Menora Egyenlőség, 1977. július-december (16. évfolyam, 664-688. szám)
1977-09-10 / Supplement
MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL - MONTREAL ROS HASANA supplement Egy kicsit szuszogott, a lépcsőt már nem bírta. Ahogy az utolsón is átemelte a lábát, azt érezte, amit a tengeribetegségtől megviselt hajó-utasok érezhetnek a szárazföldre lépve. Az álla alá nyúlt s mintha valami kis fogaskereket kellene elindítania, csavart egyet a nyakkendője fáradt csokrán. Ez a mozdulat úgy beléivódott, hogy akkor is az ádámcsutkájához kapott, ha kihajtott inget viselt. Igaz, a kihajtott ing új darab volt a ruhatárában: harminc évig nem ismerte, most erőltette rá a háziasszonya. — Hordja már, mit dugdossa a szekrény aljába? Nem látja, hogy mások is viselik? — Tudja... hogy is mondjam... nem vagyok maradi ember, de valahogy nekem ez furcsa. Mindig arra gondolok, mit szóltunk volna mi, növendékek, ha egy napon Ődry állít be pucér nyakkal? Aztán mégis felhúzta az új inget. De a sétapálcáról nem mondott le. Most is megkoccantotta vele sorra a folyosó kockáit, hegyével újrarajzolta a szegély ábráit. Léptei és az ezüstnyelő bot “staccato” kopogott a köveken. A mai órára Kosztolányi versét adta fel. Ahogy az osztály felé kanyarodott a derékszögben hajló folyosón, magában mondogatta: “A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni...” Ilyenkor, ha magában szavalt, még csillogott a hangja, mint a víztükör és zengett, mint egy középkori dóm hajója. “Akarsz-e mindig, mindig játszani...” Fülelt a saját hangjára, erre a belsőre; melengette magában a sza-■ vakat, puhán, lelkesedve. Nem, nem fogja kikérdezni. Maradjon meg így, ahogy most mond ta magának. “Akarsz-e együtt a sötétbe mefini, gyermekszívvel fontosnak látszani...” Megállt. A megtörő folyosó hátrafutó szárnyában, a karcsú, magas ablak előtt egy fiú meg egy lány állt. A lányon élénksárga ruha, fekete, vastag pullóver a fiún. A lány lehajtott fejét kicsit álmodozón félrebillentve, nekivetette vállát az ablak keresztfájának; II magas, sötéthajú fiú meghajolt, hogy elér je lehelletével a gesztenyeszínő haját. Beszélt, türelmetlenül, de óvatosan. Minden siló után a lányra lesett. A lány arcán átvillant egy mosoly, könnyedén megbólintotta a fejét és a beszélgetők eltűntek az ablakból. Az osztályba mehettek. Soha még ilyen hosszúnak nem (érezte az utat az osztályig, pedig soha még il yen gyorsan nem szóltak a “staccato”-k: m intha riadt kezek verték volna a zongorán. A 1/ány, a sárgaruhás, harmadik éve volt a tanítványa. Harmadik éve figyelte, ijedtség és boldogság között, hogyan nő, teljesedik. Az, első évben néhányszor behívta a tanáriba. A lány csak Í! féligri‘ülí',ré'>tP'S0ékre,,-s keze a pró ;rebbeh@r seiből látni lehetett, hogy türel metlenül várja: mehessen, ő meg cigarettával kínálta, bíztatta: helyezze magát kényelembe; beszédet rögtönzött kapkodva szedegetett gondolatmorzsákból. Arról beszélt, hogy a színészet nem szakma, hanem hivatás, misszió. És hogy a missziós élete nem köirnytí szórakozás, hanem kemény munka. Kopott, unalmas mondatok, de másokat nem tudóit. Valamiről kellett beszéljen ezzel a lá/nnyal, az