Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)

1977-08-27 / 671. szám

1977 augusztus 27. * MENORA ■7. oldal Kanton , Panama City, Az Egyesült Államok és Pa­nama között megkötendő szerződés ratifikálása ne­­házségekbe ütközik a szená­tusban. C ár tér elnök már Ford volt elnbk és Klssinger volt külügyminiszter támoga­tását is igénybe veszi, de úgy látszik, hogy még így sem fogják tudni a tervezett egyez­ményt legyömöszölni a kong­resszus torkán. Katonai sze­mélyek rosszall ják hogy az a­­merikai katonai ellenőrzési jog megszűnik és főleg az ez­redforduló után Amerika el­veszíti befolyását a csatorna­övezetben. Liberális politi­kusok viszont azt nehezmé­nyezik, hogy Amerika a csa­torna-használat jogáért évi 40 milliós segélyben részesí­ti a fél-fasiszta fél-kommu­nista, de mindenképpen nép­nyúzó panamai diktátor Omar Torrios-t. Madrid, Majorca szigetén bomba­­merényletet kíséreltek meg János Károly spanyol király és AdolfoSuarez miniszterel­nök ellen. A rendőrség néhány pillanattal korábban fedezte fel a bombát egy híd alatt, mi­előtt a királyi és miniszterel­nöki pár áthaladt volna ott. A bomba elhelyezésével szélső­­baloldali anarchista csopor­tokat gyanúsítanak. Moszkva EGY HETE Mao Ce-tung halála óta elő­ször ült össze a kínai kom­munista párt kongresszusa, hogy Vance amerikai külügy­miniszter érkezésének előes­téjén megválasszák a párt új vezetőit. A kongresszus meg­erősítette helyében a jelen­legi pártelnököt, Hua Kuo­­fenget és négy alelnököt vá­lasztottak, köztük a politikai 1 száműzetésből ismét vissza­tért Teng Hsiao-pinget. A kongresszuson ismét megbé­lyegezték a “négyek bandáját”, ami azt bizonyítja, hogy a for­radalmi Mao-vonallal szem­ben Csu En-lai mérsékelt pragmatista követői kerültek felül. Budapest, Érdekes vendége lesz a ma­gyar fővárosnak, és lehethogy a vendégség furcsa helyzete­ket is fog teremteni. Szep­tember 3-án vallási világ­­kongresszus lesz Budapesten, amire meghívták Billy Gra­­ham-ot, a futballjátékosból főpappá avanzsált evangélis­tát. Grahamot semmiképpen sem lehet kommunista szim­pátiával vádolni s így igazán kérdéses, mit tesz a magyar kormány abban az esetben, ha a vallásos magyar ok közül né­­hányezren kiváncsiak lenné­nek személyesen Billy Gra­­hamra. Vancouver, Margaret Trudeau, a kanadai miniszterelnök különváltan élő felesége bejelentette az örömteljes hírt, hogy három hónapi szünet után valószínű­leg helyreállftják a házastársi közösséget. Trudeau minisz­terelnök viszont egyelőre nem hajlandó nyilatkozni. A házas­ság szünetelése alatt Mar­garet New Yorkban vállalt fényképész riporteri megbí­zásokat, de kiderült róla, hogy bŰn-rosszfényképész és, hogy (angol understatement-tel él­ve) nem is túlságosan okos. Viszont a kanadai közvéle­mény nyilván megelégedéssel fogadja majd ha visszatér a miniszterelnöki lakosztályba a három kisgyerek nevelé­séhez. Ez azonban nem változtat azon, hogy Vance külügymi­niszter nem fog jelentős ered­ményeket elérni a kínai ve­zetőkkel valótárgyaláson. A pekingi rezsim szeretne szó-; rosabb kapcsolatokat kiépíteni Amerikával, de változatlanul ragaszkodik alapfeltételként ahhoz, hogy az Egyesült Ál­lamok szüntesse meg diplo­máciai kapcsolatait Taiwan­­nal. Washingtoni körökben azonban csakúgy mint az amerikai nép általános han­gulatában többségben vannak azok, akik árulásnak tekinte­nék, ha Amerika feladná a ve­le szövetségben lévő 16 mil­liós országot. Az Arktika nevű atommeghaj­tású szovjet jégtörő elérte az Északi Sarkot. Ez az első e­­set, hogy tengerfelszínű hajó ért el erre a pontra. Az Északi Sarkot először 1909- ben Peary expediciója érte el Grönland felől. 