areas. Buy either "one" or "both." SUPER REWARDING OPPORTUNITY for persons interested in fashion: Cosmetics, Skin Care, Best possible quality designer wigs. Persons interested in this field will find this opportunity exciting as the emphasis is on management and the satisfaction of servicing a large and diversified clientele. You will begin your business with: 1. Excellent trained staff 2. Established, constantly grwving clientelle 3. Servicing a large outlying area as far as Prince Rupert, Williams Lake, Fort St. John, Dawson Creek, McBride and points inbetween. For information regarding this exciting business opportunity, contact: Florin T. C. McLean c/o 2nd Look Studios Pine Centre Mall Prince George, B.C., Canada Phone (604) 562-1469 or 563-8227 S H EEPSHEADBAY------1 Fam Det, 2 Bdrms, 2 Bths, Fin Bsmt, Florida Rm, All Appts, Nr. All Schis, Shop'g Area, Tränst, House of Worship No Maint, Call Owner (212) 336-5711 Any­time (72) CA RIB B E AN, ISLAND, PRO PERT Y FOR SALE — The Bay Island of Guanala 75 acre farm, fully cultivated, fruit trees, banana, pineapple, coconuts, etc. 7 rm. cottage, horses and cattle. Dock and water facilities in place. 400 ft. of beachfront. Plot one. $150,000. PLUS PLOT TWO - 25 acres */300 ft. of beachfront. $25,000. Call Owner (301) 871-6833 aft. 6 pm. 73 KINGS BRIDGE — Quiet Safe Area. 4 rooms from $200.00.2 1/2 rooms from $139.00. Elev. Bldg. Call Supt. (212) 543-0665 or visit 2698 Bailey Avenue or call Owner Before Noon (914).693-4478 (71) CARRIBEAN ISLAND, PROPERTY FOR SALE — The Bay Island of Guanala 75 acre farm, fully cultivated, fruit trees, banana, pineapple, coconuts, etc. 7 rm. cottage, horses and cattle. Dock and water facilities in place. 400 ft. of beachfront. Plot one. $150,000. PLUS PLOT TWO - 25 acres w/300 ft. of beachfront. $25,000. Call Owner (301) 871-6833 aft. 6 pm. n M. 73 HUNTERS At Trout Crook, near North Bay, Ontario, in excellent deer country, the Ponderoea includes a land hewn cedar log house with 5 bedrooms, a bunk house, a stable, an unfinished 30' x 60' building and TOO acres of timberland, surrounded by thousands of acres of crown land. Excellent financing. Asking $139,000.00. Call Bill Klllam 1 (414) (91 2530. ALADDIN REAL ESTATE LIMITBO 23 Parksld* Drive „ . Newmarket, Ontario L3Y4R6 EXCEPTIONAL INVESTMENT OPPORTUNITY UNIQUE EASTERN TOWNSHIPS PROPERTY AT BARGAIN PRICE 80 miles from Montreal, comparable to Lake Lucerne in Switzerland 10 miles from Vermont. Located on the west side of Lake Memphremagog, ten miles south of Magog, this pro­perty must be seen to be appreciated. It covers 200 acres, and includes a 500-foot beach, two houses, and five outbuildings, one a famous round barn. Approximately half the property Is wooded; the fields are half hay and pasture and the other half Kentucky Blue-grass grown as sod. The property adjoins the Benedictine Monastery of St Benoit du Lacl Access to ski-hills and the Eastern Townships Auto­route is easy, over paved roads, but the property is relatively secluded. Views of the surrounding Lake and mountains are magnificent from all parts of the property. The owner Is forced to move to a warmer climate for health reasons, leaving uncompleted a well-designed plan of development of the property into a golf-course surrounded by attractive building sites. Possible buyers include Individuals who want an exceptional personal country estate, individuals or syndicates looking for development opportunities, or groups of Individuals, who would share joint ownership. Mortgage financing can be arranged with a trust company if wanted. Price $345,000. For further information, call the owner at (819) 843-2096 AUSTIN BAY FARM AUSTIN, QUEBEC on iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiitiimiiiiiiiiiiq SCRAP YARD FOR SALE in San Antonio, Texas. Good location, excellent possibilities. 