osztály vizsgáló pillantásai nélkül. Aztán ez a kényszer eigyre hatalmasodott benne, De már nem hívta többé a tanári szobába, az órán már nem mert ránézni, sosem szólította fel; még feléje sem akart menni, pedig régebben mindig elbaktatott beszéd köz-AZ UTOLSÓ LÁNG ben a kályháig és vissza. Most félt, hogy mindenki észreveszi, hogy a lány felé megy. Annál többet foglalkozott a fiúval. Munkával halmozta el, feleltette, példának állította, magasztalta, véleményét kérdezte. S közben pofonütött, megalázott embernek érezte magát, aki már önmaga előtt is csak pirulva tud megállni. Mindez végiglüktetett benne, amíg kezét a kilincsre tette. Benyitott. Első pillantásával a sárga ruhát futotta végig. Egy napfénycsíkban kacagott a szín, mint a vonatból kinéző előtt a búzatáblák. Aztán lassan körbefordította a fejét a fiúig. Az figyelmesen, várakozó arccal nézett vissza rá. — Nos kérem... — mondta, de nem tudta folytatni. — Nos kérem... — ismételte, s zavartan krákogott. Csak a Kosztolányi vers első sora tolult az agyába. “A játszótársam mondd, akarsz-e lenni...” Az osztályban kínos csend; ahogy végigsiklott az arcokon, mindenütt gunyoros mosolyt vélt látni. Védekezőn, zavartan nekiszegezte a kérdést a fiúnak: — Mit adtam fel mára? — Kosztolányi: A Szegény kisgyermek panaszaiból a... Tűnődve vizsgálgatta a fekete haj keretezte arcot. — Mondjam, tanár úr? Csak nézte egyre a szemét, a száját, ahogyan kinyílt és becsukódott. Lehet, hogy bólintott, — nem vette észre, — de az is lehet, hogy a fiú csak feloldani akarta az értelmetlen hallgatást és belekezdett a költeménybe. “A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni...” Csak most eszmélt fel. Hallgatta az Összecsengő sorokat, amelyek mint kavicsok a vízbe, úgy hullottak elé a csendben. Nem is kellett rájuk figyelnie; élt benne a vers. Szeme sugarával lassan megkereste a lányt: az állát támasztva nézte a fiút, s bár ajka zárt volt, a tanár hallani vélte, hogyan mondja a szókat együtt a fiúval. A fiú nem nézett a lányra; a falon talált egy tenyérnyi foltot, abba mélyedt, annak beszélt: “Akarsz-e játszani, mindent, ami élet...” — Elég! Nem jó! — kiáltott a szavaiéra. — Ügy mondja, mint aki sohasem volt szerelmes! Több érzéssel, Őszintébben! A fiú újból kezdte. Most csak kezének egyetlen fáradt mozdulatával intette le. — Ügy szaval, Csongrádi, mint akiben nem dobog szív. Gondoljon arra, akit szeret! Ügy. Mondja. A fiú nem mondta. — Talán nem szeret senkit? — csapott rá. Csend. A fiú hallgatott. — Nem szerelmes? Messziről, mint egy másik teremből jött a válasz: — De igen... tanár úr kérem... Most a tanár hallgatott. Megrántotta a gallérját, babrált maga előtt az asztalon. Halkan szólalt meg. — Szóval, szerelmes. Akkor hát gondoljon arra, akit szeret. Hozzá beszéljen. A fiú mélyet, sfpolót lélegzett. “A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni... Akarsz-e mindig, mindig játszani...” A tanár felemelte a kezét. — Várjon csak. Keressen valakit a hölgyek közül... — nyelt egyet. — Mondjuk... Orbán Esztert... A sárgaruhás lány imbolyogva felállt. __ — Jöjjön ki — mondta neki a tanár, kissé túl parancsolón. — Álljon