1926-banByrd kapitány a Spitzbergákról ki-Asuncion, A paraguayi kormány hivata­losan közölte, hogy Edward Roschmann, a világszerte kö­indulva érte el célját. 1958- ban a Nautilus nevű amerikai tengeralattjáró Alaszkából kiindulva jutott el a Sark­pontra. , Az oroszok tehat a negyedikek akik ide Jutottak, ők viszont elsőnek törték meg a jeget. rözött háborús bűnös, a Riga hóhérának nevezett náci vezér meghalt. 69 éves volt. A nyu­gatnémet kormány hivatalosan is kerestette, de életében nem találták meg. Az argentin és paraguayi kormányok nem is akarták Megtalálni. Most vi­szont az asuncióni kórház hul­lakamrájában ujjlenyomatot vettek az egyik ismeretlen holttestről, s ennek alapján meggyőződtek, hogy a rigai hóhér ügyét ad acta lehet ten­ni. Cape Canaveral, Augusztus 20-án lőtték ki a Voyager nevű kutató űrhajót, melynek feladata, hogy meg­vizsgálja a Jupiter, a Saturnus és azok holdjainak magnetikus és ásványi összetételét. Az Űrhajó ugyanakkor rengeteg adatot visz magával Földünk­ről, hogy — amennyiben útja során gondolkodó élettel ta­lálkozna, tájékoztatást tudjon adni az emberi fajtáról. A Voyager kilövése különben nem tökéletesen sikerült s az első órákban technikai zava­rok mutatkoztak. Ezeket azon­ban később kijavították és a kutató űrhajó most az előze­tesen kijelölt pályán halad. New York, Hat légitársaság elhatározta, hogy árharcot kezd a Laker­­repülőtársasággal, és ugyan­csak leszállítja a London- New York közötti repülőutak árát. A hat társaság, melyek között szerepel az El A1 is, 2 56 dollárért szállítja majd az utasokat oda-vlssza az angol főváros és Az Egyesült Álla­mok legnagyobb metropolisa között. A Laker-el ellentét­ben helyfoglalásra is van le­hetőség. Ez az új árszabály­zat szeptember 6-tól lép élet­be. Memphis, ELVIS PRESLEY Tennessee állam 'Óvárosában váratlanul elhunyt a rock-kul­túra fejedelme, Elvis Presley népdalénekes. Hivatalos orvo­si jelentés szerint a 42 éves művész halálát szívroham okozta, de erősen tartja ma­gát az a hír, hogy Presley túlságosan nagy mennyiségű kábítószert vett be. Kétségkívül jelentős mű­vész volt, bár túlzás néhány ifjú hódolójának C ártér elnök­höz intézett követelése, hogy állam1, gyászt rendeljenek el és az amerikai zászlókat e­­resszék félárbócra. A mem­­phisi csodakastély előtt több­­tízezres hódoló tömeg gyűlt össze, hogy még egyszer lát­hassa eszményképét legalább­is a ravatalon. Ez újabb sze­rencsétlenséghez vezetett. Egy kábítószer hatása alatt lévő 18 éves fiú és három 16 éves lány autójával belehajtott a tömegbe és két nőt megölt, egyet pedig súlyosan meg­sebesített. Az autó vezetője és a bennülők ellen eljárás indult, de még így is alig tudták megvédeni őket a tö­meg dühétől, amely ott hely­ben lincseléssel akart elégté­telt szerezni. Johanesburg A délafrikai fővárosból jelen­tik, hogy a szomszédos Ango­lában ismét igen élénk harci tevékenységre került sor. A marxista rezsim ellen küzdő partizáncsoportok, bár sem­miféle nyugati segítséget nem kapnak, jelentős károkat o­­koznak a megszálló kubai és a kormánycsapatok soraiban. Legutóbb elfoglalták Calai városát s így most szilárdan tartanak egy jelentős területet Angola déli részén, közel a Délafrikai Unió határához. magvak sírkőraktár Weinreb Bros & Gross, Inc. MANHATTANBAN 287 EAST HUSTON St. - NEW YORK N.Y. 10002 Telefon: AL4-2360 Előnyös dron készít minden kívánságnak megfelelő SÍRKÖVEKET KELL MANHATTANBA MENNIE J0 SÜTEMÉNYÉRT\ megnyílt a Forest Hillsben N.y.