60 ton truck scale and track, etc. Inter­ested parties please call (512) 924-8561 or writ« 2047 West Malone San Antonio. Tex. 78225 lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll.—. HUNGARIAN PASTRY SHOP — 163 Market St. Passaic, N.J. Full Assort­ment of Fine Pastries. Tastes Like Home­made. (201) 779-0023 Hours: MON-SAT. 9 am-5pm. (76) 250 ACRES — MAINE — Wooded and Clear, Beautifully Located, Near Maine's Most Famous Recreational Area. Ideal Investment. Priced to Sell, only $600/acre. Write or Call Owner (207) 655-7937 P.O. Box 184 SEBAGO LAKE MAINE 04075 72 —VACATION AND SEE— -NEW ENGLAND WITH US­NOVICK'S <6U) 376?MM AH Sport». Activities i Ficlktloi - Pool 160-1*0’ - Dancing - EM.rtsU- moot - TtnnU-TsM A Tamil Pro­gram» . Quoit Slfhtiaoing to Capo Cod. Now $ OMo Boiton, Islington It Concord, Salom, Gloucoitor, Rock­­port, Nowport, R.L, plui N.H, Main# 4 Conn. Nothing loft Out - RE­SERVE EARLY. 4 OATS HATS »(ATI 3 iicmt 2 nous a mm »64.»» »44.»« »11» Indudot 3 Oourmot Moats Daly Dietary Lsws, Also All SpaelsIDiots Round Trip Sorvtcs to All Cttlai - Groups Welcome -74 OCEAN LOTS Secluded, heavily treed lots for year round living overlooking Mahone Bay near Chester, Nova Scotia. Private beach for residents, protected green areas, central sewer, low taxes. Only 30 minutes from Halifax. From $8,000.00. Brochure availabe. Markland Developments Limited, 2745 Dutch Village Rd„ Halifax. (902) 477-0600 7 2 INVESTOR IMMIGRANTS: LEGAL SERVICES Law firm assists obtaining U.S. immigration. Approximate fee U.S. $1,550. Immigration requires investment of over U.S. $40,000 in viable business. Inquiries: Frederick Hetter, Esq., 2220 Fifth Avenue, San Diego, Calif. 92101, U.S.A. Telephone: (714) 239-1185. 7 2 BUSINESS FOR SALE DUE TO RETIREMENT We will sell an 18 year established business at cost. You can’t buy a more profitable business. ACE PAWN SHOP 903 West Santa Fe Grants, New Mexico 87020 Phone 1-505-287-3872 71 Low-Cost Florido Living! If you visit Florida regularly, or plan on retiring there, you should consider the advantages of own­ing your own mobile home. We have many beautiful new and pre-owned mobile homes avail­able in one of Florida's nicest communities . . . Lake Worth Village Friendly neighbors will welcome you. Swimming, tennis, shuffleboard, and more recrea­tional facilities are available for your pleasure and relaxation. Plus you can participate in planned activities like luaus, movies, dances, bowling teams, golf tournaments, special inter­est classes, and others. And, you won't have the initial investment or upkeep required of condomin­ium or homeownership. You can own a quality, furnished mobile home for less than the price of a new car . . Like our new, roo­mier than average 14' wide, fur­nished and set up on the lot of your choice for only $8,995 Call us today Aloha Mobile Home Sales 5160 Lake Worth Road Lake Worth, Florida 33463 (305) 968-5500 7 4 MONTANA HOMESITES AND RANCHETTES 20-acre homesites . 8. 20 and 25 miles south of Livingston along the Yellowstone River 28-acre, irrigated, highly improved ranchette (old ranch headquarters), barn, corrals, storage build­ings, 2-car garage, shop, new home and 1/4-mile Yellowstone River frontage. Price: $145,000 Other ranchettes. 5 acres. 30 acres and 45 acres from $85,000 to $160,000. Contact: BERG REALTY Box 825 Dept. M Livingston, MT 59047 (406) 222-2591 7 1 GREAT OPPORTUNITY Established business for sale. Con­sists of games and music, com­monly known as shuffleboard, Juke boxes and pool tables. Situated In hotels and motels, in various locations In Saskat­chewan. Majority covered by lease agreement basis 50-50 of gross on games, on music major­ity 40-60. Equipment valued at $340,500. Ownr will assist pur­chaser until he Is familiar with business. Price on request. State­ment on request to qualified pur­chaser. All Inquiries directed to BYRON HANTELMAN, F.R.I. CAMPBELL & HALIBU RTON (Regina) Ltd., 2105 RetaMack St., Regina, Sask., Canada Phone 1-306-523-167 1. .. <

Next

/
Thumbnails
Contents