szembe Csongrádival. így... Nézzenek egymásra. Most folytassa, Csongrádi! “Akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyermekfejjel fontosnak látszani...” “Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni...” “Akarsz játszani boldog szeretőt...” Kosztolányi sorai izzottak. Mindenki átforrósodott, így még nem hallották ezt a verset. A lány felnézett a szavalóra, az néha kissé feleje nyúlt. “S akarsz, akarsz-e játszani halált...” Az utolsó sornál a tanár felállt. Ezüstfejű botját otthagyta az asztalnak támasztva, lesétált a padok elé, a lány elé. A fiú várakozón tekintett fel, a szeme még ködös volt, még nem érkezett vissza a rímek zsongító világából; a lány csodálkozón, félősen pislogott. Alig érintette a fiú vállát, inkább a szemével intett: adja át a helyét. Az félreállt, szinte kábulatban. Néhány pillanatig a lányt nézte, aztán lassan maga felé fordította a fejét, két kézzel megtámasztotta az állát és halkan, majdnem hangtalanul mondani kezdte Kosztolányit. A szeme csillogott, fátyolos öreg hangja tüzelt, ujjai gyengéden simogatták újra és újra végig azt a néhány ujjhegynyi területet a lányarcon. A tanár számára megszűnt a szoba, a növendékek, Kosztolányi; már belőle zuhogtak a szavak, s a lányhoz értek, mint hullám a parthoz. Óriásira nőttek vele szemben a zöldes szemek. Mindent eltakartak előle. A vers hömpölygött. Riadozó, suta mozdulatokkal emelte meg a kezét, mintha ölelésre akarná tárni. “Akarsz-e élni, élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált...” Aztán elhangzott az utolsó szó. Valami bódult kábulatban ültek a tanítványok, s a lány, amikor a tanár megfordult és lassú léptekkel a katedrához ment, megingott, utána tétován lépett még egyet, majd lehanyatlott a helyére. A fekete pullóveres fiú meggörnyedt, feje belekókadt a mellébe. Alig emelte fel, amikor a tanár rekedten rászólt: — Próbálja meg. Tessék... Kopogtak a szavak, mint a gépfegyver. Nem zenéltek, csak zörrentek. A lány nem nézett a fiúra, az kapkodva fejezte be a verset, biccentett a fejével és leült. A helyén a füzeteit rendezgette, majd becsavarta a töltőtollát. A többiek sem néztek fel. Mintha mindenkinek titkolni valója lenne. — Végeztünk. Mára elég... Mehetnek — mondta és megvárta, míg valamennyien kimennek a folyosóra. Csak akkor állt fel ő is, nehézkesen, támogatást várva. A folyosón már kis csoport vette körül a fekete pullóveres fiút; egy másik közepén a sárgaruhás lány állt. A professzor kinézett az ablakon, a város tetőire. Remegett a térde, amikor ellépett mellettük. Nevetést várt, harsányat, gúnyosat. De tisztelettudó tér szakadt előtte a beszélgetők között. Átlépdelt. A sétapálca szinkópában ismételte a cipők ritmusát. Tett egy lépést, aztán hirtelen megállt. Megfordult. A fiúra nézett, úgy mondta: — Csongrádi, maga mondta szebben... Aztán sietve befordult a folyosó elkanyarodó szárnyába, hogy eltakarja a fal, s a kiváncsi szemektől nem kísérve, zihálva nekitámaszkodhassék a lépcső-korlátnak. Iszlám törvények Az új katonai rendszer Pakisztánban a hadiálla-i pótra hivatkozva rendkívül kemény törvényekéit jelentett be, amelyek keretében iszlám