-ban az c7/> c&ndrew’ó eniuncjaricm <Strudle & <:Paótrieó ahol a legkiválóbb minőségű, naponta friss l Rétesek, magyar és Continentális sütemények nagy választékban kaphatók í $ F/OyELMES KISZOLGÁLÁS, keresse fel és kérjen késtolót az ízletes süteményekből Címünk: 100-28 ŰUEENS Blvd. NEW YORK a 67—es subway állomásnál Tel: (212)) 830-0266 a Lazars nrnzter szomszédságába, Djakarta, -Földrengés pusztított az Indiai-óceánon, amelynek központja azonban nagy sze­rencsére a legközelebbi em­berlakta szigettől 200 mér­­földnyire volt. Ez azért sze­rencse, mert a földmozgás a Richter-skála szerint 8.9 nagyságú volt, vagyis ilyen méretű földrengést a modern korban még nem észleltek. Ha ugyanez sűrűbben lakott szá­razföldön történik, az áldo­zatok száma sokmillióra rú­gott volna. A szökőár és a hullámve­rések így is nagy károkat okoztak elsősorban az Indo­néziához tartozó Sumba és Sumbawa szigeteken. Az em­beréletben lévő kárt néhány százra becsülik, de pontosan megállapítani az elhagyott te­rületeken egyelőre nem lehet. Genf, Befejeződött a sakk-világbaj­noki elődöntő és eldőlt, hogy az egykori világbajnok , Spassky és a Szovjetunióból nemrég disszidált Viktor Korcsnoi mérkőznek egymás­sal a jogért, hogy kihívhas­sák küzdelemre a jelenlegi világbajnokot, Anatoli Karpo­­vot. Korcsnoi könnyedén győzött egykori honfitársa Poluga­­jevszki ellen, viszont Spassky csak nagy harcban győzött a magyar Portisch Lajos ellen, aki a versenysorozat végéig vezetett és csak az utolsó fordulóban omlott össze. Quebec City, A kanadai Gallup-intézet most bocsátotta ki azt a fölmérést, amely szerint az utóbbi hetek­ben csökkent a francia-kana­daiak elszakadás iránti vágya. A korábbi kutató szondázások kérdésföltevési módja nem volt szerencsés, ezért most a megkérdezettektől egysze­rűen azt kívánták: mondják meg, hogy személy szerint hí­vei-e a szeparációnak, vagy sem. A megkérdezettek csu­pán 19 százaléka kívánja Que­bec elszakadását, míg 71 szá­zalék határozott nem-mel fe­lelt. Minneapolis, Hubert Humphrey szenátor és volt alelnök gyógyíthatatlan rákbetegségben szenved —kö­zölték az orvosok — akik föl­nyitották Humphrey hasát, de visszavarrták anélkül, hogy valamit megkíséreltek volna. A jelentés szerint besugár­zással próbálják meghosszab­bítani Hjmphrey életét, de ebből nem derül ki, hogy mennyi időt jósolnak neki. Ellenkező jelű optimista nyilatkozatok dacára sem va­lószínű, hogy a népszerű H.H.H. még jelen lehet a sze­nátus szeptemberi ülésén. HUBERT HüNlPHREY Most, hogy valószínűleg véglegesen lelép a színtérről, még legnagyobb ellenfelei is elismeréssel emlékeznek meg róla. Egyike volt a szenátus kiemelkedő vezetőinek, akinek moráljához, közéleti bölcses­ségéhez, szándékaihoz soha a legkisebb kétség sem fért. Washington, Chip Carter, az elnök fia, ál­lítólag válik feleségétől, Ca­­rontól. Emiatt állítólag éles összecsapásra került sor az elnök és fia között és az após a meny oldalára állva kirúgta fiát a Fehér Házból. Cáron hathónapos gyermekével az elnöki palotában marad, míg Chip-et hazaküldték Plains­­be, a családi farm vezetésé­re. Los Angeles, 86 éves korában meghalt Graucho Marx, a neves humo­rista. Művészi vezetője volt annak a csoportnak, mely a 30-as években új humor­irányzatot teremtett a film­iparban. A Marx testvérek eredetileg Öten voltak, de csak három került közülük a film - ' \ művészet élvonalába, Grau­cho, Chico és Harpo. Legtöbb filmjük időközben egy művé­szeti ág klasszikusává vált. Graucho halála után nv. r,: már csak egyetlen testvér van élet­ben, Zeppo, aki a csoport gazdasági ügyeinek intézője volt.

Next

/
Thumbnails
Contents