büntetéseiket is végrehajtanak, íf»y -például kézlevágást és me gvesszőzést. Az új büntekő, törvény megszünteti a politikai rabok fogalmát. Mindenesetre a szakszervezeti tagságot háromévi börtönnel büntetik, a diákszervezetekben való tagságot pedig hét évig terjedő börtönbüntetéssel és tíz vesszőcsapással sújtják. A tolvajoknak, a rablóknak és a banditáknak levágják az egyik kezét. A törvény értelmében azonban ennek a büntetésnek a végrehajtásánál „kvalifikált sebészeket” és helyi érzéstelenítést alkalmaznak. Súlyos esetekben a banditák halálbüntetéssel is sújthatók. A halálbüntetést olyan esetekben is kiszabják, amikor a tiltott cselekmények következtében a távközlő állomásokon, a repülőtereken, az utcákon megzavarják, vagy akadályozzák a munkát. A halálbüntetést nyilvánosan vagy börtönben hajtják végre, a katonai hatóságok döntései ellen nem lehet fellebbezni. FRANCISCO KLEIN ÉS CSALÁDJA ÖRÖK BÉKÉT, jólétet, boldog Újévet és szép Nagyünnepeket kiván Izráelnek, Mo ntreal magyarnyelvű zsidóságának és a világ egész zsidóságának Titkos gáz Gösgenben Egy Tat-vizsgálat arra a riasztó eredményre jutott, hogy Gösgenben olyan vegyi harci anyagot vetettek be a tüntetők ellen, mely nagy adagokban átmenetileg megbénítja az idegrendszert. A rendőrség kínos helyzetben van: választ kell adnia. Dr. Brúnó Ferrini zürichi vegyészmérnök, toxikológus megvizsgálta a harci anyagot, hogy eldöntse a Gösgenben bevetett könnygáz körüli vitát. A töltényhüvelyek, a fű, cseresznye, búzaköteg megvizsgálása és a talajminta elemzése után arra a következtetésre jutott, hogy a CN könnygázon kívül még legalább egy további vegyi harci anyagot is bevetettek. „Valószínűleg acepinről van szó” — mondotta Ferrini. „Ennek az anyagnak ugyanaz a vegyi szerkezete, mint a váliumnak és a libriumnak.” A gyógyszer hatása kis adagokban az LSD-hez hasonló. Max Hubmann, a zürichi városi rendőrség tudományos munkatársa a riasztó vizsgálati eredmények ellenére is kitart a hivatalos válasz mellett: „Könnygázt vetettek be. Minden egyéb abszolút képzelődés.” Hubmann azonban rámutatott a tiszta könnygáz veszélyére is: „Adatok vannak arról, hogy a könnygáz is rákkeltő hatású.” unsn nsiD ru»* CONGREGATION CATERING BEST KOSHER RABBI KLEIN és CSALÁDJA 6019 Durocher Ave., Telefon: 274-4444. BOLDOG ÚJEVET KIVAN ES SZÉP ÜNNEPEKET A HUNGARIAN JEWISH MARTYR SYNAGOGUE TAGJAINAK ÉS MONTREAL MAGYAR NYELVŰ ZSIDÓSÁGÁNAK. BOUTIQUE [illy LTD. 5238 QUEEN MARY RD.. MONTREAL 489-9000 5800 CAVENDISH BLVD., MONTREAL487-7799 CAVENDISH MALL üzletek l tulajdonosa, az ÉLIÁS CSALÁD montreali, torontói, nett yorki kedves Vevőinek, Barátainak Boldog Ünnepekek és Sikeres Cjesztendöi kíván PAPERMAN (SMS CÖTE DES NEIGES CHAPEL, MONTREAL 5605 C8te des Neiges Rood BOLDOG Ú1ÉVET ÉS SZÉP ÜNNEPEKET KÍVÁN MONTREAL MAGYARNYELVŰ ZSIDÓSÁGÁNAK Boldog Újévet és kellemes Ünnepeket kívánnak tulajdonosai Mr. & Mrs. ENGEL 5375 PARK AVE. k edves vevőiknek és barátaiknak. S.G.Imported Woollens Ltd. 1435 St.Alexander St., Montreal tulajdonosa >TEVEN ISTVÁN 6Á80R és családja BARÁTAINAK ÉS KEDVES VEVŐINEK KELLEMES ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET kíván
